2016. szeptember 27., kedd

Levendulás, citromos keksz


A teremtés eredeti állapotában, az Édenkertben, a növények őrizték a világ spiritualitásának leggyengédebb és legillanóbb olajait. Minden növény tulajdonképpen géniusz, vagyis angyal, s ezt a kis daimónt alakjáról, vagy színéről, vagy virágáról, vagy gyümölcséről is felismerhetem, de nem közvetlenül, hanem csak absztraktul, ahogy a szem valamit fel képes ismerni. Közvetlenül az élő növényről csak az orr szerezhet tapasztalatot, mert a legmélyebbet benne az élő olaj mondja meg. Az illat a növényi lény titka. Gyermekkoromtól fogva sétáimon a növényekkel úgy ismerkedtem meg, hogy levelüket letéptem, ujjammal eldörzsöltem, és hosszasan szagolgattam. Ezt még ma is megteszem, de már nem találok idegen szagot. Ismerem a mentát, a kakukkfüvet, a bürköt, az ezerjófüvet, a rozmaringot, a bazsalikomot, a zellert, az achilleát, a krizantémumot; ó, a babért, és ismerem őt is, szívem legkedvesebb kis tündérét, a bűbájos levendulát. 

(Hamvas Béla: A bor filozófiája)




Ki mondta, hogy egy felnőtt nem játszhat? :)
Rákaptam a kekszekre. Pedig az elmúlt majd' fél évszázadomban egyáltalán nem ettem, valahogy kimaradt. Talán mert nem vagyok nassolós típus. És a keksz számomra átmenetet képviselt a normális sütemény és a nem normális sütemény között. A normális sütemény extrahaboskrémes, a nemnormális pedig mondjuk a kakaós csiga, amiből néha - már amikor kevésszer kóstoltam - megpróbáltam kienni a csokitölteléket, de sosem sikerült, mert a tészta folyton útban volt. Na, a keksz pedig valahol a senkiföldjén termett. 
Aztán mostanság rájöttem, hogy ha desszertre vágyom, egy-egy keksz éppenpont elég ahhoz, hogy érezzem, ettem valami édeset. Meg fagyis vagyok... a fagyi mindig aktuális: reggel, délben, este, télen, nyáron, akármikor. És a keksz meg a fagyi egész jó páros. :)

Rendeltem is mintázókat, gondolván ha már nagyiparilag fogok eztán a gyártásba fogni, hát adjuk meg a módját. Tóth Lóránt fafaragó készítette nekem, amit nagyon szépen köszönök innen is. :)
Egyébként kekszet sütni, és mintázni éppen olyan, mint gyerekkorunkban a nyomdajáték volt. Hihetetlenül élvezem. :))

Hozzávalók:
20 dkg liszt
5 dkg kukoricaliszt
13 dkg vaj
csipet só
2 csapott evőkanál szárított levendulavirág
1 csapott mokkáskanál kurkuma
1/2 csapott mokkáskanál sütőpor (elhagyható)
1 kisebb méretű tojás
1 csepp levendulaolaj*
5 csepp citromolaj*
2 cl frissenfacsart citromlé
+ ha extrábban szeretnénk: 20 dkg fehércsokoládé

A száraz hozzávalókat (a virágok nélkül) keverjük össze egy tálban, majd az apróra kockázott hűtőhideg vajat morzsoljuk el a lisztkeverékkel. Adjuk hozzá a tojást, a citromlét és az illóolajokat is, valamint a levendulavirágot is. Ha lágy lenne a tészta, kevés lisztet adhatunk hozzá, ha nehezen állna össze, akkor még egy kevés citromlét. Gyúrjuk tésztává, majd folpackkal becsomagolva tegyük a hűtőbe egy órácskára.
Lisztezett deszkán nyújtsuk 2 mm vastagra, szaggassuk ki és mintázzuk. Tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, és előmelegített, 170-180 fokos sütőben süssük 5 percig.
Ha kihűltek, gőz fölött olvasztott fehércsokoládéval ragasszunk össze a kekszeket, vagy csak mártsuk bele az alját.
Nagyon különleges ízű, egészen extra keksz, csokival meg a "luxury" kategória.



* Figyelem! Csakis kizárólag 100%-os, eredeti, nem műanyag illóolajat használjunk!
Ha valaki kevésbé levendulásra készítené, csak virágot tegyen a kekszbe. Ha nincs citrom illóolajunk, a reszelt citromhéj tökéletesen megfelel.
A kukoricaliszt aránya elmehet egészen 1/3 arányig is szerintem.

2016. szeptember 22., csütörtök

Szárított vargányás linguine


Ahogy öregszem, úgy egyszerűsödöm. És azt hiszem, ez így van jól. Sok múlik azon, hogyan és hova csoportosítjuk az energiáinkat. Hogy tudjuk mi fontos, mi lényeges, mi halaszthatatlan. Mi az, ami elhagyhatatlan. És mi az, ami elhagyható.




Néhanapján, ha sok mászkálnivalónk van, szoktunk venni egész grillcsirkét készen. Tegnap is így volt. Jóllaktunk belőle, de megmaradt a melle húsa. Az mindig megmarad. Ma egy roppant egyszerű, de annál finomabb tésztába tettem bele.

Hozzávalók 4 főre (nem előételnek, jóllakásig):
75 dkg linguine tészta
1 kész grillcsirke melle húsa
4 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
1,5 dl fehérbor
2 félmarék szárított vargánya
2 dl tejszín

frissen őrölt bors
friss vagy szárított bazsalikom vagy kakukkfű vagy tárkony vagy zsálya (épp mi van kéznél)
5-10 dkg reszelt parmezán jellegű sajt

Föltettem forrni vizet sóval a tésztának, és beáztattam 2 dl vízbe az szárított vargányát is. Közben a maradék sült mellehúsát széttépkedtem kisebb darabokra, és egy megtisztított fokhagymagerezdet négybe vágtam. A vaj és olívaolaj keverékén megfuttattam a fokhagymadarabokat, majd kivettem a zsiradékból. A vajon átpirítottam kissé a húsdarabokat, aztán felöntöttem borral, hagytam 1-2 percig rotyogni. Hozzáöntöttem a vargányát áztatóvizesől, és felöntöttem tejszínnel. Fűszereztem kevés sóval, kevés borssal és szárított bazsalikommal. Hagytam kissé összeforrni.
Közben a tésztát a forrásban lévő vízbe tettem. A kész szószt a tészta elkészültéig félrehúztam a tűzről, majd mikor puha volt a linguine, visszatettem a szószt is, és átmertem bele a kész tésztát. Ha kevésnek érezzük a szószt, kevés főzővizet is adhatunk hozzá. Addig hagytam a tűzön, amíg alaposan átkevertem a tésztát a szósszal.
Tálalásnál megszórtam reszelt sajttal is.
Nagyon egyszerű tésztaétel, de nekem az egyik kedvencem. Hús nélkül szoktam csinálni, de most adott volt, hogy a száraz mellehúsából valamit kell csinálni, és a vaj, tejszín bizony jót tett neki. Csodásan felvette a szószt, krémes és lágy lett az amúgy fojtóan száraz mellehús, a vargánya pedig ízt is adott neki. Most így ősszel, gombaszezonban, készítsük bátran friss erdei gombával. Bármelyik isteni lenne benne: a rizike, a szegfűgomba, a valódi vad csiperke, a rókagomba, az őzláb, és még folytathatnám hosszan a sort.

2016. szeptember 16., péntek

Szilvás cobbler


Sok évekkel ezelőtt, hol voltunk, hol nem voltunk, de volt egy házacska a Balatonnál, a Tűhegyen még jóval innen, de Badacsonyon túl, a villanyoszlopnál a kanyar után, egy szép szőlőben.  Ennek a pici házikónak a szintén pici konyhája roppant egyszerűen volt felszerelve. 
Mégis mindent meg tudtam csinálni benne. Akkor jöttem rá, mennyi sok fölösleges kacatot halmozunk fel az évek során. A konyhában is, meg másutt is. Emlékszem akkor meg is fogadtam, hogy nem bővítek, nem veszek csábító kütyüket. Be is tartottam, csak a legszükségesebb eszközeim vannak ma is. A konyhában is, meg másutt is.




A cobbler egy amcsi sütemény, ami a brownie-hoz hasonlóan egyszerű, de elképesztően finom. És ami a lényeg: gyümölcsös. Mert késő tavasztól ősz végéig, amíg érnek a finomságok a fákon, bokrokon, levelek alatt, szeretek idénynek megfelelő desszerteket készíteni. És a cobbler az egyik legjobb választás ehhez. Pillanatok alatt össze lehet dobni, és mindig isteni. Főleg ha még egy-két gombóc vaníliafagyit is teszünk mellé a tálalásnál.

Hozzávalók egy normále sütőtálhoz
A gyümölcsös réteghez:
1 kg szilva (magozva 80-90 dkg)
3-4 evőkanál kristálycukor (ízlés szerint és lehet sötét vagy világos nádcukor is)
csipet só
1 mokkáskanálka vaníliapor (vagy vaníliás cukor)
1 csillagánizsnak 3 szirmocskája
1 csapott teáskanál őrölt fahéj
1 evőkanál rum
1 evőkanál étkezési keményítő
1 dl hideg víz.
A tésztához:
6 dkg zabpehelyliszt
14 dkg fehér liszt
5 dkg porcukor
7 dkg hideg vaj
3 evőkanál natúr joghurt
1 kisebb tojás
1 púpos teáskanál sütőpor
1/2 csapott mokkáskanálkányi só.
A tetejére:
kristálycukor, zabpehely

A szilvát kimagoztam, majd a cukorral, fűszerekkel feltettem főni. Mikor már kevés levet engedett, a vízben elkevert keményítőt is hozzáadva besűrítettem.
A tálat kivajaztam, a sütőt előmelegítettem olyan 170 fokra.
A tészta száraz hozzávalóit összekevertem egy tálban és elmorzsoltam a kisebb kockákra vágott vajjal, majd a felvert tojást és a joghurtot is hozzátéve fakanállal kikevertem a tésztát.
A sütőtál aljába került a szilvás krém, rá pedig az evőkanállal galuskákra formázott tészta. Végül a tészta tetejét megszórtam cukorral, és zabpehellyel is. (A cukor szuperül ropog, mikor esszük.)




A tésztájába lehet nyugodtan a zabpehelyliszt helyett akár teljes kiőrlésű lisztet, vagy kukoricalisztet, vagy rozslisztet is tenni. Bátran variálható.

2016. szeptember 6., kedd

Tonkababos, nutellás keksz


Az élet nem fehér és fekete, szokták mondani, és ez így is van. Mégis, óriási különbség van aközött, hogy valódi színeket használok és aközött, hogy összemosom a palettát. Egyik esetben felismerhető képet kapok, a második esetben azonban egy szürke, seszínű homogén képtelenséget. Vagy más példával: nem mindegy, hogy a menüt sorban, elkülönítve tálalom, vagy mindent egy fazékban. Egyik esetben finom és gusztusos ételeket fogok enni, a második esetben azonban... tudjuk mit.
Van jó jó és rossz jó. És van rossz rossz és rossz jó is. Meg kell tanulnunk megkülönböztetni. Ma divatos mindent összemosni. Azt hiszem, a vízöntő kor árnya a mindentegyenlővé-tenni akarás.




Ez a keksz élesen kontúros, színeiben is, ízében is. A receptet a legutóbbi Kifőztük magazinban láttam meg, Katucikonyha készítette. A tonkababot a "Saját levében" blog gazdasszonyától kaptam még valamikor régen, csak valahogy eddig nem tudtam, mibe is használjam el.
Érdekes illata van... ahogy reszeltem belőle, nagyon erőteljes volt, engem az amaretti keksz illatára emlékeztetett, vagyis határozottan mandulás jellege van. Az íze már leírhatatlan: kóstolni kell.

Most már jönnek a hűvösebb idők. Be lehet gyújtani a sütőt, lehet pepecselni a konyhában. Fel lehet tölteni a sütisdobozokat, a gyerekek elemózsiás dobozát, s iskolába vinni az otthon készült finomságokat.

Hozzávalók kb. 25 kekszhez:
18 dkg fehér liszt
7 dkg teljes kiőrlésű liszt
2 dkg kakaópor
10 dkg porcukor
1/4 csapott mokkáskanálkányi só (két csipet)
13 dkg vaj
1 kisebb tojás
1 tonkabab reszelve
kb. 2-3 cl tejszín
1/2 mokkáskanál vaníliapor
1/2 mokkáskanál sütőpor
a töltéshez nutella.

Kimértem a száraz hozzávalókat, tálba szitáltam, a tonkababot lereszeltem. A hideg vajat kisebb kockákra vágtam és elmorzsoltam az elkevert szárazanyagokkal, majd a tojást és a kevés tejszínt hozzáöntve összegyúrtam tésztává. Hűtőbe tettem 1-2 órára.
Előmelegítettem a sütőt kb. 160 fokra, közben kinyújtottam a tésztát lisztezett deszkán olyan 2-3 milliméter vastagra és mintáztam, majd kiszaggattam a kekszeket. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsin 8-10 perc alatt megsültek, aztán kihűlés után nutellával (én az Aldiban kapható csíkos nutellát használtam, amelyik tejszínkrém és mogyorókrém kettőse) összeragasztgattam őket.




A keksz tonkabab nélkül is isteni, és ez esetben lehet kicsit több kakaóporral készíteni. Lekvárral, vagy más krémmel is tölthető.

2016. augusztus 15., hétfő

Szilvás-mákos pite


Amikor valami jó elmúlik, kicsit szomorúan, nehezen engedjük el. Idővel aztán megtanuljuk, hogy mindenben ritmus van. A nyár után mindig ősz lesz, azután tél, majd tavasz, és újra nyár.
Ha már kellően sok ciklust megéltünk, elkezdjük követni ezt a nagyobb, természetes és bölcsebb körtáncot. Tudjuk már, hogy minden emelkedőt völgy követ, a völgyet hegy. Mindegyik táj kicsit más, mégis. Már felismerünk csapdákat, járható vagy járhatatlan utakat. Megtanulunk akadályokat legyőzni, kitartani, hallgatni az ösztöneinkre.
És mindenek előtt: bízunk a folyamatban.



Edith oldalán láttam meg ezt a pitét. Igazi ősz-íz-kombináció. Sajnos aktuális, hiszen igencsak ősziesre fordult már az idő kereke. S maguk a piték is, mint sütemények - számomra legalábbis - az ősz és tél desszertjei. Például egy gazdag, laktató leves után tökéletesen elégséges egy-egy szelet finom, gyümölcsös pite.

Kicsit módosítottam, ahogy az lenni szokott. A szilva mennyiségét dupláztam, és alaposan fűszereztem is. Az övé azért sokkal szebb, mint az enyém.:)

Hozzávalók egy 36-szor 28-as tepsihez:
a tésztához
50 dkg liszt
25 dkg hideg vaj
2 tojássárgája
10 dkg porcukor
csipet só
2 teáskanál sütőpor
1 nagyon nagy evőkanál tejföl
a szilvás réteghez
1,2 kg szilva (magozva olyan 1-1,1 kg)
kb. 15-20 dkg cukor (függ a szilva édességétől)
1/4-1/2 citrom leve (függ a szilva édességétől)
10 dkg étkezési keményítő
csipet só
1 teáskanál őrölt fahéj
1/2 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1 mokkáskanál vaníliapor (vagy esszencia)
1 evőkanál rózsavíz
2 evőkanál sütőrum
a mákos réteghez
15 dkg darált mák
10 dkg porcukor + 1 evőkanál a tojásfehérje felveréséhez
3 dl tej
5 púpos evőkanál dara + a fehérjehab hozzákeverése után még 
3 púpos evőkanál rétesliszt
csipet só.

A szilvát magozzuk, lecukrozzuk, fűszerezzük. Rummal is meglocsoljuk, hagyjuk állni egy órát.
A hideg vajat kisebb kockákra vágjuk, a lisztet kimérjük és tálba szitáljuk. Hozzáadjuk a sót, porcukrot, sütőport, elkeverjük, majd a lisztkeveréket a hideg vajjal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojások sárgáját és a tejfölt is, és összedolgozzuk tésztává. Nem kell túldolgozni, mert akkor lesz porhanyós, ha nem melegedik fel a vaj a kezünktől. Folpackkal betakarjuk, és nyújtásig hűtőbe tesszük.
Közben elkészítjük a krémeket: a mákot felfőzzük a cukorral, sóval, tejjel, és mikor már forr, hozzáadunk 5 evőkanál darát. Addig kevergetjük, míg alaposan besűrűsödik. Hagyjuk kihűlni.
A szilvát ledaráljuk késes robotgéppel, de csak a gyümölcsöt a levétől lecsepegtetve. Föltesszük főni, hagyjuk rotyogni, míg a színe szép lilásvörös lesz, és megpuhul a gyümölcs. Botmixerrel simára dolgozzuk és visszatesszük a tűzre. A szilva levét kikeverjük az étkezési keményítővel, és a rotyogó szilvakrémhez öntjük. Állandó keverés mellett besűrítjük. Amikor kész, levesszük a tűzről, és hagyjuk langyosra hűlni. Ha kihűlt, kóstoljuk meg, mert lehet utólag ízesíteni, ha valami hiányozna belőle: só, cukor, citromlé, rum vagy valamilyen fűszer.
A sütőt begyújtjuk.



A tojásfehérjét felverjük, amikor már habos, hozzáadjuk az evőkanál porcukrot, és szép kemény, fényes habbá verjük. Egy-két evőkanálnyit a máktöltelékhez keverünk, hogy könnyebb legyen beledolgozni a többit. Lazán keverjük hozzá a fehérjehabot, hogy maradjon benne levegő. Végül még 3 púpos evőkanál lisztet is beledolgozunk.
A tepsit kibéleljük szilikonos sütőpapírral. A tésztát kettőbe vágjuk, kinyújtjuk az elsőt a tepsi méretére, beletesszük a sodrófa segítségével. Megszurkáljuk villával, aztán rásimítjuk a mákos krémet, erre pedig a szilvakrémet. A második lapot is kinyújtjuk, rátesszük a többire. Megszurkáljuk, és az előmelegített, 170-180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Amikor kivesszük, megszórjuk porcukorral a tetejét.
Kihűlés után szeleteljük. Naggyon szilvás, naggyon mákos. :) Istenijó.

Más szilvás finomságok:

2016. augusztus 12., péntek

Nektarinos házi rétes


   Vannak dolgok, amikre meg kell érnünk. Amikor elkezdünk főzni, a legegyszerűbb ételekkel kezdjük. Pörkölt, sült húsok, levesek. Aztán mikor már gyakorlottabbak vagyunk, bele merünk fogni bonyolultabb műveletekbe is, mint például egy rakott étel elkészítése. 
   A főzés az egyetlen olyan művészet, aminél minden érzékünk bevetésre kerül. Ezért egyformán kell fejlődnie a kézügyességünknek is, az ízérzékünknek, a művészi érzékünknek is - lásd tálalás -, a hallásunknak is, mert sokszor egy étel sercegése, hanga mondja meg, elkészült-e már. Vagy néha csak az illata.
   Ha minden érzékünk kiélesedett már, akkor jön elő a mindent átfogó, legfontosabb érzék, az a bizonyos "hatodik": az intuíció. Azt hiszem azokat nevezik mesternek az adott szakmájukban, akik kiélesítették érzékeiket, játékos könnyedségre tettek szert a sok gyakorlás által, s emiatt már minden munkájukban az intuíció vezeti őket. Ekkor készülnek olyan művek, amikre azt mondjuk: mestermű.
   A főzésben a kézzel készített tészták - akár a főtt tészták, akár a keltek, akár a rétestészta - a mesterfokozatok azt hiszem. Ki ne emlékezne a nagymamájára vagy a dédire, akit nézni is gyönyörűség volt, mikor nyújtotta, darabolta a metéltet a túrós vagy mákos tésztához. S azt mondjuk: sosem fogok tudni olyat csinálni, mint ő. Ez így is van, mert a mesterműben a mester a lényeg: benne van ő, az ember, a lénye, ami áthatja a kész alkotást.
   Gyakorlat teszi a mestert. Mély igazság van ebben a kurta mondatban.



Végre sikerült bekalibrálnom a "kicsinyített" házi rétes módját és mennyiségeit is. Amit most leírok, az pontosan 6 kicsi rúd réteshez elegendő tészta. Az állaga tökéletes volt, gyönyörűen nyúlt, öröm volt dolgozni vele.

Hozzávalók 6 gombócka tésztához:
25 dkg liszt
1/2 tojás
1 mokkáskanál ecet (10%-os)
1/2 teáskanál só
2 dkg aj vagy zsír
1,5-2 dl langyos víz.

A vízben elkevertem a sót, ecetet, a lisztet tálba szitáltam, beleütöttem a tojást, hozzátettem a vajat és szétmorzsoltam kissé, majd a vizet apránként hozzáadva összegyúrtam a tésztát. Azért apránként, mert a folyadékmennyiség attól függ, milyen liszttel dolgozunk. A tészta lágy legyen, de ne ragadjon, hanem váljon el a kéztől is, az edény falától is. Én a dagasztós masinámmal dolgoztattam ki, csodálatos sima tésztát kaptam végeredményül. De kézzel is meg lehet csinálni. Ez alapján a videó alapján csináltam a tésztát, csak a mennyiségek felét vettem.




Ha nagyobb mennyiségű rétest készítenénk, érdemes a fiatalember módszerét követni. De mi ketten vagyunk, és az én emberem nagyon szereti a rétest. Süteményeket egyáltalán nem eszik, de a rétesért odavan. :) Tehát ki kellett találnom, hogyan tudok kis mennyiségben is házilag rétes készíteni.




Tehát az elkészült tésztát 6 egyforma gombóckára gömbölyítettem, vajaztam és letakarva hagytam pihenni minimum 1 órát.
Aztán a konyhapultot alaposan letisztítottam, majd vajjal bekentem. Ezen a vajas felületen nyújtottam a lapokat téglalap alakúra, amilyen hosszan a pult engedte. Így körülbelül akkora lett, mint 2 bolti réteslap egymás mellett. Megszórtam a töltelékkel - most nektarinos, és túrós-nektarinos rétest készítettem - és szépen felgöngyölítettem. A vajazott pulton megy ez abrosz nélkül is.




A töltelék 0,5 kg nektarin volt (tisztítva ennyi), amit lecukroztam, fűszereztem vaníliaporral és őrölt kardamommaggal, valamint kevés citromlével, és állni hagytam. Három rúdba csak gyümölcs került, háromba pedig túró és gyümölcs. A túrót, ami 20 dkg volt, egy evőkanál tejföllel elkevertem, hogy krémszerű legyen. Amikor megpöttyöztem vele a rétestésztát, még kevés kristálycukorral is megszórtam, majd a gyümölcsöt is elszórtam közé. A nektarin levet engedett, azt is ellocsolgattam a lapokon, és mindegyik rétes töltését azzal kezdtem, hogy megszórtam édes morzsával kissé. Ezt babapiskótából szoktam készíteni.




A kész rudakat hagytam kicsit szikkadni, aztán még egy kevés vajjal lekentem őket és 20 percre, olyan 170 fokos, előmelegített sütőbe tettem. Végül porcukorral megszórtam őket, mikor még forróak voltak.




Arra kell ügyelni, hogy nagyon vékony a tészta, így csak kevés töltelék kell, így lesz arányos. Nem szabad túltölteni, mert akkor nem lesz tésztája a rétesnek.




Így nagyon hamar és könnyen elkészítettem egy kisebb adag házi rétest. Formázhatjuk burek vagy gibanica módra is, készülhet tehát sós töltelékekkel is.

2016. augusztus 10., szerda

Bazsalikomos cukkinikrémleves


   Azon nevettem a minap főzés közben, hogy a zen szerzetesek feltalálták a fából vaskarikát. Akarom mondani a spanyol viaszt. 
   Amikor először ismerkedik valaki a zennel, azt hiszi, az valami hűde elvont, hűde egzotikus és misztikus dolog: Buddha szobrok és füstölők, ülőpárnák és egyéb kellékek made by Kína. Vagy Japán.
   Pedig a zen csak feltalálta az unalmat. Igen, pontosan. Arra gondolok, hogy az élet tele van napi rutinnal, ismétlődő dolgok sorával. Amiket el kell végezni, különben nem lesz rend az életünkben. Ezeket az elfoglaltságokat nem igazán szeretjük... lásd mosogatás, takarítás, sokszor a főzés is, mert bizony egy idő után az is fárasztó tud lenni. Tehát gyakorlattá tették a rutint. Egyfajta fegyelem-figyelem gyakorlattá. Jó ez két szó, nem véletlenül hasonlítanak ennyire egymásra. A fegyelemből figyelem fakad, abból pedig éberség. Abból pedig jelenlét. Ha pedig itt vagyunk, ahol, és most, amikor, akkor valóban benne vagyunk az életünkben, a testünkben. Nem menekülünk sem semmi elől, sem semmi felé. Itt vagyunk. Egyszerűen, nyitottan, tisztán.
   Miért van erre szükség? Mert az ember szerintem extázis-lény. Szeretjük az izgalmat, szeretünk kibújni a bőrünkből. És időnként kell is. Ha az életünk csak monotónia lenne, hamar belefásulnánk. De az élet nagyja sajnos mégiscsak az "apraja". Ezért ha gyakorlattá változtatjuk az unalmat, hihetetlen dimenziók nyílnak meg. 
   A zen nem egzotikum. A zen itt van, például a konyhában. Egyszerűen a figyelmes élet művészete.




Bazsalikom-függő lettem, mint az olaszok.

Hozzávalók 2 főre:
40 dkg cukkini (tisztítva)
1 nagy burgonya (kb. 20 dkg)
10 dkg füstölt szalonna
1 közepes fej vöröshagyma (kb. 10 dkg)
1 nagy gerezd fokhagyma
1 evőkanál olívaolaj
zöldség-alaplé (kockából is lehet)

frissen reszelt szerecsendió
friss bazsalikomlevelek
1 nagy evőkanál tejföl vagy
1 dl tejszín
1 csapott evőkanál liszt
1 csapott teáskanálka cukor
friss citromlé (igazából zöld citrommal a legfinomabb ez a leves vagy verjus-vel)
a tálaláshoz: parmezán jellegű sajt.

Az olívaolajon kisütöttem a vékony darabkákra vágott szalonnát, amit aztán kivettem a zsiradékból és félretettem tálalásig.
A felkockázott hagymát, fokhagymát üvegesre pároltam a zsiradékban, majd hozzáadtam a megtisztított, kockákra vágott cukkinit is, és még pároltam pár percig együtt őket. Végül a megtisztított, kockázott burgonyát is hozzáadtam a többiekhez, felöntöttem annyi alaplével, amennyi épp csak elfedte a hozzávalókat. Főztem, míg minden puha lett a levesben, aztán botmixerrel krémesítettem. Ízesítettem szerecsendióval, bazsalikomlevelekkel, cukorral, citromlével. Végül a tejszínnel habarást készítettem, és azt is hozzáadtam a leveshez, kevergetve hagytam felforrni, forrás után még pár percig főztem. Tálaláskor a leves tetejét megszórtam a szalonnapörcökkel, sajttal és még egy kevés bazsalikommal.

A cukor furcsa lehet elsőre, de higgyétek el, kell bele, mert a cukkini önmagában nagyon ízetlen. A citromlé ad igazán ízt neki, és azt kiegyensúlyozandó a cukor ezer pontot dob a levesen.
Lehet készíteni burgonya nélkül is, de nekem most ennyi volt itthon cukkiniből, így krumplival dúsítottam. Ha csak cukkiniből csinálná valaki, a burgonya súlyának megfelelően annyival több cukkinivel készítse.

Vega módra is készíthető szalonna nélkül. 

2016. augusztus 6., szombat

Ötletek: zöld paradicsom másképpen, alternatív pizza és egyszerű somlóiszerű édesség


Amikor nem nagyon ehetek, akkor vagy szakácskönyvet olvasgatok, vagy - mivel már modern időket élünk - főzős videókat nézek. Tudom. Kicsit lökött vagyok.
Van három recept, amiket ki akarok majd próbálni.

Az első egy mexikói étel, zöldparadicsom-salsával készült ragu. Nálunk szinte csak savanyúságba használatos, ezért is ragadta meg a figyelmemet. Két változatban is megtaláltam, az egyiket hanyagolnám, mert bár szeretem a ropogós tepertőt vagy disznóbőrt, azért raguba nem főzném bele. :)) Maradnék a hússal készült változatnál, ez lenne az:


Találtam olyan változatot is, amiben nem főzik, hanem sütőben megsütik a zöldparadicsomot és a csiliket. Talán az még izgalmasabb.


A második egy alternatív pizza. Tulajdonképpen a pizza, és az USÁban, Angliában annyira szeretett sós piték kombinációja.


A harmadik egy ínycsiklandó desszert, ami hasonlít egy kicsit az aranygaluskára is, és a somlóira is, csak sokkal kevésbé bonyolult. Egyszerű kelt kenyértészta kell hozzá csak, csokoládé, tejszínhab. Ha megcsinálom majd, nem csokiöntettel fogom, hanem karamellöntettel, mert csokoládé van benne bőven.

Na és ez a ráadás. Egy nem szokványos szendvics. :)

Herbatea émelygésre


A gyógyítás nem az orvostól, hanem a természetből ered. Az orvosnak tehát nyitott elmével a természetből kell kiindulnia.

(Paracelsus)




Néha elkapom az aktuális vírust. Tudjátok azt a fajtát, amitől futni kell egy bizonyos hely felé, ahova a királyok is gyalog jártak. Általában együtt jár émelygéssel, hányingerrel is. 
Ilyenkor
1. herbateát készítek és azt iszogatom 2-3 napig
2. krumplit főzök simán vízben, közben egy egész fej fokhagymát megtisztítok, lereszelem, és kevés sóval, kevés olívaolajjal krémesre keverem, majd a főtt burgonyát a tányéron megcsepegtetem az ütős vámpírriasztó-krémmel és megeszem. A fokhagyma az egyik legerősebb természetes antibiotikum, és nekem nagyon jót szokott ilyenkor tenni.

A herbateában van: egy 3 cm-es darabka gyömbér vékonyan felszeletelve, 1 púpos evőkanál kamillavirág, 2 csapott teáskanál rooibos tea (vöröstea), és 2 teáskanál orbáncfű + 1/2 citrom leve. 

Fél liter vizet felforralok, majd lezárom. Beleteszem a füveket, gyömbért, lefedem és 15-20 percig állni hagyom. Egy 2,5 literes üdítős üvegbe hideg vizet öntök a feléig (vagy előzetesen felforralt, majd lehűtött vizet), és beleszűröm a kész teát is. Hozzáadom a 1/2 citrom levét, és felöntöm egészen vízzel.
Hűtőbe teszem. A kész teát kortyonként, jéggel iszom, mert a jó hideg folyadék is gyomornyugtató.

2016. augusztus 2., kedd

Fougasse


Ami az olajat illeti, az nyilván legyen extraszűz. Wildschwein úrnak már az ősidőkben feltűnt, hogy a boltokban szűz olaj nemigen található. Van a mindenfajta minősítés nélküli, egyszerű és alázatos olívaolaj, másfelől van az extraszűz. Ami viszont már önmagában is problematikus, merthogy a szüzesség mint olyan bináris fogalom, valaki vagy szűz, vagy nem szűz, vagy egy, vagy nulla, vagy plusz, vagy mínusz. 

(Váncsa István: Lakoma)




Tulajdonképpen ugyanaz, mint az olasz focaccia, vagy a mi langalónk vagyis kenyérlángosunk. Sőt, a Balkánon ezt a vékony kenyértésztából sült kenyérlángost nevezték pogaca-nak. Kitűnő egy esti borozáshoz, sörözéshez. Kívül ropogós, belül puha, perec-szerű ízes kenyérke. Kemencében sülve az igazi. 
Bármivel fűszerezhető, lehet sima is a tésztája, és csak a tetejét szórhatjuk meg ezzel-azzal. 

Hozzávalók 4 darabhoz:
25 dkg liszt
2,3 - 2,5 dl langyos víz
2 dkg élesztő
1 mokkáskanál kristálycukor
1 csapott mokkáskanál só
1 evőkanál olívaolaj, plusz valamennyi a tetejére
8-10 darab szeletekre vágott olajbogyó
1 nagy paradicsom kimagozva, kockákra vágva
1 maréknyi zöldfűszer apróra vágva (kinek mi van a keze ügyében: bazsalikom, kakukkfű, zsálya, oregano, rozmaring, tárkony, stb...)
1 gerezd fokhagyma lereszelve
és a tetejére nagy szemű só.

A langyos vízben elkevertem az élesztőt, a cukrot és a lisztből 3 evőkanálnyit. Hagytam felfutni, közben apróra vágtam a zöldfűszereket, kimagoztam, lecsepegtettem a paradicsomot és felkockáztam. A lisztet a keverőtálba tettem, sóval elkevertem, hozzáöntöttem a felfutott élesztőt és dagasztani kezdtem. Jó sűrű tésztának kell lennie, mert az olaj és paradicsom nedves, még higít rajta. Dagasztottam, míg szép sima lett, aztán hozzáadtam az olívaolajat, apróra vágott olajbogyót, paradicsomot és a zöldfűszereket is. Dagasztottam ismét addig, míg szép sima lett a tészta. Érdemes figyelni, ha túl lágy lenne, szitálhatunk hozzá kevés lisztet még.
Hagytam duplájára kelni, majd 4 gombócot csináltam a tésztából. 
A sütőt előmelegítettem.
Egy nagytepsire 2 fougasse fér el, tehát kettőt kinyújtottam jó vékonyra, hosszúkás formára, aztán levélerezetet vágtam bele. Szilikonos sütőpapírra tettem, megkentem olívaolajjal és megszórtam nagyszemű sóval. (A tésztába ezért nem kell sok sót tenni, csak csínján.) Hagytam még 5 percig kelni, aztán forró sütőbe tettem.

2016. augusztus 1., hétfő

Gyros tányéron


Konyhaművészetünk szabadtéri gyakorlását illetően az első problémát a tűzrakás szokta jelenteni. Van, amikor ez egyben az utolsó probléma is, minthogy a többi gondot a helyszínre siető tűzoltók veszik le a vállunkról, mely esetben annak kell örvendenünk, ha a tisztelt ünnepi vendégkoszorú - darabra legalábbis - megvan, és esetleg annak, hogy csak a házunk égett porig, holott ezzel az erővel háromszáz hektár erdőt is felperzselhettünk volna.

(Váncsa István)




Megkívántam a gyrost. De olyan rettenet hőség volt, hogy egyszerűsítettem mindent. Süthetünk hozzá pitát, ha van merszünk bekapcsolni a sütőt, nekem most nem volt... így csak egyszerű laposkenyeret készítettem mellé. (Liszt, víz, só és olaj nélkül, száraz serpenyőben sütöttem a kenyereket.) Úgyhogy ez tulajdonképpen a török gyros, vagyis a dürüm. A húst sem sütőben készítettem, hanem serpenyőben. A sült krumpli pedig igazából dinsztelt krumpli: vagyis kevés olívaolajon pároltam fedő alatt, végül rápirítottam a fedő levétele után. A tzalziki pedig most nem görögjoghurtból, csak sima joghurt és kevés tejföl keverékével készült, kapor híjján friss mentával.


Gyros fűszerkeverék:

  • 3 púpos evőkanál durvább szemű só
  • 1 csapott evőkanál fokhagyma granulátum
  • 1 csapott teáskanál pirospaprika (az enyémben bükkfán füstölt édes paprika van)
  • 1 csapott teáskanál frissen őrölt bors
  • 1,5 púpos evőkanál szárított szurokfű (oregano)
  • 1/2 csapott mokkáskanál őrölt fahéj
  • 1/2 csapott mokkáskanál frissen reszelt szerecsendió
  • 1/2 mokkáskanál mozsárban porrá tört ánizsmag
  • 1 mokkáskanál mozsárban porrá tört édesköménymag


A fűszerkeverékből fog maradni, mert ez legalább 3-4 kg húshoz elég cirka. El lehet tenni egy kis üvegcsébe, és bármikor felhasználható, mert csupa száraz fűszer van benne. 
Én lapockát vettem, az nem annyira zsíros hús, viszont omlóspuhára tud sülni. Négy főre 80-90 dkg hús bőven elég a gyroshoz. 
Tehát a húst két centiméter vastag szeletekre vágtam, megszórtam a fűszerkeverékkel, és egy evőkanál olívaolajon serpenyőben nagy lángon mindkét felére rápirítottam a szeleteknek. Majd felöntöttem annyi vízzel, ami a szeleteket félig ellepte, fedőt tettem a serpenyőre, és kis lángon puhára pároltam. Egy óra gőzölődés elég is neki. A végén levettem a fedőt és elforraltam az összes vizet a hús alól.




A gyrosba csak fel kell szeletelni a húsdarabokat, meglepően hasonló az eredetihez. Adjunk mellé paradicsomot, édes lilahagymát is.

2016. július 29., péntek

Bazsalikomos citromtorta


Az idő olyan, tudod, mintha dadogna az öröklét.

(Umberto Eco)


Már tudom, az olaszok miért tesznek mindenbe bazsalikomot. Mert van. :)) És mert isteni finom. Nem csak sós ételekben. Születésnapra készítettem ezt a tortát. Csakhogy csuklani is tudjon kicsit az az öröklét, ha majd az ünnepelt - és ha - emlékszik erre a napra, majdan a távoli jövőben, egyszer.

Hozzávalók egy nagy 22 cm-es tortához
A piskótához:
35 dkg liszt
5 dkg kukoricadara
10 dkg kukoricaliszt
6 közepes tojás
1 tasak sütőpor
1/2 mokkáskanál só
20 dkg olvasztott, szobahőmérsékletű vaj.
A sziruphoz:
2 vastaghéjú citrom
30 dkg kristálycukor
1 csokor görögbazsalikom (vagy sima bazsalikom)
3 dl víz.
Ebből kell a tésztához:
3 dl szobahőmérsékletre hűlt, átszűrt szirup
a citromkarikák apróra darabolva.
A krémhez:
a maradék citromos szirup: 1,5 dl
20 dkg fehércsoki
10 dkg vaj
15 dkg porcukor
75 dkg mascarpone
1 marék bazsalikomlevélke.

A két citromot jól megmostam (lehetőleg bio legyen), majd fél cm-es karikákra vágtam és kimagoztam. (Mert a mag keserít igazán, nem a héj.) Feltettem főni a cukor és víz keverékében egy csokor görögbazsalikommal együtt. Főztem olyan 20 percig, amíg a citromok héja megpuhult. Hagytam kihűlni, aztán a szirupot leszűrtem, a citromkarikákat pedig apróra kockáztam. 
A tortaformát kivajaztam, liszteztem. A tojásokat habosra kevertettem 3 dl cukorsziruppal, majd hozzá kevertem az olvadt vajat is, a citromhúsdarabokat is, és a sütőporral elkevert liszteket is. Formába öntöttem, és olyan 170 fokon 45 percig sütöttem. Hagytam kihűlni.
Közben felolvasztottam kis lángon a maradék cukorszirupban a fehércsokit. Levettem a tűzről, és hozzákevertem 10 dkg vajat is, míg beleolvadt. Hagytam langyosra hűlni, majd hűtőbe tettem. 
Mikor jól lehűlt a fehércsokis keverék, a mascarponét kikevertem a porcukorral, végül hozzákevertem a fehércsokis krémet is, és tettem bele egy maréknyi görögbazsalikom-levélkét is.
A tésztát 3 részre vágtam, majd a rétegekre kentem a krémből, végül a maradék krémmel bevontam az egész tortát is. Bazsalikomlevélkékkel díszítettem.



Nem túl látványos torta, viszont csodásan érződik benne a citrom is, a bazsalikom is, és nagyon jók együtt, annyi szent. Valójában egy egyszerű, rusztikus sütemény, egyszerű, de nagyon finom. Látszólag sok bele a 75 dkg mascarpone, de igazából semmi más nincs is a krémben. És szép nagy torta, 16 szelet (nem is kicsi) kijön belőle.
Ha valaki tartana a fűszeres íztől, a krémbe ne tegyen bazsalikomot, csak a tetejét szórja meg díszítésképpen vele.

2016. július 28., csütörtök

Gombócos raguleves a nyár zöldségeiből


Álmunkban néha egy egészen más világ is megmutatkozik, egy élettel és tarkasággal teli világ. Éppen a nagyon beszűkült környezetben élő, mások által befolyásolt és szorongatott embereknél tárul fel olyan távlat, amelyben az álmodó szabadnak és fantáziadúsnak érzi magát. Az álom így mutatja meg nekünk a belső kincset, melyet tőlünk senki nem rabolhat el.

(Anselm Grün)




Igazából azért osztom meg ezt a levest, mert jó példája a "hogyan hozzuk ki a maradékokból a legjobbat" művészetének. Hogyan főzzünk fantáziadús, tarka, tündöklő ételt abból, ami adott és kéznél van. Tegnap este kukoricát főztem és maradt másfél cső, plusz a főzővíz. Valamint tegnap készítettem kurkumás-mozarellás fasírtgolyókat is, amiből maradt olyan 12 darab. Ezen túl, sárgabarackos gombócot akartam ma főzni. Úgyhogy úgy döntöttem, a húsgombóc egy gazdag nyári ragulevesben fogja végezni.



Először megfőztem a megpucolt, kockákra vágott krumplit sós vízben, majd leszűrtem a levét a nagy levesfőző fazekamba. Hozzáöntöttem a főtt kukorica vizét is, tettem bele egy nagy fej vöröshagymát és két nagy gerezd fokhagymát egészben. Hagytam felforrni, s míg lassan forrdogált, megtisztítottam a belevaló zöldségeket: sárgarépát, fehérrépát, zöldbabot, és volt egy kis zellerem is, azt félbevágva tettem a lébe a hagymák mellé. A megtisztított zöldségeket karikáztam-daraboltam és beletettem az alaplébe. Sóztam, valamint frissen aprítottam zöldfűszereket is a levesbe: petrezselyemzöldet, lestyánt, tárkonyt. Mikor puhák lettek a zöldségek, beletettem a sült húsgombócokat is, és a csőről levágott, majd morzsolt maradék kukoricát is. Hagytam forrni pár percig, közben készítettem egy nagyon vékony tejfölös habarást, amit szintén a leveshez adtam. Forrás után kis ideig hagytam főni, hogy a kevéske liszt íze is beleolvadjon a levesbe, s készen is volt. Tálalásnál ecetet is adtam mellé az asztalra.
Ebbe a levesbe nyugodtan tehetünk bármilyen zöldséget, ami kéznél van: cukkinit, csillagtököt, tököt, borsót, karfiolt, karalábét, brokkolit, fejtett babot, újkrumplit. A húsgombóc készülhet fürjtojással is minimozzarella helyett, ha hozzájutunk.
A végeredmény egy napszínű, ragyogó, nyárízű leves lett. Ráadásul szuperextra. Csak nem kell elárulni senkinek: csupa-csupa maradékból született. Azt kell mondani: direkt ilyen extrásat akartam. :)

2016. július 23., szombat

Csokis-túrós-meggyes kevert sütemény


A legértékesebb idő az, amit a családunkkal tölthetünk. Egymásból tudunk leginkább energiát meríteni.

(Csisztu Zsuzsa)



Én is készítettem sütit a kertipartira, mert nem tudtam, hogy sógorom rétest készül sütni. :)
Sajnos egyetlen mini kockát sikerült lefotóznom, mert a gépemet elfelejtettem elvinni, és ennyit hagytam itthon kóstolóban. 
Itt az eredeti recept, de azt írom le, amit én készítettem. Másfeles adagot csináltam a nagy létszám miatt, így módosultak az arányok. 
Az enyém nem lett olyan látványos mint amit belinkeltem, viszont mindenkinek nagyon ízlett. Ez a süti szerintem jól működik meggy helyett áfonyával, sárgabarackkal, ribizlivel vagy málnával is.

Hozzávalók egy közepes tepsihez:
  • 15 dkg étcsokoládé
  • 20 dkg vaj
  • 25 dkg cukor (lehet kristály is)
  • 5 tojás
  • 25 dkg liszt
  • 1,5 tk. sütőpor
  • 50 dkg túró
  • 1/2 dl tejszín
  • 50 dkg meggy (magozva ennyi)
  • kevés só
  • 1/2 mokkáskanál vaníliapor, őrölt szegfűszeg, őrölt fahéj.

A meggyet kimagoztam, 2 csapott evőkanál kristálycukorral és a fűszerekkel jól elkevertem. Hagytam állni. Közben összeállítottam a túrós és a csokis réteget is, begyújtottam a sütőt is. 
A túrót 2 felvert tojással, a tejszínnel és 10 dkg cukorral jól elkevertem. 
A csokit apróra vágtam és a vajjal, valamint a közben a meggyből kicsorgó lével egy lábosban kis lángon felolvasztottam a maradék 15 dkg cukorral és kevés sóval együtt. Három tojást felvertem, és hozzákevertem a csokis masszához. Végül a sütőporos lisztet is belekevertem.
A tepsit kibéleltem szilikonos sütőpapírral, aztán rétegeztem a hozzáavlókat: csokis tészta, túró, megszórva a meggy felével, tészta, túró másik fele a maradék meggyel, végül ismét tészta.
Olyan 160 fokon sütöttem 40 percig.

2016. július 22., péntek

Mese a (majdnem) falusi rétesről


Vannak pillanatok, amiért érdemes megszületni.
Az megvan, hogy sokszoknyás falusi asszonyságok húzzák-nyújtják a nagy asztal körül a rétestésztát? S aztán töltik meg finomabbnál finomabb töltelékekkel, teszik tepsibe, s rakják a kemencébe?




Hát. Ez ma este a hugomék kerti partiján megtörtént. Kis különbséggel. Próbálom illusztrálni: 1,90 magas, kopaszra nyírt, 110 kilós Harley Davidson-os (tényleg az!), tetovált, fülbevalós pasi farmerben és fekete pólóban nyújtja a rétest a nagy asztal körül egy másik hasonló típusú férfiemberrel. És szakavatott társalgást folytat közben a kockás abrosz átláthatóságáról a leheletvékony tészta függvényében, a keletkezett lyukak mibenlétéről és az "amúgy is begöngyölődésükről" a sütemény csiga-alakzatába, mely nem fog rontani szerintük a kész rétes élvezeti értékén, sem küllemén.
Ha megvan a fent leírt kép, akkor sikerült leírnom az est fénypontját.
Sajnos a gépemet itthon hagytam... Pedig ez a két férfiember olyan réteseket sütött, hogy elregélni sem tudom. Bármelyik sokszoknyás, feketeöves rétessütő asszonyság megirigyelhette vóna. El vagyunk kényeztetve mi lányok.
Egy biztos: zseniális sógoraim vannak. :))




Mégiscsak van képem a fiúk réteséről. Külön taxival jöttünk haza, mert hugom kislánya és én is előbb elálmosodtunk. Így reggel konstatáltam, hogy emberem hozott haza a maradékból. Gyorsan meg is örökítettem. Nem egy csigába tekerték, ami az ismertebb rétes forma, hanem a két szélét fogták meg kétoldalról, és közép felé göngyölték ketten. Így amolyan pápaszem formát kaptak a kész darabok. Volt krumplis, édes túrós, túrós-meggyes, mákos-meggyes, tökös-mákos és ami a képen is van, az az utolja. A tészta itt már kicsit vastagabb lett és a maradék töltelékeket beletekerték vegyesen. Nagyon finomak voltak, a tészta gyönyörűen nyúlt, szépre sült. Nagy élmény volt. :)



2016. július 21., csütörtök

Tofu sült kápiával


- És mi az élet titka? - kérdeztem.
- Nem emlékszem - mondta Sandra.
- Fehérje - jelentette ki a mixer. - Rájöttek valamire a fehérjéről.
- Aha - mondta Sandra. - Az az.

(Kurt Vonnegut: Macskabölcső)



Szeretem a tofut, és ha le van árazva a Spárban, mindig veszek is egy dobozzal. Kitűnő fehérjeforrás, meg fincsi is. És a sült kápia paprikát is szeretem, erőteljes íze és színe remekül kiegészíti a tofu semlegességét. 
Egy könnyű, nyáresti vacsorának való finom vegán "salátát" hoztam. Vagy tapast - előételt -, bor, sör mellé való rágcsát. Vagy akármit.

Salátát érzésből csinálunk, nem pontos recept alapján. Egyrészt mert tipikus műfaja a "mivanitthon"- varázslás művészetének, másrészt mert tényleg érzésből csináljuk. :)

Tehát. Hat kápiát betettem az előmelegített, nagyon forró sütőbe a rácsra. Addig sütöttem, míg szenes-feketére sültek a héjak, majd egy tálba tettem őket, fedőt is kaptak, mert így a gőzben a héj leválik a húsról, és könnyű meghámozni. Tíz percig így pihentettem őket, aztán a fedőt levettem, hagytam langyosra hűlni a paprikákat. Addig felvágtam csíkokra a tofut, és elkészítettem a salátaöntetet, ami körülbelül fél deci olívaolajból, egy nagyon kis gerezd apróra kockázott fokhagymából, a kápiából kicsurgó finom paprikaléből, gyümölcsecetből és egy kevés mézből készült, némi frissen őrölt borssal megspékelve. Fehér salátahagymát is vágtam föl vékony karikákra.




Amikor a paprika kihűlt, lehúztam a szenes héjakat, eltávolítottam a magházat és a magokat, a paprikát pedig csíkokra vágtam. Egy tányéron rétegeztem a sült paprikát a tofucsíkokkal, hagymával, megszórtam bazsalikommal, végül meglocsoltam az öntettel. Folpackkal letakartam, és hűtőbe tettem egy órácskára. Adhatunk mellé érett, zamatos paradicsomot is, vagy akár azt is belekarikázhatjuk a többi hozzávalóhoz.

2016. július 16., szombat

Gelato affogato






Van egy kedvenc strandolós helyünk. A büféablak mellett van mindig a fagylaltos pult is, így délutánonként gelato affogato-t szoktam kérni kávé & desszert gyanánt. Első alkalommal a pultos lány nagyon furcsán nézett rám, nem értette hogyan jön össze a forró kávé a vaníliafagyival. Most már viszont évek óta ha meglát délután a pultnál, tudja miért kérem, hogy nagy bögrébe főzze le a kávét. :) Itthon viszonylag ritkán van részem benne, mert kicsi a fagyasztóm, és nem mindig fér el benne egy nagy doboz fagyi. De most igen, úgyhogy hódoltam is kedvenc nyári édességemnek.



A gelato affogato roppant egyszerű desszert. Végy hozzá jó minőségű vaníliafagyit 2-3 gombóccal, s öntsd rá a forró eszpresszókávét. Voilá, s ennyi lenne. :) Igazi délutáni, könnyű édesség, s egyben frissítő is.
Az enyémben ALDI-s vaníliafagyi van, nagyon finom, igazi vaníliával készül, látszanak is benne a kis fekete pettyek.
Szeretlek nyár! :)

2016. július 8., péntek

Kakaós palacsinta túrótöltelékkel, meggyöntettel


Egy-kettő-három-négy,
palacsintát kérek még!
Egy túróst, egy lekvárost,
be is kapom... na már most,
kakaósat is kérek,
s mákosat is vagy négyet.
Két pucér is kell nekem,
egykettőre elnyelem!

       (Szuhanics Albert: Kilenc palacsinta) 




Semmi extra, csak látványos. No és fincsi. Működik eperrel, ribizlivel, málnával, áfonyával is, vagyis az ízesebb, fanyarabb gyümölcsökkel. Csak a ribizli- és málnaöntetet úgy készítsük, hogy a fele gyümölcsöt passzírozzuk át, a levéből főzzük az öntetet és mikor kihűlt, a másik felét, a még egész gyümölcsöket csak keverjük a kész öntetbe.

Hozzávalók 18 db palacsintához
a tésztához:
  • 20 dkg liszt
  • 2 tojás
  • 1 púpos evőkanál kakaópor
  • 1 csapott mokkáskanál só
  • 8 dkg porcukor
  • 4 dl tej
a töltelékhez:
  • 60 dkg túró
  • 2 púpos evőkanál sűrű, zsírdús tejföl
  • csipet só
  • 12 dkg porcukor
a meggyöntethez:
  • 0,5 kg meggy (ennyit vettem, ez nem tisztítás után ennyi, hanem úgy cuzammen)
  • 20 dkg porcukor
  • 3 dkg étkezési keményítő
  • 1/2 citrom leve
  • kb. 1/2 csapott mokkáskanál só
  • 4 dl víz
és a palacsinták sütéséhez kb. 5 dkg olvasztott vaj.

A meggyet megtisztítjuk, kimagozzuk, feltesszük főni 3 dl vízben a cukorral, sóval, hagyjuk felforrni. Közben kikeverjük az étkezési keményítőt 1 dl hideg vízzel, és mikor forr a meggy, hozzáöntjük. Hagyjuk besűrűsödni, újra felforrni, aztán levesszük a tűzről és hidegvíz-fürdőbe tesszük.
A túrót kikeverjük a hozzávalókkal. A kakaós palacsintatésztát is kisütjük. Végül tálaljuk, menta vagy bazsalikomlevelekkel díszítjük.




Ha pedig maradna a meggyöntetből, natúr joghurttal rétegezve könnyű, igazi nyári desszertet varázsolhatunk. :)

2016. július 6., szerda

Görögbazsalikom pesto fetával



A fűszernövények erős illata legalább akkora örömet okoz a szakácsnak, mint a kóstolgatás.

(Frances Mayes: Napsütötte Toszkána)




Kiegyeltem a "kiskertemben" (ami valójában csak ablakpárkány) a bazsalikomot. Rengeteg van most, ilyenkor a pesto a legjobb választás. Mivel nekem görögbazsalikomom van, ezért a szószt is fetával készítettem, ami nagyon krémessé tette.






Hozzávalók 2 főre (főételnek):
36 dkg durum spagetti
2 nagy marék bazsalikomlevél
2 gerezd fokhagyma
1 - 1,5 dl olívaolaj
6-8 dkg feta
só.




A spagettit sós vízben kifőztem. Amíg főtt, elkészítettem a mártást. A pesto hozzávalóit turmixgépbe tettem, jó krémesre pépesítettem. Kóstoljuk, és ha kell valami, lehet alakítani az ízén: só kellhet egy kicsi bele, attól függ, mennyi és milyen sós fetával készítjük. Vagy fokhagyma, vagy olívaolaj. A pestot mindig érzésre készítjük, nincs igazán fix recept.




A megfőtt tésztát leszűrtem, a pestoval összekevertem. Nagyon egyszerű, de a bazsalikom íze, illata egyszerűen felülmúlhatatlan.
Cica is szereti. :)


2016. július 4., hétfő

Pastitio (a görög lasagne)


Ha hazafelé tartasz Ithakába,
kívánd, hogy utad jó hosszú legyen,
tele kalanddal és tapasztalással.
Se Laisztrügónoktól, se Küklopszoktól,
de még dühödt Poszeidontól se félj:
ilyeneket útközben nem találsz,
csak ha magas gondolat s lobogó
indulat hasít át testeden, lelkeden:
Laisztrügonok és Küklopszok csak akkor
merülnek fel s a vad Poszeidon is -
akkor lelked eléd vetíti őket,
mert mindezeket ott hordod magadban.

Kívánd hát, hogy utad hosszú legyen.
Sok nyári reggelt élj meg utadon:
milyen öröm lesz, milyen vad gyönyör
kikötni rég-megálmodott öbölben,
föníciai vásárokon ődöngeni:
vennéd halomra a sok drága holmit,
gyöngyházat, korállt, ébengyöngyöket
és mindenféle buja illatszert még,
vérforraló, vad illatszereket.
Járd be Egyiptom városait is mind
s tanulj, csak tanulj azoktól, kik tudnak.

Mindig eszedbe legyen Ithaka.
Sorsod, hogy célhoz érj, éppen ezért
ne erőltesd a hazautazást.
Hadd tartsanak tovább a szép napok,
s öreg fejjel köss ki a szigeten
minden kinccsel, mit útközben szereztél -
ne hidd, hogy kincsekkel vár Ithaka.

Ithaka adta néked ezt a szép utat.
Őnélküle nem keltél volna útra.
Ezt adta, nem tud adni mást.

Bármily koldusszegény, Ithaka mégse csalt meg.
Bölcs lettél és olyan tapasztalt,
hogy már azt is megérted, mit jelent Ithaka.

(Konsztandínosz Kaváfisz: Ithaka)




A görögöknek is van lasagne-jük, úgy hívják: pastitio. Egyszerűbb, mint az olasz változat, és legalább olyan jó. Én most Rick Stein receptjét készítettem el, szeretem nagyon, ahogy főz.

Hozzávalók 6 főre:
  • 40 dkg durum makaróni, vagy penne vagy cavatappi vagy kis átmérőjű hajlítottcső tészta (mindenképpen durumtésztát válasszunk, mert sokkal roppanósabb, rugalmasabb állagú, mint a tojásos tészták)
a szószhoz:
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 50 dkg darált hús (lehet marha is, sertés is, vagy vegyes is)
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 olasz hámozott, darabolt paradicsom konzerv
  • 1 kis fémdobozos sűrített paradicsom 
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 kis darabka fahéj
  • 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg
  • 1 babérlevél
  • friss görögbazsalikom vagy oregano
  • egy csipet cukor ha szükséges
  • és az enyémben van 3 szál újhagymának a zöld szára is apróra vágva (természetesen kihagyható, csak most mindig van a hűtőmben, mert szezonja van)
a besamelhez:
  • 5 dkg vaj
  • 8 dkg liszt
  • 6 dl tej
  • 3 dkg reszelt sajt (parmezán-jellegű) és 10 dkg olvadós sajt (lehet trappista is)
  • 2 tojás
  • frissen reszelt szerecsendió

Kifőzzük sós vízben a tésztát, átöblítjük hideg vízzel, hogy ne puhuljon tovább, majd alaposan lecsöpögtetjük. (Vigyázzunk, ne főzzük túl, maradjon kissé roppanós.)
A raguhoz felkockázzuk a hagymát, fokhagymát, és olívaolajon megdinszteljük kevés sóval. Hozzáadjuk a darált húst, átsütjük fehéredésig. Felöntjük borral, hagyjuk rotyogni 1-2 percig, majd hozzáadjuk a darabolt paradicsomot is, a sűrített paradicsomot is, sózzuk és fűszerezzük a ragut. Hagyjuk rotyogni 20-30 percig, hogy összeálljanak az ízei, és hogy elfője a levét. Közben elkészítjük a besamelt a vajból, lisztből, tejből. Ízesítjük sóval és szerecsendióval. Lehúzzuk a tűzről, és belekeverjük a reszelt sajtokat, de egy keveset kihagyunk a sajtból, az majd a tetejére kerül. Hozzákeverünk 2 tojást is a sajtos besamelhez, majd 2/3-át hozzákeverjük a főtt tésztához. A maradék besamelt félretesszük, mert az lesz az utolsó réteg, ami majd a tetejére kerül.





Rétegezzük a hozzávalókat: kiolajozzuk a tepsit vagy tálat, a tészta felét egyenletesen eloszlatjuk, a ragu felét úgyszintén. Megint tészta, ragu és végül a maradék 1/3-ad besamel és megszórjuk a kihagyott sajttal. Az összeállításnál mindig kicsit nyomkodjuk le a rétegeket, simítsuk őket egymásra.
Előmelegített 180-200 fokos sütőben addig süssük, míg a teteje szép pirosas-barnás lesz.

Isteni és egyszerűbb, mint a lasagne. És olcsóbb is, mert a jóminőségű lasagne lapok nagyon drágák. Nagycsaládosoknak ideális recept, de vendégvárónak is tökéletes, ha társaságra főzünk.

2016. június 25., szombat

Sárgabarack gazpacho




A gazpacho nem csak zöldségekből, hanem gyümölcsökből is készíthető. Ez most egy sárgabarackos változat, mert gyönyörű, nagyszemű, illatos csodákat leltem a piacon. Eredetileg ez a recept sárgadinnyére íródott, érdemes majd azzal is elkészíteni. 

Hozzávalók 2 főre:
  • 0,5 kg nagyszemű, érett sárgabrack
  • 5 dkg lehéjazott mandula
  • 5 dkg fehérkenyérbél,
  • 1 dl száraz, gyümölcsös fehérbor
  • 1 kisebb gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2-3 ágacska menta

A barackot és a mandulát forrásban lévő vízbe tettem fél percre, majd leöblítettem és mindkettőről eltávolítottam a héjakat. A kenyérnek levágtam a héjrészeit. A fokhagymát szeletekre vágtam, a barackot daraboltam és minden ment a turmixgépbe. Alaposan pürésítettem, kóstoltam. Ha valami hiányzik, lehet pótolni. Ha nagyon fanyar lenne a gyümölcs vagy a bor, egy levés mézet is lehet beletenni, az ízek kiegyenlítése végett.
Kiöntöttem a gazpacho-t egy kislábosba, pár ágacska mentát a tenyereim között kissé összemorzsoltam, és beletettem a kész levesbe. Hűtőbe tettem 2-3 órára, hogy igazán jól behűljön. Fogyasztás előtt a mentát eltávolítottam belőle. 
Isteni. Lehet jégkockát is tenni bele, ha valaki igazán hűsen szereti. Valamint ha már ettünk sárgabarackot, érdemes nem eldobni a magját. Ki kell tenni a napra, és mikor már alaposan kiszáradt, fel lehet törni, és lehet használni mandula helyett. Úgyanúgy le lehet héjazni, és nagyon finom ízű, ha nem keserűmagú fajta a barack.
Ha gyerekek is esznek belőle, akkor vagy valamilyen enyhe gyümölcsecettel savanykásítsuk, vagy forraljuk a bort pár percig, hogy az alkoholtartalma elillanjon, és így adjuk a leveshez.
És mégegy tipp: a sárgabarackhoz nekem kifejezetten kedvenc fűszerem a kardamommag. Érdemes kipróbálni vele ezt a különleges levest.

2016. június 12., vasárnap

The kitchen table





The world begins at a kitchen table. No matter what,
we must eat to live.
The gifts of earth are brought and prepared, set on the
table so it has been since creation, and it will go on.
We chase chickens or dogs away from it. Babies teethe
at the corners. They scrape their knees under it.
It is here that children are given instructions on what
it means to be human. We make men at it,
we make women.
At this table we gossip, recall enemies and the ghosts
of lovers.
Our dreams drink coffee with us as they put their arms
around our children. They laugh with us at our poor
falling-down selves and as we put ourselves back
together once again at the table.
This table has been a house in the rain, an umbrella
in the sun.
Wars have begun and ended at this table. It is a place
to hide in the shadow of terror. A place to celebrate
the terrible victory.
We have given birth on this table, and have prepared
our parents for burial here.
At this table we sing with joy, with sorrow.
We pray of suffering and remorse.
We give thanks.
Perhaps the world will end at the kitchen table,
while we are laughing and crying,
eating of the last sweet bite.


~ "Perhaps the World Ends Here" from The Woman Who Fell From the Sky by JOY HARJO

2016. május 30., hétfő

Holstein-szelet fürjtojással, gombával


Az egyszerűség csak az átélt bonyolultságból születhet. Az egyszerűség évtizedek alatt születik. Aki nem volt összetett, komplikált, alaktalan, sokszögű, sokízű, az nem lehet egyszerű, csak együgyű.

(Latinovits Zoltán)




Bevallom - bár régebben sokat jártunk vendéglőkbe enni, és szinte mindegyiknek ott volt az étlapján a holstein-szelet - még soha sem ettem, nem is készítettem. Nem szerettem a tojást. Meg amúgy is, túl egyszerűnek tűnt, én szerettem bonyolultabb fogásokat megkóstolni.
Ez egy cicomázott variáció, mert még mindig túl egyszerűnek találtam, és hát nemrég vettem a piacon fürjtojást, muszáj volt belekreálni valamibe.
Valójában most is csak annyit tudok, hogy a holstein egy-két szelet hús, aminek tükörtojás van a tetején.
Fürjtojással is még mindig egyszerűnek tűnt, így gombát is sütöttem hozzá. De képzeljétek azt, hogy vargánya az a gomba, vagy rókagomba, vagy galambica, vagy erdőszéli vagy mezei csiperke, vagy bármely éppen növő és kapható erdei finomság. Ma nem volt piac sajnos. Szóval az enyém karajból készült (de a csirke vagy pulykamell is jó hozzá szerintem), barnakalapú csiperke van rajta és fürjtojás. A karajt jól kiklopfoltam, mustárral bekentem, sóztam-borsoztam. Hirtelen vajon kisütöttem. (Lehet olajon vagy zsíron is.) A gombát szeleteltem, sóval-borssal, kakukkfűvel hirtelen jól megsütöttem. Egyébként szerintem a gomba is olyan, mint a padlizsán: igazán megpirítva az igazi, akkor jönnek elő a finom ízei. A fürjtojásból pedig tükörtojást sütöttem. A héja nagyon vékony, a belső hártya pedig nagyon masszív, ezért nehéz feltörni. Én egy kés éléhez csapkodtam őket finoman, így sikerült.
Köretnek cukkinit grilleztem és újburgonyát sütöttem, paradicsomsalátát ettem hozzá.
Egyszerű és gyors étel. Burgonya nélkül paleontológusok is ehetik. :))
Ennyi lenne. A sorrend nem feltétlenül így volt, a húst sütöttem a legvégén, minden mást előbb. Még egy ötletem volt hozzá, a gomba helyett ezekkel a sült paradicsomkarikákkal is isteni lenne szerintem, ez amolyan nyári verzió a turbózott holsteinre.

2016. május 12., csütörtök

Csirke csirággal, zöldcitrommal és tárkonnyal



Az idei csirágos étel.

Hozzávalók 3 főre (vagy 2 nagyon éhesnek):
3 egész csirkecomb
1 csomag csirág (0,5 kg)
3 zöldcitrom leve és 2 reszelt héja
6 nagy gerezd fokhagyma
1 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál méz
1 dl száraz fehérbor
friss tárkonylevelek

A combokat besóztam alaposan, majd a tepsiben mindent hozzáadva kézzel jól elkevertem a hozzávalókat. (A fokhagymagerezdeket csak félbe vágtam, a csirágok végein a fás részeket lepattintottam.) Fóliával lefedtem, 50 percig sütöttem olyan 180 fokon, aztán levettem a fóliát a tepsiről és visszatettem még megpirulni. (Ha nagyon nem lenne lé alatta, mikor levesszük a fóliát, kis vizet önthetünk alá, hogy ne égjen meg az alja és maradjon egy kis szaftja.)
Ha újkrumplikat is dobunk mellé, a köret is egykosszal megvan. A csirágot nem így szoktuk meg, de várakozáson felül finom volt így sülve, és az íze is hozzáadódott a csirkéhez. Mivel van szaft is alatta, rizzsel vagy bulgurral, kuszkusszal is remek, de a puliszka is jól illene hozzá.
Lehet citrommal is készíteni, de abból körülbelül csak a fele kell, mert sokkal savanyúbb, mint a lime.