Szellem a fazékban

Tegnap valamit kerestem a jutyúbon - már nem tudom mit -, aztán a jobb oldali sávban látom ám ennek a hölgynek az egyik receptvideóját. Rákattintottam, aztán szó szerint tényleg rákattantam. Végignéztem vagy 20 receptjét - elképesztően ügyes, úgy bánik a tésztákkal, a liszttel, hogy öröm nézni. Azt kell mondjam, a croissantjánál szebbet én még nem láttam, pedig jópár séfnek, gasztrobloggernek láttam már a munkáját ebben a vajaskifliműfajban. A pizzája is kiváló, ami nálam egyfajta értékmérő. De bármihez is fog, egy csoda lesz belőle. Ráadásul pontosan kimértek a receptek, ezáltal könnyen elkészíthetőek, plusz jól vannak filmezve is, egyszerűen és korrekten:  mindent látsz, ami fontos - nincs magamutogatás, az étel a főszereplő. Ajánlom figyelmetekbe, de vigyázat: függőséget okoz és azonnali sütésre-főzésre késztet. Veszélyes nő, lángra lobbantja a konyha iránti szenvedélyed, előhozza a gasztromán géneket. 😊
A hölgyet Xiao Gaojie-nek hívják. Köszönjük önzetlen munkáját, egy élmény cs…

Remek fickó volt. Sokszor nyers és bárdolatlan, de mindig őszinte. És végigcsinálta. Kő keményen. Nem divatból lett az, aki. Nem úgy adott ki könyveket (jó könyveket!), hogy pár év bloggerkedés vagy tévés celebeskedés után már szakácsnak képzelte magát.  Utálta a trendi sznobságokat. Kedvelte az egyszerűséget.  Én személy szerint nagyon szerettem. Kevesen képesek megőrizni önmagukat, az egyéniségüket az után is, hogy felkapja őket a média. A Nem séfnek való vidék című műsorát kifejezetten színvonalas képírásnak, valódi értéknek tartom. Olyan tömören és lényeglátóan tudott bepillantani a kultúrák felszíni rétegei mögé az ételeken keresztül, ahogyan kevesen. Nem csak az érdekelte, mit eszik, hanem a környezet is: az emberek, a történelem, politika, társadalom is. Hiányozni fog. Nagyon.
"Érzékenysége, empátiája, folyamatos reflexiója lehetővé tette, hogy átadja a terepet azoknak, akik nem voltak szem előtt, akik a partvonalra sodródtak, akik mások voltak. A reflektorfényt nem magára…

Biztosan olvastátok már, hogy ismét csattanó maszlaggal szennyezett fűszerköménytől származó mérgezések történtek. A Nébih ugyan újfent kitette a figyelmeztetést ahonlapján, de őszintén szólva, nem sokat ér.
Egyrészt, mert több tonnányi fűszer érkezik egyszerre, ami állítólag nem homogénen szennyeződött. Vagyis visszakövethetetlen, melyik zacskóban lehet maszlag, melyikben nem, hiába ellenőrzik szúrópróba-szerűen. Másrészt annyi kézenközön megy át a fűszer mire az üzletek polcaira ér, hogy alig lehet nyomon követni a származási helyet. Én több boltban is megnéztem, de például a Spár saját márkás tasakján csak annyi van írva: forgalmazza Interspár. A Luccullus fűszereken rajta van a forgalmazó, de a származási hely ezeken a zacskókon sincs feltüntetve. És sorolhatnám. Hiába írta ki a Nébih, hogy valószínűleg Egyiptomból érkezett a kritikus adag kömény, és hogy senki se vásároljon ellenőrizhetetlen és bizonytalan eredetű fűszert, nos, próbáld kinyomozni - garantáltan nem fog sikerülni,…

Ez most egy dühös és szomorú poszt lesz. Vagy felháborodott vagy elkeseredett, vagy kiábrándult és dühös. Ja, mondtam már hogy dühös?



Kitaláltam, hogy szabad időmben sütiket fogok sütni. Olyan tea, kávé mellé való aprókat. Mert hogy esténként van rá 2-3 órám. Másnap pedig fogom a kis kosárkámat, és lemegyek vele a piacra.
Gondoltam - én naív - hogy legalább a kosztpénzrevalót majd megkereshetem.
Gondoltam - én naív - hogy én, az ecceri háziasszony kitaláltam egy olyan vállalkozást, amit magam el tudok indítani és levezényelni, nem kell alkalmazott, üzlethelység, és a többi.
Gondoltam - én a naív - hogy ez nem csak nekem jó, hanem a társadalomnak is, nem élősködöm a nyakán, nem állok sorba segélyért, hanem saját két kezem munkájával előteremtem a megélhetésemre valót. És még örömömet is lelhetem benne. Üzletasszonyi karrierem amilyen gyorsan felívelt, kétolyan sebességgel alá is hanyatlott. A Nébihes hölgy közölte, hogy előbb rendelkeznem kell egy cukrászüzemmel.  Maradok lábamlógatv…