A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyhai alapműveletek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyhai alapműveletek. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 21., szerda

A rizsfözés rejtelmei

Az elmúlt hetekben többször olvastam különböző főzős csoportokban a rizsről késre menő vitákat. Például egyszer a töltött káposzta kapcsán vagy ötszáz hozzáaszólás volt, hogy most meg kell-e mosni a rizst, vagy nem? Aztán egy másik helyen valaki váltig állította, hogy nincsenek rizsfajták, csak a feldolgozásán múlik, hogyan kell főzni. Szóval a rizs kapcsán még mindig nagy a homály, sok a téveszme, még mindig sokan félnek a főzésétől. 

 


 

Nem mondom, hogy rizs szakértő vagyok, de emberem például utálja a rizst, de az enyémet szereti, mert szerinte az enyém finom, pergős, míg náluk a benti konyhán gezemicés, ízetlen. Sokan emlékszünk erre a gezemicére a menzáról szerintem, én is emiatt utáltam meg a rizst. Tegyük hozzá, hogy mikor én gyerek voltam, még nem is lehetett jó minőségű rizst kapni, csak olyat, ami maximum rizstöret volt gyakorlatilag, és tele volt apró kaviccsal, ilyen-olyan magokkal, szennyeződésekkel. Mindig szemenként át kellett válogatni főzés előtt. Ma már azonban sokféle és jó minőségű rizst lehet kapni szerencsére. 

- Kell-e mosni? Igen, minden esetben meg kell mosni a rizst. Ezer kézen-helyen megy át, mire az asztalunkra kerül, vagyis sok szennyeződés lehet rajta, nem beszélve a sajnos mai korra jellemző mikroműanyagokról. Ha koptatott, vagyis fényezett rizs, rajta lehet még talkum, amivel koptatják, illetve a rizsnek magas az arzén tartalma, és valamennyit lemoshatunk belőle, bár igazán az áztatással, illetve a bő vízben főzéssel tűnik el a legtöbb arzéntartalom. Nekünk magyaroknak ez annyira nem érdekes, ez a rengeteg rizst fogyasztó országokban lehet igazán szempont. És hát a mosással megy le nagyon sok fölösleges keményítőpor a rizsről, vagyis a pergős rizs első lépése az, hogy ettől megszabadítjuk a rizst: vagyis megmossuk. Tehát mindenképpen érdemes átmosni a rizst főzés előtt. Még a rizottó rizseket is, mert a közhiedelemmel ellentétben, ha szűrőben, folyó víz alatt van átöblítve, nem oldódik ki belőle a keményítő, de áztatni nem szabad. A rizst tehát kétféle módszerrel moshatjuk: ha csap alatt szűrőben többször bő vízzel lemossuk, vagy ha egy tálban bő vizet engedünk rá, kézzel átkevergetjük, és mindig leöntjük róla a fehér, keményítős vizet, és ezt addig ismételjük, míg tiszta áttetsző lesz a rizsen a víz. 

- Áztatás. Kell-e? A legtöbb rizsfajtát érdemes áztatni, különösen az aromás basmati és a jázmin rizst, illetve a hosszú szemű fajtákat. Jobban megőrzik az aromájukat, mert kevesebb idő alatt főnek meg. Az áztatási idő minimum fél óra, de lehet több is. A kerek szeműeket nem áztatjuk, mert ezek vagy rizottó rizsek, vagy szusi rizsek, vagy ragacsos rizsek (nálunk ilyen nincs), amiknek légyege, hogy megmaradjon bennük a sok keményítő, hogy főzés után tapadósak legyenek. 

Főzés. - Nálunk Magyarországon a török piláf-módszer lett a bevett eljárás, ami azt jelenti, hogy kevés zsiradékon átpirítjuk a rizst, míg áttetsző lesz és pergős, majd épp annyi vízzel öntjük fel, amennyit fel is fog szívni. Az arány 1:1,5 - 1:2. Rizsfajtától, áztatási időtől függ. A rizs rengeteg vizet képes felszívni, ezért ha többet adunk hozzá a kelleténél, szétfő és gezemice rizskása lesz belőle. 

- Bő vízben főzés: úgy főzzük, mint a tésztát, bő vízben. Puhulás után szűrőben leszűrjük, jól lecsepegtetjük. 

- Sima főzés, ahogy Ázsiában csinálják: a beáztatott rizst annyi vízben főzik, amennyit fel is szív. Jelen esetben nincs előpirítás és zsiradék. A szusi rizsnél 1:1,25 az arány, hosszúszemű és jázmin rizsnél 1:2, barna rizsnél 1:2,5-3 (attól függően, mennyi ideig volt áztatva), kerekszemű rizseknél 1:1,5-2. 

- Rizottó főzés: van zsiradékon előpirítás, viszont a folyadék (általában húsleves) folytonos keverés mellett, apránként van hozzáadagolva a rizshez, ami végi nincs lefedve, hiszen végig kevergetjük. Az arány 1:3-4. Attól függ, mennyi gőzölődik el a főzés során, és mert a rizottót mindig "szottyosra" hagyjuk, vagyis kevés lében marad a rizs tálalásnál. A metódusból is látszik, hogy amit mi magyarok rizottónak mondunk, pl. csirkemájas rizottó, rizses hús, stb... egyik sem rizottó, hanem valójában mind piláf, mivel piláf módszerrel készül. 

Bármelyik módszerrel is főzzük a rizst, forrás után kis lángon általában 10-15 perc elteltével meg is fő. Ezért felejtsük el a zacskós rizseket, semmi időt nem takarítunk meg velük, csak még műanyagot is főzünk bele. Teljesen fölösleges és káros szerintem. Az előgőzölt rizseknek rövidebb a főzési ideje. (Bár én soha nem veszek előgőzöltet, így erről nem sok tapasztalatom van.) 

Mit ronthatunk el tehát a rizs főzésénél? És most a nálunk jellemző piláf technikára gondolok. 

- Nem mossuk meg. 

- Nem áztatjuk be. 

- Nem megfelelő edényt választunk. Vastag falú, hőtartó edény szükséges, lehetőleg tapadásmentes. 

- Túl nagy lángon főzzük. A rizst forrás után mindig a tűzhelyünk legkisebb lángjának a legkisebb lángján főzzük fedő alatt. És csak addig, amíg majdnem beszívja az összes vizet, vagyis valamennyit még látunk rajta, pontosabban a rizsszemek között. Ekkor már lekapcsoljuk a lángot, visszatesszük azonnal a fedőt és 10-15 percig hagyjuk, hogy teljesen felszívjon minden folyadékot a rizs, és teljesen bepuhuljon. 

- Belekevergetünk. A rizst lefedés, vagyis forrás után nem piszkáljuk! 

- Felemelgetjük a fedőt. A fedőhöz nem nyúlunk! Csak egyszer nézzük meg, mikor már sejtjük, hogy beszívta majdnem az összes folyadékot, és azonnal vissza is tesszük rá! 

- Nem hagyunk gőzölődési időt. Mikor lekapcsoljuk a lángot a rizs alatt, a fedőt még 10-15 percig rajta kell hagyni, hogy a rizsszemek közepe is teljesen be tudjon puhulni. 

- Nem teszünk különbséget a rizsfajták között. Holott más-más a főzési technika, más a puhulási idő, más állag az elérendő. A kerekszemű rizsekből készítünk rizottót, szusit, tejberizst, rizsfelfújtat, a hosszú szeműekből lesz piláf, birjani (ehhez basmati rizst használunk), paella, köret. 

- Nem sózzuk. Ázsiában jellemző lehet, de a magyar ízlés nem szereti a sótlan rizst.

2019. május 19., vasárnap

A rántásról

Bablevest főztem ma, s ahogy kevergettem a rántást, és szállt fel az isteni mogyorós-karamellás illata a barnára pirított lisztnek, az a gondolat jutott eszembe, hogy elfelejtettük a rántást. Kiment a divatból, ma már maximum csak habarunk, vagy még azt se, hanem étkezési keményítővel sűrítünk, vagy éppen magával az adott zöldséggel, amiből a főzelék készül. (Én nem. Nem állok be a rántástól sikítva menekülők táborába soha.)

Nincsen ez így jól. Azért nincs, mert a pirított lisztnek van egy csodálatos telt íze és illata, amit nem lehet mással helyettesíteni. Például bab- és lencselevest csakis sötét szemleszín rántással lehet igazán finomra főzni, ahogy a rántott levest is. Sokan ezért nem szeretik, mert nem tudják jól főzni. Mert ahhoz is igazán meg kell pirítani a lisztet, hogy kiszabaduljanak az aromák és illatok. És ha jól csináljuk, az egyszerű rántott leves maga a csoda tud lenni.
A rántás elleni ellenszenv is csak egy hisztéria, amit nem is értek. A zsemlében, kenyérben helyénvaló a liszt, de ha levesbe vagy főzelékbe egy kevés belekerül, akkor már az ördögtől való?


kép: net

A rántást egyébként a franciáktól vettük át, náluk roux-nak nevezik, és a korábbi, szikkadt kenyérrel történő sűrítést váltotta fel. A rántás előtt a legegyszerűbb leves ez volt: szikkadt vagy száraz kenyér vízzel felöntve, sózva. Ebből született például a spanyol gazpacho is. Olaszországban is máig főznek sokféle olyan levest, ami úgy végződik a tálalásnál, hogy a tányér aljára egy szelet szikkadt kenyeret tesznek, s arra merik rá a forró levest. Én imádom ezeket a leveseket is, mert egyrészt finomak, másrészt a kenyér minden morzsája felhasználásra kerül, s nem a kukában végzi. Ezt finomították a franciák és helyettesítették a rántással. Például az egyik nagyon híres étel, a gumbo - ami az amerikai dél (Louisiana) talán leghíresebb fogása - francia gyökerekkel bír, és az alapja a csokoládészínűre készített roux.




A magyar konyha egyik sajátossága éppen a rántás elterjedt használata volt, a szakácskönyvek mindig megadták hogy világos, zsemleszín vagy sötét rántást készítsünk az ételhez. Ma már szerintem egyáltalán rántást is kevesen tudnak készíteni. Pontosan így kell csinálni:




A rántásnál alapszabály, hogy forró rántást hideg vízzel, kihűlt rántást forró folyadékkal engedünk fel. A rántást végig kevergetni kell, és mielőtt a folyadékot hozzáöntenénk, le kell húzni a tűzről. Aránya általában egy az egyhez, vagyis amennyi a zsiradék, annyi a liszt is.

Világos rántást besamel mártáshoz és zsenge zöldségfélékhez, valamint krémlevesekhez készítünk, zsemleszín rántást erőteljesebb zöldségekhez, például egy frankfurti leveshez, vagy például vadas mártáshoz, a sötét színű rántás babhoz, lencséhez, vagy barnamártáshoz illik.
Létezik diétás rántás is, ez úgy készül, hogy a liszt szárazon van megpirítva, s aztán felengedve és az ételhez adva.

Ennyit a rántás védelmében.



"Ha az ember természeti lény lenne, az abszolút táplálék nem lehetne más, mint a gyümölcs. De tudjuk, hogy származásunk szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel.
Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria. Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. A normális élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció nélkül. Messze azon túl, hogy valaki szereti, vagy sem. Az ember a nap bármely szakában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan, vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz. A püthagóreusok kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük, vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. A tibeti csámpá is ilyesféle étel, de a lisztet forró teával öntik fel, és néha faggyúdarabokat tesznek bele. A rántottleves mindennemű feszültség nélkül való étel; ami különösen szeretetreméltó benne, hogy szelíd és egyszerű. Magától értetődik, hogy a csecsemő első étele az anyatej után a rántottleves. A rántottleves kristálytiszta éhség-étel, ami körülbelül azt jelenti, hogy nem ínyencség, és nem torkoskodni való, vagyis nem izgalom, hanem az éhes ember számára készült, és kenyérrel a legjobb, ha pedig a kenyeret megpirítják, vagy különösen ha azt apró kockákra vágva forró zsírban kicsit megsütik, gazdag, tömény és laktató, annyira, ha az ember két tányérral megeszik, semmit sem kíván utána, csak egy pohár félédes bort. A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani. Rántottlevestől gyomrát még senki sem rontotta el. Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van; az ilyen asszony rántottlevesében a földanya íze határozottan felismerhető. Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem lehet. Legtöbben, ha a leves durva, azzal védekeznek, hogy csak rántottleves. Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami közönséges, nem az értékek felső foka lenne. A rántottleves íze a leginkább rokon a tejes búza ízével. Ha az ember ezt megkóstolta, az élet kedvességéről mindent megtudott.

A bűncselekmények között kétségtelenül a legsúlyosabb az élelmiszer hamisítás. Ebben bizonyos tekintetben együtt van az árulás, a káromlás, a mérgezés, a csalás, a hazugság, mindez alattomosan és rejtve; gyűlöletes nyereségvágyból visszaél azzal, hogyha az ember megéhezik, ennie kell. Akármilyen rettenetes, de úgy van, ahogy dosztojevszkij mondja: rugdaljatok, püföljetek, alázzatok meg, köpdössetek le, csak adjatok enni, enni. Az ételhazugságnál csak egy még súlyosabb van, a hamis prófétaság, amely az embert hazug gondolatokkal mérgezi meg. A nemes és a valódi kenyeret már csaknem elvesztettük. Alig van ennél nagyobb hiány, s ezért ennél mélyebb fájdalom. A rántottleves olyan egyszerű és szerény, hogy azt hamisítani még senkinek sem jutott eszébe. Talán azért is, mert olyan olcsó, és nem érdemes. Helyzetünk mindenesetre nem reménytelen; még van Bach-zenénk és Palazzo Pittink, van Velázquezünk és Hölderlinünk, a normalitás még nem tűnt el teljesen, amíg van rántottlevesünk, krumplink és főtt rizsünk.

(Hamvas Béla: A rántottleves)

2018. december 26., szerda

egy teljesen indokolt poszt a zsemlemorzsáról

Ezt most itten egy teljesen indokolatlan morzsás poszt - mondhatnám, de meg tudom magyarázni.
Úgy jártam karácsony előtt, hogy túrógombócot csináltam, és már pihent a tészta a hűtöben, mikor észrevettem, hogy elfogyott a zsemlemorzsám. És ilyen még soha nem fordult elő velem, mert mindig én készítem, vagyis soha nem kényszerültem arra, hogy boltit vegyek. Ezidáig. De elmondom most azt is, hogy ez volt az első és egyben utolsó eset is, hogy én azért a szörnyűségért, amit mernek zsemlemorzsának nevezni én pénzt adtam. Én tényleg nem tudtam, hogy a bolti ennyire borzalmas... (No meg ma épp rántott húst sütök ebédre a maradék majonézes krumplisali mellé. Laza karácsonyi levezetésként, és naná, hogy frissen gyártott nagyszemű morzsával.)



A zsemlemorzsát egyébként kétféleképpen szoktam csinálni házilag: vagy az összegyűjtött száraz kenyerekből, zsömlékből és kiflikből darálom, vagy frissen, szikkadt kenyérből vagy zsömléből. Az első a nehezebb ügy, mert nagyon jó daráló kell hozzá (diódaráló), vagy egy bivalyerős robotgép a kellő alkatrészekkel. Nos, emiatt (is) szoktam át a friss gyártásra inkább.

Az első változatot, a száraz pékáruból készült morzsát már jóideje csak édességekhez használom: nudlihoz, túrógombóchoz, szilvalekváros derelyéhez és hasonlókhoz. A frissen készült nagyszemű (panko) morzsába pedig panírozok. Illetve még ezt használom olyan csőben sült ételekhez, amiknek a tetején isteni finom ropogós morzsát szeretnék végeredményül kapni. Szóval ha olyan receptet készítenétek, ami például egy csőben süt zöldség, s a receptben az szerepel: a tetejét megszórjuk zsemlemorzsával, nos az ilyen ételekhez véletlenül sem ajánlom a száraz kenyérből készült száraz, aprószemű zsemlemorzsát. Illúzióromboló és nem lesz ropogós, mivel annyira aprószemű ez a morzsa, hogy nincs felület, ami megpirulhasson. Ennyi erővel lisztet is szórhattok a csőben sült karfiol vagy saláta vagy ceruzabab vagy akármi tetejére. Jájjj... kb. tényleg semmivel sem lesz jobb a kész étel.



A friss nagy szemű (panko) morzsa nagyon egyszerűen készül: a kenyér héját levágod, a belsejét késes aprítóba teszed vagy turmixgépbe vagy olyan robotgépbe, aminek van nagyobb lyukú reszelő korongja. Párat nyomsz a gombon és kézen is van. Szétteríted, hagyod szikkadni pár napig, vagy egyből beteszed a sütőbe a legnagyobb tepsin és sütőpapíron szétterítve olyan 60-80 fokra, hogy csak száradjon. De frissen is használható. Én eleve szikkadt kenyérből szoktam csinálni, könnyebben viszi a robotgép és azonnal használható. (Ha nincs robotgéped semmilyen, készítheted kézi tökreszelővel is, de én nem állnék neki gép nélkül. Kínlódás...)
Aztán előnye még a házi morzsának, hogy ráadásul így nem fogsz kidobni egy gramm kenyeret sem, és még finom morzsád is lesz belőle. Harmadik előny, hogy nem kell a bolti nagyon drága panko morzsát megvenni.
Na, asszem elég jó indokokat soroltam fel a házi zsemlemorzsagyártás elősegítésére. Arról nem is beszélek, hogy a nagyszemű panko morzsában sült rántott hús (amiről régebben írtam már egy hosszú bejegyzést) a legfinomabb, amit valaha ettél.

A panko morzsa egyébként japán, s ha már, akkor ők így készítik a rántott húst, a tonkatsaut, és mindig nyers, sima egyszerű vékonyra vágott káposztával tálalják:




Ilyen panko morzsát rizslisztből, kevés tojással sütött piskótából is szoktam készíteni, tökéletes és gluténmentes. Valamint ezt a nagyszemű panko morzsát lehet ízesíteni is sajttal, sonkával, zöldfűszerekkel, fűszerekkel.

2018. január 31., szerda

Az olasz nonnák tudománya

Ősz hajak, dolgos, ráncos kezek, kötények és fejkendők. Menő szakácsok helyett igazi mammák, pontosabban nonnák, akik zsúfolt, kopottas konyhájukban vagy éppen a kisunokájuk segítségével nyújtanak, dagasztanak. Nagyon igazi felvételek, öröm nézni őket. Hála Vicky Bennisonnak, aki egyik nagyit keresi fel a másik után.




A nagyi főztje nem csak az érzelmi kötődés miatt ízlik annyira: az évtizedek alatt felhalmozott konyhai tapasztalatok igazi kincset érnek. Ebből a feltevésből indult ki a Pasta Grannies nevű Youtube-csatorna ötletgazdája is, aki idős olasz tésztakészítő asszonyokról készít videókat. 

A minden csütörtökön új anyaggal jelentkező csatorna egyfajta online archiváló projektként is felfogható. Bennison dokumentálni szeretné az eltűnőben lévő hagyományos házi tésztakészítési technikákat. A századokon át generációról generációra öröklődő tudásnak sokszor az utolsó birtokosait láthatjuk, akiknek már nincs kinek továbbadniuk a tudásukat.  

A teljes cikk a Dining Guide-on olvasható.




2016. október 25., kedd

Csillagtök savanyítva


"Ha nő lettem volna, szenvedélyesen szerettem volna tálalni. Meg vagyok győződve róla, hogy szendvicseim híresek lettek volna, mert a citrom, a lazac, a szardínia, a sonka, a tojás, a petrezselyem színharmóniáit és formáit messze földön senki oly becsvággyal nem válogatta volna össze és nem tudta volna olyan leleményesen kombinálni. Egy teadélutánra készített tálam szebb lett volna, mintha Ruysdael festette volna. Kamrámban a befőttes üvegek, a cukor, a dara és a tarhonya úgy állott volna, mint a katona, vagy a balettáncosnő, zárt rendben."

Írja Hamvas Béla A bor filozófiájában. Anyu kamrája pont ilyen volt. Tőle tanultam, így hát az enyém is ilyen. A birsalmasajttól a négyféle szárazbabon át a fügelekvárig, a savanyúságokig minden kincsem van benne.
Jó, ha van tartalék. Az életben bármikor akármi is adódhatik, ugyi.




Már annyira nem aktuális, hiszen a savanyúság eltevése augusztustól október eleje-közepéig időszerű. Mostanra már beértek amiket eltettem. Kóstoltuk őket, s ezért is gondoltam, felelevenítem a jólbevált anyukámféle receptet. Valójában azért teszem mindezt, mert rá kellett jönnöm, hogy vannak olyan zöldségek amik - szerintem - csakis és kifejezetten savanyúságnak valók. Ilyen pl. a csillagtök. A pfefferoni paprika. A csicsóka. 
Tulajdonképpen mindhárom ehető zöldség, de én valahogy nem találtam helyet nekik a konyhámban - úgy értem, hagyományos ételként. Egyszerűen ki nem állhatom őket: a csillagtök halízű és furán síkos felvágva (arról nem is szólva, hogy ha már vastag a héja, lehetetlen normálisan megpucolni, alakja miatt lehetetlen normálisan darabolni is), a csicsóka rémisztő és ehetetlen megfőzve, a pfefferoni pedig szegény kilóg az "imádokmindentamipaprika" kategóriájából, mert vékonyhúsú, túlzöldízű kis semmiség. Ellenben! Ha savanyúságlébe kerülnek, teljesen átlényegülnek. Elnyerik valódi ízüket, nagyságukat. 
És most szeretném kiemelni a csillagtököt. Mozgalmat indítanék, hogy a kertészek szedjék le olyan 3-8 cm-es nagyságban, mert úgy a legfinomabb, leggusztább és nem csak savanyúságnak. (Azokra is gondolok, akik velem ellentétben egyébként is szeretik a csillagtököt.) Egyben lehet hagyni, mag még nem igazán van benne, és kellően vékony a héja is. Sajnos mivel égen-földön nem lehet mini patiszont beszerezni, a szokásos nagyságot tettem el, kimagozva, szeletelve. Így is nagyon jó, de egészben, miniben... na az az igazi. Az lenne az igazi.
Szóval... ööö jövőre, ha valakinek a kertjében túltengene a csillagtök, kérem szóljon, én átveszem mini méretben, savanyúságnak. :)

Tehát az alaplé a következő:
2 liter víz,
2,5 - 3 dl 20%-os ecet,
2-3 evőkanál só,
7-10 evőkanál kristálycukor,
1 mokkáskanál borkénpor (ettől szép színűk marad),
1 csapott teáskanál szalicil (vagy Na-Benzoát, de én azt utálom).
Kell még: torma, babérlevél, kapor, bors, szegfűbors, mustármag, koriandermag, tárkonylevelek, meggyfalevél, stb... vagyis fűszerek.

Ez a lémennyiség olyan 2-3 kg zöldséghez elegendő. Amit édesebbre szoktam csinálni a többinél, vagyis nem 7, hanem 10 evőkanál cukorral: a zöld dinnye, a zöld paradicsom, a csillagtök, a csicsóka. Ezek édeskésebben finomabbak, de ez természetesen egyéni szájíz-függő.
Nem kell felforralni a levet, csak így hidegen, csapvízből kikeverni. Mikor kóstolunk, nagyon tiszta kanállal tegyük. A savanyúságos üvegeket nagyon alaposan mossuk el, és a zöldségeket is úgyszintén alapos mosás, válogatás után tegyük csak üvegekbe. Ahol nem ép a zöldség, ott vágjuk ki azt a részt. Az uborkákat én körömkefével szoktam megsikálni, úgy az összes föld- és homokszemcse kijön a kis szöszeik közül. Minden üvegbe teszek tormaszeletet, fél-fél mokkáskanálnyi mustár- és koriandermagot is. Az uborkás üvegek aljára egy-egy szál kaprot is teszek.
A káposztás paprikához a káposztát szép vékonyra gyalulom, besózom és állni hagyom. Mikor levet enged, jól kinyomkodom, és egész köménymagokkal elkeverem. Így töltöm jó szorosan a csumájától megszabadított paprikába.
Jó szorosan beleteszem a zöldségeket az üvegekbe (az almaparikát, hagymát félbevágva), aztán jó csurig öntöm őket a lével. Folpackot teszek a tetejükre duplán, majd alaposan rácsavarom a fémtetőket is. Mehetnek a spájzba. Körülbelül egy-másfél hónap múlva fogyaszthatók.

(nem saját fotó)

Amióta növénytermesztés van a földön, a megtermett finomságokat tartósítani is kellett. A múlt század hajnaláig nem volt fagyasztó és hűtőszekrény, ezért pl. aszaltak, sóztak, füstöltek, dzsemeket és lekvárokat főztek, és persze savanyítottak. Régen az élelmiszer érték volt, pazarlásnak helye nem volt. (Jó lenne visszatérni erre az értékrendre... A gazdag nyugati országokban eszméletlen pazarlás folyik, amitől nekem a szívem szakad meg. Egyszerűen szentségtelen dolognak tartom.)

"Kovászos uborkát állítólag már i.e. 2000 körül készítettek a Közel-Keleten, legalábbis a híres görög vígjátékíró, Arisztophanész legjelentősebb riválisa, előbb barátja, majd ellensége (egy plágiumvita fordította szembe Arisztophanésszal), az i.e. 5. században élt Eupolisz egyik darabjában történő utalás erre enged következtetni. A savanyúságokról egyébként a Bibliában is néhányszor említés történik." - írja  
Csíki Sándor a Food&Wine oldalán.

2016. június 12., vasárnap

The kitchen table





The world begins at a kitchen table. No matter what,
we must eat to live.
The gifts of earth are brought and prepared, set on the
table so it has been since creation, and it will go on.
We chase chickens or dogs away from it. Babies teethe
at the corners. They scrape their knees under it.
It is here that children are given instructions on what
it means to be human. We make men at it,
we make women.
At this table we gossip, recall enemies and the ghosts
of lovers.
Our dreams drink coffee with us as they put their arms
around our children. They laugh with us at our poor
falling-down selves and as we put ourselves back
together once again at the table.
This table has been a house in the rain, an umbrella
in the sun.
Wars have begun and ended at this table. It is a place
to hide in the shadow of terror. A place to celebrate
the terrible victory.
We have given birth on this table, and have prepared
our parents for burial here.
At this table we sing with joy, with sorrow.
We pray of suffering and remorse.
We give thanks.
Perhaps the world will end at the kitchen table,
while we are laughing and crying,
eating of the last sweet bite.


~ "Perhaps the World Ends Here" from The Woman Who Fell From the Sky by JOY HARJO

2014. augusztus 7., csütörtök

egy zsemlényi czipóból huszárt lovastól



"Az a jó rétes, ami szinte csöpög a zsírtól,
tésztáját észre sem venni,
úgy elolvad a nyelveden,
s tölteléke levesesen olvad egy;
mondjuk ki a szót: álommá. "


"...a rétes tésztája is csak úgy jó,
ha egy zsemlényi czipóból egy huszárt
lovastól rétesbe sodorhatsz vele."

(Emma asszony tanácsaiból)


2012. június 16., szombat

Szezámsó



A zen hagyományból ismeretes az a történet, amelyben egy fiatalember olyan elviselhetetlenül szenved, hogy egyetlen nyugodt pillanata sincs. Ezért fölkeresi a mesterét, és a segítségét kéri. A mester azt javasolja, hogy tegyen egy pohár vízbe egy evőkanál durva sót, keverje el, és igya meg. A tanítvány úgy tesz, ahogy mondja. Persze a víz rettenetesen sós.
- És most - mutat a mester egy forrásra, amely a közelben bugyog elő a földből - önts egy kanál sót a forrásvízbe.
A tanítvány megteszi. A mester ekkor utasítja, hogy igyon egy pohárnyit a patakból, és a tanítvány észreveszi, hogy a só íze nem észlelhető.
- A probléma nem a sóval van - mondja a mester. - A probléma a tartállyal van. Növelned kell a tartály méretét.

(Daniel Gottlieb)



Tegnap vacsira hummuszt készítettem, házi készítésű tahinivel. Egy keveset kivettem a megpirított szezámmagból és készítettem belőle szezámsót, vagyis gomashio-t.

"A só az egyik legerősebb jang, a szezám pedig jin minőség, így keverékükben az energiák kiegyenlítődnek. Só helyett használhatjuk minden étkezéshez.

A só-szezám aránya: 
1:10 - 1:16, vagy 1:15 - 1:25
csak finomítatlan tengeri vagy bányasóval készítsük,
ezek között az értékek között, ahogy nekünk a legjobban ízlik.
(Makrobiotikus étrendben 1:18 az arány.)

Készítéséhez dörzsmozsár szükséges.
1. Megmossuk és lecsöpögtetjük a szezámmagot.
2. Előmelegített öntött vas, vagy vastag falú edényben a magokat állandó kevergetés mellett aranysárga állapotig hevítjük. Vigyázzunk, mert a magok hamar megbarnulnak, megégnek. Amikor ujjaink között szétnyomható a mag, akkor jó.
3. A dörzsmozsárba töltjük a felhevített szezámmagokat.
4. A sót addig hevítjük, amíg minden víztartalma elpárolgott. A só így felvette még a tűz jang energiáját, így könnyen összedolgozható a szezám jin olajával. A dörzsöléssel minden sószemcse szezámolajjal vonódik be.
Dörzsölésnél figyeljünk arra, hogy:
- ne őröljük nagy nyomással
- elég, ha a szezámmagok 2-3 darabra törnek, és csak 80-90 %-uk van szétmorzsolva
- ne őröljük gyorsan
- az őrlést ölben végezzük, a mozsár aljáról indulva, az oldalán spirálisan felfele haladva és vissza.
A jó szezámsó nem sós. Zárható edényekben (üveg, kő, fa, kerámia) kb. egy hétig tárolható.
Hatásai:
- kiegyenlíti a sejteken belüli kálium és a sejtközi nátrium egyensúlyát
- minden szövetelemre hat, de leginkább a csontra, epére-májra, idegrendszerre és szívre
- a szervezet savasságát semlegesíti
- erősíti az idegrendszert és immunrendszert
- a szervezet jin-jang egyensúlyát helyreállítja
- csökkenti a koleszterintet
- fokozza a szexuális energiát
- gátolja a festékes anyajegyből induló rákos sejtek növekedését
- energetizál
- fertőzésgátló"

(Somlósi Lajos receptje alapján, itt találtam a leírást)

2012. március 24., szombat

Vaj házilag

.

- Süti, fogalmad sincs arról, mi történik odabenn.
- Nem látok fényeket, nincs semmiféle testen kívüli élményem...
- Döntsd el, mit akarsz: táncikáló fényeket... vagy az igazságot önmagadról?
- Úgy tűnik, akárhányszor megpróbálok meditálni, mást se csinálok, mint önmagammal vitatkozom.
– Ez csak az egód, amint megpróbál nyeregben maradni. Ezt csinálja az egód; fenntartja a különállóság, a kettősség érzetét, és megpróbál meggyőzni arról, hogy selejtes vagy, sérült és magányos, nem pedig ép és egész.
– És ez segít?
– Francokat. Az egódnak nem az a dolga, hogy téged szolgáljon. Egyetlen feladata van: az, hogy hatalmon maradjon. És per pillanat halálra van rémülve, mer' leépítések zajlanak a háza táján. Ha tovább mész ezen az úton, bébi, akkor ennek a csibésznek a napjai meg vannak számlálva. Hamarosan munkanélkülivé válik, mert a döntéseidet a szíved fogja meghozni. Vagyis az egód küzd az életéért, az elméddel szórakozik, igyekszik a tekintélyét fitogtatni, és egy kalickában akar tartani, benn a sarokban, távol a világtól. Rá se hederíts.
- De hogyan tudja az ember figyelmen kívül hagyni?
- Próbáltál már valaha elvenni játékot kisgyerektől? Nincsenek elragadtatva, ugyebár. Elkezdenek rugdosni meg visítozni. Úgy a legkönnyebb elvenni a játékot tőlük, ha az ember ad nekik valami mást, amivel játszhatnak. El kell terelni a figyelmüket. Ugyanez a meditációnál is működik: ahelyett, hogy erőszakkal megpróbálnád a gondolataidat eltávolítani az elmédből, adj az elmédnek valami mást, valami jobbat, amivel eljátszhat. Valami egészségesebbet.
- Például?
- Például szeretet Sütikém. Tiszta, szent szeretetet."

  (Elizabth Gilbert:Ízek, imák, szerelmek)





Ma délelőtt hívott az egyik barátnőm. - Mit csinálsz? - kérdezte ártatlanul. - Vajat köpülök - feleltem ártatlanul. - Áhááá - mondta némi agyleállás után - végül is nálad ez teljesen normális... :)) - Si. Normale - feleltem. :))
Szóval egyrészt Dolce Vita könyvéből már kinéztem, másrészt Beastie-nál is megláttam a múltkor - hát ki kellett próbálnom. Máskor is köpülök vajat azt hiszem. Tényleg nagyon finom, finomabb, mint a bolti. És kb. 5 perc alatt készen volt, ráadásul csak dobozos tartós tejszínem volt itthon és ebből is tökéletes lett. Négy deci tejszínből lett pontosan 15 dkg vaj. A savót majd elhasználom kenyérsütéshez. Egyébként vagy az Aldiban vagy a Lidliben szoktuk venni ezt a tejszínt, kb. 150 forint 2 dl belőle.

Készítés: a tejszínt tegyük vagy késes (dagasztókaros) robotgépbe vagy kézi habverővel verjük fel, vagy tehetjük egyszerűen dunsztos üvegbe is, amire rácsavarjuk a tetejét. Légyeg az, hogy addig kell verni (a dunsztosüveget rázni), míg először tejszínhab lesz belőle, majd túlverődik és a vaj és a savó különcsapódik. Ez nálam a robotgépben cirka 4-5 perc alatt be is következett. Ezután egy vékony vászonanyagot egy kislábos tetejére tettem, a közepébe pedig belekanalaztam a kicsapódott vajat. Aztán többször megtekertem a vásznat a vaj körül, így a maradék felesleges savó ki is csöpögött belőle. Voilá. És készen is vagyunk. :)
Formázzuk és hűtőbe tesszük.

Tipp: nagyon különleges ízű házivajat kaphatunk, ha egy részéből ghít készítünk, s az elkészült karamelles-mogyorós ízű isteni ghíből egy keveset a sima natúr vajhoz keverünk. Utánozhatatlan íze lesz, hasonlítani fog a belga vajhoz. Mondjuk kilenctized rész normál vaj és egytized rész ghí keverékére gondoltam.


2012. március 8., csütörtök

Fűszerkavalkád

.

Valamit kerestem a neten, és találtam egy remek oldalt. Fűszerkeverékek. Fűszerolajak, házi mustárok, mit-mihez, stb.


 (kép innen)

Az arab részt kissé hiányosnak találtam, de a Terebessen megleltem.

2012. január 8., vasárnap

Házi crème fraiche

.

Tegnap éjjel nem tudtam aludni. Szemben van egy bár/diszkó/népbutítóésnyomorbadöntögető, és az idióta cigarettatörvény miatt aminek semmi de semmi értelme és megint adtak egy pofont a sz@rnak csak hogy finom legyek és nőies folyamatosan vagy 30 ember üvöltözött, dajdajozott és a kocsikból teljes hangerőn nyomatta a zenének legcsekélyebben sem nevezhető tuctuc-ricsajt az utcán, a város közepén. Megszoktam a nagy forgalmat, de ez azon messze túltett. Megjegyzem a diszkó fölött lévő szálloda vendégei sem tudtak aludni még hajnali fél háromkor sem, mert égtek a villanyok és szerencsétlen vendégek nézegettek lefele, hogy mi ez az iszonyatos csimbum és üvöltözés.... Annyira zavaró volt, hogy be kellet kapcsolnom a tévét, muszáj volt elnyomni a folyamatos kiabálást. Az egyik műsorban a paprikán láttam ennek a házi krémfressnek hogy magyarítsak a receptjét. Kép most nincs - amúgy is csak egy köcsögben látnátok egy szép nagy fehérséget. Szóval.
A fél liter tejszínt felmelegítjük kézlangyosra, negyven foknál nem melegebbre. Aztán hozzákeverünk 3 evőkanál írót/kultúrát. (Ha nincs kultúra, jó a joghurt is.) Lefedjük és elől hagyjuk, hogy lassan hűljön ki. Hat-nyolc óra elteltével hűtőbe tesszük. Kereken egy nap múlva készen van a krémfress. Minden jó valamire. Még a nemalvás is. :)

Mihez használhatjuk? Például gyümölcsös desszertekhez öntetként. A tejszínnél savanykásabb, sűrűbb, krémes. Pohárdesszertekhez. És persze sós ételekhez is, amikhez tejfölt vagy tejszínt használnánk.

És azért is visszautcazenélek nekik! Irgummegburgum mindjárt kettőtisss!. :)





És még mindig imádom Bob Marleyt. Van ami nem változik...

2011. november 24., csütörtök

Főzd magad!

.

Ma megérkezett hozzám Dolce Vita új szakácskönyve, a Főzd magad! Épp ablakpucolás-dekorálás-nagytakarítás közben vagyok mer' vasárnap már advent ugye, de muszáj írnom róla. A legfrappánsabban és legegyszerűbben ennyit tudok mondani: szerelem első látásra. :)




Csodálatos fotók, tömör, de tökéletes receptleírások - mint ahogy ezt már Dolce Vitától megszoktuk. De kézben tartani, lapozni, belefeledkezni egészen más, mint a monitor képernyőjén látni. Ott is nagyon szeretem, de a könyv azért más. Alapreceptek. Épp ezért önmagukban is tökéletesek, emellett roppant mód inspirálóak. Nem bonyolult kreálmányok, hanem természetes és szeretnivaló alaptételek. Hamvas Béla jutott eszembe, a rántott levesről írt gondolataiban ő ezt nálam sokkal jobban meg tudta fogalmazni:
"...származásunk szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria. Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. ...
...  normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani. ... Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van; ... Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem lehet. ... Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami közönséges, nem az értékek felső foka lenne. ...  Ha az ember ezt megkóstolta, az élet kedvességéről mindent megtudott."




Hát ez a könyv ilyen. Van asszony - elég ritka -, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van. Vrábel Krisztina számomra ilyen asszony. S a könyve mindezt híven tükrözi is. Ha elolvasod, lapozgatod, főzöl magad, az élet kedvességéről mindent megtudhatsz. :)
 

2011. november 18., péntek

Házisajt, házilag wokban füstölve

.

Ápolnunk és fejlesztenünk kell magunkban a teljes embert, aki az érzelmeknek minél szélesebb skáláját éli meg: van dühe, ujjongása, szomorúsága és extázisa.

(Popper Péter)





Nagyon szeretem a sajtot. És nagyon szeretem a füstöt is - dohányban is, ételben is. :) De a füstölt sajtok elég drágák, no meg legtöbbje ma már nem is igazi füstölt, csak füstaromás - csakúgy, mint a húsok esetében. Pár hónapja vettük fel a paprikáról A szakács, ha szabadnapos sorozatot. És Chuck ezzel a módszerrel füstölt lazacot. Nagyon guszta volt. Már akkor megfogadtam, hogy ezt házisajton is ki fogom próbálni. Most jött el az ideje. Ő faforgácsot használt, nekem az nem állt rendelkezésemre. De hazafelé jövet a piacról, a házitej mellé szedtem a kosárba pár marék falevelet. Az udvarunkban van egy fácska, most veti le a ruháját. Asszem begyűjtök még pár szatyorral, mert tökéletes volt füstöt képző anyagnak, irtó finom illata volt. Házi savósajtot - indiai nevén panírt - sokszor készítek, mert természetes és nagyon finom, emellett nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető és nagyon jól variálható fűszerekkel is az íze, és még grillezhető is. Most már füstölt is sokszor fog készülni belőle. Igazán nem egy nagy vasziszdasz, tényleg. :)

Hozzávalók:
2,5 liter házitej,
3 csapott mokkáskanál citromsav
vagy 2 citrom leve vagy ecet
só,
vászonanyag,
wok,
alufólia,
száraz falevelek.

Ennyi tejből nekem 38 dkg sajtom lett.



Elkészítettem a sajtot a szokásos módszerrel. Annyi módosítással, hogy mikor már a szűrőkanálban és a vászonanyagban volt leszűrve, és már a hidegvizes átöblítést is megcsináltam, akkor kevertem bele sót is - egy füstölt sajt jobb, ha sós kissé. Eztután négy kis folpackkal bélelt formába tettem, és egy órán át súlyokkal préseltem. A wokomat kibéleltem alufóliával, az aljára száraz faleveleket tettem és pár teáskanál sót rászórtam, hogy lesúlyozza, lenyomja a leveleket a wok aljára. Tűzre tettem és megvártam, míg füstölni kezd. A melegszendvicssütő rácsát beletettem a wokba, erre tettem rá a kis sajtgömböcöket. (Legközelebb bambusz tányéralátétből vágok méretre a rácsra, mert kissé meglágyult a sajt és eléggé belenyomódott a rácsba. Nem vészes, de jobban megmarad a forma, ha nem a levegőbe lóg a fele, ugye...) Az egészet lyukmentesen befóliáztam - akinek van fedője a wokjához az azt tegye rá - és kis lángon hagytam 20 percig füstölődni. Ennyi az egész. Nagyon erősen füstös lett, a levelek mennyiségével és az idővel ki lehet kísérletezni a tökéletes ízt. Asszem elég lesz neki legközelebb a 10 perc is. Mikor kibontottam, akkor elől hagytam a kis gombócokat vagy egy órán át, hogy teljesen száradjanak ki, ne maradjanak párásak. Csak ezután csomagoltam őket folpackba. Visszakeményedik, egy tökéletesen vágható sajt lesz belőle. Isteni finom!




Ugyan ezzel a módszerrel füstölhetsz halat is, húst is. Lehet fűszereket is hozzátenni - még izgalmasabb végeredményt kaphatsz. Jó étvágyat hozzá! :)


2011. június 16., csütörtök

Házi ricotta/orda ...és minden, amit tudni akartál a tejről, csak sosem merted megkérdezni...

.

A tej élet, erő, egészség.





Úgy jártam, hogy megláttam Ízlésszindrómánál ezt a friss házisajtot. Aztán a boltban vettem is tejet, tejfölt hozzá, gondolván jó lesz vacsira rozspirítóssal, paradicsommal, újhagymával, uborkával, paprikával. (Már érik hatalmas biokertemben - az ablakpárkányokon - a mini koktélparadicsom.) Szóval elkészítettem, megkóstoltam (nagyon-nagyon finom) és gyanús lett a dolog. Elkezdtem körbeolvasni a neten sajt, tej, túró témában. Osztán rájöttem, hogy ez (majdnem) nem más, mint az olaszok híres ricottája (csak házilag készítve), illetve az erdélyi orda. A kettő egy és ugyan az. Amit olvasgattam, megosztom veletek is, ha nem baj.
Tehát.
Orda: A sajtgyártásból visszamaradó savó még sok ásványi anyagot, tejcukrot, albuminfehérjét és zsírt tartalmaz. Ha a savót természetes úton megsavanyítják (vagy ecetsavat adnak hozzá), majd 70–90 °C-ra felmelegítik, akkor a savóban maradt fehérjék (laktalbumin) pelyhes csapadék formájában kicsapódnak. Ez a zsendice. A zsendicét sajtruhán átszűrve, 12 órás csurgatás után kapják meg az ordát (albumin savósajt). A friss sajtok közé tartozik. Állaga lágyabb, mint a tehéntejből készült túróé, de ahhoz hasonlóan felhasználható. Romlékony, emiatt csak a frissen készült ordát javasolt felhasználni. (forrás: wikipédia)

Ricotta: Gyakran a pecorino készítése során megmaradt tejsavóból készül a ricotta (ejtsd: rikotta) sajt, ezért sokáig mostoha szerepe volt a sajtok között. Színe fehér, állaga puha, íze édeskés. A ricotta jelentése: "újrafőzött". A tejsavót felfőzik, és a megmaradt masszát újra felmelegítik. Már az ókorban is készítették.(forrás: Mindmegette)

Túró: A túró megalvadt tejbõl (aludttej) készül. Az aludttejet nem egészen forrásig felmelegítik majd a savót leszűrik. A túró állapotát az aludttej minősége, a melegítés módja, a szűrés alapossága határozza meg. A savó elválasztása után keletkező túró egyben sajt-alapanyag.

Panír: indiai friss házi savósajt. A tejből a fehérjét citromlével csapatják ki. Lásd itt bővebben.

Csana: indiai friss házi túró. Citromlével csapatják ki a tej fehérjéjét, ugyan az, mint a panír, csak nem préselik egy tömbbé, hanem meghagyják túrószerű állagát.

Sajtok: A sajt megalvadt tejből (aludttej) készül. A szopós állatok bendőjében természetes úton alvad meg a tej. Egyes helyeken ezért állati bendőben alvasztják a tejet, utánozva a természetes biológiai folyamatot. A tej alvasztása növényi nedvekkel is lehetséges. Például a papája, szója és tök is tartalmaz tejet megalvasztó enzimeket. Iparszerű termelés során állati eredetű oltóanyagokat alkalmaznak.
Az alvadt tejet lecsorgatják, azaz elválasztják a savót a szilárd alvadéktól. A savó, a tej áttetsző vizes fázisa a továbbiakban jégkrémek, ömlesztett sajtok összetevője is lehet. A szilárd alvadékot sózzák, majd érlelik. Az érlelés során alakul ki a sajt íze, ekkor szilárdul meg kérge, benne a laktóz (cukor) és kazein (fehérje) elbomlik. Az érlelés 5 héttől 3 hónapig tarthat, nagy relatív páratartalmú, hűvös pincékben. (forrás itt)

Vaj: Tejszínből vagy tejfölből készítik, ami eredetileg az aludttej készítésekor gyűlik össze annak felszínén. A vajkészítés eljárása során köpüléssel választják el a tejzsírt az úgynevezett írótól. A vaj szobahőmérsékleten szilárd, de nagyon puha, csontfehér anyag.
A vajkészítés alapvető eljárása a köpülés, amelynek során a tejzsírt tartalmazó tejszínt illetve tejfölt 10-16 °C közötti hőmérsékleten erős mechanikai hatásnak teszik ki. (A sűrű bivalytejből készülő vaj esetében előfordul, hogy az erős keverés is elegendő – ez a gyakorlat a magyar kultúrterületen elsősorban Erdélyben honos, ott némely vidékeken a tehéntejből készülő vajat is keveréssel állítják elő). Sokféle köpülőedény létezik, de általában közös jellemzőjük, hogy a tejszármazékot tartalmazó edényben a köpülő dugattyúszerű részét függőleges síkban mozgatják, így tartják állandó mozgásban az anyagot. Lehetséges a zárt edényben való rázással történő vajkészítés is. A köpülés hatására a tejtermékben a tejzsír részecskéi gömböcskék formájában kicsapódnak, ezt az anyagot szűréssel lehet elválasztani az írótól. Ezt követően a vajból további eljárással választják ki a benne maradt írót. A vaj otthoni előállításával azonban továbbra is meg lehet próbálkozni. Az egyik lehetőség, hogy a kereskedelemben kapható habtejszint befőttesüvegbe öntjük, az üveget lezárjuk, és addig rázzuk, amíg a szilárd vaj ki nem válik (utána a kapott vajat lehűtjük). (forrás: wikipédia)

Tejföl: A tejföl tejből, tejszín vagy vaj hozzáadásával, homogénezéssel és tejsavbaktérium-színtenyészettel végzett, alvasztással készült savanyú tejszín. A magyar élelmiszerszabvány szerint a tejföl kizárólag tejből készülhet. A tejföl az aludttej föle, annak zsírtartalma, azaz savanyútejszín. A jó minőségű tejföl színe hófehér, állománya sűrűn folyó, krémes, íze enyhén savanykás. (forrás: wikipédia)

Tejszín: a kihűlt friss tej tetején keletkező tejzsírréteg, melyet fölözéssel elválasztanak a tejtől. 

Aludttej: lactis baktériumok hatására keletkezik. És ezeket a baktériumokat nem adagolják a tejhez, hanem a levegőből kerülnek bele. Ezek a baktériumok is szeretik a meleget, de ha ezt nem kapják meg, akkor is végzik a dolgukat, csak lassabban. Ez idő alatt más nem odavaló és káros baktériumok is belekerülhetnek a tejbe, amik szintén elszaporodnak és teszik a saját, számunkra nem éppen előnyös dolgukat, ezért a joghurt mindig értékesebb és tisztább élelem az aludttejnél.

Kefír: A joghurthoz hasonló módon készül, csak itt nem joghurt kultúrát használnak a beoltáshoz, hanem kefir gomba tenyészetet. A folyamat során mintegy 0,5 %-nyi alkohol is keletkezik.

Joghurt: A joghurt a tejbe adagolt baktériumokat, így főleg Lactobacillus bulgaricust és Streptococcus thermophilust tartalmazó baktérium tenyészet, úgynevezett joghurt kultúra hatására jön létre. A joghurt kultúrával beoltott tejet 5-8 óráig, 40 - 45 oC -on tartják. Azért ezen a hőmérsékleten, mert a joghurt kultúra baktériumjai ezen a hőmérsékleten érzik magukat legjobban, ilyenkor a leggyorsabb a szaporodásuk.
Ha a joghurtot gyárilag készítik, a felhasználandó tejet előtte minden esetben pasztörizálják, amivel azt is biztosítják, hogy a tej joghurttá érlelésének az ideje alatt gyakorlatilag csak a joghurt kultúra baktériumai szaporodnak el, a tejben lévő szennyező vagy káros baktériumok nem. A folyamat során a baktériumok a tejcukor egy részét tejsavvá alakítják át, a fehérje pedig megalvad. (forrás itt)

Vajkultúra vagy író: A régi időkben semmi sem veszett kárba a háztartásokban, még a köpülés után megmaradt lé sem. A levegőben található természetes baktériumokkal keveredve összesűrűsödött és jellegzetes, kellemesen savanykás íze lett. Az így keletkezett író remekül szolgált édességhez, palacsintához és péksüteményekhez.A napjainkban kereskedelmi forgalomban található író speciális erjesztő baktériumot tartalmaz. Pasztörizált édes teljes tejből, fölözött tejből, vagy zsírmentes tejből készítik. Miután a baktériumkultúrát hozzáadták a tejhez, 12-14 óráig fermentálni hagyják alacsony hőmérsékleten (optimálisan 20°C). Országtól és gyártótól függően sózhatják is.(forrás itt)





Nohát, akkor jöjjön a házi ricotta/orda receptje.

Hozzávalók:
1 liter kimért 3,6%-os teljes tej,
1 nagy dobozos tejföl vagy kefír,
gézanyag,
szűrő.
Plusz fűszerek az ízesítéshez tetszés szerint.

A tejet fölforraljuk, majd félrehúzzuk a tűzről és belekeverjük a tejfölt vagy kefírt. Kicsit kevergetjük aztán hagyjuk pár percig pihenni, hogy minden fehérje kicsapódhasson. Pár perc után egy magasabb fazékra szűrőt teszünk, bele egy gézanyagot vagy vászonanyagot vagy konyharuhát és beleöntjük a lábos tartalmát. Hagyjuk kicsöpögni - fél óra, egy óra elteltével készen is van. Ha ízesíteni akarjuk, azt a szőrőben, rögtön az átöntés után tegyük: sózzuk, fűszerezzük, jól keverjük el a hozzáadott sót és fűszereket a friss túrószerű masszában. Később már viszonylag megszilárdul.
Ha nem sózzuk és fűszerezzük, édességekben is használhatjuk, sózva-fűszerezve kitűnő friss házisajt. Nekem egy literből tejföllel keverve 37 dkg ricottám lett, kefírrel keverve kevesebb. A tejfölös krémesebb, lágyabb lett, mint a kefíres. Ára így tejföllel 420 forintra jött ki, ami kilós árra számítva kb. 1070 forintot jelent. Fűszerként sót, kevés köménymagot és újhagymaszárat tettem bele és durvára tört színesborsba forgattam.
Ami még érdekesség: rendszeresen készítek panírt is, vagyis az indiai változatot. Az sokkal masszívabb, gumiszerűbb állagú, ezért jobban is préselhető és kitűnően grillezhető, süthető sajt. A ricotta viszont nem grillezhető, mert szétesik, kissé meglágyul. Pedig csak nüansznyi különbség van a készítésükben.
Néha vettem szarvasi ricottát, de aztán le is szoktam róla, mert minősíthetetlenül rossz szerintem. A félkilós, átlátszó nylonzacskósra gondolok. Rettentően száraz, nem jó. Én most jöttem rá, milyen krémes, lágy és finom az igazi ricotta, most értettem meg, miért lelkendeznek az erdélyiek az ordáról, hogy az milyen finom. Most már én is tudom. :)

Tipp: a kicsöpögött savót véletlenül se öntsük ki, remek kenyereket, kalácsokat, péksütiket készíthetünk vele.

.

2011. június 9., csütörtök

Tapasztalataim a házitészta készítésről

.


Nem olyan régen sikerült a bolhán vennem egy jó kis olasz tésztagépet. Azóta tudom, hogy nem tudom, hogy élhettem nélküle?! :) Remek kis szerkezet és mióta megvan, csak házitésztát ettünk. Több módszert, receptet is kipróbáltam.
1. Eddig nem voltam jó barátságban a réteslisztekkel, nem is használtam semmihez sem. Viszont a házi tésztaához jó, állagát javítja, könnyebb dolgozni vele. Ez leginkább akkor igaz, ha nem kapunk jó minőségű finomlisztet.
2. A legeslegjobb a durum rétesliszt. A legfinomabb tészta fele sima fehér lisztből, fele durum réteslisztből sikerült. Ráadásul a színe is csodaszép sárga, állaga még jobb, mint a sima búzalisztes tésztáé.
3. Kipróbáltam a mostanság divatos "minden 10 dkg liszthez 1 tojás" tésztát is és nekem nagyon nem ízlett. Iszonyúan tojás íze van, a tésztaízt nekem teljesen elnyomja, úgyhogy ezt a verziót teljesen elvetettem. Nem beszélve arról, hogy nagyon tojáspazarló. Egyébként a bolti tésztákon feltüntetett "4 tojásos", "8 tojásos", stb... megjelölés azt jelenti, hogy 1 kg liszthez mennyi tojást adtak. Egyedül a cérnametéltet jó sok tojásosan készíteni.
4. A legjobb tészta így készült: fele jó minőségű fehér búza finomliszt, fele durum rétesliszt. Minden 20-35 dkg liszthez 1 tojás megy és annyi víz, amivel kemény, de jól gyúrható tésztát kapunk. Kinyújtás előtt pihentessük a tésztát 20 percig, könnyebb lesz dolgozni vele. Só nem kell a tésztába, az a főzővízbe megy, amibe nem kell olaj, csak só. Annyira kell sósnak lennie a víznek, mint a tengernek. Tengertjártak előnyben. :) Tehát ha négy főre készítünk házi tésztát, a fél kiló liszthez csak 2 tojást adjunk, a többi víz legyen. Az 5-ösön nyújtott tésztát felforrás után 2-3-4 percig főzöm - attól függ, mennyire kemény tésztát gyúrtam.
5. Ha túl vékonyra nyújtottam, nem hasonlított a házi tésztára, olyan bótis lett. Tehát én 5-ig nyújtom csak ki, egyedül a raviolihoz használom a 6-os fokozatot, és a cérnametélthez a 7-es fokozatot. Cérnametélt készítésekor viszont a 10 dkg liszthez 1 tojás változat a nyerő, különben könnyen elázik a levesben a vékony tészta.
6. Próbáltam csak durum daralisztből is, tojás nélkül. Nem volt rossz, de a kevert lisztes, kevés tojásos változat jobban ízlett, kezelhetőbb volt.
7. Friss tésztából többet kell számolni mint a bolti tésztából, hiszen az száraz, a víztartalom nincs benne a súlyban. Fél kg bolti tészta négy embernek elég. Friss tésztánál 15-20 dkg lisztet mérek személyenként a tésztához.

Hát erre jutottam házi gyúrt tészta ügyben. Ne is várjatok milliliterre megadott folyadékmennyiségeket és egyebeket. Tésztát gyúrni megtanulni amúgy is csak a gyakorlatban lehet, érzésből kell csinálni.
Mai ebédünk van a képeken: darás tésztát ebédeltünk, idei friss eperlekvárral. :)

2011. május 4., szerda

Konfitált császárhús

.

Valahogy úgy kéne élnünk, hogy minden imádság legyen az életünkben. Az imádság az imádat. Az ember egyszerűen szereti azt, amiben él. Szereti hogy most van itt a Földön, mikor a legnagyobb szükség van rá. Szereti azt, hogy találkozik olyan emberekkel, akikkel tudják egymást emelni. Ezek olyan csuda dolgok... és mindig meg lehet találni a szépséget az életben. Csak hozzászoktunk, hogy állandóan nyavalygunk.

(Géczy Gábor)




Nálam a kerti zöldségek megjelenésétől késő őszig tart a hidegkonyha uralma. Annyira szeretem a kerti újhagymát, fejes salátát, uborkát, no és a paprikát, paradicsomot (meg a gyümölcsöket) - hogy ilyenkor sok kenőke készül, illetve néha sültek, pástétomok ezekhez a roppanós, friss zöldségekhez. Felvágottakat egyáltalán nem eszünk, újabban sajnos szalonnát sem, mert egész egyszerűen nem lehet kapni normálisat. Mind gyorsélelt, tiszta nyers - egyszóval ehetetlen. Sajnálom szegény állatokat, mert nagy tiszteletlenség a húsukat ilyen barbár módon leértékelni...

A konfitált hús nagyon régi találmány. Emlékszem nagyanyámnál a spájzban volt több nagy zsírosbödön is. Az egyikben mindig lesütött hús is volt - ő így hívta. A lényege ennek az, hogy a nagyon lassan sült húsból kimegy minden víztartalom. Így ha teljesen ellepi a zsiradék, nem romlik meg. Tehát ez a másik fontos elem: a zsiradéknak teljesen el kell lepnie a húst. Ezzel a módszerrel tartósították a hús egy részét. Bármikor ki lehetett venni belőle, akár zsíroskenyérre kis cafatkákban, akár serpenyőben újra átsütve valamilyen körettel fogyasztva. Konfitálhatunk kacsa és libahúst is. Én a sertéshúsért vagyok oda bevallom. A császárhús pedig az egyik legízletesebb. Konfitálásra szerintem kifejezetten alkalmas, nagyon ízdús, porhanyóspuha megsülve. Olívaolajban is konfitálhatunk, akár zöldségeket is, halat is, vagy pl. fokhagymát.
A sütést végezhetjük sütőben is, vagy a tűzhelyen is. Tűzhelyen akkor, ha van annyira kis lángunk, hogy a zsír hőfokát olyan 80-85 fokon tudjuk tartani. Ha nem, akkor inkább a sütőt válasszuk. A konfitálás lényege táhát az, hogy olyan hőmérsékleten sütjük a húst, amin nem bugyborékol, forr, de lassan-lassan gyöngyözve mégis sül. Jó 3-4-5 órán át kell sülnie a húsnak, a súlyától függően. Ha kis darabot készítünk elég a 3 óra is, ha nagyot, kell az 5 is. A lesütött hús zsírja nagyon finom, ízletes kenyérre kenve. Érdemes jól fűszerezni, rétegesen. 


Hozzávalók:

80 dkg császárhús,
1 nagy fej vöröshagyma,
5 gerezd fokhagyma,
só,
10-12 szem egészbors,
6-8 szem szegfűbors,
1 mokkáskanál egész köménymag (elhagyható, én viszont nagyon szeretem),
1 mokkáskanál pirospaprika,
3-4 babérlevél,
1 kis ágacska rozmaring,
körülbelül 60 dkg zsír.

A lábos aljára kentem zsírt. Tettem egy réteg hagymakarikát, pár félbe vágott fokhagymagerezdet, borsot, szegfűborsot, egy babérlevelet rá, és erre a besózott, 1 cm vastagra szeletelt császárhúsdarabokat. Megint egy réteg hagyma és fűszerek, megint hús, megint fűszerek, megint hús. Fedőt tettem rá és lángelosztóra és nagyon kis lángra föltettem sülni. Akkor jó, mikor elkezd megváltozni a hangja. Lehet hallani, hogy másképp "serceg", másképp sül és az illata is megváltozik. Én a végefelé levettem a fedőt róla, hogy a víztartalom el tudjon illanni. Ennek a kis mennyiségnek elég volt körülbelül 3 - 3,5 óra sülés.




A zsírban hagytam kihűlni, aztán hűtőbe tettem. Valójában ha lenne jó hűvös kamra, ott tárolva lenne az igazi.
Zsíros bödönben. Ahogy nagyanyám is tartotta.

Apropó, a képen látható remek kis virágládámról - ami most éppen zsíros bödönné avanzsált, de kenyeret is szoktam benne sütni - jut eszembe: most hétvégén Zalaegerszegen a Skanzenben Keramikus Találkozó és Vásár lesz. Ha erre jártok, ne hagyjátok ki. Szépséges étkészleteket, sütőtálakat, csészéket, fazekekat és sok-sok minden egyéb konyhai edényzetet lehet venni. Egyedi darabok és álomszépek mind. Nekem egy kísértéssel ér fel ott körülnézni... :)

2011. április 7., csütörtök

Nokedli

Van egy elmaradásom. Sokszor írtam már a nokedlikészítésről, de precíze még nem. És itt a tojásosnoki-szezon.
Sokan azért nem készítenek nokedlit, mert félnek tőle, azt hiszik ez valami bonyolult ördöngőssség. Pedig ennél egyszerűbb dolog kevés van, mint nokedlit készíteni. És hát. Egy jó perkeltet csakis nokedlivel  - hacsak nem vadpörköltről van szó mert ahhoz a dödölle dukál - érdemes asztalra adni. El ne rontsátok holmi bóti tésztával a jó pörköltet!
Az egészből az a leghosszabb idő, míg felforr a főzővíz. Mert ezzel kezdjük: felteszünk egy nagy fazékban vizet forrni bő sóval. Három literhez kell körülbelül 2 csapottabb teáskanál só.
Míg a víz felforr, addig el is készül a nokedlitészta.
Háromféle nokedliszaggató létezik egyébként. Van a kis szeműt gyártó (a szögletes), vagy a nagyobb szeműt készítő (a nagy kerek) - ezt sztrapacskához szoktam használni -, és van a hagyományos deszka. Ezt vagy hosszúnyelű kiskanállal, vagy étkezőkéssel használjuk. Ezen lehet azt az igazi nagyszemű, csodás nokedlit szaggatni. Én ez utolsót szeretem a legjobban. Bevallom, a hagyományos nokedliszaggatóimat már nem is használom, mert mindig deszkán szaggatom a nokedlit. A nagyszemű a legfinomabb - legalábbis nekem.

Tehát kimérjük a lisztet és egy nagyobb tálba szitáljuk. Elkeverjük a sóval. A közepébe beleütjük a tojást, majd a fakanállal elkeverincöljük. Hozzáadunk hideg vizet. Addig keverjük csak, míg a tojás elkeveredik benne, de a tészta még csomóskás marad. Nem szabad simára keverni, mert akkor egy nyúlós massza lesz belőle, és nem lesz finom a nokedlink. Azért sem szabad elkészíteni a víz felforrása előtt sokkal a nokedlitésztát, mert akkor is nyúlóssá válik, ha sokáig áll. Ezért én csak akkor keverem össze, mikor már fel is forrt a víz.
A forrásban lévő vízbe szaggatjuk a tésztát, kisebb adagokban. Mikor feljön a víz tetejére a tészta, készen is van. Szűrőkanállal kivesszük és hideg folyó víz alatt leöblítjük. Épp csak öblítsük át, ne hűtsük el. Csak meg akarjuk állítani a főlését és le akarjuk öblíteni a tésztafőző víz ragacsosságát. Tálba tesszük. Mikor az összes nokedli készen van, elkeverjük 1 evőkanál olajjal vagy 1/2 evőkanálnyi zsírral, hogy ne ragadjon össze.
A deszkáról is kis adagokban szaggatjuk a nokedlit. Kiskanállal gömbölyűbb formákat kapunk, étkezőkéssel hosszúkásabbakat. Ez is ugyanolyan gyorsan megy, mint nokedliszaggatóval - csak ne álmodozzunk közben. :) Igyekezzünk gyorsan dolgozni. Nem baj ha nem egyformák a nokedliszemek és az sem ha jó nagyok. Sőt. A nagyszemű a legfinomabb.
Ha maradunk a szűkös adagnál, akkor készítsük 2 főre 20 dkg lisztből és 1 nagy tojásból a tésztát. Körülbelül 1,5 dl víz kell így hozzá. Négy főre a normál adag pedig 60 dkg lisztből, 3 nagy tojásból és 4 dl vízből készül. A nokedlitészta ne legyen túl sűrű, de híg sem. Ezért érdemes a vizet kisebb adagokban hozzákeverni, mert így tutira jó állagot kapunk, nem higíthatjuk el a tésztát. Mert hát a nokedli sem egy méricskélős műfaj... Ha mégis hígabbra sikerülne, egyszerűen szitáljunk hozzá még egy kevés lisztet és úgy jó lesz. Nokedlinél körülbelül 15-20 dkg lisztenként szoktam 1 tojást számolni.
A nokedlit úgy tarthatjuk melegen, hogy nem öntjük el egyből a főzővizét, hanem akkora tálat választunk a nokedlihez, amekkora megáll a főzővizes fazék tetején. Tehát lefedjük a kész nokedlit (én jénaiba szoktam kiszedni) és föltesszük a főzővíz tetejére, így alulról gőzölődik: vagyis melegen marad.
Amiért még sokan nem szeretnek nokedlit készíteni, az a mosogatás. Pedig egyszerű. A nokedliszaggató eszközöket egyből mossuk el kézzel. Ne szivaccsal, mert beleragad. Kézzel könnyen eltávolítható a nokedlitészta. A tálra ugyan ez igaz. Van mikor beáztatom a tálat, és fél óra múlva csak kézzel átmosogatom, mert így feloldódik teljesen a tészta a tálban. Szivacsot ne használjunk, csak mikor már nincs az eszközökön a nokedlitésztából. Egyszerű ez is.
Ez a kisszemű nokedli, a szögletes szaggatóval készítettem:
És ez a nagyszemű, a deszkáról kiskanállal szaggattam:
Még egy megjegyzés. Én sem vagyok ellene a reformosításoknak, de nokedlit soha nem csinálnék teljes kiőrlésű lisztből. Semmilyen arányban sem. Ha nokedlit akarunk enni, éljünk veszélyesen, vállaljuk a kihívást, essünk bűnbe, mit tudom én. Csak ne akarjunk fából vaskarikát csinálni. Lehetetlen.
Egyet megkísérelhetünk azonban. Durumlisztből készíthetjük tojás nélkül is, mert az bírja. Ebből a lisztből készülnek a jó minőségű olasz tojás nélküli száraztészták is.
Egy a lényeg: nokedlihez is jó minőségű lisztet vásároljunk. 

Tojásos nokedlit pedig úgy készítünk, hogy a kész nokedli alá még bőven teszünk zsiradékot (mert a tészta is, a tojás is felveszi és ha kevés a zsiradék, a tojásos nokedli bűnrossz lesz, mert száraz lesz), jól felmelegítjük nagy lángon és kevés tejjel vagy tejszínnel, és sóval jól felvert tojást öntünk a forró nokedlira. Kevergetjük, míg a tojás megszilárdul rajta. Ne süssük túl, csak épp ne maradjon nyers rajta a tojás. Ha túlsütjük, megint csak nem lesz finom a tojásos nokedli. Körülbelül 10 dkg lisztből készült nokedlihez 1 nagy tojást ütünk fel. Tehát ahány főre készült a nokedli, annyi tojást ütünk rá. A 30 dkg lisztes nokedlihez 3 nagy vagy 4 kisebb tojást.

2011. március 22., kedd

Maradék kenyér felhasználása

.

A szél fütyült, kiáltozott a házban, mintha válaszolni akart volna neki. Az óra ünnepélyesen ketyegett tovább.
Egyszerre csak megtörte valami a csendet: hangos csattanással becsapódott a ház kapuja.
- Michael! - kiáltott fel összerázkódva Jane.
- Jane! - kiáltott fel Michael, és sápadt arcára kiült az aggodalom.
Hallgatóztak. Aztán az ablakhoz rohantak és kinéztek.
Mary Poppins odalent állt éppen a kapu előtt, kabátban, kalapban; egyik kezében táskáját, másikban ernyőjét tartotta. Vadul fújt körülötte a szél, szoknyáját rángatta, kalapját félretaszította. De Jane és Michael úgy vette észre, hogy Mary ezt sem bánja, mert úgy mosolyog, mintha ő meg a szél megértenék egymást.
Egy pillanatra megállt a kapu lépcsőjén, és visszanézett. Aztán gyors mozdulattal kinyitotta az ernyőjét, bár nem esett az eső, s kifeszítette a feje fölött.
A szél vad rikoltozással csusszant be az ernyő alá, s fölfelé nyomta, mintha ki akarná tépni Mary Poppins kezéből. De Mary erősen fogta, s a szél nyilván ezt is kívánta tőle, mert most magasabbra emelte az ernyőt a levegőbe. Maryt pedig fölemelte a földről. Könnyedén libegtette, úgyhogy lábujja éppen csak súrolta a kerti utat. Aztán keresztülemelte a külső kapun, s fölfelé sodorta az utcai cseresznyefák ágai felé.
- Elmegy, Jane, elmegy! - kiáltotta sírva Michael.
- Gyorsan! - kiáltotta Jane. - Az ikreket! Hadd lássák utoljára! - Most már mind a ketten bizonyosan tudták, hogy Mary örökre elment, mert megfordult a szél.



Ó, tudtátok hogy Mary Poppins ilyenkor köztünk jár? Böjtidőben, mikor mindig fúj a szél, itt van... :)
Gyerekkorom nagy kedvence. Hmhm. Még most is időnként elolvasom...
Node elébb főzés. Aztán majd délután jöhetnek Mary Poppins kalandjai.
Épp most vágtam apró kockákra egy egész saját sütésű finom lenmagos, zabpelyhes, teljes kiőrlésű lisztes kenyeret. Mert van úgy hogy nem tudom eltalálni, éppen mennyi fogy. Anyutól tanultam. Ami nem jó zsemlemorzsának, azt felvágta kenyérkockának zsömlegombóchoz, krémlevesekhez vagy most éppen - köménymagos rántott leveshez lesz. Ha cipőt vett, nem dobta ki a cipősdobozt, hanem abban tárolta a zsemlemorzsát is, meg a kenyérkockákat is.
A lényege csak ennyi: vágd föl a kenyeret kockákra, levegős helyen szárítsd meg és mikor kell, csak vegyél ki belőle és pirítsd meg.
Nálunk sosem dobódott ki kenyér. Vagy zsemlemorzsa, vagy kenyérkocka lett belőle, vagy összegyűjtötte anyu olyan kolléganőinek, akik tartottak csirkéket vagy disznókat. Vagy kenyérleveseket szoktam készíteni belőle. Gaspacho-t vagy bármilyen másik jó kis kenyérlevest. (Még itt és itt és itt.) A maradék morzsát pedig elszórom a téren a galamboknak.
A zsemlemorzsa készítése is egyszerű: darabold el a kenyeret, szárítsd meg, majd diódarálón vagy konyhai robotgéppel daráld le. Aztán egy kissé nagyobb lyukú szűrön (tésztaszűrő) szitáld át. Kész. Korlátlan ideig eláll szellős dobozban.
Friss zsemlemorzsát csak akkor készítek, ha csőben sült étel van terítéken, aminek a tetejére kenyérmorzsa kell. Akkor robotgéppel friss kenyérből készítem, mert így rusztikus lesz és finom ropogósra tud megpirulni.

És a klasszikus felhasználása még a szikkadt kenyérnek a bundás kenyér. Mindenki szereti azt hiszem. :)
No és a jóféle kenyérpudingok, mint ez vagy ez vagy ez vagy ez. Lehet sósra is hangolni. Az angol konyha klasszikusai egyébként a sütés nélküli vagy sütött kenyérpudingok. Remek módszer szikkadt kenyerek vagy kalács elhasználására.