Csillagtök savanyítva

"Ha nő lettem volna, szenvedélyesen szerettem volna tálalni. Meg vagyok győződve róla, hogy szendvicseim híresek lettek volna, mert a citrom, a lazac, a szardínia, a sonka, a tojás, a petrezselyem színharmóniáit és formáit messze földön senki oly becsvággyal nem válogatta volna össze és nem tudta volna olyan leleményesen kombinálni. Egy teadélutánra készített tálam szebb lett volna, mintha Ruysdael festette volna. Kamrámban a befőttes üvegek, a cukor, a dara és a tarhonya úgy állott volna, mint a katona, vagy a balettáncosnő, zárt rendben."

Írja Hamvas Béla A bor filozófiájában. Anyu kamrája pont ilyen volt. Tőle tanultam, így hát az enyém is ilyen. A birsalmasajttól a négyféle szárazbabon át a fügelekvárig, a savanyúságokig minden kincsem van benne.
Jó, ha van tartalék. Az életben bármikor akármi is adódhatik, ugyi.

Már annyira nem aktuális, hiszen a savanyúság eltevése augusztustól október eleje-közepéig időszerű. Mostanra már beértek amiket eltettem. Kóstoltuk őket, s ezért is gondoltam, felelevenítem a jólbevált anyukámféle receptet. Valójában azért teszem mindezt, mert rá kellett jönnöm, hogy vannak olyan zöldségek amik - szerintem - csakis és kifejezetten savanyúságnak valók. Ilyen pl. a csillagtök. A pfefferoni paprika. A csicsóka. 

Tulajdonképpen mindhárom ehető zöldség, de én valahogy nem találtam helyet nekik a konyhámban - úgy értem, hagyományos ételként. Egyszerűen ki nem állhatom őket: a csillagtök halízű és furán síkos felvágva (arról nem is szólva, hogy ha már vastag a héja, lehetetlen normálisan megpucolni, alakja miatt lehetetlen normálisan darabolni is), a csicsóka rémisztő és ehetetlen megfőzve, a pfefferoni pedig szegény kilóg az "imádokmindentamipaprika" kategóriájából, mert vékonyhúsú, túlzöldízű kis semmiség. Ellenben! Ha savanyúságlébe kerülnek, teljesen átlényegülnek. Elnyerik valódi ízüket, nagyságukat. 

És most szeretném kiemelni a csillagtököt. Mozgalmat indítanék, hogy a kertészek szedjék le olyan 3-8 cm-es nagyságban, mert úgy a legfinomabb, leggusztább és nem csak savanyúságnak. (Azokra is gondolok, akik velem ellentétben egyébként is szeretik a csillagtököt.) Egyben lehet hagyni, mag még nem igazán van benne, és kellően vékony a héja is. Sajnos mivel égen-földön nem lehet mini patiszont beszerezni, a szokásos nagyságot tettem el, kimagozva, szeletelve. Így is nagyon jó, de egészben, miniben... na az az igazi. Az lenne az igazi.

Szóval... ööö jövőre, ha valakinek a kertjében túltengene a csillagtök, kérem szóljon, én átveszem mini méretben, savanyúságnak. :)

Tehát az alaplé a következő:
2 liter víz,
2,5 - 3 dl 20%-os ecet,
2-3 evőkanál só,
7-10 evőkanál kristálycukor,
1 mokkáskanál borkénpor (ettől szép színűk marad),
1 csapott teáskanál szalicil (vagy Na-Benzoát, de én azt utálom).
Kell még: torma, babérlevél, kapor, bors, szegfűbors, mustármag, koriandermag, tárkonylevelek, meggyfalevél, stb... vagyis fűszerek.

Ez a lémennyiség olyan 2-3 kg zöldséghez elegendő. Amit édesebbre szoktam csinálni a többinél, vagyis nem 7, hanem 10 evőkanál cukorral: a zöld dinnye, a zöld paradicsom, a csillagtök, a csicsóka. Ezek édeskésebben finomabbak, de ez természetesen egyéni szájíz-függő.

Nem kell felforralni a levet, csak így hidegen, csapvízből kikeverni. Mikor kóstolunk, nagyon tiszta kanállal tegyük. A savanyúságos üvegeket nagyon alaposan mossuk el, és a zöldségeket is úgyszintén alapos mosás, válogatás után tegyük csak üvegekbe. Ahol nem ép a zöldség, ott vágjuk ki azt a részt. Az uborkákat én körömkefével szoktam megsikálni, úgy az összes föld- és homokszemcse kijön a kis szöszeik közül. Minden üvegbe teszek tormaszeletet, fél-fél mokkáskanálnyi mustár- és koriandermagot is. Az uborkás üvegek aljára egy-egy szál kaprot is teszek.
A káposztás paprikához a káposztát szép vékonyra gyalulom, besózom és állni hagyom. Mikor levet enged, jól kinyomkodom, és egész köménymagokkal elkeverem. Így töltöm jó szorosan a csumájától megszabadított paprikába.
Jó szorosan beleteszem a zöldségeket az üvegekbe (az almaparikát, hagymát félbevágva), aztán jó csurig öntöm őket a lével. Folpackot teszek a tetejükre duplán, majd alaposan rácsavarom a fémtetőket is. Mehetnek a spájzba. Körülbelül egy-másfél hónap múlva fogyaszthatók.

(nem saját fotó)

Amióta növénytermesztés van a földön, a megtermett finomságokat tartósítani is kellett. A múlt század hajnaláig nem volt fagyasztó és hűtőszekrény, ezért pl. aszaltak, sóztak, füstöltek, dzsemeket és lekvárokat főztek, és persze savanyítottak. Régen az élelmiszer érték volt, pazarlásnak helye nem volt. (Jó lenne visszatérni erre az értékrendre... A gazdag nyugati országokban eszméletlen pazarlás folyik, amitől nekem a szívem szakad meg. Egyszerűen szentségtelen dolognak tartom.)

"Kovászos uborkát állítólag már i.e. 2000 körül készítettek a Közel-Keleten, legalábbis a híres görög vígjátékíró, Arisztophanész legjelentősebb riválisa, előbb barátja, majd ellensége (egy plágiumvita fordította szembe Arisztophanésszal), az i.e. 5. században élt Eupolisz egyik darabjában történő utalás erre enged következtetni. A savanyúságokról egyébként a Bibliában is néhányszor említés történik." - írja  
Csíki Sándor a Food&Wine oldalán.

A világ köldöke

szeretemakonyhámat :)

(épp húsleves fő a tűzhelyen... :) )

Babéros, tejfölös karaj

Napok óta Sting dala jár az eszemben. Hogy olyan törékenyek vagyunk. Mióta gépeket épít az ember, mintha erről elfeledkeznénk. Arról, hogy az ember nem programozható, hogy nem bír ki mindent, hogy az élet bizony nehéz. Hogy a lélek milyen sérülékeny, s vele a test is. Elfelejtjük, milyen ritka kincs ez a érzékenység. Hogy ettől leszünk - többek között - olyan értékesek. Mert ha eltörünk, nincs másik darab belőlünk.

Későn értem ma haza, úgyhogy gyors és egyszerű ebédet csináltam. Tegnapról maradt dödölletésztám, azt sütöttem mellé jó ropogósra. Ez az étel egyébként nagyon jó arra, hogy olyan kedvenc köreteinket elsüssük mellé, amiket nagyon szeretünk, de csak ritkán eszünk, mert klasszikusan egy adott ételhez kötődik. Mint például a zsemlegombóc, mert az is tökéletes körete lenne. De említhetem még a nudlit - úgy meztelenjen (ha gasztrosznobozni akarnék, gnocchinak mondanám, de nem akarok) - vagy a knédlit, vagy a gőzgombócot, vagy akár a házilag készített szélesmetéltet, vagy a nagy kedvencemet: a házi tarhonyát alias reszelt tésztát. De nokedlivel is kitűnő ez a fogás. 

Hozzávalók 2 főre:

4 nagyobb szelet hús (karaj, tarja, comb, lapocka) jól kiklopfolva (de csirkéből is, pulykából is jó, ha nem sietünk annyira)

5 dkg vaj és 1 evőkanál olívaolaj (de készíthetjük 1 evőkanál jóféle házizsírral is)

mustár a hússzeletek kenéséhez

3 nagy gerezd fokhagyma

3 szép, kisebb babérlevél

3 szem szegfűbors kissé összetörve

só, frissen őrölt bors

1 dl jófajta félszáraz fehérbor (ha nincs, enyhe gyümölcsecet is jó, vagy kevés citromlé)

1-1,5 teáskanál méz

1 dl tejföl

liszt a hússzeletek beforgatásához

A húst klopfold ki jó vékonyra, sózd, borsozd, kend be mustárral. Lisztbe is forgasd bele. A vajon és olíván süsd elő a szeleteket, de piruljanak is meg. Vedd ki a zsiradékból az utolsó szeletet is, és öntsd a bort a serpenyőbe. Hagyd forrni, hogy az alkohol elpárologhasson, majd tedd bele a babérleveleket, a félbe vágott fokhagymagerezdeket, a szegfűborsokat, ízesítsd mézzel is, és tedd vissza a hússzeleteket. Öntsd fel annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Kóstold, s ha szükséges, sózd még. Hagyd  főni úgy 10-15 percig. A tejfölt tedd egy kis tálkába, majd vegyél ki 3-4 evőkanállal a szaftból a tejfölbe, keverd el alaposan és öntsd vissza a serpenyőbe mindezt, s jól keverd el ismét. Hagyd még forrni pár percig, s készen is van az étel.

Gyors, laktató, finom. Ha kicsit szebben, nem ennyire rusztikusan készítenéd ezt a fogást, ne lisztezd a hússzeleteket, hanem majd a végén a tejfölbe keverj egy evőkanálnyi lisztet: vagyis habarással sűrítsd az ételt. Így simább lesz a szaftja.

Ő pedig a ropogósra sütött dödölle. Köretként nem hagymáztam-tejfölöztem, csak jó ropogósra sütöttem.
4 tál dödölléhez végy 80 dkg lisztesebb fajta burgonyát (tisztítva legyen ennyi), darabold, tedd föl a tűzre annyi vízben, amennyi épp ellepi a krumplikockák tetejét, teáskanálnyi sót is tégy hozzá. Amíg fődögél, egy serpenyőben bő zsírban vagy olívaolajban párolj pici sóval hagymát, majd szűrőkanállal vedd ki, csepegtesd le, s tedd félre. A zsírt öntsd egy csészébe. Ha megfőtt a burgonya, annyi vizet önts le róla, hogy a krumplinak csak a háromnegyedéig érjen. Törd bele a főzővízbe a burgonyakockákat, majd tedd vissza a tűzre (ez a titok nyitja tehát: TEDD VISSZA A TŰZRE), kis lángocskára. Adj hozzá még kevés sót ha szükséges (a liszt felveszi majd), és több részletben 35-40 dkg lisztet. Folyamatosan keverd, hogy a liszt teljesen belesímuljon a krumplis vízbe, s egynemű sűrű, ragacsos massza legyen. A végén már igazi izommunka elkeverni. Majd a serpenyőbe tégy 1-2 kanálka olajat abból, amit félretettél, s kis galuskákként szaggasd a krumplis keveréket a zsiradékba, s közepes lángon süsd mosolygóspirosra. Tálaláskor tégy rá a hagymából, s jól tejfölözd. Önmagában is gömbölyű étel, de itt Zalában vadpörkölt mellé - hagyma és tejföl nélkül - kötelező köret.
Ne finomított olajban készítsd, mert nem lesz könnyű a dödölléd. Vagy jóféle házi zsírban, vagy olívaolajban süsd.