Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2012

Gomba húsos töltelékkel

Kép
Egy egyszerű kis hétvégi ebéd. A piacon tenyérnyi csiperkéket láttam, győztek, hazahoztam őket. :)





Hozzávalók 4 főre: 
1 kg csiperke,
80-90 dkg darált hús,
só,
1 kisebb tojás,
8-10 dkg vaj,
1/2 dl víz,
frissen őrölt bors,
1 mokkáskanál koriandermag (mozsárban összetörve),
2 szem szegfűbors (mozsárban összetörve),
3-5 szál újhagyma vagy félmarék medvehagyma (vagy bármilyen más zöldfűszer: zsálya, petrezselyemzöld, bazsalikom, kakukkfű, menta, tárkony),
1 teáskanál szójaszósz,
1 csipet cukor,
reszelt sajt.



A csiperkét nem kell hámozni, csak folyó víz alatt gyorsan átöblíteni. (Ellenben ezek már nem voltak a legszebb példányok, így mégiscsak lehúztam a bőrüket.)
A tönköket kitörtem, robotgépben ledaráltam és hozzákevertem a darált húshoz a fűszerekkel, tojással, fél deci vízzel együtt. A gombafejeket is kissé megsóztam, aztán betöltöttem őket. Mindenik tetejére is tettem egy-egy vajdarabkát. Egy tepsit kiolajoztam, ide is kerültek vajdarabok is. Előmelegített sütőben, körülbelül 180 fok…

Baraka

Kép
.

Baraka: ősi szufi szó. Jelentése áldás, életesszencia, létértelem, lélek, lehelet.

Ma van a Föld napja. Áldott, áldott, áldott e bolygó.




Helyszínek a filmben:

AfrikaGízai piramisokEgyiptomHoltak városa, EgyiptomKairó, EgyiptomKarnaki templomLuxor, EgyiptomLuxor, EgyiptomRamesszeum, EgyiptomMagadi-tóKenyaMara Kichwan Tembo Manyatta, KenyaMara Rianta Manyatta, KenyaMassai Mara, KenyaNatron-tóTanzániaAmerikaIguazú-vízesésMisiones,

Avocado two in one

Kép
.

Az egyetlen és valódi mágia: a szeretet. Képes megváltoztatni egy egész világot.



Ez a szépséges avocado is a tálamban érlelődött már lassan két hete. De érdemes volt kivárni: finom krémesre alakult időközben. A héten leveken élek leginkább, mert sikerült benyelnem egy remek kis vírust... Úgyhogy ebből a kedvenc gyümölcsömből is ivólé/leves/akármi lett... Drasztikusan sok fokhagymával, természetes antibiotikumkúra végett. Azért ezt másnak nem ajánlom, csak csínján e gyógyító varázsszerrel. :)
És hogy miért kettő az egyben? Mert maradt belőle egy kevés, azt pedig fejes salátára öntetként tettem és isteni volt úgy is. Csak az öntethez egy csepp mézet is adtam, a levest pedig méz nélkül ettem.


Hozzávalók 2 főre:
1 nagy avocado,
1 nagydobozos natúr joghurt,
1/2 gerezd fokhagyma,
só,
kb. 1-1,5 dl víz (attól függ, mennyire sűrűre akarjuk),
pár csepp citromlé,
1 evőkanálnyi extraszűz olívaolaj,
a díszítéshez-betétként apróra vágott zöldfűszer: korianderzöld vagy bazsalikom vagy kapor vagy pe…

A tél utolsó maradványa - sütőtöklé

Kép
.

Az emberi élet figyelemre méltó paradoxona, hogy épp az, amitől a leginkább félünk, a legnagyobb bölcsesség forrása. Legnagyobb balgaságunk a legjobb elrugaszkodási pontunk. Senki sem válhat bölccsé anélkül, hogy ne lenne szörnyen ostoba. Erósz révén tanuljuk meg az igazságot, bűn révén az erényt.

(Carl Gustav Jung)



Még röjtögettem egy sütőtököt a gyümölcsöstálamban hetek óta. Ideje volt felhasználni. És lapultak reszelt héjú narancsok is mellette. Leveshez most nem volt hangulatom, így ivólé lett belőlük.

Hozzávalók:

80 dkg sütőtök (hámozva-tisztítva),
2 narancs leve,
1 fél citrom leve,
1,5 liter víz,
csipet só,
ízlés szerint cukor vagy méz (én 20 dkg cukrot tettem bele).



A sütőtököt meghámoztam, kivájtam, felkockáztam és másfél liter vízben feltettem főni a citrusok levével, a cukorral, csipet sóval. A tök puhulásáig főztem, majd botmixerrel jó simára, krémesre alakítottam.
Kihűlés után azonnal fogyasztható. Ha szeretnénk eltenni, akkor forrón keverjünk bele egy nagyobb kés…

A misztikus masztika és a halva

Kép
.

Három fiú jött  Hodzsához egy zsák dióval, és  így szólt: – Osszad szét
közöttünk ezt a diót úgy, mintha Isten osztaná.
Hodzsa erre az egyiknek egyetlen szemet, a másiknak egy marokra való
diót adott, a harmadiknak pedig mind, ami a zsákban maradt.
A fiúk csodálkoztak. Hodzsa bólintott és így szólt:
– Nem tetszik? Jó. Akkor majd elosztom úgy, ahogy a szolgák osztanák.
Most aztán a diót egyenként megszámolta és egyenként elosztotta.

                                                                                                                                       (arab parabola)




No egy nemrecept bejegyzés... :) Húsvét előtt elmentünk a lidlibe. Kellett tejszín, meg vaj, olajbogyó, olasz babapiskóta a tiramisuhoz. Ahogy nézelődtem, egy polcon görög dolgok voltak. Recina, dolmades és édességek. Persze vettem töltött szőlőlevelet is (nagyon finom, jó fajta konzerv létére), és vettem kétféle édességet. Nem is sütöttem aprósütit húsvétra, ezeket tettem ki tálba.
Mindkettő nagyon különleg…

A költészet napjára

Édes bogyót, csorgó húsu gyümölcsöt, sok tarka játékot, öröme szemnek-kéznek, tapasztaló összesimulást, mosolygó csókot holnapra is hagyjatok gyerekek! késő este van.
Tücsökdal szőttesén madárfütty kacskaringók, és ti álmodtok illatos fűvel bélelt lepedőn, holdfényben villogó párnán. Majd sorra járom szobáitok, s alvó arcotok fölött  megcsókolom a levegőt s tenger ragyog szivemben.
                                                                                                                                                (Weöres Sándor)

Húsvéti receptajánló

Kép
Elmaradásban vagyok a játékkal is, amire Gizi, Anikó és Klaudia invitált meg. No semmi extra, csak egy húsvéti receptajánló.


























Nagyon sok újdonságot nem tudok ajánlani, mert nálam a húsvét nem a kísérletezés és az új fogások bevezetésének időszaka. Abszolút maradok évről-évre a klasszikusoknál: vagyis fonott ánizsos (mert imádjuk az ízét) édes kalács vagy (kis cipócskák) dukál a húsvéti hidegtál mellé, amin sárgatúró, főt füstölt sonka, főtt füstölt parasztkolbász, nagyanyám tojásos-petrezselymes töltött dagadója és főtt tojás szerepel, persze tormakrémmel. Ha úgy esik az ünnep, akkor kerül az asztalra retek, újhagyma, saláta, medvehagyma is. Nálunk szombaton későn este van az ünnepi hidegtál vacsora, és a következő napokon is ezt esszük reggelire is, vacsorára is - nem szoktam extrákat sütni-főzni. Töltött tojást sem szoktam készíteni, mert a főtt tojás szinte csak dísznek van az ünnepi hidegtálon, mert nem igazán rajongunk érte. Pár darab azért el szokott fogyni, a többi toj…