2012. október 13., szombat

Rizikeleves (fenyőaljagomba leves)



És minden dolgok végén a boldogok ezt mondják majd:
 - Sosem éltünk máshol, csak a mennyben!

                                                                                                                                                                              (C. S. Lewis)



A rizike az egyik általam legszeretettebb gomba. Parfümös illatú, roppanós húsú, gyönyörű sütőtöknarancs színű és emellett nagyon zamatos, ízletes finomság. Itt mifelénk fenyőaljának hívják, a hivatalos neve azonban rizike.
Ez a leves az abszolút maradékhasznosítás jegyében született. Volt félretéve füstöltszalonna zsírom, krumplifőzőlevem, volt egy kevés maradék sűrített paradicsom is a hűtőben, és még volt egy deci Bogácsról hozott félédes vörösbor is az üveg alján, amit háznál vettem kóstolás nélkül. (Nem szeressük a félédest -  vörösborban meg pláne nem.) Lassan fogyott el, ételekhez használtam. Bár maradékhasznósítós a recept, de a rizikét ezentúl csak így főzöm levesnek, mert isteni lett. A szegfűszeg kiemeli a gomba páratlan illatát, ízét.

Hozzávalók 4 főre:
40 dkg rizike (2 kupóc ha piacon vesszük),
4 gerezd fokhagyma,
1 evőkanál füstöltszalonnazsír (sima olaj is lehet),
frissen őrölt bors,
só (vigyázzunk, a krumlilé sós, előbb kóstoljunk),
1 liter krumlifőzővíz + 1 liter víz (vagy 2 liter alaplé),
8-12 zsályalevél (helyettesíthető petrezselyemzölddel is fél csokorral),
2 db szegfűszeg,
1-1,5 dl félédes vörösbor (vagy száraz, de akkor kóstoljuk a levest, és ha úgy érezzük, egy leheletnyi cukorral kerekítsük az ízeket),
1 púposkás evőkanálnyi sűrített paradicsom.
Levesbetétnek bármi: krumpligombóc, nagyobb formájú száraztészta, pirított kenyérszelet a tányér alján, grízgaluska (az enyémben kölesgaluska van), rizs, gersli vagy hajdina vagy akár bulgur.

A letisztított gombát szeletekre vágtam, és a zsíron frissen őrölt borssal és apróra vágott zsályával zsírjára sütöttem. (Ha olajban sütjük, sózzuk is kissé.) Hozzáadtam a nagyon apró kockákra vágott fokhagymát is, azzal is átsütöttem, míg a fokhagyma illatozni kezdett és elvesztette nyersességét. Ekkor hozzáöntöttem a bort és addig forraltam nagy lángon, míg kifőtt belőle az alkoholíz, csak a finom aroma maradt. Fölöntöttem a krumlilével, vizet is adtam hozzá. Kóstoltam, és itt lehet sózni még ha szükséges. Tettem bele 2 szem szegfűszeget és sűrített paradicsomot is. Forrás után 10 percig főztem, majd beleszaggattam a kölesgaluskákat. Ha lett volna maradék szikkadtabb kenyerem, azt csak megpirítottam volna szeletekben, a tányér aljára tettem volna és rámertem volna a forró levest. Isteni. Tejfölrajongók kínálhatnak hozzá az asztalon külön tejfölt is.
Maga a leves készíthető így vargányából is, tinorú gombákból is, csiperkéből is, de ezekhez nem tennék szegfűszeget. A rizikét ahogy megszagolgattam, próbáltam rájönni melyik fűszer hozhatja ki intenzíven parfümös illatát, finom ízét. Így választottam hozzá a szegfűszeget. Más gombákhoz nem biztos hogy igazán jó. Még a fekete tölcsérgombához tudom elképzelni ezt a fűszert - ami egy fűszergomba, de levesként is elkészíthető.

10 megjegyzés:

Zsóka írta...

Ideérzik az illata, a nyálam pedig csorog. Imádom a gombát, sajnos felénk nem sok féle terem meg.

duende írta...

Zsóka, mi zalaiak nagyon szerencsések vagyunk e tekintetben. :)

Hankka írta...

Az ország másik szegletében lakom, de itt is érzem az illatát, nagyon finom! :) Annyira gyönyörűséges a levesed, a kölesgaluska pedig különösen izgatja a fantáziámat! :)

duende írta...

Köszönöm Hankka! :)

Á, semmi különös, főtt köles van belekeverve tojásba kb. felesben liszttel, olyan nokedlitészta állagra, vagy kicsit sűrűbbre. Olyan 10 percig főztem, mert kissé keményebb, mint egy átlag nokedli. Csak ennyi lenne. :)

Kriszta írta...

Nagyon guszta. Bár így korán reggel, kávé előtt ribiszkelevesnek olvastam. A kép láttán hamar rájöttem, igencsak félreolvastam.

duende írta...

:))) Na az sem rossz! :)

Bodzás Vendégház írta...

Ó, de egyetértek!!! A tavasz a kucsmagombáé (nálam), az ősz a rizikéé! Szerintem a két legcsodásabb gombaféle! Közte persze jöhet a tyúkgomba minden mennyiségben:)))

duende írta...

Zsuzsa, bizony mind nagyon finomak! :) No nálam még az őzláb rántva nagyon dobogós, meg a lila pereszke és a pöffetegek is. :)

Manora írta...

Itt az Alföldön is terem bőségesen rizike és mellé rátaláltam erre a receptre, ami nagyon megfogta a fantáziámat. Megfőztem. Isteni lett. :-) Pedig először kicsit tartottam a zsálya + szegfőszeg + félédes bor kombinációtól. Köszönet a jó ötletért!
Nóra

duende írta...

Kedves Manora! Igazán örülök hogy ízlett! :) És nagyon szívesen!