A politika betette a lábát az ablakunkon



Hogy ne csak a város szépségeiről meg prószájáról írjak...
Tudom, ez egy gasztroblog. De ez az egyetlen fórum maradt, ahol megszólalhatok. Sorry. Bár a történetben azért esik szó gulyáslevesről és csipetkéről is.

(kép innen)
A politika betette a lábát az ablakunkon

Avagy nyílt levél a Senkihez

Miért a Senkihez címzem a levelem? Mert ebben az országban csupa Senki él. Senki sem felelős semmiért. Senki sem nyitja ki a száját. És végül Senki sem tudja mi folyik itt, ebben az Európa közepén termett banánköztársaságban. Van egy ügyünk, egy tiltakozásunk, és már csak a Senkihez fordulhatunk, mert minden fórumot bejártunk. Évekig fellebbeztünk, leveleztünk és csak Falakba ütköztünk.


A piactér mellett lakom. A Telken, amiből Fősenkik nagynagy hasznot remélnek. A Telek kicsi, keskeny. Be akarják építeni. Úgy, hogy a lakásainktól 10 méterre szemben lesz a ház. A lakásunk szélessége 9 méter. Vagyis beleépítkeznek az intimitás-zónánkba. Északi tájolásúak vagyunk, vagyis, az Eljövendő Teljes Homály zónájába kerülünk. Legalábbis az alattunk lakók, mert mi a tetőn vagyunk. De mi sem fogunk kilátni. Vagyis fogunk, például tisztán láthatom, a szemben lakó tett-e csipetkét a gulyáslevesébe. És megnézhetem, van-e a szomszéd sejehaján pattanás.

Mert hát muszáj ennyire agyonzsúfolni a Belvárost, mert Fősenkik azt képzelik, Budapesten vagyunk, egy zsúfolt kisnagyvárosban, aminek lélekszáma folyamatosan csökken, munkahely már szinte nincs, az összes nagy gyár és üzem bezárt. Multik persze vannak. De azok is bezárnak. Szóval.

A talaj nagyon rossz minőségű: árterület, magas talajvízszinttel. A házunk pincéjét már többször szivattyúztattuk emiatt. És a miénk csak egy pince, nem mélygarázs. Mellettünk a Piactér felújítása most készült el pár hónapja, talán egy éve. Ott is mélygarázst akartak, de elálltak tőle, mert megtöbbszörözte volna a költségeket a mélygarázs szigetelése. Kérdem én: ha a piactér alatt nem érte meg a mélygarázs, akkor a piac mellett 50 méterre miért és kinek és hogyan éri meg?!

A piactér felújítása EU-s támogatásból történhetett meg. Az EU-s támogatás csak egy részét használta fel a város. A maradékot ebbe a három szint+tetőteres épületbe akarják beleinvesztálni, a Házba, "piactér-felújítás" címén... Fele lakás, fele irodák és üzletek, amiknek egy része az önkormányzat tulajdona lenne. Olyan egységeket akarnak áthelyezni ide, akiknek eddig is tökéletes helyük volt és irodájuk. A lakásokból tudomásom szerint még egyet sem adtak el. Vagyis itt állnának félig készen akár évekig. Valamint a Házhoz nagynagy bankkölcsönre is szükség van. Kérdem én: Fősenkik miért akarnak lakásokat építeni olyan időszakban, mikor tele a piac áron alul eladó ingatlanokkal? 
Miért nem egyszintes pavilonsort építenek, hogy visszaköltözhessenek a piac kiegészítő szolgáltatói, pl. a késélező, koszorúkötő, javítóműhely, kefekötő, stb… Akik régen is itt voltak. Persze, támogatják - no nem, nem a város lakóit, hanem a multikat. Vagy miért nem parkosítják be a területet? Zalaegerszegen mindösszesen két tér van. Mindkettő lepedőnyi. Az egyik a Dísz tér, egy Betonszörny, ronda mint a bűn. A másik a Deák tér, itt a piac mellett. Szép, fás, de pici. Ami előttünk van terület, kiegészítése lehetne a Deák térnek. Lehetne mondjuk Város Szíve park belőle. Ahova minden réteg, csoport ültetne valamit, és ki is lenne táblázva. Jelképezhetné a város összetételét, a benne lakó emberek sokféleségét, összetartozását.

A leendő Ház előtt egyébként piacosok árulnak, a leendő Háztól 1-2 méterre. Kérdem én: ki fog itt lakást venni úgy, hogy egy héten négyszer hajnali 4 órakor az ablaka alatt járatják a motorokat, csattognak a sátorrudakkal és egyéb zajokat keltenek? Szerintem senki. Vagy alhatnak mondjuk nyáron zárt ablakoknál, azt is lehet, és akkor nem lesz zaj.

És ki vesz meg lakásokat a leendő Házban úgy, hogy velünk szembe bámulhat 10 méterről? Szerintem senki.
Egyébként az építési engedélyt ki sem adhatta volna a Város. Mert a beruházó cég (Városfejlesztő Zrt.) tulajdonosa az Önkormányzat. De. Az ügyészi hivatal szerint NINCS közvetlen kapcsolat az Önkormányzattal. Ááá... Ügyészi hivatal közölte velünk: nincs helye fellebbezésnek. Érdekesen működik ez a Hivatal is, mint sok más manapság Senkiországban.
Már tervezik a daruk helyét a Telken. Más városbeliekkel. Mert helyi kivitelező a Piactér példáján okulva talán már nem óhajt az Önkormányzatnak dolgozni?
A Piactér felújításából sem helybeliek részesültek. Nevezhetem Fősenkiket anti-lokálpatriótáknak? És a Piacér is megérne egy misét… Az egész város ki van akadva rajta.

Valamint. Négy háztömböt tehetnek tönkre az építkezésükkel. Birtokunkban van egy TV2-s felvétel egy néniről, akinek a szomszédságában szintén mélygarázsos épületet emeltek. Néni háza agyon-vissza repedt, lakhatatlanná vált és javíthatatlanná. Kivitelező cég csődöt jelentett, néni futhat az otthona, pénze, élete után.

És ha itt is ez történik? Mert a Piactéren ez történt. Három hónapig állt a munka, mert a kivitelező cég nem fizetett a dolgozóinak. Azok meg sztrájkoltak, nem voltak hajlandók fizetés nélkül dolgozni. A cég csődeljárás alá került. Ezért a Piactér felújítása más városbeli kivitelezőkhöz került.
Mi lesz, ha ez itt is megtörténik? Ki fizeti meg a kárunkat?

Ja. És mi van a régészeti feltárásokkal? Mert még az sincs sehol. És ebben a hónapban lejár a határidejük, és a város elveszti az EU-s támogatást. Amit lenne hova felhasználni. Példának okáért a Város közepén évek óta üresen áll egy művelődési ház színházteremmel, szakköröknek alkalmas helységekkel, volt könyvára is – de a városnak nem kell, pusztuljon csak. Szóval lenne hova költeni értelmesen, nem pediglen saját haszonszerzésre egy olyan építkezéssel, amire senkinek sincs szüksége. Fősenkiken kívül.


Írtam az Ombudtsman Irodának, kivizsgálást kértem az ügyben. Mert ez az egész több sebből vérzik és bűzlik. Még nem kaptam választ. Bár egy Banánköztársaságban sokat nem remélek ettől a hivat
altól sem.

Megjegyzések

Nea üzenete…
Ez végtelenül szomorú :((
duende üzenete…
Az Nea. Lehangoló és gusztustalan.
Éva üzenete…
Ez olyan téma amit ha elolvasok felvagyok háborodva , sajnállak benneteket, de ezen kívűl semmit nem tudunk tenni sajnos! Elkeserítő és mennyi ilyen probléma van, amit hallunk akár rádióban akár TV-ben is tenni ellene senki, ahogy írtad!
duende üzenete…
Éva. Igen. Ez egy Seniföldje. Vagyis csak azoké, akik Valakinek képzelik magukat.
Tálaló üzenete…
Korábban arról is olvastam Nálad,hogy mennyire elb...ák(már bocs) a piacteret.Úgy látszik tudják még fokozni.
Pedig azt látom,legalábbis amerre járok,hogy az utóbbi évek esztelen építkezései után végre közösségi tereket,egyre zöldebb belvárosokat próbálnak teremteni.És az ilyen helyeken jó kiülni a padra,beszélgetni,nézelődni.Egyszóval jó az ilyen településeken élni.

Nekem kifejezetten tetszik kisvárosunk új piaca.(Igaz a város túlfelén lévőt sok éve már sikerült tönkretennie néhány "fősenkinek",s talán ebből tanultak).Tágas,gyönyörű,sok-sok paddal és fával.Igazi színfoltja,hangulatos közösségi tere lett a városnak,ahol mindenki örömmel sétálgat.És az ilyen dolgok is megtérülnek egyszer a város vezetőinek.Igaz nem pénzben,hanem tiszteletben,elismerésben.S talán legközelebb elmegyek rájuk szavazni,noha eddig ezt nem tettem.
S bár nálunk sem megy minden simán,meg nem is lehet mindenkinek a kedvére tenni,azért jó látni,hogy legalább igyekezet van arra,hogy élhető legyen a környezetünk.

Amúgy meg az egész igaszságszolgáltatásunk egy nagy szar...az igaszsághoz kevés köze van.Olyan mint a maffiáknál a verőlegények,példát statuál,elveri a port az engedetleneken.

Azért szívből kívánom,hogy sikerüljön megakadályozni ezt a beruházást,és sikerüljön egyszer elkergetni a "fősenkiket".
Felháborító az ami a leírtak alapján ott történik ,minden törvényes eszközt be kell vetni az igazatok megvédésére , meg kell vétózni az építési engedélyt hiszen ez nem adható ki a környező szomszédok beleegyezése nélkül.Ha ezt valamilyen módon elcsalták ,akkor ennek a ténynek mimnél nagyobb nyilvánosságot kell adni . Pld. a lakóközösségeknek ügyvédet kell fogadniuk és úgy kell fellépni mondjuk az önkormányzat ellen -akik feltehetően a "senkik" érdekeit védik mindenféle bürokratikus módszerekkel ,feltehetően nem minden haszon nélkül-,vagy az egészet a sajtó és a tv nyilvánossága elé kell tárni . Ha ők csúnyán játszanak akkor nektek is az ő kártyájukkal kell játszatni, pld.meg kell nézni milyen politikai színezetű a vezetés és az ellenzék segítségét kell kérni . Ezen a blogon is tovább kell posztolni az igazatok érdekében , pld. dokumentálni kell a helyszínt fényképekkel ,hogy szakemberek is /építészek / véleményt tudjanak alkotni,és a segítségüket igénybe vehessétek !
Zsóka üzenete…
Ez annyira jellemző az egész országra. Ezen már meg sem lepődünk, csak egy lapáttal több.
duende üzenete…
Tálaló: egy vicc volt az egész piacfelújítás. Húzódott két évig, végül sikerült totál elbaltázniuk az egészet... Persze a csődbe ment zegi kivitelező is sógorkomajóbarátja volt egyik fősenkinknek.
Igen, egy kalap szar. Az ügyészi hivatalban bíztunk, de úgy tűnik, korrupt az is. Nincs pénzünk ügyvédre. Ráadásul, mire a per végére járnánk, simán felépítenék a házukat, értelme nincs. Csak pénzünkbe meg energiánkba kerülne.
Évekig fellebbeztünk, leveleztünk, semmi eredménnyel. A zalaegerszegi építéshatóság azt csinál, amit akar. Lefeküdtek minden fősenkivel meg gazdag polgárral.
És a szemünkbe röhögnek. Ez a legszebb az egészben.

Hagyományőrző: sajnos nem kell a beleegyezésünk. Saját telkükön azt csinálnak, amit akarnak.
Igen, még a médiára gondoltunk, no nem a helyire, mert itt senki sem nyitja ki a száját. Egy korrekt újságíró nincs a városban, seggnyló mind. A piacról sem írtak egy sort sem, csak dicshimmnuszokat fősenkieinkről.
És naná hogy a fidesz.


Zsóka: igen, országos jelenség.
Tálaló üzenete…
Ajaj Duende!Ha nem vigyázol a szádra még a végén téged is befalaznak.Mert a mi banánköztársaságunkban szükség van az erős kézre,a hatalom erejére,az új törvényekre,hogy megvédjék a szabadságharcban kivívott demokráciát.És teszik ezt a nép akaratából(legalabbis ezt mondják).
Hát ha betette a lábát a politika az ablakon ,akkor először rá kell csukni az ablakot ,oda kell szorítani a lábát ! Marad az ATV,a NÉPSZAVA,a NÉPSZABADSÁG , a JOBBIK ,meg a többiek , kell írni a Gyurcsánynak is ,nagyon fogja szeretni a fideszes senkiket! Bízzunk benne hogy eredményesen tudtok eljárni és akkor ajtót lehet mutatni az egész bagázsnak ,a korrupt rendőrök is előbb vagy utóbb lebuknak !
duende üzenete…
Tálaló: tegyék.


Hagyományőrző: igen, már csak ez maradt.
N.D. üzenete…
húúú, én láttam azt a telket, nagyon kicsi. Csak anorexiások férnének el az ott épített lakásokban. Már ha behúzzák az amúgy is kicsi hasukat, s mikor otthon vannak nem vesznek levegőt.:)Maximum lebetonoznám,és szabad parkolónak használnám, abból úgyis kevés van a piac környékén. Ja igen, autó is kb. 4-5 férne csak el, de miért is kellene bármit kezdeni vele? Fű, 1-2 pad, virágágyás, és kész. Az ottani jósnővel beszélj, és ez most nem vicc. Ott lakik a közelben és ő sem költözött ki a házából,bármennyit is ígértek, és nem tudott felépülni az oda szánt ház. Persze az más ügy volt, de hátha.
duende üzenete…
N.D.: Mindenki ezt mondja. De fősenkiink széllel szemben pisálnak. Rossz karma. És őszintén remélem, mihamarabb utoléri őket. Megérdemelnék.
Anikó üzenete…
Ez borzasztó és sajna ez megy az egész országban, sehol, semmit nem lehet elintézni, mert mindenhol a csókosok vannak kéz-kezet mos alapon és egymást támogatják, meg a bukszájukat, tudod most ők vannak nyeregben, nekik kell megtömni a zsebüket, olvastad az egri ügynél / amikor a Székhelyi Józsefet le büdös zsidózták és nem engedték fellépni/mit mondott a város kulturális ügyekkel foglalkozó kinevezettje, most itt van az ő idejük, azt csinálnak amit akarnak, most megtehetik.
Ez van mindenütt, a termőföldekkel mit csinálnak, azt is a csókosok kapják, 20 éves libukák akik műkörömépítéssel foglalkoznak, hirtelen több száz hektár föld tulajdonosai, igaz egész máshol laknak, mint a megművelendő terület, az ott lakók meg nem kapnak semmit, hiába pályáznak és próbálnának rajta termelni.
Napestig sorolhatnám micsoda disznóságok vannak, persze a szocik alatt is voltak disznóságok, de ennyi és ilyen semmibevevő, pofátlan nem, azok ennyire nem voltak/nem mertek gátlástalanok lenni. Tudod még mi a legszomorúbb, hogy kell lenni ebben az országban tisztességes, becsületes jobboldali embereknek, akik szintén látják ezeket a mocsokságokat és miért nem szólalnak meg, miért hallgatnak, miért nem mondják, hogy ők nem ilyen lovat akartak, meg elég ebből??? Mi lesz ebből az országból, ez senkit nem érdekel, hogy Ukrajna szintjére süllyedünk?????? Kinek áll ez az érdekében???
Az a kicsi Deák tér olyan helyes kis parkocska, tényleg kicsi, ott üldögéltem egyszer egy órát, olvasgatva, más semmit nem ismerek a városból, akkor még nem volt a blogom sem, asszem 2008 vagy 2007 tavaszán, már nem tudom.
Remélem még sem úgy lesz ahogy leírod:-)))))
duende üzenete…
Anikó: minden szavaddal maximálisan egyetértek. Még az átkosban sem volt ilyen nyakbehúzás, munkahely és kenyérféltés és hallgatás, mint most.
Idézlek: "most itt van az ő idejük, azt csinálnak amit akarnak, most megtehetik."

Szó szerint ezt mondta az egyik fősenki, és a végén még gúnyosan és gonoszul ki is röhögött bennünket.

Igen, a szocik sem jobbak a deákné vásznánál, de legalább akkor nem ment ez a zsidózás meg cigányozás, meg gyűlöletkeltés.
És mindenki hallgat, mert már mindenki a létminimumon él, és félti a kenyerét, a családját. Egyre borzasztóbb a helyzet. És lassan nem marad ép eszű és normális ember az országban. Ma Magyarország egy nagy elmegyógyintézet.
Anikó üzenete…
Duende szomorú mi lett ebből az országból és hol lapítanak azok, akiknek ki kellene állni és szólni, mi lesz ennek a vége ??? azt hittem végre mi is Európához fogunk tartozni és felzárkózunk végre, ehelyett még Albánia is lassan jobb helyzetben van mint mi, és erre büszke az a beteg törpe napóleon /direkt kis betűkkel/ és a seggnyaló fullajtárja aki a CNN riporterének a képébe, no meg a kamerába hazudott rezzenéstelen arccal, azt hiszik, hogy amit mantráznak az majd a végén úgy is lesz: Hát sajna de nem:-((((((
duende üzenete…
Az, hatalommániás törpe. Jobban járt volna az ország, ha 20 centivel nagyobbra nő. Akkor nem rajtunk élné ki a kisebbrendűségi komplexusát.
Mire gondolsz? Nem követtem a híreket...