2015. március 12., csütörtök

Maceszgombóc


Legkorábbi emlékeim a földhöz és a mezei munkához kötődnek. A vidéki tájban a szegénység sugallatát láttam, és én minden másnál jobban szeretem a szegénységet, - nem a szennyes és éhező nyomort, hanem az áldott szegénységet, mely szerény és egyszerű, akár a fekete kenyér.

~ Federico García Lorca




Nagyon szeretem a pászkát, más néven maceszt. Általában mindig van itthon, de eddig csak úgy magában rágcsáltam. Viszont múltkorában Fűszeres Eszternél láttam vele egy isteni brokkoliropogóst is (majd azt is elkövetem), és már nagyon régóta ki akartam próbálni levesbe a maceszgombócot, mert sokszor főzök húslevest. Anyu régen grízgaluskát főzött bele, amit rettentően utáltam. Kevés étel van amit nem eszek meg, de ezen rövid listán a grízgaluska ma is vezető helyen áll. Szóval ezért gondoltam, hogy meg kéne mán kóstolni a maceszgombócot, ha már a pászkát alanature is nagyon bírom. És nem csalódtam. Ehhez az is hozzátartozik, hogy Eszter receptje tökéletes. Ámbár kicsit módosult, de így is maga a csoda lett: könnyű, olyan lebegős, hogy majd' elszálltak a kis gombóckák, és az ízük is pazar. A módosulás a böjt miatt történt egy részről, másrészről pedig mert 5 laponként van egybecsomagolva a pászka, és nem akartam csak egyet felbontani. Most zöldborsólevesbe főztem bele a gombócokat, amiktől egészen extra lett ez az egyszerű kis leves. (Ha majd húslevesbe főzöm, akkor én is zsírral készítem majd.)

Hozzávalók 16-18 gombóchoz:
2 tojás szétválasztva,
2 evőkanál olvasztott vaj,
5 dkg maceszliszt*,
1 maceszlap beáztatva,
só, frissen őrölt bors,
késhegynyi őrölt gyömbér
és reszelt szerecsendió.

A tojások sárgájához hozzákevertem az olvasztott vajat, a fűszereket és a kinyomkodott maceszlapot. A fehérjét felvertem kevés sóval (kézi habverővel, lehet hogy ezért is lett olyan klassz levegős a kész gombóc), majd hozzáforgattam óvatosan a sárgáját és aztán a maceszlisztet is. Hűtőbe tettem pihenni 20-30 percig. Majd vizes kézzel kis gombócokat formáztam és a levesben kifőztem őket. Megdagadnak körülbelül dupla méretre, ezért én egész kicsi gombóckákat csináltam, elkészülve lettek olyan pingponglabda méretűek. Körülbelül 8-10 perc alatt megfőttek. Valóban nagyon könnyűek, levegősek és puhák lettek. Isteni, sokszor fogok még készíteni. :)

* A maceszlisztet konyhai robotgéppel daráltam. Nálunk szerintem nem is lehet kapni.

4 megjegyzés:

undercover írta...

Nagyon klassz. A maceszt készíted vagy veszed? Láttam régebben egy macesz receptet nálad, az is nagyon jólnéz ki.

duende írta...

Szia! Igen, szoktam készíteni is, ezt most boltiból csináltam. Az az igazság, fini a házi is, de pászkából a boltit jobban szeretem. :)

Anikó írta...

Duende, szóval megcsináltad, gyönyörűek lettek, ugye milyen finom, a húslevesnél majd meglátod, hogy libazsírral valami mennyei, én is beleszerettem, én is az Eszter receptje szerint készítem, sűrűn is van, mert nagyon finom.
Lehet kapni macesz lisztet, de ilyen kuriózum helyeken, mint a Culinaris, máshol nem tudok én sem.
Ha valaki tud más helyet is, kérem jelezze:-))

duende írta...

Nagyon jó a recept, isteni finom! :)
Az az igazság robotgéppel elég jó lisztet sikerült darálnom 2-3 perc alatt, úgyhogy megoldódott, valószínűleg errefelé nincs, de azért majd körülnézek.