2009. június 1., hétfő

Horiatiki, vagyis görög saláta


Az ember addig él, amíg a sorsa meg-megújuló öröm; ha ennek vége: nem más, mint élő-halott.

(Szophoklész)




Az egyik kedvenc salátám. Bár a salátákkal úgy vagyok, hogy nincsenek fix receptjeim rá, a görög saláta mégis kivétel. Egyrészt, mert ez a görögök egyik jellegzetes étele - másrészt, ha nem így készülne, akkor már nem horiatiki lenne.

A görög salátának egy titka van: mindig abszolút frissen készítsük. Ha nagy vendégseregre készülünk, a zöldségeket természetesen előkészíthetjük: összevágva és folpackkal letakarva tarthatjuk hűtőben 1-2 órát is akár, de összekeverni csak fogyasztás előtt ajánlatos. Különben illúzióromboló lesz a végeredmény, levet eresztenek és meglöttyednek a zöldségek. De legeslegjobb abszolút frissen föl is vágni, össze is állítani a salátát.

Mennyiségeket nem írok. Hozzávalói: uborka, lila vagy fehér salátahagyma, paradicsom, olajbogyó. Ezek azonos arányban körülbelül. Plussz fetasajt kockákra vágva, vagy rusztikusan nagyobb darabokra törve. Az hagymát félkarikákra, az uborkát és paradicsomot negyedcikkekre vágom.
Az öntete extraszűz olívaolaj, tengeri só, citromlé és szárított vagy friss oregano. Az olívával ne spóroljunk, jópár löttyintést tegyünk csak rá egész nyugodtan. Erre a salátára kifejezetten ajánlott a bő olaj. A citromlével már bánhatunk csínján - ízlés szerint. A sóval is csínján, mert a feta sós. Az oregano adja meg a jellegzetes ízét. Én nem szoktam összekeverni külön az öntetet ennél a salátánál, hanem egyenesen a felvágott zöldségeket sózom, fűszerezem, locsolom meg olajjal.

Pirítóssal felséges, akár önálló vacsorának is megteszi. Csak nyáron és ősszel ajánlom az elkészítését, mert a téli ízetlen melegházi paradicsomból egyáltalán nem lesz az igazi.

19 megjegyzés:

Kata írta...

Én is annyira várom már a jóízű paradicsomokat, ezt a salátát meg különösen szeretem.

erős ildikó írta...

A görög ételeket én is nagyon szeretem. Ez a saláta egy jó kis pirítóssal tényleg felséges lehet!

erős ildikó írta...

Az idézet is találó!

lúdanyó írta...

Nálunk is nagy kedvenc! Én néha a hagymát bepácolom előre citromlébe, olivaolajba és oregánóba. Szerintem nagyon jót tesz a hagymának.

duende írta...

Kata, én már egészen finomakat vettem. Magyar paradicsom, és már nem is drága. :)

Igen, nekem is nagy kedvencem.

Marcipán és Frutti írta...

Meghoztad a nyaralós kedvem:)Addig is együnk egy kis salátát:)
Szép estét!

duende írta...

Napmátka, ki lehet tunkolni a végén a finom olívaolajat... isteni! :)

és köszi. Szeretem Szophoklész, nagyon. A görög tragédiákért úgy általában is rajondok, de Szophoklészt különösen szeretem. :)

duende írta...

Lúdanyó, igazad lehet! :) Néha nem bírja agyomrom nekem sem a nyers hagymát...

duende írta...

Marcipán, ez os volt az egyik cél... :)) Elméletileg itt a nyár. De a hőmérő higanyszála mást mond. Gondolta, idézzünk egy kis meleget és nyárízt, hangulatot! :)

lúdanyó írta...

Pont tegnap láttam egy Szophoklész drámát, Philoktétész a címe, én előtte nem hallottam még róla. Ha még esetleg nem ismernéd, ajánlom neked.

duende írta...

Köszönöm, Lúdanyó, nagyon aranyos vagy! Csak sajnos, nem vagyok Pesti... És tetszett?

Ancsika írta...

Én is ilyet ettem ma. :) Vendégek voltak és csináltam görög salit is. Nagyon díjjazták! :) Imádom én is!

lúdanyó írta...

Nagyon, bocs tudom, hogy nem vagy pesti, a könyvre gondoltam, csak nem voltam érthető :)

trinity írta...

Most értem csak ide...
Hányszor ettem-nagy kedvencem-és szégyen-gyalázat nem is jegyeztem meg a nevét!!!pedig az egész család imádja....
Köszi!

duende írta...

Mian, egy srófra jártunk! :)

duende írta...

Jaj, Lúdanyó, bocsánat, én értettelek félre! :))

duende írta...

Szívesen, Trin. Nálunk is nagy kedvenc. :)

Chef Viki írta...

Jaj de imádom :-) Meg a bolgár sopszkát is, nagyon hasonló!

És igen, itt vannak lassan a finom hazai zöldségek hozzá!

Az idézet minden szavával egyetértek! Tökéletes!

duende írta...

Én egyetértek, Viki! Szophoklész bölcs ember volt! :)

Sopszkát még nem csináltam, de utánanézek! :)