Tortavariációk 3: Citromos túrótorta sütés nélkül

.

Minden időben végiggondoltam az élet sok furcsa dolgát, s minden idő más gondolatokat érlelt. Furcsa az emberi élet és titokzatos.

(Wass Albert)

Tegnapra is jutott egy szülinap, de időm ismét kevés volt. Ezért elkészítettem a karamellás túrótorta citromos változatát - fél óra alatt elkészültem. Nem igazán ilyenre terveztem, a tetején egy áttetsző zselatonos rétegnek kellett volna lennie citromgerezd-díszítéssel. De ahhoz legalább egy órát várnom kellett volna, míg megszilárdul a krém - de mennem kellett. Így is mutatós lett, majd legközelebb lesz rá időm remélem...

Pici torta lett, 15 cm átmérőjű.

Hozzávalók:

A tésztához:

15-20 dkg teljes kiőrlésű keksz,

2 csapott evőkanál porcukor,

8 dkg vaj,

annyi tej, amennyitől összeáll.

A túrókrémhez:

25 dkg túró,

1 dl tejszín,

1 és 1/2 citrom leve,

1 citrom reszelt héja,

2 evőkanál vaníliás cukor,

4-5 evőkanál porcukor (ízlés szerint).

A zselatinhoz:

1 és 1/2 dl víz,

1 citrom leve,

3 csapott evőkanál porcukor,

1 citrom reszelt héja.

Az összetört kekszet eldolgoztam az olvasztott vajjal, cukorral és annyi tejjel, amitől összeállt. Belelapogattam a formába és hűtőbe tettem.

A vizet a citromlével és a zselatinnal forrásig melegítettem, majd cukroztam, citromhéjat reszeltem bele. Egy tálban a túrót összetörtem, citromhéj, vaníliás cukor és tejszín került még bele, majd botmixerrel teljesen krémesítettem. Kóstoljuk, elég citromos-e, elég édes-e. A zselatin felét is hozzáöntöttem. Ráöntöttem a kekszalapra és hűtőbe tettem 25 percre. Ekkor a tetejét citromgerezdekkel díszítettem és a zselatint óvatosan rácsorgattam. Mivel még folyós volt a krém, az én tortámnak ilyen érdekes lett a teteje. Jól néz ki így is, de ha van időnk a krém teljes szilárdulásáig várni, akkor szép áttetsző zselatinréteggel fedhetjük. Tejszínhabbal díszítettem.

Nagyon finom, nagyon citromos. És egészséges is, mert minden nyersen van a tortában. :)

Apu egyik kedvenc dala. Rogyásig hallgatta anno... persze totál hangerőn... :) (Én is szeretem...)

A kétszeregyszersemsült torta

.

Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.

(Albert Einstein)

Az úúúgy voooolt, hogy tortát akartam sütni. Meg is sütöttem a tésztát - ami nem sikerült... Gyorsan kellett cslekednem, így elővettem a Dolce Vitánál már régebben kinézett karamelles tortát, amit nem is kell sütni. Így lett a tortám kétszer és mégis egyszer sem sült torta. :))

Karamellimádó vagyok, nem tehetek róla. Igaz,a torta nem nekem készült, de akinek csináltam, ő is szereti. A halak jegye nagyon népszerű a famíliában, sorban jönnek szülinapok.
Az én tortám trikolor lett, mert a tetejét elkevertem olvasztott csokival is.

Hozzávalók a kisebbik tortaformához:
A tésztához:
20 dkg teljes kiőrlésű, cukrozatlan keksz,
10 dkg porcukor,
10 dkg vaj,
1-2 dl tej.
A krémhez:
6 evőkanál kristálycukor (mehet púposan),
50 dkg ricotta túró,
5 dkg vaj,
20 dkg csokoládé,
1/2 dl víz,
1 kevés olaj.

A kekszet mozsárban összetörtem, majd 10 dkg olvasztott vajjal, a porcukorral és annyi tejjel, amennyitől összeállt, összedolgoztam. A tortaformát alul megvajaztam és belelapogattam a kekszes masszát. Hűtőbe tettem.
A cukrot karamellizáltam középsötét színűre, majd hozzáadtam az olvasztott vajat és egy kevés ricottát is. Kis lángon kicsit kevergettem, majd lezártam a gázt. Belekevertem a többi túrót is, végül botmixerrel krémesítettem.
A fele krémet a kekszalapra kentem, majd ráöntöttem az olvasztott csoki felét, ismét karamellkrém jött és olvasztott csoki. kanállal márványosra kevertem a tetejét. Három órát állt a hűtőben, ezalatt szépen összeállt. Nagyon finom!

Sült banán a la' Mexikó

.

Mielőtt a dédnagyanyám akár csak megnyikkanhatott volna, Tita, koraszülöttként, már világra is jött, a konyhaasztalon, a tűzhelyen rotyogó zöldségleves, a kakukkfű, a babér, a koriander, a forralt tej, a fokhagyma, és természetesen a vöröshagyma szaga közepette. Mint nyilván sejtik, a szokásos fenékre verésre nem volt semmi szükség, mivel Tita már sírva jött a világra, talán mert tudta, hogy a csillagokban jó előre megíratott: megtagadtatik tőle a házasság öröme. Nacha úgy mesélte, hogy Titát a szó szoros értelmében a könnyáradat csusszantotta ki ebbe a világba, mely elöntötte az asztalt, meg még a konyha padlóját is.
Aznap délután, amikor az ijedtség már elmúlt, a víz pedig, hála a napsugaraknak, elpárolgott, Nacha összesöpörte a könnyeknek a padlót borító vörös kőlapokon lerakódott üledékét. Egy ötkilós zsákot töltöttek meg ezzel a sóval, s jó ideig használták a főzéshez. E szokatlan születési körülmények eleve úgy szabták meg Tita élete folyását, hogy valami határtalan vonzalmat érezzen a konyha iránt, s hogy élete nagy részét benne töltse, úgyszólván születésétől fogva, mert épp csak két napos volt, mikor apja, vagyis az én dédnagyapám, szívrohamban meghalt. Elena mamának a megrázkódtatástól elapadt a teje. Mivelhogy azokban az időkben még nem volt tejpor, sem semmi efféle, dadát pedig se égen, se földön nem tudtak szerezni, komoly bajban voltak, hogyan csillapítsák a kislány éhségét. Nacha, aki a világon mindent, de mindent tudott, ami csak a konyhával kapcsolatos - és még sok egyebet is, ami most nem tartozik ide -, ajánlkozott, hogy ő majd gondoskodik Tita táplálásáról. Úgy érezte, ő a legalkalmasabb személy, hogy "megformálja a gyomrát annak az ártatlan kis jószágnak", noha soha nem volt férjnél, és soha nem volt gyereke. Írni-olvasni nem tudott, hanem a konyhai tudományban, abban olyan járatos volt, mint senki más.
Így aztán, ettől a naptól kezdve Tita kiköltözött a konyhába, s tejes kukoricaliszten meg teákon, kicsattanóan egészséges kislánnyá cseperedett. Csakis ezzel magyarázható, hogy valamiféle hatodik érzéke fejlődött ki mindennel kapcsolatban, ami ennivaló.

(Laura Esquivel: Szeress Mexikóban - Regény, havi folytatásokban, szerelemmel, finomságokkal, házipatikával...)

Valamelyik nap ebédhez almakarikákat akartam sütni bundában. Aztán ránéztem a gyümölcsöstálra és megállapítottam, hogy a banánokat sürgősen meg kell enni. Úgyhogy ez a recept a fent említettnek egy továbbgondolt változata. Nekem Mexikót idézi - bár még sajnos soha nem jártam ott...

Hozzávalók:
személyenként 1 banán,
egérketészta 2/3 kukoricalisztből 1/3 normál lisztből (nem kell sok belőle és persze sem narancshéj, sem mazsola nem kell bele),
natúr kukoricapehely,
bő olaj a sütéshez,
csokoládé,
némi őrölt fahéj,
pici porcukor a díszítéshez.

A banánokat félbe, majd hosszában is ketté vágtam. Az egérketésztába beleforgattam őket és valahogy ráimádkoztam a kukoricapelyhet. :)) Bele is keverhetjük az egérketésztába, talán úgy könnyebben megmarad rajta.

Forró olajban kisütöttem és azon forrón olvasztott, fahéjas csokoládéval meglocsoltam.
Nagyon finom. Mondhatnám abbahagyhatatlan. Szenvedéllyé tud válni. A banán krémes benne, a kukoricapelyhek pedig eszméletlenül roppannak rajta... És a csokoládé hozzá...

Tejszínes sült cékla

.

A régi időkben, amikor lenyugodott a nap, az emberek egyetlen fényforrása — a változó holdon és a csillagos égbolton túl — a tűz volt. Évmilliókon keresztül ültünk a tűz körül, bámultuk a lángokat és a parazsat, a hideggel és sötétséggel a hátunk mögött. Talán innen ered a formális meditáció.

A tűz a meleg, a fény és a védelem forrását, valamint a kényelmet jelentette számunkra, és veszélyes volt ugyan, de körültekintéssel kordában tartható. A nap végén a tűz mellé telepedtünk pihenésképpen. Meleg, pislákoló fényében történeteket mesélhettünk, a nap eseményeit taglalhattuk, vagy csak csendben ülhettünk, elnézegetve tudatunk tükörképét az örökké változó lángokban és egy mágikus világ izzó tájaiban. A tűz elviselhetővé tette a sötétséget, és segített abban, hogy ne féljünk, és biztonságban érezzük magunkat.
Megnyugtató, megbízható, gyógyító, meditatív volt, és feltétlenül szükséges a túléléshez.

Ez a szükség mindennapi életünkből következett, s vele járt együtt szinte minden elcsendesedésre kínálkozó alkalom. Napjaink rohanó világában a tűz nem praktikus többé, vagy csak ritkán megengedett, hangulatkeltő fényűzés. Csupán egy kapcsolót kell felkattintanunk, amikor a kinti fények halványulni kezdenek. Olyan fényessé tehetjük a világot, amilyenné csak akarjuk, és tovább élhetjük életünket, elfoglaltsággal, tevékenységgel zsúfolva ébrenlétben töltött óráinkat. Manapság az élet kevés időt biztosít nekünk a létezésre, hacsak szándékosan meg nem ragadjuk az alkalmat. Többé nincs meghatározott ideje, mikor kell abbahagynunk a tennivalókat, mert már nincs hozzá elég fény... nincs meg az a hajdani magától értetődő idő, amikor minden este sebességet váltottunk, és abbahagytuk a napi teendőket. Ma kevés alkalma adódik a tudatnak arra, hogy a tűz mellett a csendességbe merüljön.

Helyette a nap végén tévét nézünk, gyenge elektromos tűzenergiát — amely minden szempontból gyenge. Átengedjük magunkat a hangok és képek folytonos támadásának, melyek a miénktől különböző elmék termékei, s megtöltik fejünket információkkal és jelentéktelen dolgokkal, mások kalandjaival, izgalmaival, vágyaival. A tévénézés még kevesebb helyet hagy arra, hogy a nap során megtapasztaljuk a csendességet. Elnyeli az időt, a teret és a csendet, és éberség nélküli passzivitásba ringat, altat bennünket. "A szem rágógumija"— ahogy Steve Allen hívta. Az újságok nagyjából ugyanezt teszik. Önmagukban nem rosszak, de gyakran azzal a rejtett szándékkal olvassuk őket, hogy megfosszuk magunkat sok olyan becses pillanattól, melyekben talán teljesebben élhetnénk az életünket.

Pedig nem kell engednünk a külsőségekbe való elmerülés függőséget okozó csábításának, mondván, hogy szórakozunk és szenvedélyesen "kikapcsolódunk". Más szokásokat is felvehetünk, melyek visszavezethetnek bennünket a melegség, csendesség és belső béke iránti elemi vágyakozásunkhoz. A légzésünkkel ülni például majdnem olyan, mintha a tűz mellett ülnénk. Mélyen a lélegzetünkbe tekintve legalább annyit láthatunk, mint az izzó szénben, parázsban és lángokban: saját tudatunk táncának tükörképét. Valamifajta melegség is keletkezik ilyenkor. S ha valóban nem próbálunk máshová eljutni, hanem egyszerűen hagyjuk, hogy itt legyünk ebben a pillanatban, amint az van, könnyen megeshet, hogy — gondolataink és érzéseink játékán túl és azon belül — belehullunk az ősi csendességbe, amelyet az egyszerűbb időkben az emberek a tűz körül ülve találtak meg.

(Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy)

Kedvenc céklaételem - valamiért az idén csak most került elő. Pedig telente nagyon sokszor szoktam készíteni. Vagy ezt a tejszínes változatot, vagy ugyanezt tejszín nélkül.
A sok fotót nézzétek el nekem. De a cékla, a gyönyörű színe mindig megihlet. Mikor tejszínnel keveredik a leve, a világ legszebb, legigazibb magenta színét láthatjuk. Van valami mély izzás, melegség ebben a színben.Egy kis színterápia:

A meleg vörös és a hűs viola keveréke e szín, mely egyszerre harmonizáló és regeneráló. A magenta szín segít rálelnünk valódi énünkre, elősegíti nyugalmunkat és optimizmusunkat. Szellemi szinten kiegyensúlyozó, de hatásos az érzelmi kicsapongások, diszharmóniák és depresszív hangulatállapotok enyhítésére is. A magenta sok esetben segít csillapítani a fizikai stresszt - melyet kimerültség vagy az ún. kiégettség érzés/szindróma okoz -, mivel új energiával képes feltölteni minket.
Továbbá a magenta szín erősíti a mediális képességet és felerősíti az önmagunkon végzett
mentális javítómunkát. Beszabályzó hatása révén – mely a szív által vezérelt keringési rendszerre van hatással – a magenta szín elősegíti a nyugodt alvást is.

(Forrás ITT)

Persze magunk is rálelhetünk ennek a csodaszép színnek a jótékony hatásaira intuitív módon. Csak nézni kell csöndben percekig és érezhető a hatása. Én tegnap órákig gyönyörködtem benne és ezért is a sok fotó.

De jöjjön a recept.

Hozzávalók 4 főre:4 közepes méretű cékla,

só,
sok frissen őrölt bors,
1-2 szál rozmaringág,
1 teáskanálnyi koriandermag,
1 evőkanál balzsamecet,
2 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj,
2 dl tejszín,
1 teáskanál méz,
2 dl víz.

A céklát meghámoztam és cikkekre vágtam egy tálba. Sóztam, borsoztam. Egy jénait kivajaztam, aztán beletettem a cékladarabokat. Meglocsoltam mézzel, balzsamecettel, olívaolajjal, megszórtam koriandermaggal. A rozmaringom sajnos az ablakból való - a tél megviselte kicsit. Ezért az étel tetejére tettem csak. Az íze így is beleivódott a céklába. Végül megöntöztem tejszínnel és vízzel. Hogy majdnem ellepje a céklát. Alufóliát tettem rá és egy órát sütöttem 3/4-es lángon végig lefedve. Csodásan bepuhul és nagyon finom szaftja marad. Aki rajong a dióért, megszórhatja még azzal is sütőbetétel előtt.

Bevallom én piros-ropogósra sütött krumplikockákkal ettem, mint a brassóit szokás. De kiváló köret hozzá a rizs is - akár natúran, akár mazsolásan vagy mandulásan -, a burgonyakrokett is jól illik hozzá, vagy a bulgur is.

Köret nélkül, csak magában kiváló meleg előétel is lehet. Szoktam készíteni ugyanezt a verziót csak olajjal is, tejszín és vaj nélkül. Úgy is nagyon finom. Köretként natúr húsok mellé ajánlom.

Tegnap tényleg megihletett ez a szépséges növény, mert legközelebb édes variáció készül majd belőle: fagylalt. Méghozzá fahéjjal és mézzel.

.