2009. február 28., szombat

Gombás rizotto



A szerelem valahogyan a legutolsó és legmagasabb, amihez az emberi lét fel tud szárnyalni.

(Viktor E. Frankl)



Ritkán eszem rizst, de a rizottókat néha megkívánom. Nagyon változatosan készíthetők, akár zöldségfélékkel, akár hússal, akár hallal.
Én most gombásan készítettem.

Hozzávalók 2 főre:
18 dkg kerekszemű rizs,
30 dkg vargánya vagy más ízletes erdei gomba (ha nincs, akkor sampion gomba),
1 közepes fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
0,5 dl száraz vagy félédes fehérbor,
só,
frissen őrölt bors,
kakukkfű,
9 dl alaplé,
parmezán,
2 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj.

A gombát megmostam, és szeletekre vágtam. Az olívaolajon elkezdtem sóval, borssal és kakukkfűvel erős lángon pirítani, egészen addig, míg zsírjára nem sült és szépen meg nem pirult egy kicsit. Ekkor hozzáadtam az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát is, és innentől kis lángon pároltam a hagyma üvegesedéséig. Mikor megfonnyadt a hagyma, beletettem a rizst is. Addig kevergettem-sütöttem, míg a rizsszemek is megüvegesedtek, majd kevés alaplevet öntöttem hozzá. Folyamatosan kevergettem, mindig csak annyi lével öntve fel, amennyit a rizs magába szívott. Mikor már puha volt a rizs is, reszelt parmezánt és vajat is kevertem hozzá.
Az olaszos rizotto - mert ez most annak készült - kicsit tocsogós, nagyon sűrű, kevés szaftja marad, a rizs pedig al dente benne. Tehát nem kell pépesen puhára főzni a rizst, a szaftját sem szabad teljesen elfőzni róla. A vajat mindig csak a végén teszem bele, ettől még krémesebb lesz.
Figyelem! Azonnal fogyasztandó, mert ha állni hagyjuk, beszívja a szaftját, gezemicévé válik, és úgy már nem az igazi.
Az olasz rizottókba szoktak tenni fehérbort is, akinél épp akad kéznél, ne habozzon! Bátran tegyen bele, méghozzá a legelején még az alaplé előtt, és hagyja elfőni. Nekem most nem volt itthon csak vörösborom, az pedig elszínezte volna. De bor nélkül is finom volt.

2 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Már nagyon készülök egy rizottóra, tegnap Katánál csirkemájast láttam, most Nálad gombásat, szóval egyre jobban hiányzik. (A hétvége már betervezve, így legfeljebb jövőhéten...)

duende írta...

Én is régen ettem, azért is csináltam. Meg mert gyors, egyszerű, finom.