Fehér telekről álmodom. Ragyogó, vakító csendességről. Metsző hidegről, csikorgó léptekről, lábnyomokról a hóban.
Ha valaki most azt mondaná, eltölthetek egy-két hónapot valahol északon, kiskunyhóban, fenyvesek közt, nem tiltakoznék.
Mindig göngyölődnek egy konyhában az alapanyagok, vagyis abból főzök, ami kéznél van. Vettem kelbimbót, mert nagyon szeretem, szerintem egy remek téli zöldségféle. Pár napja pedig túrós-tejfölös palacsintát csináltam, és a kisasszony a boltban jobban megborította a merőkanalát - így maradt nem is kevés kimért, jó krémes, sűrű tejföl a hűtőben. Sajt, szalonna mindig van itthon. Így már raktam is össze a csőben sült, tejfölös-sajtos bimbóskelt.
Hozzávalók 4 főre:
1 kg kelbimbó (tisztítva ennyi)
10 dkg húsos, füstölt szalonna (kolozsvári)
1 kisebb salottahagyma vagy 20 cm-nyi póré (de a vöröshagyma is tökéletes)
1 nagy vagy 2 kicsi gerezd fokhagyma
4 dkg vaj vagy 2-3 evőkanál olaj (én hidegen sajtolt repcét használtam) vagy 1 evőkanál zsír
só, frissen őrölt bors
kakukkfű (az enyémben citromos van)
bazsalikom (az ősszel leszedett, megszárított, morzsolt görögbazsalikomom van az ételben)
20 dkg olvadós sajt (bármilyen lehet, amit szeretünk, csak olvadjon)
5 dkg kemény, ízes, érett sajt (parmezán-jellegű)
0,5 liter tejföl
2 tojás
A kelbimbót tisztítsuk meg a sárgább levelektől, mossuk meg és vágjuk félbe a torzsáján keresztül. Főzzük sima vízben annyira puhára, hogy épp, mert még a sütőben is majd kissé puhul. Én nem sóztam, mert a szalonna sós, inkább a rétegezésnél sóztam meg kissé. Amikor jó, szűrjük le, tegyük félre.
Egy serpenyőben a zsiradékon fonnyasszuk meg a félkarikákra vágott hagymát, az apróra kockázott fokhagymát és a csíkokra vágott szalonnát. Fűszerezzük a szárított zöldfűszerekkel, frissen őrölt borssal.
Egy sütőtálat kenjünk ki zsiradékkal, alulra tegyünk egy réteg kelt, kissé sózzuk, rá kerül a szalonnás hagyma fele, majd ismét kelbimbó jön pici sóval, végül a szalonnás hagyma másik fele.
A tojást jól verjük fel, keverjük el a tejföl 3/4-ével. Ezt is picit sózzuk. Keverjük bele a lereszelt sajtokat, és oszlassuk el a zöldségrakottas tetején. Majd pettyezzük meg a maradék tejföllel és előmelegített, 180-200 fokos sütőben pirulásig süssük.
Kitűnő köret bármilyen natúr hús vagy hal mellé. Vagy főételként is fogyasztható, pl. rizzsel vagy burgonyával.
Van egy másik verzióm is, amiben a szalonnát lecseréljük sóban eltett citrom héjára. Nagyon illik a kelbimbóhoz. A többi ugyanaz, mint a fenti receptben. De ha nincs kéznél tejföl, akkor készíthetünk a tetejére besamelt is, azzal is tökéletes lenne.
Hó ugyan nincs sajnos, de nekem van hó(fehér)cicám. 😻💖
5 megjegyzés:
Fenségesen finomságos. De a Cica! Elovadok! Dönörűséges! (Végre egy kép Róla). Puszikkk
Fincsi a kelbimbó én rakottasként szoktam, https://zsanuaria.blogspot.hu/2015/12/a-hetvegen-ezek-szerepeltek.html?spref=fb
Magában is jó, de köretnek is :-)
A cicukád valódi szépség, gyönyörű :-)
Most ez akkor a Vinkó Jóska blogja vagy csak annak képzelem a címe alapján?
A macska különben minek a végére? Az is bele lett sütve? :D
Ildikó, ugye, el lehet tüle olvadni. :) Puszillak én is!
Anikó, én a kelbimbót mindenhogy szeretem, a tiéd is egy jó változat! :) Kókusz köszöni, miáu! :)
Valaki, csak képzeled.
Megjegyzés küldése