Szellem a fazékban

Ezt most itten egy teljesen indokolatlan morzsás poszt - mondhatnám, de meg tudom magyarázni. Úgy jártam karácsony előtt, hogy túrógombócot csináltam, és már pihent a tészta a hűtöben, mikor észrevettem, hogy elfogyott a zsemlemorzsám. És ilyen még soha nem fordult elő velem, mert mindig én készítem, vagyis soha nem kényszerültem arra, hogy boltit vegyek. Ezidáig. De elmondom most azt is, hogy ez volt az első és egyben utolsó eset is, hogy én azért a szörnyűségért, amit mernek zsemlemorzsának nevezni én pénzt adtam. Én tényleg nem tudtam, hogy a bolti ennyire borzalmas... (No meg ma épp rántott húst sütök ebédre a maradék majonézes krumplisali mellé. Laza karácsonyi levezetésként, és naná, hogy frissen gyártott nagyszemű morzsával.)


A zsemlemorzsát egyébként kétféleképpen szoktam csinálni házilag: vagy az összegyűjtött száraz kenyerekből, zsömlékből és kiflikből darálom, vagy frissen, szikkadt kenyérből vagy zsömléből. Az első a nehezebb ügy, mert nagyon jó daráló kell hozzá (diódará…

Remek fickó volt. Sokszor nyers és bárdolatlan, de mindig őszinte. És végigcsinálta. Kő keményen. Nem divatból lett az, aki. Nem úgy adott ki könyveket (jó könyveket!), hogy pár év bloggerkedés vagy tévés celebeskedés után már szakácsnak képzelte magát.  Utálta a trendi sznobságokat. Kedvelte az egyszerűséget.  Én személy szerint nagyon szerettem. Kevesen képesek megőrizni önmagukat, az egyéniségüket az után is, hogy felkapja őket a média. A Nem séfnek való vidék című műsorát kifejezetten színvonalas képírásnak, valódi értéknek tartom. Olyan tömören és lényeglátóan tudott bepillantani a kultúrák felszíni rétegei mögé az ételeken keresztül, ahogyan kevesen. Nem csak az érdekelte, mit eszik, hanem a környezet is: az emberek, a történelem, politika, társadalom is. Hiányozni fog. Nagyon.
"Érzékenysége, empátiája, folyamatos reflexiója lehetővé tette, hogy átadja a terepet azoknak, akik nem voltak szem előtt, akik a partvonalra sodródtak, akik mások voltak. A reflektorfényt nem magára…

Hasznos kis összegzés, én sem tudtam a különbségeket. :)




"Franciásak, (jobbára) húsosak, és olykor hirtelen azt sem tudjuk, hogy kenjük vagy vágjuk-e őket. A pâté(pástétom), rillettes és terrine hármasa következik, hogy legközelebb ne bizonytalanodjunk el, melyik mit is takar."
A teljes cikk a Dining Guidon.

A karácsony és szilveszter közötti rés mindig amolyan pihenőhely. Invitál a jó evésre, ivásra, egymásra figyelésre, lazításra, kikapcsolódásra. De hamarosan továbbgördülnek az idő kerekei, az indexlámpa villogni kezd, s mi kihajtunk a parkolóból, el a helyről, ahol jó volt kicsit letelepedni.
Minden kedves olvasómnak kívánok hangulatos óévbúcsúztatást, az új esztendőhöz pedig sok szerencsét, áldást. BUÉK 2018!



kevés eséllyel, a céljaitól teljesen elvágva,
egy fiatalember volt Észak Carolinán átbuszozva útban valahova.
és esni kezdett a hó

és a busz megállt egy kis büfénél a dombok között és az utasok bementek.  a pultnál ült a többiekkel, rendelt és az étel megérkezett.
az ebéd kifejezetten jó volt és a kávé is.
a pincérnő más nő volt, mint amilyeneket ismert. természetes volt, egyfajta könnyű humor áradt belőle.
a szakács őrült dolgokat mondott.
a mosogatós fiú hátul nevetett, tisztán és nagy kedvvel.
a fiatalember nézte a havat az ablakon át.  abban a büfében akart maradni örökké. …

Szerdán, november 22.-én, életének 90. évében elhunyt F. Nagy Angéla, aranytollas újságíró, gasztronómus szakíró, a Magyar Konyha főszerkesztője, melyet 16 éven át szívvel-lélekkel írt. Generációk tanultak főzni tőle. Huszonöt szakácskönyvet hagyott az utókorra, melyek több milliós példányszámban keltek el.
(Azért érdekes, beírtam a gugliba F. Nagy Angéla nevét, mert kerestem a születési dátumát, illetve wikipédia cikket róla, de csak a nevet hozta, alatta pedig nem a foglalkozását, a díjait, a munkásságát találtam, hanem csak ennyi áll ott: Örkény István felesége. Feminista énem kattant megint egyet.)




"- Még nem tudott főzni, amikor afféle Angolkisasszonyoknál nevelkedett bál­királynőként 1948-ban férjhez ment Ör­kény Istvánhoz. - Anyám nem tudott főzni, viszont úgy gondolta, hogy a gyereket meg kell taníta­ni, és 13 éves koromban azt mondta: ezen­túl minden csütörtökön kimész a konyhá­ba, és a szakácsnővel együtt elkészíted az ebédet. Kicsit gondolkoztam, majd meg­kérdeztem…

"Gyermekkorunk tipikus élménye: fémesen csörrenő csomaggal megyünk a bolt felé, hogy kicseréljük a betétdíjas szódás- és habpatronokat. Ennek vége: a Liss megszünteti a hagyományos visszaváltási rendszert, mostantól minden mehet a kukába. 
A cég a weboldalán felugró ablakban tette közzé, hogy a közel százéves szódás- és a mintegy ötvenéves habpatronos hagyománynak vet véget január elsejétől, igaz az egyutas termékük hat helyett 8 gramm töltetet tartalmaz majd. 
Az árak is változnak: a szódából egy csomag (10 db) 999, a habhoz való verzió pedig 1299 Ft/doboz (10 db) áron kerül majd a boltokba. A szódás eddigi ára 31 Ft/darab volt (betétdíj nélkül), így megháromszorozódik a frissítő ital előállítási ára. A habpatron 78 forintba került darabonként, ez most 130-ra változik - nem csak egy szimpatikus termék tűnik el, hanem az áremelés is radikális.
A felelősségteljes fogyasztással és a hulladékminimalizálással foglalkozó facebookos Zero Waste Hungary közösség hívta fel figyelmünket…

Nincs mese, mese van!  Marika néni a konyhaablakban szokott ábrándozni.  Persze csak olykor-olykor, amikor idő van rá. Két sülő palacsinta között például. Vagy amíg felforr a leves.  Ilyenkor olyan tájakon jár, ahová eddig sosem jutott el. És ahogy Béla bácsit elnézi, valószínű, már nem is igen fog.  Múlt héten Hawaiin járt. De az is lehet, hogy a Seychelle-szigeteken. Mindegy, pálmafa az volt dögivel. Képzeletben beszélt is a helyiekkel, hogy hogyan kell gondozni őket, mert a banánfája múlt hónapban megadta magát, és kifordult a cserepéből. És biztos, hogy nem a Cirmi csinálta, mert a Cirmi az egy áldott jó macska. Persze Cirmit azért nem vinné Hawaiira! Még mit nem! Etesse két hétig a Béla! Egyszer megteheti egy évszázadban. Majd kerülgeti a kókuszok közt a macskaszart. Francokat! A macskaszar és egyéb evilági dolgok amúgy sem szerepeltek Marika néni ábrándjai között.  Sokkal inkább egy termetes halfarok. A halfarok Marika néni lábai helyére került, és kész is volt a DIY-sel…

Fűszeres Eszter telibe'talált. 🎯 Épp elő akartam hozakodni a jelenséggel, de Eszter megírta helyettem, köszönetem. Annyival kiegészíteném, hogy van sokféle evési rendellenesség is: anorexia, bulimia, vegánság, nyersevés, stb... hogy a legismertebbeket mondjam. Ígyhát az egészségmánia is kapott egy orvosi címkét: orthorexia nervosa, vagyis egészséges étkezés megszállottság. A szó furán hangozhat: megszállottság, pedig bizony az. A kényszeres viselkedés egy formája. Csak normálisnak tartjuk, mert hát az "egészségről" szól. Elméletileg. Gyakorlatilag pedig egészen más az összkép, ha az árnyékát is megfigyeljük.



Valóban elhatalmasodtak az evési zavarok, egyre többek életét keserítik meg, olyanokét is, akik csak együtt élnek evési zavaros emberekkel. Érdemes többet tudni ezek hátteréről tehát, utánaolvasni, mi deformálódott el a lélekben. És jó ha azt is tudatosítjuk, hogy ezek csak tünetek, belső konfliktusok tünetei. Vagyis nem örökké tartó állapotok (csak az orvosok ezt …

Szép kedvesemmel meglátogattam a művészet csarnokait, s Rubens remekét mutattam néki, mondván, ó nézd a múltak ködén átcsillanó Eszményt, mely halhatatlanná teszi egy pillanat elsuhanó mámorát, ó nézd e nőt, kit kedvese szorít, míg szemében az élet ragyogása tündököl, ó érzed e Művészet örök suhogását: - és kedvesem meghatva felelt: Igen, nagyon jól meg van festve ez a nő, ugye ezek nem hordtak midért abban az időben? Látod, kérlek, az embernek nem szabad sok tésztát enni, hanem inkább főzelékeket, mert tésztától így elhízik. Nem eszem többé tésztát.
Szép kedvesemmel Thália templomában rajongtunk Shakespeare lángelméjének tüzében, és megdermedve a szavak mögött fenyegető szimbólumok mélységétől, bámultuk Duse csodálatos zsenijét, mellyel éteri magasságba emelte Macbeth tragikumát, s mikor az ábrázolás papnője a háttér enyhe homályából halkan lépett elő, még ajkán remegve a csudálatos igék, hogy szinte emberfölöttinek látszott, mintha nem is a földön, hanem felhőkön lépd…

Az öröm bennünk az adüton, a legrejtettebb szentély.
(Hamvas Béla: Patmosz)



Egy, a Kolumbia partjainál fekvő Neguá városába való férfi fel tudott mászni az égbe. Visszatérve elbeszélte az utazását. Elmondta, hogyan látta az emberi életet odafentről. Azt mondta, pici lángok tengerei vagyunk. - A világ - mesélte -, a sok ember, pici lángok tengere. Minden egyes ember a saját lángjával világít. Nincs két egyforma láng. Vannak nagy lángok és kis lángok mindenféle színben. Vannak olyan lángok, melyek annyira mozdulatlanok, hogy még a szélben sem rezdülnek meg, mások lángja olyan vad, hogy szikrával szórja tele a levegőt. Vannak bolond lángok, melyek sem nem égnek, sem nem világítanak, másokban viszont olyan vadul izzik az élet, hogy rájuk sem lehet nézni pislogás nélkül, és ha a közelükbe ér az ember, maga is lángra kap.
(Eduardo Galeano: Ölelések könyve, fordította Ingrid Alexovics)

Vannak pillanatok, amiért érdemes megszületni. Az megvan, hogy sokszoknyás falusi asszonyságok húzzák-nyújtják a nagy asztal körül a rétestésztát? S aztán töltik meg finomabbnál finomabb töltelékekkel, teszik tepsibe, s rakják a kemencébe?



Hát. Ez ma este a hugomék kerti partiján megtörtént. Kis különbséggel. Próbálom illusztrálni: 1,90 magas, kopaszra nyírt, 110 kilós Harley Davidson-os (tényleg az!), tetovált, fülbevalós pasi farmerben és fekete pólóban nyújtja a rétest a nagy asztal körül egy másik hasonló típusú férfiemberrel. És szakavatott társalgást folytat közben a kockás abrosz átláthatóságáról a leheletvékony tészta függvényében, a keletkezett lyukak mibenlétéről és az "amúgy is begöngyölődésükről" a sütemény csiga-alakzatába, mely nem fog rontani szerintük a kész rétes élvezeti értékén, sem küllemén. Ha megvan a fent leírt kép, akkor sikerült leírnom az est fénypontját. Sajnos a gépemet itthon hagytam... Pedig ez a két férfiember olyan réteseket sütött, hogy elre…

The world begins at a kitchen table. No matter what, we must eat to live. The gifts of earth are brought and prepared, set on the table so it has been since creation, and it will go on. We chase chickens or dogs away from it. Babies teethe at the corners. They scrape their knees under it. It is here that children are given instructions on what it means to be human. We make men at it, we make women. At this table we gossip, recall enemies and the ghosts of lovers. Our dreams drink coffee with us as they put their arms around our children. They laugh with us at our poor falling-down selves and as we put ourselves back together once again at the table. This table has been a house in the rain, an umbrella in the sun. Wars have begun and ended at this table. It is a place to hide in the shadow of terror. A place to celebrate the terrible victory. We have given birth on this table, and have prepared our parents for burial here. At this table we sing with joy, with sorrow. We pray of suffer…

Ma nincs recept. Csak hoztam egy... hááát. Egy egyszarvút.
Legyen szépséges napotok, odase' a szürkeségnek!

"– Hallottatok az egyszarvúakról? Látott valamelyikőtök valaha egyet is?
A kis kamrában tartózkodó élőlények közül csupán a macska és a csönd nézett vissza értelmesen.

Ettől az időtől fogva az egyszarvú kerülte a városokat, még éjszaka is, kivéve, ha nem talált más utat. Még így is volt néhány ember, aki űzőbe vette – de mindig csak a kóbor fehér kancát, soha nem az egyszarvút, a régi vidám és hódolatteljes módon. Jöttek kötelekkel és hálóval, csalival és kockacukorral; fütyörésztek, Bessnek és Nellinek szólongatták. Néha lassított, éppen csak annyira, hogy a lovaik megérezzék az illatát, aztán nézte, mint ágaskodnak, táncolnak és vágtatnak el rémült lovasaikkal. A lovak mindig felismerték.
– Hogyan lehetséges ez? – töprengett fennhangon. – Azt talán még megérteném, ha az emberek egyszerűen elfelejtették volna az egyszarvúakat. Vagy annyira megváltoztak volna…

Minden újszülött ismeretlen világba csöppen, amely csak saját történetén keresztül válik megismerhetővé - életünket folyamatosan elbeszélve élünk mindannyian.
A könyvek számomra otthonok. A könyv nem megteremti az otthont, hanem ő maga az, abban az értelemben, hogy – akárcsak egy ajtót – kinyitjuk, és bemegyünk rajta. Odabent másfajta időt, másfajta teret találunk. 
Ha valami nagy baj ér, keresgéljük a szavakat, dadogunk, hosszú szüneteket iktatunk be. Elakadunk. Mások nyelvén keresztül azonban visszakapjuk a nyelvünket. Fordulhatunk a vershez. Kinyithatjuk a könyvet. Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat.
Legingatagabb állapotomban egy-egy könyvön egyensúlyoztam, és miután bőrig áztam, összetörtem az áradatban, a könyvek átsiklottak velem az érzelmek vadvizén.

Minden boldogtalan család a csöndre esküszik. Elvárni valakitől, hogy tegye félre az érzelmeit, annyi, mint arra kérni, hogy szűnjön meg létezni. 
Szeretni élénk színekkel lehet. Sosem …

Szeretet nélkül meg kell őrülni.

                                             (Hamvas Béla)

Tátott szájjal születtem...
barackok és citromok és az érett nap
és e titokzatos női hús levétől
lucskosan léptem a világra,
ahol a vacsorát a
sejtelmes sivatag lehelete hozza el,
távoli tengerek fűszereivel,
mik az éj késői álmán lebegnek.

Ott születtem valahol
az agy és a gránátalma között,
a haj és a kezek és a szemek
édes illatát szippantva be,
a szív fazekából bukkantam elő,
a végtelen tejből, hogy gyalog
vágjak neki a végtelen világnak.

E téli ablak jégvirágaival
akarlak táplálni téged,
sok-sok leves minden aromájával,
a megszentelt gyertyák illatával, mely
a cédrusfa házban üldöz untalan.
A levendulát adom étkedül,
mit versekről tépek neked,
a sült almára tapadó fahéjat,
az égen feltűnt egyszerű örömöt,
amit szerelmünk óráján láttunk.

Táplálni akarlak a fanyar földdel,
ahonnan a fokhagymát szedem.
Az emlékeket adnám étkedül,
mik a nyárfahasábokból pattannak széjjel,
mikor tüzelőt hasogatok,
meg parázsló tobozok füstjét,
mi a házat öleli körbe egy nyugalmas estén,
és krizantémok…

Még éjjel van, de nem tudok aludni. Ég mellettem a kislámpa, a fénye láthatóvá teszi a billentyűzetet. Égnek már a kis égők is az ablakon, s ma este meggyújtom az első gyertyát is az adventi koszorún. Ismét eljött az évnek az az időszaka, amit talán a legjobban szeretek. Persze a nyáron kívül... De szeretem ezt az elsötétedést, szeretem hogy a világ kicsit lelassul, hogy minden és mindenki kicsit lágyabb lesz, talán a várakozástól. Vagy talán valóban a sötét hatalma ez, befelé irányít.



   Számomra a karácsonyvárás már régóta nem a vásárlásról, nem az ajándékozásról, még csak nem is a családról, sőt még csak nem is a főzésről szól. Hanem a hazatérésről. Igen.
   Az idő körkörös. Így van rendje és ritmusa. Vannak kisebb és nagyobb ciklusai. Például minden reggel elvégezzük ugyanazt a szertartást. Felkelünk, WC-re megyünk, megmosakodunk, kávézunk vagy teát iszunk, felöltözünk. Ez is rituálé, pedig elsőre nem annak tűnik. De ezek az apró dolgok hozzá tartoznak ahhoz, hogy a napunk el …

Ma este ebben a zord tavaszi! télvilágban puha tarakróba burkolózva, összekuporodva mint egy cica, olvasgattam. Mellettem a kisasztalon egy finom pohár bor, kezemben cigaretta. (És ezt is, azért is.) Persze hogy szakácskönyvet. Mert ha nem főzök éppen, akkor olvasom, ami életem egyik legkedvesebb elfoglaltsága: a konyha varázslatos világában elmerülni.
A könyv Isabel Allendétől az Aphrodité. Tele jó történettel, erotikával és remek recepttel. No és persze latin temperamentummal, szívvel és szenvedéllyel. Ez a részlet különösen tetszett, úgy nevettem, hogy a könnyeim potyogtak közben... Mi köze a szélzúgásnak, a prérifarkasok hipnotikus letargiát kiváltó üvöltésének Van Gogh levágott füléhez és a női szívek meghódításához? Kiderül a részletben. Jó éjt, szép álmokat, no ne prérifarkasokról. Valami másról álmodjatok.
S ha netán  főzni is kedvetek támadna... Spaghetti al limone, a kedvencem. Egyszerű, finom és nagyszerű. Csakhogy étel is legyen az asztalon. És hogy éjjel? Ugyan már... il…

1859-ben született, és 1929-ben hunyt el a nagy székely mesemondó, lapszerkesztő és irodalomszervező Benedek Elek. Az Ő munkásságának, szellemiségének állít emléket a magyarság, hiszen 2005 óta e nap a magyar népmese napja lett.








Benedek Elek Kisbaconban született 1859. szeptember 30-án (a település akkor Udvarhelyszékhez tartozott, ma Kovászna megye része). Édesapja Benedek Huszár János, édesanyja Benedek Marczella. Gazdálkodó székely katonacsaládból származik, ősei a lófő, illetve gyalogkatona rendhez tartoztak. Apai nagyapja, István, huszárként vett részt az ún. francia háborúkban. Anyai nagyapja, Benedek András Bardócz szék asszeszora volt. A kisbaconi Benedek család első, oklevelekben említett tagja Benedek Urbánus, aki a 15. században élt. 1665-ben Benedek Mihály és fiai Apafi Mihály fejedelemtől címeres nemeslevelet kapnak. Ez a nemeslevél, amint azt Benedek Elek az Édes anyaföldem-ben elmeséli, elveszett, ami nem kevés kellemetlenséget okozott a családnak…