2018. szeptember 29., szombat

Boeuf bourguignon (burgundi marharagu)

Na kérem, a híres burgundi marharagu, ím a konyhámban is elkészült. Itt magyarhonban a Julie & Julia című gasztrofilm miatt híresült el, addig nemigen tudtak a jónépek nálunk erről a híres francia pörköltről. Eredete nem tisztázott, vagy egy királynak készült (ilyet is olvastam) vagy a burgundi vidék remek marhahúsának és vörösborának háziasításából született a paraszti konyhákban. 




Az ételt egyfajta mítikus felhő lengi körül, ezt én most kicsit lerombolnám. Mármint azt a részét, hogy hű de nehéz elkészíteni. Mert nem. Én abból indulok ki, hogy parasztételről van szó, vagyis a túlbonyolítás már csicsamicsa, és fölösleges. A parasztételek egyszerűek. Tégy bele mindent a fazékba: kevés dolgot, de jó dolgokat, a többit pedig az idő és a tűz elintézi. Egy jó ragu, főleg ha marha-, vad-, bárány-, birka- vagy kecskehúsból készül, az bizony sok órán át lesz omlós puha. S ami sok órán át párolódik, az bizony finoman összefő, tökéletes ízharmóniát alkotva. A jó ragu legfontosabb hozzávalója tehát az idő. És ennyi a titok. Az már, hogy tesz-e valaki a burgundi raguba szalonnát vagy gombát, elhanyagolható kérdés. (Az eredetiben úgy tudom nincs egyik sem.)
Szóval nem kell félni tőle. Mert amúgy érdemes megcsinálni, mert nagyon, nagyon finom lesz a végeredmény. 

Hozzávalók 4 főre:
1,2 kg marhalábszár (én csontosat vettem, olyat, amiből az ossobuco is készül) ha csontos, ha csont nélküli, akor elég az 1 kg is
6 dkg vaj
1-2 evőkanál olívaolaj vagy hidegen sajtolt repceolaj
25 dkg sárgarépa olyan centi vastag karikákra vágva
25 dkg apró vöröshagyma vagy gyöngyhagyma
25 dkg gomba, ha lehet erdei vagy mezei (de el is hagyható, én nem főztem most bele)
15 dkg szalonna (elhagyható, az enyémben sincs)
15 dkg vöröshagyma
2 duci gerezd fokhagyma
1 nagy vagy 2 kisebb babérlevél
8-10 szem bors
1 ágacska kakukkfű
1 ágacska rozmaring (csak olyan 5 cm-nyi, de el is hagyható)
1 evőkanál sűrített paradicsom
4 dl száraz vörösbor (a burgundi az autentikus, de bármilyen jófajta száraz vörösbor használható)
4 dl marhahúsleves (ennek híján én 2 marhahúsleves kockát tettem az ételbe)
2 csipet kristálycukor

A vaslábasomban felolvasztottam a vajat, adtam hozzá fél evőkanálnyi olívaolajat is, és a nagyobb darabokra vágott, papírtörlővel víztelenített marhahúsdarabokat átpirítottam három menetben, hogy ne főjön, hanem tényleg piruljon. A visszamaradt zsiradékba tettem a nem túl vékony karikákra vágott sárgarépát és a kockázott vörös- és fokhagymát is. Kissé sóztam, és üvegesre pároltam. Felöntöttem a borral, beletettem a fűszereket, a sűrített paradicsomot, az alaplét és a megsütött húsdarabokat. Még sóztam kicsit és pici cukrot is tettem hozzá. Ez is elhagyható, de kerekebb lesz az íze. Felforraltam, hagytam rotyogni olyan öt percig, aztán kis lángra tettem és lefedtem. Három órát főztem a legkisebb láng legkisebb fokozatán. (Be lehet tenni a sütőbe is, ha olyan az edényünk, de nem akartam nagyon bemelegíteni a lakást.)
A második óra után a megtisztított kicsi vöröshagymákat kevés olívaolajon egy serpenyőben full lángon meggrilleztem, tényleg itt-ott feketésre sütöttem. Majd a főzés vége előtt fél órával hozzáadtam a raguhoz. Ha tennétek bele valamilyen finom gombát: vargányát, szegfűgombát, lila pereszkét, erdei csiperkét, őzlábat vagy galambicát, azt ugyanúgy nagy lángon süssétek meg, mint az apró hagymákat, és a hagymákkal együtt a főzés vége előtti fél órával azok is mehetnek a raguba.



Mivel nem ehetek lisztet, ezért nem sűrítettem a ragut. Így is tökéletes volt, de ha kissé sűrűbb szaftra vágytok, akkor a főzés elején, mikor megpárolódott az apróra vágott vörös és fokhagyma, hintsétek meg liszttel, kissé pirítsátok-kevergessétek át, és úgy öntsétek föl apránként a vörösborral. A másik variáció az, ha nagyon finoman lisztbe forgatjátok a húsdarabokat pirítás előtt, s úgy sütitek át az elején. Ettől a liszt is kap egy jó ízt, és védi is a húst a kiszáradástól, szóval én így csinálnám. :)

Körete a sok vajjal készített, ezért igazán kényeztető és krémes burgonyapüré, én is most azzal kínáltam. Plusz gyönyörű zöld ceruzababot vettem a piacon, egyben hagyva őket megfőztem sós-cukros vízben, majd átgrilleztem a serpenyőben és még ezt is a tányérra tettem a ragu és püré mellé, nagyon jól illett hozzá. De tálalhatjuk jófajta házikenyérrel is, amivel ki lehet tunkolni a szaftját. Nekem puliszkával is bejönne, vagy dödöllével is.
Legalább olyan jó, mint a mi marhapörköltünk, sőt. Talán még finomabb.

4 megjegyzés:

N.D. írta...

Annyira jó, hogy írtad - az eredetiben nincsen gomba - eddig ezért hanyagoltam, mert nem szeretem (a gombát), a marhát igen. :) Jujuj, már alig várom, hogy készíthessem. Ezt lehet sűtőben is egy éjszakán át, igaz?

duende írta...

Szia! Igen, lehet, nagyon kis lángon, a legkisebben, igen :) Nagyon finom egyébként, és tényleg nagyon egyszerű is. (Hasonló a coq au vin-hez, gyakorlatilag ugyanaz, csak marhából.)

agota írta...

szuper recept
en azt a valtozatot ismerem ahol a feldarabolt husok ulnek valameddig a vorosborban
azokutan a keszites ugyanaz
illetve a hus lisztezeset is el lehet hagyni ambar ez a nepi konyhanak a resze volt itt is

duende írta...

Igen a, nagyon finom. Szerintem ez a recept is olyan, mivel nem kitalálmány, hanem főzték minden háznál, szóval ahány ház, anyni változat, persze a fő vonalak azonosak, de nincs kőbe vésett recept, hanem úgy nagyjából azonos a receptúra. :)