2018. január 31., szerda

Az olasz nonnák tudománya

Ősz hajak, dolgos, ráncos kezek, kötények és fejkendők. Menő szakácsok helyett igazi mammák, pontosabban nonnák, akik zsúfolt, kopottas konyhájukban vagy éppen a kisunokájuk segítségével nyújtanak, dagasztanak. Nagyon igazi felvételek, öröm nézni őket. Hála Vicky Bennisonnak, aki egyik nagyit keresi fel a másik után.




A nagyi főztje nem csak az érzelmi kötődés miatt ízlik annyira: az évtizedek alatt felhalmozott konyhai tapasztalatok igazi kincset érnek. Ebből a feltevésből indult ki a Pasta Grannies nevű Youtube-csatorna ötletgazdája is, aki idős olasz tésztakészítő asszonyokról készít videókat. 

A minden csütörtökön új anyaggal jelentkező csatorna egyfajta online archiváló projektként is felfogható. Bennison dokumentálni szeretné az eltűnőben lévő hagyományos házi tésztakészítési technikákat. A századokon át generációról generációra öröklődő tudásnak sokszor az utolsó birtokosait láthatjuk, akiknek már nincs kinek továbbadniuk a tudásukat.  

A teljes cikk a Dining Guide-on olvasható.




2018. január 25., csütörtök

Citromos csirke-piláf

Az utóbbi hónapok legkerekebb ételét sikerült ma exhas összedobnom. Tesis-krumplit terveztem, de a végére tepsis-rizs lett belőle. 
Van az irániaknak egy nagyon kedvelt sült rizse, a tahdig, aminél direkt odapirítják a rizs alját, ami egy rétegben összesül és karamellizálódik, ropogós lesz és mennyei. Na ez a rizs is pont ilyen lett, emellett a fűszerektől isteni íze is volt, úgyhogy bővült a szerethető rizsételeink repertoárja.




Hozzávalók 2 főre:
6 db csirkeszárny
25 dkg jó minőségű rizs
6 dl víz vagy csirkealaplé
3 gerezd fokhagyma
egy kisebb citromnak a fele
egy félmarék mazsola
1 evőkanál méz
só, frissen őrölt bors
1 mokkáskanál kurkuma
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
1 teáskanál őrölt koriandermag
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
és aki szereti: 1/2 mokkáskanál őrölt római kömény


A csirkeszárnyakat megtisztítottam, az ízeknél elvágtam és alaposan besóztam. Egy nagy tálba tettem, adtam hozzá 3-4 evőkanálnyi olívaolajat, egy marék mazsolát, egy fél citromot félkarikázva és kicsit kinyokodva és a magokat gondosan eltávolítva (mert a magok keserítik az ételt, nem a héja), egy evőkanálnyi mézet, a 3 gerezd fokhagymát apróra vágva és a többi fűszert is, és jól összekevertem az egészet. Hagytam állni egy órácskát. 




Előmelegítettem a sütőt olyan 170 fokra. A sütőtálat olívaolajjal megkentem, amit megszórtam egy rétegben a szűrőkanálban többször alaposan átöblített rizzsel. A vizet (ha víz, azt sózzuk, ha alaplevet használunk azt nem kell) ráöntöttem a csibeszárnyakra, hogy leoldódjanak kissé a fűszerek és a fokhagyma. Majd a szárnyakat rásorakoztattam a rizs tetejére, végül a fűszeres lével óvatosan megöntöztem az egészet. Lefedtem alufóliával és 3/4 órán át sütöttem, aztán levettem róla a fóliát, és a hús pirulásáig még kb. 45 percig sütöttem.




Tipp: sóban eltett citrommal is készíthető, ha valakinek rejtezik a spájzában ilyesmi.
Valamint naranccsal is készíthető, és akkor a felöntőlébe nyugodtan bele is facsarhatjuk 2 narancs levét, egynek meg a reszelt héját, és kevesebb méz kell bele: elég egy teáskanálnyi.

2018. január 23., kedd

Tapolcai vagy kalocsai rétes

Kiadós, tartalmas levesek után a rétes mindig jó ötlet. Ez egy télies, gazdag és különleges változat.
Töltött palacsintákkal töltött rétes. 😊
Alant az eredeti receptet adom meg, ahogy találtam. Én a saját technikámmal, a konyhapulton nyújtottam kis gombócokból a tésztát: eszerint, ugyanezekkel a mennyiségekkel, csak most két nyújtott tésztába tekertem a tölteléket, hogy a rétestészta kissé vastagabb legyen mint a normále rétesnél, tehát három rúd lett végül.
A palacsintát úgy sütöttem, hogy 18 db legyen a három rúdhoz. Tölteni bármivel lehet, az enyémbe narancsos sütőtök, mazsolás alma és diótöltelék került. A dió és máktölteléket szerintem nem kell főzni, én csak megszórtam a palacsintákat a cukros dióval. (Ja, és nem kentem meg tejföllel a palacsinták tetejét.)
Fincsi volt, bár a sima rétes jobban ízlik. (De lehet csinálni úgy is, hogy rétestésztába és nem palacsintába tekerjük a töltelékeket, és azokat egy nagy rúdba ugyanígy.)




A rétestésztához: 25 dkg liszt, csipetnyi só, 1 tojás, annyi víz, hogy rugalmas tésztát kapjunk, étolaj és tejföl a kenéshez
A palacsintatésztához: 2 egész tojás; 1 kávéskanál só; 1 kávéskanál kristálycukor; 20 dkg liszt; 2 evőkanál olaj a tésztába; étolaj a sütéshez; annyi tej, hogy kellő sűrűségű masszát kapjunk
Dió töltelék: 10 dkg darált dió; 1 dl forró tej; 1 csomag vaníliás cukor; 5 dkg kristálycukor; 5 dkg mazsola; csipetnyi őrölt fahéj; reszelt citromhéj
Mák töltelék: 15 dkg darált mák; 5 dkg kristálycukor; 1 dl forró tej; 1 vaníliás cukor; 5 dkg mazsola; csipetnyi őrölt fahéj; 2 evőkanál méz; reszelt citromhéj
Túró töltelék: 20 dkg tehéntúró; 1 vaníliás cukor; 5 dkg kristálycukor; 1 tojás sárgája; 5 dkg mazsola; reszelt citromhéj
Először a rétestésztát készítjük el. A hozzávalókat egy tálban összegyúrjuk annyi langyos vízzel, hogy rugalmas anyagot kapjunk. Fontos, hogy jól kidolgozzuk, nehogy csomós maradjon. Amikor már szép sima, a tetejét megkenjük étolajjal, és meleg helyre félretesszük pihenni.
Palacsintatésztát keverünk.
A maximum 1 dl tejet ízesítjük cukorral, vaníliás cukorral, mazsolával, őrölt fahéjjal. Apránként hozzákeverjük a darált dióhoz, és citromhéjat reszelünk bele.
Újabb 1 dl forró tejet veszünk. Beletesszük a cukrot, vaníliás cukrot, mazsolát, őrölt fahéjat, és még 2 evőkanál mézet is csurgatunk hozzá. Összekeverjük a darált mákkal, és citromhéjat reszelünk bele.
A túrót vaníliás cukorral, kristálycukorral, tojás sárgájával, mazsolával és citromhéjjal összekeverjük.
A palacsintákat különféle (dió, mák, túró) töltelékkel gazdagon megtöltünk, és mindegyiket feltekerjük.
A rétestésztát kilisztezett abroszon széthúzzuk, a tetejét olajjal meglocsoljuk. Mindkét oldalára háromféle töltésű palacsintát fektetünk sorban egymás mellé. A palacsinták tetejét tejföllel gazdagon megkenjük, és a rétestésztát feltekerjük két oldalról. A felesleges végeket levágjuk. A palacsintával töltött réteseket kiolajozott tepsibe rakjuk, és a tetejüket olajjal megkenjük. Előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.
Vaníliamártást, borhabot is kínálhatunk hozzá.

Boldizsár Ildikó receptje

2018. január 20., szombat

Jókai(nak mondott) bableves

– Nos, Pál úr, mi ma az ebéd? – kérdi a hazaérkező kapitány, kardját leoldva oldaláról, s fegyvergyűjteményébe akasztva, melyet pompás antik fringiák és handzsárok egészítének ki.
Pál úr tudniillik, hogy szakács is.
Hát – „görög olvasó” – felel Pál úr karakán flegmával.
– Az jó lehet – szólt a kapitány –, s mi főtt bele?
– „Angyalbakancs.”
– Hisz az pompás eledel! Terített rám, Pál úr?
Pál úr végigméri e szóra tetőtől talpig a kérdezőt.
– Hát ma megint itthon ebédelünk?
– Ha kapunk valamit, Pál úr.
(…)
Nemsokára visszatért a gőzölgő tállal.
A „görög olvasó” paszuly volt, jó vastagon rántva, s a belefőtt „angyalbakancs” nem volt más, mint disznóláb.
A vén huszár magának készítette azt, de ha kettőjük között megoszlott, akkor is elég volt mind a kettőnek.
Richárd jó kedéllyel látott hozzá a katonás eledelhez. Evett, mintha sohasem látott volna annál jobbat.
A vén huszár ott állt a széke mögött, míg ebédel; pedig nem kellett tányért váltani, mert nem következett több fogás.

(Jókai Mór: A kőszívű ember fiai)



Kezdjük egy nagy klasszikussal az évet. A gazdag bablevesek, lencselevesek számomra igazi téli ételek, nyáron nemigen szokott szerepelni a repertoáron. Volt a karácsonyi kocsonyafőzésből még egy fél füstölt csülköm a fagyasztóban, ezért is került sorra most ez az elhíresült leves. Amúgy ha már nevezetesség, itt utánaolvashattok, hogy milyen is volt az eredeti. 
Egyébként meg, ez is olyan étel, hogy "ahány ház, annyi féle Jókai bableves". 

Hozzávalók 6 főre:
1 kicsi vagy fél nagy füstölt csülök
35 dkg tarkabab
15 dkg füstölt parasztkolbász
5 dkg zeller
10 dkg fehérrépa gyökér
20 dkg sárgarépa
1 nagyon nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 púpos evőkanál sertészsír (vagy 4 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj)
2 babérlevél
10 szem bors

1 púpos teáskanál pirospaprika
2 csapott evőkanál liszt
a csipetkéhez:
1 nagyobb tojás
1 mokkáskanál só
kb. 10 dkg liszt (vagyis amennyit felvesz a tojás)

A babot előző este beáztatjuk. Másnap a csülköt föltesszük főni kb. 4 liter vízben, sóval, borssal, babérlevéllel. Míg fő, megtisztítjuk a zöldségeket és karikákra, illetve kockákra vágjuk. Amikor már puha a csülök, kiemeljük a főzővízből és félretesszük, majd a főzővízbe beletesszük a szűrőkanálban leöblített babot és a zöldségeket. Míg főnek, elkészítjük a csipetkét és a rántást.
Csipetke: egy mélytányérba ütjük a tojást, sózzuk és felverjük, majd annyi lisztet adunk hozzá, amennyivel kemény tésztát kapunk. A tésztát átgyúrjuk, hogy sima legyen (mint bármely házitésztát, ugyanúgy), aztán szórunk egy evőkanálnyi lisztet a mélytányérba, és elkezdjük lecsipegetni a tésztát. Minden csippentést gombócolunk is, a csipetkék olyan csicseriborsó nagyságúak legyenek körülbelül. Folyamatosan lisztezzük, hogy ne ragadjanak össze a tányérban.  Mikor készen vannak, szétterítjük őket egy tiszta konyharuhán. Ha a legvégén csináljuk, amikor már készen van a leves, akkor meg egyenesen csak beleengedjük a tányérból a levesbe őket.



Rántás: a kolbászról leszedjük a "héját", karikákra vágjuk. A zsiradékon kisütjük őket és félretesszük a főtt csülök mellé. A visszamaradt kolbászos zsíron kevés sóval üvegesre fonnyasztjuk az apróra kockázott vörös- és fokhagymát, majd megszórjuk a 2 evőkanál liszttel és sötét zsemleszínű rántást készítünk. Mikor megvan, lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a pirospaprikát is, és apránként, állandóan kevergetve felhigítjuk olyan 2 dl hideg vízzel.
Amikor a bab már fél órája fő, a rántáshoz keverünk 2 merőkanálnyi forró levet, és hozzáadjuk a nagy fazék leveshez. Kevergetjük míg felforr, aztán a kolbászkarikákat és a feldarabolt csülköt is beletesszük. Készre főzzük, ami még cirka 20-25 percet jelent. Azért kell ennyit főnie a rántással együtt, hogy a hagymakockák megpuhuljanak és az ízük belefőjön a levesbe. A legvégén a csipetként is hozzáadjuk, és mikor feljönnek a felszínre, késznek nyilváníthatjuk művünket.
Friss fehérkenyérrel, tejföllel, csilivel kínáljuk. Én nem szoktam betejfölözni, mert nem szeressük a tejfölt. Legalábbis ételekben nemannyira. :) Jóféle kenyérrel viszont szeretjük natúre, nyersen tunkolni.

2018. január 12., péntek

Váncsa István lakomái

Ma becsavarogtam egy könyvesboltba. Nem is jöttem ki üres kézzel, Váncsa István Lakoma című műve lapult a kalocsai paprikákkal hímzett farmertatyómban.

"Közhely, tán hamis is, hogy a paprika a magyar konyha közhelye volna. Váncsa gondolkodásának nincsen centruma, de ha volna, az erős paprika állna abban (versenyezve a fokhagymával; csoda-e a szellemi közösség érzete?). Cseresznye, macskapöcse, chilik és pepperonik – végig a világon. Szerény véleményem szerint az erős paprikával való foglalatoskodás az erősség „bemozgatását” jelenti, részint lefedését (ha valamit lefedünk, fátylat borítunk rá, az nem tűnik el, az nem nincs, van, csak másképp), az erő, amely nem agresszív , az erő, amely erősnek tudja ugyan magát, ezt tudatja is, ám tudása nyugodt, szelíd, részint és főként összefüggésbe hozást jelent, kávé és kalocsai, csoki és chili. Ez, ami itt zajlik, azt hiszem, ez a könyv cselekménye –"

írja Esterházy Péter Váncsa szakácskönyvéről. S még ezt is:

"Váncsa szívesen csapong, csapongásában nemcsak a nagy személyiség fékezhetetlenségét kell látnunk, hanem a „minden mindennel összefügg” tárgyszerűségét is. Így lehet az, hogy a salátáról szóló elvi alapvetés (a salátától saláta-e a saláta? etc.) természetes módon érinti a csomagolt paprikás szalonna versus abált tokaszalonna ellentét látszólagosságát, oda futván ki, ahová a művészet is, hogy saláta az, amit annak mondunk. Jut eszembe: Váncsa jelszava mintha ez volna: éljünk egészségesen, kis szün, vagy egészségtelenül. Ami annyit tesz: éljünk.

Váncsa természetesen önmaga jéghegyének csúcsa, minden odavetett könnyű félmondat mögött egy élet gyakorlata és ezen gondolkodásban eltöltött élet bölcsessége, bölcseletisége bujdosik – mégis el tudja velünk hitetni, hogy érdemes, érdemes belevágnunk – "




A tíz év blogírás megtanított főzni. Megkülönböztetni, leegyszerűsödni, ugyanakkor gazdagodni is. Erre volt jó, ezért volt szép, ez volt a célja. 
Ezen időszak alatt ha vettem körülbelül 5-6 szakácskönyvet. Válogatós vagyok, a csilivili külső nem szokott lenyűgözni. Ellenben a jó receptek, a stílus, a szövegen átütő gasztronómia iránti rajongás és ismeret igen. Váncsa szakácskönyveiben nincsenek ételfotók, mégis előre tudom, hogy olyan könyv lesz, aminek pár év múlva pecsétesek lesznek a lapjai, alá lesz húzogatva a szöveg sok helyen, melléírások fogják tarkítani és egy-két oldal salátalevél módjára el fog válni az őt tartó tozsától. 
Azt kell mondjam, ez a három szakácskönyv volt az utolsó, amiket megvettem, mert ezekben minden benne van. Minden.

"Engem jobban érdekel a gasztronómia múltja, mint a jelene, továbbá csakis a valódi ételek érdekelnek, amelyeket valódi emberek szoktak (volt) készíteni és fogyasztani, s amelyek egyre inkább visszaszorulnak a régi receptgyűjtemények töredező lapjaira. A hagyományos, lokális gasztronómiai kultúráknak befellegzett, ezek ugyanis addig éltek, amíg az emberek azt főzték, ami a környezetükben termett vagy megélt, és úgy főzték, ahogy a szüleiktől megtanulták. A mai ember környezetében viszont valószínűleg semmi sem terem, és a poratkát leszámítva nem is él meg semmi, korunk hőse tehát a piacon veszi a dél-amerikai paprikát, a kínai fokhagymát, az észak-afrikai szőlőt, recepteket az interneten talál, ahogy egyébként mindenki más.
Ez a könyv, amit az olvasó most a kezében tart, tradicionális ételek receptjeit tartalmazza egy sorozat első részeként. A jelen kötet az arab világ (a Közel-Kelet és Észak-Afrika), Törökország, Ciprus, Görögország és Málta konyháit tekinti át."

Váncsa István: Lakoma I.