Az elme nem képes felfogni, hogy létezik egy mély, igaz intelligencia, egy transzcendens intelligencia, amely nem mentális erőfeszítés és fogalmi megértés terméke. Nem tudja elképzelni, hogy lehetséges olyan bölcsesség, amelyik nem gondolatok, illetve elsajátított és felhalmozott tudás formájában ölt testet.
Azt mondják, hogy ha meglátogatod Istent, vagy meztelenül menj, vagy sehogyan. Ez mindenkire vonatkozik. Vagy eldobod az összegyűjtött, rád rakódott tudást, vagy soha nem fogsz tudni belépni saját lényed igazi mélységébe. Az intelligens elme felismeri saját határait, ami nagyon szép tud lenni.
Ha képes vagy elengedni az összegyűjtött tudást, egy teljesen más létállapotba kerülsz. Úgy is mondhatnánk, hogy átlépsz egy másik dimenzióba. Ebben a dimenzióban minden tapasztalás elhalkul benned. Ebben a csendben aztán rájössz, hogy semmit sem tudsz - egyszerűen azért, mert minden elsajátított tudásodat a hátad mögött hagytad az elméddel együtt. Ez a csendesség felfoghatatlan az elme számára. Ismeretlen. Ahogy mélyebbre mész, szó szerint valami nagy titokban van részed. A titok azonban csak akkor tárul fel, ha lemondasz az irányításról.
Amikor hátrahagyod addigi tudásodat, azt veszed észre, hogy jól megszokott énképed is eltűnik. Hiszen az az én csupán a felhalmozott tudás és tapasztalatok fényében, azoknak köszönhetően létezett.
Amikor látod, ki és mi vagy valójában, az összes addigi elmélet megbukik. Üres vagy, csak a tudatod létezik. Nincs belső gyermek és felnőtt sem. Egyetlen személyiséged sem létezik, amíg nem segíted létezésre őket a gondolataiddal. Az igazi "én vagyok" hihetetlenül üres. Tökéletesen szabad és mentes mindentől, amiről azt hitted, te vagy. Nincsenek határai. Nem lehet meghatározni. Rájössz, hogy ami valójában létezik, ami itt van - a végtelen tudat, a tiszta szellem.
Ha szabaddá akarsz válni, ha meg akarsz világosodni, valójában nincs semmi, amit tudnod kellene. Amikor teljes bizonyossággal tudod, hogy nem tudsz semmit, és hogy valójában nincs is mit tudnod, az már maga a megvilágosodás, a puszta létezés.
Az a tudás, amelyet valamilyen célra használunk, szigorúan praktikus tudás. Ha ezt megérted, onnantól kezdve nem fogod az Igazságot a tudásban keresni. Ehelyett inkább magadba nézel, és abban keresed, ami vagy: a létezésedben.
(Adyashanti: Az üresség tánca)
Ez az egyszerű étel is tulajdonképpen egy klasszikus, az "insalata caprese" egy változata. Az eredetiben mozzarella szerepel, én viszont nem igazán szeretem a mozzarellát, a kecsketúrót viszont igen. Rendszeres vásárlója vagyok egy hölgynek, aki isteni finoman, krémesen készíti.
Nagyon egyszerű étel, de pont az egyszerűségétől olyan finom. De kizárólag kerti, édes, zamatos paradicsommal és friss bazsalikomlevelekkel készíthető. Így az igazi. A sajtfélének is jó minőségűnek kell lennie. A mozzarella helyett használhatunk bármilyen más sajtot is. A kecskesajtok azonban kifejezetten illenek a másik két szereplőhöz. Legyen az a sajt akár diós, akár fokhagymás, akár chilis, akár köményes, akár zöldfűszeres - mindegy.
Nagyon jól illik ebbe a szentháromságba az indiai házisajt, a panír is. Akár natúran, akár grillezve.
Az étel lényege annyi csupán, hogy a paradicsomot is, a sajtot is szeletekre vágjuk - én kis golyókat formáltam a túróból -, aztán rétegezve, sorban és körben tesszük a tányérra. Lehet lila vagy édes salátahagymát is tenni a sorok közé. Mikor a rétegezéssel megvagyunk, kicsit sózzuk, és jó bőven meglocsoljuk extraszűz olívaolajjal. Én tökmagolajjal is meglöttyintettem, mert nagyon szeretem és a paradicsomhoz hihetetlenül finom. Tehetünk a tálra még olajbogyót, vagy akár kapribogyókat is. Friss kenyérrel, valamilyen száraz, könnyű asztali borral ajánlom.
