Rachel Allen családi kedvenceiből: kardamomos-tejfölös sütemény

Nem akartam még föltenni ezt a bejegyzést, de Kata barátnőm ma este nálam járt dumcsizni és megkínáltam ezzel a sütivel. Annyira ízlett neki hogy kikönyörögte, tegyem fel már a receptet, mert holnap estére meg szeretné sütni. Engedtem a szelíd erőnek, meg tényleg isteni a sütemény. :)
Ami egyébként Rachel Allen: A család kedvencei című nemrég magyarul is megjelent szakácskönyvéből való.

Hozzávalók egy 20-22 cm-es tortaformához:
A süteményhez:
1 tojás,
200 ml tejföl (ebből 1 evőkanálnyit tegyünk félre a mázhoz),
175 gr kristálycukor,
225 gr sima liszt átszitálva,
1/2 teáskanál szódabikarbóna,
1 csipet só,
1 teáskanál frissen őrölt kardamom mag.
A mázhoz:
125 gr porcukor átszitálva
1 evőkanál tejföl.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tortaformának az oldalát kivajazzuk, majd lisztezzük. Vágunk egy, a forma méretének megfelelő kört sütőpapírból és kibéleljük vele a forma alját.
A tojást egy nagy tálban felverjük (nem kell robotgéppel, csak habverővel), hozzákeverjük a tejfölt, a sót, a porított kardamommagot és a kristálycukrot is. Majd kimérjük a lisztet, elkeverjük a szódabikarbónával és belekeverjük a folyékony anyagokba. Nem szabad túlzottan kikeverni, csak épp hogy, lazán összevegyíteni. Azért nagy csomók ne maradjanak benne. A formába öntjük a tésztát, és 25-35 percig sütjük. A sütési idő nekem csak 25 perc volt, mert a süti 20 centis tortaformához van megadva, az enyém viszont 22-es, így kicsit laposabb lett, hamarabb átsült. Végezzünk tűpróbát a sütés végefelé, ha szárazon jön ki a tű a sütiből, elkészült. Hagyjuk 10 percig pihenni, mielőtt levesszük a forma oldalát, illetve az alját és a sütőpapírt róla.
Keverjük ki a mázat, vonjuk be vele a süti tetejét. Nekem kicsit púpos lett a süteményem, így első körben hamar lecsorgott róla a máz. Ezért érdemes peremes tálra vagy tálcára tenni. Hagytam kissé szikkadni úgy 10 percig, aztán ami lefolyt, visszakanalaztam a sütire. És ezt még egyszer, így már szépen rajta is maradt az összes cukormáz. Végül tegyük tortatálra, s ebből kínáljuk.

 

Mennyei. Azt hittem, nagyon sok lesz bele a kardamom, mert elég erős fűszer. De a tejföl valahogy megszelidíti, úgyhogy valóban kell bele ennyi. Olyan különleges így sütiben ez a csodás mag, igazán ünnepivé varázsolódik ez az egyszerű, olcsó kis sütemény.
Párom ahogy kóstolta, már "magyarosította" is a sütit, mert azt mondta, hogy nagyon el tudja képzelni a cukormáz helyett szirupsűrűségűre alakított sárgabaracklekvárral megcsorgatva. Igaza van. Legközelebb így készül, mert nem utoljára sütöttem. :)

Kardamommag: körülbelül 1 cm hosszú, száraz kis tokok. Ezeket fel kell törni, és a belül található kis fekete magokat kell megtörni a mozsárban. A héj nem használható.

Sült paradicsomos padlizsánkrém

Én a pozitív gondolkodást úgy definiálom, mint megoldás-centrikus hozzáállást. Tehát szembenézek a problémával, csak nem panaszkodom, hanem a kiutat keresem, és dolgozom azon, hogy valamiképpen megoldódjon az adott helyzet, vagy megtanuljak ép lélekkel együtt élni vele. Ha valaki azt hiszi, hogy a pozitív gondolkodás rózsaszín szemüveget jelent, örökös mosolyt, és azt hogy mindig minden nagyon szép és jó, akkor az élet gondoskodni fog arról a nagy pofonról, ami segít mélyebben látni a dolgokat.

(Dr. Domján László)

Mégiscsak külön felteszem a padlizsánkrémet is, így könnyebb megtalálni. A recept egyszerű: a padlizsánokat beszurkáltam késsel, majd forró sütőben 40 percig sütöttem. Hagytam hűlni, aztán kikapartam kanállal a húsukat a héjukból, robotgépbe tettem a maradék pár karika sült paradicsommal együtt, aminek a finom ízes olaját is hozzácsurgattam az összetevőkhöz. Sóztam, nagyonnagyon kevés reszelt fokhagymát is adtam hozzá és ennyi. Pépesítettem és lehet is enni. Bár egy félórácska állás jót tesz neki, mert összebarátkoznak benne az alapanyagok, fűszerek. Nagyon pikáns, finom. Friss pitakenyérrel a legjobb szerintem, vagy barnakenyérből készült pirítóssal.

Tipp: ha lett volna éppen készen házi tahinim (szezámmagkrém), azt is tettem volna hozzá. Szerintem szelidíti, gazdagítja és kerekíti az ízét, elrontani biztosan nem rontotta volna el.
Még padlizsánkrémek: fetás, tahinis és a jól ismert ajvár.

Egy kis "semmiség": sült paradicsom

  Néhány barátom imád étterembe járni. Alkalomadtán nagyon drága helyre mennek vacsorázni, ahol készek bődületes összeget kiadni a kitűnő fogásokért. Ugyanakkor elmulasztják az élményt, amit az étel íze adhat, mivel a partnerükkel és barátaikkal folyó társalgásra figyelnek helyette.

   Ugyan ki beszélgetne egy nagyszerű szimfonikus zenekar előadása közben? A csevej meggátolna a pompás zene élvezetében, és előbb-utóbb ki is zavarnak a teremből. Még az izgalmas és remek filmek közben is utálja az ember, ha megzavarják. Akkor miért társalkodik az ember, amikor étkezik?

   Ha egy átlagos étteremről van szó, akkor jó ötlet lehet beszélgetést kezdeményezni, figyelemelterelésként az ízetlen kajáról! De mikor az étek valóban finom, s még az árát is megkérik, mondd meg a társadnak, hogy inkább legyetek csöndben, így tényleg megkapod, amiért fizettél. Ez a bölcs étkezés.

  Még ha csöndben is eszünk, gyakran elhibázzuk a pillanat élvezetét. Ahelyett ugyanis, fogainkkal az aktuális falatot rágcsálva már a következő célpontot keressük szemünkkel a tányéron. Néhányan két vagy három falattal maguk előtt járnak – egy a szájban, egy a villán várakozik, még egy a tányéron már előkészítve, míg elménk a villán közeledő adagot vizsgálja.

   Ahhoz, hogy teljesen megízlelhessük ételünket és életünket, gyakrabban kellene csendben átélni a pillanatokat. Ekkor az élet ötcsillagos éttermében is megkapnánk, ami jár.

(Ajan Brahm: Ki kérte ezt a rakás szart? - bodhibuilding blog)

Bár tényleg semmiség(nek tűnik) a recept, higgyétek el, függőséget okoz. Hihetetlenül finom a sült paradicsom - ezt már anno a kedvenc sült fetámnál megállapítottam. Szoktam készíteni sült paradicsomos spagettit is, csak általában az egy főre készül (nekem) és eddig mindig este követtem el. Így fotó sosem készült róla. Ma azonban egy másik nagy kedvenc került terítékre délben, a lehme biszbanah (csak spenót helyett cukkinivel), így most a sült paradicsomot ehhez az ételhez készítettem. Mert saláta valahogy nekem neigen illik hozzá, a csatni meg nem arab étel, így jutott eszembe a sült paradicsom. Isteni volt hozzá. A fűszerezését is most arabosra vettem, de másképp is lehet ízesíteni. Ha spagettihez csinálom, akkor általában friss bazsalikommal, fokhagymával ízesítem, de jól illik hozzá a friss rozmaring, zsálya, kakukkfű, petrezselyemzöld, menta is.

Hozzávalók 4 főre:
1,5 kg paradicsom,
3 evőkanál olívaolaj,
só,
frissen őrölt bors és koriandermag,
chayenne bors (őrölt csípős pirospaprika de csilipehellyel is tökéletes),
szumák (cserzőszömörce, de ez el is maradhat ha nincs készleten),
kevés citromlé.

A paradicsomokat forrásban lévő vízbe dobtam fél percre mert én nem szeretem a sült és pöntyörödött paradicsomhéjakat kerülgetni az ételben, aztán lehúztam a héjukat és fél centis szeletekre vágtam őket. A tepsit alaposan meglocsoltam olajjal, aztán a karikákat szépen egymás mellé sorakoztattam. Fűszereztem őket, kevés citromlével meglocsoltam és mentek a totálerős tűzzel égő sütőbe. Körülbelül 20-25 perc múlva elkészültek. Kihűlve tálaltam.
Ha serpenyőben készül, ugyanígy nagy lángon süssük míg szinte kissé megfeketedik, akkor lesz igazán jó íze.

A sült paradicsom kitűnő kísérője bármilyen húsételnek, bundázott és ropogósra sütött zöldségeknek, de ahogy írtam fentebb is, tésztára is tökéletes. Nekem maradt belőle egy kevés, így a mai vacsora sült paradicsomos padlizsánkrém lesz pirítóssal. Apropó, bruscettának is csodás, természetesen. Sőt, krémleves - nem is akármilyen - is készíthető belőle.
A padlizsánkrémmel holnap jelentkezem, itt. Majd bővítem a bejegyzést fotóval.

Újra itthon

Az Úr hat nap alatt megteremtette a világot.
Aztán a hetedik napon megpihent,
megivott két liter bogácsi bort,
s onnantól kezdve kezdte rózsaszínben
látni mindazt, amit megteremtett.

Akarja Ön is rózsaszínben látni a világot?
Keresse Csáter Apót,
a mennyország beszállítóját!

                                                             (az egyik falfelirat Csáter Apó pincéjében, Bogácson)

Lassan egy hónapja nem írtam. Több okból is. Meleg is volt, így főzni sem nagyon főztem az elmúlt hónapban. Meg a lelkesedésem is kissé alábbhagyott és nyaralni is voltunk. Különösebb kulináris élményekben nem volt részem a nyaralás alatt, bár azt hiszem, megtaláltuk Magyarország legjobb strandos lángosát: Bogácson sütik a fürdőben, a Bükkalja vendéglőben. Ami egy szocreál, hetvenes évekből ittmaradt szörnyűség, de a lángos, na az isteni! Egy cserépfalui tanítónéni sütötte, nyáridényben ott dolgozik, a mi nagy szerencsénkre.:) És olyan babgulyást ettem, hogy csak na. Ahogy egyik sógorom szokta mondani: hibbbbátlan! (A pacalperkelt is isteni volt, a zúzapörkölt is, a halászlé is és a birkagulyás is.)
És nagyon finom borokat kóstoltunk.

A Strandfürdőben laktunk. Remek volt a múltheti 36 fokos kánikulában. Igazán kiélvezhettem a nyár utolsó, teljes erővel égető napjait.
Megállapítottuk, hogy nagyon jól döntöttünk hogy nem a faluban foglaltunk szállást (bár rengeteg kiadó ház van és nagyon szépek), hanem a fürdőben. Sok előnnyel járt. Mi benntlakók már hajnali 6-tól úszkálhattunk, míg a kintiek csak reggel 9-től, ekkor nyitott a fürdő. És este 8-kor zárt, de nekünk csak 10-kor, sőt hétvégén szombat-vasárnap éjfélig lehetett élvezni a vizet. Rengeteget úsztam (még most is izomlázam van), olvastam, sétáltunk, és nagyon jókat aludtam. Nem kellett elringatni este. A nap, a víz, a sok mozgás megtette hatását: este 11-kor már általában mélyen aludtam. Én, aki egyébként éjszakai bagoly vagyok... Hajnalban viszont már úsztam köreimet, mert hát vizimanó leszármazott is valék.

Ezen előnyökön túl, csak amit italon megspóroltunk, az is nagyon jelentős összeg volt, mert csak felszaladtunk az apartmanba és kivettük a hűtőből a hideg sört, fröccsöt vagy pl. én rendszeresen lefőztem egy nagy adag jó citromos teát, s aztán behűtve, csörgő jégkockákkal élveztem a hideg páragyöngyös pohár italt, s néztem az alant zajló legstrandosabb strandéletet. Egyébként Sába királynőjeként éreztem magam, akinek hatalmas fás, szép kertje van, több úszómedencével... :) Volt hogy hajnalban egyedül meditáltam a frissen feltöltött, kristálytiszta bogácsi gyógyvizes medencében.
Tehát nem kellett minden reggel hűtőtáskástul-strandcuccostul bezarándokolni a fürdőbe. Egyszer főztem csak, mert nagyon meleg volt: sütöttem le csibecombot és májat, az hidegen paprikával, paradicsommal is kitűnő volt.
A szállás árában egyébként benne volt a korlátlan fürdőhasználat is, szóval nagyon megérte ott lakni. Vannak faházak is, van kemping is (még egy Bentley is parkolt ott), vannak az un. jurta házak és jurta apartmanok is, mi pedig a kolbászsor fölött laktunk. Minden extraközel volt így, nagyon bírtam.

Az igazi rekkenő kánikula miatt ki sem nagyon mozdultunk a strand területéről. A faluban sétáltunk estefelé, meg én kora reggel többször. Nagyon szép régi temploma van Bogácsnak, s maga a falu is nagyon szép, hangulatos. És nagy nyüzsi van nyáron, olyan mintha Hévizen jártunk volna, csak kisebb maga a település.
Egyszer átrándultunk Egerbe is, de egy délelőttöt bírtunk elviselni abban a forróságban, úgyhogy sokat nem nézelődtünk, pedig gyönyörű a város.

Megnéztük a bogácsi kaptárkövet is az erdőben, meg a 450 éves Szent Mártonnak ajánlott tölgyfát is. Jártunk Cserépfaluban is, meg eltévedtünk a Bükkben egyszer. No és megnéztük Mezőkövesdet is, az ott található Matyómúzeumot is. Csodálatos népviseleteket, hímzéseket láttunk, kár lett volna kihagyni. Sok stílus létezik e földön, rokokó, barokk, stb... engem mégis a népművészet bűvöl el a leginkább, nem tehetek róla. Be is lelkesedtem a gyönyörű matyó hímzéseket látva és elhatároztam, hogy újra nekiállok hímezni. Régen nagyon szerettem, rengeteget csináltam. Volt több fehér kalocsaival szinte teljesen kihímzett blúzom is, amiket én magam hímeztem is, varrtam is.

Csáter Apó pincéjét is meglátogattuk a pincesoron. Fantasztikus borai vannak. A pince eltéveszthetetlen, nagy betűkkel, nagy táblán van kiírva. No és mellette egy kisebb tábla is kint van: Borárus tér, végállomás. :))
Sok bort kóstoltunk ott, végül háromból hoztunk haza, amik a legjobban ízlettek. Egyébként mind nagyon finom volt. No és rettentően pajzán. :)

A pince mellett van a magyar nemzet színészeinek ligete, érdemes azt is megnézni. És a pince előtt van egy kis diófaliget, három fával. Az egyik Márai Sándoré, a másik Krúdyé, a harmadik pedig Hamvas Béláé. Mert Csáter Apó szerint ők értettek igazán a magyar borokhoz.

Nagyon jó nyaralás volt. Visszamennék. Bármikor.
De addig is. Töltök majd estefelé magamnak egy jó pohár  bogácsi merlót, s elolvasom mellé újra Hamvas remekművét, A bor filozófiáját. S elábrándozom arról, milyen gyönyörű helyek is vannak e kis országban, milyen finom ételek, csodálatos borok, s kedves emberek.