Képzelj el egy vak teknőst, amely világnyi méretű óceán mélyén bolyong.
Felette úszik egy fagyűrű, amelyet a hullámok ide-oda lökdösnek. A
teknős minden száz évben egyszer feljön a felszínre. A buddhisták azt
mondják, hogy emberi lénynek születni még sokkal nehezebb, mint hogy az a
teknősbéka a felszínre emelkedve véletlenül a fejével beletaláljon a
fagyűrűbe. S még azok között is, akiknek emberi születés az
osztályrésze, kevesen vannak, akiknek megadatik, hogy kapcsolatba
kerüljenek a tanításokkal,
olyan kevesen, mint „csillagok a nappali égbolton”.
A fájdalom, szenvedés, veszteség, az állandó frusztráció valóságos és
meghatározó célt szolgálnak: azt, hogy felébresszenek bennünket. Saját cselekedeteink sötét, szűk ketrecébe vagyunk zárva, s azt hisszük,
hogy ez a világmindenség. Csak nagyon kevesen gondolkodnak el azon, hogy esetleg lehetséges a valóságnak egy másik dimenziója
is.
A meditálás fokozatosan megtisztítja a közönséges tudatot, lemezteleníti
és elsöpri szokásait és látomásait, hogy a megfelelő pillanatban
felismerhessük, hogy kik is vagyunk valójában. A meditáció az, ami hazaviszi a tudatunkat.
(Szögyal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról)
Most volt nálunk mangalica és pálinka fesztivál, és az egyik barátosném is sütött beugrósként gofrit a sokadalomban. Elő is vettem a spájz mélyéről a készülékemet.
A házi gofri sosem lesz olyan, mint amit piacokon, vásárokon árulnak, egyrészt mert tojásporból, tejporral készül, másrészt amiben sütik, az sem a háztartási verziójú sütő, harmadrészt a gofri ízében a gyerekkori emlékek édessége is benne van: valaha ez a finomság valóban különlegességnek számított, és kivárni, beleharapni maga volt a mennyország. De azért lehet hasonlóra készíteni, ha jó a receptünk. Azért sem került fel eddig a blogra, mert a ropogósat szeretem, és eddig sajnos amiket kipróbáltam recepteket, egyik sem volt olyan, amilyenre vágytam. Ez finom. Kívül ropogós, belül puha. Viszont azonnal fogyasztandó, mert kihűlés után ez is bepuhul. A receptet
itt találtam, köszönetem. A mennyiséget harmadoltam, mert a harmadából is 5 darab nagy gofri sült ki.
Hozzávalók 5 darab csillag alakú gofrihoz:
16 dkg liszt
1 csapott teáskanál sütőpor
1 tojás
3 púposkás evőkanál kristálycukor
1 csapott mokkáskanál só
vanília (cukor, por vagy esszencia, kinek mi van készleten)
2 dl víz
0,6 dl olaj
A tojás sárgáját, fehérjét külön-külön tálba tesszük. A lisztet elkeverjük a sütőporral, sóval. A sárgáját habosodásig keverjük a cukorral, aztán hozzákeverjük a vizet, olajat is, végül a lisztet is. A fehérjét habbá verjük és a kész masszához keverjük finoman.
A felmelegített sütőt ecsettel kissé megolajozzuk és egy kisebb evőkanálnyi masszát teszünk rá. Összecsukjuk és közepes hőfokon készre sütjük olyan 3-4 perc alatt. Ne süssük magas hőfokon, mert akkor sem lesz ropogós.
Finom csokiöntettel & tejszínhabbal, vagy karamellszósszal & tejszínhabbal, vagy lemon curddel & tejszínhabbal, vagy pl. eperöntettel & tejszínhabbal is.
(A lentebbi ostyareceptről jutott eszembe, hogy lehet hogy érdemes lenne kipróbálni ezt a receptet csak tojásfehérjével. Lehet hogy az lenne az igazán igazi, ropogós változat. Egyet habbá vernék, egyet pedig simán belekevernék a tésztába. No legközelebb úgy sütöm, egy próbát megér.)
Sósra is készíthető a tészta - izgalmas kísérletekre adhat módot, ha kilépünk az édes kategóriából. A gofrisütőben
süthetünk ostyalapokat is, amit fagyi mellé kínálhatunk.
P.s.: Azt tudtátok hogy már a IX-X. században is létezett a gofri? Vagyis a
waffle.