Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2014

Sütőtökös palacsinta

Kép
Legyen tiéd, ha kell,
az imádott szerencse,
de engem őrizzen
tetteimnek bilincse,

hagyjon a véletlen
a mézben vagy a sárban,
magam-varrta sorsot
hordjon mindég vállam.  (Weöres Sándor)




Sütőtökpüré újratöltve. Volt még maradékom, palacsinta lett belőle.

Hozzávalók 3-4 főre (12 darab lesz belőle):
30 dkg sütőtökpüré,
15 dkg liszt,
4 tojás,
1/2 mokkáskanál só,
5 dkg kristálycukor vagy 3 evőkanál méz,
1 dl tejszín,
kb. 1,5 dl szódavíz,
zsiradék a sütéshez.

A hozzávalókból palacsintatésztát kevertem, és hagyományos öntöttvas sütőben kisütöttem. A tészta sűrűbb, mint a hagyományos palacsintatészta, a serpenyőben is lassabban terül szét, de sülés után finom lágy lesz, cseppet sem gumiszerűen vastag és nyúlós. A sütőtök íze is jól érződik, azért is tettem bele ennyi cukrot, mert az hozza ki.
Bármivel tölthető tulajdonképpen, én 25 dkg mascarponét fellazítottam kb. fél deci tejszínnel, darált mákot és porcukrot kevertem bele, isteni volt.
A sütőtökpüréből remek amerikai palacsintát is süthetünk, de töl…

Sütőtökös muffin

Kép
Láng, gyöngy, anya,ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.

(Kosztolányi Dezső)



Megsütöttem az idei ősz első sütőtökét de jócskán maradt belőle, mert szép nagy darab volt és nem volt igazán édes. Ez a muffin viszont az egyik legjobb lett, amit valaha készítettem-ettem. Köszönetem a receptért.

Hozzávalók 12 darabhoz:
15 dkg liszt,
25 dkg sütőtökpüré (sült sütőtökhús),
6 dkg sötétbarna nádcukor,
1/2 mokkáskanál só,
1 púpos teáskanál sütőpor,
1 tojás,
1 tubus cukrozott sűrített tej (170 gr.),
6 dkg olvasztott vaj (+ egy kevés a forma kikenéséhez),
5 dkg durvára őrölt vagy vágott dió,
5 dkg mazsola,
ízlés szerint fűszerek: fahéj, szerecsndió, vanília, őrült gyömbér, stb... (az enyémben 4 csepp narancs illóolaj van és 1 csapott teáskanálnyi őrölt fahéj és vaníliamagok)

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A kis muffinpapírkákat kikentem vékonyan vajjal. (Én ki szoktam, így nem ragad tuti a sütire.)
Egy nagy tálban összekevertem a szárazanyagokat (a dióból keveset hagytam a tetejére), egy kisse…

Zalai sültpaprika

Kép
Paulina mama, aki annyira szeretett, és oly sokat tett értem, nem volt híve a látványos érzelemnyilvánításnak, bár a szíve mélyén jóságos volt. Azt mondogatta, hogy a gyengédség, ami a szeretet és a részvét furcsa keveréke, és minden kalendáriumban megcsodálható a bölcső fölé hajoló anyák odaadásában, csak akkor helyénvaló, ha védtelen állatok, mondjuk, ma született macskák felé irányul, de emberi lények között badarság.
(Isabel Allende) 




Azt hiszem mondhatom, hogy ez egy zalai tájétel. Errefelé sokkal többször készítik, mint a lecsót - főleg így ősszel, mikor beérnek a mindenféle színű és formájú, vastaghúsú kerti paprikák. Arra gondoltam, ebben az indián nyárban nem is lehetne mediterránabb ételt készíteni.
Én Ilonka nénitől tanultam, aki zalai volt és a bérmakeresztanyám, és úgy tudott sütni-főzni, mint senki más a világon. Mindent nagyon finoman és jól készített, mégis, gyerekkori emlékeimet róla csodás sült paprikájának íze-illata lengi be. Sosem felejtem el... Emlékszem min…