2015. január 5., hétfő

Fetás-burgonyás BUREK



A mélységes magányban találom meg azt a nagylelkűséget, amely igazán szeretni tud.

(Thomas Merton)




Nohát... ma ráértem, meg olyan szürke, maszatolós idő is volt... szóval kedvem lett valami "lassanfinomat" alkotásához.
A burek az egész Balkánon nagyon kedvelt étel. Tésztája a mi rétesünkéhez hasonló. Bár még soha nem próbáltam házilag nyújtani - bevallom, elrettentett, hogy óriási asztalon óriásira kell kihúzni -, ma mégis belevágtam. Mert láttam videókat, hogyan készül a burek. Kisebb gombócokat csinálnak a rétestésztából, így már nem tűnt oly rémisztőnek. Ráadásul kóstoltam Görögországban és isteni finom volt, tehát úgy gondoltam megéri a kísérletezést. Ez most krumplis-fetás-tejfölös. De bármivel tölthető, úgyanúgy, mint a rétes. Nem lett elsőre tökéletes, de nem adom fel, mert még így tökéletlenül is mennyei. :)
Kicsit szakadt-lyukadt, de a bureknél ez nem olyan nagy gond, mert sok réteg kerül egymásra.

Tehát készítettem rétestésztát 40 dkg lisztből, 1 tojásból, 1 csapott teáskanál sóból, 1 evőkanál olívaolajból, és 2,5-3 dl vízből valamint 1 teáskanál ecetet is adtam hozzá. Ez alapján készült a tészta:



Amit nyolc kis gombócban hagytam pihenni.
A töltelék csak annyi, hogy 2 kisebb krumplit megfőztem, kissé összetörtem. Kb. 12 dkg fetasajtot összemorzsoltam, plussz tejföl. És 10 dkg vaj olvasztva, plussz olívaolaj. Kenni kell, minden réteget, meg amúgy is úgy könnyű kihűzni, ha megfelelően vajas-olajos a tészta.
Aztán jött a nyújtás. Persze a pörgetés részt kihagytam, zsonglőrként még nem szerződtetnének... :)
Minden második rétegbe tettem kevés krumplit, fetát és kissé megcsorgattam tejföllel.



Úgy nyújtottam, ahogy a filmben: a tiszta konyhapultot vajaztam-olívaolajoztam, és azon dolgoztam. Nem olyan ördöngős. Legközelebb kipróbálom a hagyományos rétesformát: kis csigákba tekerem a tölteléket és majd úgy teszem a kerek formába, mint a tekeredő kígyót, szerintem úgy elsőre egyszerűbb.
Körülbelül 25 perc kell neki olyan 180 fokos sütőben. Mennyei. :)
És olcsó. Ez négy főre elég egy kiadósabb leves után. A sütőtál átmérője egyébként 25 cm-es.



A tojás nélküli filo-tészta nem ugyanez. Nm lehet ilyen vékonyra húzni, csak sodrófával kinyújtani. Én maradok ennél a tojásos-ecetes rétestésztánál.

2014. december 4., csütörtök

"fokhagymás víz"



– Az vagyok, aki vagyok. Elmondanám neked, amit tudni szeretnél, ha képes lennék rá, hiszen jó voltál hozzám. De macska vagyok, és még soha egyetlen macska sem adott senkinek egyenes választ.

(Peter S. Beagle)





A héten készítettem kenyérre való kencét. Így hát volt maradék pirítósom pár darab, meg más is, kicsi ez, kicsi az... a hűtőben, a kertecskémben, itt-ott... Ilyenkor körberepkedem birodalmam és összegyűjtögetem a maradéknak álcázott kincseket. És láss csodát, ebéd lesz belőle.
Egyik kedvenc szakácskönyvemben találtam egy egyszerű receptet, egy provance-i kenyérlevest, amit az író nagymamája csak "fokhagymás víz" néven emlegetett, ellenben nagyon szeretett és sokszor főzött. Gondoltam, ez megfelel nekem is. S úgy is lészen, térültem, fordultam s máris készen a gőzölgő főzet, melyhez tettem a fazékba:

2 főre
6 gerezd fokhagymát,
sót,
2 babérlevelet, pár levél zsályát (helyettesíthető kakukkfűvel, petrezselyemzölddel, bazsalikommal, majoránnával, rozmaringgal is akár),
személyenként 1 tojást,
reszelt sajtot (ízletes: pecorino vagy parmezán vagy más ízes sajt),
olívaolajat (vajjal is jó),
1,2 liter vizet.

Ha vajjal készítenétek, akkor a pirítósszeleteket vajon süssétek meg, serpenyőben. Ha nem, akkor csak pirítsátok meg natúran. Házikenyeret javaslok, az nem ázik szét oly könnyen.
A fokhagymát darabold kisebb kockákra-darabkákra, sózd meg és vagy mozsárban, vagy kés oldalával egészen gezemicéld. Add a vízhez, sózd még ízlés szerint és forrald föl a két babérlevéllel. Főzd 15 percig, majd add hozzá a zsályaleveleket is, és azzal is főzd még 5 percig. Végül a leveleket távolítsd el. Tányér aljára tégy egy-egy nagy szelet kenyeret, üss rá egy tojást, szórd meg reszelt sajttal és merd rá a forró levest. Locsold meg olívaolajjal (ha nem vajas pirítóst tettél bele). Pár percig várj, így a kenyér puhává válik, a tojás megfő kissé. S már kanalazhatod is.



Ha jobban kedveled a főttebb tojást, akkor mikor kiszedted a leveleket a kész levesből, hagyd a tűzhelyen forrdogálni, s ekkor üsd bele a tojásokat. Villával kissé keverd szét, hagyd megfőni. Ezt merd aztán a kenyérszeletekre és sajtra.
Meglepően finom. Megtartom. (Elhasználható hozzá, ha van szalonnabőrke félretéve, az is, el nem rontja.)

2014. november 26., szerda

Csokis-narancsos kalácspuding


Isten segítsen felfelé, lefelé magam is elboldogulok.

(szomáli közmondás)




Sütöttem pár napja kalácsot, de szép nagyra sikeredett, úgyhogy maradt belőle. Mi ilyenkor a teendő? Hát kalácspudingot kell varázsolni belőle. :)

Hozzávalók:
30 dkg szikkadt kalács szeletekre vágva,
4 dl tej,
3 tojás,
12 dkg porcukor,
csipet só,
narancslekvár,
fél marék mazsola,
5 dkg dió,
fél marék tortadara,
5 dkg vaj.

A hozzávalók egyébként nem kőbe vésett adatok, mert hát annyiból gazdálkodjunk, amennyi maradék van. Tehát.
A kalácsszeleteket megkentem narancslekvárral. A tűzálló tálat kivajaztam, a maradék vajat felolvasztottam.
A diót durvára daráltam és összekevertem a mazsolával és a tortadarával. Rétegekben tettem a tálba (2 réteg lett), a tetejüket megszórtam a dós-mazsolás-tortadarás keverékkel. A tejet a felolvasztott vajjal, a tojás sárgáival, csipet sóval, és kb. 4 dkg porcukorral összekevertem. Ráöntöttem a szeletekre és előmelegített sütőbe tettem (180 fokra körülbelül) cirka 15 percre. Közben a fehérjét fölvertem a maradék porcukorral, de úgy, mint mikor habcsókot készítünk: vagyis mikor már viszonylag kemény volt, kanalanként hozzáadagolva vertem tovább, hogy szép kemény, jól formázható legyen. Kivettem a pudingot és rákentem a habot, majd visszatettem még pár percre, míg kissé megsült a hab is a tetején.
Hát mit mondjak? Isteni. :) (De nem fotogén...)


Finom melegen is, hidegen is. Egy gazdag leves után tökéletes fogás, de  menüsor végére is beilleszthető. Imádom a kalács (kenyér) pudingokat na. Egyébként fehér toastkenyérből is tökéletes. Ó, és egy-egy gombóc vanília vagy csokifagyival sem rossz ötlet megkóstolni. :)

2014. november 20., csütörtök

Stíriai metélt


Néha elnézem az óriásplakátokon a gyönyörű modelleket, és alattuk az igazi embereket, és arra gondolok, hogy ez kicsit olyan, mintha egy bolygón lennénk, ahol az összes őslakos alacsony, zöld és kövér. Kivéve egy elenyésző kisebbséget, amely magas, sovány és sárga. És az összes reklámon a magas, sárgák szerepelnek, dukkózva, hogy még sárgábbak és magasabbak legyenek. Úgyhogy az összes kicsi zöld űrlény azzal tölti minden idejét, hogy búslakodik, amiért nem magas, sovány és sárga.

(Helen Fielding: Bridget Jones naplója 3)




Oly sokszor hallottam már a nevét, de eddig sem nem ettem, sem nem készítettem. Milyen jó, hogy Zsanuária előásta és elkészítette, mert nagyon egyszerű és nagyon finom. Egy gazdagabb leves után (én hamisgulyást főztem ma) tökéletes fogás.

Hozzávalók 6 főre:
a tésztához:
50 dkg tehéntúró,
2 tojás,
csipet só,
1 evőkanál porcukor,
kb. 20 dkg liszt (amennyit felvesz a tészta, a túró nedvességtartalmától is függ).
A krémhez:
5 dkg puha vaj,
4 evőkanál porcukor (ízlés szerint),
3 tojás sárgája,
2,5 dl tejföl,
csipet só,
1 citrom reszlt héja,
vanília (magok vagy esszencia, kinek mi van),
egy marék mazsola,
3 tojásfehérje felvert habja.

Tégy fel egy jó nagy lábosban vizet forrni 2 teáskanál sóval. A túrót tedd tálba, add hozzá a tojást, sót, cukrot, keverd össze, végül annyi liszttel készíts tésztát, amennyivel egy összeálló, de nem kemény, inkább lágy tésztát kapsz. Deszkán nyújtsd ki fél centi vékonyra és vágd ujjnyi csíkokra, majd kb. 10-12 cm-es darabokra. Ha felforrt a víz, főzd ki. Forrás után, mikor feljön a tészta víz tetejére, 1 perc főlés elég neki. Szűrd le egy nagy szűrőben és öblítsd át hideg vízzel hogy ne főjön tovább és hogy lehűljön.
Vajazz és lisztezz ki egy közepes tepsit vagy lapos tűzálló tálat.
Egy nagy tálban keverd habosra a vajat a cukorral, a tojás sárgájával, majd a tejfölt is keverd hozzá. Ízesítsd vaníliával, reszelt citromhéjjal, tedd hozzá a mazsolát is. Csipet sóval verd kemény habbá a fehérjéket, és óvatosan forgasd bele a sárgájás krémbe. Végül a metéltet is óvatosan keverd el a tojásos habbal. Tedd tepsibe és előmelegített, 180 fokos sütőben süsd addig, míg a teteje szép pirosas-barnás lesz. Ha elkészült, hagyd a kinyitott ajtajú sütőben kihűlni, majd porcukrozd a tetejét.
Nagyon fincsi. :)