2018. március 17., szombat

heti húsmentes étlap - 5. hét



Vasárnap:
zellerkrémleves
vega chili con carne tortilla kenyérrel és rizzsel
madártej

Hétfő:
vega lebbencsleves
G. Ramsay-féle kukoricalepény fokhagymás joghurttal

Kedd:
medvehagymás salátaleves bundáskifli-karikákkal
sós kölespuding, sütőben sült balzsamecetes, mézes zöldségekkel (sárgarépa, kerekrépa, kelbimbó, édesburgonya)

Szerda:
diós-konyakos sajtkrémleves
rántott karfiolrózsák sült burgonyával és céklazalzikivel

Csütörtök:
lencseleves (a zöldséges bableves mintájára)
túrógombóc sok tejföllel, porcukorral

Péntek:
kertészleves
töltött, sült gombafejek, petrezselymes rizs, fejes saláta

Szombat:
sörös hagymaleves
camembert sütve, reteksalátával és frissen sült baguettel
házi sportszelet



2018. március 13., kedd

Hogyan nem lettem piaci kofa? Egy nem-vállalkozás rövid története.

Ez most egy dühös és szomorú poszt lesz. Vagy felháborodott vagy elkeseredett, vagy kiábrándult és dühös. Ja, mondtam már hogy dühös?




Kitaláltam, hogy szabad időmben sütiket fogok sütni. Olyan tea, kávé mellé való aprókat. Mert hogy esténként van rá 2-3 órám. Másnap pedig fogom a kis kosárkámat, és lemegyek vele a piacra.
Gondoltam - én naív - hogy legalább a kosztpénzrevalót majd megkereshetem.
Gondoltam - én naív - hogy én, az ecceri háziasszony kitaláltam egy olyan vállalkozást, amit magam el tudok indítani és levezényelni, nem kell alkalmazott, üzlethelység, és a többi.
Gondoltam - én a naív - hogy ez nem csak nekem jó, hanem a társadalomnak is, nem élősködöm a nyakán, nem állok sorba segélyért, hanem saját két kezem munkájával előteremtem a megélhetésemre valót. És még örömömet is lelhetem benne.
Üzletasszonyi karrierem amilyen gyorsan felívelt, kétolyan sebességgel alá is hanyatlott. A Nébihes hölgy közölte, hogy előbb rendelkeznem kell egy cukrászüzemmel. 
Maradok lábamlógatva, nemköszönettel. 




Európa más országaiban miért lehet ezt megcsinálni?
Az olasz nők miért ülhetnek kinn az utcán a nagy konyhaasztal mellett, és miért sodorhatják a házitésztát, s árulhatják? Hát nincs tésztaüzemük, oszt mégis lehet. Vagy az angol, francia piacokon miért árulhatnak a süteménytől a sajton át a lekvárig mindent? Vagy Indiától Ázsián át Mexikóig miért élhetnek meg tisztességgel a kisemberek abból, hogy viszik a gázrezsót az utcára, és egy kondérnyi ételt megfőznek minden nap, és nem csak az árus, de a vevő is jól jár, mert jót ehet és olcsón?
Hát a világon virágzik a street food, csak nálunk nem engedélyezett semmi sem? Holott mezőgazdasági ország lennénk a kiváló termőföldekkel, sok ember tudna élni és eltartani a családját abból, amit megtermel és feldolgozva kivisz a piacra.
De mi ehhez hülyék vagyunk. Mi a multikat akarjuk, és a függő rendszert, amiről véletlenül sem tudsz leválni, hacsak nincsenek a zsebedben súlyos milliók, amik eleinte is csak arra elegek, hogy elindíts egyáltalán valamit. A jogszabályokról nem is beszélek, amik évente változnak. Hát ezért nem vállalkoznak a külföldiek nálunk. Mert belefeccölsz egy rakat pénzt valamibe, utána meg tönkrevágnak az adókkal, a megszorításokkal, stb.
Paradicsom is lehetne ez az ország, de mi hülyék vagyunk ahhoz is, hogy ezt észrevegyük és kiaknázzuk.
Rugalmatlan itt minden. És nem, nem a kisember képtelen változni, és nem, nem a kisember tanultan tehetetlen, hanem ez a büdös nagy idióta rendszer, amely függésben tart, rugalmatlan és képtelen a változásra. A kisember alkalmazkodik. Lásd: az elmúlt egy-két évtizedben vagy másfél millió magyar ment el oda, ahol boldogulni is lehet.


2018. március 12., hétfő

Waldorf saláta

Egy igazi télvégi, tavaszeleji böjtbeillő saláta.




Furcsa módon még nem csináltam, pedig imádom a zeller-alma párost, égbenköttetett frigyük nagy klasszikus. A salátát a híres Waldorf Astora főpincére kreálta egy nagy fogadásra és a többi már történelem: annyira kedvelt lett, hogy a világ minden táján ismerik, és a nevezetes szálloda étlapján is szerepel a mai napig is. Köszönöm Zsuzsának, a Bodzás Vendégház háziasszonyának, hogy nemrég megemlítette, és igazán precízen leírta a történetet is.

Nem írok mennyiségeket, salátát - már sokszor említettem - érzésre készítünk. De úgy nagyjából: a zsülienre vágott zeller és almacsíkok körülbelül egyforma kupócot képezzenek. Egy főre szerintem fél alma és ennek megfelelő zeller kell, mert ez a saláta tipikusan egy kiváló előétel. Ha főfogásnak ennénk, duplázzuk. A dió pirításához kell: kristálycukor, pirospaprika, cayenne bors, koriander- és édeskönyénymag frissen mozsárban porítva, és csipet só. Ezzel a keverékkel megszórjuk és alaposan összekeverjük a diót, és sütőpapíros tepsire téve 200 fokon megpirítjuk. A cukor karamellizálódik rajta, és a dió pedig extra ropogós lesz, nagyon finom. (Az a veszély fennáll, hogy elcsipegetjük, mert annyira jó, szóval ezt vegyük figyelembe :)) )




Mivel hoztam az eredeti receptet, az én variációmat írom le, mert bár elhíresült ételről van szó, kicsi változtatások megengedettek. Az enyémen az öntet csak natúr krémes görögjoghurtot tartalmaz, jól kikeverve némi mézzel, fehérborecettel, dió- és szőlőmagolajjal és val. (Valahogy nekem ezekhez az alapanyagokhoz a fehérborecet jobban ízlik, mint a citromlé. De verjusvel is naggyonaggyon el tudom képzelni!)
A saláta összeállítása: a zsülienre vágott almához és zellerhez adtam némi durvára vágott fűszeres pirított diót, és összekevertem az öntettel. De úgy is tálalható, hogy az összevágott pirított diót nem keverjük a salátába, hanem csak a tetejére szórjuk.
Csak pár percet hagyjuk állni és már fogyasztható is. Karakteres és nagyon finom saláta.