A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvasnivaló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvasnivaló. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 9., csütörtök

Szép kedvesem


Szép kedvesemmel meglátogattam a művészet csarnokait, s Rubens remekét mutattam néki, mondván, ó nézd a múltak ködén átcsillanó Eszményt, mely halhatatlanná teszi egy pillanat elsuhanó mámorát, ó nézd e nőt, kit kedvese szorít, míg szemében az élet ragyogása tündököl, ó érzed e Művészet örök suhogását: - és kedvesem meghatva felelt: Igen, nagyon jól meg van festve ez a nő, ugye ezek nem hordtak midért abban az időben? Látod, kérlek, az embernek nem szabad sok tésztát enni, hanem inkább főzelékeket, mert tésztától így elhízik. Nem eszem többé tésztát.

Szép kedvesemmel Thália templomában rajongtunk Shakespeare lángelméjének tüzében, és megdermedve a szavak mögött fenyegető szimbólumok mélységétől, bámultuk Duse csodálatos zsenijét, mellyel éteri magasságba emelte Macbeth tragikumát, s mikor az ábrázolás papnője a háttér enyhe homályából halkan lépett elő, még ajkán remegve a csudálatos igék, hogy szinte emberfölöttinek látszott, mintha nem is a földön, hanem felhőkön lépdelne súlytalan szellemtestével - végre megszólalt szép kedvesem, akit velem együtt hipnotizált e látomás, és szólt remegő hangon: Látod, kérlek, erről a Duséról hallottam, hogy sóskát eszik csak, mogyoróval, szaft nélkül, skurcban azért keskeny, de a lábai vastagok, meg fogom rendelni azt a hagymakonzervet, négy hónapig. Húst nem eszem.

Szép kedvesemmel elmentem az állatkertbe, és a világ csodálatos faunáját magyaráztam, s mondám, mily csodálatos e kerek föld, ezer szépségeivel pompázó rengetegek árnyában, vadállatok ezreivel, s mily csudálatos, hogy a kultúra s értelem lángszövétneke mellett az Ember megtette amaz utat a Földön, a fenevadtól egy Goethéig - és szép kedvesem sokáig, elmélyedve gondolkodott ezen s gondolkodva mondta: Igen, és hogy van az, kérlek, hogy ezek a majmok például ilyen karcsúak maradtak, ezek biztosan nem esznek kenyeret a leveshúshoz, mint a Cranachné, aki öt kilót fogyott a múlt héten, mert citromsavat evett, és milyen hasa volt, ami egészen lement. Kenyeret se fogok enni, főzeléket se fogok enni most négy hétig.

Szép kedvesemmel ott ültem merengve a romok alatt, a pázsiton. Fejünk fölött a fülemüle csattogott, és a fűben tücskök cirpeltek, s míg ezüstös árnyékok suhantak a csillagos égen, megjelent a félhold szende hajója fejünk felett, s szerelemmel és bűbájjal telt el a tájék, s én könnyekkel szememben szóltam: Nézd, nézd a csillagos harangot fejünk felett, s a csillagokat, mindegyik egy-egy világ, és mindegyiken szeretnek, zokognak és szenvednek, s mindenütt vannak boldogok is, ó nézd a csillagokat s a fogyó hold aranyát - és kedvesem végre megértett engem, s keblemre hajtva fejét, mély sóhaj tört ki szívéből, s suttogva kérdé: Ó, mondd, milyen kúrát használ a fogyó hold, hogy így lefogyott; nem eszem ezentúl borsót se három hétig.
Szép kedvesem kijött síromra, és sírva idézett fel a mélyből, és én meg is jelentem neki, csontváz alakban, fehér lepedőben, és szóltam: Ó, nő, ha te meg tudnál érteni, lejönnél velem a föld alá, hogy egyesüljünk a másvilágon - és kedvesem extázisban szólt hozzám: Mondd, kérlek, hogy fogytál le ennyire? - és én szóltam: A haláltól - és ő szólt rajongva: - Veled megyek! Veled megyek! A halál mégis a legjobb fogyókúra - és velem jött.

(Karinthy Frigyes: Fogyókúra)

2016. december 11., vasárnap

Az öröm


 Az öröm bennünk az adüton, a legrejtettebb szentély.

(Hamvas Béla: Patmosz)




Egy, a Kolumbia partjainál fekvő Neguá városába való férfi fel tudott mászni az égbe.
Visszatérve elbeszélte az utazását. Elmondta, hogyan látta az emberi életet odafentről. Azt mondta, pici lángok tengerei vagyunk.
- A világ - mesélte -, a sok ember, pici lángok tengere.
Minden egyes ember a saját lángjával világít.
Nincs két egyforma láng. Vannak nagy lángok és kis lángok mindenféle színben. Vannak olyan lángok, melyek annyira mozdulatlanok, hogy még a szélben sem rezdülnek meg, mások lángja olyan vad, hogy szikrával szórja tele a levegőt. Vannak bolond lángok, melyek sem nem égnek, sem nem világítanak, másokban viszont olyan vadul izzik az élet, hogy rájuk sem lehet nézni pislogás nélkül, és ha a közelükbe ér az ember, maga is lángra kap.

(Eduardo Galeano: Ölelések könyve, fordította Ingrid Alexovics)

2016. július 22., péntek

Mese a (majdnem) falusi rétesről


Vannak pillanatok, amiért érdemes megszületni.
Az megvan, hogy sokszoknyás falusi asszonyságok húzzák-nyújtják a nagy asztal körül a rétestésztát? S aztán töltik meg finomabbnál finomabb töltelékekkel, teszik tepsibe, s rakják a kemencébe?




Hát. Ez ma este a hugomék kerti partiján megtörtént. Kis különbséggel. Próbálom illusztrálni: 1,90 magas, kopaszra nyírt, 110 kilós Harley Davidson-os (tényleg az!), tetovált, fülbevalós pasi farmerben és fekete pólóban nyújtja a rétest a nagy asztal körül egy másik hasonló típusú férfiemberrel. És szakavatott társalgást folytat közben a kockás abrosz átláthatóságáról a leheletvékony tészta függvényében, a keletkezett lyukak mibenlétéről és az "amúgy is begöngyölődésükről" a sütemény csiga-alakzatába, mely nem fog rontani szerintük a kész rétes élvezeti értékén, sem küllemén.
Ha megvan a fent leírt kép, akkor sikerült leírnom az est fénypontját.
Sajnos a gépemet itthon hagytam... Pedig ez a két férfiember olyan réteseket sütött, hogy elregélni sem tudom. Bármelyik sokszoknyás, feketeöves rétessütő asszonyság megirigyelhette vóna. El vagyunk kényeztetve mi lányok.
Egy biztos: zseniális sógoraim vannak. :))




Mégiscsak van képem a fiúk réteséről. Külön taxival jöttünk haza, mert hugom kislánya és én is előbb elálmosodtunk. Így reggel konstatáltam, hogy emberem hozott haza a maradékból. Gyorsan meg is örökítettem. Nem egy csigába tekerték, ami az ismertebb rétes forma, hanem a két szélét fogták meg kétoldalról, és közép felé göngyölték ketten. Így amolyan pápaszem formát kaptak a kész darabok. Volt krumplis, édes túrós, túrós-meggyes, mákos-meggyes, tökös-mákos és ami a képen is van, az az utolja. A tészta itt már kicsit vastagabb lett és a maradék töltelékeket beletekerték vegyesen. Nagyon finomak voltak, a tészta gyönyörűen nyúlt, szépre sült. Nagy élmény volt. :)



2016. június 12., vasárnap

The kitchen table





The world begins at a kitchen table. No matter what,
we must eat to live.
The gifts of earth are brought and prepared, set on the
table so it has been since creation, and it will go on.
We chase chickens or dogs away from it. Babies teethe
at the corners. They scrape their knees under it.
It is here that children are given instructions on what
it means to be human. We make men at it,
we make women.
At this table we gossip, recall enemies and the ghosts
of lovers.
Our dreams drink coffee with us as they put their arms
around our children. They laugh with us at our poor
falling-down selves and as we put ourselves back
together once again at the table.
This table has been a house in the rain, an umbrella
in the sun.
Wars have begun and ended at this table. It is a place
to hide in the shadow of terror. A place to celebrate
the terrible victory.
We have given birth on this table, and have prepared
our parents for burial here.
At this table we sing with joy, with sorrow.
We pray of suffering and remorse.
We give thanks.
Perhaps the world will end at the kitchen table,
while we are laughing and crying,
eating of the last sweet bite.


~ "Perhaps the World Ends Here" from The Woman Who Fell From the Sky by JOY HARJO

2015. május 16., szombat

' napot!

Ma nincs recept. Csak hoztam egy... hááát. Egy egyszarvút.
Legyen szépséges napotok, odase' a szürkeségnek!

"– Hallottatok az egyszarvúakról? Látott valamelyikőtök valaha egyet is?
A kis kamrában tartózkodó élőlények közül csupán a macska és a csönd nézett vissza értelmesen.

Ettől az időtől fogva az egyszarvú kerülte a városokat, még éjszaka is, kivéve, ha nem talált más utat. Még így is volt néhány ember, aki űzőbe vette – de mindig csak a kóbor fehér kancát, soha nem az egyszarvút, a régi vidám és hódolatteljes módon. Jöttek kötelekkel és hálóval, csalival és kockacukorral; fütyörésztek, Bessnek és Nellinek szólongatták. Néha lassított, éppen csak annyira, hogy a lovaik megérezzék az illatát, aztán nézte, mint ágaskodnak, táncolnak és vágtatnak el rémült lovasaikkal. A lovak mindig felismerték.
– Hogyan lehetséges ez? – töprengett fennhangon. – Azt talán még megérteném, ha az emberek egyszerűen elfelejtették volna az egyszarvúakat. Vagy annyira megváltoztak volna, hogy már gyűlölnék őket, és ahol csak rájuk találnak, pusztítanák őket? De hogy egyáltalán ne is lássák őket, hogy rájuk nézzenek, és valami egészen mást lássanak! Milyennek látják akkor egymást? Milyennek látják a fákat, a házakat, az igazi lovakat – vagy a saját gyermekeiket?
   Néha ezt gondolta: Ha az emberek már azt sem tudják, mit látnak, talán élnek még egyszarvúak a világban, ismeretlenül és ezért boldogan."

Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú


2015. február 8., vasárnap

Sütőben sült fűszeres krumplikarikák


Minden újszülött ismeretlen világba csöppen, amely csak saját történetén keresztül válik megismerhetővé - életünket folyamatosan elbeszélve élünk mindannyian.
A könyvek számomra otthonok. A könyv nem megteremti az otthont, hanem ő maga az, abban az értelemben, hogy – akárcsak egy ajtót – kinyitjuk, és bemegyünk rajta. Odabent másfajta időt, másfajta teret találunk. 
Ha valami nagy baj ér, keresgéljük a szavakat, dadogunk, hosszú szüneteket iktatunk be. Elakadunk. Mások nyelvén keresztül azonban visszakapjuk a nyelvünket. Fordulhatunk a vershez. Kinyithatjuk a könyvet. Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat.
Legingatagabb állapotomban egy-egy könyvön egyensúlyoztam, és miután bőrig áztam, összetörtem az áradatban, a könyvek átsiklottak velem az érzelmek vadvizén.

Minden boldogtalan család a csöndre esküszik. Elvárni valakitől, hogy tegye félre az érzelmeit, annyi, mint arra kérni, hogy szűnjön meg létezni. 
Szeretni élénk színekkel lehet. Sosem vágytam a fakó változatra. A szeretet méregerős. Sosem kívántam felhígítani. Nem ijedtem meg a hatalmasságától, de fogalmam sem volt, hogy olyan megbízható is lehet, amilyen a nap járása. Hogy a szeretet naponta meg tud virradni.

(Jeanette Winterson)




Szeleshűvös télestékre való finomság... no és be lehet gyújtani a sütőt is. :) És ezzel a mozzanattal már regélem is a receptet! :) Eztán a burgonyát alaposan mosd meg, majd vágd fél centi vastag karikákra egy tálba. Locsolj rá olívaolajat, mozsárban frissen tört koriandert, mustármagot, köményt, no és némi borsot is tégy rá. Alaposan keverd át, aztán egy szilikonos sütőpapírral bélelt nagy tepsiben terítsd szét. Olyan 200-220 fokon süsd, míg pirosropogósak nem lesznek a fűszeres csipszek.
Kínálhatod mustárral, ketchuppal, édes arab paradicsomdzsemmel, ajvárral, citromos sűrű joghurttal vagy tejföllel is. Még nagyon illik hozzá egy finom tea vagy forralt bor és egy jó film, vagy könyv. :)

2013. december 15., vasárnap

A harmadik Fény


Szeretet nélkül meg kell őrülni.

                                             (Hamvas Béla)



2013. december 8., vasárnap

A második Fény


Tátott szájjal születtem...
barackok és citromok és az érett nap
és e titokzatos női hús levétől
lucskosan léptem a világra,
ahol a vacsorát a
sejtelmes sivatag lehelete hozza el,
távoli tengerek fűszereivel,
mik az éj késői álmán lebegnek.

Ott születtem valahol
az agy és a gránátalma között,
a haj és a kezek és a szemek
édes illatát szippantva be,
a szív fazekából bukkantam elő,
a végtelen tejből, hogy gyalog
vágjak neki a végtelen világnak.

E téli ablak jégvirágaival
akarlak táplálni téged,
sok-sok leves minden aromájával,
a megszentelt gyertyák illatával, mely
a cédrusfa házban üldöz untalan.
A levendulát adom étkedül,
mit versekről tépek neked,
a sült almára tapadó fahéjat,
az égen feltűnt egyszerű örömöt,
amit szerelmünk óráján láttunk.

Táplálni akarlak a fanyar földdel,
ahonnan a fokhagymát szedem.
Az emlékeket adnám étkedül,
mik a nyárfahasábokból pattannak széjjel,
mikor tüzelőt hasogatok,
meg parázsló tobozok füstjét,
mi a házat öleli körbe egy nyugalmas estén,
és krizantémokat a konyhaajtó elől.

                                         (James Tippon: Töredék)





Azt hiszem, most már ideje ételekre is gondolni,a  karácsony erősen közeledik és körülvesz, tudjátok. :) Nem ajánlanék konkrét menüsorokat, ellenben hajdanán írtam egy összefoglalót arról, hogy mire ügyeljünk a karácsonyi menü összeállításánál. Kívánok tovább békés, lelkes, örömteli készülődést Mindenkinek. Talán még étel is lesz egy-kettő a blogon az ünnepig. Talán... :)


 

2013. december 1., vasárnap

Az első Fény


   Még éjjel van, de nem tudok aludni. Ég mellettem a kislámpa, a fénye láthatóvá teszi a billentyűzetet. Égnek már a kis égők is az ablakon, s ma este meggyújtom az első gyertyát is az adventi koszorún. Ismét eljött az évnek az az időszaka, amit talán a legjobban szeretek. Persze a nyáron kívül... De szeretem ezt az elsötétedést, szeretem hogy a világ kicsit lelassul, hogy minden és mindenki kicsit lágyabb lesz, talán a várakozástól. Vagy talán valóban a sötét hatalma ez, befelé irányít.



   Számomra a karácsonyvárás már régóta nem a vásárlásról, nem az ajándékozásról, még csak nem is a családról, sőt még csak nem is a főzésről szól. Hanem a hazatérésről. Igen.
   Az idő körkörös. Így van rendje és ritmusa. Vannak kisebb és nagyobb ciklusai. Például minden reggel elvégezzük ugyanazt a szertartást. Felkelünk, WC-re megyünk, megmosakodunk, kávézunk vagy teát iszunk, felöltözünk. Ez is rituálé, pedig elsőre nem annak tűnik. De ezek az apró dolgok hozzá tartoznak ahhoz, hogy a napunk el tudjon indulni. Minden reggel megújítjuk magunkat. Minden ünnep végső soron erről szól. Hogy újra és újra felvesszük a kapcsolatot valamivel, ami az életünk része. A kapcsolatainkban is ugyanígy teszünk, minden nap ápoljuk, vagyis megújítjuk azokat. Akár emberekhez, akár állatokhoz, akár tárgyakhoz fűződnek. A nagy ünnepek pedig a lelkünk ápolásáról és megújításáról szólnak. Vagy kellene hogy szóljanak... Egész évben tesszük a dolgunkat, rohanunk, mindig csinálunk valamit. Vagyis idővel elfáradunk, megfásulunk, elkopunk. Néha már azt sem tudjuk, miért is tesszük, amit teszünk. Mintha egy őrült mókuskerékben rohangálnánk, ami soha nem áll meg. Ilyen a világ ünnepek nélkül. Mélység nélkül. Csupa külsőség, csupa látszatcselekvés. Ezért írtam azt: időnként haza kell térnünk. Úgy értem belülre, igaz önmagunkhoz, hogy újra feltöltődhessünk, erőre kapjunk, megújulhassunk. Az advent időszaka számomra mindig erről szól. Lecsendesedem és várakozom. Végiggondolom az elmúlt esztendő körét, hogy aztán új ciklus kezdődhessen. Akkor tudok csak fényt adni, ha bennem az megszületik. Ha a világban sok kis fénypontocska születik, akkor talán a következő körben jobban tudunk együttműködni, talán kedvesebbek leszünk egymáshoz (és önmagunkhoz is), talán türelmesebbek és elfogadóbbak. A világ így válik élhetőbbé, egy sokkal jobb hellyé. Sehogy máshogy. Márpedig erre a megváltó kedvességre, figyelemre, együttérzésre ma a világnak igen nagy szüksége van.
Szépséges hazatérést mindannyiunknak. (d.)

2013. április 3., szerda

Van Gogh levágott füle és a prérifarkasok üvöltése avagy...


Ma este ebben a zord tavaszi! télvilágban puha tarakróba burkolózva, összekuporodva mint egy cica, olvasgattam. Mellettem a kisasztalon egy finom pohár bor, kezemben cigaretta. (És ezt is, azért is.) Persze hogy szakácskönyvet. Mert ha nem főzök éppen, akkor olvasom, ami életem egyik legkedvesebb elfoglaltsága: a konyha varázslatos világában elmerülni.
A könyv Isabel Allendétől az Aphrodité. Tele jó történettel, erotikával és remek recepttel. No és persze latin temperamentummal, szívvel és szenvedéllyel. Ez a részlet különösen tetszett, úgy nevettem, hogy a könnyeim potyogtak közben... Mi köze a szélzúgásnak, a prérifarkasok hipnotikus letargiát kiváltó üvöltésének Van Gogh levágott füléhez és a női szívek meghódításához? Kiderül a részletben. Jó éjt, szép álmokat, no ne prérifarkasokról. Valami másról álmodjatok.
S ha netán  főzni is kedvetek támadna... Spaghetti al limone, a kedvencem. Egyszerű, finom és nagyszerű. Csakhogy étel is legyen az asztalon. És hogy éjjel? Ugyan már... ilyenkor kezdődik az élet. Nincs rohanás. Nincs zaklatottság. Csak csend, ami beburkol, és átölel.


A nő legszebb ékítménye a sugárzó mosoly, jelentette ki egy híres divattervező, miközben valami áttetsző, alig hétezer dollárt érő rongyot aggatott egy bulimiás modell csontozatára. Olykor valóban ez minden, amire szükség van, de sajnos kissé későn ébredtem rá, miután sok felesleges időt fecséreltem arra, hogy a szekrényem előtt toporzékoljak, most pedig már abban a korban vagyok, amikor a meztelenkedésnek már kevés a csábereje.
   Minden étel érzéki, amit az ember kifejezetten a kedvesének főz, és még inkább az, ha mindketten részt vesznek az előkészületekben, és kihasználják az alkalmat, hogy miközben hámozzák a hagymát és leveleire szedik az articsókát, magukat is kicsomagolják a ruhákból. A férjem remek szakács, de nem eléggé magakellető. Pedig milyen szívesen elnézném, amint edények közt buzgólkodva levegőbe szórja ruhadarabjait... Meséltem neki az adamitákról, arról a II. századi keresztény szektáról, amelynek tagjai mezítelenül kezdtek járni abból a meggondolásból, hogy ezáltal szerezhetik vissza Ádám ártatlanságát a bűnbeesés előtt, de hát nem egy férfira vallana, ha elértené a célzásokat, úgyhogy mind ez ideig nem sikerült elérnem, hogy levegye a zsíros farmerjét, amelyben megkérdőjelezhetetlen konyhai tekintélyét gyakorolja. Már akkor vonzónak találtam őt, amikor elmesélte hihetetlen történetét - amit első találkozásunkkor sem érzett elhamarkodottnak, és amivel ötödik könyvemet, az Elmosódó önarcképet inspirálta -, de végérvényesen néhány órával később szerettem bele, amikor elnéztem, ahogy a vacsorát készíti nekem. Megismerkedésünk után egy nappal hívott meg otthonába. Nagyon kevés latin-amerikai nőnek adatik meg hasonló tapasztalat, mert földrészünk hímjei általában minden háztartási munkát úgy tekintenek, mint veszélyt szüntelenül fenyegetve érzett férfiasságukra. Bevallom: miközben ő főzött, én gondolatban kihámoztam a ruháiból. Amikor vendéglátóm alágyújtott a rostélynak, majd kegyetlen bárdjával kettéhasította egy csirke tetemét, bennem a vegetáriusi félelem és a primitív bűvölet keveredett. Amikor később friss fűszernövényeket húzkodott ki az ágyásból, a konyhaszekrényből pedig fűszeres tégelyeket szedegetett elő, akkor már biztos voltam benne, hogy egy kiváló anyagokból gyúrt lehetséges jelölt áll előttem, aki néhány velem töltött év után igazi kinccsé válhat. És amikor leakasztott a falról egy szablyaszerű szerszámot, és négy szamurájmozdulattal terjedelmes boglyává varázsolt egy jelentéktelen fejes salátát, a térdeim rogyadozni kezdtek, és az agyamban obszcén képek peregtek. Ami gyakran még ma is megesik velem. Ez tartja izzásban a kapcsolatunkat.
   Bennünket, nőket mindig elbűvölnek azok a férfiak, akik értenek az ételek készítéséhez, ami fordítva már nem áll. Egy férfi, ha főz, szexi, a nő korántsem az, talán mert erősen emlékeztet a háztartási cseléd archetípusára. A kontraszt és a meglepetés erotikus hatású: egy útonállónak öltözött, motoron lovagló lány lehet nagyon izgató, ellenben egy férfi ugyanilyen külsőségekkel nem több, mint nevetséges macsó. Én sosem mondom, hogy tudok főzni, mert az végzetes lehet.  Hannah barátnőm, akinek újhullámos melódiáját nyakra-főre játsszák mostanában szépségklinikákon és fogorvosi várókban, és a jelenlegi férje kiváló példa arra, amit állítok. Hannah a harmadik házasságát követő rövid egyedüllét után válaszolt valamelyik újság párkereső hirdetésére. A telefonbeszélgetéskor a férfi tökéletesnek tetszett: azzal kereste a kenyerét, hogy kutyákat tanított be vak emberek számára, önkéntesként pedig iskolákat épített Guatemalában, ahol egy eltévedt golyó levitte az egyik fülét. Barátnőm, aki járatlan volt a személyes közlések megítélésében és némileg elkeseredett, vacsorára hívta magához az illetőt, mielőtt személyesen látta volna. (Meg sem fordult a fejében, hogy a vaktában létrejött találkák nagyon veszélyesek.) Ilyenkor egy rövid randevú a legjobb valamilyen semleges hlyen, ahonnan mindkét fél méltósággal vissza tud vonulni, egy kettesben elfogyasztott vacsora viszont hosszadalmas kínszenvedéssé fajulhat. Barátnőm Che Guevara érettebb változatát várta, helyette azonban Vincent van Gogh egyik utánzata jött el. Személy szerint neki semmi kifogása sincs az impresszionista festészet ellen, még ha lakása falain szívesebben is lát stilizált csillagjegyeket, csakhogy az az idegen a sárgarépaszínű hajával és ijedt tekintetével maga volt a kiábrándulás. Alig hogy megpillantotta, már bánta is az egészet. De ha már ott állt, mégsem csaphatta be az ajtót az orra előtt csak azért, mert nemigen van füle. Barátnőm nem volt olyan helyzetben, hogy fennakadjon minden részleten, de az az ember lesújtóbb volt megjelenésében, mint amilyet nyomasztó magányában valaha is elképzelt. Eredetileg úgy tervezte, hogy ygertyát gyújt, és aláfestő zenének kiválaszt néhány lassú brazil szambát, de most, hogy már nem szerette volna vendégét nemkívánatos kezdeményezésekre buzdítani, felkapcsolt minden villanyt, és saját, szélzúgásokból és prérifarkasok üvöltéséből összeállított szerzeményét tette fel, amely többnyire hipnotikus letargiát vált ki hallgatójából.


Átlépve a bevezető pohár boron meg a többi udvarias formaságon, egyenest a konyhába vezette a férfit azzal a szándékkal, hogy kifőz neki valami félkész tésztát, sebesen megeteti vele, és búcsút vesz tőle még az édesség előtt. A férfi engedelmesen követte, a csalódottság minden jele nélkül, mint aki hozzászokott már ennél nyersebb fogadtatásokhoz is, de a konyhába egy csapásra megváltozott a viselkedése, mert teleszívta tüdejét, mellkasa kifeszült, gerince egyenes lett, nyúlszemével végigpásztázott mindenen, birtokba vette és meghódította a terepet. Ha megengedi, mondta, és nem adva Hannahnak alkalmat a tiltakozásra, szelíden kivette kezéből a kötényt, a saját derekára kötötte, a háziasszonyt pedig leültette egy székre. Lássuk, mi van itt, mondta magának, ahogy sorra szedegette elő a hűtőből azokat az élelmiszereket, amelyeket barátnőm másnapra tartogatott, meg azokat, amelyekre már nem is emlékezett. Ezek után Van Gogh fazekakért és serpenyőkért nyúlt olyan természetességgel, mintha e négy fal között született volna. A kést kecsesen és váratlan ügyességgel táncoltatta a kezében, ahogy a zöldségeket és tengeri herkentyűket aprította, mielőtt játszi könnyedséggel aranyszínűre párolta őket olívaolajon, a tésztát forrásban lévő vízbe eresztette, és szempillantás alatt áttetsző mártást készített korianderből és citromléből, miközben közép-amerikai kalandjait mesélte barátnőmnek. Az ügyefogyott kis ember  percek alatt átalakult: pojácafrizurája férfias oroszlánsörénnyé dúsult, a hajótörött savanyú kifejezése, ami az arcán ült, derűs összpontosításba váltott, ami egy olyan nő számára, mint Hannah, ellenállhatatlanná tud tenni egy férfit. A serpenyőből felszabaduló illatfelhő és a víz zubogása egyre nagyobb várakozással töltötte el, érezte, hogy a hátán izzadtságcseppek indulnak lefelé, átitatják a blúzát, hogy combja nedves lesz, a szájában összeszalad a nyál, és ráeszmélt, hogy a férfinak kifejezetten elegáns keze és széles válla van. A heroikus guatemalai eseményekről és a vakvezető kutyákról hallott történetek könnyeket csaltak a szemébe; az a levágott fül már egy háborús érdeméremmel ért fel a szemében, és ellenállhatatlan vágya támadt, hogy megsimogassa a sebhelyet, aminek már a gondolatába is beleremegett tetőtől talpig. Amikor Van Gogh az asztalra helyezte a tálat a gőzölgő tésztával fogd ki magad módra, ahogy nevezte, a barátnőm legyőzötten sóhajtott fel. Elővette rejtekéből azt az üveg francia bort, amit egy érdemesebb jelölt számára tartogatott, lekapcsolta a villanyt, gyertyákat gyújtott, és feltett a lemezjátszóra egy lassú brazil szambát. Várjon egy pillanatig, búgta macskadorombolással, felkapok valami kényelmesebbet...


(Isabel Allende: Aphrodité, Utazás az érzéki emlékezet tájain,
a dalok a "Terítéken a nő" című filmből valók)

2012. szeptember 30., vasárnap

A magyar népmese napja (Benedek Elek születésnapja)



  1859-ben született, és 1929-ben hunyt el a nagy székely mesemondó, lapszerkesztő és irodalomszervező Benedek Elek. Az Ő munkásságának, szellemiségének állít emléket a magyarság, hiszen 2005 óta e nap a magyar népmese napja lett.








Benedek Elek Kisbaconban született 1859. szeptember 30-án (a település akkor Udvarhelyszékhez tartozott, ma Kovászna megye része). Édesapja Benedek Huszár János, édesanyja Benedek Marczella. Gazdálkodó székely katonacsaládból származik, ősei a lófő, illetve gyalogkatona rendhez tartoztak. Apai nagyapja, István, huszárként vett részt az ún. francia háborúkban. Anyai nagyapja, Benedek András Bardócz szék asszeszora volt. A kisbaconi Benedek család első, oklevelekben említett tagja Benedek Urbánus, aki a 15. században élt. 1665-ben Benedek Mihály és fiai Apafi Mihály fejedelemtől címeres nemeslevelet kapnak. Ez a nemeslevél, amint azt Benedek Elek az Édes anyaföldem-ben elmeséli, elveszett, ami nem kevés kellemetlenséget okozott a családnak, mivel annak férfi tagjai így nem mentesültek a székelységre nehezedő kötelező katonáskodás alól.
Elemi tanulmányait a kisbaconi falusi iskolában kezdi. Alig nyolc évesen íratják be a székelyudvarhelyi református kollégiumba, életútjának ez a fordulata egybeesik az osztrák–magyar kiegyezés történelmi momentumával, amely a sötét Bach-korszak lezárását jelenti. Az Udvarhelyen töltött diákévek mély nyomot hagynak az íróban. A gimnázium nyolc osztályának elvégzése után ugyanott érettségizik.




1877 és 1881 között a budapesti egyetem bölcsészkarán tanul magyar–német szakon, majd filozófiát is hallgat, de nem szerez diplomát, inkább az újságírói pályát választja. Egyetemi évei alatt versei jelennek meg az Üstökösben. Ballada- és népmese-gyűjtését megmutatja Gyulai Pálnak, aki felolvas belőlük a Kisfaludy Társaságban. Népköltészeti gyűjtésének anyaga, Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób gyűjtésével együtt a Magyar Népköltési Gyűjtemény harmadik részeként megjelenő Székelyföldi Gyűjtés című kötetben lát napvilágot 1882-ben.
1881-től a Budapesti Hírlap munkatársává válik. 1884-ben megnősül, Fischer Máriát veszi feleségül.
1885-ben adják ki első számottevő könyvét, a Székely Tündérországot.
1886-tól az Ország Világ szépirodalmi lap szerkesztője. Munkatársai többek között Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Vajda János.
1887-ben veszi kezdetét viszonylag rövid ideig tartó politikai karrierje: a kormányon lévő, Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt színeiben indul a nagyajtai választókerületben. Első képviselőházi beszédében a magyar gyermekirodalom és könyvkiadás terén uralkodó áldatlan állapotok ellen emel szót.
1892-ben már Apponyi Albert ellenzéki Nemzeti Pártjának tagjaként indul a választásokon, de sikertelenül.
1902-ben szakít a politizálással.
1889-ben gyereklapot indít Pósa Lajossal, Az Én Újságom címmel, amely mérföldkőnek számít a magyar ifjúsági lapok történetében, és meghatározza a következő évtizedek idevágó törekvéseit.
1894-ben újabb folyóiratot indít: a Nemzeti Iskolát tíz éven át szerkeszti, a magyar közoktatás ügyének jelentős fórumává alakítja. Sorrendben a következő általa indított lap, a Magyar Kritika Benedek Elek rendkívüli sokoldalúságát és ambícióját bizonyítja. Ennek a kiadványnak többek között Osvát Ernő is munkatársa volt.
1894 és 1896 között újabb könyvei jelennek meg, több műfajban is kipróbálja magát. A Huszár Anna nyitja lányregényei sorát. Ekkor jelenik meg a kortársak körében nagy visszhangot kiváltó műve, a Testamentum és hat levél, majd monumentális mesegyűjteménye, a Magyar mese és mondavilág öt kötete.
1896-ban megkezdi a kisbaconi ház építését, mintegy megelőlegezve későbbi végleges hazatérését szülőföldjére.
A századforduló közeledtével egyre nehezebbé válik a székelység helyzete, nagy mérteket ölt az elszegényedés és ennek következtében a kivándorlás. Éppen ezért Benedek Elek örömmel mond igent 1901-ben Győrffy Gyula felkérésére, hogy a székely kérdésről írjon cikkeket a Magyarság című lapba. Kritikai hangvételű írásai azonban nem aratnak tetszést a hatalom képviselőinek körében, 1902-ben már véget is ér a lappal való együttműködése. Mi több, nem hívják meg az 1902. augusztus 28-i tusnádi Székely Kongresszusra sem. Még ugyanabban az évben új lapot indít Földes Gézával, Magyar Világ címmel, ez azonban anyagi nehézségek miatt már egy év múlva megszűnik, és utolsó cikkében Benedek Elek már egész újságírói karrierjét „temeti”. Ennek ellenére 1907-ben, Apponyi Albert kultuszminiszter felkérésére még elvállalja a Néptanítók Lapjának szerkesztését.
1909-től ismét gyerekeknek szóló lapot, a Jó Pajtást szerkeszti, Sebők Zsigmonddal együtt. Sebők 1916-ban bekövetkezett haláláig társszerkesztője, utána főszerkesztője a lapnak, egészen 1923-ig, amikor a Cimbora kedvéért lemond a Jó Pajtásról.
Az első világháború évei alatt Budapesten él. 1919-ben felesége, beteg gyermekükkel, Jánossal hazatér Kisbaconba.
1921-ben Benedek Elek végleg hazatér szülőfalujába. Fogadalma szerint egy esztendeig nem mozdul ki portájáról, de lassan mégis bekapcsolódik az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922. július 31-én beszédet mond a Segesváron rendezett Petőfi-emlékünnepségen, és cikkezni kezd a Keleti Újságban.
Az Égető Árpád baróti nyomdájában napvilágot látó Én naptárammal kezdi meg itthoni szerkesztői munkásságát, majd 1923-tól kezdetét veszi a Cimbora küzdelmes története. Közben bekapcsolódik a Kós Károly, Nyírő József, Szentimrei Jenő nevével fémjelzett Kaláka társaság munkájába. A falvakat járják, hogy a legmostohább helyzetű magyar településekre is eljuttassák a magyar irodalmat és kultúrát. Főszerkesztője lesz a Vasárnap című lapnak, amelyet a Kaláka tagjai alapítottak. Gyakorlatilag üllő és kalapács közé kerül a konzervatívok és baloldaliak csatározásában. Ilyen körülmények között a Vasárnap, amely később a Vasárnapi Újság címet veszi fel, nem tud hosszabb ideig fennmaradni.
Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szenteli. Egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzd a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kell állnia. 1929-ben a Cimbora kilátástalan helyzetbe kerül.
Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés éri. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”.
Augusztus 20-án helyezték örök nyugalomra a kisbaconi temetőben, feleségével együtt, aki – korábbi fogadalmukat megtartva, miszerint egyikük sem fogja túlélni a másikat – követte férjét a halálba.
Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze, a helybeli lakosság, rokonság mellett a közélet neves személyiségei is nagy számban jelen voltak.


Meséi itt olvashatóak:

A fekete kisasszony

A csodaszarvas

A tűzmadár

Vége jó, minden jó és más mesék

Székely Tündérország

Többsincs királyfi és más mesék

2012. szeptember 14., péntek

Jobb mint az olívaolaj?



Új magyar étolajak, amelyek túlszárnyalják az olívaolaj tulajdonságait 
 
Öt új, egészséges étolajat és ezek esszenciáját fejlesztette ki a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. Ipari Növények Főosztálya; az olajok új napraforgó- és olajlen-fajtákból, hidegen sajtolással készülnek - mondta el Áy Zoltán tudományos segédmunkatárs az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint a termékcsalád egy most zárult pályázat eredménye. A Nemzeti Innovációs Hivatal Baross Gábor programja támogatta a munkát, amely két évig tartott, elvégzésére 50 millió forintot nyertek.

Az új olajok különlegessége a beltartalmukban rejlik, ami elsősorban a magfajtától függ, a növénynemesítéssel ugyanis az olaj minősége tág határok közt változtatható - magyarázta a kutató.

A napraforgóból készült hagyományos, boltban kapható étolajokhoz képest ezeknek a fajtáknak jelentősen módosították a zsírsav-összetételét. Az olaj savtartalmát olyan magasra emelték, amely az olívaolajra sem jellemző. Az olívaolaj savtartalma körülbelül 80 százalékos, az új olajok savszintjét pedig 85-90 százalékra emelték, míg egy hagyományos napraforgó étolajnál, ez mindössze 25 százalék.

A magas olajsav rendkívül jótékony hatással van a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére, megelőzésére, csökkenti a káros koleszterin szintjét, az érelmeszesedéseket pedig oldja. A magban levő E-vitamin belekerül az olajba, miután hidegen sajtolással készül, és nem nagyipari módon, ahol ezt a vitamint szintetikusan szokták pótolni. Ez is növeli az olaj felhasználhatóságának idejét, mivel természetes antioxidánsként gátolja az avasodást, az olajok akár négy évig is megőrzik a minőségüket.

A kutatásban két lenolajat és három napraforgóolajat kísérleteztek ki, valamint összeállítottak ezekből egy speciális arányú keveréket, ami egyesíti magában az összes termék előnyös tulajdonságát. Azaz a napraforgóra jellemző kedvező olajsav-arányt és a lenmagra jellemző magas omega3 - linolénsav - szintet tudták egyesíteni egy termékben.

A WALCER, a GK MOR, a SARAY, a ZOLTÁN és a GK LILU termékek előállításánál cél volt az olívaolaj kiváltása. A kifejlesztett termékek szeretnék drágábban adni, mint a hagyományos étolajat, de olcsóbban, mint az Oliva olajat. Áy Zoltán szerint egy éven belül meg lehetne jelenni a termékekkel a piacon.

Hozzátette: hamarosan beadnak egy új pályázatot, amelynek támogatásával az olajok gyógyászati felhasználásának lehetőségeit vizsgálnák.
- MTI -

2012. szeptember 12., szerda

A zalai tündérkertész



Ami nekünk alma meg szilva, az Kovács Gyulának pónyik és penyigei nemtudomka. A Kárpát-medence őshonos gyümölcsfáinak lelkes gyűjtője mára közel ezer fajtát mentett meg, soknak szó szerint az utolsó példánya áll a kertjében.


Kovács Gyula apjával az 1960-as években járta be az egész Nyugat-Dunántúlt. Akkoriban a jelenlegihez képest még eredetinek mondható gyümölcsösöket találtak ott. „Itt, a nyugati szélen a határzár miatt az öregek teljesen elzárva éltek és őrizték a hagyományokat” – érzékelteti a korabeli állapotokat a pórszombati erdész.
Munkája akár egy régészé. Sokszor már csak töredékekből próbálja újraépíteni a múlt sokoldalú fakultúráját. Egy-egy ágból, hajtásból igyekszik megmenteni egy mosolygó Batult, selyemalmát, hólyagos cseresznyét vagy a korabeli több ezer mára kihalóban lévő gyümölcsfajta valamelyikét.
A 18-19. század folyamán egyre több őshonos gyümölcs kezdett kiszorulni a termesztésből. Helyettük más európai vidékekről származó, majd Európán kívüli fajták nemesítésével létrejövő változatok terjedtek. A 20. század közepétől pedig a nagy lendületet vett intenzív mezőgazdálkodás sodort a kihalásba rengeteg fajtát.
Kovács Gyula bő három évtizede kezdte feltérképezni először a szűkebb környezetét, majd az egész Kárpát-medencét. Amikor látta, hogy gyerekkorának, sőt netán őseinek gyümölcsfáit fillérekért elkótyavetyélve tüzelőnek vágják ki, elhatározta, hogy tesz valamit az évszázados termő gyümölcsösök túléléséért.
Elkezdte gyűjteni a kertje számára a fákat, majd a különböző helyekről származó oltványok segítségével újraélesztette a kihalás szélén levő fajtákat. A Mendes-hegyen elterülő első kertjét követte a második, majd a harmadik, ma hét kertben virágzik az ananászalmától a veresszilváig mintegy ezer gyümölcsfa.
Kovács Gyula számára a gyümölcsfák begyűjtése és elültetése csak az első lépés, de ugyanilyen fontosnak tartja a hozzájuk kapcsolódó ismeretek és legendák megőrzését is. Ez egy összetett, ha úgy tetszik, néprajzi, helytörténeti gyűjtőmunka is. Ezért olyan izgalmas.
Tevékenykedését eleinte sokan rossz szemmel nézték. Gyanakodtak, nem értették, hogy mit ólálkodik ez az ember az értéktelennek hitt, kivágásra vagy eltüzelésre ítélt öreg fák körül.
Az elmúlt évtizedben azonban a hozzáállás megváltozni látszik. Amint híre ment, hogy van Zalában egy megszállott, lelkes gyümölcsész, aki a Kárpát-medence kihalófélben levő gyümölcsfáit gyűjti össze, sokan keresték meg, hogy saját vagy nagyszüleik kertjének utolsó darabjait eljuttassák hozzá.
Egy-egy jellegzetes fajtáért örömmel utazik, akár Erdély legtávolabbi szegletébe is, de nem egyszer kapott már postán oltványokat, és az is megtörtént, hogy valaki – értő, érdeklődő utód híján – végrendeletében hagyta rá kertjének öreg gyümölcsfáit.

Mindent a maga helyén
Minden régiónak megvannak a jellegzetes gyümölcsfajtái. Ezek hosszú évszázadokon keresztül váltak olyannyira ellenállóvá, hogy túléljék a sokszor szélsőséges időjárás viszontagságait is.
Ezzel szemben az elmúlt jó két évszázadban betelepített és nemesített fákkal általában sok a gond, óvni, metszeni, a kártevőkkel szemben permetezni kell őket. Kovács Gyula szerint az ősnemes fajták metszést, vegyszerezést, külön öntözést nem igényelnek, állnak és teremnek akár 38 fokos hőségben is.
Fontos, hogy a fák mellett az adott terület jellegzetes gyümölcskultúrája is megmaradjon. Ma már kevesen emlékeznek arra, miként lehet a több ezer fajta terméseit megfelelően feldolgozni. Nem mindegy pedig, melyik ételbe kerül például kobakalma, miként főzhető a tüskéskörtéből jó pálinka, vagy mire használhatjuk a lószemű szilva húsát.


Kevesen tudják, hogy a mosolygó Batul szintén egy almafajta, vagy hogy a Göcsej egyik legjellegzetesebb, már-már elfelejtett fája, a házi berkenye régen fontos népi gyógyír volt. Korábban például minden magára valamit is adó gazda saját kertjének jellegzetes gyümölcséből főzött pálinkát, ezért is alakulhatott ki oly színes pálinkakultúra, meséli Kovács Gyula. Magában a Göcsejben is legalább 500 fajta körtefát írtak le még a 19. században, ő maga, felbuzdulva az új pálinkatörvény adta lehetőségeken, a tüskéskörtéből főzte első „legális” pálinkáját.
Minden fafajtának megvan tehát a maga helye. Kovács Gyula így bárhonnan is kap megmentendő fát, amint lehet, annak oltványát visszajuttatja az eredeti termőhelyére. Ha pedig valaki csemeték után érdeklődik, akkor is a legfontosabb, hogy a helyi viszonyokhoz, hagyományokhoz természetesen kötődő fákat kell kertjében elültetnie.
Bő egy évvel ezelőtt például a szombathelyi Múzeumfaluban, a régi parasztporták mellett csemetekertet létesítettek, ahova „visszatelepítették” a környék jellegzetes gyümölcsfáit. A mintegy 50 csemetéből álló „bemutatót” Kovács Gyula a saját gyűjteményéből, a helyi adottságoknak megfelelő fajtákból állította össze.

Tündérkert közösségek
A ma mintegy bő ezer darabot számláló gyűjtemény csak a kezdeti lépés. Kovács Gyula áldozatos munkája szerencsére követőkre is talált. Egyre többen fordultak hozzá tanácsért vagy jelentkezek lelkesen, hogy megmentenék közösségük régi fáit. Ezért hozta létre a Tündérkert programot, amelynek segítségével kisközösségek ismét felfedezhetik és az utókor számára megóvhatják jellegzetes fafajtáikat.
Kovács Gyula segít a kertek létrehozásában, a fák kiválasztásában, oltványaik elültetésében, de a kertek további gondozása, a termések hasznosítása már a helyi közösség feladata.
Hiszen – teszi hozzá az erdész – a fák megtartásával, megismerésével a munka nem ér véget. A legfontosabb, hogy azok ismét teremjenek, és a helyiek gyümölcslevet, lekvárt, pálinkát, ételekhez körítést készítsenek belőlük.
Mindemellett nagyon lényeges elődeink tudásának átadása is. Kovács Gyula ezért olyan programokat szervez, amelyeken a régi parasztemberek számára egyértelmű, mára azonban elveszett tudást oszt meg, főleg fiatalokkal. Ilyen például az oltás tudománya, amely nem egy faluból teljesen kiveszett.
Ma jó egy tucat Tündérkert működik egyfajta új, falusi közéleti fórumként, ahol a gyümölcsfák megtartása mellett a tudás átadására és a gyümölcsök sokrétű, közös felhasználására is lehetőség nyílik. A gyümölcsfákhoz ugyanis komoly elhivatottság kell. A gyümölcstermesztőkkel ellentétben, akiknek ez csak egy szakma, gyümölcsésznek lenni életforma, állítja Kovács Gyula. A több mint ezer megmentett, egyes fajták esetében valóságosan utolsó gyümölcsfaegyed pedig mindenképpen visszaigazolja gyűjteménye fontosságát.
Egy mára szinte elképzelhetetlen gazdagságú gyümölcskultúra van ugyanis elveszőben, és Kovács Gyula számára személyes kihívás, hogy ezt a „kincset, amelyet vétek elherdálni”, legalább részben megőrizze az utókor számára. Ide kívánkozó szójátékkal érve, ezzel érne be munkája gyümölcse.

Internetes forrás: Tudatos Vásárló.hu

2012. július 7., szombat

Sokkoló leszek

Sokkoló lesz, csak szólok előre.



Mivel etetnek bennünket?
2007. január 5., péntek 16:11

Anabolikus szteroidok, antibiotikumok, nyugtatók és neuroleptikumok a húsban, foszfát, glutamát, nitritek és kátrány a húskészítményekben, ipari oldószerek és nehézfémek a tojásban, növényvédő szerek és mikotoxinok a tejben - egy nemrégiben megjelent könyv szerint ezek kényszerű velejárói a nagyüzemi állattartásnak: az olcsó húsnak nemcsak híg a leve, de mérgező is lehet. A kiadó megpróbált utánajárni a magyar helyzetnek, de ellenállásba ütközött.
Az élelmiszer-ipari tömegtermékektől egyre jobban elforduló Németországban alapműnek számító "Halál a konyhában: gyógyszerek és vegyszerek a táplálékunkban" című könyvet 1982-ben írta Eva Kapfelsberger és Udo Pollmer, azóta többször aktualizálták. Tavaly decemberben a tudatos fogyasztók között már nem ismeretlen Kétezeregy Kiadó jelentette meg magyarul, és még arra is vette a fáradtságot, hogy hazai vonatkozású adatokkal egészítse ki a kötetet. Ez nem ment zökkenőmentesen.
"A nagyüzemi, intenzív állattartás elsősorban sokat akar termelni, és ehhez tiltott hozamfokozókat használhatnak. Ezért vannak ezek a húshegyek, amiket aztán át kell címkézni. Az éri meg az állattartóknak, ha minél rövidebb idő alatt, minél kisebb helyen, minél több húst tudnak termelni. De az állatok ezt nem biztos, hogy kibírják, ezért szükség van más típusú gyógyszerekre is. Azt szerettük volna megtudni, hogy ezekből mit mérnek és mennyit találnak Magyarországon az élelmiszerekben. De nem sikerült." - mondta Benda Judit, a kiadó vezetője az Indexnek.

Az index.hu-n folytatódik a cikk.


Aromáktól hamis ételek és italok

Bevezetésként az 1938-ban kiadott Új Idők Lexikonból idézek pár sort. Eszerint az ételízesítők „(…) levesek, mártások ízének teljesebbé tételére szolgáló ipari készítmények. A húskivonathoz hasonlítanak, azonban rendszerint mégsem húsból készülnek. Leveszöldségből, gombákból, s főleg élesztőből állítják elő őket fehérje-hidrolízis segélyével úgy, hogy az említett nyersanyagok vizes kivonatát konyhasóval együtt bepárolják. Élelmiszertörvényeink szerint fűszerek zamatanyagainak szabad az ételízesítőkben helyet foglalni, de konzerváló szereket az ételízesítőknek nem szabad tartalmazniuk(…)”

Az ízesítők, íz utánzó szerek használata tehát nem mai keletű, sőt a háborús időkben a szakácsoknak, sütőmestereknek, pékeknek, cukrászoknak - a különféle hozzávalók hiánya, vagy nehéz beszerezhetősége miatt - nagyfokú leleményességre volt szükségük. E kor szüleménye például a rozs nélküli rozskenyér, és a II. világháború idejéből származik a vérrel festett szójakolbász is. Steiner Gyula 1942-ben kiadott Cukrászok és sütők háborús kincses ládája című könyvében szó esik még arról is, miként lehet fából cukrot készíteni, s a facukorból tortát, és más egyéb édességet varázsolni. Megtudhatjuk, miképpen lesz a cukorból műméz, milyen módon készül a barackíz-utánzat, miként dúsítja a tök a gyümölcslekvárokat, hogyan takarítható meg a cukor fügével, milyenek a tejpótló anyagok, a pótcsokoládék, s a műélesztő krumplival, hogyan lehet liszt nélkül tortát csinálni, miként készíthető kenyér répából, kölesből, vagy szénából, tökből, esetleg fából.

Rosta Erzsébet oldalán folytatódik a cikk.

És itt olvasható Hans-Ulrich Grimm A leves hazudik, az ételek szép új világa című könyve.

2012. június 24., vasárnap

Csak beköszönök...



Hát mostanság nem nagyon főzök ebben a kánikulában... Újdonságokat meg még kevésbé.
A repertoár friss gyümölcs, párolt zöldségek és újkrumpli, esetleg egy jó kis lájtos főzelék, hideg levesek, lesütött hús újhagymával, paradicsommal, kovászos ubival vagy gyrosként laposkenyérbe téve vegyes salátával, joghurtos öntetekkel; hideg töltött dagadó, sokhagymás lesütött máj, padlizsánkrém, sült feta, hummusz, falafel, kovásztalan laposkenyerek (tortilla, roti, csapati, stb...), hideg tészta- és rizssaláták és hasonlók. No azért ma főzök egy nagy fazék nagyanyám féle szabolcsi paradicsomos nyári töltött káposztát édeskáposztából, azt lehet melegíteni 2-3 napig majd.


Piacoztam ma is. És találkoztam két sráccal, akik jó dolgokat árulnak. Házhoz is szállítanak az egész országban, meg a piacon is megtalálhatók vasárnaponként. A honlapjuk: www.csaladellato.hu.
Van náluk hidegen sajtolt napraforgó-, dió-, tökmag-, szezámmag-, mandula-, stb... olaj, van tényleg adalékanyagmentes parajdi só, gyümölcslevek, magyar barna és fehér rizs, nyírfacukor, házitészták, adalékanyagmentes lisztek, stb... Érdemes megnézni az oldalukat!

És találtam egy másik jó oldalt is: a biovetomag.hupont.hu-t, itt is érdemes körülnézni. Mindkét oldalt beteszem a Zöldfazék menüpont alá, ott megtaláljátok.

És vettem igazi fazekaskancsót is a múltkor. Csak ajánlani tudom. Körülbelül ötször több ideig hűvösen tartja a benne lévő italt, mint egy üvegkancsó. Imádom.

A hűtőm fagyasztórekeszéről érdemes lett volna pár napja fotót készítenem... Csurig volt jégkockával. Más nincs is benne... Remélem bírjátok még ezt a kánikulát, mindenkinek kívánok hűs vízparti napokat és ha mégis valami újdonság is készül majd, jelentkezem. Addig is: strandra mentem! :)



2012. március 8., csütörtök

Fűszerkavalkád

.

Valamit kerestem a neten, és találtam egy remek oldalt. Fűszerkeverékek. Fűszerolajak, házi mustárok, mit-mihez, stb.


 (kép innen)

Az arab részt kissé hiányosnak találtam, de a Terebessen megleltem.

2012. március 7., szerda

Tésztavarázs a fazékban

.

Nohát. Engem is elért a tésztavarázslat. :) Konkrétan egy csodás szakácskönyvről van szó: írója Michael Roux, több Michelin csillagos séf, aki - csillagok ide vagy oda - több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a házi tésztakészítés terén.


Könyve megtöri a mítoszt, miszerint tésztát készíteni bonyolult és nehéz dolog. Leírásait követve még egy kezdő keze alól is fantasztikus tésztaköltemények kerülhetnek ki. Műve hiánypótló a szakácskönyvek nem kis garmadájában, mert a házitészta valamiért mostohagyermeke lett nem csak az éttermek, de a hétköznapi konyhák világának is. Michael Roux rendkívül inspiráló: aki kézbe veszi a Tésztavarázst, nem egykönnyen teszi le ezt a szép kiadványt.
A könyvben fejezetekre tagolódnak a különféle tésztákból készült finomságok.  Pizza, linzer, leveles tészta, égetett tészta, filotészta, pástétomtészta. S mindezen receptek szép fotókkal vannak illusztrálva, követhetően leírva, modern ízkombinációkkal, nagyon ötletesen megkreálva. E könyv gazdagon kínálja a finom tésztaételeket, mindent megtalálunk benne, mi szemnek s szájnak ingere - sósan és édesen is. Alapmű.

A könyv a T. bálint Kiadó gondozásában jelent meg. Szavazhattok is a könyvre, a Libri Aranykönyv játékában vesz részt. A Libri értékes nyereményeket is kisorsol a szavazók között.

 
Néhány szép fotó a könyvből.

2012. február 14., kedd

Pasta al gorgonzola

.
Ez az észak-kelet tájföldi tanárom, Ácsán Cshá egyik kedvenc története volt.
         Egy szép nyári estén, vacsora után, egy friss házaspár együtt indult sétára az erdőbe. Remekül érezték magukat, amíg meg nem hallottak egy hangot a távolból: „háp-háp!”
         „Hallod,” mondta a feleség, „ez biztos egy tyúk.”
         „Nem-nem. Ez egy kacsa volt.” javította ki a férj.
         „Nem… Biztos vagyok benne, hogy tyúk.” válaszolt.
         „Lehetetlen. A tyúk azt mondja, hogy „kot-kotkodács”, a kacsa meg azt, hogy „háp-háp!” Ez a kacsa volt, édesem.” felelte az ura, kissé már ingerülten.
         „Háp-háp!” Hallatszott ismét.
         „Na, ugye, hogy a tyúkod csak kacsa,” szólalt meg ismét.
         „Nem egyetlenem, ez csirke volt. Biztos vagyok benne.” bizonygatta, egyhelyben toporogva.
         „Ide figyelj asszony! Ez…egy…kacsa, K-A-C-S-A, réce! Megértetted?” Mondta feldúltan.
         „De tyúk,” ellenkezett.
         „Egy kacsa, hogy az ég áldjon meg, te…” 
De szerencsére a következő „háp-háp” megszakította a mondatát, hogy nehogy olyat mondjon, amit nem kellett volna.  
           A feleségnél már majdnem eltörött a mécses. „De hát tyúk!”
A férj meglátta neje könnybelábadó szemeit, és végre eszébe jutott, hogy miért is vette el. Az arca kisimult, és gyengéden így válaszolt: „Sajnálom drágám. Neked van igazad. Valóban tyúk.”
„Köszönöm egyetlenem.” mondta és megszorította kedvese kezét.
„Háp-háp!” zengett bele az erdő, mialatt továbbfolytatták sétájukat együtt, szerelemben.
A történet lényege, hogy a férj végre ráébredt, hogy nem az a fontos, hogy tyúk volt vagy kacsa. Ami igazán számít, hogy békében együtt legyenek, hogy élvezhessék a nyáresti sétájukat. Hány házasság megy tönkre lényegtelen dolgok miatt? Hány válásnál vágnak egymáshoz „tyúk vagy kacsa” szintű ügyeket?
Ha megértjük ezt a történetet, emlékezni fogunk, mi is az igazán fontos. A házasság fontosabb annál, hogy réce vagy csirke volt. És különben is, hányszor volt már, hogy teljesen száz százalékig biztosak voltunk abban hogy igazunk van, és később rá kellett jönnünk, hogy mégsem?  Ki tudja? Lehet, hogy tényleg egy génmanipulált csirke volt, ami képes a hápogásra!
(A nemek közötti egyenlőség és a zavartalan szerzeteséletem megőrzése érdekében, minden alkalommal, amikor ezt elmesélem, felcserélem a szereplőket.)

(Ajan Brahm - Opening the Door of Your Heart, bodhibuilding blog)





Kedves párom ma egyszerű tésztát kért ebédre. Azért játszottam egy kicsit. :) Egyébként a világ egyik legegyszerűbb étele, bármilyen száraztésztával is tökéletes, de a krumplinudli sem rúgja le magáról ezt a fini szószt. És szinte már nem is recept... A tésztát egyébként céklaporral színeztem és ravioliként is elkészíthettem volna, dee... bár marad a gyerek ha játszik, ennyire most nem voltam pepecselős kedvemben. :)



Hozzávalók 4 főre:
50 dkg száraztészta,
20 dkg gorgonzola sajt (vagy bármilyen márványos sajt),
2 dl tejszín,
só (nem biztos hogy kell, a sajt sós),
frissen őrölt bors,
1 evőkanál olívaolaj,
5 dkg vaj,
2 gerezd fokhagyma. 


A vizet tegyük fel forrni sóval. Közben az olívaolaj-vaj keverékén pici sóval futtassuk meg az apróra kockázott fokhagymát, majd öntsük fel tejszínnel és morzsoljuk bele a gorgonzolát. Kevergessük, míg elolvad a sajt és kissé besűrűsödik a mártás. A kifőzött tésztát szedjük a szószba, ha túl sűrű lenne, kevés tésztafőzővízzel higíthatunk rajta. És kész! Nudlira (gnocchira) is tökéletes mártás. Édes salátahagymát vagy lilahagymát is dinsztelhetünk bele a fokhagyma mellé, ha épp úgy tartja kedvünk.

2012. január 19., csütörtök

A fakanál mint harci eszköz

.

Soha nem gondoltam, hogy egy egyszerű, mezei gasztronapló részese lehet a világ megmentésének... Hogy harci szimbólumként a fakanalat fogjuk majd magasra emelni. Pedig lassan ide jutunk.
Nem rémisztgetni akarok, csak a nyitott szem fontos. Mert oda is eljutunk lassan, hogy globális polgári engedetlenségi mozgalmakat indíthatunk a sok esztelenség, törvényes törvénytelenség ellen. Ajánlom az oldalt, valóban objektív és tájékozott-tájékoztató. A Zöld Fazékban is megtalálod.  

GreenR, a zöld objektív

Fütyül a teáskanna, lassan ébrednünk kell. Világ fakanalai, egyesüljetek!


 (kép innen: képguru)


"Döbbenten vettem tudomásul, hogy Amerika után most már itt Új-Zélandon is új élelmiszerbiztonsági törvényt léptetnek életbe, amelynek értelmében az élelmiszertermelés többé nem emberi jog, hanem kiváltság.
Az új törvénytervezet két szempontból is különösen aggasztó. Először is hatásának terjedelmében, másodsorban pedig azért, mert szinte teljesen észrevétlenül ment végbe a törvényalkotási folyamat. A média szinte egyáltalán nem foglalkozott az üggyel, ami pedig alapjaiban változtatja meg az ország élelmiszerbiztonságát."  ......  

.