Egy kis "semmiség": sült paradicsom

  Néhány barátom imád étterembe járni. Alkalomadtán nagyon drága helyre mennek vacsorázni, ahol készek bődületes összeget kiadni a kitűnő fogásokért. Ugyanakkor elmulasztják az élményt, amit az étel íze adhat, mivel a partnerükkel és barátaikkal folyó társalgásra figyelnek helyette.

   Ugyan ki beszélgetne egy nagyszerű szimfonikus zenekar előadása közben? A csevej meggátolna a pompás zene élvezetében, és előbb-utóbb ki is zavarnak a teremből. Még az izgalmas és remek filmek közben is utálja az ember, ha megzavarják. Akkor miért társalkodik az ember, amikor étkezik?

   Ha egy átlagos étteremről van szó, akkor jó ötlet lehet beszélgetést kezdeményezni, figyelemelterelésként az ízetlen kajáról! De mikor az étek valóban finom, s még az árát is megkérik, mondd meg a társadnak, hogy inkább legyetek csöndben, így tényleg megkapod, amiért fizettél. Ez a bölcs étkezés.

  Még ha csöndben is eszünk, gyakran elhibázzuk a pillanat élvezetét. Ahelyett ugyanis, fogainkkal az aktuális falatot rágcsálva már a következő célpontot keressük szemünkkel a tányéron. Néhányan két vagy három falattal maguk előtt járnak – egy a szájban, egy a villán várakozik, még egy a tányéron már előkészítve, míg elménk a villán közeledő adagot vizsgálja.

   Ahhoz, hogy teljesen megízlelhessük ételünket és életünket, gyakrabban kellene csendben átélni a pillanatokat. Ekkor az élet ötcsillagos éttermében is megkapnánk, ami jár.

(Ajan Brahm: Ki kérte ezt a rakás szart? - bodhibuilding blog)

Bár tényleg semmiség(nek tűnik) a recept, higgyétek el, függőséget okoz. Hihetetlenül finom a sült paradicsom - ezt már anno a kedvenc sült fetámnál megállapítottam. Szoktam készíteni sült paradicsomos spagettit is, csak általában az egy főre készül (nekem) és eddig mindig este követtem el. Így fotó sosem készült róla. Ma azonban egy másik nagy kedvenc került terítékre délben, a lehme biszbanah (csak spenót helyett cukkinivel), így most a sült paradicsomot ehhez az ételhez készítettem. Mert saláta valahogy nekem neigen illik hozzá, a csatni meg nem arab étel, így jutott eszembe a sült paradicsom. Isteni volt hozzá. A fűszerezését is most arabosra vettem, de másképp is lehet ízesíteni. Ha spagettihez csinálom, akkor általában friss bazsalikommal, fokhagymával ízesítem, de jól illik hozzá a friss rozmaring, zsálya, kakukkfű, petrezselyemzöld, menta is.

Hozzávalók 4 főre:
1,5 kg paradicsom,
3 evőkanál olívaolaj,
só,
frissen őrölt bors és koriandermag,
chayenne bors (őrölt csípős pirospaprika de csilipehellyel is tökéletes),
szumák (cserzőszömörce, de ez el is maradhat ha nincs készleten),
kevés citromlé.

A paradicsomokat forrásban lévő vízbe dobtam fél percre mert én nem szeretem a sült és pöntyörödött paradicsomhéjakat kerülgetni az ételben, aztán lehúztam a héjukat és fél centis szeletekre vágtam őket. A tepsit alaposan meglocsoltam olajjal, aztán a karikákat szépen egymás mellé sorakoztattam. Fűszereztem őket, kevés citromlével meglocsoltam és mentek a totálerős tűzzel égő sütőbe. Körülbelül 20-25 perc múlva elkészültek. Kihűlve tálaltam.
Ha serpenyőben készül, ugyanígy nagy lángon süssük míg szinte kissé megfeketedik, akkor lesz igazán jó íze.

A sült paradicsom kitűnő kísérője bármilyen húsételnek, bundázott és ropogósra sütött zöldségeknek, de ahogy írtam fentebb is, tésztára is tökéletes. Nekem maradt belőle egy kevés, így a mai vacsora sült paradicsomos padlizsánkrém lesz pirítóssal. Apropó, bruscettának is csodás, természetesen. Sőt, krémleves - nem is akármilyen - is készíthető belőle.
A padlizsánkrémmel holnap jelentkezem, itt. Majd bővítem a bejegyzést fotóval.