2013. szeptember 5., csütörtök

Görög tejes lepény (galaktoboureko)


   A szellem nem filozófia és nem elmélet. A szellem nem tudás és nem bölcsesség. A szellem a világ világossága, az a világosság, amely úgy nyilatkozik meg, mint félelemtelenség, mint gondtalanság, mint bizalom, mint szeretet, mint gyermeki kedély.

(Hamvas Béla: Arlequin, részlet)




Ígértem a görög szakácskönyvből receptet. Mivel nagyon szeretem ezeket a szirupos tömörgyönyör sütiket, ezt választottam.

Hozzávalók:
6 dkg gríz,
50 dkg kristálycukor,
2 tojás,
0,5 liter tej,
reszelt narancshéj,
pár csepp citromlé,
25 dkg rétestésztalap,
csipet só,
8 dkg vaj a kenéshez
12 dkg víz a sziruphoz.

Keverjük össze a grízt 15 dkg cukorral, csipet sóval, a két tojással, majd apránként adjuk hozzá a tejet folyamatos keverés mellett (hogy ne legyen csomós). Melegítsük fel szintén folyamatos keverés mellett annyira, hogy krémszerűen sűrű állagot kapjon, majd tegyük félre a tűzről. (Ne melegítsük túl a tojások miatt.) Adjunk hozzá csipet sót, reszelt narancshéjat és kevés citromlét.
Egy tepsit vajazzunk ki jól, majd a lapokat egyesével szintén megvajazva tegyük bele úgy, hogy vissza is tudjuk majd kissé hajtani a tetejére. Csak a fele lapot használjuk el, a másik fele a tetejére jön. (Én csak 2 lapot hagytam kilógni a tepsiből, a többit csak simán rétegeztem.)
Mikor a fele lap belekerült a tepsibe, a krémes grízt kenjük el és jöhet a többi réteslap, mind vajazva. Sütés előtt vágjuk be a süti tetejét, mert később már törik.
Előmelegített, kb. 180 fokos sütőben süssük 25-30 percig.
Míg sül a süti, készítsük el a szirupot: a mardék cukrot főzzük fel 12 dkg vízzel.
A szirupot aztán a megsült pitére öntjük és hagyjuk állni teljes kihűlésig.


2013. szeptember 2., hétfő

Ízek, imák, és szerelmem: Görögország ♥


Az elmúlt majd' egy évem mottója talán az lehetne, hogy "utazás az egész élet és utazó benne minden férfi és nő" - Shakespeare után szabadon. Hónapokig belül utaztam érzések, álmok és imák háborgó tengerén, s végül ez a láthatatlan, mítikus ösvény a valóságban is kalandhoz, élményekhez vezetett Görögország csodálatos tájain és tengerein.



Az ízek mindig is szárnyukra tudtak venni, mert ha másképp nem is, de a főzéssel be tudtam járni a világ tájait. Azt hiszem, aki olvasott eddig tudja ezt rólam, hiszen a blogon sok nemzet ételei megtalálhatók, nem csak a magyar konyha jellegzetességei.
Görögország ízei épp olyanok, mint az ország maga: egyszerűek, letisztultak, könnyedek és tiszták. Hoztam magammal egy görög szakácskönyvet is, magyar nyelvre fordítva. Az sejthető, hogy nagyon sok halételük van, hiszen a csodálatos tengerek ezt lehetővé teszik. Ami nem jellemző a konyhájukra: pl. leveseket alig esznek, és azt a keveset is szinte csak a téli időszakban vagy ünnepekkor. Viszont rengeteg előételük van, sokféle finom krém, salátafélék. Húsok közül a bárány, kecske, szárnyas a legjellemzőbb. Finomak a kenyereik, péksüteményeik, és hát a szirupos, baklavára hasonlító sütik is mennyeiek. No és a fagylalt! Akárhol ettem Görögországban, mindenütt isteni finom volt. És vigyázat, mert náluk 1 adag fagyi (1 gombóc, de ők nem gombócolnak) annyi, mint nálunk 3 gombóc. És minél több gombócot kérsz, annál olcsóbb. Ez meglepő, de így van.
Az igazi feta sajt isteni finom, minden nap ettem. És amiről ódákat zengenék ha költő lennék, az a görög olajbogyó és olívaolaj. Minden görögre 9 olajfa jut, a világ 3. legnagyobb olívaolaj-exportőrei. A bogyókat egyébként kimérve árulják az egész haragoszöld színűtől a lilásbarnán át a feketéig, a kisszeműtől az óriási nagy bogyókig, van sótlan és különböző mértékben sós, lében eltett vagy olívaolajban és fűszerekkel pácolt, van aszalt is, olcsó és igazán drága, szóval mindenféle és mind finom. Gyakorlatilag kint fetán és olajbogyón éltem. Ettem azért polipot is, meg valami nagyon finom tengeri halat is. És ittam ouzót, metaxát csak azért nem, mert nem szeressem a konyakot, de a cippuro-t annál inkább: ez az ouzo pálinka változata. Ó, és hát minden délután frappét a teraszon vagy valamelyik kávézóban. Megállapítottam egyébként, hogy az egy főre eső kávézók száma Görögországab a legmagasabb, és ez Thesszalonikire különösen érvényes. És. Mindenütt lehet kérem dohányozni! (Eddig is imádtam ezt az országot, de ezek után meg... a szívem csücske.) A görögök nagy kávéfogyasztók, leginkább török kávét (amit ők görög kávénak mondanak) és frappét isznak. A frappé jeges kávé, sok és sűrű habbal. Nescaféból készül és turmixgépben eszméletlenül fel tudják habosítani. Mindenütt jár hozzá külön kancsóban jeges víz is, vagy ásványvíz. Isteni finom, és amúgy is jegeskávét iszom itthon is nyáron mindig.
És mindig, mindenhol szól a zene, de kizárólag görög zene, egyszerűen imádtam. Utálják az amcsikat (én is), azért a McDonald's-ot nagy nehezen beengedték az országukba sok-sok tárgyalás után azzal a feltétellel, hogy "mi görögök vagyunk és dohányzunk", tehát vagy az összes meki dohányzó lesz, vagy nem jöhetnek. Beleegyeztek az amerikaiak, de hát a görög az görög és nem eszik szemetet és műételt, így kb. egy év alatt majdnem az összes meki kihalt az országban. Ma már talán csak egy vagy két üzlet maradt meg, de azok sorsa is valószínűleg az eltűnés lesz.


A görögok egyébként nagyon lazák, jó fejek. Pedig ők sincsenek jobb helyzetben mint mi. Rengeteg a munkanélküli és mégis. Annyira mások, mint a magyarok. Kint totál fel lehetett ismerni ki magyar... valahogy mintha mindenki arcára rá lenne fagyva valamiféle rosszkedv és szorongás és bizalmatlanság. Engem viszont rendszeresen görögnek néztek, úgyhogy ezt jó jelnek vettem. :) Jó, a fazonom is görögös (sötét göndör hosszú haj, barna bőr, fekete szemek), de meg nevetős vagyok, mindig mosolygok, úgyhogy inkább ennek tulajdonítottam, hogy maguk közül valónak hittek. Pl. váltáskor az új magyar csoport kórusban köszönt nekem görögül, én meg vissza, aztán magyarul. Volt nagy derülés, mert görögnek néztek nem csak a görögök, de a magyarok is... Görög boltokban meg értetlenkedve hadartak nekem, hogy hogyhogy nem értem, mit mondanak? Aztán kis idő elteltével rájöttek: azért nem értem őket, mert nem görög vagyok... :)

Nem sietnek, sziesztáznak délután egytől kb. 6-ig, mindent lazán vesznek. Például Thesszalonikiben leültünk egy buszmegállóban. Jött egy motoros, a járgányát abszolút középen, a buszmegállóban tette le, a járdaszegélytől jó félméterre kintebb ráadásul, majd bement az egyik boltba. Jött a busz. Sofőr halál lazán megállt az út közepén, utasok le- és fel, majd ment tovább, mintha mi se történt vóna. Nálunk ez biztos nem így zajlott volna...
Ennyit az ízekről. Szerelmek. Hölgyeim. A görög férfiak a nőket még nőnek nézik és akként is kezelik. Mindegy hogy 20 éves vagy vagy 70, 50 kg vaságyastul vagy 90 anélkül, hajadon vagy férjezett, nekik a nő NŐ. És ezt éreztetik is, mert udvarolnak. Néha igen hevesen, szóval erre nem árt felkészülni. :)


Imák... az ortodox templomok gyönyörűek. Engem teljesen elvarázsolnak... Ahol nyaraltunk, a tengerparton is volt egy nagyon szép templom, cirka 10 méterre a hullámoktól. Sokszor bementem este, mert mindig égtek a gyertyák, mert van valami nagyon megnyugtató a sok ikonképben, az aranyozásoktól és ezüsttől dúskáló pompázatos környezetben, a tömjénfüstölők és gyertyák mézillatában... És minden út szélén ott vannak lépten-nyomon Isten postaládái - én így neveztem el azokat a kis rúdon álló, pici kis dobozkákat, amikben mindegyikben van egy-két ikon és mindig, mindegyikben ég egypár gyertya. Van, amelyik ortodox kupolát formáz, van, amelyik csak négyzet alakú, de még a tengerparton is vannak, remekül megférnek közvetlenül a strandröplabdapálya mellett is a világgal. Az utak szélén pedig majdhogynem kilométerenként látni őket. A görögök nagyon vallásosak, és nekem ez nagyon tetszik. Talán ezért nem veszítik el önmagukat a mekdonáldszos művilágban, ezért van tartásuk és jókedvük még akkor is, ha nincs igazán okuk rá. S talán még az istenek is vigyáznak rájuk az Olümposz hegyéről... Jártam a Meteoráknál is, és ha akarnám sem tudnám leírni, milyen döbbenetes és lélegzetelállító varázs az, ami ott elkapja az embert. És hasonló élmény a Fellegvár is Athénban, egyszerűen kifejezhetetlen. Látni kell, ott lenni...
Visszajöttem. De csak testben. A lelkem ott maradt, ott-hon maradt. Mert maga az ország is lenyűgöző, az emberek is, de a tenger. A tenger. Mit is mondhatnék róla? Nincs rá szó. Nincs. A tenger a szerelem.
Visszajöttem, de még mindig úton vagyok... Mert... utazás az élet, egy véget nem érő kaland. Most kezdődik. Mindig most kezdődik, mert mindig úton vagyunk.

... és egy kis kedvcsináló, bár nem itt jártam, de egész Görögország ilyen gyönyörű





2013. augusztus 9., péntek

Pasta all'arrabbiata


Az nem baj, ha dühöng az ember - az se, ha villámokat szór haragjában -, de az rettenetes, ha kihűl.

(Ancsel Éva)




Még mindig kánikula van, úgyhogy igazodom hozzá. Tüzes és egyszerű, de nagggyon jó... már annak, aki szereti a csili mérgesfinomcsípős érintését.
Ennél kevesebb hozzávalóval kevés étel készül. Épp ezért ilyenkor a legfinomabb, mert ollan édes kerti paradicsomból csináltam, hogy csak na! És persze erre a klasszikusra is igaz, hogy minél kevesebb a hozzávaló, azok annál jobbak legyenek. Friss házitésztával a legeslegigazibb, de ha nincs kedvünk és időnk éppen rá, nagyon jófajta olasz tésztával is tökéletes. Ezt pl. valamikor egy lidlis olasz héten vettem, ilyenkor bespájzolok - mert ez a fajta tészta igazán nagyon jó.

Most egy főre mondom: kell hozzá finom tészta étvágy szerint (én csak ezt ettem, úgyhogy kb. 18 dkg száraztésztát főztem ki), csilipaprika tűréshatár szerint (én jó erősssen szeretem), friss érett kerti paradicsom (2-3 nagyobb darab), 2 nagyon duci gerezd fokhagyma, olívaolaj bőségesen (3-4 evőkanálnyi), , kevés cukor (paradicsomédesség függvényében), és vagy friss petrezselyemzöld, vagy friss bazsalikom.

Föltettem sós vizet forrni.
Közben az olívaolajon megfuttattam az apró kockákra vágott fokhagymát.
Mikor forrt a víz, beledobtam a paradicsomokat fél percre, majd kivettem, és lehúztam a héjukat.
A tésztát beletettem a forrásban lévő vízbe.
A paradicsomokat fölkockáztam apróra. A fokhagymás olajban, sóval, cukorral, csilivel jól összerotyogtattam. Ha nem lenne elég szaftos a mártás, a főzővízből lehet tenni hozzá. Úgy főztem, hogy mielőtt teljesen kész lett volna a tészta, áttettem a mártásba. Végül ebben főtt készre.
Tálalás előtt friss bazsalikomleveleket kevertem még hozzá.
Mennyei.


2013. augusztus 8., csütörtök

Füge, füge, füge


Az ősi természetesség múló ízei az ihletettség titokzatosságában érnek el bennünket,  - ó, itt van; jaj elment. Akkor vágyódunk utána, amikor olyasvalakivel találkozunk, aki megerősíti ezt az ősi kapcsolatot. Akkor érezzük a vágyódást, amikor rájövünk, hogy kevés időt szenteltünk a konyha titokzatos tüzének vagy az álmoknak, túl kevés időt fordítottunk saját alkotó életünkre, életünk munkájára vagy igaz szerelmeinkre.
A természeti asszony világába kevés ajtó vezet, de az mind nagyon becses. Ha mély sebe van az embernek, az egy ajtó; ha van egy régi-régi története, az egy ajtó. Ha annyira szereti az eget és a vizet, hogy szinte nem bírja elviselni, az is egy ajtó. Ha mélyebb, teljes, egészséges élet után vágyódik, az szintén egy ajtó.
A természeti asszony nélkülünk meghal. Nélküle mi halunk meg. Para Vida, a valódi élet érdekében mindkettőnek élnie kell.

(Clarisa Pincola Estes: Farkasokkal futó asszonyok)



A világ legegyszerűbb kánikuladesszertje. Ám fordítottan arányosan keletimesésen finom. Végy jó érett fügét, negyedeld. Szórj rá őrölt fahéjat, locsold meg rózsavízzel, bőségesen (tényleg bőségesen) finom mézzel, egy leheletnyi sót is tégy rá. Finoman keverd át. Jó hideg sűrű joghurtot 2 csepp narancsolajjal keverj ki. (Igazi narancsolajjal!) Tálald a fügét, tégy rá a joghurtból. S hogy valami ropogós is legyen benne, szórd meg összemorzsolt babapiskótával.
Lehet hogy ettél finomat... de ez. Ez varázslat.

Tipp: jó érett, zamatosízű szilvával is készítheted ugyanígy.