Panzanella: toszkán kenyérsaláta

kék nyárban, mely szikrázott, lobogott,

gyémánt csöndben, mely körülcsobogott,

lebegtem, ösvény, fű s virág felett,

dehogy ott – az egész világ felett.

És le se kellett hunyni a szemem,

álom gyúlt át minden érzékemen,

...

álom, melyben néma kéj simogat,

álom, mely élő falakon visz át,

álom, mely csupa tükrös bujaság,

álom, amelyben ég s föld tündököl

és egész testünk hangtalan gyönyör.

                                                                               (Szabó Lőrinc, Tutajon - részlet)

A tüzesforró nyár abszolút kedvence nálam most ez a toszkán kenyérsaláta, a panzanella. Írtam már nektek, hogy rajongok a kenyérlevesekért is (pl. gaspacho), mert finomak és a szikkadt kenyér legjobb felhasználási módjai is. Nos, ez az egyszerű kis saláta is ilyen maradék-kenyér hasznosítós étel, és nagyon finom. Viszont kizárólag jófajta, masszív, igazi házikenyérből működik csak, ehhez nem használhatók a felfújt pékáruk, mert folyékonnyá áznának a salátában. Azt meg nem szeretnénk, igaz?
Receptet ne várjatok. Mint minden saláta, ez is érzésre készül, no meg pocak-korgási skála szerinti mennyiségben. Annyi a lényege, hogy a kenyér valóban házi legyen. Szeletekre vágjuk és rusztikus darabokra tépkedjük. Vagy sütőben, vagy serpenyőben megpirítjuk. Én serpenyőben csináltam, kevés olívaolajjal és durva szeletekre vágott fokhagymával.
A saláta ne legyen agyonbonyolítva. Kerüljön bele jócskán érett, finom édes paradicsom, sokkal kevesebb újhagyma, vagy új lilahagyma, kevés fokhagyma (az enyémben direkt átsütött van, mert sokszor nekem a nyers elég durva, de aki szereti, teheti bele nyersen is), kerüljön bele olajbogyó és ennyi a szűk hozzávalók száma. No meg friss bazsalikomlevelek, az mindenképpen. Lehet még kevés uborkát vagy paprikát is tenni bele, ebben ez utóbbi van, mert paprikarajongó vagyok...
Az öntet: jó sok olívaolaj, kevés bor- vagy balzsamecet, só, frissen őrölt bors.
A paradicsomokat kis cikkekre vágtam és kézzel kissé megnyomkodtam, hogy több leve legyen. Minden hozzávalót egy tálba tettem - a kenyérdarabok kivételével. Sóztam, borsoztam, olaj és ecet került rá és kicsit hagytam állni, hogy levet engedjen. Ekkor kevertem bele a pirított kenyérszeleteket és a friss bazsalikomleveleket. Állítólag az olaszok hagyják egy órácskát állni, hogy a kenyér visszapuhuljon, de az enyémnek jó kis leve volt, így szinte azonnal puhult benne a kenyér. És én szeretem, ha még kissé ropogós a kenyér a salátában, így azonnal ettem. Ízlés kérdése.
Lehet fúziósra is csinálni, ha átmenetet csinálunk a horiatiki (görög saláta) és a panzanella között: vagyis mindezt még megszórjük rusztikusra morzsolt fetával is. Kiadós, mégis könnyű, nyárias. Nem is kell ennél jobb étel, vagyis kevés ennéljobb ételt tudnék mondani az izzó meleg napjaira. Isteni finom.
P.s.: az olívaolajat ne sajnáljuk... :)

Meggyes parfé mentával, csokoládéval

Egyedül meg fél a lélek,
Azt hittem hogy már nem élek,
Csak néztem, ahogy néz az élet,
S mosolyogva homlokomon csókol,
És éppen jókor...

(Anna & The Barbies)

Megint egy édes semmiség, de nagyon finom kombináció. Meggyes parfé mentával, csokoládédarabokkal, hm... :)

Hozzávalók:
30 dkg kimagozott meggy,
1 nagy dobozos natúr joghurt,
10 mentalevél,
5 dkg étcsokoládé,
1 cl gyümölcspálinka,
csipet só,
ízlés szerint kristálycukor (kb. 10 dkg).

A kimagozott meggyet késsel összedaraboltam, lecukroztam és az apróra vágott mentaleveleket, valamint a csipet sót is hozzákevertem. Hagytam állni egy órácskát, aztán pálinkával, a durvára aprított csokoládéval és joghurttal jól elkevertem.
Ha van őzgerinc formánk, érdemesebb abban kifagyasztani, mert forróvízbe mártva a forma alját, s aztán tálra borítva szépen egyben lehet kínálni. Fagyinak is jó, ha valakinek van gépe, illetve ha többször átkeverjük a fagyasztás során.
Isteni.

Meggyes galette

Mosolyuktól felragyogott a konyha, ez a mágikus hely, ahol az asszonyok megosztják egymással a fájdalmaikat, a szerelmi pletykákat és persze a receptjeiket.

(F. G. Haghenbeck: Frida füveskönyve - Rejtélyek, vágyak, receptek)

A galette szerintem a franciák egyik nagy találmánya. Zseniálisan egyszerű, ugyanakkor végtelenül variálható. Még az olyan sütni nem tudó (sem szerető) lényeknek is csettintésre sikerül, mint nekem... Van már egy recept a blogon, az egy sós változat. Ez pedig édes, Lilla oldalán találtam. Egy Nigella recept, bár valójában nem követtem. Csak annyiban, hogy kukoricaliszt is került a tésztába, amitől nagyon jó íze lett és finom ropogósra sült. Egy biztos. Nigellának abban igaza van, hogy ezzel a sütivel házi istennőkké válhatunk. Könnyedén és gyorsan.
Ez egy kicsit arab beütésű galette lett. Mert a rózsavíz ebből sem maradhatott ki... egyszerűen imádom. Az illatát. Az ízét. És a meggyhez is fantasztikusan illik, akárcsak az eperhez. A kardamomomról nem is beszélve... a másik nagy kedvencem.

Hozzávalók 4 főre (4 darabhoz):
a tésztához:
7 dkg liszt,
4 dkg kukoricaliszt,
6 dkg vaj,
csipet só,
1 csapott evőkanál porcukor,
2-3 evőkanál hidegvíz.
A töltelékhez:
25 dkg magozott meggy,
1 evőkanál sötétbarna nádcukor,
4 babapiskóta édes morzsának összetörve,
1 evőkanál rózsavíz,
4 kardamommagnak a kis magjai mozsárban megőrölve,
1 nagydobozos 20%-os tejfölnek kicsit több mint fele,
kristálycukor.
A díszítéshez:
porcukor, citromfű vagy mentalevél.

A liszteket összekevertem egy kis tálban a sóval, cukorral, aztán a kockázott hideg vajjal gyorsan elmorzsoltam, majd annyi vizet adtam hozzá, hogy a tészta összeálljon úgy, hogy ne is ragadjon, de ne is legyen kemény. Folpackba csomagoltam és hűtőbe tettem 1 órára.
Mikor lehűlt a tészta, a sütőt előmelegítettem 180 fokra, a meggyet elkevertem a barnacukorral és a rózsavízzel, no meg a porrá zúzott kardamommal.
A tésztát négybe vágtam, kis gombócokat formáltam belőlük. Lisztezett deszkán vékonyra kinyújtottam őket és sütőpapírral kibélelt nagytepsibe raktam.
A meggy levének egy részét elkevertem a tejföllel. (Csak annyi meggylét adtam hozzá, hogy ne nagyon higítsa el a sűrű tejfölt.)
Megszórtam az édes morzsával őket úgy, hogy körülbelül mindnek maradjon a szélén egy 5 centis rész üresen, minta  pizzánál, mert ez lesz majd ráhajtva a sütire. Aztán a lecsepegtetett meggyel megszórtam, a maradék levet rácsurgattam egyenletesen elosztva a négy kis sütin. Megszórtam a meggyet kristálycukorral (úgy érzésre), végül rácsurgattam a meggylével kevert tejfölt. Ezt is megszórtam kristálycukorral. Az üres tésztarészeket ecsettel bevizeztem és összecsipkedve ráhajtottam a töltelékes részre.
Sütőbe tettem és körülbelül 15-20 percig sütöttem.
A fotón hiányzik a porcukor és a díszítés, de azt szerettem volna, ha látszik a sütemény úgy igazán.
Tehát tálaláskor nagyon finoman-vékonyan meghintjük porcukorral, s díszítjük valamilyen zöld levéllel.
Nagyon finom melegen is, hidegen is.

Édes paradicsomdzsem

A paradoxonhoz ragaszkodni nem olyasmi, amire egyik pillanatról a másikra képesek vagyunk. Ezért javasolt, hogy egész életünkben edzzünk bizonytalansággal, kétértelműséggel, a biztonság hiányával. A középen létezés felkészít rá, hogy félelem nélkül várjuk az ismeretlent. A köztes állapot, ahol pillanatról-pillanatra az elengedést gyakoroljuk, tökéletes edzőterep. Nem igazán számít, hogy ez inspirál vagy kellemetlenül érint minket. Ezt egyszerűen nem lehet jól csinálni. Ezért nagyon fontos az együttérzés, no meg a bátorság. Erőt adnak ahhoz, hogy őszinték legyünk magunkkal, hol vagyunk, ugyanakkor tudjuk azt is, hogy úton vagyunk, átalakulásban, hogy az egyetlen idő a most, és a jövő tökéletesen megjósolhatatlan és nyitott.

(Pema Chödrön: Közelíts a félelemhez!)

Édes kis semmiség... arab paradicsomdzsem, vagyis tulajdonképpen a ketchup egy változata. Panírt készítettem vacsira (most fokhagymával, sóval, friss bazsalikomlevelekkel és kapribogyóval), s remekül kiegészítette ez a finom és egyszerű krém, lekvár, dzsem? Minek nevezzelek...

Hozzávalók egy kis adaghoz:
80 dkg friss paradicsom (vagy 2 olasz hámozott paradicsomkonzerv),
3 dkg vaj,
1 evőkanál olívaolaj,
1 nagy gerezd fokhagyma vékonyra szeletelve,
1/2 teáskanál őrölt fahéj,
1 evőkanál kristálycukor (kb.),
só, frissen őrölt bors.

Ha friss paradicsomból készítjük, akkor dobjuk őket forró vízbe fél percre, aztán könnyen lejön a héjuk. Negyedeljük, a magokat vájjuk ki belőle, s daraboljuk még apróbbra.
Ha konzervből készül, akkor csak össze kell darabolni a paradicsomokat, és lével együtt főzhetjük,

Egy széles nagy serpenyőben olvasszuk fel a vajat az olívaolajjal, s mikor már kissé füstöl, illetve kissé megbarnul a vaj, tegyük bele a vékonyra szelt fokhagymát és a fahéjat, és kevergessük fél-egy percig. Arra vigyázzunk, hogy ne égjen meg a fokhagyma, közepes lángon csináljuk.
Adjuk hozzá a paradicsomot, sózzuk, cukrozzuk, frissen őrölt borssal ízesítsük. Kóstoljuk menet közben. Nagy lángon kell rotyogtatni, időnként megkeverve. Addig főzzük, míg jól besűrűsödik. Édeskésnek kell lennie.
Hagyjuk kihűlni, s hűtőszekrényben egy hétig is eláll.
Kitűnő pirítóssal is, vagy bármihez, amihez csak el tudjuk képzelni. Grillezett halakhoz, húsokhoz, sima sültkrumplihoz, különféle bundákban ropogósra sült zöldségekhez, rizshez... pitakenyérbe, stb...
(forrás: Casa Moro)