Tejfölös bableves

Volt egyszer egy asszony. Nem is asszony volt, hanem ember. Illetve maga sem tudta és így senki sem, hogy ember-asszony vagy lány. Néha azt hitte, hogy öreg, máskor meg azt, hogy gyermek. Azt sem tudta pontosan, mikor született. És ezért azt sem, hogy hány éves. Mások sem. Aztán rájött, hogy ez nem is fontos.

(Polcz Alaine)

Ezt a levest anyósom szokta főzni, tőle tanultam. Egyszerűsége ellenére, a világ egyik legfinomabb levese, egyébként igazi zalai tájétel. Anyósom szegény ember bablevesének is hívta, mert maximum egy darabka szalonnabőrt főztek a levesbe, de sokszor még azt sem. Olyan ez a leves, mint azok a nagyon egyszerű, ugyanakkor szenzációsan finom olasz ételek, amikért úgy rajongunk. Pár hozzávaló, és mégis hihetetlen íze van: csak bab, babérlevél, só, hagyma-fokhagyma, tejöl és pici ecet kell a fazékba. Egyszerűen imádom. Aki gazdagabban enné, főzhet bele valamilyen jóféle házitésztát is, de mi nagy karéj kenyérrel szoktuk enni, vagy köménymagos sörkiflivel. De a legfinomabb talán úgy, hogy szikkadt, igazán jóféle házikenyér darabokat tépkedek a tányérba, és rászedem a forró levest. A kenyér megszívja magát, megpuhul, és a babbal együtt nagyon tartalmas, egyszerű és finom fogást produkál. Ebben a tekintetben is hasonlít az olaszok által oly kedvelt kenyérlevesekre.

Hozzávalók 4 főre:
1/2 liter szárazbab,
1 darabka szalonnabőrke,
2 babérlevél,
1 jó nagy fej vöröshagyma,
2 nagy gerezd fokhagyma,
só,
1/2 teáskanál 10 %-os ecet (el is maradhat),
2 dl tejföl,
1 púpos evőkanál liszt.

Ahogy anyóskám főzte: a babot előző este beáztattam, másnap leöntöttem az áztatóvizet és megmostam a babot szűrőkanálban, folyó vízzel. Hideg vízben föltettem főni a csak félbevágott vörös- és fokhagymával, babérlevéllel, sóval, szalonnabőrkével. Ha nincs félretéve bőrkém, kis kockákra vágott kolozsvári szalonnát szoktam még beletenni, nem sokat, csak hogy ízt adjon.
Mikor megpuhult a bab, a tejfölből és lisztből habarást készítettem, hozzáadtam a leveshez és forrás után még öt percig főztem. Végül az ecetet is hozzáadtam, s kissé azzal is forraltam.

Ha szárazbabból készítjük, azt előző este áztassuk be feltétlenül!

És tényleg nem kell bele sem vegeta, sem semmilyen alaplé higgyetek nekem, és nem, zöldségek sem (ez nem zöldséges bableves!), mert így, ennyire egyszerűen is olyan finom, hogy el nem tudom mondani...

A legfinomabb fejtett babból, de szárazból is tökéletes, viszont mindenképpen tarkababból készítsük, mert annak van a legfinomabb íze.
 

És még egy tipp: mostanában a vöröshagymát nagyon apróra kockázva teszem a levesbe, mert szét szokott főni, és akkor nagyobb darab hagymák úszkálnak benne. Így viszont gyakorlatilag eltűnik a hagyma benne. A fokhagymagerezdeket csak félbe vágom, úgy kerül a fazékba.S a végén az ecet mellett egy csipet cukrot is szoktam beletenni, még harmonikusabb lesz az íze.

Toroskáposzta

Az ősi társadalmakban az ember az élelmet az Isten, a Szellemek és az eltávozott ősök szellemeinek az ajándékának tekintette, és ezért minden családi étkezés egyúttal családi ételáldozat is volt. Az étkezés előtt az elkészült ételből áldozatot mutattak be az Istennek, az ősök szellemeinek, kérve az áldásukat a családra és kérve segítségüket, hogy a családnak a jövőben is meglegyen az elegendő élelme. Az étkezések, imák és kommunikációs kapcsolatteremtések is voltak az ember, az Isten, az ősök szellemei és földöntúli erők között. A sámángyakorlatú ősi magyar vallásrendszer áldozati ételét áldosnak hívták. Az áldos készítésének a szabályait az ősi sámángyakorlatú hitvilág értékei határozták meg. Ezeknek az értékeknek a legfontosabb alapelve az összhang, a harmónia létrehozása volt: összeköttetés meghatározó elemei (víz, tűz, föld, levegő, fém, fa) az égi, a földi és földalatti világ termékei és az állat és növényvilág között. Ezért az áldos alapanyagait mindig szabadtűzön, vízzel telt bográcsban főzték össze (víz, tűz, föld, fém, levegő, fa), olyan módon, hogy harmóniát hozzanak létre az állat- és növényvilág között ( a feláldozott állat apróra vágott húsa és összevágott növények) és az égi (virágok) a földi (földön lévő növények, például gabona vagy káposzta) és a földalatti világ (például hagyma, só, föld alatt kifejlődő gyökeres zöldségek) termékei között. Az áldos tehát egy hosszú lére eresztett leveses jellegű ételt jelentett, melyet minden sűrítés, zsír és olaj hozzáadása nélkül készült el.

(Cey-Bert Róbert Gyula)

Hát áldost sajnos most nem főzhettem, mivel nincsen kertem. Az ablakpárkány pedig elég szűkös... Viszont a toroskáposzta azt hiszem mégis egytálétel, csak épp: üstöny-féle - elkészíthettem volna aképpen is, de én most a közvetlen és közelebbi ősök szellemét hívtam segítségül. Tehát a hagyma elmaradt, és zsírral készült.
Ez a toroskáposzta joggal pályázhat a világ legegyszerűbb egytálétele címére. Mindössze három összetevője van az ételnek. A három összetevő azonban nagyon fontos, hogy jó minőségű legyen. Nem készíthető gyorsérlelt káposztából, csak igazi házi hordóskáposztából. S ha így nézem, az étel valóban egyszerű, de a káposzta bizony sok figyelmet, babusgatást és munkát igényel, mire savanyúvá válik. Másik fontos összetevője a jóféle házi disznózsír. Olajjal nem készíthető, csak zsírral. A harmadik szereplő legfontosabb tulajdonsága pedig a frissessége. Hát, egytálétel vagy sem, számomra minden benne van ami fontos és tápláló, mert furcsa étek ez... Furcsa dolog az idő és a tér...
Ezt az ételt gyerekkoromban ettem utoljára, akkor is tán egyszer. Nagyanyám főzte, még most is számban érzem az ízét. Ahhoz, hogy el tudjam ugyanúgy készíteni, meg kellett idéznem az ősök szellemét a tűzhelyemhez. Nagynyámét, az ő anyjáét, az ő anyjáét... ez a lánc az idő ködébe burkolózik, de nem vész el. Olyan hosszú, hogy tán ezerszer is körbeérné a világot és olyan ősi, mint Földanya. A nők ételeken keresztül is őrzik anyáik, nagyanyáik emlékét és szellemét.
Ezt az ételt nagymamámnak ajánlom. 

Hozzávalók 4 főre:
1 kg disznóhús vegyesen (lapocka és oldalas),
1 evőkanálnyi mangalicazsír vagy jóféle házi disznózsír,
1 kg házi hordóskáposzta,
só.
A húsféléket megmostam, majd rusztikusabb darabokra vágtam. A zsírt felhevítettem, így tettem bele a húsdarabokat. Szép pirosasra sütöttem nagy lángon, hogy finom pörzsanyagok képződjenek a zsírban. Ezután kevés vízzel felöntöttem, sóztam. Mikor a hús félig puha lett, hozzáadtam a hordóskáposztát is és fedő alatt hagytam puhulni. Pici vizet mindig öntöttem alá. Mikor a hús is, káposzta is megpuhult, zsírjára sütöttem.

Nagymama tényleg jelen volt, mert az étel íze egészen olyan lett, mint amire emlékeztem.
Friss kenyérrel, vörösborral tálaltam. Nagyon jól illik még hozzá a hajában sült burgonya is. Nagyon laktató, nagyon finom.

Kapros márványsajtkrém

A márványsajtot vagy nagyon szereti valaki, vagy nagyon nem. Én az első kategóriába tartozom. És a kaporért is rajongok.

Hozzávalók:
15 dkg márványsajt,
25 dkg krémes túró,
2 evőkanál 20%-os sűrű tejföl,
1 csokor friss kapor,
1 gerezd fokhagyma.

A hozzávalókat elől hagyjuk hogy puhák legyenek, így könnyebben összeáll a kence. Aztán 1-2 óra elteltével egyszerűen robotgéppel összedolgoztatjuk. Lehet villával is, de így gyorsabb, könnyebb és krémesebb lesz.
Pirítósra kenve tökéletes.

Zöldborsós szelet

A modern kor hozta magával először a városi ember számára azt a jogot, hogy önmaga lehessen. Ezért szeretem annyira a várost. A város esélyt jelent. Sokan rossz szemmel nézünk a városra. Negatív, pesszimista képünk van róla. Úgy gondoljuk, hogy a város lélekvesztő, hiszen csupa elszigetelt, individualista, egoista embert nevel. Szerintem megteremti azt a távolságot, amely mindenkinek megadja, hogy megválassza önmagát, akarja önmagát, kitalálja önmagát.

(Henri Boulad)

A zöldborsós szelet készíthető bármilyen húsból: szárnyasból, vagy disznóból is. Én most sertéshúsból készítettem, kivételesen combot vettem. De karajból, vagy lapockából is finom. Üdítő színfolt, mert a legtöbb ragus hús tejfölös. Ez viszont nem. Nem szeretem a tejfölös ragukat.

Hozzávalók 4 főre:

80 dkg hús,

4 félmarék zöldborsó,

1 közepes fej vöröshagyma,

1 csokor petrezselyemzöld,

3 dkg vaj,

3 evőkanál olívaolaj,

mustár,

só, őrölt bors,

1 gerezd fokhagyma,

csontlé vagy 1 húsleveskocka,

némi liszt,

3 cl száraz fehérbor.

A húst szeleteltem, aztán kiklopfoltam. Sóztam, borsoztam, mustároztam, majd lisztbe forgatva elősütöttem erős tűzön a vaj és olívaolaj keverékén. Mikor minden szelet megsült, az addig félretetteket visszatettem a széles lábosba, a tetejére szórtam a félkarikákra vágott vöröshagymát, a cukorborsót, az aprított petrezselyemzöldet, az erőleveskockát és felöntöttem vízzel. Fedő alatt hagytam párolódni körülbelül fél órát, majd a bort is hozzáöntöttem. Kóstoltam, kell-e még só bele és puhulásig főztem, ami még 10-15 perc volt körülbelül. Közben egyszer pótoltam a vizet. Azért van lisztbe is van forgatva a hús, mert a párolás alatt leoldódik a liszt és finom sűrű szaftot képez.

Egyszerűen főtt burgonyával tálaltam. Rizzsel is nagyon finom, vagy rizsgombóccal. Vagy burgonyakrokettel. Vagy bulgurral. Kinek mi éppen a szíve csücske.

Ha a húst csíkokra vágjuk és ha csirke- vagy pulykamellből készítjük, még hamarabb elkészül. Ez csak egy időspóroló tipp a recepthez.

Zöldborsós szelet 2: a húst csíkokra vágjuk, sózzuk, kissé borsozzuk, lisztbe mártjuk és vajon elősütjük, majd a visszamaradt vajban sóval fedő alatt megpároljuk a borsót is. Mikor már puha a borsó, visszatesszük a húscsíkokat, felöntjük alaplével, ízesítjük petrezselyemzölddel és kevés frissen reszelt szerecsendióval. Forraljuk 5 percig, végül kevés tejszínt is teszünk bele. Végül kóstoljuk, s ha szükséges, kevés cukorral ízesítjük.