2024. március 28., csütörtök

Bakonyi húsgombócok

Már nem is tudom, hol jött szembe ez az étel. De mindegy is, megcsináltam, és még jobban ízlik, mint a sima bakonyi sertésszelet. Reménykedtem benne, hogy kucsmagombával csinálhatom, de sajnos bár az ország egyes részein már előbújtak, nálunk még nem. Szóval finom sima csiperkével is, de erdei-mezei vad gombákkal még ütősebb lenne.
 


Hozzávalók 4 főre:

a gombócokhoz:

  • 60 dkg darált sertéshús, (ebből 5 dkg füstölt szalonna lehet, ha van otthon húsdarálótok)
  • 1 nagyobb tojás
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 cl víz

a mártáshoz:

  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1 teáskanál sűrített paradicsom
  • só, 1 csipet kristálycukor
  • 1 teáskanál kakukkfű
  • 20 dkg csiperke gomba (vagy bármilyen vadon termő gomba)
  • frissen őrölt bors
  • 1 dl tejföl
  • 1 púposkás evőkanál liszt
  • 8 deciliter víz
  • 1 zöldségleves vagy erőleves vagy húsleves kocka vagy ha van, házi alaplé

A darált húst befűszerezzük, hozzáadjuk a tojást, vizet és jól összegyúrjuk, majd kisebb gombócokat formázunk belőle. Olyan 20 darab jön ki ebből a mennyiségből.

Egy serpenyőben a szeletelt gombát kevés olajon pici sóval, borssal megsütjük szép pirossasra, majd kivesszük egy tálba. Újra kevés olajat öntünk a serpenyőbe, és kisebb lángon megsütjük a húsgombócokat. De ha egyszerűsíteni akarunk, szilikonos papírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, kissé megolajozzuk, és előmelegített, 180 fokos sütőben pirulásig sütjük.

Közben egy lábosban pörköltalapot készítünk: olajon megdinszteljük az apróra kockázott vörös- és fokhagymát, a végén kissé átsütjük benne a sűrített paradicsomot is, pirospaprikázzuk, és felöntjük vízzel. Teszünk bele egy leveskockát, kakukkfüvet, egy csipet cukrot, s ha szükséges, még egy kevés sót is, plusz a sült gombát. Alaposan összerotyogtatjuk, míg sülnek a gombócok. Végül tejfölös habarással besűrítjük, azzal is rotyogtatjuk még 5 percig és beletesszük a húsgombócokat is, s még adunk neki 5 percet, hogy összeálljanak az ízek teljesen. (Én most a végén apróra vágott medvehagymát is tettem bele.)

Tálaláskor megszórhatjuk aprított petrezselyemzölddel frissítésképpen. Körete változatos lehet: tökéletes rizzsel is, hasábburgonyával, hercegnőburgonyával, burgonyakrokettel, csupasz nudlival is, de spagettivel, pennével, szélesmetélttel vagy bármilyen más tésztával is jó, a zsömlegombóc, knédli is kiváló mellé, akárcsak a nokedli.

2024. március 25., hétfő

Öszibarack sütemény

Nekem egyik kedvenc sütim. De csak amelyiket én csinálom. :) Valaha lakodalmi sütemény volt, de úgy gondolom, otthon is el lehet készíteni egy-egy ünnepi alkalomra. Például húsvétra. Ráadásul nem is annyira bonyolult és munkás süti, szerintem kezdők is bátran nekiállhatnak. A receptet a Gyergyói ízőrzőtől, Alíztól kölcsönöztem, köszönetem érte.



Hozzávalók 16-18 db barackhoz:

  • 10 dkg zsír
  • 15 dkg cukor
  • 1 tojássárga
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • 1/2 tasak sütőpor
  • 1 dl tej
  • 1/2 mokkáskanál só
  • 40 dkg liszt

A töltelékhez: 

  • a sütemény kikapart belseje
  • 3 evőkanál baracklekvár
  • 10 dkg porcukor, 
  • 5 dkg vaj
  • 2 evőkanál kakaó
  • kb. 1/2  dl tej
  • 2-3 evőkanál rum
  • ha szükséges egy csipet só

A díszítéshez: 

  • narancs, sárga, piros, zöld élelmiszerfesték (aroma), 
  • kb. 15 dkg kristálycukor
  • 1 tojásfehérje
  • zöld levelek

A zsírt a cukorral, vaníliás cukorral, sóval, sütőporral, tojás sárgájával kikeverjük, hozzáadjuk a lisztet és a tejet is, és tésztává gyúrjuk, majd egy órát hűtőben pihentetjük. (Könnyen gyúrható tésztának kell lennie.) A tésztát rúddá sodorjuk, aztán akkora darabokra vágjuk, hogy diónyi golyókat tudjunk formázni a darabokból. A gombócokat szilikonos papíros tepsire sorakoztatjuk, kissé lelapítjuk őket, hogy félgömb formájuk legyen, és előmelegített, 180 fokos sütőben világosra sütjük. A tésztadarabok között hagyjunk 4-4 centiket, mert megnőnek.

Ha kihűlt a tészta, a közepüket kivájjuk az aljuknál, a kivájt tésztát kézzel teljesen morzsásítjuk, hogy ne maradjanak benne nagyobb egyben darabok, majd ízesítjük a hozzávalókkal. Mindenképpen kóstoljátok meg, kellően ízes és szaftos legyen! De ne legyen se túl folyós, se túl kemény, mert ezt kell visszatölteni a kikapart héjakba és ezzel ragasztunk össze egy-egy betöltött félgömböt. Végül aromákkal olyan barackosra színezzük ecset segítségével, hagyjuk megszáradni, majd megkenjük tojásfehérjével, aztán kristálycukorba forgatjuk. Végül valamilyen zöld levélkével díszítjük, lehetőleg ehetővel, pl. mentalevéllel, ázsiai bazsalikomlevéllel vagy valamilyen gyümölcsfa levelével.

 


 

Tippek: a tölteléket mindenképpen kóstoljátok, ugyanis sokan azért nem szeretik ezt a süteményt, mert lagzikban íztelen, száraz darabokat ettek. Ha jól be van ízesítve a töltelék házi barack lekvárral, rummal, kakaóporral, akkor nagyon finom tud lenni! Tehát kóstoljátok, úgy ízesítsétek a szátok íze szerint. Vannak olyan receptek, ahol darált dió is kerül a töltelékbe. Úgy is nagyon finom lehet, érdemes kipróbálni, hogy a kikapart tészta egy részét lecseréljük durvára darált, serpenyőben kissé megpirított dióra.

Lehet kapni minden COOP boltban azokat a műanyag flakonos aromákat (mandula, császárkörte, stb...), azokkal tökéletesen lehet színezni. Ecsettel dolgozzatok, csináljatok átmeneteket és akkor gyönyörű barackos lesz. A mandulaaromát keverjétek valamelyik sárga színű aromával, vagy a császárkörte aromával, mert túl műzöld, és én a zöldet higítanám is vízzel, hogy nagyon lágy árnyalata legyen csak.

2024. március 15., péntek

Kossuth kifli

Eredetileg citromos ízesítésű, én most naranccsal készítettem. 

 


Hozzávalók egy közepes tepsihez: 

  • 25 dkg liszt 
  • 15 dkg ghí vagy jászvaj (lehet sima olvasztott vaj is) 
  • 6 nagyobb méretű tojás 
  • 30 dkg porcukor (ebből 3 db vaníliás cukor) 
  • 1 narancs reszelt héja 
  • 1,5 dl narancs leve 
  • 1 tasak sütőpor 
  • csipet só 
  • a tetejére: 15 dkg durvára vágott dió, 3 evőkanál kristálycukor 

A diót megpirítottam egy serpenyőben. (Óvatosan pirítsátok, mert nagyon könnyen megég, és akkor keserű lest, szóval végig kevergessétek és felügyeljétek.) A tojásokat szétválasztottam, a cukrot szintén. A narancs héját belereszeltem a fehérjékbe, és felvertem habbá a csipet sóval és a fele cukorral. A tojássárgájákat fehéredésig-habosodásig felvertem a cukor másik felével, majd hozzákevertem a jászvajat is és a narancs levét is. A sütőporral elkevert lisztet hozzákevertem a tojássárgájákhoz, majd ehhez a felvert fehérjehabot is. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem a masszát és a tetejét megszórtam a 3 evőkanál kristálycukorral elkevert pirított dióval. A 180 fokos előmelegített sütőbe tettem sülni 20 percre. Csináltam tűpróbát, mielőtt kivettem. Mikor kihűlt, egy nagy pogácsaszaggatóval félholdakra szaggattam. 

Tipp: Ha van házilag készített kandírozott narancshéjunk, azt vágjuk apróra, és keverjük bele a tésztába. Akkor nem is kell a narancslé bele. Ha citrommal készítjük, akkor csak egy fél citrom leve kell bele.

Tipp2: A dió pirítását nehogy kihagyjátok! Ég és föld a különbség, ha előre pirított dióval sül, mintha csak simán megszórnátok pirítatlan dióval a süti tetejét.

A francia briós

Gyerekkoromban, az általános iskolában délután mindig kaptunk uzsonnát a napköziben. És az én kedvencem a briós volt. Imádtam. Persze az csak sima kalácstésztából volt, de jó sok kristálycukorral a tetején. 

 

Most viszont megsütöttem az eredeti változatot, a franciák soktojásos, rengetegvajas brioch-át. Mintha szerelemgyereke lenne a kalácsnak, croissantnak és égetett tésztának. Egyszerre kopogós és hihetetlenül porhanyós-ropogós a héja, a belseje extrakönnyű, extralágy, érződik a vaj és tojás íze a tésztán. Szóval nagyon finom. Viszont rettentően tömény is, egy darabnál - már ha kis méretűeket sütünk - többet nem lehet megenni belőle. 

Viszont akár különleges darabja is lehet a húsvéti ünnepi lakomának.

Én most egy kis adagot csináltam próbaképpen, de ezt nyugodtan duplázhatjátok is, ha családnak, több főre készül. És még valami: géppel dagasszatok, kézzel állati nehéz lenne ennyi vajat beledolgozni a viszonylag kemény tésztába, de a gép elbír vele.

Hozzávalók 5 kis brióshoz:

  • 30 dkg liszt
  • 3 tojás
  • 3 dkg kristálycukor (lehet benne vaníliás is)
  • 2 dkg friss élesztő
  • 15 dkg szobahőmérsékletű, lágy vaj
  • 1 púposkásabb mokkáskanál só
  • 1 csapott teáskanál sikér (el is hagyható) 
  • a lekenéshez: 1 tojás

A tojásokat felvertem a belemorzsolt élesztővel és a cukorral, majd hozzászitáltam a sikérrel elkevert lisztet is, és a robotgéppel addig kevertettem, míg sima lett a tészta. Ekkor adtam hozzá a vajat és a sót,  és még 10 percig dolgozott a gép magasabb fokozaton, míg a tészta nagyon szép sima lett. Én most nem is kelesztettem duplájára, hanem egyből formáztam, és a szilikonos papíros tepsin hagytam kelni letakarva. Egy nagy és egy kicsi gombócot csináltam minden brióshoz, a nagy közepét benyomkodtam és a mélyedésbe tettem a kicsi golyóbist. Mielőtt az előmelegített, 180 fokos sütőbe tettem volna alsó-felső sütésre, lekentem őket tojással, és ollóval bevagdostam a kicsi és a nagy részüket is több helyen. Olyan 15 percig sütöttem őket, de félidőben letakartam a tetejüket szilikonos sütőpapírral, mert a tésztában viszonylag sok a cukor, így gyorsan színt kap.

 

 

Ez alapján a videó alapján készítettem, ebben a hölgy egyből beleteszi a vajat is a tésztába, szerintem így sem lehet rossz, majd kipróbálom, és ő egyben süti.

A formázást pedig Martha Stewarttól lestem el.