Ruszli

.
A szimbólumelméletben a hatalmas vizek jelentik azt a helyet, ahonnan az elgondolások szerint maga az élet ered. Délnyugaton, a spanyol leszármazottak között a folyó az igazi életre való képességet szimbolizálja. La Madre Grande, a Nagy Anya nevet kapta, akinek vizei nemcsak az árkokon és folyómedreken futnak végig, hanem úgy törnek elő a nők testéből, mint amikor gyermekeik születnek. A folyó a Gran Dama, aki kéken, ezüstösen, s néha az arany színében fodrozódó szoknyájában sétál végig a tájon, aki a termőfölddel egyesül, hogy élet növekedjék rajta.
A folyó olyan női vonást jelképez, amely felkavar, amely szenvedélyt korbácsol. Amikor a nők alkotnak, szemük villog, beszédük dallamos, arcuk élettől sugárzik, hajuk még fényesebbnek tetszik. Felkavarja őket a gondolat, felajzzák őket a lehetőségek, szenvedélyessé válnak amiatt, hogy most, a nagy folyóhoz hasonlóan, teremtő útjukon haladva, szünet nélkül áradniuk kell kifelé. Ilyenkor érzik a nők önmaguk megvalósulását.
Az írás, a festés, a gondolkodás, a gyógyítás, a cselekvés, a főzés, a beszélgetés, a mosolygás, az alkotás mögött mindig a Río Abajo Río folyik, ő táplál mindent, s azt, amit készítünk.

(Clarissa Pincola Estes: Farkasokkal futó asszonyok)

A fotókat nézzétek el nekem... :) Mondhatni eklektikusra sikeredtek, mer' a ruszli egy nagyon is ruszt(l)ikus étel, én meg igen arisztokratikus formába öntöttem. Összezavar ez a januári tavasz, akarom mondani a hetek óta tartó abnormális napsütés.
A ruszli valójában inkább nyári étel, mert kitűnő kánikulában - jól behűtve, egy pofa hideg habzó sörrel vagy gyöngyöző fröccsel. De nekem valamiért a télhez kötődik. Talán mert ilyenkor kevés jó vacsoraétel van, a változatosság pedig gyönyörködtet, és különben is, mi lenne méltóbb kiegészítője egy jó ruszlinak, mint a forró, hajában parázsra sült krumpli? Mellé egy pohár forralt bor, és igazi téli finomságot varázsoltunk belőle.

Valójában azért most kerül sorra, mert évek óta most először tudtam olyan ruszlit venni, amiben nincs édesítőszer. És akkor itt föl is tenném a költői kérdést és ha válaszolni tudsz nekem értelmeset, nyertél egy hangszórót , hogy mi a jó firifüttyért köll a ruszliba édesítőszer? Ráadásul úgy, hogy minden édesítőszeres ruszliban van cukor is, szóval érti ezt valaki? Néha ki tudok akadni dolgokon - mint például a világ tönkretétele, a bolygó sorsa és hasonló csekélységek - és ezen sorban igen elől van a ruszlik kiváltotta sokkom. És ha mán így állunk, hogy nem lehet ehetőt kapni a boltokban (ráadásul nem is olcsó), kerestem receptet is. Ha valaki hozzájut bármilyen fajta apróhalhoz, és hozzám hasonlóan szereti a ruszlit, el tudja készíteni.



Hozzávalók:
1/2 kg apróhal (10-20 centiméteresek),
1/2 kg vöröshagyma,
1 kávéskanál mustármag,
pár szem egészbors,
2-3 babérlevél,
1 mokkáskanál koriandermag.
A pácléhez:
1/3 rész 10%-os ecet,
2/3 rész víz,
egy kevés só,
ízlés szerint cukor.


Az apró halat lepikkelyezzük, fejét levágjuk, belétől kitisztítjuk, az uszonyait és farkát nem vágjuk le. Alaposan átmossuk, majd vastagon besózzuk, így tesszük be a hűtőszekrény alsó polcára 2-3 napra.Aztán a halakat többször váltott vízben átmossuk, hogy a só kiázzon belőle. A hagymát nem túl vékony félkarikákra vágjuk és kissé besózzuk. Míg a hagyma áll a sóban, elkészítjük a páclevet. A hagymát kinyomkodjuk. Aztán rétegezzük a hozzávalókat vagy egy nagy, vagy több kisebb üvegben. Alulra hagyma kerül, rá fűszerek, rá a haldarabok, megint kevés fűszer, erre hagyma és így tovább. Egy hét múlva érdemes megkóstolni, és ha valami hiányzik belőle pótolni: só, cukor vagy ecet. Mert a hal és hagyma beveszi ezeket és változik az íz, ezért minden képpen érdemes kóstolni és ha szükséges utánízesíteni. Ha pótoltunk valamit, akkor még hagyjuk egy hétig, s aztán fogyasztható is.
A recepteket itt találtam.

Narancslekvár

Nohát sosem gondoltam volna, hogy egyszer narancslekvárt fogok eltenni. De a helyembe jött Olaszország, így kénytelen voltam - ki tudna ellenállni a befőzésnek ha olyan narancsokat kap, amik még előtte nap Nápoly környékén a fán csücsültek és ráadásul vegyszermentesen? Szóval ez a narancs sokkal sárgább, kicsit se savanyú és nem is a miénk, Bástya elvtárs...:)

Elkezdtem bogarászni a neten, mert azt sejtettem hogy nem egyszerű történet, hiszen a narancsnak gyakorlatilag nincs húsa - színtiszta nyárízű folyadékot rejtenek az izzó narancsszín gömbök. De ettem már nagyon finomat, és azt hiszem, az angol lekvár volt. Anyukám próbálkozott egyszer vele, de a végeredmény egy nagyon jó narancsszirup lett, amiben guszta kis szálacskákként úszkáltak a vékonyra vágott héjak. Így tehát azt sejtettem már, hogy ennek a finom gyümölcsnek minden része felhasználandó - így a fehér része is. Ráadásul azt is tudom, hogy a pektin (zselésítő anyag) mindig a héjban található, bármilyen keveset is tartalmazzon az adott gyümölcs.
Mindenképpen olyan receptet kerestem, aminél 24 óráig vízben kell áztatni a gyümölcsöt. Mert tapasztaltam már citrom esetében, hogy ez a módszer jelentősen csökkenti a héj alatt található fehér rész keserűségét, ráadásul a hosszú áztatásnak köszönhetően az illóolajok és a gyümölcs ízanyagai jobban kioldódnak. Azon viszont meglepődtem, milyen nagy mennyiségű cukrot írt mindegyik recept. Pedig én sem szoktam kevés cukorral eltenni a lekvárjaimat...

Azt már tőlem megszokhattátok, hogy csak hagyományos lekvárt teszek el, vagyis sokáig főzötteket, nagy cukortartalmúakat. Mert 1.: valóban korlátlan ideig elállnak és sokkal kevéssé romlékonyak, 2.: sokkal intenzívebb ízűek, mint a dzsemfixes társaik, 3.: épp ezért sokkal kisebb adag is sokkal erőteljesebb ízélményt produkál, ezért takarékosabb is. Látszólag kevesebb lesz a hagyományos lekvárból, mint a gyorsított változatosból ugyanannyi gyümölcsből, de csak látszólag, mert sokkal töményebb és a mennyiséget a cukor amúgy is visszapótolja. Ja és 4.: a dzsemfix nagyon drága, tehát amit megspórol a kedves háziasszonka a cukron, azt visszakölti dzsemfixre. Szóval én maradok a hagyományos lekvároknál. Ó, igen, 5.: a hagyományos lekvár sütésálló, nem folyik lévé ha egy kis hő éri.
Viszont ebbe a narancslekvárba tettem egy kevés agar-agart, mert hiába főztem először 2 órán át, aztán a cukorral még jó félórát, nem bíztam benne, hogy valóban lekvár sűrűségű lesz, mire kihűl. Így egy kevés zselésítő mégis került bele. És jól is gondoltam, mert így lett tökéletes. A receptet itt találtam. A mértékegységeket átváltogattam: 1 csésze = 240 ml, 1 font = 45 dkg




Hozzávalók:

1,5 kg narancs,
1,9 liter víz,
2,7 kg cukor,
1 csipet só,
1,5 darab citrom leve,
5 csapott teáskanál agar-agar.


A narancsokat természetesen azért alaposan megmostam, majd héjastul felkarikáztam és kockáztam. Felöntöttem vízzel és 24 óráig állni hagytam. Aztán főztem forrástól számítva 2 órán át kis lángon, fedőt félig tettem rá, nehogy az összes vizet elfője. Ekkor botmixerrel kicsit pépesítettem, de nem nagyon, hogy kissé rusztikus maradjon, látszódjanak benne a narancshéjdarabkák is. Ezután ízesítettem citromlével, csipet sóval és cukroztam. Még jó fél-háromnegyed óráig főztem közepes lángon, majd a kevés vízben oldott agar-agart is hozzákevertem. Pár percig még főztem, hogy az agar-agar teljesen feloldódjon. Csírátlanított üvegekbe töltöttem, folpackot tettem a tetejükre, rá egy csipenyi szalicilt, erre a tetőt és fél percre fejre is állítottam az üvegeket. Aztán szárazdunsztban hagytam őket kihűlni. Nem kis mennyiség, körülbelül 3,5-4 liternyi lekvár lett belőle.

Eszméletlen finom. A keserűségét szinte teljesen elvesztette, épp csak leheletnyit érződik a lekvárban, épp annyira, amennyire kell, és a sok cukor ellenére sem émelyítően édes. Tökéletes. Ma sütök hozzá foszlós kalácsot. Vajjal, kaláccsal valami mesés lesz. Van ígéretem citromra is - abból is lekvárt tervezek, ugyan ezzel a módszerrel.
Csodálatos, üvegben eltett mediterrán nyár... :)

p.s.: egyetlen dologtól lehet keserű: ha benne hagyjátok a magokat. Az tényleg megkeseríti, de a héj nem.

Csicsókás, tejfölös krumplileves

.

Az utolsó maradványa valami isteninek: az ember becsületes igyekezete.

(Carl Gustav Jung)

Egyszerű kis leves, de a csicsóka "megbolondítja". :) Káposztás tésztához készítettem - mer' ahhoz azért nehéz levest találni: ami nem túl nehéz, meg nem túl könnyű, szóval nem egyszerű. :) 

Hozzávalók 4 főre:

15 dkg füstölt nyers szalonna (kolozsvári, hasaalja, mindegy),

15 dkg csicsóka (tisztítva),

30 dkg burgonya (tisztítva),

1 közepes fej vöröshagyma (7-10 dkg tisztítva),

1 gerezd fokhagyma,

1 csokor petrezselyemzöld,

1/2 leveskocka,

1-2 evőkanál olaj vagy ennyinek megfelelő zsír,

só,

frissen őrölt bors,

frissen reszelt szerecsendió,

1 csapott teáskanál liszt,

1 dl tejföl,

1 csipet cukor.

A szalonnát csíkokra vágtam és az olajon kisütöttem jó pörcösre. Aztán kivettem a zsiradékból és a kis kockákra vágott vörös- és fokhagymát üvegesre dinszteltem. Majd beletettem a kisebb kockákra vágott, megtisztított csicsókát és krumplit is, és fölengedtem vízzel. Visszatettem a levesbe a szalonnapörcöket is, Fűszereztem sóval, borssal, szerecsendióval, petrezselyemzölddel, csipet cukorral, fél zöldségleveskockával. Hagytam puhulásig főni, aztán a lisztből, tejfölből készült habarással besűrítettem. Hagytam forrni még 5 percig és készen is volt.

Finom. :)

Vegák készítsék természetesen szalonna nélkül, úgy is ízletes, finom.

Egy tányér leves ára kb. 100 forint - olcsó. Elkészítési idő főzéssel együtt 45 perc, és kezdő konyhatündéreknek is bátran ajánlom.