A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 6., vasárnap

Kapuska (török fehérkáposzta leves)

Az egész létezés... egyszerűen semleges vagy jó, és hogy a rossz, a fájdalom vagy a fenyegetés csak részleges jelenségek, annak a termékei, hogy nem egésznek vagy egységesnek látjuk a világot, hanem önös nézőpontból vagy túl alacsony szintről... a kettősségek, polaritások és a konfliktusok egybeolvadnak, feloldódnak, vagy föléjük emelkedünk.

(Abraham Maslow: A lét pszichológiája felé)

Így tél végén már nagyon nehéz miből válogatni. Úgy értem, zöldségfélék terén. A káposzta a legkézenfekvőbb talán. Bár itthon Magyarországon igazán csak savanyítva használjuk, meg káposztasalátának, esetleg lesütve káposztás tésztának, rétesnek, lángosban és pogácsában. Nagyon örültem, mikor ráleltem erre a végtelenül egyszerű, olcsó és kiadós török káposztalevesre.


Hozzávalók 8 főre:
1 közepes fej fehérkáposzta (1,3 kg-1,5 kg)
2 fej vöröshagyma (kb. 30 dkg),
25 dkg darált marhahús,
1 konzerv hámozott paradicsom vagy
1 kis fémdobozos sűrített paradicsom,
só,
frissen őrölt feketebors,
2 csapott teáskanál pirospaprika,
1 mokkáskanál őrölt erős pirospaprika (chili),
2 evőkanál olívaolaj,
6-8 dkg vaj.

A káposzta külső, nem szép leveleit leszedtem, megmostam és négybe vágtam a torzsáján keresztül. A torzsarészeket kivágtam, aztán gyaluval szép vékonyra leszeltem a káposztát nem hosszában, hanem keresztben. (Hogy ne legyenek nagyon hosszú szálak benne.)
A vöröshagymát apróra kockáztam és a vaj és olívaolaj keverékén kevés sóval üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a darált húst, sóztam, borsoztam és átsütöttem. Fedő alatt pároltam 5 percig, majd hozzáadtam a pirospaprikát, őrölt chilit, a kis kockákra felvágott héjazott paradicsomokat és a konzerv levét is. Beletettem a káposztát is, jól átkevertem és fedő alatt pároltam ismét 5 percig. (Nekem éppen 1 kg lett a legyalult káposztám.)
Felöntöttem 2,5 liter vízzel, sóztam még és 10 percig erős lángon forraltam, majd fedő alatt jó bő fél órán át kis lángon főztem. A lé mennyiségét tetszés szerint lehet alakítani, ki hogy szereti a levest: sűrűbben vagy hígabban.
Egyszerűsége ellenére nagyon jóízű leves.
Gazdagíthatjuk szerintem csicseriborsóval is akár, vagy főzhetünk bele rizst is, vagy gerslit is ha gazdagabban ennénk. Így viszont nagyon könnyű, diétás leves.



(forrás: Terebess)

2011. február 6., vasárnap

Csokoládés aszaltszilva mártás/leves

 .

A görög kultúrával foglalkozó és a Papadelosz által Görögország minden vidékéről meghívott értelmiségiek és szakemberek vezette két hetes szeminárium utolsó délelőttjének utolsó előadásán Papadelosz felemelkedett a terem végében álló székéből, előre ment, ott megállt az egyik nyitott ablakon beözönlő ragyogó görög napfényben és kinézett. Mi pedig követtük tekintetét az öblön át egészen a német temetőt jelző vaskeresztig. Azután megfordult. 
 - Van valakinek kérdése?
Csend ülte meg a termet. 
Ez a két hét egy egész életre elegendő kérdést vetett fel, de pillanatnyilag csak a csönd létezett.
 -Nincs kérdés?
Papadelosz tekintete végigpásztázott a termen.
Nos jó.
Föltettem a kérdést:
  - Dr. Papadelosz, mi az élet értelme?
A szokványos nevetés jött válaszul, mindenki indulásra készen mocorgott. Papadelosz kezével csendet intett, hosszasan rám nézett, szemével azt firtatta, komolyan kérdeztem-e. A szememből pedig azt olvasta ki: igen.
  - Rögtön válaszolok a kérdésére.
Nadrágzsebéből elővette tárcáját, egy darabig egy bőr pénztárcában kotorászott, aztán kihalászott egy apró kerek tükröt, nagyjából akkorát, mint egy negyeddolláros, és a következőket mondta:
  - Kisgyerek koromban, a háború alatt nagyon szegények voltunk. Egy eldugott faluban éltünk. Egy nap az úton találtam egy darabokra tört tükröt. Egy német motorbiciklit lőttek ki azon a helyen. Megpróbáltam összeszedni a tükör összes darabját, hogy összerakjam, de lehetetlen volt, így csak a legnagyobb darabot tartottam meg. Ezt itt ni. Aztán egy kövön kör alakúra csiszoltam. Játszani kezdtem vele, mint valami játékszerrel, és elbűvölt az, hogy olyan sötét helyekre tükrözhettem vele a fényt, ahova a nap sohasem sütött be, - mély lyukakba, repedésekbe és sötét beugrókba. Sportot űztem abból, hogy fényt bocsássak a legeldugottabb helyekre is.
  - Megtartottam a tükröcskét és ifjú korom üres pillanataiban elővettem és újra elfogadtam a játék nyújtotta kihívást. Amikor férfivá értem, rájöttem, hogy ez nem egyszerűen gyerekjáték, hanem annak a metaforája, mit is kezdhetek az életemmel. Rájöttem, hogy nem én vagyok a fény, még csak nem is a fényforrás. De a fény, az igazság, a megértés, a tudás létezik, sok sötét helyen csak akkor fog fényleni, ha én odatükrözöm.
  - Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba - az emberek szívében lévő fekete foltokra -, és némely emberben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem. Ez az én életem értelme.
Aztán fogta tükröcskéjét, óvatosan tartva befogta az ablakon beáramló nappali fény sugarait és az arcomra, meg a padon összekulcsolt kezemre irányította. Sokat elfelejtettem már abból, amit azon a nyáron a görög kultúráról és történelemről tanultam. De emlékezetem tárcájában még ma is ott hordok egy kis kerek tükröt... ,,Van valakinek kérdése?'' 

(Robert Filghum)


 

"Hétköznapokon egyszerű, takarékos ételeket készítettek. Reggelire gyakran ettek olcsó, laktató levest /pl. káposztalevest, rántott levest, savanyú levest./ vagy különböző módon elkészített krumplit /pl. paprikás, főtt, héjában sültet/. Főleg a szegényebbek kukoricából főzött kását, pépet, gánicát, gombócot fogyasztottak. Délben kétféle étel került az asztalra, valamilyen leves mindig megtalálható volt /bableves, gulyásleves, tejfölös répaleves, tejfölös aszalt szilvaleves/. Mellé valamilyen tésztaételt ettek, pl. kifőtt tésztát, amit itt mácsiknak neveznek, kelt rétest, pogácsát, búzagánicát stb.
Vacsorára a délről maradt ételeket ették vagy levest főztek. A vacsorát nyáron aludttejjel fejezték be, télen főtt, aszalt gyümölcsöt ettek. Az aszalt gyümölcsök felhasználása széleskörű volt, nemcsak főzve, önállóan, de levesként, és tésztaételekbe töltelékként is fogyasztották.
Télen volt a disznóvágások időszaka. Mégis télen is inkább csak vasárnap ettek húst, tartalékolták azt a nyári nagy munkák idejére. Lesütötték vagy füstölték, szokás volt egy disznólábat a következő évi disznóvágásra eltenni. Baromfit inkább csak ünnepeken vágtak vagy ha beteg volt a háznál. A vasi parasztember sok tejet, tejes ételt fogyasztott, Zalában inkább gombát, gombás ételeket ettek.
A késő esti vacsora már csak egyszerűbb ételekből állt, paprikástúró, aludttej, paprikás krumpli. Ezen a vidéken az ételek egy részét tökmagolajjal készítették, amelyet otthon, házilag sajtoltak.
Érdekes szokás volt az ország nyugati vidékén a paszita, ami a keresztelői lakomát jelentette. A katolikus családoknál igyekeztek az újszülöttet minél előbb megkeresztelni. A paszita délutántól másnap reggelig tartott és hagyományos étrendje alakult ki:
  • Tikleves /tyúkhúsleves/
  • Főtt tikhús paradicsom vagy zsemlemártással
  • Rétes /mákos, diós, túrós, káposztás, tökös-mákos/
  • Sült hús/sertés, baromfi vagy borjú/
  • Köret / hajdinakása, burgonya, újabban rizs/
  • Aprósütemény
  • Fumu"
                                                                                                          (Tusor András: Gasztronómia, tájegységek étkezési szokásai)



Miért idéztem? Az aszalt szilva leves miatt és az aszalt gyümölcsök jelentős szerepe miatt a téli étkezéseknél. No meg az is érdekesség, hogy itt nálunk egy lakodalmon a húsleves után jön a főtt hús mártással, aztán a rétesek, aztán a sültek, s végül a sütemények. Minden nem zalai elcsodálkozik ezen, pedig itt ez a normále menüsor - ez gondolom a keresztelői menüből vevődött át.
No de most a mártások az érdekesek. A tél a jó húslevesek időszaka. Tavasszal, nyáron nemigen kívánjuk, de ilyenkor télen nagyon jól tud esni. Ezért a tél jellegzetes ételei a főtt húsok mellé való mártások is. Van egy régi szakácskönyvem, abban vagy 40 féle mártás szerepel. Ma megalkottam a 41.-et. :) Ugyanis aput vártam ebédre. Nagyon szereti a jó húslevest, így azt főztem a fiúknak. És nagyon szereti a főtt húst mártással. Leginkább édes gyümölcsmártással. Nála a paradicsom és zsemlemártás nem játszik. Minden héten egyszer ő is főz magának húslevest mártással, s mivel tél van, minden héten ugyan az a menü: almamártás. Mert ilyenkor ez a gyümölcs a legelérhetőbb. Gondoltam megtöröm ezt a monotóniát. De mivel? Gondolkodtam, gondolkodtam. S eszembe jutott, hogy régen jellegzetes téli paraszti étel volt az aszaltszilva leves. Volt is itthon finom magozott, nem csontszárazra aszalt, hanem krémes és lágy. Isteni. És eszembe jutott a finom szilvalekvárom is a spájzpolcról. A kettőből kombináltam egy nagyon különleges, főtt hús mellé való mártást. Különösen marhahús mellé kitűnő.

Hozzávalók 4 főre:
5 nagy evőkanálnyi szilvalekvár,
15-20 dkg aszalt szilva (magozott),
3-4 dl víz,
egy nagy csipet só,
ízlés szerint cukor,
2 darabka fahéj,
1 csillagánizs,
8-10 szegfűszeg vagy 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg,
2 kocka étcsokoládé,
1 dl tejszín,
1 púpos teáskanál liszt.

A szilvalekvárt felengedtem vízzel, fűszereztem és hagytam forrni 20 percig, hogy jól átvegye a fűszerek ízét. Aztán eltávolítottam őket és két kocka keserű csokit felolvasztottam a mártásban. Behabartam a kevés tejszínnel és liszttel, s végül botmixerrel teljesen krémesre alakítottam. Az aszalt szilva szemeket félbe vágtam, s beletettem a mártásba. Jól összerottyantottam.

Ha kissé darabos maradna a mártás, szitán szűrjük át. És a csokoládé ne riasszon senkit. Csak elmélyíti, bársonyossá teszi a mártást.

Tipp: Ez a mártás levesként is felszolgálható, ha jóval hígabbra hagyjuk. Ebben az esetben én kevés rummal vagy vörösborral még izgalmasabbá tenném. Levesként felszolgálva díszíteném tejszínhabrózsákkal is a tetején, őrölt fahéjjal gyengéden megszórva. Melegen is tálalható, de én inkább jól behűteném. Tél ide vagy oda. :)

2011. február 4., péntek

Sajtleves töktányérban

.

Soha nem ott vagyunk, ahol vagyunk. Vagy a múltban kotorászunk, vagy a jövőt lessük, de csak nagyon ritkán pihenünk meg ebben a pillanatban. Susan barátnőmnek van egy fura szokása: valahányszor valami csodálatos vidéken jár, kétségbeesve így kiált fel: - Ez olyan gyönyörű! Ide feltétlenül vissza kell jönnöm! -, és minden erőmet latba kell vetnem, hogy meggyőzzem: már itt van.

(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)



Ismét egy sajtleves. :)
Ez a nagyobbacska hokkaido tök már november óta díszítette a konyhámat. Halloweenre vettem hogy majd kifaragom, de aztán nem került rá sor. Ma viszont gondoltam bevetem levesfronton. Igen ám, de mikor ketté akartam vágni, akkor jöttem rá hogy úgy megvastagodott a héja, hogy én ezt az életben meg nem hámozom. Akkor jutott eszembe, hogy tányér legyen belőle. S ha már a húsát nem is tudom felhasználni, az ízét legalább adja át. Így fűrésszel! :)) lefejeztem szegényt. Kikapartam a magházát és kész is volt a fantasztikus, természet által formatervezett töktányér. Design by Gaia. :)
Mennyiségeket nemigen tudnék írni, mert tökfüggő. A lényeg annyi hogy feltöltöttem félig tej, félig tejszín keverékével majdnem tele. ztam, borsoztam, kevés kurkumát és őrölt gyömbért adtam hozzá. És reszeltem bele olvadós sajtot úgy 8-10 dkg-ot. Ráhelyeztem a kupakját és forró sütőbe toltam 45 percre.



Mivel a húsa ehetetlen volt - úgy értem annyira szálas és kemény -, ezért friss zöldekkel dúsítottam. Betétnek csíráztatott finomságokat: hajdinát szórtam bele, illetve hagymacsírát és friss, zsenge roppanós cukorborsócsírát is rágcsáltam mellé - ezeket Zolinál vettem a piacon. Hihetetlen finom volt! És a látvány... Hm... :)
P.s.: lehelletnyi tökmagolajjal is lehet cifrázni. Valamint félre lehet tenni megmosva a magjait, s ha megszáradtak, meg lehet pirítani. Vagy épp ha ráérünk, a levesbe betétnek is megpucolhatjuk és piríthatjuk a magjait.

Amennyiben nincs hozzá ilyen tökünk, jó az a hosszúkás fajta is. A gömbölyű végét hagyjuk meg egészben úgy, hogy a magház végénél vágjuk hosszában keresztbe. Állítsuk az aljára és kaparjuk ki a magházat. A száras végét vágjuk le és azt tegyük rá tetőnek. A köztes kimarad hosszúkás magtalan rész aztán bármire felhasználható. Ha ilyen tökkel sütjük, akkor a húsa is kikanalazható. Ebben az esetben nem szükségesek a plussz levesbetétek, mert a tökhús lesz az. Legfeljebb egy kis főtt kölest avgy hajdinát vagy kuszkuszt tehetünk bele.
Ha nincs alkalmas sütőtökünk ami tányérnak is jó, akkor tegyük fel főni kis kockákra vágva a tökhúst a fűszerekkel kevés vízben. Főzzük puhára, botmixerrel pépesítsük, majd tejszínt adjunk hozzá és reszelt sajtot a végén, a sajt olvadásáig. Ebben az esetben tányérban tálaljuk.

2011. január 24., hétfő

Diós-konyakos sajtkrémleves

.

A sas nem volt mindig sas. A sas, mielőtt sas lett volna, Yukatengi volt, a Beszélő. 
A Yukatengi folyton csak beszélt. Folyton járt a szája. Csak magát hallotta. Sem a folyót, sem a szelet, sem a farkast. 
A holló azt mondta neki, hogy éhes a farkas. Ha nem beszélnél, meghallanád. Ahogy a szelet is. 
És ha meghallod a szelet, repülni fogsz. 
Yukatengi így befogta a száját, és átváltozott sassá. 
A sas szárnyal. És röptében benne van minden mondanivalója.

(Miért éppen Alaszka?)





Akkor az ünnepi háromévfordulós recept ez a konyakos-diós sajtkrémleves lesz, Erinaceának ajánlva. Valami érdekesebbet szerettem volna a sima besamelalapú, szerecsendiós változatnál (gondolom azt ismerted is), ezért kreáltam egy izgalmasabbat.
A leves képlékeny - már ami az elkészítési módot illeti. Több változatban is készülhet, a hozzávalóink meglététől függően.
Leírom ez hogyan készült, aztán a lehetséges módosításokat is.

Hozzávalók 4-6 főre:
1 közepes fej vöröshagyma (10-12 dkg),
2 nagyobb gerezd fokhagyma,
3 kicsit púposkás evőkanál liszt,
1 evőkanálnyi mustár,
1 evőkanál ghí (vagy sima vaj),
1 evőkanál dióolaj,
só,
iciripiciri fehérbors,
1 púposnagyobbacska késhegynyi őrölt fahéj,
1,3 liter csirkealaplé (vagy víz és 1 leveskocka),
5 dkg füstölt sajt,
25 dkg trappista vagy edami sajt,
2 félmarék dió,
1 evőkanál dióecet,
4 cl konyak,
1/2-1 dl tejszín..

A diót szárazon megpirítottam a lábosban, aztán félretettem egy kistányérra. Ghít és dióolajat öntöttem az edénybe, majd üvegesre pároltam rajta a vöröshagymát. Mikor már áttetsző volt, fölcsavartam a lángot és karamelles-barnára rápirítottam. Csak ekkor, a végén adtam hozzá a kis kockákra vágott fokhagymát is, és épp csak megfuttattam a zsiradékban. Hozzáöntöttem a konyakot és nagy lángon hagytam az egészet, a konyak elpárolgásáig. Lisztet tettem hozzá, amit 1-2 percig pirítottam, aztán felöntöttem alaplével apránként. Botmixerrel teljesen simára alakítottam. Fűszereztem fehérborssal és fahéjjal. Főztem 10 percig, majd hozzákevertem a reszelt sajtokat is. Így is főztem még 5 percig. A végén kevés dióecettel savanyítottam. Legvégül pedig 1/2 dl tejszínt öntöttem hozzá. Tálaláskor megszórtam az összeaprított dióval.




Készíthető úgy is, hogyha nincs dióolaj a készleten, hogy a diót az elején a vajban pirítjuk meg, majd félretesszük. Aztán összeaprítjuk kissé, és a botmixerrel a levesbe krémesítjük. Így garantált lesz a diós aroma. Ha nincs dióecetünk, akkor a levest a végén még egy kevés konyakkal lehet pikánssá tenni.
Ehhez a leveshez szerintem a brie típusú sajtok jobban illenének, de nekem most ez volt készleten. Így is tökéletes volt. Valamint parmezánnal sem lenne utolsó. Akkor viszont én liszttel pótolnám ki a leves sűrűségét és csak parmezánt tennék hozzá, úgy 15 dkg-ot. Ha nincs otthon konyak, akkor félbarna vagy barna sörrel is el tudnám képzelni ezt a finom és izgalmas levest. Sörből nyugodtan beleöntenék legalább 3 dl-nyit, alapléből pedig ennyivel kevesebbet tennék. Tejszín nélkül is tökéletes, bár lágyított az összhatáson és kihozta a diós aromát. Kevés ételben szeretem a tejszínt, de ebben a levesben kifejezetten jó volt.
Vegák zöldségalaplével készítsék.

2011. január 21., péntek

Török vöröslencseleves (ezogelin corbasi)

.
Az emberi nyomorúságból az, ami elkerülhető lenne, nem elsősorban a butaság, hanem a tudatlanság, a tudni nem akarás miatt létezik még ma is. Az önismeret hiánya az, ami a legpusztítóbb.

(Carl Sagan)


Az utóbbi két évben meglehetősen rákaptam a hüvelyesekre. Előtte nem nagyon főztem, ettem. Valamiért elfelejtődtek. Azt hiszem, az indiai konyha iránti rajongásom változtatott az áldatlan állapotokon. Indiában ugyanis nagyon népszerűek - főleg a vegetáriánusok körében - a dahl-ok, vagyis a gazdag, laktató egytálételek: csicseriborsóból, babfélékből, lencsefélékből, sárgaborsóból. Már régóta szemeztem a  vöröslencsével és ma úgy hozta az élet, hogy olyan boltban jártam, ahol egyszerűen felkínálta magát.
Ez az étel azonban török. Nem csak az indiai, de az arab konyha is a szívem csücske. A török konyhát is beleértve. Anno Áginál, aki főz csodálkoztam rá erre a nagyon laktató, sűrű, szinte főzelékszerűen gazdag levesre. Aztán utánanézegettem a neten és több helyen is megtaláltam.
A vöröslencse csodálatosan égőnarancs színű. Kicsi szemű (valós mérete kisebb mint a képen), villám gyorsan megfő. Áztatás nélkül is 20-30 perc alatt szétfő. Tehát ettől a lencsefajtától ne is várjuk, hogy egyben marad. Ahogy puhul, el is oldódik, színe kifakul. Íze nem különösebben jellegzetes - sőt, inkább azt mondanám: jellegtelen. Mintha a lencse és a sárgaborsó keveréke lenne, de jelentősen letompított ízvilággal. Akár az általunk ismert lencsét vagy sárgaborsót idézem vissza a számban, mindkettő sokkal-sokkal jellegzetesebb, erőteljesebben meghatározható zamatú. Ennek ellenére ez a leves nagyon finom.


Hozzávalók 2 főre:
15 dkg vöröslencse,

1 nagy fej vöröshagymának a fele (kb.6-8 dkg),
2 gerezd fokhagyma,
só,
frissen őrölt bors,
3 dkg vaj,
1 evőkanál olívaolaj,
5 dkg rizs,
5 dkg bulgur (búzatöret),
1 evőkanál szárított menta,
1 mokkáskanál pirospaprika,
1 evőkanál sűrített paradicsom,
1 és 1/2 liter víz vagy alaplé (vagy víz és 1 és 1/2 leveskocka).
A tetejére:
5-6 evőkanál olívaolaj,
1 mokkáskanál pirospaprika
és aki szereti 1/2 mokkáskanál
erős pirospaprika,
plussz: citromgerezdek.

A vaj és olívaolaj keverékén megdinszteltem kevés sóval az apró kockákra vágott vöröshagymát és fokhagymát. Mikor üvegessé vált, hozzátettem a vöröslencsét, a sűrített paradicsomot és a rizst is, majd felöntöttem másfél liter vízzel. Zöldség-alaplével az igazi, ha nincs tehetünk bele másfél leveskockát, de anélkül is jó.
Fűszerezzük borssal és pirospaprikával. Mikor a lencse szétfőtt a levesben, hozzátesszük a bulgurt is és a szárított mentát. Sok kell bele, úgy az igazi. Tényleg nagyon illik ehhez az ételhez. Még tíz percig főzzük, és készen is van. Ha túl sűrű lenne, vízzel higítható.
Egy pici lábosban kissé felmelegítjük az olajat (én fokhagymás olívaolajat használtam), félrehűzzuk a tűzről és belekeverjük a pirospaprikát. Én erőset is tettem bele és nagyon illett a leveshez. Tálaláskor ezzel a szép színű olajjal megcsorgatva díszítjük, citromgerezddel kínáljuk. Nagyon finom hozzá a citrom savanyúsága, ezzel válik kerekké a leves ízvilága.

Ez pedig talán egy még autentikusabb, és jóval egyszerűbb recept.

2011. január 8., szombat

Burgonyakrémleves ruccolával és sok fokhagymával



Megismerni annyi mint látni; látni annyi mint
elérni; elérni annyi mint ízlelni; ízlelni annyi
mint lenni; lenni annyi mint nem lenni; nem
lenni annyi mint lenni.
                                                                                                            (Nadzsm al-Dín Dája Ráz)





A tegnapi csibeebédhez készült ez az egyszerű leves is. A hetem a fokhagyma jegyében telt, ki akartam űzni a bennem bújkáló vírust - asszem sikerült is végre. A fokhagyma kitűnő természetes vírusölő szer. És még finom is.

Hozzávalók 4 főre:
2 nagyobb burgonya (kb. 40 dkg),
1 egész nagy fej fokhagyma,
1 evőkanálnyi olívaolaj,
zöldségalaplé vagy 1 zöldségleveskocka,
frissen őrölt bors,
frissen őrölt szerecsendió,
2 marék ruccola,
1 dl tejszín.
Belevalónak:
pirított kenyérkockák,
brie sajt vagy parmezán vagy márványsajt vagy feta,
olívaolaj.

A fokhagymát vékony szeletekre vágva kevés sóval megfuttattam az olajon, hozzáadtam a kockákra vágott burgonyát és felöntöttem vízzel, tettem bele egy zöldségleves kockát, borsoztam, szerecsendiót reszeltem bele. Akinek van zöldséglevese, öntse fel azzal. Puhulásig főztem, majd botmixerrel pürésítettem. A ruccolát fölaprítottam - nem kell nagyon apróra, csak anynira, hogy hosszú szárrészek ne maradjanak egyben. Beletettem a levesbe és addig főztem csak, míg kissé összeesett. Végül kevés tejszínt öntöttem hozzá.
Pirított kenyérkockákkal, sajtkockákkal tálaltam, minden adagra tálalásnál kevés extraszűz olívaolajat is locsoltam még. Bármilyen finomabb, intenzívebb ízű sajt kitűnően illik hozzá.




A leves a 90 napos diétában is jó - magamnak vettem ki belőle még azelőtt, hogy a tejszínt hozzáöntöttem volna. Ma ez lesz az ebédemhez a leves. Sajt és kenyér nélkül, csak úgy csészéből kortyolgatva.

2011. január 1., szombat

Vendégposzt: Újévi babgulyás

.

- Mi az hogy VALÓDI? - kérdezte egy nap a Nyúl.
- Azt jelenti, hogy mindenféle zizegő dolgok vannak benned, és fogantyúd van?
- A valódi nem azt jelenti, hogy hogyan készültél - mondta a Bőrlovacska. - Olyasmi, ami megtörténik veled. Amikor egy kisgyerek nagyon-nagyon sokáig szeret, és nem csak játszani akar veled, hanem VALÓBAN szeret téged, akkor Valódivá válsz.
- És az nem fáj? - kérdezte a Nyúl.
- Néha igen - felelte a Bőrlovacska, mert ő mindig igazat mondott. - De ha Valódi vagy, nem bánod ha fáj.
- És hirtelen történik, mintha felhúznának - kérdezte a Nyúl -, vagy apránként?
- Nem egyszerre történik - válaszolta a Bőrlovacska. - Lassanként változol át. Sokáig tart. Ezért van, hogy csak ritkán történik meg olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy éles sarkaik vannak, vagy nagyon kell rájuk vigyázni. Általában, mire valódi leszel, a sok szeretgetéstől a legtöbb szőröd kihullik, a szemed kipottyan, az ízületeid meglazulnak, és eléggé megviselt leszel. De ezek a dolgok egyáltalán nem számítanak, mert ha egyszer Valódi leszel, nem lehetsz csúnya, csak azoknak, akik ezt nem értik... Ha egyszer Valódi leszel, akkor nem lehetsz újra nem valódi. Ez már örökké tart.


(Margery Williams: A bársony nyúl)




Ismét egy vendégposzt. Szomszédasszonyom főzte ezt az isteni babgulyást ma ebédre. (Néha közös konyhán vagyunk...) Hogy legyen szerencsénk az új esztendőben - aszonta a lencse tavaly nem vált be. Most hatalmas szemű babbal igézte meg Furtuna istennőt, hátha... :) Azért is kerül fel a blogra, mert szerintem életem legfinomabb babgulyása volt ez, sosem ettem még jobbat. Szomszédasszony egyébként építész, méghozzá szuper építész. Láttam már sok házát, sőt, egyik hugomékét is ő tervezte. Imádom hogy élhető házakat álmodik meg: eszébe szokott jutni, hogy valahol el kell férnie a mosógépnek is, az ablakot meg is kell pucolni, valahol a szárítónak is hely kell, hogy egy konyha a ház lelke és el kell férnie egy nagy étkezőasztalnak és hasonlók... Ilyesfajta dolgokat a férfi tervezők valahogy mindig kifelejtenek. Ezért lakhatatlanok a lakótelepi lakások, a kocka falusi házak. Örülök hogy vannak női építészmérnökök is... ha házat terveztetnék, sosem csináltatnám férfi építésszel. Majd szomszédasszonnyal. :)
De térjünk vissza a babgulyáshoz. Ez egy nagy adag, a 4 literes nagy levesesfazékban készült, és majdnem csurig volt, szerintem 8 ember bőven jól lakik belőle.

Hozzávalók:
1 kg marhahús (lábszár vagy lapocka),
3 félliternyi fagyasztott nagyszemű puhabab vagy
60 dkg nagyszemű szárazbab,
2 közepes fej vöröhagyma,
4 gerezd fokhagyma,
1/2 zeller,
3 babérlevél,
1 mokkáskanál köménymag,
1 evőkanál majoránna,
2 csapott evőkanálnyi pirospaprika,
2 fagyasztott paradicsom vagy
1/2 evőkanál sűrített paradicsom,
1 evőkanál darált pritaminpaprika (Édes Anna vagy Erős Pista),
8-10 evőkanál olaj,
só.
A csipetkéhez: 2 tojás, 20 dkg liszt, só.

Az apróra kockázott vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a kockázott húst és a többi fűszert is, és pörköltnek megfőzzük. Mikor már majdnem puha a hús, felöntjük vízzel, hozzáadjuk a babot is, a kockákra vágott zellert és összefőzzük. Végül csipetkét főzünk bele.
Ha szárazbabból készül, akkor előző este áztassuk be a babot.


Csipetke: a lisztet összegyúrjuk a tojásokkal, kevés sóval. Jó kemény tésztát kapunk. Egy mélytányérat bőven belisztezünk, majd a tésztát a bal kezünkbe fogjuk úgy, hogy az ujjaink felőli részt elvékonyítjuk. Innen csipkedünk le a jobb kezünkkel borsónyi kis darabokat,a miket az ujjainkkal megsodorgatunk gömbölyűre. A tésztának azt a részét, ahonnan csipegetünk, mindig lisztezzük, így nem fog ragadni, és a csipetkéket is mindig lisztezzük, így nem ragadnak össze. Szomszédasszony gulyásában nem ilyen csipetke van, ő azt hiszem csak kiskanállal galuskatésztát szaggatott a levesbe. Én a fent leírtat ismerem csipetkeként és én úgy is szoktam készíteni. Mindkettő jó, kinek melyik szimpatikus. A klasszikus csipetke időigényesebb jóval.

2010. december 15., szerda

Kókuszos halleves



Aki kedveli a megszokottól kissé eltérő ízeket, bátran ajánlhatom. 

Hozzávalók 4 főre:

  • 40 dkg tengeri halfilé,
  • 1 nagy póréhagymának a zöld levelei,
  • 1 doboz kókusztej,
  • 1 evőkanál olaj,
  • 0,5 l erőleves vagy víz és 1 leveskocka,
  • só,
  • frissen őrölt bors,
  • 1 teáskanál koriandermag,
  • 1 piros vagy zöld csili (szárított is jó vagy csilipehely is jó),
  • 2-3 citromfalevél (ha nincs akkor citromhéj is jó),
  • 1-2 citrom vagy 2-4 zöldcitrom,
  • 1 doboz csicseriborsókonzerv.
  • Levesbetétnek:
  • vagy 2 félmarék barnarizs előfőzve,
  • vagy 2 félmarék fehérrizs,
  • vagy 1 fél zacskó ázsiai spagetti tészta vagy
  • félzacskó üvegtészta.
  • Vagy amit én készítettem: szezámmagos tésztaháromszögek.


A leves nagyon egyszerű. A pórénak a zöld részét levágjuk és alaposan megmossuk, majd vékony szeletekre vágjuk. A halfiléket nagyobb kockákra vágjuk, besózzuk és frissen őrölünk rá borsot. Egy lábosban olajat hevítünk (napraforgót) és rádobjuk a halkockákat és a pórécsíkokat. Épp csak kapja meg nagy lángon, ne nagyon kevergessük, mert akkor széttörhetjük a halkockákat. Fölengedjük kókusztejjel, alaplével. (Ennek híján vízzel és erőleveskockával). Fűszerezzük frissen tört koriandermaggal és nagyon apróra összevágott citromlevéllel, csilipaprikával. Ha nincs citromfácskánk, a jó alaposan megmosott citromnak a lereszelt héja is megteszi. Akár sárga, akár zöldcitroménak. Csavarunk bele citromlevet, jó bőven. Citromból kb. 1/2 citrom levét, zöld citromból 2 darabnak a levét. Beletesszük a koncerv csicserit is. Hagyjuk fölforrni majd kis lángon pötyögni 10-15 percig. Ha rizst is főzünk bele, azt egyből a fölengedés után szórjuk a levesbe, 15 perc alatt roppanós-puhára fő. Ha barnarizzsel készítenénk, akkor már megfőtt rizst adjunk a leveshez, mert a barnarizs sokkal lassabban puhul meg. Ha tésztával főzzük, azt a vége előtt 7-8 perccel főzzük bele. Ha üvegtésztát használunk, azt külön edényben csak forró vízzel leöntjük míg áttetszővé válik, majd leöblítjük és csak a kész leveshez hozzákeverjük.




Én kis szezámmagos rágcsákat sütöttem a leves mellé, mert a kókusztej édességéhez a pirult szezámmag gazdag diós aromája jutott eszembe.


És a szezámos rágcsa: 6 dkg kukoricaliszt, 6 dkg sima liszt, csipet só, 1 púpos evőkanál szezámmag, 8 cl víz, 1 csapott mokkáskanál sütőpor. A tésztát összedolgozzuk, kissé lisztezett deszkán kinyújtjuk, megszórjuk még szezámmaggal és azt is kissé belesodorjuk a sodrófával. 4 centis csíkokra vágjuk a tésztát, majd a csíkokat háromszögekre vágjuk és bő, forró olajban kisütjük.


A levest plussz citromgerezdekkel tálaljuk, mert ahogy összeáll az íze, a kókusztej édessége jelentősen tompítja a citrom fanyarságát. Így pedig mindenki maga szájíze szerint savanyíthatja a levesét.

2010. november 23., kedd

Pasztinák krémleves


A leves kettéválasztása nem csoda, csak bűvésztrükk. Az egyedülálló anya aki két helyen melózik, mégis szakít rá időt, hogy elvigye a fiát edzésre, az a csoda. A tinédzser, aki a drog helyett inkább a tanulást választja, az a csoda. Mindenki mindent tőlem vár, de nem veszik észre, hogy volna hatalmuk.
Csodát akar látni? Tegyen csodát!

(Minden6ó c. film)

A paszternák is egy méltatlanul elfeledett, századok óta használatos kultúrnövény. Még nagyanyáink idejében rendszeresen termelték és fogyasztották, mára azonban a petrezselyemgyökér szinte teljesen kiszorította a mind a konyhakertekből, mind az ételeinkből. Pedig termesztése is egyszerű, nagyon igénytelen növény. Íze sokkal aromásabb, teltebb, gazdagabb mint társáé. Szerencsére nálunk a piacon kedvenc árusomnál lehet kapni - a készlet erejéig. 
Nagyon hasonlít a fehérrépára, ami azonban megkülönbözteti őket: a paszternák nagyobbra és vastagabbra, dundibbra nő. A fehérrépa a levelek kiindulásánál kúposan kicsúcsosodik, a pasztináknál a levelek töve kis mélyedésből indul. A színe is más: fehér ugyan, de egy krémes, nagyon világos tojáshéjszín csontfehérnek mondanám. Levele nem fogyasztható, egyeseknél allergiát is okozhat az érintése. Gyökere azonban nagyon finom, ásványi anyagokban és vitaminokban is sokkal gazdagabb, mint a petrezselyemgyökér.
Egy jó húslevesből elmaradhatatlan - lenne. Aki hozzájut, csak egy kicsi darabot főzzön a levesbe, mert nagyon intenzív ízű, ugyanakkor egy kis darab használata gazdagítja egy jó húsleves zamatát.
Krémlevesnek kitűnő. Aki kedveli például a zellerkrémlevest, annak ez is nagyon fog ízleni.
Most a legalapvetőbb krémlevest készítettem belőle, mert én is most kóstoltam először így önállóan. Tényleg nagyon finom. Ha valaki nem jut pasztinákhoz, ezt a krémlevest bátran készítse el ugyanígy sárgarépából, zellerből, karfiolból, kerekrépából, burgonyából is akár. Ez tényleg egy alap-krémleves recept, sok zöldségfélével működik. 
Fűszere a frissen reszelt szerecsendió, ami az egyik legfinomabb fűszernövény. Kitűnően illik szinte bármilyen zöldséghez. És egy jó húsleves sem készülhet - legalábbis nálam - szerecsendió nélkül. A porított változatát nem ajánlom. Mindig frissen reszelve használjuk, igazi aromáját így adja ki. A szerecsendió-virág is nagyon finom, húslevesbe pl. inkább azt használom, ha épp van itthon készleten.

Hozzávalók 4 főre:
40 dkg paszternák, 1 kisebb fej vöröshagyma, 4 dkg vaj, só, frissen reszelt szerecsendió, 8 dl zöldség alaplé vagy 8 dl víz és 2 zöldségleveskocka, 1 dl száraz fehérbor, 1 csapott mokkáskanál kristálycukor,1 dl tejszín, 2 tojássárgája.
Az apróra kockázott  vöröshagymát megdinszteljük kevés sóval a vajon, majd a vékony karikákra vágott pasztinákot is hozzáadjuk. Fedő alatt 10 percig kis lángon pároljuk, majd felöntjük a borral, zöldségalaplével vagy vízzel és adunk hozzá leveskockát. Ízesítjük sóval még ha szükséges, cukorral fokozzuk az ízét és szerecsendiót reszelünk még bele. Hagyjuk puhulásig főni, aztán botmixerrel pürésítjük. Kóstoljuk és ha valami még hiányzik, pótoljuk. A két tojássárgáját elkeverjük a tejszínnel és a forró leveshez adjuk, alaposan elkeverjük. Figyelem! A tejszínes tojássárgáját már csak a láng lekapcsolása után keverjük a leveshez, ekkor már nem főzzük, mert a tojás kicsapódna. Így viszont selymesen krémessé teszi a levest. Azonnal, forrón tálaljuk. 
 
Pirított kenyérkockákkal, vajon pirosra-ropogósra sütött gombaszeletekkel vagy ropogósra sütött bacon-szalonna darabokkal, vagy reszelt sajttal is gazdagíthatjuk.




2010. november 17., szerda

Kenyérleves csicseriborsóval, karfiollal


A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.

                                                                                                                                                         (Pablo Picasso)


Legtöbbször úgy főzök - főleg hétköznapokon - hogy igyekszem elhasználni azt, ami itthon van. Múlt héten szombaton sütöttem egy diós, kissé fűszeres rozscipót. A hétvégi nagy szülinapozásból pedig volt bőven maradék. A kenyér így nemigen fogyott. Viszont az általam nagyon kedvelt kenyérlevesekhez épp jóféle, szikkadt házikenyérre van szükség. Az alap már megvolt, és némi spájz és hűtőszekrény mustra után villámgyorsan el is készült ez a finom, ugyanakkor könnyű, mégis tartalmas és laktató leves.


A kenyérlevesek egyébként gyakorlatilag minden nép és égtáj konyhájában megtalálhatók. Az első levesek egyike volt, sokszor csak sós vizet vagy tejet öntöttek a megszáradt kenyérre. A gaspachot is ez a takarékos, kreatív hozzáállás szülte s indította el világhódító útjára, de a német, magyar, olasz konyha is bővelkedik kenyérlevesekben.  

Hozzávalók 4 főre:

1 közepes fej karfiol (80-90 dkg),
1 üveg csicseriborsókonzerv vagy 25 dkg száraz csicseri,
1 nagy csokor petrezselyemzöld (vagy korianderzöld),
1 szép nagy fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
3-4 szelet szikkadt házikenyér,
1 nagyobbacska burgonya vagy alaplé vagy 1 zöldségleveskocka,
10 dkg vaj,
só,
1/2 mokkáskanál koriandermag,
1/2 mokkáskanál római köménymag,
1 evőkanál olívaolaj.

Körülbelül 2 dkg vajon kevés sóval, a koriandermaggal és a római köménnyel megdinszteltem a kockákra vágott vöröshagymát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát. A karfiolrózsákat kisebb darabokra vágva hozzáadtam a felaprított petrezselyem zöldjével együtt, aztán felöntöttem vízzel. A burgonyát jó apróra kockázva tettem bele. Akinek van korianderzöldje, készítheti azzal is. És ha van otthon zöldségerőleves, felönthetjük azzal is, vagy vízzel és akkor tegyünk bele egy zöldségleves kockát. De a burgonya tökéletes sűrítő és ízesítő is egyben.
Hagytam forrni a levest, közben egy serpenyőben a falatkákra tépkedett kenyeret kevés olívaolajon megpirítottam. A pirult darabokat egy kis kosárba kiszedtem, a serpenyőt kitöröltem egy konyhai törlőkendővel és a maradék 8 dkg vajat kis lángon barnulásig karamellizáltam. Először habja lesz, majd elkezd barnássá válni, és valami nagyon finom karamelles-diós illatot árasztani. Ekkor jó, ne pirítsuk tovább, mert megéghet.
A levesben mikor elkészült, villával kissé összetörtem a karfioldarabokat - nem volt kedvem még a botmixert sem elővenni. De pürésíthetjük rusztikusra vagy aki jobban kedveli a simább, krémesebb leveseket, egészen krémesre. Végül hozzáadtam a csicseriborsót és még egyszer összeforraltam. A legvégén a barna, karamellizált vajat is hozzákevertem. Ha túl sűrű lenne a levesünk, a konzerv levét is hozzáönthetjük vagy ha főztük a csicserit, akkor a főzővizéből lehet hozzáadni.
(A száraz csicserit áztassuk be minimum 24 órára, majd enyhén sós, bő vízben főzzük puhára.)
Ha a leves garantáltan elfogy, akkor keverjük bele a pirított kenyérdarabokat is a végén és hagyjuk 2-3 percig állni. Ha úgy sejtjük, hogy nem fog mind elfogyni, akkor a tányérak aljára tegyünk pirított kenyérdarabokat és arra merjük rá a forró levest.
Igazán mennyei lakoma volt.

2010. október 29., péntek

Avgolemono: görög citromos rizsleves




Az vagyok, aki vagyok. Úgyse lehetek
más: mért féljek hát fölfedezni, ki vagyok?

(Szophoklész: Oidipusz király)




























Nemrég kaptam kölcsön sógoromtól - aki maga is remekül főz és süt és még jó színész is :) - több szakácskönyvet. Az az igazság le vagyok maradva e téren... Amúgy sincs sok könyvem a gasztronómia területéről és azokat is százezer éve vettem. Jólesett átlapozgatni őket, új recepteket olvasgatni. Legalábbis nekem újakat. Ez az egyszerű, de nagyszerű görög leves is az egyik kölcsönkönyvből való. Kiváló húsleves, vagy zöldségerőleves maradékának felhasználására. Nekem nagyon-nagyon ízlett. Hát ppppeeeersze. Hát citromos. :)

Hozzávalók 4 főre:

1 liter húsleves vagy zöldségerőleves,
1 közepes citrom leve,
2 tojás sárgája,
8 evőkanál rizs,
1-2 evőkanál extraszűz olívaolaj.

A húslevest felforraljuk, aztán beletesszük az átmosott rizst. Körülbelül 10-12 percig főzzük, csak úgy al dente legyen, ne főjön szét. Ekkor a tojások sárgájához nagyon apránként és mindig kevergetve hozzáadagoljuk a citrom leszűrt levét. Majd óvatosan adagolva hozzákeverünk a forrásban lévő levesből is 5-6 evőkanállal. Folyamatosan keverni kell, nehogy kicsapódjon a sárgája. Aztán lezárjuk a leves alatt a lángot és ezt a citromos, levessel higított tojássárgáját az egész fazék tartalmához hozzákeverjük. Így azon forrón tálaljuk. A tányérban meglocsolhatjuk a tetejét extraszűz olívaolajjal is. Én elfelejtettem. Isteni. :)




Tipp: akinek van sóban eltett citromja, készítheti azzal is. Csak a sótartalommal vigyázzunk ez esetben.

2010. október 24., vasárnap

Ököruszály leves



Az emberek gyakran figyelmen kívül hagyják ezt az elvet. Azt kérdezik: “Mit kaphatok holnap, ha ma elvetem a babszemeimet?” A válasz: “Nedves babszemecskéket”. A mag törvénye így szól: “Ma ültetsz, és KÉSŐBB aratsz!” Ma ültess babszemeket, és szedd le négy hónap múlva a termést. Amikor még mindenki magának termelt, valószínűleg ezt az elvet jobban értették. De manapság az instant levesek korát éljük.


(Andrew Matthews)





A hétvégén nagyon klasszikusokat főztem. Húsleves, rántott hús, süti. Levesből pedig a kedvencemet, a királyok királyát - ököruszály levest. Vagyis, marhafarok levest.
Mit is írhatnék róla, ami kifejezné ennek a folyékony elixírnek a méltóságát. Holtakat életre keltő varázsnedű. A legfinomabb íz - maga a tiszta umami - minden kanál maga a mennyország.

Hozzávalók 4 főre:

1-1,3 kg marhafarok,
30 dkg vegyes leveszöldség:
1 és 1/2 nagyobb sárgarépa,
1 fél teniszlabdányi zeller,
1 közepes fehérrépa,
4 db kelbimbó vagy 1 közepes kelkáposztalevél,
1/4 teniszlabdányi karalábé,
1 és 1/2 közepes fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
kb. 2 csapott teáskanálnyi só,
1 kisujjpercnyi darabka friss gyömbér vagy
kicsit nagyobb szárított,
8-10 szem egészbors,
1 csapott mokkáskanál koriandermag,
1 kisseb szerecsendiónak a fele,
3 cl jó minőségű konyak,
kevés olaj.

Épp Ms. Poppynál ecseteltem, hogy sosem főztem még sült zöldségekből levest. Hát az ököruszályt elfelejtettem...
Tehát. A sütőt begyújtjuk. A húst megmossuk, daraboljuk. A hentesek bárddal bevagdossák, nekünk csak át kell vágni ott, ahol egyben hagyják. A zöldségeket megtisztítottam és daraboltam. Nem kell kicsire épp csak félbe, negyedbe. Egy tepsit kissé kiolajozunk, beletesszük a húsdarabokat, a zöldségeket és ezeket is kissé átolajozzuk. Egy kevés só is mehet rá. Aláöntünk 3 cl konyakot és fél órán át sütjük nagy lángon. A lényeg az, hogy a hús is, a zöldségek is piruljanak meg. Ezután az egészet átteszük egy nagy levesfőző fazékba. Nekem 4 literesem van, de mehet nagyobba is, ha több a hús mint egy kg. Tipp: az elősütést végezhetjük serpenyőben is, apránként - ha kisebb adag levest készítünk.
A lényeg az, hogy egész éjjel pötyögtetve kell főzni, ezért akkora edényt válasszuk, ami kellően nagy ahhoz, hogy a leves levének a fele is elfőjön akár.
Én már nagyjából tudom, mennyi fő el egy éjszaka alatt, mert a kocsonyát is éjjel így szoktam főzni. Szóval sokat elfő.
Tehát a zöldségeket, a húst átteszük egy nagy fazékba. A tepsit vízzel kiöblítjük és a fazékba öntjük - semmi se menjen kárba. A fazekat csurig öntjük vízzel. Nagy lángra tesszük, míg fel nem forr. Mikor forr, mérsékeljük a tüzet és leszedjük a leves habját. Leveseskanállal a legkönnyebb.
Mikor leszedtük a habját, hozzáadjuk a fűszereket, sót. Megvárjuk míg újra felforr, majd mikor úgy látjuk, hogy már szépen pötyög, áttesszük a tűzhelyünknek arra a lángjára, amelyik ezt az éppcsak-forrást tartani tudja. Ugyanis akkor lesz szép kristálytiszta a levesünk, ha épp csak pötyögve forr és nem nyúlunk hozzá egészen addig, míg le nem zártuk alatta a lángot.
9-10 órán át főzzük. Én este 10-kor tettem a végleges helyére és reggel 7 órakor kapcsoltam le alatta a gázt.



Mikor elkészült, hagyjuk 20 percig pihenni, aztán kiszedegetjük a tetején lévő zöldségeket belőle, a húsdarabokat is vigyázva, mert le fog omlani a csontról. Aztán egy sűrű szűrőn átszűrjük a levét. A tetején ha sok zsiradék lenne, papírtörlővel szedjünk le róla. De ha nem olajoztuk túl a sütés előtt a húst, akkor nem lesz rajta sok zsiradék. A húsdarabokat tegyük vissza a levébe, hogy ne száradjanak ki.
A zöldségdarabokat ne, mert ha állnak a húslevesben, megváltoztatják az ízét. A leveszöldséget mindig külön kis edénybe tegyük, csakúgy, mint a levesbe való tésztát is mindig külön főzzük ki. Vétek tésztafőzővizet csinálni egy jó húslevesből.


Én mindig külön forralok sós vizet, abban főzöm ki a cérnametéltet vagy lúdgége tésztát. Aztán leszűröm, hideg vízzel leöblítem és egy külön kis tálba teszem. A leves tetejéről szoktam lekanalazni egy evőkanálnyi zsírt, azt a tésztához keverem hogy ne ragadjon össze. Így garantáltam kristálytiszta húslevest tudunk felszolgálni.
Az ököruszály levesnek a betétje bármi lehet, ki mit szeret. Lehet palacsintatészta, hagyományos levestészta, grízgaluska, maceszgombóc, borsócska (sült kis palacsintacseppek), stb. Ebből a levesből készülhet olyan igazi tojásos erőleves is, mikor a tűzforró levest rámerjük a tányérba beleütött nyers tojásra. Ez az erőleves felhasználható bármely húsételhez a szaft ízfokozására, olyan levesekhez, amiket erőlevessel kell felönteni, mártásokhoz, stb.


És egy tipp. Még finomabb, fokozottabb íze lesz, ha az elősütött alapanyagok mellé teszünk a fazékba egy darab nyers, nem elősütött húsos csontot is. Ugyanis a körbesütött hús magában tarja az ízeket, és finom karamelles ízt ad a levesnek. A nyers húsos csont viszont teljes mértékben átadja magát a levesnek. A kettő kombinációja maga a tökély.
Tényleg a levesek királya ez.


2010. október 23., szombat

Sörös hagymaleves



Abból élünk, amit kapunk, de az éltet minket, amit adunk.


(Winston Churchill)



Nagy hagymaleves rajongó vagyok. Sokszor készítek, mert ha épp semmi sincs itthon, hagyma akkor is van. Nem beszélve róla, nagyon egészséges és roppant finom.
Most sörösre hangoltam, mert volt egy fél doboz sör tegnapról... Gyógyleves, másnaposságra is kitűnő - friss tapasztalat! :))

Hozzávalók 4 főre:

6 közepes fej vöröshagyma,
4 púpos teáskanál barna nádcukor,
8 dkg vaj,
só,
frissen őrölt bors,
1 csillagánizsnak 2 kis szirma,
4 szem szegfűbors,
erőleves vagy 1 és 1/2 marhahúsleveskocka,
3 dl világos sör,
3 teáskanál balzsamecet,
2 csapott evőkanál liszt.



A hagymákat tisztítás után negyedkarikákra vágtam, nem túl vékonyakra. A vajat felmelegítettem és hagytam megbarnulni, karamellizálódni. Érezni az illatán, akkor jó ha lemegy a habja és szép aranybarnás árnyalatot kap. Ekkor tettem hozzá a hagymát és addig pároltam, míg megfonnyadt. Aztán hozzáadtam a barna nádcukrot is és nagyobb lángon pirítani kezdtem. Ennek is karamellizálódnia kell, addig süssük. Ez után megszórtam a liszttel és azzal is kissé átpirítottam, majd felöntöttem olyan 1,3 liter vízzel. Tettem bele leveskockát is. Hagytam felforrni, majd hozzáöntöttem a sört is. Mikor már nem habzott, ízesítettem a levest még pici sóval, frissen őrölt borssal, csillagánizzsal, szegfűborssal és balzsamecettel. Kóstoljuk, mert csak így lehet az ízek jó összhangját eltalálni. Lehet hogy kell még bele sör vagy balzsamecet vagy só. Kóstolás után hagytam forrni a levest 10 percig és el is készült.
Míg forrdogált, sajtos pirítósokat sütöttem mellé.
Különleges ízű, kissé édeskés, pikáns, nagyon finom.
A csillagánizsból tényleg csak keveset tegyünk a levesbe, ne érződjön ki nagyon, csak adjon az ételnek egy sejtelmes, különleges felhangot.

Vegák zöldségerőlevessel öntsék fel.

2010. október 19., kedd

Kertészleves - a magyar mindestrone



Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
(József Attila: Kertész leszek)





Kertészleves is ahány ház, annyi féle. Ez a magyar minestrone. Bármilyen zöldségféle kerülhet bele, ami csak kéznél van, aminek éppen szezonja van. Amitől nálam konkrétan ez a leves a kertészleves - és nem egyszerűen csak zöldségleves, az az, hogy mindig csontalaplére hangolom. Csirkemellet mindig csontosat veszek, karajból is ekképpen, pont az ilyesfajta jó kis levesekre előrelátóan gondolva.
Vagyis akkor készítek kertészlevest, ha vannak félretett húsos csontok a mélyhűtőben és sokféle zöldségem is van itthon. Ma ez a helyzet állt elő, ugyanis legutóbbi nagy piacos bevásárlásomkor rengeteg zöldségfélét vettem - elcsábított a gazdag őszi kínálat.

Hát a recepttel bizony bajban vagyok... :)
Mi került a fazekamba?
Az alaplébe jutott:
1 csirkemellcsont
1 darab karajcsont,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1/2 paprika,
1 kicsi paradicsom,
8-10 szem egészbors,
1 pici darab szerecsendió,
pár szem koriandermag,
só,
1 brokkolinak a szára.

A csontokat föltettem 3 liter hideg vízben főni, mikor felforrt, leszedtem a habját. Ízesítettem a fenti alapanyagokkal és fedő alatt kis lángon főztem másfél órán át. A kertészleves esetében nem baj, ha rendesen forr, nem kell annyira kímélni, mint egy húslevest.
Közben a zöldségeket megtisztítottam és daraboltam.

A zöldségek sora:
1 fél teniszlabdányi zeller,
ugyanekkora karalábédarab,
6 darab kelbimbó,
2-3 közepes szál sárgarépa,
1 nagyobb szál fehérrépa,
4-5 rózsácska karfiol,
4-5 szál zellerszárnak a nagy levelei letépdesve.
Plussz került bele:
2 evőkanálnyi száraztészta (lúdgége).

De kerülhetett volna még a levesbe zöldborsó, zöldbab, burgonya, sütőtök, cukkini is akár. Vagy fejes káposzta, spenótlevelek is. Sőt, még kukoricát is láttam a piacon.



Amikor a levesalap elkészült, a csontokat kivettem egy tányérra, a levest pedig átszűrtem egy lábosba. A feldarabolt zöldségeket beletettem, a karfiol kivételével. Forrás után főztem 15 percig, majd a kicsire szétszedett karfiolrózsácskákat is beletettem, valamint a közben a csontról leszedegetett húsdarabokat is és a száraztésztát is. Még 10 percig hagytam forrdogálni.
Hát ennyi lenne az én kertészlevesem. Tulajdonképpen egy csontleves alapú nagyon gazdag zöldségleves, húsfalatokkal, tésztával.
De főzhetünk bele akár rizst is, vagy gerslit (árpagyöngyöt) is levesbetétnek. Vagy akár bulgurt is.
Vegák is elkészíthetik, természetesen akkor már a darabolt zöldségekkel indítsunk és egyszerűen főzzünk belőle egy gazdag zöldséglevest. Házi vegeta azért nem árt bele.

2010. október 14., csütörtök

Zöldbabkrémleves kolbásszal

Azt mondják, hogy minden ember az élet értelmét keresi. Nem hiszem, hogy ez lenne az, amit igazán keresünk. Azt hiszem, hogy amit keresünk, az az élőnek lenni érzés megtapasztalása.

(Joseph Campbell) 




Zöldbabmentő recept. Ha kissé öreg már a zöldbab, akkor fássá és szivacsossá válik. Így jártam vele én is. De krémlevesnek még tökéletesen megfelelt. Egyszerű leves kevés hozzávalóval, de ízletes.

Hozzávalók 4 főre:
50 dkg zöldbab,
1 közepes burgonya,
só,
alaplé vagy 1 erőleveskocka,
1 mokkáskanál kristálycukor,
1 nagy csokor petrezselyem,
2 gerezd fokhagyma,
olaj vagy zsír,
füstölt parasztkolbász.

A zöldbabot föltettem alaplében főni, pici cukrot is tettem hozzá. Teljesen puhára főztem, aztán hozzáadtam a kockákra vágott burgonyát is. Őt is puhulásig főztem, majd az egészet botmixerrel krémesítettem.
Egy kislábosban olajon pici sóval megfuttattam a kis kockákra vágott fokhagymát, majd hozzáadtam az aprított petrezselyemzöld 4/5-ét is. Addig sütöttem-kevergettem, míg a fokhagyma karamellszínű lett. Csodás illata volt a sülő fokhagymának és petrezselyemzöldnek. Ehhez az esszenciához öntöttem hozzá a kész krémlevest, de szűrőn keresztül. Így az esetleges szálkák fönnakadhatnak. Összeforraltam az egészet és készen is volt.
Egy serpenyőben olajon kolbászkarikákat sütöttem ki. Ropogósra.
Tálaláskor a maradék friss petrezselyemzölddel megszórtam a leves tetejét, kolbászkarikákat tettem rá és meglocsoltam a finom kolbászzsírral. Nagyon egyszerű, de szerintem - nagyon finom.
Ez a leves működik fehérbabból is, karfiolból is, csicseriborsóból, sárgaborsóból, zöldborsóból és lencséből is szerintem. A lencséhez, babhoz, sárgaborsóhoz én nem tennék krumplit.




Vegetáriusok is elkészíthetik, természetesen nem kolbásszal, hanem olívaolajon hirtelen, nagy lángon kissé megpirított fetadarabokkal, vagy füstölt tofukockákkal.

2010. szeptember 30., csütörtök

Parajos karfiolleves sonkás nudligombócokkal



Ha valaki egynapos túrára indul, akkor bolond lenne magával vinni egy egész életre való útravalót. Akkor hát nem furcsa, hogy vannak, akik az elkövetkezendő huszonöt év összes aggodalmát magukkal hordják, és csodálkoznak, hogy az élet miért olyan nehéz? Arra vagyunk teremtve, hogy egy nap 24 órát éljünk. Nem többet. Nincs értelme ma a holnap problémáin rágódni.
Ha legközelebb azon kapod magad, hogy kezdesz kétségbe esni, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
“Elég levegőm van hogy lélegezzek? Mára elég ételem van?” (Ha a válasz “igen”, akkor jó irányba haladnak a dolgok!)
Gyakran figyelmen kívül hagyjuk a tényt hogy a legfontosabb szükségleteink ki vannak elégítve.

(Andrew Matthews)





Ez a leves is a maradékfelhasználás szülötte. Volt egy pici fej karfiolom, meg egy kis kupóc spenótom ami végnapjait élte, valamint két szelet száradásnak indult füstölt tarjám. Második fogásként pedig resztelt májat készítettem sima főtt krumplival - ezért kapott gombócbetétet.
Valójában teljesen másképp akartam megfőzni, de miután a hűtőkutakodás több felhasználandó hozzávalót is eredményezett, kénytelen voltam átvariálni a dolgokat.

Hozzávalók 4 főre:
A leveshez:

1 közepes fej karfiol,
1/2 diónyi nagyon apróra kockázott vöröshagyma,
só,
frissen őrölt bors,
1,5 liter alaplé vagy víz és 1 leveskocka vagy krumpli főzővíz,
1 nagyocska csipet kristálycukor,
1 kupóc spenót,
3 dkg vaj.
A levesbetéthez:
2 közepes krumpli megfőzve és alaposan összetörve,
1 tojás,
1 teáskanál búzadara,
2-3 dkg füstölt hús (tarja, sonka, oldalas),
és annyi liszt, amennyivel nudlitésztává áll össze,
ez kb. 4-5 púposabb evőkanálnyi.



A karfiolt rózsáira szedtem, a nagyobbakat négybe vágtam és vajon egy kevés vöröshagymával és pici sóval fedő alatt félig puhára pároltam. Közben a főtt krumplit alaposan összetörtem jó krémesre, hagytam kihűlni majd adtam hozzá egy kicsi tojást, búzadarát, az apróra vágott füstölt húst és annyi lisztet, amennyivel nudlitészta állagot kaptam.
A levest közben felöntöttem a krumpli főzőlevével és kevés plussz vízzel, tettem bele egy pici cukrot, borsot és a rusztikus darabokra vágott spenótleveleket. Forrás után már csak 5 percig főztem, aztán kis gombócokká formázva belefőztem a füstölt húsos nudlitésztát is. Megvártam míg följönnek a leves tetejére és még 3 percig főztem.
Tálalhatjuk így is, de be is habarhatjuk kevés tejszínnel vagy tejföllel.
Ha krumplilével öntjük fel, érdemes sűrű szűrön átszűrve adni a leveshez.
Vegák természetesen sima vagy füstölt sajtos nudligombóccal készítsék.

2010. szeptember 23., csütörtök

Őszi hangulatban - egyszerű zöldbabgulyás



Isten gyermeke vagy. Életed egy végtelen utazás. Boldogságod forrása rádöbbenni arra, hogy nem kell hegyeket megmozgatnod és tengereken átkelned, mert Isten szeret, elfogad, értékel. Már nem fontos, hogy mid van és mit tudsz.
Egyetlen dolog fontos, hogy téged, a marék porból született embert, szeret az Isten!... Hallod, hogy néven szólít, érzed, hogy végtelenül erős kezével megfogja kezed és vezet. Jó ráhagyni bizalommal magad, hagyni, hogy ha akar, tegyen csodát általad, építsen új világokat, vigasztaljon vagy teremtsen, de ha szent fölsége úgy látja jónak, hát vezessen akár a vértanúság rögös útjára is. Jó dolog e végtelen szeretetnek igent mondani, lassan megsejteni teremtő álmait és bizalommal hagyni, hogy átöleljen, vezessen, felfedje előtted titkait, csodálatos bölcsességének törvényeit. Ő neked a porszemnek akarja ajándékozni Önmagát!
Isten jelenlétében kitágul a világ, minden olyan egyszerű és átlátható lesz, tiszta és összesimuló. Látod benne a magad kis szerepét, és jó neked, - e kis puzzle darabnak - otthonra lelni e végtelen kirakós csodában.
Jó belesimulni az embertársaid alkotta nagy családba, otthonra lelve mindennapi egyszerű munkádban.
Igazából ez az egyetlen csoda, ez a semmihez nem fogható találkozás a végtelen Szeretettel. Minden de minden ebből fakad: alázatod, bizalmad, erőd, bölcsességed, bátorságod, minden. Érzed, hogy rád nézett és nem vádol, nem korhol, mert számára egyetlen vagy.
Mindez egy csodálatos találkozás, bepillantás a végtelen szeretetének kiáradásába, egy felpattant ajtó, mely a végtelenre nyílik...

(Böjte Csaba)






Ma két napra kellett főznöm, és ilyenkor általában valami tartalmas leves mellett teszem le a voksom, amiben bőven van akadék. És melegíthető, sőt. Másnap még finomabb, mint frissen. Összeérik.
Tényleg semmi extra, mégis nagyon finom volt. A piac tele csodás roppanósfriss zöldbabbal. Nem állhattam ellen. Megkockáztatom hogy ez az egyszerű leves még olyanoknak is ízlene, akik nem is szeretik a zöldbabot.

Hozzávalók 6 főre:
60 dkg zöldbab,
40 dkg burgonya,
60 dkg sertéslapocka,
2 közepes fej vöröshagyma,
20 dkg füstölt tarja vagy oldalas,
1 evőkanál zsír vagy 4-5 evőkanál olaj,
2 csapott teáskanál pirospaprika,
só,
2 teáskanál darált pirospaprika (Édes Anna),
8-10 szem egészbors,
1/2 mokkáskanálka egész köménymag,
1 babérlevél,
1 kisebb csokor friss tárkony vagy
2 teáskanál szárított.


Az apró kockákra vágott vöröshagymát kevés sóval üvegesre pároltam a zsíron, majd rátettem a pirospaprikát, 1 dl vizet és a kisebb kockákra vágott húst és nagy lángon zsírjára sütöttem. Majd ismét kevés vizet adva hozzá fedő alatt párolni kezdtem, de a kis kockákra vágott füstölt hússal és a két kanálnyi darált paprikával együtt. Magyarán: pörköltalapot készítettem. Mikor félig puha volt a hús, hozzátettem a megmosott, feldarabolt zöldbabot is és felöntöttem vízzel. Még sóztam, borsot, babérlevelet és tárkonyt is tettem hozzá. A zöldbabnak olyan 25-30 perc kell. Tehát a kockázott burgonyát tettem a leveshez a legvégén, mikor már a zöldbab is majdnem teljesen puha volt.
Ennyi lenne a leveske, de isteni jó. Annyi a lényeg, hogy ne vizezzük fel túlságosan, maradjon jó sűrű, tartalmas. Be lehet habarni kevés tejföllel is, nem rontja el. Vagy külön egy kis tálkában az asztalra tenni étkezéskor. Sörkiflivel, pogácsával a legistenibb. De jóféle házikenyérrel sem utolsó. És persze kínáljunk hozzá erőspaprikát is.

Végre gyönyörű, napsütéses őszi napok járnak... A virágok is ezt idézik. Sajnos nincs kertem, de az asztalunkon mindig van egy csokor kerti virág. Mindig ami éppen nyílik - most dália. Nagyon szeretem, csodás formákban és színekben tud pompázni.
Cicóka pedig a környék közös cicája. Mindenki eteti. A lángosos, a tejboltos, a húsboltosok. Én is mindig leviszem Kókusz maradékát neki. Épp befalatozta és indult a körútjára - akkor kaptam el a fényképezőgéppel. Helyes macsek. A piactéren flangál mindig felcsapott farkincával, teljes öntudatos otthonossággal. :)
És az udvarunk nagyon misztikus hely. Vannak itt ajtók, melyek a Végtelenre nyílnak...