November végén készítettem kimchit egy szép, méretes kínai kelből. Egy nagyon kevés még maradt belőle, és most már jó savanykás is volt. A többit nyersen ettem meg, ezt most megfőztem levesnek. Brutáljó. :)
Hozzávalók 4 főre:
1 nagy kínai kelnek az 1/8 része kimcsiként és jó éretten
1,5-2 liter víz
3-4 evőkanál szójaszósz
némi só
1 zöldségleves kocka (vagy ha van zöldségalaplé, akkor az)
4-5 evőkanál kész főtt barna rizs
és opcionálisan, ha még dúsítani szeretnénk: 1 tofu felkockázva (lehet pirítani is)
A maradék kimchit laskára vágtam (mert a kimchiben egyben vannak hagyva a kínaikel levelei), felengedtem vízzel, zöldségleves kockát, szójaszószt, kevés sót, főtt rizst adtam hozzá és felforraltam. És készen is volt.
Nagyon-nagyon finom, szerintem a legjobb vegán leves, amit valaha ettem.
És újra készítek egy adag kimchit. Rá lehet kattanni, na. :)
Most volt a "kimchi day", én pedig véletlenül épp pár napja vettem egy szép nagy kínai kelt. Gondoltam - mivel koreai étterembe nem mostanában fogok eljutni -, hogy elkészítem. A fermentálásnak amúgyis nagy divatja van mostanság... Hát, nagyon finom! És nagyon inspiráló. Fogok más zöldségféléket is ennyire bátran fűszerezve savanyítani, a kimchi metódusa szerint. Nem kell nagy mennyiségeket készíteni, mindig csak annyit, ami pár evésre elfogy. S amíg esszük, addig készülhet a következő adag. Hűtőszekrényben pár nap alatt elkészül, de akinek van hűvös kamrája, készíthet többet is, mivel minél tovább áll, annál finomabb lesz. És annál egészségesebb. Ha mindig van kimchi, vagy más fermentált zöldségféle a konyhánkban, egész télen ehetjük a finom vitaminokat, és nem kapszula meg por formájában. Nem beszélve róla, nem az ízetlen salátát, paradicsomot és hasonlókat vesszük meg "zöldségfogyasztás" címén így télen. Ehető önmagában, rizzsel vagy hajában főtt burgonyával, de meg is főzhető, ugyanúgy, mint a mi savanyúkáposztánk, vagyis készíthetünk vele leveseket, egytálételeket is.
A minap a Lila Füge fészbuk oldalán jött szembe ez a vaníliás krémtúró, Karai Dávid követte el, én meg örültem, mert mindig is imádtam ezt a finomságot. Csak nem jutott még eszembe hogy itthon is megcsináljam, pedig a neten százezer recept van belőle már régóta. És a boltokban ugye csak icipici adagban árulják. Ráadásul eszméletlen gyorsan elkészül.
Én változtattam kicsit az arányokon, rögtön dupla adaggal csináltam, mert tegnap este vendégeim voltak.
Az enyémbe került:
50 dkg krémes sovány túró
4 tojás sárgája
4 dl tej
1 és 1/2 púpos evőkanál étkezési keményítő
8 evőkanál cukor (ebből 5 vaníliás)
csipet só
fél marék mazsola
3 cl rum+3 cl víz
Én először a mazsolát áztattam be a víz és rum keverékébe, hagy álljon, így pont be is ázott, mire elkészültem. És én nem a poharak aljára tettem a mazsolát, hanem a turmixolás után csak belekevertem a kész krémbe.
A többi ugyanaz: A tojások sárgáját elkevertem a cukor felével plusz a keményítővel, csipet sóval. A tejet felforraltam a cukor másik felével, majd először egy merőkanállal a tojássárgájákhoz adtam a forró tejből és azonnal jól elkevertem. Aztán még egy evőkanál forró tejet kevertem bele, végül a keveréket visszaöntöttem a lábosba, és kis lángon sűrűsödésig újra felforraltam állandó keverés mellett. Hideg vízfürdőbe tettem, közben néha megkevertem. Mikor langyosra hűlt, a túróval jól összeturmixoltam. Végül a rumos mazsolát is hozzá kevertem.
Fantasztikusan finom, tényleg az a retro vaníliás túró íz. Sokszor fogom még készíteni.
Tipp: Mivel a vaníliarúd aranyárban van, nekem van egy nagy üvegem, tele vaníliás cukorral: egy vaníliarudat kettévágtam, és felöntöttem kristálycukorral. Jó erős vanília íze és illata van. Ha fogy, mindig utántöltöm. A krémtúró akkor finom, ha kellően vaníliás.
Egy ideje figyelek rá, hogy több halfélét együnk. Például halászlevet is rendszeresen főzök mostanában, hála a házunk alatt lévő remek halboltnak. Tegnap is a halleves végett tértem be, de épp nem volt friss kárászuk, ellenben megláttam ezeket a szépséges tintahalakat. Ahogy az a végzet által történni szokott, egész más zsákmánnyal jöttem ki a boltból, mint amiért mentem... Úgyhogy reprodukáltam a nemrégiben, Szabadkán evett ételünket, mert nagyon ízlett. És a halastól azt is megtudtam, hogyan nevezik a szerbek és horvátok által nagyon kedvelt mándoldos krumplit, amit előszeretettel készítenek halak, illetve tenger gyümölcsei mellé. A neve egyszerűen blitva, s ha jól tudom, ez a mángold neve náluk. Ami kihívást jelentett, az a kalamári tisztítása és sütése volt, még soha nem csináltam egyiket sem. De jelentem: remekül sikerült mindkettő.
A kalamári tisztítása: általában fagyasztva kapható, ezért este későn letettem a fagyasztóból a normál hűtőbe, így reggelre ki is olvadt. Azzal kell kezdeni, hogy a fejénél megfogjuk, és kihúzzuk a belsejét. Aztán kihúzzuk a kis áttetsző csontját, ami úgy néz ki, mint egy kis műanyag, hosszúkás levélke. Könnyen kijön. Aztán egy hosszúnyelű kiskanállal kikaparjuk a belsejét, hogy teljesen tiszta legyen, a külsejéről pedig eltávolítjuk a két kis úszót és a vékony bőrt. Majd alaposan megmossuk. Aztán a fejrészről levágjuk a kis csápokat a szemek mögött, így egyen maradnak a kis úszók. Ahogy elvágjuk, egy kis gömbölyű porcos rész marad a csápok közepén, azt is eltávolítjuk, majd alaposan megmossuk a letisztított csápokat is. Ezeken marad kis szürkés bőr, ami nem eltávolítható, szóval ezzel együtt sütjük. Végül besózzuk és visszatesszük a hűtőbe sütésig.
A kalamári sütése: vághatjuk karikákra is, de egyben is hagyhatjuk a törzseket. Én egyben hagytam. A fölösleges vizet öntsük le a kalamárikról, hogy ne fröcsköljön nagyon sütésnél. Egy serpenyőt nagyon forrósítsunk fel, mert tulajdonképpen grillezni fogjuk. Amikor már jó forró a serpenyő, kevés olívaolajat öntsünk bele és helyezzük a serpenyőbe a tintahalakat: mind a törzseket, mint a kis csápokat. Rázogassuk a serpenyőt időnként, hogy minden oldalról tudjanak a darabok grilleződni. A tintahalnál nagyon kell ügyelni arra, hogy ne süssük túl, mert egyik pillanatról a másikra cipőtalp állagúra tud keményedni. Én olyan három percig sütöttem, és hihetetlenül omlós és puha lett, ugyanakkor gyönyörű színt is kapott. Ennyi pont elég neki, tökéletesen átsül.
A blitva hozzávalói 2 főre:
70 dkg burgonya
25 dkg mángold
só, frissen őrölt bors
2 evőkanál olívaolaj
2 nagy gerezd fokhagyma
A burgonyát hajában megfőzzük, majd megtisztítjuk. A mángoldot megmossuk és a középső, vastag ereket kivesszük, aztán a leveleket nagyobb négyzetekre vágjuk. Egy serpenyőbe kockázzuk a főtt burgonyát, sózzuk, borsozzuk és olívaolajjal megöntjük, majd kissé átpirítjuk. Végül hozzáadjuk a mángoldot is, és az apróra vágott fokhagymát is. Addig sütjük, míg a mángold összeesik.
Mivel mi kaptunk hozzá Szabadkán egy egyszerű öntetet is, én is elkészítettem, mert nagyon illett a sült kalamárira.
Az öntet: fél-egy deciliter olívaolajban elkeverünk fél csokor apróra vágott petrezselyemzöldet, egy nagy gerezd zúzott fokhagymát és pici sót, majd alaposan összekeverjük.
Tálalás: a blitvát tálaljuk a grillezett kalamárival a tányéron, mellé adjuk az öntetet és én paradicsomsalátát is készítettem: paradicsom félkarikázva, egy szál újhagyma zöldjével együtt karikázva, sózva, citromlével kissé meglocsolva, olívaolajjal is kissé megöntve. Mindezek mellé még citromgerezdeket is tettem az asztalra, mert a kalamárinak nagyon jót tesz, ha nemcsak ezzel a petrezselymes-fokhagymás öntettel kínáljuk meg, de kevés citromlével is.
Ez a petrezselymes-fokhagymás öntet nagyon jó a rántott padlizsánkarikákra is, csakúgy mint pár csepp citromlé - mert azt is sütöttem ma, mármint rántott padlizsánkarikákat. Isteni volt hozzá ez a fokhagymás öntet, csakúgy, mint a paradicsomsaláta.
Nem ördöngösség és mennyei finom étel. Méltón búcsúztattuk az idei nyarat, azt hiszem. Tipp: ha nem kapunk mángoldot, helyettesíthetjük spenótlevelekkel is.
Van egy görög sziget, Ikária. Nevét Ikaroszról kapta, aki a mítosz szerint e sziget partjainál veszett a tengerbe. Ez a kis földdarab arról is nevezetes, hogy lakói igen magas kort érnek meg, 80 évesnek lenni állítólag még fiatalnak számít. Egészségüket többek között (a napfény, a tenger, a jó levegő is hozzájárul persze) étrendjüknek is köszönhetik. Sok zöldséget, csodálatos olívaolajakat és halakat esznek.
Van két híres zöldséggulyásuk, az egyik a Mageirio, a másik pedig a Soufiko. Ahogy elnézegettem a recepteket, csak abban különböznek, hogy a Souficonak kötöttebbek a hozzávalói, míg a Mageirioba gyakorlatilag bármely idénynek megfelelő zöldséget beletehetjük, ami érik a kertben vagy kapható a piacon - a hüvelyesektől a levélzöldségekig. Abszolút szezonja van, mert most tényleg bármit megvehetünk bele, a kertek ilyenkor a legsokszínűbbek és gazdagabbak, minden érik és minden kapható.
Konkrét receptet ne várjatok a belinkelteken kívül, mert tényleg azt és olyan arányban lehet belefőzni ebbe az ételbe, ami épp kéznél van és szimpatikus. A lényege annyi, hogy jó sok olívaolaj megy bele, a hagymát és fokhagymát meg kell dinsztelni az elején, aztán a többi zöldség puhulási sorrendben kerüljön bele, illetve a nehezebben puhuló zöldségekre önteni kell épp annyi vizet, hogy ellepje őket és meg tudjanak tényleg főni-párolódni, s a nagyját el lehet rotyogtatni az étel alól a főzés végére. Burgonya és paradicsom általában mindkét gulyásban van. A videón a néni a krumplit a végén teszi bele, ráadásul paradicsomlét is önt rá, én megcserélném a sorrendet, mert ha paradicsom éri a nyers krumplit, nagyon nehezen puhul be, és ez igaz a fejtett babra, lencsére is, mert azzal is dúsítható, illetve a kukoricára is. Szóval a paradicsomot én csak a legvégén tettem bele. Fűszer csak só és bors kell.
Én most főztem mellé barnarizst is, de önmagában is fogyasztható, vagy kenyérrel például. Egyszerűsége ellenére isteni finom.
Még soha nem készítettem stifado-t, azaz a görögök vörösboros marharaguját. Tegnap átestem a tűzkeresztségen (szó szerint leégett a fél karom, mert kifröccsent az olaj...). Nem marhahúsból főztem, hanem vadból. De a recept autentikusnak mondható, több eredeti görög videnyót is megnéztem hozzá, kivétel a tej használata. A tejjel főzés mániám vadhúsoknál, a pörköltet is így csinálom, mert egyrészt porhanyósabb lesz, másrészt teljesen elveszi azt a nagyon jellegzetes vadhúsízt.
Hozzávalók 4 főre:
1 kg vad apróhús vagy marhahús (lábszár, lapocka, nyak)
0,5 kg apró vöröshagyma vagy salottahagyma
6 gerezd fokhagyma apróra vágva
4 dkg vaj
3 evőkanál olívaolaj
1 dl száraz vörösbor
1 dl zsírdús tej
1 hámozott, darabolt paradicsom konzerv
1 kisdobozos sűrített paradicsom
só, frissen őrölt bors
2 szem szegfűszeg
1 8-10 cm-es darab fahéjrúd
1 teáskanál kristálycukor
1 teáskanál vörösborecet (el is hagyható)
2 nagyobb babérlevél
A lábosban (én öntöttvasban csináltam) a zsiradékon jól körbepirítottam az egészben hagyott, tisztított apróhagymákat, majd kivettem őket egy tálkába, s azon nyomban sütöttem is a nagyobb darabokban hagyott húst is több részletben, hogy süljön, ne főjön. Mikor minden darabot átpirítottam, visszatettem az egész húsmennyiséget a lábosba, aláöntöttem a zsírdús tejet, a húst sóztam és borsoztam és hagytam forrni nagy lángon - többször átkevergettem közben -, míg az összes tej elfőtt és zsírjára sült a hús. Aztán hozzáöntöttem a vörösbort is, hagytam rotyogni egy percig, s tettem is a raguhoz a többi belevalót is: a paradicsomkonzerveket, a fűszereket, kivétel az apróhagymák. Kevés vizet is öntöttem hozzá, lefedtem és kis lángon hagytam főni úgy 2 órát, míg majdnem puha volt, ekkor került bele az apróhagyma is, és még 20 percet-fél órát hagytam főni, a hús puhulásáig. Közben kóstoltam, ha valami hiányzott, pótoltam: só vagy cukor vagy bor vagy ecet.
Friss, házi sütésű kenyérrel tálaltam. Az a jó, ha sok szaftja van, ennek olyannak kell lennie, hogy lehessen tunkolni. Körete alapvetően a kenyér, de szerintem egyben hagyott apró újburgonyával is nagyon finom, vagy akár rizzsel is.
Bablevest főztem ma, s ahogy kevergettem a rántást, és szállt fel az isteni mogyorós-karamellás illata a barnára pirított lisztnek, az a gondolat jutott eszembe, hogy elfelejtettük a rántást. Kiment a divatból, ma már maximum csak habarunk, vagy még azt se, hanem étkezési keményítővel sűrítünk, vagy éppen magával az adott zöldséggel, amiből a főzelék készül. (Én nem. Nem állok be a rántástól sikítva menekülők táborába soha.)
Nincsen ez így jól. Azért nincs, mert a pirított lisztnek van egy csodálatos telt íze és illata, amit nem lehet mással helyettesíteni. Például bab- és lencselevest csakis sötét szemleszín rántással lehet igazán finomra főzni, ahogy a rántott levest is. Sokan ezért nem szeretik, mert nem tudják jól főzni. Mert ahhoz is igazán meg kell pirítani a lisztet, hogy kiszabaduljanak az aromák és illatok. És ha jól csináljuk, az egyszerű rántott leves maga a csoda tud lenni.
A rántás elleni ellenszenv is csak egy hisztéria, amit nem is értek. A zsemlében, kenyérben helyénvaló a liszt, de ha levesbe vagy főzelékbe egy kevés belekerül, akkor már az ördögtől való?
kép: net
A rántást egyébként a franciáktól vettük át, náluk roux-nak nevezik, és a korábbi, szikkadt kenyérrel történő sűrítést váltotta fel. A rántás előtt a legegyszerűbb leves ez volt: szikkadt vagy száraz kenyér vízzel felöntve, sózva. Ebből született például a spanyol gazpacho is. Olaszországban is máig főznek sokféle olyan levest, ami úgy végződik a tálalásnál, hogy a tányér aljára egy szelet szikkadt kenyeret tesznek, s arra merik rá a forró levest. Én imádom ezeket a leveseket is, mert egyrészt finomak, másrészt a kenyér minden morzsája felhasználásra kerül, s nem a kukában végzi. Ezt finomították a franciák és helyettesítették a rántással. Például az egyik nagyon híres étel, a gumbo - ami az amerikai dél (Louisiana) talán leghíresebb fogása - francia gyökerekkel bír, és az alapja a csokoládészínűre készített roux.
A magyar konyha egyik sajátossága éppen a rántás elterjedt használata volt, a szakácskönyvek mindig megadták hogy világos, zsemleszín vagy sötét rántást készítsünk az ételhez. Ma már szerintem egyáltalán rántást is kevesen tudnak készíteni. Pontosan így kell csinálni:
A rántásnál alapszabály, hogy forró rántást hideg vízzel, kihűlt rántást forró folyadékkal engedünk fel. A rántást végig kevergetni kell, és mielőtt a folyadékot hozzáöntenénk, le kell húzni a tűzről. Aránya általában egy az egyhez, vagyis amennyi a zsiradék, annyi a liszt is.
Világos rántást besamel mártáshoz és zsenge zöldségfélékhez, valamint krémlevesekhez készítünk, zsemleszín rántást erőteljesebb zöldségekhez, például egy frankfurti leveshez, vagy például vadas mártáshoz, a sötét színű rántás babhoz, lencséhez, vagy barnamártáshoz illik.
Létezik diétás rántás is, ez úgy készül, hogy a liszt szárazon van megpirítva, s aztán felengedve és az ételhez adva.
Ennyit a rántás védelmében.
"Ha az ember természeti lény lenne, az abszolút
táplálék nem lehetne más, mint a gyümölcs. De tudjuk, hogy származásunk
szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi
humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta
lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy
életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel.
Ezen
az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni.
Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást
teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak
hisztéria. Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket
keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. A normális
élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció
nélkül. Messze azon túl, hogy valaki szereti, vagy sem. Az ember a nap
bármely szakában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan,
vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz. A püthagóreusok
kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük,
vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. A
tibeti csámpá is ilyesféle étel, de a lisztet forró teával öntik fel,
és néha faggyúdarabokat tesznek bele. A rántottleves mindennemű
feszültség nélkül való étel; ami különösen szeretetreméltó benne, hogy
szelíd és egyszerű. Magától értetődik, hogy a csecsemő első étele az
anyatej után a rántottleves. A rántottleves kristálytiszta éhség-étel,
ami körülbelül azt jelenti, hogy nem ínyencség, és nem torkoskodni való,
vagyis nem izgalom, hanem az éhes ember számára készült, és kenyérrel a
legjobb, ha pedig a kenyeret megpirítják, vagy különösen ha azt apró
kockákra vágva forró zsírban kicsit megsütik, gazdag, tömény és laktató,
annyira, ha az ember két tányérral megeszik, semmit sem kíván utána,
csak egy pohár félédes bort. A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a
főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást,
mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a
birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó
gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat
egyszerre kimondani. Rántottlevestől gyomrát még senki sem rontotta el.
Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes
tudatában van; az ilyen asszony rántottlevesében a földanya íze
határozottan felismerhető. Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem
lehet. Legtöbben, ha a leves durva, azzal védekeznek, hogy csak
rántottleves. Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami
közönséges, nem az értékek felső foka lenne. A rántottleves íze a
leginkább rokon a tejes búza ízével. Ha az ember ezt megkóstolta, az
élet kedvességéről mindent megtudott.
A bűncselekmények között
kétségtelenül a legsúlyosabb az élelmiszer hamisítás. Ebben bizonyos
tekintetben együtt van az árulás, a káromlás, a mérgezés, a csalás, a
hazugság, mindez alattomosan és rejtve; gyűlöletes nyereségvágyból
visszaél azzal, hogyha az ember megéhezik, ennie kell. Akármilyen
rettenetes, de úgy van, ahogy dosztojevszkij mondja: rugdaljatok,
püföljetek, alázzatok meg, köpdössetek le, csak adjatok enni, enni. Az
ételhazugságnál csak egy még súlyosabb van, a hamis prófétaság, amely az
embert hazug gondolatokkal mérgezi meg. A nemes és a valódi kenyeret
már csaknem elvesztettük. Alig van ennél nagyobb hiány, s ezért ennél
mélyebb fájdalom. A rántottleves olyan egyszerű és szerény, hogy azt
hamisítani még senkinek sem jutott eszébe. Talán azért is, mert olyan
olcsó, és nem érdemes. Helyzetünk mindenesetre nem reménytelen; még van
Bach-zenénk és Palazzo Pittink, van Velázquezünk és Hölderlinünk, a
normalitás még nem tűnt el teljesen, amíg van rántottlevesünk, krumplink
és főtt rizsünk.
Vendégeim voltak tegnap, úgyhogy kolbászt töltöttem és sütöttem. Három félét és mind a három nagyon finom lett, nagy sikerük volt. Nagyképűen elneveztem őket német, olasz és marokkói kolbásznak, valójában az egyik zöldfűszeres (német), a másik nagyon egyszerűen édesköményes (olasz), s a harmadik pedig egzotikus és csípős (marokkói).
Jön a grillszezon, ezek a kolbászok tökéletesek egy kertipartihoz is, grillen sütéshez.
Hozzávalók 12 főre:
2,5 kg darált hús
0,5 kg tokaszalonna bőre nélkül, darálva
és összekeverve
a zöldfűszereshez:
1 kg darált hús
1 dl zsíros tej
2 teáskanál só (körülbelül), frissen őrölt bors
1/2 közepes vöröshagyma lereszelve
8 db medvehagymalevél
1/2 csokor petrezselyemzöld
1 teáskanál szárított oregano
1 mokkáskanál reszelt szerecsendió
csipet cukor
az olaszhoz:
1 kg darált hús
1 dl zsíros tej
2 teáskanál só (körülbelül)
1 mokkáskanál édeskömény mozsárban porrá őrölve
1/2 gerezd zúzott fokhagyma
1 púpos teáskanál frissen tekert bors
csipet cukor
az egzotikus-csípőshöz:
1 kg darált hús
1 dl víz
1/2 gerezd zúzott fokhagyma
1 mokkáskanál cayenne bors
2 teáskanál só (körülbelül), kevés frissen őrölt bors
1 mokkáskanál koriandermag és 1/2 mokkáskanál római kömény valamint
1/2 mokkáskanál köménymag mozsárban porrá őrölve
1 púpos teáskanál pirospaprika
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
csipet cukor
+ 3 hosszú szál sertés vékonybél
A belet mossuk alaposan át és hagyjuk ázni hideg vízben, míg bekeverjük a töltelékeket. A darált húst és a darált szalonnát keverjük össze, majd kilónként tegyük külön tálba és fűszerezzük. Töltsük be, majd a hosszú szálakat helyenként csavarintsuk meg, attól függően, mekkora kolbászkákat szeretnénk sütni. Egy hústűvel böködjük be a kolbászokat, így nem fognak szétdurranni.
Süthetjük sütőben is, vagy serpenyőben is. Nekem sütőben soha nem sikerül úgy megsütnöm, hogy a bőre elvékonyodjon és ropogóssá váljon, úgyhogy én a serpenyős sütést kedvelem, mert ha kellően hosszú ideig sütjük a kolbikat, a bőre ropogós és jó sült lesz, olyan, mintha grillen sült volna. Viszont én most egyben hagytam a karikákat, de így meg őrült nehéz volt forgatgatni, úgyhogy mikor már megszilárdult a hús, elvágtam darabokra a tekeréseknél a kolbászokat. Legközelebb, ha ekkora mennyiséget csinálok, inkább madzaggal elkötöm a kolbik végeit darabonként, sokkal könnyebb úgy sütni. Víz nem kell alá, fedő sem kell rá, viszont lassú tűzön kell sütni, egyrészt hogy átsüljön, másrészt így lesz ropogós a bőre.
A marokkóit legközelebb marhahúsból készítem, úgy az igazi, vagy 2/3-ad marha, 1/3-ad sertéshúsból. A zöldfűszeresbe pedig mehet másféle zöldfűszer is, épp mi van kéznél, szerintem finom kakukkfűvel, zsályával, rozmaringgal, tárkonnyal, majoránnával, csomborral, bazsalikommal, de akár mentával is. S ebbe a zöldfűszeresbe lehet reszelni akár kevés citromhéjat is.
A kolbászokhoz sütöttem házi kenyeret, fehéret és rozscipót. S persze mustár dukál hozzá, no meg habzó hideg sör vagy üde fröccs.
Éppen elkészült húsvétra a házi karajból érlelt sonkám. Fel is írtam a naptárba, hogy el ne feledjem mikor készítettem. Március 21.-én kezdtem a műveletet, ami abból állt, hogy alaposan besóztam. Ez azért kell, hogy kiengedje a levét. Semmiképpen sem jódozott sóval, hanem jóféle parajdival, méghozzá gyakorlatilag betemettem. Így hagytam 24 órán át, aztán kiástam, leszedtem róla a sót, és kevés fehérborral át is öblítettem de úgy, hogy maradjon is rajta a borból. Készítettem egy fűszerkeveréket: mozsárban a chilipelyhet, koriandermagot, 2 szem szegfűborsot, borsot, 2 babérlevelet porrá őröltem, s még kevertem hozzá kevés füstölt pirospaprikát is, és fél gerezd zúzott fokhagymát. Ezt a keveréket aztán 1 púposabb teáskanál sóval elkevertem, és rákentem a karajra, hogy mindenütt legyen rajta a fűszeres sóból. Alaposan betekertem folpackkal, és sonkahálót is húztam rá. Beluggattam hústűvel mindenhol, hogy tudjon lélegezni. Hűtőbe tettem, és naponta forgattam. Most pár napja kivettem a fóliából, és áttekertem mullpólyával, gyógyszertárban vettem. Csak azért, hogy kicsit gyorsabban száradjon, s készen legyen húsvétra.
Viszont nem jó még, a szélén egy kis rész igen, de ahogy vágtam a szeleteket, a közepe még rózsaszín, vagy éretlen és nyers. Kell még neki 3-4 hét. Vagyis ne vegyétek ki a fóliából, nem lehet gyorsítani. Én is visszacsomagoltam, mg állomásoztatom a hűtőben. Egy ekkora, vagyis kilós darabnak kell két hónap.
Amúgy isteni. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy kísérletezzen, mert munka gyakorlatilag nincs vele, csak figyelem és türelem és idő kell hozzá. Főleg a száradást kell figyelni, de tapintásra érződik, mikor már jó. Pontos receptet itt sem lehet írni, szerintem ehhez is gyakorlat kell, ráérzés. Függ a hús víztartalmától, nagyságától, a hely mennyire szellőzik, ahol tároljuk és így tovább. De nem egy bonyolult dolog, szóval bátorság. A végeredmény pedig fantasztikus.
Kellemes Ünnepet kívánok Minden Kedves Olvasómnak!
Hozzávalók egy 30-szor 10-es, normál kenyérsütőformányihoz:
30 dkg liszt 1,5 dl tej 2 dkg friss élesztő 1 csapott mokkáskanál só 1 evőkanál kristálycukor 5 dkg olvasztott vaj 1/2 tojás a töltelékhez: 8 evőkanál kristálycukor 3 enyhén púpos teáskanál őrölt fahéj 4 dkg olvasztott vaj fél marék mazsola fél marék tortadara a tetejére: 1/2 tojás a lekenéshez
A tésztát megdagasztjuk, a vajat csak a végén adjuk hozzá, mikor már
fényes, sima a tészta és addig dagasztjuk, míg teljesen felveszi a vajat
is. Lágy tészta legyen, mert úgyis formában sül, foszlósabb lesz és
könnyű. Mikor duplára kel, nyújtsuk ki nagy téglalappá, kenjük meg
olvasztott vajjal, szórjuk meg fahéjas cukorral, mazsolával és
tortadarával. Tekerjük fel a hosszabb oldalának irányából, majd vágjuk
hosszában kétfelé a tekercset. Kicsit potyogni fog belőle ez-az, de majd
visszatesszük a redőkbe. Fonjuk össze úgy, hogy mindig a vágott rész
legyen felül. Tegyük szilikonos sütőpapírral bélelt formába, kenjük meg
tojással, és letakarva még kelesszük fél órát, s aztán előmelegített,
180 fokos sütőben süssük 30-35 percig. Én most sziruppal nem locsoltam
meg, de lehet, nem túl édes így sem. Ha sziruppal is megöntenénk, akkor
készítsünk egy-egy arányban cukor és víz keveréket, kb. összesen 3
dl-nyit, forraljuk be, míg csak másfél deci marad, és öntsük a kalács
tetejére, miután kivettük a sütőből, s míg forró. Hűlés után
szeleteljük. Töltelékként lehet akár durvára vágott diót vagy mandulát
vagy mogyorót is beletenni. Ez egyébként egy nagyon jó kalácstészta,
sima kalácsnak is tökéletes.
Megcsináltam a Borbás Marcsi szakácskönyve legutóbbi műsorából az olajos halat. Egyrészt mert nagy olajoshal kedvelő vagyok, másrészt izgatott, házilag elkészítve milyen. Igaza volt az úriembernek, aki elkészítette, hogy nem is lehet hasonlítani a boltihoz. Isteni finom. Képződik alatta egy sűrű szaft, ami isteni, és a halhús pedig omlós, puha. A nagyobb szálkák megmaradnak, de gyakorlatilag kipottyannak a húsból, a kisebbek pedig porhanyóssá válnak, ehetővé. Szerintem ez a finomság halrajongóknak kötelező darab.
A Bodzás Vendégház oldalán, az Egy csepp falusi élet blogon is megtaláljátok a receptet, köszönetem érte!
Ez az eredeti recept:
1 kg szálkás hal (keszeg, kárász)
2,5 dkg só
ízlés szerint őrölt bors
4-5 babérlevél
2 dl bor
annyi olaj, amennyi ellepi a tetejét
Én most csak egy keszeget és egy kárászt készítettem el, cakumpakk fél
kiló volt a kettő, ebből maradt 35 dkg színhalhús. Adtam hozzá 2 nagy
babérlevelet, frissen őrölt színes borssal és 1 teáskanál sóval
fűszereztem. Cserszegi fűszeres bort öntöttem alá, 2 dl, és még 1 dl
vizet, mert nincs kuktám, és amúgy is, ilyen kis mennyiséget nem érdemes
abban készíteni. Tehát úgy számoltam, több vizet fog elfőni, és így is
lett. Két órát főztem, elég is volt. A végén vigyázni kell, nehogy
leégjen, de míg bőven van rajta folyadék, addig nincs gond. Egyébként
hallani, mikor megváltozik a pötyörgés hangja, onnan is lehet tudni,
hogy elfőtte a levet, lassan elkészül a hal.
Aki nem szereti a bor ízét ételben, főzze vízzel, egészen nyugodtan.
Akciós volt a teszkóban a mogyoróvaj, gondoltam, ideje megkóstolni. Tádááám: mogyoróíze van. :)) Én kenyéren nem tudnám megenni, ahogy az amcsik szeretik - túl tömény -, viszont sütiben finom.
Hozzávalók 25 darabhoz:
22 dkg liszt
8 dkg szobahőmérsékletű vaj
2 tojás
8 dkg mogyoróvaj
12 dkg cukor (egy része vaníliás is lehet)
0,5 dl tej
8 gr sütőpor
csipet só
a beforgatáshoz porcukor
Az enyémben ánizsmag is van, mert imádom, és nagyon jól illik a mogyoró ízéhez. De ízesíthetjük ezt a sütit például reszelt narancshéjjal, őrölt gyömbérrel, csillagánizzsal, szerecsendióval, durvára aprított földimogyoróval, csokicseppekkel vagy fahéjjal is akár, ezek mind jól illenének a mogyoróvajas ízhez.
A vajat kikevertem kézi robotgéppel a cukorral jó habosra, aztán a mogyoróvajjal is kevertem, meg a tojásokkal is, végül a tejjel is. Majd hozzákevertem spatulával a sütőporos lisztet is, és az ánizsmagokat is. Hűtőbe tettem 2 órára, majd begyújtottam a sütőt olyan 170 fokra. Kis gombócokat formáztam a tésztából vizes kézzel egy tálcára, végül a gombóckákat porcukorban alaposan meghengergettem. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket egymástól olyan 10-10 centire, hogy legyen helyük a növekedésre. Tíz-tizenöt perc sülés elég is nekik.
Villámgyors és nagyon puha, repülősen könnyű, isteni finom. Azért is csináltam ilyen kis mennyiségben, mert ez nem az a fajta aprósüti, ami hetekig-hónapokig eláll egy dobozban, állagára és karakterében inkább olyan mint a mézes puszedli. Lefedve ez is eláll pár napig, de a legfinomabb frissen.
Vettem pak-choit, most először. Mi is ez? Ázsiai bordáskel.
Tulajdonképpen ugyanaz, mint a kínai kel, csak kicsit dámásabb a
kinézete. Elegánsabb, de ízében-állagában nem sokban tér el a kínai
keltől.
Sokféle módon használható, csakúgy mint közönségesebb rokona. Én most egy thai-szerű levesbe tettem bele. Gasztronagyságok, instagramlédik még levesben is egyben hagyják a leveleket, mert úgy látványosabb, a fotókon nagyon tutin mutat. Ne tegyétek, ehetetlen, egy levéllel kipróbáltam. Szóval flicflanc ide meg oda, szeleteljétek inkább, mert a vastag fehér szárrészében hosszúkásan vannak a viszonylag vastag erek - pont mint a kínai kelnél -, amik szálkákként működnek ha nem daraboljátok fel.
1 csokor friss korianderlevél
1 chilis tofu (natúr is tökéletesen jó)
1 konzerv kókusztej
3 leveskocka (csirke vagy zöldségleves)
1 evőkanál olaj
1 diónyi darabka friss gyömbér
2-3 friss chili
1 teáskanál kurkuma
1 lime leve
1 púpos evőkanál világos nádcukor
üvegtészta (10 dkg ha belefőzitek,
több, ha külön főzitek ki, akkor 25 dkg)
2,5 liter víz
Az apróra kockázott fokhagymát és karikára vágott újhagymát az olajon pici sóval megdinszteltem, mellédobtam a karikázott chiliket is, a kurkumát is hozzákevertem, valamint a reszelt gyömbért is, és felöntöttem a vízzel. Tettem bele leveskockát, kókusztejet is. Amikor felforrt, hozzáadtam az üvegtésztát is, és annak majdnem teljes puhulásáig főztem, mikor hozzákerült a fél centis szeletekre vágott pak-choi, a darabokra vágott tofu is, valamint a cukor, lime lé is. Még pár percig hagytam gyöngyözve forrni, és készen is volt.
Tálaláskor szórjuk meg friss chilikarikákkal, kínáljunk mellé még limeot, illetve a leves tetejére szórjunk koriander-leveleket.
Hamar elkészülő extra kis leves, elfoglalt házitündéreknek, vegánoknak ajánlom, mert fél óra alatt asztalra varázsolható a mesés Távol-Kelet.
Tipp: Ha belefőzitek az üvegtésztát, kevesebb is elég, mert megszívja magát, és a levest is besűríti. Ez akkor jó, ha minden cseppje elfogy. Ha úgy tervezitek, hogy lesz maradék, akkor inkább külön főzzétek ki és tároljátok az üvegtésztát.
Valamint a fotómon petrezselyemzöld van, mert nem kaptam korianderzöldet, meg őszinte leszek: utálom. :)) Szóval ha ti sem szeretitek, helyettesíthetitek nyugodtan.
Egyébként bármilyen más zöldséggel, sőt, tofu helyett csirkehússal vagy hallal is készíthető ez a leves. Illik hozzá a gomba, a zöldbab, a kelkáposzta, a karfiol, brokkoli, pagodakarfiol, a zöldborsó, a kerekrépa, a spenót, a mángold is.
Mivel nagyon szeretem az arab konyhát (az édességeket is beleértve), ha a jutyúbon nézek vagy hallgatok valamit, sokszor feldob az oldalsávban gasztrovideókat, köztük sok közel-keleti receptet. Ez a fánk is így talált rám. Kétféle módon lehet formázni, ma kezdő (ügyetlen) formám miatt sikerült egy harmadikat kreálnom - nekem így jött össze. Így is szép rózsaforma lett egyébként. De kizárólag profiknak ajánlom az elkészítését.
Hozzávalók 12 db fánkhoz:
40 dkg liszt
2 dkg élesztő
2,5-2,6 dl tej
1 közepes tojás
3 csapott evőkanál kristálycukor
1 csapott mokkáskanál só
0,5 dl olívaolaj
és a kenéshez 15 dkg olvasztott vaj A kínáláshoz:
a hintéshez porcukor és
barack vagy eper vagy narancs vagy citromlekvár kevés rózsavízzel keverve
Az élesztőt felfuttattam a langyos tejben a cukorral. A lisztet elkevertem a sóval, majd hozzáadtam a felfuttatott élesztőt, a felvert tojást és kidolgoztam simára a tésztát. Az olajat csak ekkor adtam hozzá, és addig dagsztattam a robotgéppel, míg szép sima, hólyagos, viszonylag lány tésztát kaptam. Hagytam duplájára kelni, majd 12 darabra vágtam, a darabokat gombóccá formáztam, letakarva hagytam negyed órát kelni. Aztán egyesével téglalap alakúra nyújtottam (duci téglalapra), úgy, hogy jó vékony legyen a tészta. Olvasztott vajjal alaposan megkentem, majd a hosszabb oldaláról indulva feltekertem. A tekercset hosszában végigvágtam késsel, úgy hogy minden réteget átvágtam, de ügyelve arra, hogy az alja egyben maradjon. Csigába tekertem arra figyelve, hogy a vágott része mindig kifelé álljon, a kör közepével átellenesen, mert úgy fog szépen kinyílni sütéskor. A kész darabokat mindig letakartam. Mikor minddel megvoltam, jó bő olajban a készítés sorrendjében elkezdtem kisütni. Két fánkot tettem sülni egyszerre, mert megdagad jelentősen. Közepes lángnál süssük, hogy átsüljön és ne égjen meg.
A kétféle másik formázást itt és itt tudjátok megnézni.
Nagyon finom, mintha keresztezése lenne a forgácsfánknak és a hagyományos fánknak, mert a belseje foszlósan puha, a szirmok széle pedig ropogós. Isteni, nekem nagyon bejött. :) Szerintem narancs- vagy citromlekvárral a legistenibb, de azokat csak jövő héten főzöm, úgyhogy most a fánk és lekvár lemaradt egymásról, de finom volt barack és eperlekvárral is.
Ma van Vízkereszt napja. A farsang kezdete, s tudjuk, az a tobzódások időszaka: mind mulatságokban, csakúgy mint az evésben-ivásban. Talán legjellegzetesebb ételei ezeknek a téli hónapoknak az édességek, ezen belül is a fánkok tettek nagy népszerűségre szert. De nem csak ezt az olajban sült finomságot érdemes ilyenkor készíteni, hanem könnyebb desszertekkel is hódolhatunk a karnevál időszakának. Utána amúgyis jön a hosszú, megérdemelt böjt. 😏
Tegnap este valami édesre vágytam. De különösebb hozzávalók nem voltak itthon, viszont tojás mindig van a hűtőmben. Először madártejre gondoltam, de aztán beugrott a katalán krém, ami még egyszerűbb, és persze nagyon finom. Egyébként rájöttem, hogy a tojásos desszertek a kedvenceim: zabaglione, tiramisu, madártej, creme brulee. (Csokoládét sokszor hónapokig nem eszem egy kockát sem...) A katalán krém ezek rokona. Állítólag úgy született, hogy valami püspököt vártak apácák és elrontották a desszertet, ami egy flan volt, s hogy mentsék ami menthető, tettek hozzá kukoricalisztet, és égetett cukorral palástolták ügyetlenségüket. A nyalánkság aztán oly sikeres lett, hogy spanyolhon-szerte nagy népszerűségnek örvend azóta is, pedig az eset valamikor a XIV. század előtt esett meg, mert a katalán krém már akkor is ismert édesség volt. Annyiban a farsanghoz is kapcsolódik, hogy Szent József emléknapján szinte kötelező desszert, s mely nap a tavaszforduló tájékára esik, vagyis tulajdonképpen a böjt végét jelzi.
No de e hosszú bevezető után következzék a rövid recept, mert egy végtelenegyszerű finomságról van szó.
Hozzávalók 4-5 tálkához:
4 tojás sárgája
2 dl tejszín
1 nagy narancs leve + annyi víz, hogy a tejszín, narancslé és a víz 6 dl adjon ki
1 narancs reszelt héja
1 fahéjrúd
csipet só
10 dkg porcukor
5 dkg kukoricaliszt
5 dkg kristálycukor a szóráshoz +
1 teáskanál fajéj
A tojássárgákat keverjük ki kézi robotgéppel jó habosra a porcukorral és a kukoricaliszttel. Közben forraljuk fel a tejszín, narancslé, csipet só, fahéjrúd, víz elegyét. Mikor forr, vegyük le a tűzről, és apránként keverjük hozzá a felvert cukros tojássárgákhoz. Majd tegyük vissza a tűzre, és kis lángon melegítve folyamatosan keverjük, míg besűrűsödik. De ne forraljuk fel, mert akkor sárgatúró lesz belőle. És ennyi lenne, töltsük kis tálkákba, lehetőleg szélesebb de lapos edénykékbe. Fogyasztás előtt szórjuk meg fahéjas kristálycukorral a krémeket, és konyhai lángszóróval karamellizáljuk a tetejüket. Óvatosan, mert lángolhatnak is. Régen állítólag felforrósított fém bilogszerűséggel égették rá a cukrot. (A sapanyol inkvizíció jutott eszembe, jájj 😑 )
Tipp: ezt a krémet sűríthetjük étkezési keményítővel is, vagy akár kukoricadarával is. Sok recept nem narancsos, hanem citromos és fahéjas, de most nekem a narancs ízéhez volt hangulatom. Nem csak tejszínnel, hanem tejjel is készíthető, viszont akkor csak a citrom vagy narancs reszelt héját használjuk, mert a savas levük kicsapja a tejet. A tejszínt viszont nem.
Ezt most itten egy teljesen indokolatlan morzsás poszt - mondhatnám, de meg tudom magyarázni.
Úgy jártam karácsony előtt, hogy túrógombócot csináltam, és már pihent a tészta a hűtöben, mikor észrevettem, hogy elfogyott a zsemlemorzsám. És ilyen még soha nem fordult elő velem, mert mindig én készítem, vagyis soha nem kényszerültem arra, hogy boltit vegyek. Ezidáig. De elmondom most azt is, hogy ez volt az első és egyben utolsó eset is, hogy én azért a szörnyűségért, amit mernek zsemlemorzsának nevezni én pénzt adtam. Én tényleg nem tudtam, hogy a bolti ennyire borzalmas... (No meg ma épp rántott húst sütök ebédre a maradék majonézes krumplisali mellé. Laza karácsonyi levezetésként, és naná, hogy frissen gyártott nagyszemű morzsával.)
A zsemlemorzsát egyébként kétféleképpen szoktam csinálni házilag: vagy az összegyűjtött száraz kenyerekből, zsömlékből és kiflikből darálom, vagy frissen, szikkadt kenyérből vagy zsömléből. Az első a nehezebb ügy, mert nagyon jó daráló kell hozzá (diódaráló), vagy egy bivalyerős robotgép a kellő alkatrészekkel. Nos, emiatt (is) szoktam át a friss gyártásra inkább.
Az első változatot, a száraz pékáruból készült morzsát már jóideje csak édességekhez használom: nudlihoz, túrógombóchoz, szilvalekváros derelyéhez és hasonlókhoz. A frissen készült nagyszemű (panko) morzsába pedig panírozok. Illetve még ezt használom olyan csőben sült ételekhez, amiknek a tetején isteni finom ropogós morzsát szeretnék végeredményül kapni. Szóval ha olyan receptet készítenétek, ami például egy csőben süt zöldség, s a receptben az szerepel: a tetejét megszórjuk zsemlemorzsával, nos az ilyen ételekhez véletlenül sem ajánlom a száraz kenyérből készült száraz, aprószemű zsemlemorzsát. Illúzióromboló és nem lesz ropogós, mivel annyira aprószemű ez a morzsa, hogy nincs felület, ami megpirulhasson. Ennyi erővel lisztet is szórhattok a csőben sült karfiol vagy saláta vagy ceruzabab vagy akármi tetejére. Jájjj... kb. tényleg semmivel sem lesz jobb a kész étel.
A friss nagy szemű (panko) morzsa nagyon egyszerűen készül: a kenyér héját levágod, a belsejét késes aprítóba teszed vagy turmixgépbe vagy olyan robotgépbe, aminek van nagyobb lyukú reszelő korongja. Párat nyomsz a gombon és kézen is van. Szétteríted, hagyod szikkadni pár napig, vagy egyből beteszed a sütőbe a legnagyobb tepsin és sütőpapíron szétterítve olyan 60-80 fokra, hogy csak száradjon. De frissen is használható. Én eleve szikkadt kenyérből szoktam csinálni, könnyebben viszi a robotgép és azonnal használható. (Ha nincs robotgéped semmilyen, készítheted kézi tökreszelővel is, de én nem állnék neki gép nélkül. Kínlódás...)
Aztán előnye még a házi morzsának, hogy ráadásul így nem fogsz kidobni egy gramm kenyeret sem, és még finom morzsád is lesz belőle. Harmadik előny, hogy nem kell a bolti nagyon drága panko morzsát megvenni.
Na, asszem elég jó indokokat soroltam fel a házi zsemlemorzsagyártás elősegítésére. Arról nem is beszélek, hogy a nagyszemű panko morzsában sült rántott hús(amiről régebben írtam már egy hosszú bejegyzést) a legfinomabb, amit valaha ettél.
A panko morzsa egyébként japán, s ha már, akkor ők így készítik a rántott húst, a tonkatsaut, és mindig nyers, sima egyszerű vékonyra vágott káposztával tálalják:
Ilyen panko morzsát rizslisztből, kevés tojással sütött piskótából is szoktam készíteni, tökéletes és gluténmentes. Valamint ezt a nagyszemű panko morzsát lehet ízesíteni is sajttal, sonkával, zöldfűszerekkel, fűszerekkel.
Ez a süti úgy született hogy egyszer csak itt lett... Mert volt tisztítva maradék fél kg sütőtököm és gondoltam, valamit kéne kezdeni vele. Aztán kitaláltam hogy piskótatekercs, aztán meg beúszott szemeim elé a kép: fatörzs lészen belőle. Hát valahogy így. Olyan szép és ünnepi lett, hogy karácsonyra is ajánlom. Ja, és persze csodafinom is! :)
Fotózni sajnos csak így tudtam, mert a csokinak idő kellett volna még a szilárduláshoz, de addigra meg fény nem lett volna, szóval képzeljétek el, hogy egy szép tortatálon vagy tálcán van.
4 evőkanál rizsliszt (búzaliszt)
csipet só
1/2 sütőpor
a krémhez:
0,5 kg sütőtök tisztítva (az a keményebb fajta, a szürke héjú, gömbölű)
2 narancs leve
2 narancs reszelt héja
1 félmarék aszalt vörösáfonya
ízlés szerint kristálycukor (körülbelül 10 dkg, függ a sütőtök édességétől is)
1/4 citrom leve
csipet só
3 púpos teáskanál étkezési keményítő
1 dl hideg víz
a csokimázhoz:
20 dkg étcsokoládé
1 mokkáskanál hidegen sajtolt repceolaj
a díszítéshez:
durvára darált dió
porcukor
vörösáfonya
levelek (zsálya, menta, bazsalikom, amilyen akad)
A sütőtököt kisebb darabokra vágtam és forró sütőben egy órát sütöttem. Mikor már langyos volt, kicsi darabokra apróztam, hozzáadtam a narancsok levét, csipet sót, cukrot és a vörösáfonyát. Alaposan felforraltam. Kóstoljátok, tulajdonképpen ez ez a krém egy sütőtök-lekvár, tehát lehet édes. Pár perc forralás után besűrítettem egy decinyi hideg vízben elkevert étkezési keményítővel.
Hagytam kihűlni, közben megsütöttem a klasszikus piskótatekercset: a tojásokat szétválasztottam, a fehérjét csipet sóval felvertem habbá, a sárgáját a cukorral szintén jól felhabosítottam, majd spatulával óvatosan összekevertem a fehérjehabot a sárgájával, végül szintén óvatosan hozzákevertem a sütőporral és kakaóporral elkevert lisztet is. Szilikonos, enyhén kiolajozott sütőpapírra öntöttem a nagy gáztepsiben, és 180 fokon 10 percig sütöttem. Kivétel után leválasztottam a papírról, és feltekertem még melegen, így hagytam kihűlni. Mikor kihűlt, megkentem a sütőtöklekvárral, és egy kis darabot átlósan levágtam belőle. Hozzáillesztettem a nagyobb darabhoz, és gőz fölött felolvasztott csokival lekentem. Villával megcsíkoztam, tettem rá vörösáfonyákat, megszórtam darált dióval és porcukorral, ráillesztettem a levélkéket.
Tipp: aki szereti a mézeskalács-fűszerkeveréket, ízesítheti vele akár a piskótát, akár a lekvárt is. (Én nem szejetem.)
Leginkább azért írom le, hogy nekem meglegyenek a mennyiségek. Olcsó, kiadós, finom. Apró trükkjei vannak azért, például hogy ne legyen száraz, de alapvetően egyszerű elkészíteni is. Azt hiszem, mindenki ismeri, az egyik legjobb téli rakott étel szerintem. (Bár ritkán csinálom, mert emberem nem rajong valami nagyon érte.)
Hozzávalók 4 főre:
1 közepes fej kelkáposztának a fele (a torzsa kivágása után a netto súly kb. 50 dkg)
25 dkg rizs
30-40 dkg sertéslapocka vagy comb (általában darálva, de én nem úgy szeretem)
4 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj vagy 4 evőkanál olvadt zsír
1 jó nagy fej vöröshagyma
1 púpos teáskanál pirospaprika
1 nagy gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt bors
majoránna
40 dkg tejföl (zsíros)
5-10 dkg parasztkolbász vagy bacon szalonna kisütve (elhagyható)
Azt hiszem mindenki darált hússal készíti, de én apróra kockázottal szeretem. Tehát a húst nagyon kis kockákra vágom, közben 2 evőkanál olajon kevés sóval megdinsztelem a kis kockákra vágott vöröshagymát, s mikor jó, ráteszem a kockázott húst, sózom és nagy lángon sütöm, míg levet enged és míg elfővi a levét és picit át is pirul a hús. Ekkor lehúzom a tűzről, pirospaprikát keverek hozzá, és azonnal fel is öntöm 1-2 dl vízzel. Vagyis pörköltet készítek belőle. Hagyom fedő alatt főni, míg puha lesz a hús. Hagyok kellő mennyiségű szaftot is alatta, nem főzöm nagyon rövid lére.
Míg fő a pörkölt, egy nagyobb lábosban vizet teszek fel forrni. A kelkáposztát megmosom, félbevágom, az egyik felét szintén félbevágom és mindkét negyednek kivágom a torzsáját. (A másik felét a káposztának hűtőbe teszem, sokáig eláll, majd lehet levest főzni belőle vagy főzeléket, de natúr sütve fokhagymás olívaolajon köretnek is nagyon jó.) Ha forr a víz, beleteszem a kelleveleket. Körülbelül öt percig főzöm, vagyis puhulásig. Ha készen van, leöntöm róla a forróvizet, és hideg vízzel felöntöm. Többször is, hogy végül tényleg hideg legyen rajta a víz. Így nem fő tovább, a színe is szép marad. Végül ha kihűlt, teljesen leöntöm róla a vizet.
A rizst alaposan átöblítem, átmosom egy nagy szűrőkanálban és kétszeres mennyiségű enyhén sós vízben megfőzöm. Kis láng kell neki, fedő, és hagyom állni a gáz lekapcsolása után még 20 percig a fedő alatt.
A fokhagymát péppé zúzom (vagy reszelhetjük is) egy kis tálkába, kissé meg is sózom és hagyom állni 10 percig. Aztán hozzákeverem a tejfölhöz egy kanál olaj társaságában.
Begyújtom a sütőt 180 fokra.
Ha minden elkészült, kiolajozom egy kanálnyi olajjal a tálat, a szélét is körben és rétegezem a hozzávalókat: alulra rizs (én szeretem, ha kissé lepirul), rá egy réteg kolbász, rá a pörkölt és szaft fele, rá a kellevelek fele, amit sózok és borsozok, valamint majoránnával is megszórok, rá a tejföl harmada, s előröl: rizs, kolbász, pörkölt, kel, végül a maradék tejföl. Minden réteget igyekszem lelapogatni, kissé tömöríteni, hogy a sülés után szépen egyben maradjon az étel - így szebben lehet majd tálalni, nem esik szét. Negyven-ötven percig sütöm.
Tipp: a rizst össze is keverhetjük a pörkölttel, nem feltétlenül kell külön rétegeknek lenniük.
Régi klasszikus, de szerintem én még soha sem ettem. És épp volt is minden hozzá itthon. A tokány egyébként egy pörköltféle, de mégsem az, inkább a raguk közé sorolnám. Létezik borsos, csikós, gombás, stb... tokány, sok verziója van.
Hozzávalók 4 főre:
50 dkg sertés lapocka
10 dkg kolozsvári szalonna (de jó a toka vagy hasaalja is)
10 dkg sonka
1 nagyobb fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olvasztott zsír vagy 3 evőkanál hidegen sajtolt repceolaj
1/2 evőkanál sűrített paradicsom
1 púpos evőkanál mustár
0,5 dl száraz fehérbor
só, frissen őrölt bors
1 közepes csemegeuborka (vagy 2 kisebb)
és fűszerezhetjük még akár kakukkfűvel vagy szurokfűvel vagy éppen zsályával, bármelyik remekül illik a raguhoz
A húst vágjuk csíkokra, borsozzuk és mustározzuk. A zsiradékon kis lángon olvasszuk ki a vékony csíkokra vágott szalonnát, s vele együtt dinszteljük a kockázott vöröshagymát is, és a zúzott fokhagymát. Ha már üvegesek, adjuk hozzá a húscsíkokat is, és a sűrített paradicsomot is, és nagy lángon süssük át, míg minden engedett levét elfővi, és valóban sülni kezd. Ekkor öntsük fel a borral, azt is forraljuk be, amjd engedjük fel annyi vízzel, ami épp ellepi. Tegyük bele a vékony csíkokra vágott sonkát is, és nagy lángon forraljuk, míg a szaft a feléig elfő. Kóstoljuk, ha kell bele só (a sonka és a szalonna is sós!) vagy bors még, pótoljuk. Tegyük kis lángra és fedő alatt a hús puhulásáig főzzük. Amikor már puha a hús, engedjük vissza kevés vízzel a szaftot, tegyük bele a vékony csíkokra vágott uborkát is, és nagy lángon forraljuk ismét kissé vissza a szaftját.
Tálalhatjuk rizzsel, kissé pirított vagy hasábburgonyával, valamilyen tésztával (tarhonya, szélesmetélt), vagy csupasz nudlival is.
Tipp: ha a húscsíkokat finoman lisztbe forgatjuk sütés előtt, az sűríti a szaftját, és meg is védi a húst a kiszáradástól, omlósabb, porhanyóbb marad. (Csak én ugyi nem ehetek lisztet...)
