.
…Így volt ez bizony lelkecském, s így van azóta is. Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember. Te látó-ember leszel, ugye?
Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les reád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről. …
Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt.
De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha-illat-labdáikkal. Minden olyan szép, puha és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át, és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog, csillog, mesél. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról ágra. A mókusok, nyulacskák, minden. Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.
Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.
Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan alámosolyog.
Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonzod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.
(Wass Albert: Tavak és erdők könyve: Mese az erdőről)
Végre volt annyi eső, hogy a gombák incselkedve kikukucskálhattak az avar alól. Sajnos még nem jutottunk ki az erdőbe, ellenben én ma reggel a piacig igen. Rengeteg vargánya volt és olcsón is kínálták e finom portékát. Az erdők újra kegyesek hozzánk. Vettem egy csomag szárítottat is, meg frisset is. Egy részét üvegekbe zártam, egy részét pedig ebédre elkészítettem.
A vargányát mifelénk leginkább szárítani szokták, ez a legjellemzőbb eljárás itt a tartósításra. Illetve még a modern technika vívmányának köszönhetően a fagyasztás. Én viszont nem rendelkezem fagyasztós hűtővel, úgyhogy mindent a kamrába teszek el üvegekben. A szárítás úgy történik, hogy letisztítjuk a gombát. Nem mossuk! Hanem késsel csak finoman lekapirgáljuk, ahol földes. Majd körülbelül 3-5 milliméter vastag szeletekre vágjuk. Jó száraz, szellős helyet keresünk nekik. Sütőpapírra sorakoztatjuk szorosan egymás mellé a szeleteket és naponta megforgatgatjuk, míg teljesen ki nem száradnak a gombadarabkák. Ha nagyon sok gombánk van, fel is fűzhetjük a szeleteket és úgy is száríthatjuk - ez helytakarékosabb megoldás. Itt arra ügyeljünk, hogy ne húzzuk szorosan egymás mellé a gombaszeleteket, hagyjunk helyet hogy tudjanak szellőzni. Ami még fontos: közvetlen napfény ne érje. Szokták sütőben is szárítani, én egyszer kipróbáltam. Tönkre is ment az egész, szóval nem ajánlom. Egyszerűen csak tegyük szellős helyre, és 4-5 nap alatt tökéletes, aromás szárítmányt kapunk.
Ebből készül a gombapor, ami roppant egyszerű: a szárított gombát kávédarálóval porrá őröljük. Kiváló ízesítője leveseknek, szószoknak, húsoknak - egyszóval szinte bárminek.
Az üveges tartósítást két változatban készítettem: olajban eltéve és sós lében. Az olajban eltett vargánya Olaszországra jellemző, mert náluk is sok vidéken terem ez a csodálatos erdőkincse.
A módszer a következő: 1 kg vargányához készítünk 1 liter vízből, 3 gramm sóból, 1,5 evőkanál vörösborecetből 1 babérlevéllel főzővizet. Mikor felforr a keverék, beletesszük a megtisztított gombát vagy egészben, vagy felszeletelve. Főzzük 5 percig a szeleteltet, az egészt 8-10 percig, majd kivesszük a léből. Hagyjuk lecsöpögni, majd kitesszük a napra megszáradni. Teljesen száraznak kell lennie. Ekkor üvegekbe tesszük és felöntjük vagy olívaolajjal, vagy 50-50 százalékban kevert napraforgó-olívaolaj keverékkel.
A szárításnál ne felejtsük kinn, nehogy aszalódjon. Épp csak addig hagyjuk kinn, míg teljesen leszárad. Ha víz marad rajta könnyen romlik.
A sós lében eltett változatom nem sikerült igazán jól, a recept amit találtam erősen módosításra szorul. A képen látszik is, hogy a dunsztolástól felére összement az üvegekben a gomba. A javított verziót írom le, azt, ahogy legközelebb én is csinálni fogom. Tehát.
A kis üvegeket alaposan elmossuk, majd mikróba tesszük 2 percre csírátlanítani őket. Ugyanazt a lét készítjük el, amit az olajban eltett változatnál már leírtam. Ugyanúgy fölforraljuk, és ugyanúgy 5 percig főzzük benne a megtisztított, felszeletelt gombát. Aztán a tiszta üvegekbe tesszük, felöntjük őket a főzőlével, folpackot teszünk az üvegek tetejére, erre egy késhegynyi szalicilt, majd szorosan rácsavarjuk a fedőket és fejre állítjuk az üvegeket 2 percre. Egy széles lábosba tesszük őket (már nem fejtetőn), felöntjük a lábost annyi vízzel, hogy az üvegek nyakáig érjen, majd fölforraljuk. Kis lángon hagyjuk pötyögni 15 percig, majd a lezárjuk a lángot és a kis üvegeket a dunsztoló vízben hagyjuk kihűlni. Ha biztosabbra akarunk menni a tartósításnál, akkor a nátrium-benzoát ajánlatos: azt keverjük hozzá a főzés végén a sós-ecetes gombás lébe. Ez esetben a plusz forróvizes dunsztolás nem szükséges, elég ha szárazon dunsztoljuk ki. Ugyanis a nátrium-benzoát kifejezetten forró vízben oldódik. Ellenben a szalicilt nem szabad és nem lehet főzni, csak hidegen használható.
Vargányával nagyon finom ételek készülnek. Tippek: vargányás krumplileves, vargányás tészta (ha tényleg vargányával készítjük, javaslom a házilag készített tésztát hozzá - megérdemli ez a finom gomba, és még egy tipp: ne süssük össze, frissen együk, csak összeforgatva a finom tésztát a finom vargányás szósszal), gombapörkölt (tejfölösen vagy natúran) és az egyik kedvenc csirkeételem: a pirított csirke vadászné módra. Abszolút szezonális, paradicsom és petrezselyemdömping van a piacokon. És persze a nagy klasszikus: a sertésborda bakonyi módra. Hát vargányával... mesés az is.