Kenyér vagyok, mindennapi kenyér, Nem cifraság a szűrön, Nem sujtás a magyarkán, Nem hívságos ünnepi lobogó Kenyér vagyok, mindennapi kenyér, Nem pompázom, de szükséges vagyok.
(Reményik Sándor: Mindennapi kenyér - részlet)
Komlós kenyeret már régóta készülök sütni. A hegyen van és apu le is szedte még mikor virágzott, csak mindig elfelejtettem elhozni. Na most végre itt van nálam a komlóvirág és el is készült az első kenyér. A komlót többféleképpen is használták és nem csak kenyérhez. Elolvashatod - ITT már írtam róla. Ami nagyon érdekes volt: fogtam a növénnyel teli zacskót és szabályosan forrónak éreztem. Egy nagyon meleg kisugárzást érzékeltem. Mondtam is a páromnak, hogy szinte süt ez a virág. Ma teát főztem belőle a kenyérhez és legnagyobb meglepetésemre egy idő állás után ilyen tűzvörös színű folyadék lett belőle. Tényleg tűz-természetű! Varázslatos növényként kategorizáltam. Egyébként a kenderfélék családjába tartozik... Gyógyászati jelentősége is van: a komló nyugtató, altató hatású, étvágynövelő, valamint fito-ösztrogéneket is tartalmaz, ezért a változókor tüneteit is enyhítheti.
Annyi különbséggel, hogy víz helyett a komlóból főzött teát adtam hozzá, valamint épp csírázásnak indult búzaszemeket kevertem a tésztájába.
A liszt is keverék lett most, egy csésze lisztet felesben teljes kiőrlésű liszttel, illetve réteslisztel helyettesítettem. A másik két csésze liszt sima fehérliszt volt.
A tea úgy készült, hogy 3 evőkanálnyi komlóvirágot másfél bögrényi forrásban lévő vízbe tettem és 5 percig forraltam is, majd hagytam kihűlni langyosra - ekkor kevertem a sikérrel, sóval, élsztővel, búzaszemekkel elkevert liszthez. Ha langyos vízzel készítem a dagasztás nélküli kenyeret, akkor 3 óra kelés elég is neki. Ha hideg vízzel keverjük ki, akkor kell neki a 12 óra. Különösebb ízét nem éreztem a komlónak, de a kenyér olyan nagyon KENYÉR ízű lett. Olyan igazinagyonkenyér. Finom. Meg bűbájos - az a tűz benne van a kenyérben...
A tökéletes kenyér. Így jellemezte Dolce Vita ezt a csodát. Csak bólogatni tudok nagyokat. Igen! Végre. Ezt a titkos receptet kerestem már rég óta!
Hetek óta gondolkodtam, hogy kéne venni egy kenyérsütő gépet. De nagy. Meg nem tetszik a kockás kenyér. Viszont tud dagasztani. Vaciláltam, vaciláltam. És tegnap éjjel megleltem a tényleg tökéletes kenyeret. Dolce Vitának örök hálám! :)
Ugyanis tényleg A KENYÉR ez. És még dagasztani sem kell. Hihetetlen finom, belül puha, tele nagy lyukacsokkal, a héja pedig ropogós. És nincs élesztő-íze sem. Eszméletlen jó!
Ahogy elolvastam a receptet tegnap este, össze is kevertem a tésztát hogy ma egy próbasütést tudjak csinálni. Mert ennek a tésztának 12 órát kell kelnie, tehát célszerű előző este összekeverni. Nem volt itthon szárított élesztő, csak friss - úgyhogy azzal csináltam. És mifelénk nem lehet Bl 80-as lisztet sem kapni, tehát Bl 55-ös került a tésztába és egy mokkáskanálnyi búzasikér. És most csak a 2/3-át kevertem be és a kisebbik jénaimban sütöttem. Nagyon helyes kis buci lett belőle.
Hozzávalók egy nagy kerek vagy ovális jénai tálhoz:
3 csésze liszt (1 csésze=2,5 dl),
1,5 csésze normál hidegvíz,
1 csapott mokkáskanál szárított élesztő,
1 és fél csapott teáskanál só.
A lisztet alaposan elkeverjük a sóval és az élesztővel. (Ha friss élesztővel dolgozunk, akkor a vízben keverjük el homogénre.) Hozzáadjuk a vizet és pár mozdulattal megkeverjük egy fakanállal. Ragacsos, nokedlitésztánál kicsit sűrűbb állagúnak kell lennie. Nem kell simára keverni. Lefedjük és 12 órán át hagyjuk kelni.
A tésztát kivesszük a tálból és áthajtogatjuk gombóc vagy hosszúkás formára. Alul felül belisztezzük. Még 30 percig hagyjuk kelni. Míg kel a tészta, a sütőt előmelegítjük 250 fokra a jénaival együtt. Majd kivesszük óvatosan a forró sütőből a tálat, beletesszük a megkelt tésztát és a kenyeret lefedve 30 percig sütjük, majd fedél nélkül még 15-20 percig. A képen azért borzacskás-nedves még kicsit a tésztája, mert azon melegében ahogy kikerült a sütőből, fel is vágtam...
Az eredmény: a tökéletes, belül puha, kívül ropogós, eszméletlen finom kenyér. És még munka sincsen vele...
P.s.: Ma vettem 5 kiló lisztet, és egy tucat szárított élesztőt. Nem nagyon fogok már bolti kenyeret venni.
Séta a hóesésben, este.
Csillagfényben úszó város.
Zajokat csitító
Fehér takaró
Borítja szívemet is.
A csend körültáncol,
Melegít, átölel.
Hóember a téren.
Nyakában piros sál,
Kezében kusza ág.
Azt mondja: Helló.
Azt mondom: Helló!
Beírtuk egymást
A Létezés Könyvébe.
(duende)
Megszállt az ihlet, meg karácsony múzsája. Ezen kívül, kalácsra vágytam.
Hát. Ritkán sikerült elsőre ilyen jól kísérleti süteményem. Valójában egy Planétás recept az alapja, de ott oltári mennyiséget adtak meg és teljesen el van írva a recept. Szóval kénytelen voltm én kikísérletezni a jó menyniségeket normále adagra. (Ki süt 1 és negyed kiló lisztből kalácsot?! Meg 7 tojásból?!)
Hozzávalók:
A tésztához: 35 dkg liszt,
1 csipet só,
ízlés szerint kristálycukor (kb. 8-10 dkg),
4 dkg olvasztott vaj,
1 narancs leve,
1 és 1/2 narancs reszelt héja,
1 tojás,
1 dl langyos tej,
3 dkg élesztő. A tetejére:
1 tojásfehérje,
5 dkg porcukor,
1 félmarék mandula,
8-10 db aszalt füge,
ugyanilyen mennyiségű birsalmasajt (helyettesíthető kandírozott narancshéjjal vagy aszalt sárgabarackkal),
esetleg színes cukordara.
Az élesztőt felfuttattam a langyos tejben a cukorral együtt. A lisztet egy tálba szitáltam, majd belereszeltem a narancshéjatt, hozzáadtam a sót, az egész tojást, a narancslevet, a vajat és végül az élesztős-cukros tejet. Jól kidolgoztam a tésztát, hólyagosra, fényesre. Lágy legyen, de ne follyon. Szóval ha folyadék még kéne bele, langyos tejet adjunk hozzá. De nekem így pont jól jött ki a sűrűsége. (A narancslé mennyiségétől is függ.)
Beliszteztem, nylonnal légmentesen letakartam és egy órát hagytam kelni.
Közben apróra vágtam a tetejére való mandulát, birsalmasajtot és fügét.
Mikor megkelt kellően a tészta, átgyúrtam kissé és négy darabba vágtam. Mind a négy darabot gombócformára alakítottam és egy bőségesen kivajazott, kilisztezett kislábosba tettem. Ismét letakartam és hagytam kelni körülbelül 3/4 órát. A sütőt közben begyújtottam és a porcukorral habbá vertem a tojásfehérjét. Aztán belekevertem az összevágott finomságokat és a kalács tetejére tettem a mázat. Háromnegyedes sütőben sütöttem körülbelül 40 percig.
Tényleg finom! A narancs valami hihetetlen jó ízt ad a tésztának, a tetején lévő finomságok pedig jól kiegészítik. Ízben is, és állagban is, mert a kalács eszméletlen puha lett, a teteje pedig finom ropogós. Gondolkodtam hogy muffinsütőben sütöm, de győzött az időhiány és a lustaság... :))
A nevére pályázatot kéne kiírnom, mert most éppen semmi értelmes és kreatív név sem jutott eszembe. Fáradt vagyok, úgy tűnik.
Tegnap este viszont sétáltam egyet a hóesésben. Gyönyörű volt a város.
Hóember még nem volt - a vers egy pár éve létezett sárgarrépaorrúval való találkozásom során született. Talán esik még a hó, és akkor születnek új hóemberek is. És lehet szánkózni végre és talán fehér karácsonyunk is lesz már.
Keserédes ízét néha én is érzem a sose kóstolt, csak elregélt kenyérnek.
A szőke veknik jól megpörkölődtek, szégyenére a meszelt kemencének. Anyám irult-pirult, mikor cipóit kivette. - Itt süllyedek el! - e halk szókat rebegte. - Hát bizony, sütéskor figyelni kéne tán…! – mordult egy hang az asztal oldalán.
Mégis óaranyba fordult a délután; hisz fogságból, öt év év elteltével toppant be végre holtnak hitt apám. nem kellett a naptárt sem cserélni és felsírtam a bábakézben én…
Így kezdődött, égett kenyérszagban életem, e fekete kenyér.
(Kajuk Gyula)
Holnap van Luca napja. Ehhez a naphoz nagyon sok babona és népszokás kötődik. Többek között szoktak pogácsát sütni és az egyik darabba egy fémpénzt rejteni. Aki megtalálta annak bőséges, gazdag esztendőre nyílt kilátása.
Ma este buliba vagyunk hivatalosak. Sütöttem hát Luca napi pogácsát. Merthogy szerintem átnyúlunk a holnapba... De nem pénzt rejtettem el, hanem 13 jóslatot. Nehogymár csak egy valakinek legyen izgalmas az este. Sorsunk meg van írva hát... :))
Én sem tudom miket sütöttem a pogikba, mert vagy 40-et írtam le és nyomtattam ki és vágtam csíkra. Ebből húztam 13-at, szigorúan becsukott szemmel. Mivelhogy Luca száma a 13-as. Szóval nekem is meglepetés lesz, melyik mondatokat rejtik a kis sütik.
Egy zalában is szokásos és szeretett pogácsafajtát készítettem, a diós pogácsát. Általában szüretre sütötték, mert az édes szőlőhöz nagyon-nagyon finom. De almával is kitűnő. Persze borivóknak inkább egy pohár finom fehérbort javasolnék hozzá.
Az eredeti recept nem tudom hogy szól. Én pogácsát mindig exhas sütök. Volt tegnapról körülbelül 4 evőkanálnyi krumplipürém, az is belekerült. Jót tett neki, az ízén nem érződik, viszont isteni puha, könnyű lett tőle. És kevés vajam volt itthon, úgyhogy zsírral pótoltam. Lehetett volna csak azzal is sütni, de akkor már megolvasztottam a vajat...
Hozzávalók:
60 dkg liszt,
20 dkg durvábbra darált dió,
1 púpos teáskanál só,
4 evőkanálnyi törtkrupli vagy krumplipüré,
10 dkg vaj,
2 kanál zsír,
1 nagy poharas 20%-os tejföl,
1 dl langyos víz,
3-4 dkg élesztő,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
a tetejére a kenéshez egy tojás.
Az élesztőt elkevertem a langyos tejben a cukorral. A lisztet egy nagy tálba szitáltam és elkevertem a sóval, a dióval, a krumplipürével, majd hozzáöntöttem a kissé megolvasztott vajat, a zsírt, az élesztős-cukros vizet és a tejfölt. Nekem épp jó állagúra állt így össze a tészta. Ha kicsit lágy lenne, kevés lisztet adjunk még hozzá.
Kidolgoztam, aztán hagytam kelni a tálban, de nylonnal letakarva, alá és rálisztezve.
Egy óra múltán átgyúrtam lisztezett deszkán, és kinyújtottam kb. 1 cm vastagra. A felverrt tojással megkentem és késsel kockáztam. Pogácsaszaggatóval kiszaggattam. A kis papírtekercseket úgy rejtettem el, hogy az egyben lévő, még kiszaggatatlan tésztába dugtam oldalról. Aztán körészaggattam a formával. Így nem látszik, melyikben van üzenet. Ha a már kiszaggatott pogácsába akarnánk belerejteni, nem fog sikerülni, mert meglátszik. Szóval ez a módszer. :)
Kicsit kizsírozott tepsire tettem a darabokat és hagytam kelni még negyed órát, aztán forró sütőbe tettem. Szép pirossasra söütöttem.
Nagyon finom.
De most mennem kell, készülődni a buliba. A boszorkányok szelleme vezesse kezemet, mikor pogácsát eszem! :))
Luca napi szokások
A karácsonyi boszorkányleleplezést idejében el kell kezdeni. A néphit szerint erre a Luca napján elkezdett szék faragása az egyik legalkalmasabb eszköz.
Amikor életbe léptették a Gergely-naptárt, Luca napja volt az év legrövidebb napja, éjszakája pedig a leghosszabb éjszaka, s mint ilyet, gonoszjáró napként tartották számon.
Luca neve a Lux (fény, fényesség, világosság) szóból ered. A legenda szerint Lúcia az ókeresztény időkben élt, fiatal szűzlányként. Édesanyja egyszer nagyon megbetegedett, és együtt mentek segítséget kérni Szent Ágota sírjához. Lúcia ott elaludt, és álmot látott, minek hatására úgy határozott, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meg is gyógyult, de ennek ellenére sem fogadta el lánya elhatározását. Pogány vőlegényhez akarta adni, s pogány bálványok hódolatára kényszeríteni lányát. Mivel Lúcia nem tágított, elítélték. Igás állatokkal akartak keresztülhajtatni testén, de az állatok megtorpantak lekötözött teste előtt. Végül megégették, így vértanúvá vált. A legenda szerint csak akkor halt meg, amikor befejezte imáját.
Egy másik hagyomány szerint saját maga szúrta ki a szemét, hogy ne tetsszen kérőjének. Ezért is lett a későbbi szent a szemfájósok, és a vakok védelmezője.
A magyar néphitben Luca nem hasonlít a legendabeli Szent Lúciához, sokkal inkább kísértetszerű, kitalált alak, kinek külseje csúnya öregasszonyé vagy fehérleples alaké. Szerepe a büntetés és a rontás. Megbünteti azt, aki fon, kenyeret süt, vagy mos december 13-án. Kölcsönadni sem volt ajánlott ilyenkor semmit, mert az elvitt dolog boszorkányok kezére kerülhetett.
A legnevezetesebb népi szokás az un. Luca székének faragása. Ennek a szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, de csak karácsony estéjére volt szabad elkészülnie vele. (Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke.) A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából.
Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ha a széket magával vitte karácsonykor az éjféli misére, ott ráállva nyomban megláthatta azt, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. Ám a boszorkányok is meglátták a széken ágaskodót, kit próbáltak elkapni. A menekülőnek az úton hazafelé szüntelenül mákot kellett szórnia, amit a boszorkányoknak kötelességük volt felszedni, s így nem érhették utol. Miután az illető szerencsésen hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.
Elődeink azonban nem érték be ennyivel, hiszen a jövőt és a termékenységet is meg akarták tudni, sőt, befolyásolni is szerették volna azt. Ez volt a lucázás szokása. A fehér lepelbe öltözött lányok ilyenkor házakhoz mentek, ahol általában különböző jókívánságokkal a tyúkok szaporulatára akartak hatni. Máshol ilyenkor a gyerekeket ijesztgették. A legények pedig a lányos házakhoz jártak, s ott ilyen és hasonló mondókákat mondtak. A jókívánságokért cserébe pedig tojást kaptak ajándékba. (Forrás ITT.)
annyi langyos víz, amennyivel jó állagú tésztát kapunk.
Körülbelül 1 dl langyos vízben elkevertem az élesztőt és a cukrot. Egy tálban összekevertem a liszteket, a sikért, a csombort, sót és pici kockákra vágott aszalt paradicsomot. Hozzáadtam a joghurtot is és az élesztős vizet is. Összedolgoztam. Ha kell még víz, tegyünk hozzá. Lágy tészta legyen, de álljon azért össze. Kidolgoztam míg fényes és sima lett, aztán lisztezett munkalapon alaposan gombóccá gyúrtam. Letakarva hagytam kelni egy órát. Újra átdolgoztam, bagettre formáztam, lisztezett tepsire helyeztem és le is takartam. Begyújtottam a sütőt.
Fél óra elteltével a bagett tetejét bevagdostam, majd 3/4-es lángú sütőbe tettem. Úgy 40 percet sült.
Nagyon különleges íze van és nagyon finom puha tésztája. Hogy mihez ajánlom?
Vacsorára - igazán krémes-zsíros hideg tejfölbe mártogatva. Vagy: sör vagy fehérbor kísérőjeként. Érett, de nem fűszerezett camambert sajt társaságában. Nyammmm... Isteni.
Valójában a leveske nem újdonság. Sima kis vegyes zöldségleves. Egyszerűen föltettem főni karfiolrózsákat, sárgarépát, fehérrépát, zellert, burgonyát egy fél egészben hagyott hagymával együtt. Semmi mással nem ízesítettem, csak saját házi vegetámmal és sóval. A végén kevés zöldborsót is főztem bele. Inkább az amarantos galuska ami érdekes, pontosabban maga az amarant, mint gabona.
A galukához egy tojást felvertem, amarantmagot és egy kevés búzalisztet, sót kevertem és beleszaggattam a levesbe. Kicsit tovább főztem, mint a sima galuskát szokás.
Sajnos, a legtöbbünk ritkán főz különlegesebb gabonafélékből. Nekem volt most egy "elfekvő" készletem a spájzban amarantból - így jött az ötlet. Általában tartok itthon, kenyérliszthez szoktam keverni. Egy kiváló gabonaféléről van szó.
Az amarant
Az amarant-félék több fajtája már Kolumbusz előtt őshazájában (az Andok trópusi magasföldi völgyeiben) a kukoricával egyenértékű kenyérgabona volt.
Számos faját a magok miatt termesztik, főleg Ázsiában és Amerikában. Fontos tápláléknövénye volt az inkáknak és az Andokban ma kiwicha néven említik. A régi aztékok is ismerték, ők huautli-nak nevezték a növényt. Más mexikói bennszülött népek rituális italokat és táplálékokat készítettek belőle.
Sokan a mai napig megpirítják az amaránt magokat pattogatott kukoricához hasonlóan és mézzel vagy melasszal keverik; ezt a keveréket alegría-nak nevezik (spanyolul „vidámságot” jelent).
Az apró magból készült kenyér kissé tömörebb és édeskésebb ízű, mint a búzakenyér. A disznóparéjfélék családjába tartozó növénynek kb. háromezer fajtája van. Ma már nemcsak az inkák termesztik és nemcsak táplálkozási célokból, hanem szemet gyönyörködtető dísznövényként is szerte a világban. Afrikában pl. levélnövényként fogyasztják, Belső-Mongóliában (Kína legszárazabb vidéke) kenyérgabona és zöldtakarmány. Érdekessége ezen a vidéken, hogy lefagyásig folytonosan nő, sőt aratás után hirtelen megugrik, s egyre sűrűsödik. Sokoldalúságára jellemző, hogy egyik variációja a nálunk kakastaréj néven ismert kedvelt dísznövény. Bárhol eredményesen termeszthető, mert rendkívül szívós és ellenálló.
Az amarant magja és lisztje rost-, kalcium-, vas-, vitamin- és fehérje-tartalom tekintetében felülmúlja a hagyományos gabonaféléket. Az amarant-fehérje különösen gazdag LIZIN-ben, amely összetevő a gabonafélékből és a kukoricából nagymértékben hiányzik. Az amarant- és a búza-liszt keverékében viszont a fehérje összetétel majdnem ideális. Az ilyen keverékből készült élelmiszerek élettani és beltartalmi jellemzői kiemelkedően jók (egy majdnem teljes aminosav-választékot kapunk), és az egészséges táplálkozás követelményeit sokkal jobban kielégítik, mint a hagyományos termékek.
A mag főzve, pirítva, csíra-zöldségként, lisztje a búzaliszt helyett, ill. azzal keverve mindenféle ételben használható. A mag hő hatására kipattog mint a pattogatott kukorica, s így közvetlenül is fogyasztható. Felhasználható müzli-keverékekben, süteményekben, édességekben is. Igen jóízű és sokáig friss kenyér készül az ilyen kevert lisztből.
A mag lapított gömb vagy lencse alakú, színét a maghéj külső rétegében elhelyezkedő festékanyag adja, lehet: csontfehér, sárga, barna, rózsaszín, vörös vagy fekete. Őrleménye hasonló a búzaliszthez, de inkább szürkés színű, enyhén olajos tapintású. Sütésnél a búzalisztet 10-15%-ban (lehet 1/5-d) helyettesíthetjük ezzel a közönséges amarant-liszttel. A mag különlegessége, hogy nincs benne glutén, azaz sikér, de több fehérjét, telítetlen zsírsavakból álló olajat, rostot és hamut tartalmaz mint a gabonafélék, és a B1- és B2-vitaminok mellett C-vitamint is. Teljes kiőrlés esetén 5-ször annyi vasat, kétszer több fehérjét tartalmaz, mint a búzaliszt. A szokásos őrléssel (korpa nélkül) készült amarant lisztben 10-szer több vas, 7-szer több kalcium és 4-szer több cink található, mint a közönséges búzalisztben.
Ősrégi kultúrnövény, időszámításunk előtt 2000 évvel már ismerték. Világszerte elterjedt, Magyarországon már a XIII. század óta ismert.
Népies nevei: sullyogó iszalag, suttyogó iszalag, szeleginy. Fantasztikus nevek, akár Harry Potter bájitaltan-könyvében is olvashatnánk őket. Valóban varázslatos növény, hiszen készíthetünk belőle házisört, süthetünk vele ízletes házikenyeret, használhatjuk jóízű, friss salátának. Most már mindenki kitalálta, hogy ez a sokrétű, élő zöld bűbáj a KOMLÓ.
Mindenekelőtt sörkészítésre használják. A kovászos komló (párkorpa) házikenyerek sütésére rendkívül alkalmas. A fiatal hajtáscsúcs más növényekkel keverve salátának, főzelékféleségeknek alkalmas. Az indák fiatal csúcsai szintén felhasználhatók salátának vagy főzeléknek. A dúsan képződő mellékhajtásokat is felhasználhatjuk sós vízben főzve, spárgaként levesnek vagy salátának. A fiatal spárgaszerű hajtások nem fásak, lédúsak, gazdag káliumtartalmúak és ami fontos, mentes minden keserűanyagtól. A tobozokban először zöldessárga, majd aranysárga színű port találunk, ezektől nagyon finom, aromadús, fűszeres ízt kap minden étel. A tobozokból finom nyugtató, illetve altató hatású tea főzhető. A komlószár rostjaiból durva szövetet és papírt lehet gyártani. A kar hosszúságú, fiatal hajtásokat, indákat áprilisban, még a levelek megjelenése előtt gyűjthetjük. Ekkor salátát, főzeléket, teát készíthetünk belőle. A termést augusztusban, szeptemberben gyűjthetjük teának, serfőzésre, kenyérsütéshez, esetleg kissé korábban saláták ízesítésére.
Komlós korpa készítése
Ma már, minthogy az egész világ élesztővel dolgozik, egészen kiment a divatból a jóizü komlós korpa. Pedig apám még emlékszik az utánozhatatlanul finom ízű komlós kenyérre.
Egy pár fakanál lisztből meleg vizzel, só nélkül kissé lágy tésztát kell gyurni. Ezt a kis tésztát egy cseréptálba beletéve, másnapig meleg helyre kell tenni; egy éjszaka elteltével egészen megsavanyodik és jó kovásszá válik; ezt kell aztán a komlós korpába beletenni. Egy tál tiszta buzából kiszitált korpát tegyünk kis fateknőbe. Egy kis fazékba öntsünk fél liter bort, néhány zsálya-levelet, két marék száraz komló virágot és fél liter vizet. Ezeket a fűszeres növényeket a vizes borral forraljuk fel; mikor buzog, öntsük rá a tálban lévő korpára és egy fakanállal kavarjuk jól össze. Kissé hagyjuk meghűlni a korpát és csak azután gyurjuk közé a fent leirt tészta-kovászt. Ezt az anyagot igen jól össze kell elegyiteni, ugy hogy a tészta teljesen feloszoljon a korpa között. Ennek a keveréknek nem kell tészta puhaságura válni; csak arra törekedjünk, hogy jó parázs, csaknem szétomlós legyen, de ha a két kezünkkel jól összenyomjuk, mégis kis tojásnyi gombóczokat formálhassunk belőle. Ha mind megcsináltuk a komlóskorpát apró gombóczokba, tegyük szépen egymásmellé, - de nem egymás tetejére, - egy nagy lapos kosár fedelére. Régen minden háznál e czélra külön volt készitve gyékényből egy nagy kerek komló száritó kosár. A komlóskorpát tiszta, napos, igen meleg nyári időben szokás késziteni és az egyenesen reá sütő naptól lehetőleg védett helyen kell kiszáritani, mert ha a nap igen élesen süti, megperzseli a kovász csiráját és az egész komlóskorpa haszontalanná válik. Ha sokáig szárad, akkor meg elpenészedik. Mikor a komlós gombóczoknak a külső része egészen megszárad, akkor össze kell őket tördelni, hogy a belső részek is szépen kiszáradhassanak. Ha jól kiszáradt, vászonzacskóba kell tenni és szellős helyre kell akasztani, mert különben megpenészedik. Minden rendes nagyságu kenyérhez fél marék komlóskorpát kell felhasználni.
Receptek
• Komló spárga módra. A komlóhajtásokat (250 g) megtisztítjuk, ecettel megsavanyított sós vízben puhára főzzük, jól lecsöpögtetjük. ízlés szerinti fűszeres mártással és kevés citromlével leöntve fogyasztjuk.
• Komlóhajtás bajor módra. 500 g komlóhajtást megtisztítunk, megmosunk, ecettel savanyított sós vízben addig főzzük, amíg a hajtás csúcsa puha nem lesz, besamelmártással és vajjal összekeverjük, sóval, borssal, szerecsendióval, csipetnyi cukorral és jó adag összevágott petrezselyemmel fűszerezzük.
• Komlóhajtás fészekben. A hajtásokat (kb. 100 g) citromos, sós vízben megfőzzük, lecsöpögtetjük, besamelmártásban megforgatjuk. Kenyérszeleteket pirítunk, a spárgadarabokat rájuk helyezzük és reszelt sajttal megszórjuk.
• Komlócsíra-főzelék. A fiatal, zsenge komlócsírákat (fiatal komlóhajtásokat) megmossuk, megtisztítjuk, 2 cm-es darabokra vágjuk, lobogó, forró vízben puhára főzzük, szitán lecsepegtetjük. Vékony besamelmártással leöntjük, felfőzzük. • Sült komlócsíra. A zsenge komlóhajtásokat megtisztítjuk, megmossuk, lobogó vízzel leforrázzuk, sós citromos lében 20 percig pácoljuk, lecsepegtetjük, kelt fánktésztával burkoljuk és forró olajban kisütjük.
• Komlócsíra-saláta. A fiatal hajtásokat apró darabokra vágjuk, megmossuk, sós vízben puhára főzzük. Szitán leszűrjük, lecsepegtetjük, sóval, borssal, olajjal, ecettel, csipet rozmaringgal, ízlés szerinti szurokfűvel salátaöntetet készítünk; a komlócsírával összekeverjük, 10-15 percig érni hagyjuk.
• Komlóhajtás-saláta. A komlóhajtásokat sós vízben puhára főzzük, hűlni hagyjuk, ízlés szerint fűszerezett majonézzel leöntjük vagy saját készítésű salátaöntettel ízesítjük.
• Mézsör. Körülbelül 2,5 kg mézet 6 l meleg vízben feloldunk, 15 l-es üvegballonba öntjük. 15-20 g komlótobozt, egy szeletekre vágott citromot, fél teáskanál őrölt gyömbért 3 l vízben fél óráig főzünk, lehűtjük, leszűrjük. A léhez 100 g pékélesztőt adunk, majd az egészet a ballonba öntjük. Nyílását kotyogóval lezárjuk, és 3 hétre hűvös helyiségbe (pince, kamra) állítjuk. Átmenetileg se tegyük ki magas hőmérsékletnek. A 4. héten lefejtjük és tiszta csatos üvegekbe töltjük. Hűtőben tároljuk.
• Idegesség elleni nyugtató tea. Komló, macskagyökér, citromfű, angelikagyökér, orbáncfű, katángfű keverékéből 1 teáskanálnyit forralunk 10 percig 3 dl vízben. A főzetből 1-2 órával lefekvés előtt iszunk.
A mesékben gyógyító erő lakozik. Azóta nagy hatással vannak rám, mióta az elsőt hallottam. Hatalmuk van felettünk, noha nem követelik meg, hogy bármit is tegyünk, cselekedjünk, bármik is legyünk - csak meg kell őket hallgatnunk. A mesékben megtaláljuk az elveszett pszichikus késztetésünk visszaszerzéséhez és helyreállításához szükséges orvosságot. A mesék keltik életre azt az izgalmat, azt a szomorúságot, azokat a kérdéseket, vágyakat és magyarázatokat, amelyek spontán módon hozzák felszínre az archetípust. A mesék olyan útmutatásokat tartalmaznak, amelyek eligazítanak életünk bonyolult útvesztőjében.
A mai mesemondók a szent emberek, a trubadúrok, a bárdok, a griot-k, a cantadorák, a kántorok, a vándorénekesek, a csavargók, a boszorkák és a bolondok hatalmas, ősi közösségének leszármazottai.
Álmomban egyszer mesét mondtam, s éreztem hogy egy öregasszony vállán állok, aki bokámat fogja, hogy fel ne billenjek, s mosolygott rám.
Így szóltam hozzá: "Nem jó ez így, állj te az én vállamra, mert te öreg vagy, én meg fiatal."
"Nem, nem", erősködött, "így kell ennek lennie."
Ekkor megláttam, hogy ő egy még öregebb asszony vállán áll, aki egy még öregebb vállán áll, aki egy palástot viselő asszony vállán áll, aki egy másik teremtés vállán áll, aki...
Elhittem az álombeli öregasszonynak, hogy így kell lennie. A mesemondásról az előttünk járók gondoskodnak. A történetek elmondásához és meghallgatásához az emberiség téren és időn át egymáshoz kapcsolódó, magasan tornyosuló oszlopa nyújtja az erőt, s az oszlopot alkotók korukhoz illően finom öltözékben vagy anélkül állnak, s kicsattannak az életerőtől, amit ma mi is élünk. Ha létezik egyetlen meseforrás vagy meseistenség, úgy ez a hosszú lánc az.
A mese sokkal ősibb, mint a pszichológia tudománya és művészete, s mindig így lesz ez, bármennyi idő múljék is el.
A mesélés egyik legrégibb, engem rendkívüli módon izgató módja a szenvedélyes révület állapota, amelyben a mesélő "megérzi" az - akár egy, akár sok emberből álló - hallgatóság hangulatát és a világok közötti világ teremtette sajátos állapotba kerül, ahol a történet "talál rá" a mesélőre és általa válik hallhatóvá. A révületben mesélő El Duendét, a hallgatóság arcába lelket fújó szelet hívja.
Ő a lélekteremtést elősegítő mesemondó.
(Clarissa Pinkola Estes: Farkasokkal futó asszonyok)
Tegnap partyra voltam hivatalos estére. Jó volt. :)
Kétféle sajtkrémet készítettem, és egy nálam már szokásos gyorskenyeret. Ugyanis egész nap kirándultunk és délután 4 óra volt mire hazaértem. A kenyérke pedig 6 órakor már kisült és istenien illatozott... Csipkebogyót akartunk gyűjteni, de még nem volt érett. Viszont rengeteg őzlábgombát találtunk! Az ősz utolsó ajándékai ezek a csodás gombák. A legkedvencebbem - rántva. Bélszín sem tud annyira lázba hozni, mint az őzlábgomba... Nagyon szeretjük.
A recepteket egyébként nem is akratam feltenni mert van már hasonló, de a lányok kérték úgyhogy megteszem. (Mert losz galádosz házigazdosz mindenkinek elárulta, hogy gasztroblot írok...:))
Egy nagy tálban összekevertem a tejfölt és a joghurtot. Picit sóztam, majd kicsöpögtettem. Délben tettem be a hűtőbe csöpögni és este 9 körül ki is vettem. Jó sűrű lett.
A kész krémsajtot elkevertem a vajjal és a juhtúróval, aztán kétfelé osztottam. Az egyiket pritaminkrémmel és kis darabokra vágott pritaminpaprikával kevertem ki, a másikat apróra vágott kaporral és kevés fokhagymával. És természetesen só is került bele.
Ez a mennyiség elég nagy. Ha csak a családnak készítjük otthon, vegyük a felét csak és még akkor is bő 4 embernek elég egy finom forróteás vacsihoz.
A kenyér vegyes lisztből van: fehér finomliszt, kevés rétesliszt, némi búzakorpa és egy mokkáskanálnyi sikér. Kevertem bele lenmagot és tökmagot. Egy evőkanálnyi olívaolajat. Fűszereztem kevés egész köménymaggal, őrölt koriandermaggal és sóval.
Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban.
Idő: délután hét óra.
Színhely: Afrika, Rakhmár, egy távoli, eldugott garnizon a Szahara valamelyik oázisában, ahol néhány ottfelejtett légionista és egypár nyomorult arab tengődik.
Személyek: személytelenek.
Történik: semmi.
Rakhmár oázis legfeltűnőbb jellegzetessége, hogy a legkevésbé feltűnő, legkisebb mértékben sem jellegzetes oázis Afrikában.
Középpontja egy vályogfallal körülvett katonai tábor, amit a szaknyelv minden alap nélkül, pusztán szokásból "erőd"-nek nevez.
Az "erőd" ellenálló képességéről fogalmat adhat egy nemrég lejátszódott esemény, amikor a részeg káplár dühösen a falba rúgott, és súlyos sérüléssel a kórházba szállították, mert az egyik lőrés a fejére esett.
De ilyesmit mégis "erőd"-nek hívnak. És számmal is ellátják. Ez az erőd a 72-es számú volt a Szahara hasonló építményeinek sorában.
A körfal mögött egy "törzsépület" (nyerstéglából épült földszintes kis ház) és két legénységi barakk. A barakkban katonák, a katonákban fásult letargia az álmosító forróságtól és az egyhangúan múló napoktól.
Vagy ötven pálma veszi körül az erődöt, poros, tikkadt, félholt, hosszú fák, és tetejükben egy-két kedélybeteg majom ténfereg. Ezek szívesen elköltöznének dúsabb tájakra, de nem tudják, hogy kerültek ide.
A pálmák között nyolc-tíz duárnak nevezett sárputri, ismeretlen céllal, mert a bennszülött háztulajdonosok évekig nem mennek be az ajtón. Viszont az ajtó elől sem mozdulnak. Hová mennének a forró oázisban? Vagy mit csinálnának benn a kunyhóban? Igaz, végeredményben az sem világos, hogy mit keresnek ezek az arabok a kunyhó előtt, ahol üldögélnek, de hát egy oázis nem arra való, hogy minden mozzanatában megfeleljen valamiféle okszerűségnek.
A bennszülöttek tehát a kunyhó előtt esznek, isznak, alszanak és unatkoznak.
Mit is keresnének benn a duárban? Egy horpadt fazék, néhány törött holmi, egy rothadt gyékény és más efféle található ott, a döngölt földpadlón. Ezenfelül néhány ezer légy; ezeket nem szükséges felkeresni, és a kecske, az kijön magától is, ha megéhezik.
Rakhmár oázis központja a Grand Hotel. Eltérően a hasonnevű európai intézményektől, a rakhmári Grand Hotel ócska kis bódé volt. Tulajdonosa egy félszemű rabló, aki annak rendje és módja szerint kitöltötte tízéves fegyházbüntetését, majd szorgalmas működésének gyümölcséből letelepedett itt mint vendéglős.
A Timbuktu felé haladó karavánok, átutazó vadásztársaságok jelentették a nagy jövedelmet, az oázis két arab csendőre és száz fő körüli helyőrség az állandó üzletmenetet.
A Grand Hotel, mint a neve is mutatja, a nagyvilági élet úri illúzióját hozta el a Szaharába. A félcolos deszkafalat ugyan átrágta mindenféle féreg, a vályogragaszték és a pofapadok sem emlékeztettek a hasonnevű európai intézményekre, no de rádiókészüléke volt, szinte kéthavonta új napilapok érkeztek, és Leila, az arab démon, táncokat lejtett.
Ezt a műsorszámot kissé népszerűtlenné tette az a közismert tény, hogy Leila (az arab démon) ötvenedik életévét már régebben betöltötte. A kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott az arcán. Így aztán Leila (az arab démon) alig táncolt, és a szórakozást illetően leginkább arra szorítkozott, hogy egy tamburaszerű, irhával bevont hangszert ütögetett. Ezt is csak addig, amíg a vendégek határozott állásfoglalása nem kényszerítette hallgatásra. Ilyenkor egy távoli sarokba kuporodott, és démoni érzékenységében megsértve, szomorúan pipázott. Este segített a sérülteket kötéssel ellátni.
Általában legionáriusok tartózkodtak a Grand Hotelben, akik kockáztak, ittak vagy levelet írtak, némelyik a fegyver és a szíjazat tisztítását is itt végezte, de estefelé verekedés volt. Ez a programpont nem maradhatott el, úgyhogy egy elmés legionárius, aki a festőművészi pályáról került ide, új cégtáblát készített, amit a tulajdonos meghagyott az ajtón. Ez állt rajta:
GRAND HOTEL
Ötórai gabonapálinka Esténként az úri közönség verekszik
Kitűnő széklábak! Belépés díjtalan!
Megbízható elsősegély! Kilépés bizonytalan!
Az asztalnál időző három különböző nemzetiség (ha leszámítjuk az orosz hússalátát) komolyan tanácskozott. Már kora délután óta itt ültek együtt, igen halkan beszéltek, és ha arra jött a tulajdonos, akkor hirtelen elhallgattak.
A félszemű rabló, akit elévült körözvények alapján Brigeron néven ismertek, mint vendéglős hiú volt szakácstudományára, és most ott settenkedett a három katona körül, akik a hússalátát rendelték. Mert hiába, a légió furcsa hely, ahol nemegyszer urak is megfordultak már, nem csoda, ha ilyen finom ételt rendelnek. De Brigeron úgy érezte, hogy kitett magáért.
A vendégek elismerésüket fejezték ki. A hússaláta egészen kitűnő volt, és ezen az sem változtatott, hogy végül egy igazán csak kevéssé használt lámpabelet leltek benne.
A francia őszinte köszönetet mondott a tulajdonosnak a kitűnő ételért, amikor átadta a petróleumszívó belet.
A tulajdonos örült a dicséretnek, és megköszönte a lámpabelet, amit már elveszettnek hitt, és igazán nem könnyű errefelé beszerezni az ilyen holmit.
- Nagyon finoman készíti az ételeket, barátom - mondta az angol.
- Uram - felelte szerényen Brigeron, a félszemű rabló -, Levinnél tanultam a szakácsmesterséget.
Ezt sokszor hangoztatta, és büszke volt rá. Senki sem tudta, hogy hol lehet ennek a nevezetes, előkelő Levinnek a vendéglője, de a Grand Hotel tulajdonosa olyan büszke pirulással mondta, és olyan nagy erejű ember volt, hogy nem mertek közelebbi adatot kérdezni tőle Levint illetően. Feltehető, hogy ez esetben jogos felháborodása nem ismerne határt, és pofon ütné az illetőt. Különben mindenki szégyellte kissé, hogy nem ismeri Levint, akinél Brigeron főzni tanult. Ezért úgy tettek, mintha jól ismernék.
Egy káplár azt is mondta már, amikor a kantin főztjét dicsérte: "Ilyent eddig csak Levinnél ettem..."
Valószínű volt, hogy szégyen egy ilyen vendéglőst nem ismerni, aki a szakmájában bizonyára a zseniális Ritzcel vagy Duvallal egyenrangú. Lassanként tehát senki sem tekintette vitásnak Levin személyét, és úgy dicsérték Brigeront, hogy ezt maga Levin sem csinálná különben...
- Most hát, kedves Brigeron, hozzon egy üveg vörösbort, és hagyjon magunkra.
- Parancsolnak térképet? Pontos, katonai célokra készült, helyőrségek és időszaki folyók megjelölésével, szökéshez nélkülözhetetlen - kérdezte szolgálatkészen a tulajdonos.
- Hm... miből gondolja, hogy szökni akarunk? - kérdezte a Pittman nevű.
- Akik vörösbort rendelnek és suttogva társalognak, azok szökést terveznek.
- Más titkunk nem lehet?
A kocsmáros leírhatatlan grimasszal mutatott ki az ablakon:
Összehoztam 4 dolgot az asztalra: 1: a sörkiflit 2: a túrós pogácsával, 3: füstölt tarjával és 4: a kedvenc sörömmel.
Megcsináltam a túrós pogácsa tésztáját, meg is hajtogattam egyszer, majd sörkifliként daraboltam, betakartam tarjával és felgöngyöltem. Tojással megkentem és jó sok reszelt sajttal megszórtam. Kedvenc barnasöröm mellé nagyon finom sörkorcsoja. Kártyapartikhoz (és szökések gondos megtervezéséhez) elengedhetetlen.
* … jobb, ha a saját sorsodat éled tökéletlenül, mintha másvalaki életét
próbálnád hibátlanul leutánozni. Szóval a saját utamat járom, és lehet,
hogy tökéletlen vagy döcögős, de legalább teljes egészében az enyém.
(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)
Talán a leghíresebb pizza. Ezt találtam róla:
"Ez az a híres nevezetes Margherita pizza (receptje), amit a pizza-történelem szerint a nápolyi pizzamester, Raffaele Esposito készített 1889-ben Margherita királyné tiszteletére.
Az olasz nemzeti színek dominálnak a pizzán.
Szokás még Margaréta, Margharita, Margarita, Margerita pizzának is nevezni, de helyesen Margherita pizza."
Hozzávalók 1 pizzához (a tésztához):
20 dkg liszt,
2 dkg élesztő,
1 csapott mokkáskanál só,
1 csapott teáskanál kristálycukor,
1 evőkanál olaj,
1,5-2 dl langyos víz.
Kell még hozzá:
1 zacskós mozzarella sajt (nekem most mini mozzarellám volt itthon),
némi friss paradicsom,
friss bazsalikomlevelek és
paradicsomos pizzaszósz. Amit ITT találsz. Plussz még én megkenem a szélét mikor kisült fokhagymás olívaolajjal.
Tehát elkészítettem a tésztát. Megkentem pizzaszósszal, tettem rá friss bazsalikomleveleket, paradicsomkarikákat, mozzarellát. Jó forró sütőben sütöttem. Miután kivettem a tűzből, a pizza szélét megkentem fokhagymás olívaolajjal, magát a pizzát pedig egy kevés natúr olívaolajjal is meglocsoltam. Még morzsoltam rá egy kis szárított oreganot is.
A kedvenc pizzám. *
Légy jó, és ne várj ezért jutalmat sem a földön, sem a túlvilágon. A szem sem vár jutalmat azért, mert lát, a láb sem azért, mert jár.
(Marcus Aurelius)
Egészséges és finom.
Fokhagymás pirítós paradicsommal, egészen leegyszerűsítve. De vannak még járulékos elemek hozzá: extraszűz olívaolaj, só, frissen őrölt bors, friss bazsalikomlevelek.
Nem írok mennyiségeket. Étvágy szerint a paradicsomokat felkockázzuk kis darabokra. Meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és friss bazsalikomleveleket vágunk még a keverékbe. Frissen sült, fokhagymával megsimogatott pirítósra halmozzuk és hammm bekapjuk.
Tegnap rozsos kenyeret sütöttem tökmaggal, kevés köménymaggal. Igazán jól illett a bruscettához.
Az egyszerűség valóban nagyszerűség. Ez az egyik nyári kedvenc vacsoraétkem.
A harmónia a Szeretet másik neve - mert ez az egyetlen olyan létállapot, ahol a másikkal zavartalanul összerezgek: mindketten úgy vagyunk együtt, hogy ugyanakkor önmagunk is vagyunk.
(Müller Péter)
Régen ettünk spenótot, de főzelékhez most nem volt kedvem. És pogácsát is régen sütöttem... És milyen jól tettem, hogy sütöttem. Sógornőmék átjöttek este, és a finom bor mellé kitűnő borkorcsojának bizonyult. Csak fogyott, fogyott... :) Nagyon ízlett nekik.
A tejet meglangyosítottam és az élesztőt a cukorral elkevertem benne. A lisztet egy tálba szitáltam, elkevertem a sóval. Hozzáadtam az élesztős tejet és a felolvasztott vajat és összedolgoztam. Lágy, de rugalmas tésztája legyen. Mikor már szép sima és fényes volt a tészta, alá- és föléliszteztem és letakrtam a tálat. Hagytam kelni egy órát. Közben elkészítettem a spenótos tölteléket. A leveleket forrásban lévő vízbe dobtem 2 percre majd leszűrtem, hideg folyó vízzel átöblítettem hogy lehűljön, aztán jól kinyomkodtam. Robotgépbe tettem a zöldhagymaszárakkal, fetával, olívával, reszelt sajttal együtt. Ledaráltam. Tejfölt kevertem még hozzá, hogy krémesebb legyen, sóztam, borsoztam, kevés reszelt fokhagymát is adtam hozzá. Amikor a tészta megkelt, három gombócba gyúrtam és még hagytam kelni 10 percig. Az első gombócot vékonyra nyújtottam, elvágtam két hosszú darabra és mindkét darabot megkentem a töltelékkel. Feltekertem, megkentem tojással, megszórtam szezámmaggal (nem minden adagot, mert van aki nem szeretni nálunk), és háromszögeket vágtam belőle. Vajazott tepsibe helyeztem és hagytam még 10 percig kelni, aztán forró sütőben megsütöttem. Minden gombóccal így jártam el.
Tulajdonképpen a három lapot egymásra is rakhattam volna, köztük a töltelékkel és klasszikus pogácsaformára is szaggathattam volna, vagy kockákra is vághattam volna. Most ilyen kis háromszögekhez volt kedvem. Bor vagy sör mellé kitűnő ropogtatnivaló.
A mindenség titkát hiába űztem, még fix pontot sem találtam az űrben, csak egy gyöngyöt a tudás tengerében, az is eltört, mikor cérnára fűztem.
(Omar Khajjám)
Tegnap este a Paprikán láttam az Idesüss című műsorban. A lényege, hogy villámgyors kenyér, pillanatok alatt elkészül. Végeredményben a sütő, a szódabikarbóna és az író végzi az igazi munkát, nekünk csak épp össze kell dobni a hozzávalókat. Nem is szabad kidolgozni ezt a tésztát, különben kemény lesz. Bármilyen formában süthető, ugyanúgy, mint az élesztős kenyértészta. Én most tettem bele teljes kiőrlésű rozslisztet is, tehát félbarana kenyér lett belőle. És kis lanaglikra (kenyérlángos) formáztam.
Hozzávalók 4 kisebb langalihoz: 30 dkg fehér liszt, 10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 1 mokkáskanál finomabb só a tésztába, nagy szemű só a tetejére, olívaolaj, 1 mokkáskanál szódabikarbóna, 1 kis dobozos kefír vagy joghurt vagy író vagy kultúra, 2 dl langyos víz.
A kefírt elkevertem az épp csak langyos vízzel. Egy nagy tálba szitáltam a fehér lisztet, hozzáadtam a rozslisztet is, a sót és a szódabikarbónát. Kézzzel alaposan elkevertema szárazanyagokat. Hozzáöntöttem a kefíres vizet. Szétálló ujjakkal épp csak összekevertem a tésztát - tehát nem összeszorított ujjakkal, mint ahogy dagasztani szoktam. A tésztának ragadósnak és lágynak kell lennie. Tehát ha még kell hozzá víz, tegyünk hozzá, ha pedig túl folyós, lágy lenne, akkor kevés lisztet adjunk hozzá. De a mennyiségek körülbelül stimmelnek, amiket megadtam. A nagy gáztepsit jó alaposan beolívaolajaztam, erre tettem a négy gombóckát, amit kézzel szétlapogattam. Kis mélyedéseket is hagytam bennük, az ujjaim nyomát. Bőven meglocsoltam őket olívaolajjal és megszórtam nagyszemű tengeri sóval. Kettőre tárkonyleveleket is tettem, a levesből maradt ki - sokat találtam levágni a kis fűszerkertemből. Előmelegített forró sütőben 15 percig sütöttem körülbelül.
Kicsit szokatlan ízű, mert az élesztős kenyerekhez vagyunk szokva. De ízlett. Meglepően puha és könnyű szerkezetű a tésztája. Azt hiszem, így nyáron kiváló lesz vacsorákhoz - juhtúróval, túrókrémekkel, friss sajtokkal és paprikával-paradicsommal - isteni. És villámgyors.
Élet. A kenyér neve. A parasztemberek így nevezték régen a kenyeret. Milyen szép, ugye?
Anyukám sosem engedett kidobni egy morzsát sem. Összegyűjtöttük, és egy részéből zsemlemorzsa készült, másik részét mindig elvitte a kolléganőjének, akinek állatai voltak. Ezért én sem dobok ki soha egy darabkát sem a kenyérből. Nem vinne rá a lélek.
Mielőtt felszeli anyu a kenyeret, mindig rajzol az aljára egy keresztet a késsel. Én is néha. Ha nem felejtem el. Szép szokás. Tiszteletet az élet szentségének.
(duende)
Tegnap megint kenyérsüthetnékem volt. És most idő is volt rá, bár kicsit sokat kelt a tepsiben, mert a muffin megelőzte a kanyarban... :)
Hozzávalók:
1/2 kg liszt,
1 teáskanál búzasikér,
2 dkg élesztő,
2 dl natúr joghurt,
3-4 dl langyos víz,
1 teáskanál só,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
4 evőkanál búzakorpa.
A száraz hozzávalókat egy nagy tálban összekevertem: a szitált lisztet, sót, korpát, búzasikért. Az élesztőt feloldottam a langyos vízben a cukorral, és hagytam 5 percig állni a bögrében. Aztán hozzáadtam a lisztkeverékhez a joghurttal együtt. Kidagasztottam a tésztát, míg elvált a kezemtől és az edény falától is. Gombóccá gyúrtam deszkán, aztán alá és fölé lisztezve visszatettem a tálba kelni. Egy tiszta nylonzacskóval légmentesen betakarva. Egy órát kelt, aztán átgyúrtam, megint pihentettem fél órát. Újra deszkára tettem és kétfelé vágtam és átgyúrtam a darabokat. A nagyobbik darabból kenyérformát alakítottam, a kisebbikből bagettet. Lisztezett nagytepsire tettem a kenyereket, majd újra letakartam és hagytam kelni 20 percig. Bevagdostam a tetejüket és előmelegített, 3/4-es lángon 1 órát sütöttem. Nagyon lágy, finom kenyér lett.
Amikor a függőségeinktől valamennyire szabaddá válunk, akkor először nem az öröm érkezik meg, hanem a fájdalom. Mivel jobb helyzetbe kerültünk, azt gondoljuk, rögtön jobban is fogjuk érezni magunkat, ez azonban gyakran nincs így. Amikor jobb helyzetbe kerülünk, akkor sokáig akár rosszabbul is érezhetjük magunkat, mert a függőségeink a lelki egyensúlyunk részét képezték. Éppen azért nem olyan könnyű tőlük szabadulni, mert valamit megadtak nekünk, amivel kapcsolatban súlyos hiányérzetünk volt. A szabadság pedig furcsa hatást gyakorol ránk. Egyszerűen meglep bennünket, hiszen mást szoktunk meg. Meg is ijeszt, és kissé tanácstalanok is leszünk. Nem nagyon tudjuk, hogyan bánjunk vele. Ilyenkor megeshet, hogy újra valamilyen függőség után nézünk...
(Pál Feri)
Még múlt héten vettünk finom kecskesajtokat. És éppen elfogyott a kenyerem is. Úgy gondoltam, a semleges ízű kecskesajthoz egy paradicsomos, hagymás kenyér nagyon jól illene. Láttam nemrégiben Limaránál paradicsomos, KataKonyhájában pedig a hagymás cipócskákat. Kombináltam a kettőt.
És persze, sosincs időm, meg türelmem, meg néha erőm rendesen megdagasztani, úgyhogy maradtam a rusztikus kenyérnél... :)) Így is nagyon finomra és lyukacsosra sikerült.
Ráadásul készen volt dagasztással-sütéssel együtt másfél óra alatt. Nem tudom hogyan, de az élesztőm turbósította magát... Fél óra elteltével ki akart futni a tálból is, meg a világból is majdnem. :) Kicsit lapos lett a kenyerem, mert túl lágyra hagytam a tésztáját. Ha sűrűbbre csinálom, szép gömbölyűen feljött volna, de majd legközelebb.
Hozzávalók:
30 dkg sima fehér liszt,
15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt,
1 csapott teáskanál búzasikér,
2 dkg élesztő,
1 teáskanál kristálycukor,
1 teáskanál só,
1 evőkanál olívaolaj,
3 dl langyos víz (kb.),
10-15 darab olajban eltett aszalt paradicsom,
2 nagyobbacska vöröshagyma.
A vöröshagymát vastagabb félkarikákra vágtam, és egy teáskanálnyi olívaolajon sóval megsütöttem. Közepes lángon - meg is puhult és szép pirosas-barna lett. Hagytam hűlni és közben a vízben elkevertem az élesztőt a cukorral. A liszteket tálba tettem, összekevertem a sóval, az apró darabokra vágott aszalt paradicsommal és a hagymával. Olívaolajat adtam hozzá, majd az élesztős-cukros vízzel összeállítottam a tésztát. Kicsit dagasztottam - de nem vittem túlzásba. Alá és fölé liszteztem, egy tiszta nylonzacskóval légmentesen lefedtem és hagytam kelni.
Mikor duplájára kelt, deszkán átgyúrtam. Kör alakot formáztam, és ferdén jó mélyen bevagdostam. A bevágásokba friss paradicsomdarabokat és hagymát tettem díszítésként. Hagytam még negyed órát kelni, aztán sütőbe tettem 3/4-es lángra. Körülbelül 40-50 percig sütöttem.
Nincs nagyon erős hagymaíze, mivel tésztába kerülés előtt megdinszteltem, ahogy Katánál olvastam. Csak olyan telt, finom kerek ízt adott a kenyérnek. Legközelebb kipróbálom majd nyers hagymával is - valószínűsítem, hogy úgy erősebb, intenzívebb lesz a hagymás íz.
Mindenesetre, a diós kecskesajthoz isteni finom. Sőt, ajánlhatom sima tejfölös túrókrémhez is, vagy natúr krémsajthoz is.
Az indián asszony a folyó partjára megy, hajlékony fűzfavesszőt szed és fonni kezd. Megfonja az első kosarat, maga elé teszi, letérdel, megáldja és így szól:
„Nem csodálkozom azon, hogy amit tettem, azt az indiánok nemzetségéért tettem. Annak az asszonynak, aki kezében mindig kosarat tart, hosszú életet kívánok. S ő reám fog gondolni. Az, amit én tettem, eszébe fog jutni, s azt fogja tenni, amit én. De senki se higgye, hogy azt mindenkiért tettem! Nem! Csak az ügyes asszonyokért, akik majd a jövőben élni fognak. Ha a hajnal földereng, szavam feléled és elméjükben megvilágosodik. Úgy legyen!”
(Hamvas Béla: Indián mese)
A grissini egy olasz különlegesség. Amitől igazából szokatlan, az a formája. Vékony hosszú kenyérrudacskák. Saláták mellé szokták kínálni, vagy csak úgy ropogtatnivalónak, míg a komolyabb falatok az asztalra kerülnek.
Ízesítésének variációszáma a végtelennel egyenlő. Bármilyen fűszert keverhetünk a tésztájába: oreganót, bazsalikomot, kakukkfüvet, zsályát, rozmaringot, ruccolát, köménymagot, koriandert, fokhagymát, hagymát, stb... Magokat is rejthetünk a tésztába. Az enyém most napraforgómaggal készült. De finom bele a tökmag is, a fenyőmag, a lenmag, a szezámmag, stb...
Keverhetünk a tésztába szalonnadarabkákat, aszalt paradicsomdarabkákat, olajbogyódarabokat, stb...
Hozzávalók:
40 dkg liszt,
2 dkg élesztő,
1 teáskanál kristálycukor,
kb. 3 dl langyos víz,
2 evőkanál olaj (napraforgó, olíva, stb...),
1 csapott teáskanál só.
Az élesztőt elkevertem a langyos vízben a cukorral. A lisztet egy tálba szitáltam, összekevertem a sóval. Olajat öntöttem hozzá és az élesztős-cukros vizet. Lágy tésztává dagasztottam. Hagytam kelni egy órát.
Nem is formáztam, csak ellapogattam a tésztát, aztán pizzavágóval vékony csíkokra vágtam. Lisztezett tepsire fektettem a csíkokat, fokhagymás olajjal megkentem és nagy lángon sütöttem.
Én most 3 evőkanál napraforgómagot szárazon megpirítottam kicsit, majd belekevertem a tésztába.
Lehet kicsit formázni is, én most rusztikusra hagytam. Meg is tekerhetjük akár. Meghempergethetjük szezámmagban vagy lenmagban... a variációk száma tényleg végtelen. Egyébként isteni. :) És fogyókúrához is kiváló, mert 2-3 rudacskát elrágcsál az ember lánya, és eltelik vele. És 2-3 rúdban aztán tényleg alig van liszt, pár deka csak...
- "Minek örüljek?" - kérded.
Annak, hogy élsz, hogy vagy, hogy halhatatlan vagy. Annak, hogy jólesik a friss víz, akenyér,
az eső és a meleg nap. És a hó, és a jég, és annak, hogy erős vagy, és
ha holnap mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni
magad. Ha kell, a semmiből. Annak, hogy a végtelen égbolt van a fejed
felett - és azon túl, amit szemmel már nem látsz, ott a hazád.
(Müller Péter)
A foszlós kalács tésztájával szoktam sütni, és a bejglijéhez hasonló töltelékkel, csak kevesebbel. Háromba veszem a tésztát, mindhármat téglalapra és vékonyra nyújtom kelés után, majd megkenem a töltelékekkel és feltekertem hosszában. A három hosszú töltött szálat szoktam aztán befonni.
Ha jól rémlik, 60 dkg liszttel szoktam csinálni. S három gombócba veszem.
A töltelékbe pedig 10 dkg mák, 20 dkg dió. Természetesen, ha két mákos fonatot készítünk, akkor fordítva: 20 dkg mák és 10 dkg dió. Mindkettőt kevés forrásban lévő tejbe teszem (ledarálva persze) ízlés szerint porcukorral (kb. 10 dkg), vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal, mazsolával. Úgy hogy jó krémes, kenhető massza legyen.
Mikor kész a fonat, kivajazott tepsibe teszem, a tetejét tojással megkenem és még hagyom 20 percig kelni. Háromnegyedes lángon sütöm készre.
"Minek örüljek?" – kérded. Annak, hogy élsz, hogy vagy, hogy halhatatlan vagy. Annak, hogy jólesik a friss víz, akenyér,
az eső és a meleg nap. És a hó, és a jég, és annak, hogy erős vagy, és
ha holnap mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni
magad. Ha kell, a semmiből. Annak, hogy a végtelen égbolt van a fejed
felett - és azon túl, amit szemmel már nem látsz, ott a hazád.
(Müller Péter)
Úgy jártam ma, hogy nem kaptam kenyeret egy boltban sem. És 11 óra után értem haza a piacról. És főznöm is kellett. Szóval ez a világ leggyorsabb kenyere.
Hozzávalók:
1/2 kg liszt,
1 teáskanál só,
1 teáskanál kristálycukor,
1 teáskanál sikér,
1 evőkanál lenmag,
3 evőkanál kukoricapehely (nem az a reggelizős fajta, hanem a lisztszerűen apró),
3 evőkanál búzakorpa,
2,5 dkg élesztő,
kb. 1/2 liter langyos víz,
2 evőkanál kefír,
1 evőkanál olaj.
Az élesztőt elkevertem a langyos vízben a cukorral. A szárazanyagokat egy nagy tálban összekevertem, majd hozzáadtam az olajat, kefírt és az élesztős vizet is. Lágyabb tésztaállagot igyekeztem elérni. Kicsit összedolgoztam a tésztát aztán hagytam pihenni nylonzacskóval letakarva. Egy óra múlva a sütőt begyújtottam, tíz perc elteltével a tésztát a lisztezett munkalapon hosszúkásra húztam kézzel. Késsel kétfelé vágtam és összetekertem. Lisztezett tepsibe tettem és már ment is a sütőbe, 3/4-es lángra sülni. Egy órát sütöttem, aztán késznek nyilvánítottam.
Annyi különbséggel, hogy víz helyett a komlóból főzött teát adtam hozzá, valamint épp csírázásnak indult búzaszemeket kevertem a tésztájába.
A másik két csésze liszt sima
