2016. augusztus 2., kedd

Fougasse


Ami az olajat illeti, az nyilván legyen extraszűz. Wildschwein úrnak már az ősidőkben feltűnt, hogy a boltokban szűz olaj nemigen található. Van a mindenfajta minősítés nélküli, egyszerű és alázatos olívaolaj, másfelől van az extraszűz. Ami viszont már önmagában is problematikus, merthogy a szüzesség mint olyan bináris fogalom, valaki vagy szűz, vagy nem szűz, vagy egy, vagy nulla, vagy plusz, vagy mínusz. 

(Váncsa István: Lakoma)




Tulajdonképpen ugyanaz, mint az olasz focaccia, vagy a mi langalónk vagyis kenyérlángosunk. Sőt, a Balkánon ezt a vékony kenyértésztából sült kenyérlángost nevezték pogaca-nak. Kitűnő egy esti borozáshoz, sörözéshez. Kívül ropogós, belül puha, perec-szerű ízes kenyérke. Kemencében sülve az igazi. 
Bármivel fűszerezhető, lehet sima is a tésztája, és csak a tetejét szórhatjuk meg ezzel-azzal. 

Hozzávalók 4 darabhoz:
25 dkg liszt
2,3 - 2,5 dl langyos víz
2 dkg élesztő
1 mokkáskanál kristálycukor
1 csapott mokkáskanál só
1 evőkanál olívaolaj, plusz valamennyi a tetejére
8-10 darab szeletekre vágott olajbogyó
1 nagy paradicsom kimagozva, kockákra vágva
1 maréknyi zöldfűszer apróra vágva (kinek mi van a keze ügyében: bazsalikom, kakukkfű, zsálya, oregano, rozmaring, tárkony, stb...)
1 gerezd fokhagyma lereszelve
és a tetejére nagy szemű só.

A langyos vízben elkevertem az élesztőt, a cukrot és a lisztből 3 evőkanálnyit. Hagytam felfutni, közben apróra vágtam a zöldfűszereket, kimagoztam, lecsepegtettem a paradicsomot és felkockáztam. A lisztet a keverőtálba tettem, sóval elkevertem, hozzáöntöttem a felfutott élesztőt és dagasztani kezdtem. Jó sűrű tésztának kell lennie, mert az olaj és paradicsom nedves, még higít rajta. Dagasztottam, míg szép sima lett, aztán hozzáadtam az olívaolajat, apróra vágott olajbogyót, paradicsomot és a zöldfűszereket is. Dagasztottam ismét addig, míg szép sima lett a tészta. Érdemes figyelni, ha túl lágy lenne, szitálhatunk hozzá kevés lisztet még.
Hagytam duplájára kelni, majd 4 gombócot csináltam a tésztából. 
A sütőt előmelegítettem.
Egy nagytepsire 2 fougasse fér el, tehát kettőt kinyújtottam jó vékonyra, hosszúkás formára, aztán levélerezetet vágtam bele. Szilikonos sütőpapírra tettem, megkentem olívaolajjal és megszórtam nagyszemű sóval. (A tésztába ezért nem kell sok sót tenni, csak csínján.) Hagytam még 5 percig kelni, aztán forró sütőbe tettem.

2016. augusztus 1., hétfő

Gyros tányéron


Konyhaművészetünk szabadtéri gyakorlását illetően az első problémát a tűzrakás szokta jelenteni. Van, amikor ez egyben az utolsó probléma is, minthogy a többi gondot a helyszínre siető tűzoltók veszik le a vállunkról, mely esetben annak kell örvendenünk, ha a tisztelt ünnepi vendégkoszorú - darabra legalábbis - megvan, és esetleg annak, hogy csak a házunk égett porig, holott ezzel az erővel háromszáz hektár erdőt is felperzselhettünk volna.

(Váncsa István)




Megkívántam a gyrost. De olyan rettenet hőség volt, hogy egyszerűsítettem mindent. Süthetünk hozzá pitát, ha van merszünk bekapcsolni a sütőt, nekem most nem volt... így csak egyszerű laposkenyeret készítettem mellé. (Liszt, víz, só és olaj nélkül, száraz serpenyőben sütöttem a kenyereket.) Úgyhogy ez tulajdonképpen a török gyros, vagyis a dürüm. A húst sem sütőben készítettem, hanem serpenyőben. A sült krumpli pedig igazából dinsztelt krumpli: vagyis kevés olívaolajon pároltam fedő alatt, végül rápirítottam a fedő levétele után. A tzalziki pedig most nem görögjoghurtból, csak sima joghurt és kevés tejföl keverékével készült, kapor híjján friss mentával.


Gyros fűszerkeverék:

  • 3 púpos evőkanál durvább szemű só
  • 1 csapott evőkanál fokhagyma granulátum
  • 1 csapott teáskanál pirospaprika (az enyémben bükkfán füstölt édes paprika van)
  • 1 csapott teáskanál frissen őrölt bors
  • 1,5 púpos evőkanál szárított szurokfű (oregano)
  • 1/2 csapott mokkáskanál őrölt fahéj
  • 1/2 csapott mokkáskanál frissen reszelt szerecsendió
  • 1/2 mokkáskanál mozsárban porrá tört ánizsmag
  • 1 mokkáskanál mozsárban porrá tört édesköménymag


A fűszerkeverékből fog maradni, mert ez legalább 3-4 kg húshoz elég cirka. El lehet tenni egy kis üvegcsébe, és bármikor felhasználható, mert csupa száraz fűszer van benne. 
Én lapockát vettem, az nem annyira zsíros hús, viszont omlóspuhára tud sülni. Négy főre 80-90 dkg hús bőven elég a gyroshoz. 
Tehát a húst két centiméter vastag szeletekre vágtam, megszórtam a fűszerkeverékkel, és egy evőkanál olívaolajon serpenyőben nagy lángon mindkét felére rápirítottam a szeleteknek. Majd felöntöttem annyi vízzel, ami a szeleteket félig ellepte, fedőt tettem a serpenyőre, és kis lángon puhára pároltam. Egy óra gőzölődés elég is neki. A végén levettem a fedőt és elforraltam az összes vizet a hús alól.




A gyrosba csak fel kell szeletelni a húsdarabokat, meglepően hasonló az eredetihez. Adjunk mellé paradicsomot, édes lilahagymát is.

2016. július 29., péntek

Bazsalikomos citromtorta


Az idő olyan, tudod, mintha dadogna az öröklét.

(Umberto Eco)


Már tudom, az olaszok miért tesznek mindenbe bazsalikomot. Mert van. :)) És mert isteni finom. Nem csak sós ételekben. Születésnapra készítettem ezt a tortát. Csakhogy csuklani is tudjon kicsit az az öröklét, ha majd az ünnepelt - és ha - emlékszik erre a napra, majdan a távoli jövőben, egyszer.

Hozzávalók egy nagy 22 cm-es tortához
A piskótához:
35 dkg liszt
5 dkg kukoricadara
10 dkg kukoricaliszt
6 közepes tojás
1 tasak sütőpor
1/2 mokkáskanál só
20 dkg olvasztott, szobahőmérsékletű vaj.
A sziruphoz:
2 vastaghéjú citrom
30 dkg kristálycukor
1 csokor görögbazsalikom (vagy sima bazsalikom)
3 dl víz.
Ebből kell a tésztához:
3 dl szobahőmérsékletre hűlt, átszűrt szirup
a citromkarikák apróra darabolva.
A krémhez:
a maradék citromos szirup: 1,5 dl
20 dkg fehércsoki
10 dkg vaj
15 dkg porcukor
75 dkg mascarpone
1 marék bazsalikomlevélke.

A két citromot jól megmostam (lehetőleg bio legyen), majd fél cm-es karikákra vágtam és kimagoztam. (Mert a mag keserít igazán, nem a héj.) Feltettem főni a cukor és víz keverékében egy csokor görögbazsalikommal együtt. Főztem olyan 20 percig, amíg a citromok héja megpuhult. Hagytam kihűlni, aztán a szirupot leszűrtem, a citromkarikákat pedig apróra kockáztam. 
A tortaformát kivajaztam, liszteztem. A tojásokat habosra kevertettem 3 dl cukorsziruppal, majd hozzá kevertem az olvadt vajat is, a citromhúsdarabokat is, és a sütőporral elkevert liszteket is. Formába öntöttem, és olyan 170 fokon 45 percig sütöttem. Hagytam kihűlni.
Közben felolvasztottam kis lángon a maradék cukorszirupban a fehércsokit. Levettem a tűzről, és hozzákevertem 10 dkg vajat is, míg beleolvadt. Hagytam langyosra hűlni, majd hűtőbe tettem. 
Mikor jól lehűlt a fehércsokis keverék, a mascarponét kikevertem a porcukorral, végül hozzákevertem a fehércsokis krémet is, és tettem bele egy maréknyi görögbazsalikom-levélkét is.
A tésztát 3 részre vágtam, majd a rétegekre kentem a krémből, végül a maradék krémmel bevontam az egész tortát is. Bazsalikomlevélkékkel díszítettem.



Nem túl látványos torta, viszont csodásan érződik benne a citrom is, a bazsalikom is, és nagyon jók együtt, annyi szent. Valójában egy egyszerű, rusztikus sütemény, egyszerű, de nagyon finom. Látszólag sok bele a 75 dkg mascarpone, de igazából semmi más nincs is a krémben. És szép nagy torta, 16 szelet (nem is kicsi) kijön belőle.
Ha valaki tartana a fűszeres íztől, a krémbe ne tegyen bazsalikomot, csak a tetejét szórja meg díszítésképpen vele.

2016. július 28., csütörtök

Gombócos raguleves a nyár zöldségeiből


Álmunkban néha egy egészen más világ is megmutatkozik, egy élettel és tarkasággal teli világ. Éppen a nagyon beszűkült környezetben élő, mások által befolyásolt és szorongatott embereknél tárul fel olyan távlat, amelyben az álmodó szabadnak és fantáziadúsnak érzi magát. Az álom így mutatja meg nekünk a belső kincset, melyet tőlünk senki nem rabolhat el.

(Anselm Grün)




Igazából azért osztom meg ezt a levest, mert jó példája a "hogyan hozzuk ki a maradékokból a legjobbat" művészetének. Hogyan főzzünk fantáziadús, tarka, tündöklő ételt abból, ami adott és kéznél van. Tegnap este kukoricát főztem és maradt másfél cső, plusz a főzővíz. Valamint tegnap készítettem kurkumás-mozarellás fasírtgolyókat is, amiből maradt olyan 12 darab. Ezen túl, sárgabarackos gombócot akartam ma főzni. Úgyhogy úgy döntöttem, a húsgombóc egy gazdag nyári ragulevesben fogja végezni.



Először megfőztem a megpucolt, kockákra vágott krumplit sós vízben, majd leszűrtem a levét a nagy levesfőző fazekamba. Hozzáöntöttem a főtt kukorica vizét is, tettem bele egy nagy fej vöröshagymát és két nagy gerezd fokhagymát egészben. Hagytam felforrni, s míg lassan forrdogált, megtisztítottam a belevaló zöldségeket: sárgarépát, fehérrépát, zöldbabot, és volt egy kis zellerem is, azt félbevágva tettem a lébe a hagymák mellé. A megtisztított zöldségeket karikáztam-daraboltam és beletettem az alaplébe. Sóztam, valamint frissen aprítottam zöldfűszereket is a levesbe: petrezselyemzöldet, lestyánt, tárkonyt. Mikor puhák lettek a zöldségek, beletettem a sült húsgombócokat is, és a csőről levágott, majd morzsolt maradék kukoricát is. Hagytam forrni pár percig, közben készítettem egy nagyon vékony tejfölös habarást, amit szintén a leveshez adtam. Forrás után kis ideig hagytam főni, hogy a kevéske liszt íze is beleolvadjon a levesbe, s készen is volt. Tálalásnál ecetet is adtam mellé az asztalra.
Ebbe a levesbe nyugodtan tehetünk bármilyen zöldséget, ami kéznél van: cukkinit, csillagtököt, tököt, borsót, karfiolt, karalábét, brokkolit, fejtett babot, újkrumplit. A húsgombóc készülhet fürjtojással is minimozzarella helyett, ha hozzájutunk.
A végeredmény egy napszínű, ragyogó, nyárízű leves lett. Ráadásul szuperextra. Csak nem kell elárulni senkinek: csupa-csupa maradékból született. Azt kell mondani: direkt ilyen extrásat akartam. :)