Narancsos kacsasült

És most közzéteszem a család legtitkosabb, legimádottabb karácsonyi sültjét, ami nélkül nálunk nem lehetett ünnep. Anyukám karácsonyi narancsos kacsasültje. 

 

 

Hozzávalói 6 főre: 

• személyenként 1-1,5 kacsacomb (étvágy szerint), 
• 6 db narancs leve, 
• 2 narancs reszelt héja, 
• 2 dl száraz, kifejezetten testes, sötét színű vörösbor (pl. pinot noir, shiraz), 
• 2 teáskanál mustár, 
• 5 szem összetört szegfűszeg, 
• 2 szem szegfűbors, 
• só, 
• 1-2 evőkanál kacsazsír, 
• frissen őrölt bors, 
• 2 teáskanál kristálycukor, 
• 50 dkg rizs, 
• 1-2-3 alma. 
• Plusz: almaszósz vagy sült almák. 

A kacsát alaposan meg kell tisztítani, aztán fűszerezve (só, őrölt bors) egy serpenyőben kacsazsíron elősütni. Aztán fűszerezett vízben puhára főzzük a combokat: a főzővízbe teszünk 1 dl vörösbort, sót, 2 szegfűszeget, 1 szegfűborsot, reszelt narancshéjat és 2 narancsnak a levét. Mikor puha a hús, kivesszük a darabokat és félretesszük egy tálba. Érdemes leszedni a zsírt a víz tetejéről, mert kacsától függően igen vastag zsírréteg is lehet a főzővíz tetején. 

Elkészítjük a rizs párolólevét, ami a maradék narancsok a levéből, maradék kacsafőzővízből, mustárból, 1 dl vörösborból, cukorból, reszelt narancshéjból, 3 szem szegfűszegből, 1 szegfűborsból és őrölt borsból áll. Sózzuk is természetesen. Annyi vizet adunk még ehhez a léhez, hogy a kimért rizsnek súlyban a duplája legyen összesen. Tehát az 50 dkg rizshez összesen egy liter legyen a rizspáclé. Aránya pedig úgy alakuljon, hogy a narancslé, kacsafőzővíz, bor keveréke kb. 60-40 % legyen a vízzel. Az sem jó, ha túlízesítjük a rizs főzővizét. 

Egy tepsi alját kizsírozzuk a főzővízről lemert zsírral, erre terítjük rá a megmosott rizst. Ráhelyezzük a hámozott, cikkekre vágott almát, kacsadarabokat, majd finoman ráöntjük a fűszeres-narancsos lét úgy, hogy ne kavarodjon fel a rizs. Alufóliával lefedjük, és kb. 170 fokos sütőbe helyezzük. Egy és negyed órán át pároljuk (a rizs miatt), majd a fóliát levéve róla szép pirosra sütjük a kacsadarabokat. Ha nem lenne a sütés végére tökéletesen puha a rizs, akkor a kivett, kész ételt még egyszer fóliázzuk le, és hagyjuk alatta 20 percig. A gőzben be fog puhulni a rizs. Almaszósszal vagy sült almával tálaljuk. 

A rizsnek valami elképesztő szép lilás-rózsaszínes színe lesz, és az íze... mennyei. Én nem szeretem a rizst (rossz kínai lennék), de a narancsos kacsa alatt sült rizs a világ egyik legfinomabbja. Még egy hozzáfűzés: ne sajnáljátok a sót. Túlsózni sem bíztatlak benneteket, de ha nem kapja meg az étel a kelló sómennyiséget, nem jönnek elő az ízei. 

(A kép a netről van, mert sosem fotóztam le, mindig Szenteste ettük, és hát villanyfénynél nem lehetett normális képet lőni róla.)

A húslevesröl

Akkor pár szót erről a jófajta, aranylóan sárga, áttetsző, ízletes csodáról, ami még a holtakat is életre kelti. 

Húslevest mindenki tud főzni. Még az is, aki úgy hiszi, hogy nem. Pusztán csak pár szabályt kell betartani. Még annyit így előzetesen, hogy húslevesből nem érdemes keveset főzni, minimum legyen egy 4-5 literes fazekatok hozzá. Hűtőben leszűrve több napig eláll, sőt, le is fagyasztható. 

 

 

1. Húslevest mindig csontos húsrészekből főzünk. Csirke: farhát, lába, szárnya, combja. Kacsa, liba: farhát szárny. Sertés: orjaleves, azaz karajcsont, lapockacsont, tarjacsont. Marha: szegy, lábszár, fartő, ököruszály: azaz marhafarok, de általában úgy is árulják a levesbe való marhahúst, hogy húsos csont. Fácán, gyöngytyúk, tyúk. kakas: egészben. Pulyka: nyak, szárny, comb. A leves készülhet egy fajta állat húsából, de lehet vegyesen is főzni. 

2. Körülbelül amennyi a hús súlya, háromszor, három és félszer annyi víz mehet rá. Tehát egy kilogramm hús = 3-3,5 liter víz. 

3. Van, aki sok zöldséggel, van, aki kevesebbel készíti a levest. Mindkettő tökéletesen jó: gondoljunk csak a kocsonyára, amelyben zöldségként csak hagyma és fokhagyma szerepel, és milyen pazar íze van. 

Tehát az összes zöldség súlya olyan 3/4-e a hús súlyának. Arányai: amennyi súlyú a sárgarépa (2 nagy szál), fele annyi a petrezselyemgyökér (1 szál), a zeller, a karalábé. Vöröshagymából egy kisebb-közepes fej elég, különben nagyon édesíti a levest, és mehet héjastól megmosva, szép színt ad a levesnek. Fokhagymából én a 4 literes fazekamba 2-3 gerezdet szoktam tenni. A vöröshagymát is a 4 literes fazékhoz mondtam. A többi zöldség szabadon választható: van aki tesz bele kelkáposztalevelet vagy kelbimbót, gombát, karfiolt, brokkoliszárat. Lehet bele tenni lestyánlevelet, zellerzöldet, petrezselyemzöldet, nyáron paprikát, paradicsomot. Húslevesbe mindig nagy darabokra vágva tesszük a zöldségeket, nem karikákra aprítva. 

4. Hideg vízben tesszük föl és először csak a húst. Ha felforrt, kis lángra tesszük, és a tetejéről leszedjük a habot. Vannak, akik leöntik az első főzővizet, de szerintem azzal értékes ízeket öntünk ki. Nem kell. LEHABOZNI pediglen nem AZÉRT KELL, mert zavarossá teszi A HÚSLEVEST - és ebben szerintem mindenki téved -, hanem azért, MERT BESZÜRKÍTI A LEVEST. Ugyanis ha nem habozzuk le, ellenben gyöngyözően, lassan pötyörögtetve főzzük, akkor is tiszta marad a levesünk. Tehát a zavarossá válásnak a főzés intenzitásához van köze, nem a habhoz. Ha lobogtatva főzzük, akkor lesz zavaros, még ha le is szedtük róla a habot. Viszont, ha rajta marad a hús habja, de szépen lassan főzzük, akkor ugyan nem lesz szép aranyló sárga, hanem szürke lesz a leve, ellenben nem lesz zavaros. 

5. Ha lehaboztuk a tetejét, mehetnek bele a zöldségek, a só, 15-20 szem egész bors. Én mindig teszek egy késhegynyi kurkumát is, nemcsak a szép szín végett, hanem mert a kurkuma egy szupergyógynövény, és így legalább sűrűn fogyasztjuk, ha nem is nagy mennyiséget. Valamint én a 4 literes fazekamba teszek még egy csapott teáskanál vegetát is. El is hagyható, de én húsleveshez használom, meg zöldséglevesekhez néha. 

6. Ha újra felforrt a levesünk, tegyük annyira kis lángra, hogy a tetején épp csak gyöngyözzön a leves. Ha túlságosan forr, zavaros lesz, ha forrás alatt marad, nem fő meg. 

7. Amíg fő a levesünk NEM NYÚLUNK HOZZÁ! Nincs belekevergetés, piszkálódás. Ha belekevergetünk, szintén zavarossá válik a leve. Maximum egyszer a főzés közepe felé érdemes megkóstolni, hogy elég sót tettünk-e bele. Ilyenkor nyugodtan pótoljuk. 

8. A jó húsleves hozzávalói közé az időt is fel kell jegyeznem, mert a jó húsleves egyik titka, hogy sokáig fő. Marhahúsnál, tyúknál, fácánnál, gyöngytyúknál minimum olyan 5-6 óra főlés kell, sertésnél, pulykánál 4 óra, csirkénél 2,5-3 óra. 

 

9. Mikor elkészült, egy hosszú szárú fogóval vagy csipesszel kiveszegetjük belőle a zöldségeket, húsokat. Aztán hagyjuk 10 percig ülepedni a levét, és egy sűrű szűrőn átszűrjük merőkanalanként egy másik fazékba. A főzős fazék alján maradó zavarosabb kis réteget már nem szűrjük hozzá a többihez, kiöntjük - hiszen ezért hagytuk ülepedni. Egyébként nekem az a 100 forintos boltokban kapható színes műanyag szűrőm van, aminek extrasűrű a hálója. Azt szoktam egy nagy szűrőkanálba beletenni és úgy az üres fazék tetejére. Nagyon szépen megszűri a levest. És azért kell leszűrni, mert ha benne hagyjuk a zöldségeket akár egy-két óráig is, megváltozik az íze, édes és zöldségízű lesz a levesünk. 

10. A levesbetétet mindig külön, bő, sós vizet forralva úgy főzzük, mint az olasz tésztákat: szinte al'dentére. Főleg igaz ez a vékonymetélre. Ha megfőtt, egy nagy szűrőkanálba öntjük és csap alatt, bő hideg vízzel alaposan leöblítjük, majd alaposan lecsöpögtetjük. Így nem fő tovább, és a liszttel, keményítővel teli főzővizet is leöblítjük róla, ami zavarossá tenné a szép tiszta levesünket. A levesbetétet soha nem tesszük bele a levesbe, minden tányérba külön-külön szervírozzuk. Ugyanez igaz a zöldségekre is. 

11. Ha marad a főtt húsból, azt visszatehetjük a maradék levesbe, így nem szárad ki.

12. Ha túl zsírosnak ítélnénk a húslét, evőkanállal, majd konyhai papírtörlővel leszedhetünk belőle. Vagy ha csak másnap tálaljuk, és hűtőbe tesszük, akkor megfagy rajta a zsírréteg, és egyben le tudjuk szedni róla. 

13. A húslevest, kocsonyát MINDIG fedő nélkül főzzük. Ha fedőt tennénk rá, túlforrná magát, és zavarossá válna.

Rába menti tüdöleves

Nagyon szeretem a szalontüdőt, ellenben a benne főtt tüdőt egyáltalán nem tudom megenni. Mindig ki szoktam kotorni a tányérból. A minap viszont újra átolvastam a Vasi, zalai parasztételek című szakácskönyvet. És találtam benne egy levest, amiről úgy gondoltam, hogy ezt megenném. Ugyanis a főtt tüdőt és szivet le kell darálni és így kerül vissza a levesbe. Az íze pedig hasonlóan pikáns, mint a szalontüdőé. Nagyon finom! Megtartom, az biztos, hogy fogom még főzni. Amolyan igazi jó kis téli leves. 

Hozzávalók: 

• 50-60 dkg sertéstüdő
• 1 sertésszív
• 2 sárgarépa
• 1 petrezselyem
• 5-10 dkg zeller
• 1 fej vöröshagyma
• 2 nagy gerezd fokhagyma
• késhegynyi őrölt bors
• tojásnyi zsír
• 3 evőkanál liszt (kettő a rántásba, egy a habarásba)
• késhegynyi színes paprika
• 1 babérlevél
• 1 teáskanál kakukkfű
• 1 kis pohár tejföl
• 1 púpos kávéskanál cukor
• 1/4 - 1/2 citrom
• só

A tüdőt és a szívet feltesszük főni, legalább 2,5 liter sós vízbe. Hegyes villával szurkáljuk meg a tüdőt, így nem dagad ki az edényből. Ha felforrt, hozzátesszük a babérlevelet és egy óra alatt fedővel puhára főzzük, majd kivesszük a húsokat, kissé hagyjuk hűlni, daraboljuk és ledaráljuk. Közben a levét egy sűrű szűrőn átszűrjük, majd visszaöntjük a fazékba. (Ez nem szükséges, de én átszűrtem.) A tisztára mosott és feldarabolt zöldségféléket beletesszük a lébe, fűszerezzük kakukkfűvel, borssal, és persze a ledarált húst is hozzáadjuk a leveshez. A zöldségek puhulásáig főzzük. Közben a zsíron elkezdjük dinsztelni az apróra kockázott vöröshagymát, s mikor már félig puha, 2 evőkanál lisztet is hozzáadunk és sötét zsemleszínű rántást készítünk úgy, hogy mikor majdnem kész a rántás, a cukrot is beletesszük, és és így pirítjuk sötétre a rántást. Ha készen van, levesszük a tűzről, és a zúzott fokhagymát is átkeverjük benne. Végül kevés hideg vízzel fölengedjük, pici pirospaprikát is hozzákeverünk. A rántást aztán hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, s pár percig erősen forraljuk. Végül egy csapott evőkanál liszttel elkevert tejföllel behabarjuk a levest, s azzal együtt is forraljuk pár percig. Legvégül egy negyed vagy fél citromot belecsavarunk a levesbe, Kóstolni kell, mennyire szeretjük savanykásan. Pirított zsemlekockát, csíkokra vágott palacsintát, vagy apró zsemlegombócot adunk hozzá betétnek. Én most apró zsemlegombócokat készítettem.

A krumplipüréröl

A krumplipüré ott kezdődik, hogy nem mindegy, milyen fajta burgonyát választunk hozzá. A "C" jelzésűeket keressük, vagyis a sütnivaló, magasabb keményítőtartalmú fajtákat. És én még azt is mondom, hogy ha lehet, őstermelőtől vegyétek, mert a multis burgonyák sokkal vizesebbek, mint a kiskertekben termettek. És az nem tesz jót a pürének, ha vizes a krumpli. 

Neten utána lehet olvasni egyébként, melyek a C jelzésű fajták. Sajnos, nálunk Magyarországon alig lehet egy-két burgonyafajtát találni a piacokon, nem is értem, miért szűkült le ennyire a kínálat. Itt például Agriát lehet kapni - sokan termesztik -, és az egy nagyon jó fajta, szinte mindenhez azt használom. Püréhez is tökéletes. 

 

Van, aki hajában főtt krumpliból készíti a pürét, én sokkal jobban szeretem hámozottból és úgy főzöttből. Isteni a hajában főtt krumpli, csak szerintem nem püréhez való, más az íze. Tehát a krumplit hámozzuk, mossuk, kockázzuk és sós vízben megfőzzük. Tényleg puhára, és ezt ellenőrizni tudjuk egy villa segítségével. Majd TÖKÉLETESEN leszűrjük róla a vizet. Sőt, várunk egy percet, hogy a gőzökkel az a csöpp maradék is távozzon, ami még a burgonyakockákon maradt. Aztán így forrón krumplinyomóval, vagy krumpli préssel (azzal a két karossal) alaposan összetörjük, vagy átnyomjuk. NEM HASZNÁLUNK BOTMIXERT, SEM MÁSMILYEN ROBOTGÉPET SEM! Hideg vajat (véletlenül sem margarint!!!) adunk hozzá - nem is keveset: a hámozott burgonya súlyának körülbelül a nyolcadát-tizedét, vagyis egy kiló burgonyapüréhez 8-10 dkg-ot. Amikor eldolgoztuk a vajat is a pürében a burgonyanyomóval, akkor áttérünk a fakanálra, vagy a kézi habverőre. Nekem van egy középen lyukas fejű fakanalam, mindig azzal keverem ki a pürét, mert az a cél, hogy habosra keverjük, vagyis levegőt kell juttatni a burgonyamasszába. A tejet, amit hozzáöntünk, forróra kell melegíteni. A folyadékunk lehet tej, vagy tej és tejszín keveréke. 

Burgonyapürébe nem használunk 0,001%-os tejeket meg főzőtejszínt, hanem 2,8-ast vagy 3,5-est. A tejet már óvatosan adagoljuk, mert a túl híg püré már nem püré, hanem krémleves. A másik, hogy mindenki más állagot szeret. Van aki az egész híg pürét szereti, van aki az éppen csak kevés tejjel kikevert sűrűbbet. Az apránkénti adagolással lehet az állagát beállítani. És azért is jó a vajat tenni először a krumplira, hagyni hogy elolvadjon, mert az is folyadék. 

Én a masszívabb pürét kedvelem, nem szeretem a túl laza, híg burgonyapürét. Sőt, azt is szeretem, ha nincs totál simára eldolgozva, hanem maradnak benne itt-ott kisebb burgonyadarabok. Tehát kézzel, lendületes mozdulatokkal habosra keverjük a pürénket. Én a tejes keverés végét már láng fölött szoktam csinálni, hogy a hideg vaj miatt kissé visszahűlt püré kellően forró legyen. De nem szabad túlkeverni, túlmelegíteni sem, mert akkor már csirízesedhet. Ha már szép habos, laza, akkor el is készült. A végén kóstoljuk meg, és ha szükséges, még sót adhatunk hozzá. 

Lehet ízesíteni is zöldfűszerekkel, szerecsendióval, borssal, a krumplival együtt főzött fokhagymagerezdekkel. Vagy más alapanyagokkal keverve is csinálhatjuk: zellerrel, édesburgonyával, sütőtökkel, karfiollal, kerekrépával. Így szénhidrátbarátabbá válik, és változatosság is. De megmondom őszintén, a krumplipürébe én csak sót teszek, mert szeretem a vaj, burgonya, tej édeshármasának lágy ízét (égben köttetett szentháromság ez), más alapanyagot meg szintén azért nem teszek bele soha, mert nekem a krumplipüré legyen krumpliból. 

Hogy miért nem használunk gépi keverentyűket? Mert akkor nem burgonyapürét fogunk készíteni, hanem csirízt. Szó szerint. Nyúlós állagú plakátragasztó válik ugyanis a kicsapódó keményítő miatt a krumpliból, mert a gépek olyan fordulatszámon dolgoznak, ami ezt eredményezi. Ezért mindig kézzel dolgozzunk. Ha marad a püréből, számtalan ételhez felhasználhatjuk: pogácsába, lángosba, kenyérbe, levesbe gombócnak, nudlinak, hercegnő burgonyának, krokettnek, pásztorpitéhez.

Lilahagymával, fokhagymával sült cékla

Ezer éve nem ettem céklát, úgyhogy eljött az ideje. Egyébként én sütve vagy borscsnak ezerszer jobban szeretem, mint salátának. És így sütve remek alternatívája például a párolt lilakáposztának, mert ízvilágra ugyanaz az édes-savanyú karakter jellemzi. Ajánlom sült vadhúsok, liba vagy kacsa köreteként, de fetakrémmel (lásd lejjebb az Ottholengi-féle sült padlizsán receptnél) is egészen jó párost alkot a cékla édessége a feta sósságával. Így előételnek is tökéletes egy menüsorban. Vagy ha egy kitűnő friss pita vagy langaló kerül mellé, önálló fogásként is megállja a helyét a sűrű görögjoghurttal krémesre kevert fetával.

 

 

 

 

Hozzávalók 4 főre: 

70-80 dkg cékla 

3 evőkanál olívaolaj 

1 nagy vagy 2 kisebb fej lilahagyma 

5 gerezd fokhagyma 

2 teáskanál méz 

2 evőkanál málnaecet (vagy vörösbor vagy fehérborecet) 

só, frissen őrölt bors (az enyémen cayenne bors is van)

2 teáskanál kakukkfű 

2 teáskanál oregano 

 

A sütőt előmelegítjük 200 fokra alsó-felső sütésre. A céklát meghámozzuk, a hagymákat úgyszintén. Egy nagy tálba tesszük a darabokra vágott céklát, a vastag félkarikákra vágott lilahagymát, felezett fokhagymagerezdeket, ízesítjük a fűszerekkel, olívaolajjal, ecettel, mézzel. Alaposan elkeverjük, majd áttesszük egy sütőtálba vagy tepsibe. Aláöntünk 1,5 dl vizet, alufóliával lefedjük, és egy órán át sütjük. Ha maradna víz a sütés végén is a céklán, a fóliát levéve még addig sütjük, amíg elpárolog alóla a folyadék. Érdemes kóstolni mikor elkészült, mert lehet pótolni, ha valami hiányzik az összhangzattanból: még méz vagy ecet vagy só. Ha pótoltuk, átkeverjük és langyosan kínáljuk. Nagyon fincsi.

Sült padlizsán fetakrémmel, harissával

Nem vagyok nagy rajongója a padlizsánnak, de ebben a formájában a kedvencem lett, fantasztikusan jó. A recept egyébként Yotam Ottolenghié.

Hozzávalók 4 főre:

• 4 kisebb-közepes padlizsán
• 25 dkg krémfehérsajt (feta)
• 20 dkg görögjoghurt
• 1 kápia paprika
• 2 nagyobb méretű piros chilipaprika (vagy több, ha igazán csípősen ennétek)
• 2 dl olívaolaj vagy hidegen sajtolt repceolaj
• 2 nagy gerezd fokhagyma
• 1 teáskanál köménymag (római kömény)
• só, friss kapor vagy menta vagy korianderzöld, vagy petrezselyemzöld

Az eredeti leírásban a padlizsánt serpenyőben kéne körbesütni, de az én padlizsánom olyan dundinagy darab volt, hogy meg sem kíséreltem így sütni, és sokkal jobban jártam. Nem lett tele füsttel a lakás, és gyönyörű feketés-barnásra pirult a sütőben is, szóval felülírtam Ottolenghit. A padlizsánt megmostam, négybe vágtam úgy, hogy a szárrész minden darabon megmaradjon. Sütőbe tettem 200 fokra légkeverésre, és 30 percig sütöttem a sütő rácsán, a vágott felületekkel fölfelé. Mikor langyosra hűltek, a héjakat lehúztam róluk, hosszában két-három csíkban bevagdostam a padlizsánokat finoman, hogy egyben maradjanak, és nagyon kevés sóval meghintettem őket. 

Közben: csináltam egy paprikakrémet. Egy kápia paprikát, két duci gerezd fokhagymát, a két chilipaprikát egy deci olívaolajjal, kevés sóval cutterben jól összeaprítottam, majd föltettem a tűzre, de még adtam hozzá egy deci olajat (kellett még hozzá, mert a paprikák fölvették a nagyját) és egy teáskanál köménymagot. Az eredetiben római kömény van, de én azt nem utálom, a magyar köményt ellenben imádom, szóval ha gondoljátok, használhattok római köményt is. (Ismét egy magyar sajátosság.... a köménymagunk... a világ nem ismeri, és micsoda veszteség ez nekik, mert ezerszer finomabb, mint a római kömény.). Mikor felforrt a harissa-szerű mártás, hagytam pötyörögni pár percig, aztán lehúztam a tűzről, és egy teáskanál őrölt pirospaprikát hozzákevertem. 

Egy 25 dkg-os krémfehér sajtot (fetát) elkevertem 20 dkg görög joghurttal. 

Serpenyőben pirítottam szezám- és tökmagot. (Nálunk a fenyőmag ritka madár, ellenben Zalában a tökmag otthonos.) 

Tálalás: szobahőmérsékleten fogyasztandó. A tányéron elterítettem a fetakrémet, ráfektettem a sült padlizsándarabokat, meglocsoltam őket a harissával, megszórtam pirított szezámmaggal és pirított tökmaggal és zölfűszerekkel: kaporral és petrezselyemzölddel. A zöldfűszerek közül a kapor és a menta a legtutibb az ételhez szerintem. Friss pitakenyeret javasol hozzá Ottolenghi, én friss langalóval, vagyis kenyérlángossal kínáltam, tökéletes volt hozzá. 

A harissából egyébként fog maradni, de nagyon finom, és hűtőben tárolva eláll akár egy-két hétig is. Bármire locsolható: sült krumplira, más zöldségekre (karfiol, brokkoli, zöldbab, stb...), felhasználható ragukba, sültekhez, főzelékre ízesítőnek. Ha nem akarjátok, hogy maradjon belőle, felezzétek nyugodtan az adagot. Fél kápia, egy deci olaj, stb...

P.s.: Ne ijedjetek meg, sokkal bonyolultabb volt leírni, mint elkészíteni. 🙂

Céklás szilvakrémleves krémfehér sajttal (fetával), mentával és habanero chilivel

Még van szilva a piacon. És amilyen meleg van, még friss mentám is van a konyhaablakomban. 

 

Úgy 70 dkg szilvát kimagoztam, lábosba tettem, egy közepes céklát megpucoltam és mandolinszeletelővel jó vékonyan felszeltem, szintén ment a lábosba. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte úgy kicsit bővebben, ízesítettem csipet fahéjjal, egy szegfűszeggel, fél mokkáskanál kardamommagporral és fél mokkáskanál őrölt gyömbérrel. Sóztam is kissé, és puhulásig főztem. Botmixerrel pürésítettem, kevés tejszínt is adtam hozzá (csak egy decinyit), és 3 púposabb teáskanál étkezési keményítőt 1-2 dl hideg vízben elkeverve a leveshez adtam és felforraltam kevergetve. Aztán hidegvízfürdőbe tettem, és ekkor ízesítettem be cukorral, mézzel (én viszonylag édesre készítettem, de ízlés szerint édesítsétek) és még só kellett bele az ízek egyensúlya miatt. Amikor langyosra hűlt, hűtőbe tettem. A gyümölcslevesek jéghidegen az igazik, de ez a szobahőmérsékletnél épp csak kicsit hűvösebben finom. Nem kell nagyon behűteni. Fetával, mentával és habanero karikákkal tálaltam. Az egész kulcsa ez a gyümölcsös-parfümös paprika, a maga csípősségével és mennyei ízével, nélküle ez a leves csak egy leves - na jó, amúgy is nagyon finom leves -, vele pedig igazi ízbomba. Ha nincs habanero chilitek, jó a sima hosszúkás chilivel is, de csak pirossal, annak egész más íze van, mint a zöldnek vagy sárgának vagy narancsnak. Ehhez a leveshez a piros chilik illenek, csakis. 🌶🌶🌶 

Tipp: érdemes a fogyasztása előtti nap elkészíteni, mert másnapra állnak össze tökéletesen az ízek.

Citromlekvár

Főztem eperlekvárt, és ha már így benne voltam, gondoltam csinálok citromlekvárt is, a legnagyobb kedvencemet. Főleg, hogy a Spárban gyakorlatilag 2-300 Ft-al drágább csak a biocitrom is, és a kezeletlen héjú citrom is a normál citromnál. 

 

Mindössze 1 kg biocitromból készült, lett belőle 10 kisebb üveg citromíz. Nekünk más lekvárokkal együtt bőven elég. 

A citromokat alaposan megmostam, majd karikákra vágtam, a magokat kiszedtem, mert azok keserítik meg a lekvárt. A karikákat negyedeltem és egy tálban annyi hideg vízzel öntöttem fel, amennyi ellepte. Hagytam 24 órát állni, aztán leöntöttem róla a vizet, és egy nagyobb fazékba tettem a gyümölcsöt. Adtam hozzá 1,2 liter vizet és felforraltam. Forrás után még főztem fedő alatt 20-30 percig, hogy megpuhuljanak a héjak. (Itt nem cél elforralni róla a nedvességet.) Majd botmixerrel aprítottam. Hagytam benne kevés nagyobb héjdarabokat is, hogy ne legyen teljesen homogén. Visszatettem a tűzre és adtam hozzá 2 db Haas 2:1-es lekvársűrítővel elkevert 1 kg kristálycukrot, és kb. 1/2 csapott mokkáskanál sót is. Forrás után állandóan kevergetve hagytam még 5 percig forrni, végül csírátlanított üvegekbe töltöttem, és szárazdunsztba tettem. 

Valami pazarfinom, el sem tudom mondani mennyire. Mondjuk én citromfüggő és rajongó vagyok... Ez egyébként az angolok híres marmalade, vagyis narancslekvár receptje, amit anno egy angol blogról fordítottam le - főleg a mértékegységekkel kellett megküzdenem. Mert nem sok jó híresült el az angol konyhából, de a narancslekvárjuk a gasztronómiájuk egyik vitathatatlanul sajátos ékköve. Ha narancsból készítenétek, ugyanennyi cukor kell hozzá. Maximum, ha spórolnátok vele, 20 dkg-ot vegyetek csak le a kiló cukorból, többet ne. És tilos kivágni a fehér részeit a héjnak, az kell az állaghoz is, és a kissé kesernyés-fanyarkás ízhez. Ez a citromra is igaz.

Ha darabosabban készítenétek, érdemes az elején kicsit többet törődni vele: vékony karikákra vágjátok, és a karikákat is minimum 8 vagy 12 cikkre, így nem kell botmixert használni, hanem a héjdarabok szépen megmaradnak a lekvárban.

Preckedli

Pont ezt a sütit akartam megcsinálni húsvétra, és Hankkánál éppen szembejött velem. Ezúton is hálásan köszönöm a receptet, isteni finom lett! 

 

Én kissé csökkentettem a mennyiségeket, mert így is bőséges adag lett belőle. Ámbár egy 4-5 tagú családnál simán elfogy a nagyobb mennyiség is, ugyanis nagyon eteti magát. 

Hozzávalók:

• 50 dkg liszt
• 15 dkg porcukor
• 15 dkg vaj
• 15 dkg zsír
• 1 mokkáskanál só
• 1/2 sütőpor
  
• 1 nagy méretű tojás (vagy 2 jércetojás, vagyis kisméretű)
• 1 nagy tojás sárgája (vagy kettő kicsié)
• 1 citrom reszelt héja
• 1 citrom leve
• 1 vaníliás cukor

A tetejére:

• 15 dkg durvára darált dió
• 10 dkg kristálycukor (nálam házi vaníliás kristálycukor)
• 1 nagy vagy 2 kicsi tojás fehérje

A tojásoknál azért adtam meg a két méretet, mert nekem mostanában jércetojások vannak készleten, vagyis kisméretű tojások. 

A lisztet tálba szitáltam, hozzáadtam a sót, porcukrot, vaníliás cukrot, sütőport is, és a kockákra vágott hideg vajjal és hideg zsírral elmorzsoltam a lisztes keveréket. Belereszeltem a citrom héját, beleütöttem a tojásokat is, és apránként, ahogy dolgoztam össze a tésztát a citrom levét is hozzácsepegtettem. Nekem kellett az egész citrom leve a tésztába, de érdemes először csak a felének a levét hozzátenni, mert a tojások méretétől is függ, mikor áll össze a tészta. Ami egy szép sima, se nem lágy, se nem kemény, nagyon jól formázható tészta lett. Mikor készen volt, folpackba csomagoltam és egy órára hűtőbe tettem.

 

Közben a diót durvára ledaráltam késes aprítóval és serpenyőben kissé megpirítottam. Ne hagyjátok ki ezt a műveletet, mert ettől lesz ez a sütemény igazán utolérhetetlen, holott egyetlen recept sem írja ezt a mozzanatot. A diónak valami pazar íze lesz a pirítástól, tényleg ég és föld a különbség a pirítatlan verzióhoz képest. Csak arra vigyázzatok, nehogy megégessétek. Amikor kihűlt a dió, hozzá kevertem a házi vaníliás kristálycukromat is, és az egészet átettem egy kisebb tálkába.

Mikor lehűlt a tészta, lisztezett deszkán kinyújtottam olyan 3 mm vastagságra, és tetszőleges formákat szaggattam belőle. Nekem hold, csillag, szív és virág kiszúróm van, így azokat használtam. Szilikonos sütőpapírral bélelt nagytepsire sorakoztattam a kiszúrt formákat, majd soronként megkentem a kissé felvert tojásfehérjével a tésztákat, aztán finoman belenyomkodtam a cukros dióba őket a kent felükkel a dió felé, így bőségesen ragadt rájuk a finom keverékből. Előmelegített 180 fokos alsó-felső sütéssel kb. 8-10 percig sütöttem.

Szerintem aprósüti kategóriában az egyik legjobb sütemény: extrán omlós a tésztája, a pirított diótól pedig csodálatosan, extrán diós íze van. Sütisdobozban sokáig eláll, de úgysem lesz rá esélye. :)