Diós sertéssült

.

“Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok percét a renkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.”

(Márai Sándor: Füves könyv)

A tegnapi diós sült lapocka-vacsora. Szerencsére egy kis darab maradt, így hidegen ma le tudtam fotózni. Semmi bonyolultság nincs sem a receptúrában, sem az elkészítésében. Viszont nagyon jó vendégváró fogás, mert csak be kell tenni a sütőbe - szinte nincs is munka vele.

Hozzávalók 8 főre (én most enynire készítettem):

egy szép 2 kilós lapocka egyben,
25 dkg bacon-szalonna,
2 teáskanálnyi só,
1 teáskanál méz.
A mozsárba:
2 teáskanál mustármag,
2 teáskanál koriandermag,
4-5 szem szegfűbors,
4-5 szem borókabogyó,
1/2 mokkáskanál édesköménymag,
1/2 mokkáskanál köménymag,
2 félmarék dióbél.
A sütéshez:
2 evőkanál dióolaj,
1 evőkanál sima olaj.

A húst megmostam, aztán mézzel átkentem majd jól besóztam. A mozsárban összetörtem a fűszereket a dióbéllel és rákentem a húsra. Bacon-szalonnával lefedtem, a kétféle olajjal meglocsoltam. Öntöttem alá 2 dl vizet és lefóliáztam a tepsit. Fél lángnál kicsit erősebb tűzön sütöttem 2,5 órán át, majd levettem a fóliát és pirosra sütöttema tetejét. Jó sok finom szaftja marad így és a hús is garantáltan átsül, valamint igazán omlós-szaftos-puha lesz. Nagyon finom volt - forrón-frissen kisülve fejes salátalevelekkel, egyszerű majonézes burgonyasalátával ettük.
A kihűlt szaft kitűnő salátaöntetnek is fejes salátához. Kevés balzsamecettel keverjük el és tökéletes! Hidegen, hidegtálakra is kitűnő.
Egyben sült húsoknál felnőtt, jó étváégyú emberekre 25-30 dkg hússal számoljunk/fő, mert nagyon összesül. Nálam két kisgyerek is volt, így a 2 kiló hús bőven elég is volt.

Ischler

.

Minden kedves Olvasómnak nagyon szép Húsvéti Ünnepeket kívánok! Sok pihenést, jó időt, regement locsolót, finom falatokat az ünnepi asztalra! :)




Egy remek és egyszerű süti.




Hozzávalók 20 darabhoz:
A tésztához:
15050 g porcukor
200100 g vaj
100 gr zsír
420140 g liszt
15050 g durvára tört dió
0.51/2 mokkáskanál fahéj
1/2 mkk só
A töltéshez:
ízlés szerint ribizli, málna, josta vagy barack dzsem
A bevonathoz:
020 dkg étcsokoládé

A desszert eu. hu oldaláról készítettem a receptet. Minden oké, csak én pl. 20 darabra számoltam, aztán lett belőle 55 darab sütim. :))
Szóval, én itt most a körülbelüli jó mennyiségeket adtam meg 20 darabhoz. Igaz, kisebbre szaggattam, mint amekkora a bolti.



A tészta hozzávalóit gyorsan összedolgoztam, majd hűtőbe tettem 20 percre. Addig begyújtottam a sütőt. Két tepsit kivajaztam. A tésztát jó vékonyra nyújtottam (kb. 3 miliméter vastagra). Kiszaggattam a kis virágokat, aztán nagy lángon 5-8 percig sütöttem. Mikor kihűltek, 2-2 darabot josta-málna lekvárral összeragasztottam. A fanyarabb lekvárok jobban illenek ehhez a sütihez mint a barack, de azzal sem rossz.Este ragasztottam, most reggel pedig olvasztott csokiba mártottam. Ennyi idő kell, míg összeragadnak a lapok, míg a tészta valamennyire beszívja a lekvárt.
Bevallom őszintén, kicsit kevesebb vajam volt hozzá, talán úgy 5 dekával, ezért én a tésztájába kevés tejet is tettem hogy összeálljon. Sőt. Én a lisztet az elején 1 csapott teáskanálnyi sütőporral is elkevertem. A diót pedig robotgéppel aprítottam durvára.

Sárgaborsós húsgombócok

.– Amikor türelmetlen vagy – folytatta –, fordulj balra és kérj tanácsot a halálodtól. Rengeteg elpárolog a kicsinyességedből, ha a halálod feléd int, ha megpillantod, vagy akár csak ha érzed, hogy társad ott van és les.

(Castaneda: Ixtláni utazás)

Ez az étel a maradékhasznosítás jegyében született. Készítettem ugyanis a héten sárgaborsókrémet, de jócskán maradt belőle. Aztán meg volt a fagyasztóban egy kevés duplán darált húsom is. Ötvöztem őket. Így született meg a sárgaborsós húsgombóc, ami egyébként meglepően finom lett.

A hozzávalókkal kicsit bajban vagyok... azért próbálkozom,

tehát 4 főre, előételként:

40 dkg darálthús,

15 dkg sárgaborsókrém,

6 evőkanálnyi főtt rizs,

1 kis fej vöröshagyma,

1 tojás,

só,

frissen őrölt bors.

A mártogatóhoz:

2 kis dobozos natúr joghurt,

1 kis gerezd fokhagyma,

kevés citromlé,

só,

olívaolaj.

A sütéshez:

bő olaj.

Egy tálban alaposan összekevertem kézzel a gombócbavalókat. Kissé lágy állagú lett, de formázható és sülésnél remekül egyben is maradt. Tehát vizes kézzel kis gombócokat formáztam és közepesen forró olajban kisütöttem őket. Míg pironkodtak, kikevertem a joghurtot sóval, fokhagymával, kevés citromlével és olívaolajjal.

A recept szerintem úgy is működik, ha a sárgaborsókrém receptje szerint megfőzzük a borsót, de csak villával rusztikusra törjük és így keverjük a darált húshoz.

A forró gombóckákat a hideg joghurtba mártogatjuk - nagyon finom így együtt, a citrom kitűnően illik hozzá. Javasolnék mellé még valamilyen egyszerű zöldsalátát is - majd ha lesz már kerti fejessaláta.

A gombóckák egyébként hidegen is nagyon jók, akár vendégváró svédasztalra is ajánlom. Főételként is tökéletes, csak akkor nagyobb menyniséget készítsünk, valamilyen körettel. Például krumlipürével.

Sült banán a la' Mexikó

.

Mielőtt a dédnagyanyám akár csak megnyikkanhatott volna, Tita, koraszülöttként, már világra is jött, a konyhaasztalon, a tűzhelyen rotyogó zöldségleves, a kakukkfű, a babér, a koriander, a forralt tej, a fokhagyma, és természetesen a vöröshagyma szaga közepette. Mint nyilván sejtik, a szokásos fenékre verésre nem volt semmi szükség, mivel Tita már sírva jött a világra, talán mert tudta, hogy a csillagokban jó előre megíratott: megtagadtatik tőle a házasság öröme. Nacha úgy mesélte, hogy Titát a szó szoros értelmében a könnyáradat csusszantotta ki ebbe a világba, mely elöntötte az asztalt, meg még a konyha padlóját is.
Aznap délután, amikor az ijedtség már elmúlt, a víz pedig, hála a napsugaraknak, elpárolgott, Nacha összesöpörte a könnyeknek a padlót borító vörös kőlapokon lerakódott üledékét. Egy ötkilós zsákot töltöttek meg ezzel a sóval, s jó ideig használták a főzéshez. E szokatlan születési körülmények eleve úgy szabták meg Tita élete folyását, hogy valami határtalan vonzalmat érezzen a konyha iránt, s hogy élete nagy részét benne töltse, úgyszólván születésétől fogva, mert épp csak két napos volt, mikor apja, vagyis az én dédnagyapám, szívrohamban meghalt. Elena mamának a megrázkódtatástól elapadt a teje. Mivelhogy azokban az időkben még nem volt tejpor, sem semmi efféle, dadát pedig se égen, se földön nem tudtak szerezni, komoly bajban voltak, hogyan csillapítsák a kislány éhségét. Nacha, aki a világon mindent, de mindent tudott, ami csak a konyhával kapcsolatos - és még sok egyebet is, ami most nem tartozik ide -, ajánlkozott, hogy ő majd gondoskodik Tita táplálásáról. Úgy érezte, ő a legalkalmasabb személy, hogy "megformálja a gyomrát annak az ártatlan kis jószágnak", noha soha nem volt férjnél, és soha nem volt gyereke. Írni-olvasni nem tudott, hanem a konyhai tudományban, abban olyan járatos volt, mint senki más.
Így aztán, ettől a naptól kezdve Tita kiköltözött a konyhába, s tejes kukoricaliszten meg teákon, kicsattanóan egészséges kislánnyá cseperedett. Csakis ezzel magyarázható, hogy valamiféle hatodik érzéke fejlődött ki mindennel kapcsolatban, ami ennivaló.

(Laura Esquivel: Szeress Mexikóban - Regény, havi folytatásokban, szerelemmel, finomságokkal, házipatikával...)

Valamelyik nap ebédhez almakarikákat akartam sütni bundában. Aztán ránéztem a gyümölcsöstálra és megállapítottam, hogy a banánokat sürgősen meg kell enni. Úgyhogy ez a recept a fent említettnek egy továbbgondolt változata. Nekem Mexikót idézi - bár még sajnos soha nem jártam ott...

Hozzávalók:
személyenként 1 banán,
egérketészta 2/3 kukoricalisztből 1/3 normál lisztből (nem kell sok belőle és persze sem narancshéj, sem mazsola nem kell bele),
natúr kukoricapehely,
bő olaj a sütéshez,
csokoládé,
némi őrölt fahéj,
pici porcukor a díszítéshez.

A banánokat félbe, majd hosszában is ketté vágtam. Az egérketésztába beleforgattam őket és valahogy ráimádkoztam a kukoricapelyhet. :)) Bele is keverhetjük az egérketésztába, talán úgy könnyebben megmarad rajta.

Forró olajban kisütöttem és azon forrón olvasztott, fahéjas csokoládéval meglocsoltam.
Nagyon finom. Mondhatnám abbahagyhatatlan. Szenvedéllyé tud válni. A banán krémes benne, a kukoricapelyhek pedig eszméletlenül roppannak rajta... És a csokoládé hozzá...