Van Gogh levágott füle és a prérifarkasok üvöltése avagy...


Ma este ebben a zord tavaszi! télvilágban puha tarakróba burkolózva, összekuporodva mint egy cica, olvasgattam. Mellettem a kisasztalon egy finom pohár bor, kezemben cigaretta. (És ezt is, azért is.) Persze hogy szakácskönyvet. Mert ha nem főzök éppen, akkor olvasom, ami életem egyik legkedvesebb elfoglaltsága: a konyha varázslatos világában elmerülni.
A könyv Isabel Allendétől az Aphrodité. Tele jó történettel, erotikával és remek recepttel. No és persze latin temperamentummal, szívvel és szenvedéllyel. Ez a részlet különösen tetszett, úgy nevettem, hogy a könnyeim potyogtak közben... Mi köze a szélzúgásnak, a prérifarkasok hipnotikus letargiát kiváltó üvöltésének Van Gogh levágott füléhez és a női szívek meghódításához? Kiderül a részletben. Jó éjt, szép álmokat, no ne prérifarkasokról. Valami másról álmodjatok.
S ha netán  főzni is kedvetek támadna... Spaghetti al limone, a kedvencem. Egyszerű, finom és nagyszerű. Csakhogy étel is legyen az asztalon. És hogy éjjel? Ugyan már... ilyenkor kezdődik az élet. Nincs rohanás. Nincs zaklatottság. Csak csend, ami beburkol, és átölel.


A nő legszebb ékítménye a sugárzó mosoly, jelentette ki egy híres divattervező, miközben valami áttetsző, alig hétezer dollárt érő rongyot aggatott egy bulimiás modell csontozatára. Olykor valóban ez minden, amire szükség van, de sajnos kissé későn ébredtem rá, miután sok felesleges időt fecséreltem arra, hogy a szekrényem előtt toporzékoljak, most pedig már abban a korban vagyok, amikor a meztelenkedésnek már kevés a csábereje.
   Minden étel érzéki, amit az ember kifejezetten a kedvesének főz, és még inkább az, ha mindketten részt vesznek az előkészületekben, és kihasználják az alkalmat, hogy miközben hámozzák a hagymát és leveleire szedik az articsókát, magukat is kicsomagolják a ruhákból. A férjem remek szakács, de nem eléggé magakellető. Pedig milyen szívesen elnézném, amint edények közt buzgólkodva levegőbe szórja ruhadarabjait... Meséltem neki az adamitákról, arról a II. századi keresztény szektáról, amelynek tagjai mezítelenül kezdtek járni abból a meggondolásból, hogy ezáltal szerezhetik vissza Ádám ártatlanságát a bűnbeesés előtt, de hát nem egy férfira vallana, ha elértené a célzásokat, úgyhogy mind ez ideig nem sikerült elérnem, hogy levegye a zsíros farmerjét, amelyben megkérdőjelezhetetlen konyhai tekintélyét gyakorolja. Már akkor vonzónak találtam őt, amikor elmesélte hihetetlen történetét - amit első találkozásunkkor sem érzett elhamarkodottnak, és amivel ötödik könyvemet, az Elmosódó önarcképet inspirálta -, de végérvényesen néhány órával később szerettem bele, amikor elnéztem, ahogy a vacsorát készíti nekem. Megismerkedésünk után egy nappal hívott meg otthonába. Nagyon kevés latin-amerikai nőnek adatik meg hasonló tapasztalat, mert földrészünk hímjei általában minden háztartási munkát úgy tekintenek, mint veszélyt szüntelenül fenyegetve érzett férfiasságukra. Bevallom: miközben ő főzött, én gondolatban kihámoztam a ruháiból. Amikor vendéglátóm alágyújtott a rostélynak, majd kegyetlen bárdjával kettéhasította egy csirke tetemét, bennem a vegetáriusi félelem és a primitív bűvölet keveredett. Amikor később friss fűszernövényeket húzkodott ki az ágyásból, a konyhaszekrényből pedig fűszeres tégelyeket szedegetett elő, akkor már biztos voltam benne, hogy egy kiváló anyagokból gyúrt lehetséges jelölt áll előttem, aki néhány velem töltött év után igazi kinccsé válhat. És amikor leakasztott a falról egy szablyaszerű szerszámot, és négy szamurájmozdulattal terjedelmes boglyává varázsolt egy jelentéktelen fejes salátát, a térdeim rogyadozni kezdtek, és az agyamban obszcén képek peregtek. Ami gyakran még ma is megesik velem. Ez tartja izzásban a kapcsolatunkat.
   Bennünket, nőket mindig elbűvölnek azok a férfiak, akik értenek az ételek készítéséhez, ami fordítva már nem áll. Egy férfi, ha főz, szexi, a nő korántsem az, talán mert erősen emlékeztet a háztartási cseléd archetípusára. A kontraszt és a meglepetés erotikus hatású: egy útonállónak öltözött, motoron lovagló lány lehet nagyon izgató, ellenben egy férfi ugyanilyen külsőségekkel nem több, mint nevetséges macsó. Én sosem mondom, hogy tudok főzni, mert az végzetes lehet.  Hannah barátnőm, akinek újhullámos melódiáját nyakra-főre játsszák mostanában szépségklinikákon és fogorvosi várókban, és a jelenlegi férje kiváló példa arra, amit állítok. Hannah a harmadik házasságát követő rövid egyedüllét után válaszolt valamelyik újság párkereső hirdetésére. A telefonbeszélgetéskor a férfi tökéletesnek tetszett: azzal kereste a kenyerét, hogy kutyákat tanított be vak emberek számára, önkéntesként pedig iskolákat épített Guatemalában, ahol egy eltévedt golyó levitte az egyik fülét. Barátnőm, aki járatlan volt a személyes közlések megítélésében és némileg elkeseredett, vacsorára hívta magához az illetőt, mielőtt személyesen látta volna. (Meg sem fordult a fejében, hogy a vaktában létrejött találkák nagyon veszélyesek.) Ilyenkor egy rövid randevú a legjobb valamilyen semleges hlyen, ahonnan mindkét fél méltósággal vissza tud vonulni, egy kettesben elfogyasztott vacsora viszont hosszadalmas kínszenvedéssé fajulhat. Barátnőm Che Guevara érettebb változatát várta, helyette azonban Vincent van Gogh egyik utánzata jött el. Személy szerint neki semmi kifogása sincs az impresszionista festészet ellen, még ha lakása falain szívesebben is lát stilizált csillagjegyeket, csakhogy az az idegen a sárgarépaszínű hajával és ijedt tekintetével maga volt a kiábrándulás. Alig hogy megpillantotta, már bánta is az egészet. De ha már ott állt, mégsem csaphatta be az ajtót az orra előtt csak azért, mert nemigen van füle. Barátnőm nem volt olyan helyzetben, hogy fennakadjon minden részleten, de az az ember lesújtóbb volt megjelenésében, mint amilyet nyomasztó magányában valaha is elképzelt. Eredetileg úgy tervezte, hogy ygertyát gyújt, és aláfestő zenének kiválaszt néhány lassú brazil szambát, de most, hogy már nem szerette volna vendégét nemkívánatos kezdeményezésekre buzdítani, felkapcsolt minden villanyt, és saját, szélzúgásokból és prérifarkasok üvöltéséből összeállított szerzeményét tette fel, amely többnyire hipnotikus letargiát vált ki hallgatójából.


Átlépve a bevezető pohár boron meg a többi udvarias formaságon, egyenest a konyhába vezette a férfit azzal a szándékkal, hogy kifőz neki valami félkész tésztát, sebesen megeteti vele, és búcsút vesz tőle még az édesség előtt. A férfi engedelmesen követte, a csalódottság minden jele nélkül, mint aki hozzászokott már ennél nyersebb fogadtatásokhoz is, de a konyhába egy csapásra megváltozott a viselkedése, mert teleszívta tüdejét, mellkasa kifeszült, gerince egyenes lett, nyúlszemével végigpásztázott mindenen, birtokba vette és meghódította a terepet. Ha megengedi, mondta, és nem adva Hannahnak alkalmat a tiltakozásra, szelíden kivette kezéből a kötényt, a saját derekára kötötte, a háziasszonyt pedig leültette egy székre. Lássuk, mi van itt, mondta magának, ahogy sorra szedegette elő a hűtőből azokat az élelmiszereket, amelyeket barátnőm másnapra tartogatott, meg azokat, amelyekre már nem is emlékezett. Ezek után Van Gogh fazekakért és serpenyőkért nyúlt olyan természetességgel, mintha e négy fal között született volna. A kést kecsesen és váratlan ügyességgel táncoltatta a kezében, ahogy a zöldségeket és tengeri herkentyűket aprította, mielőtt játszi könnyedséggel aranyszínűre párolta őket olívaolajon, a tésztát forrásban lévő vízbe eresztette, és szempillantás alatt áttetsző mártást készített korianderből és citromléből, miközben közép-amerikai kalandjait mesélte barátnőmnek. Az ügyefogyott kis ember  percek alatt átalakult: pojácafrizurája férfias oroszlánsörénnyé dúsult, a hajótörött savanyú kifejezése, ami az arcán ült, derűs összpontosításba váltott, ami egy olyan nő számára, mint Hannah, ellenállhatatlanná tud tenni egy férfit. A serpenyőből felszabaduló illatfelhő és a víz zubogása egyre nagyobb várakozással töltötte el, érezte, hogy a hátán izzadtságcseppek indulnak lefelé, átitatják a blúzát, hogy combja nedves lesz, a szájában összeszalad a nyál, és ráeszmélt, hogy a férfinak kifejezetten elegáns keze és széles válla van. A heroikus guatemalai eseményekről és a vakvezető kutyákról hallott történetek könnyeket csaltak a szemébe; az a levágott fül már egy háborús érdeméremmel ért fel a szemében, és ellenállhatatlan vágya támadt, hogy megsimogassa a sebhelyet, aminek már a gondolatába is beleremegett tetőtől talpig. Amikor Van Gogh az asztalra helyezte a tálat a gőzölgő tésztával fogd ki magad módra, ahogy nevezte, a barátnőm legyőzötten sóhajtott fel. Elővette rejtekéből azt az üveg francia bort, amit egy érdemesebb jelölt számára tartogatott, lekapcsolta a villanyt, gyertyákat gyújtott, és feltett a lemezjátszóra egy lassú brazil szambát. Várjon egy pillanatig, búgta macskadorombolással, felkapok valami kényelmesebbet...


(Isabel Allende: Aphrodité, Utazás az érzéki emlékezet tájain,
a dalok a "Terítéken a nő" című filmből valók)

Megjegyzések

boróka üzenete…
Igazi napfényt varázsoltál körénk ebben a rideg, fagyos tavaszban. Imádtam minden percét az olvasásnak.
Elkészítettem a meleg burgonyasalátádat mennyeien selymes, bársonyos ízeket adott.
duende üzenete…
:) Örülök, Boróka. :)
És annak is nagyon, hogy ízlett a burgonyasaláta! :)
(Most már csak lesz tavasz igaz?!)
N.D. üzenete…
Amikor írtad hogy olvasol és melletted bor a kezedben a cigaretta, az örök klasszikus jutott eszembe: "Miközben ezeket a sorokat írom egyik kezemben tőr, másikban pisztoly..." :)))) és melyikben a penna?
duende üzenete…
:))) Csak nem Rejtő Jenő?! :)
Átmentem Káli Istennőbe. Ezer kezem van. :)
Hankka üzenete…
:)))) ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy mennyi mindent nem olvastam még... :)
duende üzenete…
:) Hankka, "mert én annyi mindent nem szerettem még"... :) Bizony, annyi mindent, annyi mindent kéne még...