Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "brokkoli" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "brokkoli" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 5., csütörtök

Parmezános-mozzarellás, medvehagymás csirkemell

Húsvét utáni maradékhasznosítás. Bár most húsvét előttről, a böjtből maradt két zacskós mozzarella, aminek tegnapelőtt lejárt a szavideje, de megkóstoltam, és szerencsére még jó volt.



Végtelenül egyszerű és gyors fogás, ajánlom időhiányban szenvedő háziasszonyoknak (vagy embereknek). És idén is eszünk persze szezonban medvehagymát.

Hozzávalók 4 főre:
1 egész csirkemell csont és bőr nélkül
4 zacskós mozzarella
8-10 dkg parmezán jellegű sajt (nálam Marcsi parmezánja)
5 dkg vaj vagy 3 dkg szemne (vagyis tisztított vaj)
1 evőkanálnyi olívaolaj
1 fél marék medvehagyma
1 kis üveg kapribogyó (az a hosszúkás kis üveges)
só, frissen őrölt bors
reszelt citromhéj

A csirkemellet vágjuk körülbelül fél centi vastag medalionokra vagy szeletekre, sózzuk, borsozzuk. A vaj és fél evőkanál olívaolaj keverékén süssük meg viszonylag nagy lángon szép piroskásra. Tegyük félre egy tányérra ami készen van, majd süssük meg a következő adagot is. Végül - ha fémnyelű serpenyőnk van - tegyük vissza az összes hússzeletet egyenletesen szétterítve. Ha nem tehető sütőbe a serpenyő, rendezzük jénaiba vagy más sütőtálba. 
Gyújtsuk be a sütőt nagy lángra.
Aprítsuk fel a medvehagymát.
A húsokra szórjunk kapribogyót (a tetejére hagyjuk pár szemet), medvehagymát, reszelt citromhéjat és reszelt parmezánt, végül fedjük be mozzarella-szeletekkel és a kevés kihagyott kaprit is díszítésképpen szórjuk a tetejére, s még kevés olívaolajat locsoljunk a tetejére.




Tegyük az előmelegített sütőbe olyan 10-15 percre, míg a sajt jól megolvad a tetején.
Sok szaftja lesz, mert a mozzarella enged levet. Kiváló körete a rizs vagy a natúr puliszka, de házi szélesmetélttel is el tudom képzelni. Párolt zöldséggel (pl. brokkoli) is tálalható.

Tipp: medvehagyma szezonon kívül 2 nagy gerezd aprított fokhagymát futtassunk meg a hús sütése után a visszamaradt vajban, azzal is tökéletes lesz. A fokhagyma mellett adhatunk hozzá azért még zöldfűszert: petrezselymet, zsályát, kaprot vagy kakukkfüvet vagy bazsalikomot, mikor mi van kéznél vagy a fűszerkertünkben.

2016. október 5., szerda

Májgombócleves


Az őszben az ízeket és illatokat szeretem a legjobban. Ilyenkor még gazdag a természet, tele vannak a kertek színpompás zöldségekkel. Egy melengető levesben az évszak izzó bőségét, mint ízletes kavalkádot, egybeforralhatjuk a fazék alatt lobogó tűz melegével.
A köd, nyirkosság, hideg nem az én világom. De bentről nézve... úgy már elmegy. 
Azt szokták mondani, mindenben meg lehet találni a szépséget, még abban is, amit nem kedvelünk. Valóban így van ez. A sülő gesztenye, alma, a forralt bor illata, a páratlan és gazdag levesek íze mind-mind erről tanúskodnak nekem.




Nem is akartam föltenni a blogra ezt az egyszerű levest, de mint menet közben kiderült, nem nagyon van a neten megbízható májgombóc recept. Több helyen is megnéztem, majdnem ugyanúgy írta mindenki - gondoltam, akkor biztosan jó lesz. Hát nem. Nekem szétesett a gombóc, és még szerencse, hogy egyet próbaképpen beleengedtem a levesbe, de többet nem szaggattam, várván milyen lesz... hát atomjaira hullott. Úgyhogy mégiscsak megőrzöm az utókornak - meg legfőképpen magamnak - az átvariált változatot. 
Az alapleves az előző napi krumplifőzőlé, benne egy kevés apróra kockázott burgonyával. Tehát így kezdődik a történet: végy egy kis fej vöröshagymát és egy nagy gerezd fokhagymát, kockázd nagyon apróra és 2 evőkanál olajon vagy 1 evőkanál zsíron kevés sóval dinszteld üvegesre. Pirospaprikázd, majd öntsd fel az előző napról félretett burgonyavízzel. (Ha aznap főzöl krumpliköretet, úgyis jó, persze.) Mivel nekem volt egy öklömnyi kis fej karfiolom, azt is beletettem, kis rózsáira szedve. (De mehetett volna a levesbe akár zöldbab is, fehér és sárgarépa is, vagy cukkini, csillagtök, brokkoli, sütőtök, kerekrépa is akár.) Önts még kevés vizet hozzá, sózd, úsztass meg benne 4-5 szem egészborsot és egy nagy csokor apróra vágott petrezselyemzöldet is tégy bele. Ízesítsd egy fél paradicsommal és paprikával is. (Ha van zellerzölded vagy lestyánod, abból is tehetsz egy szállal, a  leves csak még ízletesebb lesz tőle. No és aki szereti a csípőset, csilit is tehet bele.)
Amíg fő a leves, készítsd el a májgombócot így

4 főre  -
25 dkg csirkemájat
2 szikkadt zsömlét
1 nagy tojást
1 egészen kis fej vöröshagymát
1 evőkanál olajat vagy vajat vagy fél evőkanál zsírt
sót, borsot, majoránnát ízlés szerint
és kb. 15-20 dkg lisztet
dolgozz össze gombóctésztává a következőképpen:

a nagyon apróra kockázott vöröshagymát kevés sóval párold üvegesre a zsiradékon. A zsömléket áztasd vízbe. Aztán a májat vágd kis kockákra, és utána még a késsel a deszkán aprítsd, ahogy a zöldfűszereket szokás. Tedd egy tálba a májat, add hozzá a hagymás zsiradékot, a kinyomkodott zsömléket és a tojást is. Fűszerezd sóval, borssal, majoránnával. Adj hozzá annyi lisztet, amennyivel egy nagyon sűrű, nokedliszerű tésztát kapsz. Olyan sűrűnek kell lennie, hogy ha akarnád, vizes kézzel akár gombóckákra is formázhatnád. (Tehát jóval masszívabb legyen, mint a nokedlitészta, de azért még kissé lágy legyen.)
Ha készen van, evőkanállal szaggasd a forrásban lévő levesbe. Miután feljöttek a felszínre, hagyd még őket 3-4 percig lubickolni, vagyis annyi ideig, míg átfőnek. S már készen is van a leves.
Ha két napra főzöd, akkor inkább külön, sós vízben főzd ki a galuskákat, és egy lefedhető tálban külön tedd a hűtőszekrénybe, és másnap a levessel együtt melegítsd. Mert ha áll, a galuskák nagyon beszívják a levet, így másnapra az a meglepetés érhet, hogy eltűnt a leves. :)



2009. április 14., kedd

Variációk húsvéti maradékokra



Ami igazán számít, az az intuíció.


(Albert Einstein)



Nem könnyű precízen megsaccolni az étel mennyiségét - főleg ha három napos ünnepről van szó, plussz vendégjárásról. Ezért általában mindig van egy kis maradék. Legalábbis nálam, mert nem szeretem, ha a vendégeim éhen maradnak. Inkább több legyen, mint kevés.
Viszont ha az ember kétszer-háromszor evett már valamiből, negyedszerre már nem igen kívánja ugyanazt, ugyanúgy megenni. Ezért íme néhány ötlet a maradékok felhasználására.


Kalácsmaradék

Maradék kalács túróval:

2-3 dl tej, vaníliás cukor, 25 dkg tehéntúró, 2 dl tejföl, 1 citrom reszelt héja, vegyes vagy almakompót, kalács.
A felforralt tejben elkeverjük a vaníliás cukrot, és felitatjuk a kalácsszeletekkel. A túrót kikeverjük cukorral, tejföllel, citrom héjával, aztán egy tűzűlló tálba rétegezzük a túrókrémet és a tejes kalácsszeleteket, valamint a kompótot. Tíz percre forró sütőbe tesszük. Hidegen is nagyon finom., akár desszertnek, akár önálló vacsorának vagy reggelinek. (Planétás)

Tudom hogy a mákos gubát általában kifliből készítik, de szerintem maradék kalácsból is finom. Hozzávalói: maradék kalács (8 kiflinek megfelelően), 6 dl tej, 3 dkg vaj, vaníliás cukor, 15 dkg darált mák, reszelt citromhéj, 5 dkg porcukor (mert a kalács édesebb mint a sima kifli), 3 evőkanál méz.
A kalácsot kisebb darabokra vágjuk, a tejet a vajjal, vaníliás cukorrral felforraljuk, ráöntjük a szikkadt kalácsra, hagyjuk hogy feligya a tejet. A darált mákot a porcukorral és a reszelt citromhéjjal elkeverjük. A mákos keveréket a kalácsdarabokra szórjuk, kicsit rázogatjuk az edényt, hogy a mákos keverékből minden darabra jusson, aztán tűzálló tálba tesszük, mézzel meglocsoljuk, és forró sütőben enyhén átsütjük - forrón tálaljuk.

Készíthetünk belőle csócsamócsát is, ITT találod a link alatt.
Vagy angol kenyérpudingot.
Vagy ilyesmit csak pl. tejszínhabos-gyömölcsös tejberizst töltünk bele középre.
De a máglyarakás is jó ötlet.

Sonkamaradék


Sonkás kocka: Kifőzünk kockatésztát, a sonkát közben finomra, kicsi darabokra vágjuk. Tejfölt elkeverünk 1 vagy 2 tojássárgájával (mennyiségtől függően), borssal és a habbá vert tojásfehérjével. zzuk is ha szükséges. Mindezt óvatosan összekeverjük a tésztával, és egy kiolajozott tűzálló tálba terítjük. Sütőben szép piros-ropogósra sütjük, kockákat vágunk belőle, úgy tálaljuk. (Planétás)

Sajtos-túrós-sonkás rétes hozzávalói: 1 csomag mirelit vajastészta vagy rétestészta, 15 dkg tehéntúró, 20 dkg krémsajt, só, őrölt bors, 40 dkg parajlevél, 10 dkg kemény sajt, 10 dkg sonka.
A tehéntúrót összekeverjük a krémsajttal, sóval, borssal, henger alakúra formázzuk és hűtőbe tesszük. A parajleveleket megtisztítjuk és épp csak leforrázuk, majd lehűtjük. A vajas tésztát 2 mm-eresre nyújtjuk egyszer, majd elfordítva kétszer hajtogatjuk és fél órára hűtőbe tesszük.
A parajleveleket jól lecsepegtetjük, és szorosan bevonjuk vele a túrós-sajtos hengert. Ezt betekerjük a vékonyra szeletelt kemény sajttal, ezt pedig vékony sonkaszeletekkel (vagy darált sonkával) borítjuk be. A vajas tésztát 4 mm vastag téglalapra nyújtjuk, és az egyik szélétől 2 cm-re ráhelyezzük a tölteléket. Megkenjük a kimaradt tésztacsíkot tojással és ráhajtjuk a tészta nagyobbik, maradék felét. Ami kimarad tészta, azt derejevágóval levágjuk, és csíkokat szelünk belőle. A tétest kiolajozott tepsibe tesszük, megkenjük tojással, és a tésztacsíkokkal díszítjük, ismét megkenjük tojással. Előmelegített sütőben megsütjük. Felszeletelve tálaljuk, kiváló sörkorcsoja. (Planétás)

Sonkával töltött burgonyás gombóc tormás mártással

Sonkás töltött kifli: A főtt sonkát ledaráljuk, elkeverjük ugyanennyi reszelt olvadós sajttal, kevés tejföllel, pici vajjal, fűszerezzük őrölt borssal. Jó krémes legyen, de ne folyós. Félbevágott és a közepétől megszabadított kiflikbe töltjük, két végüket reszelt sajtba mártjuk és forró sütőbe 5-10 perc alatt piros-ropogósra sütjük. Vigyázat: isteni finom, abbahagyhatatlan. A töltött kifli így néz ki. Maradék szikkadtabb kenyérre is kenhetjük, szendvicskrémnek - amit ugyanígy, sajttal megszórva finom ropogósra sütünk.

A darabokra vágott főtt sonkát vegyíthetjük főtt burgonyával, zöldségfélékkel. A hozzávalókat tartármártással összekeverve kitűnő hideg salátát kapunk.

Elhasználhatjuk a főtt sonkát még pizzára téve, pirogba töltve, vagy vajastésztába rejtve.

A
sonkadarabokat tölthetjük túróval együtt palacsintába, bepanírozhatjuk, szép piros-ropogósra kisüthetjük és tormás mártással tálalhatjuk.

No és a ham and eggs az örök klásszikus...
És úgy jártam, hogy a kimért tej maradéka sűrű, igaz aludttejjé vált a hűtömben. Erről jutott eszembe, hogy prószatésztába is vághatunk sonkadarabkákat és így süthetjük meg. Vagy süthetünk sima prószát, a közepére halmozva sonkát, tojáskarikákat, tejfölös tormakrémet, aztán begöngyölhetjük.




Főtt tojás maradék

Készíthetünk belőle bármivel ízesített töltött tojást. A tojásokat félbevágjuk, a sárgákat kivesszük egy tálba. Villával összetörjük, vajat és tejfölt adunk hozzá egy keveset a krémes állagért. Ízesíthetjük olajos hallal, kaviárral, füstölt lazaccal, márványsajttal-dióval, májkrémmel, darált sonkával. Vagy hagyhatjuk csak natúran-krémesen. A töltött tojás felszolgálható így hidegen is, vagy vajjal kikent tűzálló tálba sorakoztatva megsüthető meleg ételnek is.

Meleg, brokkolis töltött tojás: 40 dkg megtísztított brokkoli, só, 5 dkg vaj, 4 tojás, 2-3 evőkanál tejföl, darált főtt sonka, őrölt bors, parmezán, 10 dkg trappista sajt, 2 csapott evőkanál liszt, 4 dl tej.
A tojásokat félbevágjuk és vajjal-tejföllel-darált sonkával-őrölt borssal elkeverjük a sárgákat, majd visszatöltjük. Készítünk egy vajas-tejes mártást, vagyis besamel-mártást, amit reszelt parmezzánnal ízesítünk. Ezt öntjük a tojásokra, tetejüket megszórjuk valamilyen olvadós sajttal. Sütöben a sajt pirulásáig sütjük. Közben a brokkolit sós vízben puhára főzzük. A tojásokat a brokkolikörettel tálaljuk.

Egyszerű töltött tojás melegen: A félbevágott keménytojásokból eltávolítjuk a sárgákat egy tálba. Összedolgozzuk kevés vízbe áztatott majd kinyomkodott zsemlével, jó sok aprított petrezselyemzölddel, sóval, frissen őrölt borssal. Visszatöltjük a tojásokba a keveréket, és kivajazott jénaiba sorakoztatjuk őket. Tejföllel meglocsoljuk, zsemlemorzsával meghintjük és szép pirosra sütjük. Fejes salátával tálaljuk. Apróra vágott sonkadarabkákkal is dúsíthatjuk.

A
tojáspörkölt is nagyon finom, galuskával, fejes salátával.
Vagy készíthetünk
zöldfűszeres tojásragut is petrezselyemmel, snidlinggel, kaporral: A keménytojásokat hat gerezdre vágjuk. Vajból és lisztből világos rántást készítünk, felöntjük csontlével vagy vízzel (adjuk ekkor hozzá kevés ételízesítőt), forraljuk pár percig, aztán adjuk hozzá az aprított zöldfűszereket. Ízesítsük citromlével, pici cukorral, val, borssal, végül a tűzről levéve keverjünk hozzá egy tojássárgájával elkevert tejszínt. Azonnal, forrón öntsük le a tojásgerezdeket a mártással. Hajában sült vagy főtt burgonyával és fejes salátával tálaljuk.

A rakott krumpli is kiváló étel a főtt tojások elhasználására. Lásd ITT.
A kaszinótojás is egy klasszikus és nagyon egyszerű elkészíteni.

És még mindig van medvehagyma, íme egy tojáskrém ezzel a tavaszi zölddel.
De a tepertőkrémbe is sok tojás kell.

Nos, így hirtelen ennyi ötletem volt... A variációk száma azonban végtelen, de talán elindítottam a fantáziát, és akinek van maradéka, talál egy-két jó tippet itt.
Kellemes főzöcskézést! :)

2019. március 11., hétfő

Medvehagymás paradicsomleves nudligolyócskákkal



Azért is szeretek főzni, mert sokszor úgy tudok csudálkozni azon, hogy néhány alapvető és egyszerű hozzávalóból micsoda finomságok tudnak varázsolódni. Ez a leves nagyon meglepett, mert annyira finom lett, hogy máskor is fogom készíteni, pedig fel sem akartam tenni a blogra. Milyen jó, hogy azért minden eshetőségre készen lőttem gyorsan pár fotót. 

Hozzávalók 4 főre:
1 olasz darabolt paradicsomkonzerv
2 liter víz vagy húsleves, ha nincs akkor víz és 2 leveskocka

frissen őrölt bors
ízlés szerint kevés cukor
félmarék friss medvehagyma (12-16 normále levél)
1 evőkanál olívaolaj
2 félmarék fagyasztott zöldborsó vagy 10-15 dkg gomba (lehet szárított vargánya vagy fekete tölcsérgomba is, ezekből elég egy fél marékkal beáztatni) vagy 2-3 nagyobb kelkáposztalevél csíkokra vágva vagy 1 kisebb padlizsán kockázva és forró olajban jó feketésre-barnásra sütve
betétnek:
nudligombóckák vagy sajtgolyók vagy szikkadt kenyérdarabok vagy tészta (pl. gyufa vagy rizsszem-tészta vagy pici csavartcső, stb...) vagy rizs

Az olajon átforraltam a hámozott paradicsomot kevés sóval pár percig, hagytam hogy jól rotyogjon, aztán hozzáadtam a felaprított medvehagymát is, és fölöntöttem vízzel. (Sajnos nincs fagyasztóm, így húslevest nem tudok eltenni.) Tettem bele leveskockát, borsoztam is. Mikor felforrt, kóstoltam, ízlés szerint sóztam, cukroztam. Nem kell bele sok cukor, akkor finom, ha kissé savanykás. Csak pár percig forrt, mikor a nudlitésztából formázott kis golyóbisokat beletettem a borsóval együtt. (Volt előző napról krumplipüré maradékom, abból lett a nudlitészta fél tojással, liszttel.) Még főztem 3-4 percig és készen is volt a leves.




Azért írtam többféle zöldséget a hozzávalókhoz, mert a felsoroltak mindegyike jól illenék ebbe a végtelenül egyszerű kis levesbe. Még a karfiol és brokkoli is illenék bele. Sőt, tehettek bele főtt csicserit, babot, lencsét vagy sárgaborsót is.
Ha rizst főznétek bele, azt a legelején tegyétek bele, hogy megfőjön ő is, mire a leves is, ez a száraztésztákra is vonatkozik. A rizs és a tészta még sűríti is kissé a levest.
Ha sajtgolyóval csinálnátok, tehettek bele olvadós sajton kívül parmezán jellegű ízesebb keménysajtot is a sajtgolyókeverékbe, és persze nem kell panírozni, csak formázni és belefőzni a levesbe.
Egyébként még belebuggyantott tojást is el tudok képzelni betétnek, így pl. szétválasztós diétához is alkalmas.