2009. március 15., vasárnap

Szaftos galuska

.

Az Én minden dolgot messze meghalad. Még ha a menny és a föld is leszakadna, én nem aggódnék. Még ha az összes Buddha tíz irányban megjelenne előttem, én nem örvendeznék. Még ha a három pokol jelenne meg előttem, én nem félnék. Miért van ez így? Azért, mert nincs semmi amit ne szeretnék.

(Lin-csi)




A szaftos galuska, vagy más néven krumplis nokedli nálunk nagy kedvenc. Gyorsan elkészül, és finom. Gyakorlatilag krumplis tészta, csak éppen nokedlivel.

Hozzávalók 4 főre:
1/2 kg liszt,
2 tojás,
2 nagyobb krumpli,
4-5 evőkanál olaj,
2 teáskanál pirospaprika,
1 nagyobb fej vöröshagyma,
só.

A burgonyákat megtisztítom, majd apró kockákra vágom. A vöröshagymát úgyszintén és kevés sóval az olajon üvegesre párolom, majd a tűzről lehúzva pirospaprikát keverek hozzá. Beleteszem a krumplikockákat is és felöntöm kevés vízzel. Sózom, fedő alatt hagyom puhulni.
Közben teszek föl bő vizet sóval forrni. Egy nagy tálba teszem a lisztet, elkeverem 1 teáskanál sóval, ütök bele 2 tojást, és hozzáadok annyi vizet, hogy nokedlitészta sűrűséget kapjak. Ez körülbelül 3-4 decinyi. Ne löttyintsük bele egyből a vízmennyiséget, inkább többször adjuk hozzá, nehogy túl híg legyen. A jó nokedli titka az, hogy a víz forrásakor keverjük csak ki. Nem szabad állni hagyni. A másik titok az hogy ne keverjük simára, ez nem palacsintatészta. Csak éppen hogy - maradjon csomós kicsit, legyen rusztikus. A tojások azért keveredjenek el benne, de tényleg hagyjuk csomóskásra. Amint kikevertük, már szaggassuk is. Akár nokedliszaggatóval, akár kézzel, egyesével. Úgy nagyobb galuskákat kapunk. Igazság szerint, ha kisebb mennyiséget csinálok, nem nokedliszaggatóval ügyködöm, mert a nagyobb galuskákat jobban szeretem. (Egy kistányérra teszek egy adag tésztát és étkezőkéssel szaggatom a széléről a vízbe a nokedliket.)
Úgy szoktam időzíteni, hogy a krumpli már puha legyen mikor csinálom a nokedlit, mert akkor nem kell külön tálba kiszedni, mehet egyből a krumplihoz. A nokedlit azért szűrőkanalastul - miután kiszedtem őket - hidegvíz alá szoktam tartani. Így nem puhul tovább és nem lesz gezemicés. A nokedlik mikor feljönnek a víz tetejére, készen is vannak. (Ha krumplis tésztának készítjük, akkor értelemszerűen a kifőtt kockatésztát szedjük ugyanígy a krumplira.)




Tényleg egyszerű étel, de én nagyon szeretem. Káposztasalátával tálaltam. Én így üresen ettem, de nem böjtölők süthetnek mellé kolbászt, vagy natúrszelet tarját. Isteni uborkasalátával, vagy hagyományos fejes salátával is.

8 megjegyzés:

Ani írta...

Imádom! Az egyik legjobb étel. Lehet hogy parasztos kaja, meg olcsó de ezek a legfinomabbak mindig.

Renata Kalman írta...

Valami hasonlót csináltam a héten, csak nehezen jutok el a bejegyzésekhez...

Névtelen írta...

A különböző gyerekkori nokedlis történeteket már nem mesélem el, úgyse hinné el senki. (A szomszéd néni nokedlinek hívott, mert annyi nokedlit ettem. Feltűnő lelkesedéssel)

duende írta...

Ugye Ani? Szerintem is. :)

duende írta...

Várom, Reni! :)

duende írta...

Lucifer, már régóta sejtem, hogy tudod, mia jó... :)

erős ildikó írta...

Na jó, kész, ezt meg kell csinálnom, mihelyst otthon leszünk! Nem elég, hogy krumpli, még galuska is meg szaft! Én az ilyesminek nem tudok ellenállni!
Nagyon tetszett és félelmetesen igaz a bevezetőd...

duende írta...

Köszönöm, Napmátka.
Ha egyszer megcsinálod, utána már rendszeresen, mert isteni. Főleg majd most, hogy lesznek mellévaló friss saláták is, mert igazán jól illik hozzá minden: fejessaláta, retek, káposztasali, uborka, paradicsom, bármivel finom. :)