Tudom, hogy faék egyszerű ételről van szó, ellenben kevesen készítik, mert félnek attól, hogy ehetetlenül kemény borzalom lesz belőle. Azt hiszem, erről a rántott cipőtalpról mindannyiunknak vannak menzás vagy családi emlékei.
Nagyon finom tud lenni, ha jól van sütve, én például jobban szeretem rántva a sertésmájat a csirkemájnál.
A trükk a következő: a körülbelül fél-egy centi vastagságúra vágott májszeleteket nem klopfoljuk és nem sózzuk. És LEGFŐKÉPPEN!!! (ezt még háromszor alá is húznám) nem áztatjuk tejbe sem!!! A városi legenda nem igaz, hogy így omlósabb lesz, pont az ellenkezője az igaz: keményíti a májat. Valamint nem lassan sütjük, mert akkor kemény lesz, és túl gyorsan sem, mert akkor nem sül át rendesen, miközben a panír villámgyorsan meg tud égni rajta. Közepes láng kell, hogy oldalanként olyan 4-4 perc alatt süljön meg. Ennyi a titka. Sózni pedig csak a tányéron sózzuk, mikor már fogyasztjuk.
6 megjegyzés:
Nagyon guszta ! Általában csirkemájat rántok azt szerettük, szeretem amit hasonló módon készítek .
Én nem szeretek szárnyasmájakat rántani, mert úgy tudnak durrogni, hogy csak na. Múltkor a pulykamáj ki is ugrott a serpenyőmből... :))) De finomak persze azok is rántva, csak életveszélyesek. :)
Van benne igazság nekem van egy olyan szitaféle fedőm azt szoktam rátenni. Jót mosolyogtam az ugráló májasodon.
Hát, akkor leégett a fél kezem is, mert akkorát fröccsent rá a forró olaj... :)
Nemrég vettem én sertésmájat, rántottam, jó is lett, de annyira erős, animális íze volt számomra, hogy nem tudtam megenni. Férjem megette, de nem reklamálta azóta, hogy legyen ismét. Olyan, mintha elszoktunk volna ettől az íztől, pedig rendszeresen főzök sertéshúst, néha azon is érzem, de nem ennyire. Vagy lehet, hogy az én ízlésem változik, ahogy öregszem... Anikó
Igen, sokkal erőteljesebb ízű, mint a csirke vagy pulyka vagy kacsa máj. Bár gondolom, sertésmájak közt is van különbség. Én akkor szoktam venni, ha szép világosat látok a hentesnél. Meg az ízlés is változik, igen.
A szárnyasmájakat meg félek rántani, mert úgy fröcskölik a forró olajat, mint a Vezúv a lávát. Már számtalanszor összeégettem magam rántott szárnyasmájakkal, múltkor megfogadtam: soha többet! :))
Megjegyzés küldése