2011. március 31., csütörtök

Zabaglione

.

Tört tojásnak alsó fele
Válik alsó földfenékké,
Tört tojásnak felső fele
A felettünk való éggé,
Sárgájának felső fele
Fényes nappá fenn az égen,
Fehérjének felső fele
A halovány holddá lészen.

                                                               (Kalevala)




Ezzel a klasszikus olasz desszerttel úgy jártunk gyerekkorunkban a tesóimmal, hogy fölfedeztük - anélkül hogy tudtuk volna, hogy ez egy híres itáliai desszert... Ugyanis mikor ránk tört az édesség-ehetnék és semmi sem volt éppen otthon, tojás mindig volt a hűtőben. És hát azt tudtuk, milyen finomak a krémek a sütikbe - sőt még a nyers piskótatészta is finom - mert anyu mindig engedte kicsócsálni a tálakat mikor sütött. Szóval ínséges időkben egyszerűen felütöttünk 2-3 tojást, különválasztottuk a sárgáját és jól kikevertük cukorral. Majd minden apró falatot a végletekig kiélvezve elnyalogattuk. Egyszerűen imáduk, ez volt a kedvenc édességünk. Körbeültük a tálat, mindhármunk kezében egy-egy kiskanál és sorban, rendben mindenki egy-egy kanálkával vehetett belőle. Arra is emlékszem hogy annyira szerettük, hogy még a tálat is az ujjunkkal teljesen tisztára töröltük a végén - persze ezt is szigorú sorrendben, hogy mindenkinek egyformán jusson. A végére ott ültünk körben egy teljesen csillogó tiszta tállal az ölünkben. És mélyeket sóhajtoztunk, hogy elfogyott... (Anyu meg másnap mérges volt, mikor megtalálta a tojásfehérjéket a hűtőben. Mert általában ezen tevékenységünk éjjelre korlátozódott.)
Hát így fedeztük fel a zabaglionét. Ugyanis azt olvastam valahol, hogy az eredetit valóban így nyersen fogyasztották. A vízgőz fölötti felverés már későbbi találmány. Dolce Vitánál olvashatjátok e nagyszerű és egyszerű desszert olasz történetét is.
A zabaglione egy olyan kategóriájú finomság, amit nem lehet szerintem receptben megadni. Vagy csak úgy hozzávetőlegesen. Annyi a lényege, hogy 1 főre 1 tojás sárgáját számoljunk és 1 púpos evőkanál porcukrot. Alaposan keverjük ki, míg habos és krémes lesz és szépen kifehéredik. Ekkor keverjünk hozzá valamilyen alkoholos italt, például desszertbort vagy finom likőrt. Ebből nem kell sok, nehogy nagyon elhigítsa a krémet. Majd vízgőz felett keverjük folyamatosan, míg besűrűsödik.
A képen valójában egy tejszínhabbal kevert zabaglione van. Mikor úgy járok, hogy nagyon jól sikerül úgy besűrítenem a tojássárgáját, hogy még nem rántotta, de mégis eléri a krémesség legmagasabb fokát, akkor nagyon-nagyon sűrű tud lenni, mire kihűl. (Mert egyből hidegvízfürdőbe szoktam tenni, nehogy tényleg rántotta legyen belőle.) Ilyenkor kevés jól felvert tejszínhabbal lazítom.
Az eredeti zabaglione akkor lesz a legfinomabb (tehát mikor nem keverünk hozzá tejszínhabot), ha akkor vesszük le a tűzről, mikor a tojássárgája elkezd hígulni a hő hatására, és ezzel egy időben megnő a térfogata is. Ezután még lelkesen keverjük a habverővel, mert innentől kezd besűrűsödni. Mikor már érzésre nehezebb keverni és a krémben a habverő nyomot hagy és érezzük hogy sűrűbb lett a krém, na ekkor kell levenni a tűzről, mert így lesz a legkrémesebb. A zabaglionénak nem kell nagyon-nagyon sűrűnek lennie, sőt. Kellemesen krémes, lágy, könnyű habosság a jellemzője. Ezt hivatott biztosítani a marsala, vagy bármilyen finom desszertbor. Itthoni viszonylatban tokaji aszú vagy édesebb hárslevelű illene hozzá, vagy valamilyen jó minőségű muskotályos bor. "Kísérőnek" az amaretti keksz szerintem nagyon jól illik hozzá. (A képen egyszerű piskótatallér van, azzal is nagyon finom volt.)




Tehát ennyi a trükkje. Semmi más nem kell hozzá, mint jó minőségű tanyasi tojás sárgája, cukor és valamilyen finom likőr vagy bor. És mégis. A világ legfinomabb édessége.
És készen van 10-15 perc alatt.
Na igen.
Nemsokára jövök a pavlova tortával. Tortákkal.

Csokis pavlova.
Kávés pavlova.
Citromos pavlova.
A sorrend még nem biztos. Csak a sorozatgyártás.
Három pavlovára elegendő fehérjém gyűlt össze.
Aztán meg táncolhatom le a fölösleget...
Édes élet, nesze neked! :)

Apropó. Kiváló húsvéti desszert is, hiszen tojásból van. Meg könnyű elkészíteni. Ajánlom az ünnepekre is.

2011. március 30., szerda

Vörösboros sült cékla krémleves

.

Hasznos életszabály, ha egyszerűen azt mondjátok magatoknak: "Jöjjön, aminek jönnie kell."

(Paramhansza Jogananda)

A boldogság titka az élet igenlésében rejlik, nem pedig annak irányításában.

(Joe Vitale: Hoponopono)




Igazából nem-recept. Hanem ez is a konyhai maradékok újrahasznosításához egy ötlet, csakúgy mint a nemrég feltett kenyérmaradék-hasznosítási bejegyzésem.
A sült, párolt zöldségek igazán csak frissen finomak. Azonban nem kell kidobnunk ha lenne maradék belőlük, mert krémlevesnek például még tökéletesek másnaposan is.
Tegnap sült céklát készítettem (tejszín nélkül csak fűszerekkel és olívaolajjal), ez alakult át ma levessé. Egyébként is. A leves a kedvenc műfajom a gasztronómia palettájáról.
Most sok fokhagymagerezddel, zsályával és édesköménnyel fűszereztem a sült céklát, no meg olívaolaj, balzsamecet és méz került még rá sütéskor.


Ma aztán feltettem annyi folyadékkal főni, amennyi ellepte. Ez 1 narancs levéből, körülbelül 0,5 dl száraz vörösborból és vízből állt. A cékla 30 dkg volt, ez 2 főre pont elegendő.
Fűszereztem sóval, frissen őrölt borssal, még kevés mozsárban összetört édesköménymaggal, kevés mézzel és 1/4 zöldségleveskockát is tettem bele. Akinek van zöldségalapleve azzal készítse, persze sokkal jobb mint a leveskocka - de kinek van mindig otthon alapleve?
Mikor főtt úgy 15 perce, botmixerrel pürésítettem. Tálaláskor sűrű natúr joghurt került még bele.



Gersliropogóssal ettük, így valódi egytálétel lett ebből a kis egyszerű levesből.
Ropogós nélkül, csak önmagában ehetjük jól behűtve is, igazi nyári hideg levesként.

2011. március 27., vasárnap

Vendégpost: Fonott kalács (nem csak) Húsvétra - Challah

.

Ott vagy, ahol lenned kell. Nem kell máshova menned. Érezd a nyelveden a nedvességet. Érezd, ahogy erőfeszítés nélkül telik meg és ürül ki a tüdőd, önkéntelenül pislog a szemed. Csak egy-két hüvelyknyire a bordáidtól a szíved dobog. Ott a makom*. Itt volt eddig is, de nem tudtuk, mert mélyen aludtunk, itt, a makom szívében.

(Lawrence Kushner rabbi)

(* makom: héber kifejezés a szent helyre, Isten helyére. Isten egyik neve is.)






Sógorom elküldte ennek a fantasztikus kalácsnak a leírását is és készített fázisfotókat is. Mint kiderült ez a Challah, vagyis a zsidó szombati ünnepi kalács. Fűszeres Eszternél is megtaláltam. Ő azt is leírja mitől lesz kóser, ha valaki teljesen autentikusan szeretné elkészíteni.
Annyit fűznék a recepthez elöljáróban, hogy ennél finomabb kalácsot még nem ettem. A tésztája könnyű, csodálatosan sima és finom. Messze übereli az eddig sütött kalácsaimat. Kicsit eklektikus húsvétunk lesz, mert ezt a hagyományos zsidó kalácsot fogom majd az ünnepre én is megsütni. Mert ami jó az jó. És ez nagyon jó. 
A receptleírás Gida Mester tolmácsolásában következik a képek alatt. Ő úgy tanulta meg a hatos fonást, hogy pici fia 3 pulóverének a hat ujjával gyakorolt. :))
És küldött nekem egy videót is, segítségül a fonás megtanulásához. A többi Gida mester tollából:


A mi családunkban kalács nélkül leülni a húsvéti nagyszombati asztalhoz elképzelhetetlen. Aki egyszer megsüti, abban feléled a hedonista vágy, hogy eme egyszerű, ámbár meglepően ínycsiklandozó fonott kalácsot az év bármely szakában csipegesse, ízlelgesse.
Miképpen a recept maga nem túl terjedelmes, azt javaslom, hogy aki rendelkezik memóriafogas technikával, most koncentráljon, a többiek kapjanak elő papírt és ceruzát, addig várok.
Hozzávalók listája:
1,2 kg sima liszt
4 dkg élesztő
10 dkg cukor + 1 nagyobb csipet
4 csapott tk só
5,5 dl meleg víz
5 db egész tojás (ha nagyok, elég 4 is)
2 dl étolaj

Showtime:
Az élesztőt felfuttatom mintegy másfél deci eléggé meleg viszont még éppen nem forró vízben, persze azt a nagyobb csipet cukrot táplálékként megkapják az élesztőgombák. Meghálálják.
Szárazon összekeverem a lisztet, a cukrot és a sót, és nyakon öntöm a fiam poharából disszidálni készülő élesztővel, és azzal a lendülettel beleszórom a többi hozzávalót, csak hogy ne hancúrozzanak a konyhában. Szerintem hamarabb kapunk homogén tésztát, ha a tojásokat előtte felverjük, és úgy küldjük bele. Én is így tettem.
Mikor már leválik a kezünkről, vagy a turmixgép dagasztós részéről a tészta (ne aggódjunk, ha egy kicsit lágynak találtatik, hiszen ettől lesz olyan légies), finoman meghintjük liszttel és meleg helyen közel egy órát kelesztjük. Tehetünk rá plédet is, és már meleg is.
Utána lisztezett deszkára fordítom, meghintem megint liszttel, majd nagyon lágyan átforgatom. Aztán fogok egy malacbökő kést (az átéri) és először négy, nagyjából egyforma darabra metélem. Azután ezeket is hat részre osztom. Innen már mindenki eldöntheti, hogy milyen hosszúságú hurkákat sodor. (Ez lehet 30-40-50 cm.) Én a 30 centist választottam, így olyan kis tömör lesz, mint megboldogult gyermekkoromban. Aki jobban elnyújtja a tésztát, az sudarabb végeredményt csodálhat majd meg.
A kisodort tészták egyik végét mindig a mellette levőre teszem, majd jól megnyomkodom, így kialakul egy 6 lábú polip. Utána csak össze kell fonni, nehogy kimásszon a tepsiből.
Ahogy összeállnak a fonott kalácsok, sütőpapírral bélelt tepsibe rakom, és még fél órát hagyom pihenni, addig a sütőt is felhevítem, mintegy 160 fokosra. Mielőtt beteszem a sütőbe a matériát, egy extra tojást felverek (szégyellem, de ezt a szerencsétlen tojást kihagytam a receptből, hát már én sem vagyok a régi…) Ha akarjuk, megszórhatjuk, egy kis szezámmal, mákkal, esetleg egyéb magokkal. 35-40 perc alatt elkészül, először szigorúan alsó sütésen, csak az utolsó 10 percben teszem alsó-felsó sütésre.
Mellékelek egy linket is, én ettől az ügyes hölgytől lestem el a fonás technikáját, bár szerintem az ő tésztája kissé kemény. Nem túl ördöngös, de a biztonság kedvéért a 3 éves gyermekem 3 pulóverének ujjain (3x2, az pont 6) gyakoroltam, mert nem akartam felsülni (nem vagyok én pékáru, kérem szépen).
Azt azért nem árt tudni, hogy ebből az adagból egy teremfoci csapatot is megvendégelhetünk (4 kalács kerül belőle). Egy normál családnak elég a fél porció is. Fogyaszthatjuk magában, vajjal, lekvárral, esetleg mogyorókrémmel, vagy a húsvéti asztal díszeként is. Természetesen 3, 4 vagy 5 szálból is készülhet, de ekkor értelemszerűen annyi részre kell osztani a tésztát. Mindenkinek sok sikert és jó étvágyat! :)
Gida Mester

2011. március 25., péntek

Sárgarépa krémleves medvehagyma pestoval

.

Aki  reggel és este  fél órát nyugalomban tölt,  megnyit  egy  olyan  csatornát,  amely  mások  számára  zárva  marad.  Kinyitja  az inspiráció és az ösztönös tudás ajtaját. Egyre több jelet, ötletet és képet fog kapni belülről. Aki a szíve hangját követi, azt nem fogja elkerülni a boldogság, hiszen a szív szeretni akar, és örülni az életnek. 
 
(Robert Betz: Lépj ki a régi cipődből!)



Egy roppant egyszerű, de nagyon finom és nagyon egészséges kis leves. Muszáj volt a múltkorában vett medvehagyma maradékát elhasználnom, mert már fonnyadozni kezdett. Pesto készült belőle. A medvehagymának így nagyon erős, intenzív az íze, ezért egészen kevés elég belőle bárhogyan is fogyasszuk.

Hozzávalók a medvehagymapestohoz:


medvehagyma,
fele-fele arányban olívaolaj és tökmagolaj vagy
fele-fele arányban szőlőmagolaj és tökmagolaj,
só,
tökmag.


A pesto nem méricskélős műfaj. Érzésre készül. A hozzávalókat egyszerűen összeturmixoljuk annyi olajjal, hogy krémes, sűrű legyen. Kevés tökmagot is turmixoljunk bele, amit ha van kedvünk, előbb szárazon kissé át is piríthatunk.
Mivel ez a pesto nagyon intenzív, egy teljesen egyszerű krémlevest készítettem hozzá.

Hozzávalók a sárgarépakrémleveshez 2 főre (nagyon bőségesen):
30 dkg tisztított sárgarépa,
20 dkg tisztított burgonya,
2 dkg vaj,
só,
zöldségalaplé vagy 1 zöldségleves kocka.

 


A sárgarépát karikákra vágtam, a burgonyát kockákra és vajon fedő alatt kevés sóval jó 10 percig pároltam kis lángon. Aztán felöntöttem vízzel, tettem bele egy zöldségleveskockát. Puhára főztem, majd botmixerrel krémesítettem. Tálaláskor került bele a medvehagymapesto és pirított kenyérkocka.
Lehet kevés tejszínnel is vagy krémes, sűrű joghurttal is lágyítani az ízén. Mi csak így natúran ettük, tökéletes volt.




A sárgarépa krémleves nagyon finom egyébként. Ha nem pestoval ízesítjük, jól illik hozzá a friss vagy a szárított, őrölt gyömbér, fokhagyma, hagyma, őrölt cayenne bors, koriandermag és levél, zsálya vagy akár a kakukkfű is. Persze nem mind egy levesben, de bármely fűszer ezek közül szerintem tökéletes ízesítője lehet a sárgarépakrémlevesnek. Sőt, kókusztejjel sem lehet rossz vagy narancslével, reszelt narancshéjjal, kardamommaggal, kurkumával... Többször fogok készíteni mert nagyon ízlett, majd kipróbálok más ízesítéseket is.



Kókuszka meg betolakodott amúgy is hatalmas műtermembe... :) Le is meózta a terméket, persze csak szagmintát vett. Nem tetszett neki. Nem volt benne halacccska... 

2011. március 22., kedd

Maradék kenyér felhasználása

.

A szél fütyült, kiáltozott a házban, mintha válaszolni akart volna neki. Az óra ünnepélyesen ketyegett tovább.
Egyszerre csak megtörte valami a csendet: hangos csattanással becsapódott a ház kapuja.
- Michael! - kiáltott fel összerázkódva Jane.
- Jane! - kiáltott fel Michael, és sápadt arcára kiült az aggodalom.
Hallgatóztak. Aztán az ablakhoz rohantak és kinéztek.
Mary Poppins odalent állt éppen a kapu előtt, kabátban, kalapban; egyik kezében táskáját, másikban ernyőjét tartotta. Vadul fújt körülötte a szél, szoknyáját rángatta, kalapját félretaszította. De Jane és Michael úgy vette észre, hogy Mary ezt sem bánja, mert úgy mosolyog, mintha ő meg a szél megértenék egymást.
Egy pillanatra megállt a kapu lépcsőjén, és visszanézett. Aztán gyors mozdulattal kinyitotta az ernyőjét, bár nem esett az eső, s kifeszítette a feje fölött.
A szél vad rikoltozással csusszant be az ernyő alá, s fölfelé nyomta, mintha ki akarná tépni Mary Poppins kezéből. De Mary erősen fogta, s a szél nyilván ezt is kívánta tőle, mert most magasabbra emelte az ernyőt a levegőbe. Maryt pedig fölemelte a földről. Könnyedén libegtette, úgyhogy lábujja éppen csak súrolta a kerti utat. Aztán keresztülemelte a külső kapun, s fölfelé sodorta az utcai cseresznyefák ágai felé.
- Elmegy, Jane, elmegy! - kiáltotta sírva Michael.
- Gyorsan! - kiáltotta Jane. - Az ikreket! Hadd lássák utoljára! - Most már mind a ketten bizonyosan tudták, hogy Mary örökre elment, mert megfordult a szél.



Ó, tudtátok hogy Mary Poppins ilyenkor köztünk jár? Böjtidőben, mikor mindig fúj a szél, itt van... :)
Gyerekkorom nagy kedvence. Hmhm. Még most is időnként elolvasom...
Node elébb főzés. Aztán majd délután jöhetnek Mary Poppins kalandjai.
Épp most vágtam apró kockákra egy egész saját sütésű finom lenmagos, zabpelyhes, teljes kiőrlésű lisztes kenyeret. Mert van úgy hogy nem tudom eltalálni, éppen mennyi fogy. Anyutól tanultam. Ami nem jó zsemlemorzsának, azt felvágta kenyérkockának zsömlegombóchoz, krémlevesekhez vagy most éppen - köménymagos rántott leveshez lesz. Ha cipőt vett, nem dobta ki a cipősdobozt, hanem abban tárolta a zsemlemorzsát is, meg a kenyérkockákat is.
A lényege csak ennyi: vágd föl a kenyeret kockákra, levegős helyen szárítsd meg és mikor kell, csak vegyél ki belőle és pirítsd meg.
Nálunk sosem dobódott ki kenyér. Vagy zsemlemorzsa, vagy kenyérkocka lett belőle, vagy összegyűjtötte anyu olyan kolléganőinek, akik tartottak csirkéket vagy disznókat. Vagy kenyérleveseket szoktam készíteni belőle. Gaspacho-t vagy bármilyen másik jó kis kenyérlevest. (Még itt és itt és itt.) A maradék morzsát pedig elszórom a téren a galamboknak.
A zsemlemorzsa készítése is egyszerű: darabold el a kenyeret, szárítsd meg, majd diódarálón vagy konyhai robotgéppel daráld le. Aztán egy kissé nagyobb lyukú szűrön (tésztaszűrő) szitáld át. Kész. Korlátlan ideig eláll szellős dobozban.
Friss zsemlemorzsát csak akkor készítek, ha csőben sült étel van terítéken, aminek a tetejére kenyérmorzsa kell. Akkor robotgéppel friss kenyérből készítem, mert így rusztikus lesz és finom ropogósra tud megpirulni.

És a klasszikus felhasználása még a szikkadt kenyérnek a bundás kenyér. Mindenki szereti azt hiszem. :)
No és a jóféle kenyérpudingok, mint ez vagy ez vagy ez vagy ez. Lehet sósra is hangolni. Az angol konyha klasszikusai egyébként a sütés nélküli vagy sütött kenyérpudingok. Remek módszer szikkadt kenyerek vagy kalács elhasználására.

2011. március 21., hétfő

Vendégpost: Húsvétra való csodás kalács (Gida Mester Kalácsa)

 .

A hétvégén szombaton buli volt nálunk. Arab estet tartottunk. Volt jó kis ezeregyéjszaka hangulat. Arab mjúzik, vizipipa, sőt, rendelésre még hastáncosnő is jött - a hugom személyében. :)) Fantasztikusan hastáncol, nagyszerű műsort adott az est folyamán. :)
Készítettem pitakenyeret, belevaló falafelt, a nem böjtölőknek sárgaborsós húsgombócokat, volt egy kondér friss vékonyra vágott zöldség: cékla, káposzta, feketeretek, lilahagyma, csírák. Készítettem fokhagymás-citromos-olívaolajos joghurtot öntetnek. És volt szirupos arab süti rózsavízzel, a gyerekeknek rózsavízes-narancsos limonádé.




Nálunk a családban két pasi is remekül süt. Az egyik a színész sógorom (ő fantasztikusan főz is), a másik sógorom viszont nagy sütögető. Olyan fonott kalácsot hozott, hogy majd' elszállt. Gyönyörű, pillekönnyű, fantasztikus. Én meg sem közelítem, sosem sikerült ilyen könnyű, csodás kalácsot sütnöm. Azért is írom e bejegyzést, mert hamarosan itt a húsvét. És kéne a recept. És ahogy sógoromat ismerem, talán húsvétig majdcsak elmondja nekem a receptet is. :) Emlékeztető. Magamnak. Hogy minden nap zaklassam a titokért telefonon. Ímélben. Szkájpon...Agykontrolos éjszakai üzenetküldéssel. Postagalambbal?! :)

2011. március 18., péntek

Medvehagymás tojáskrém

.

Micimackó ilyenkor, reggel tizenegy óra felé, mindig parancsolt valami harapnivalót, így hát jólesett látnia, hogy Nyuszi tányért és bögrét szed elő, s amikor megkérdezte: - Mézet vagy tejet? - gyorsan és izgatottan megjegyezte, hogy mindkettőt, aztán hozzátette, nehogy túl mohónak gondolják: - Kenyér nem kell. - Most egy darabig szót se szólt... Végül elégedetten dúdolva felállt, barátságosan parolázott Nyuszival, és kijelentette, hogy mennie kell.
- Ilyen hamar? - kérdezte Nyuszi udvariasan.
- Még maradhatnék éppen, ha Te... - habozott Micimackó a zsírosbödön felé pislogva.
- Ami azt illeti - mondta a Nyuszi -, magam is indulóban voltam.
- Akkor hát megyek. Isten áldjon meg.
- Isten veled! Remélem, jóllaktál.
- Mér, van még valami? - csúszott ki Micimackóból.
Nyuszi elrakta a terítéket, és kissé hűvösen ennyit mondott:
- Nincs.
- Nem úgy gondoltam - mondta gyorsan Mackó. - Hát akkor szervusz. Most már sietnem kell.
És már lódult is neki az ajtónyílásnak, mellső lábait kidugta, a hátsókkal nekifeszült, s egy percre az orra ki is került a szabadba.
Aztán a fülei... aztán a két mancsa... aztán a vállai... aztán...
- Segítség! - ordított Micimackó udvariasan. - Azt hiszem, jobb, ha visszafordulok.
- Annál is inkább - mondta Nyuszi -, mert magam is szeretnék kijutni.
- De nem megy ám! - mondta Micimackó. - Teringette!... Illetve azt akartam mondani: Segítség!
Nyuszi hirtelen meggondolta magát, s mivel lakásának volt még egy másik kijárata, gyorsan kiosont rajta, megkerülte a buckát, odaugrált Mackóhoz.
- Bennragadtál? - kérdezte.
- Azt éppen nem - vetette oda Micimackó fölényesen. - Csak pihenek itt egy kicsit... Tűnődöm és dudolászok.
- No, add ide a mancsod!
Micimackó kinyújtotta mancsát és Nyuszi rángatta, és rángatta, és rángatta.
- Bú! - mondta Micimackó. - Ez fáj.
- A dolog úgy áll - állapította meg Nyuszi -, hogy be vagy szorulva.
- Ez mind attól van - jegyezte meg Micimackó kissé idegesen -, hogy ezeknek a modern lakásoknak nincs elég széles kijáratuk. A bejáratok jók, de a kijáratok nem elég szélesek.
- Ez attól van - mondta Nyuszi kereken -, hogy telezabáltad magad. Akartam is mondani, csak nem szeretem figyelmeztetni a vendéget, hogy egyikünk túlságosan sokat eszik. És az az egyikünk nem én voltam. De ezen most kár vitatkozni, elfutok Róbert Gidáért.
Róbert Gida az erdő másik sarkában lakott, s amikor Nyuszival megérkeztek a tett színhelyére, csak annyit mondott magában:
"Csacsi öreg medvém!" - De annyi szeretettel, hogy mindenki reménykedni kezdett.
- Azon tűnődöm - fogadta őt Mackó, erősen szuszogva -, hogy Nyuszi barátunk soha nem használhatja többé ezt az ajtót. Őszintén szólva ez nagyon rosszul esne nekem.
- Nekem is - tette hozzá Nyuszi.
- De igenis - jegyezte meg Róbert Gida. - használhatja.
- Annál jobb - mondta Nyuszi.
- Ha nem tudunk kiráncigálni, vissza fogunk tolni.
Nyuszi gondolkodva simogatta pofaszakállát, aztán kifejtette, hogy amennyiben Micimackót sikerülne is visszatolni, ő a maga részéről, természetesen, mindig szívesen látja barátját házában, de hát mégis... úgy van az a világban, hogy egyik ember a fák tetején lakik, a másik pedig a föld alatt, ez a dolgok szabályos rendje, tehát a maga részéről...
- Úgy érted, hogy sose kerülök ki többé? - mondta Micimackó sértődötten.
- Úgy értem - mondta Nyuszi, és Róbert Gida is helyeslően biccentett.
- Akkor csak egyet tehetünk. Meg kell várnunk, amíg újra lesoványodsz.
- Meddig tart az? - kérdezte Micimackó szorongva.
- Gondolom, egy hét elég hozzá.
- Csak nem akarjátok, hogy egy hetet töltsek ebben a helyzetben?
- Mit tegyünk? Nem megy másképp.
- Majd felolvasunk neked - mondta Nyuszi gyöngéden. - Remélem nem áll be közben havazás. És miután ilyenformán hosszasabban időzöl vendégszerető házamban, remélem, nincs kifogásod ellene, hogy hátsó lábaidat törülközőtartónak használjam, közben úgyse használod őket semmire, nekem meg nincs hová akasztani a törülközőimet.
- Egy egész hét! - mondta Micimackó bánatosan. - És mi lesz a koszttal?
- Attól tartok, erről szó se lehet - mondta Róbert Gida -, hiszen éppen arról van szó, hogy lefogyj... De majd felolvasunk neked!
Szegény Mackó sóhajtani kezdett, de nemigen tudott, mert be volt szorulva, és egy könny gördült ki a szeméből, de csak ennyit mondott:
- Igen ám, de van-e olyan könyved, amelyik meg tud vigasztalni egy "Beékelt Mackót az ő Nagy Megszorultságában"?
Így hát egy héten át Róbert Gida effajta könyveket olvasott fel szegény Micimackó észak felé néző mellső felének, miközben Nyuszi nemcsak törülközőt, de mindenféle más kimosott holmit rakodott a dél felé néző hátsó lábaira.
Micimackó szegény már olyan karcsúnak érezte magát, mint egy núbiai táncosnő. És a hét végén egy este Róbert Gida így szólt: "Gyerünk!"
És megragadta Micimackó mellső mancsait, és Nyuszi megragadta a hátsókat, és Nyuszi minden rokona, barátja és üzletfele segített, és mind együtt rángatták és húzták és tolták.
És hosszú ideig Mackó csak ennyit tudott mondani:
- Bu!
És egyszerre csak ezt mondta:
- Jaj!
Aztán még ennyit mondott: - Hopp! - Mint mikor a dugó kijön a palackból.
És Róbert Gida és Nyuszi és Nyuszi barátai, rokonai és üzletfelei hátrabuktak... És Micimackó hegyükbe esett, szabadon.
Gyors és határozott köszönetet biccentett, aztán nyugodtan folytatta sétáját az erdőn keresztül, elégedetten dudorászva:


"Tralala, tralala, pritty,
pretty, prütty."

De Róbert Gida szeretettel nézett utána, és csak annyit mondott:
- Csacsi öreg medvém!






Végre itt a medvehagyma! :)
Nálunk itt zalában rengeteg terem szerencsére az erdőkben. És a piacon is lehet venni, sok árusnál van. Nagyon-nagyon szeretem, a tavasz legelső természetes ehető zöldje. Sok ételben kipróbáltam már, nekem tojáshoz nagyon ízlett (rántottában), no meg prószában. Úgyhogy ma tojáskrémet kevertem hozzá, vacsorára tökéletes lesz pirítóssal.
 
Hozzávalók 2 főre:

4 lágyra főtt tojás,
10 dkg juhtúró,
4 dkg vaj,
só,
frissen őrölt bors,
1 félmarék medvehagyma,
1 teáskanál dijoni mustár,
1 púpos evőkanálnyi kapribogyó
a tetejére díszítésként: szardellafilé.



A tojásokat megfőztem úgy, hogy a sárgája még kissé folyós maradjon. Egy tálkában aztán villával összetörtem és kikevertem a fenti hozzávalókkal. Jól illik még hozzá díszítésként a szardellafilé (bele is keverhetünk pár darabot a krémbe csak akkor csínján sózzuk), de nekem épp most fogyott el és elfelejtettem venni. Meg amúgy is böjtölök. Ezért kevés tökmagolajjal locsoltam még meg a krémet. Az mindig jó. :)

2011. március 15., kedd

Gombából kétfélét

.

Az egyedüli, amivel rendelkezel, az a jelened. Függetlenül attól hogy mi történt tegnap, és mi történhet holnap, most (és mindig) a jelenben élsz.

(Adrew Matthews)





Ma nagyon egyszerűt ebédeltünk. Én leves helyett ittam egy pohár finom, jól behűtött paradicsomlevet, életem párja meg egy pohár hideg sörrel helyettesítette az első fogást. A főétel is a quick & easy kategóriáját képviselte: gombás tésztát készítettem.
Eredetileg egy jó kis levest gondoltam a gombából, de leszavaztuk mindketten. Azért az ötletet megosztom majd a végén.

Hozzávalók 4 főre:

50 dkg bármilyen durumtészta,
40 dkg gomba (én laskából készítettem),
2 dl tejszín,
só,
frissen őrölt bors,
1 teáskanál szárított szurokfű (oregano),
4 nagy gerezd fokhagyma,
2 teáskanál erdei gombapor vagy pár
darab szárított vargánya (ha van készleten),
4 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj,
5 dkg parmezán,
10 dkg trappista sajt.


Gyújtsuk be a sütőt melegedni. Tegyük fel a vizet sóval melegedni.
A gombát vágjuk le a szárrészről, mossuk meg. Egy serpenyőben az olajon és vajon kevés sóval futtassuk meg kis lángon a vékony szeletekre vágott fokhagymát, majd mikor már illata van, adjuk hozzá a gombát is. A nagyobb darabokat csak kézzel hasítsuk szét. Sózzuk, borsozzuk, szurokfűvel is fűszerezzük. Mikor a gomba összeesik és kiengedte a levét, öntsük hozzá a tejszínt is. (Én egy csipet cukorral is harmonizáltam az ízén.) Hagyjuk egyet rottyanni és készen is van.
Mikor a víz forr, tegyük bele a tésztát és al dente főzzük meg. Majd tegyük egy tűzálló tálba, a tetejére pedig tegyük rá a gombás ragut. Kevés tésztafőző vizet is locsolhatunk rá. Szórjuk meg parmezánnal, trappistával és forró sütőben süssük, míg a sajt ráolvad és kissé meg is pirul.
Az étel sütőben sütés nélkül is jó, egyszerűen az ropogós tésztát szedjük bele a tejszínes szószba és hagyjuk együtt főni 2-3 percig. Tálaláskor sajttal szórjuk meg a tányérakban.
Petrezselyemzöldet is vághatunk bele, de nekem most nem volt itthon. Én 2 teáskanálnyi erdei gombaport tettem még a szószba, nagyon jó ízt adott neki.

A levest úgy főztem volna, hogy vöröshagymát dinszteltem volna olajon és kevés vajon, majd hozzáadtam volna a gombát is, sóval, frissen őrölt borssal és kakukkfűvel. Lesütöttem volna, aztán pirospaprikát kevertem volna hozzá. Felöntöttem volna alaplével (vagy vízzel és tettem volna bele egy leveskockát) és hagytam volna főni jó 30 percig a levest. Petrezselyemzöldet is vágtam volna bele. Mikor már jól összeállt volna az íze, kevés ecettel pikánsan savanykásra alakítottam volna. Sűrítésként pedig annyi egész tojást engedtem volna bele finoman, ahány főre készült a leves. A tojások egyben maradtak volna, a beleengedés után le is zártam volna a gázt, hogy csak a fehérje szilárduljon meg, de a sárgája jó krémes maradjon.

Hát, ennyi lett volna a pikáns gombalevesem buggyantott tojással.

2011. március 13., vasárnap

A parlagfű titka

A cikket a MAgunk.hu oldalán találtam.



Zoé bevezetője: Ajánlom ezt az írást szeretettel mindenkinek, aki fél a parlagfűtől, az allergiától, aki haragszik a parlagfűre, mert allergiás, és annak is, aki eddig ellenségként, gazként tekintett erre a növényre. Ajánlom szeretettel azon hatóságok jószándékú és tudatlan embereinek figyelmébe is, akik tovább mélyítették ezt az ellenségképet, és felvették a harcot a parlagfűvel, harcra kényszerítve az embereket, büntetve őket, ha elmulasztják az irtást. Ajánlom szeretettel azt az írást Péter barátom figyelmébe, és mindenkiébe, aki tenni akar és tud azért, hogy ez a természet-ellenes helyzet megváltozzon.
Ideje felébrednünk ebből a rém-álomból, és kibékülnünk a természettel.
Tegnap azt írtam, szedjük össze, tudatosítsuk az út szélén heverő nemzeti, emberi, természeti értékeinket, kincseinket, képességeinket, adottságunkat, hogy lássuk, milyen gazdagok vagyunk, és kezdjünk végre velük valamit.
Ma kaptam ezt az írást Zeilos barátomtól. Ki gondolt eddig arra közülünk, hogy a parlagfű a nemzeti kincsünk? Pedig parlagfű-nagyhatalom vagyunk. Ami ezek szerint azt is jelenti, hogy hatalmas gyógyító potenciállal bír ez a szépséges földdarab, amin élünk. De a legnagyobb lehetőséget mi emberek képviseljük. Ha megértjük, hogy a hibás gondolkodásunk vezetett a betegségeinkhez, és képesek vagyunk az "ellenségünkből" szövetséges barátot csinálni. Ha észrevesszük, hogy feje tetejére állítottuk a világot, és szépen megfordulunk. Velünk együtt pedig a világunk is megfordul.

Harcolunk növényekkel, állatokkal, emberekkel, mert félünk. Ha képesek vagyunk ezekre a "rettegett ellenfelekre" más szemmel ránézni, azonnal felismerjük hatalmas értékeiket, szépségeiket.  Elpárolog a félelmünk, és soha többé nem leszünk képesek elvenni az életüket félelmünkben.

A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig ez nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfű nem gyomnovény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Az ürömfélék hasznos növények gyógyításra és ételek, italok készítésére használják őket. Például a likőrök, borok közül nagyon finom az ürmösbor, vagy a likőr. Az egyéb hasznosságot illetően csak később adok magyarázatot.
Még 1973-ban, amikor először találkoztam személyesen Lajos Atyával, a lazarista missziós pappal Adonyban, úgy tudtam, hogy a parlagfű haszontalan gyomnövény. Szerencsére nem voltam rá allergiás, de más pollenekre sem. Különös véletlen folyamán ismerkedtünk meg. Dunaújvárosban voltam közlekedési rendőr és Adonyban ellenőriztem a forgalmat, a kivilágítatlan kerékpárosokat. Esti szürkület volt már és láttam, hogy egy idős úr kerékpárja hiányosan van felszerelve, mert nem volt hátsó világítása. Lajos Atya volt az, de nem büntettem meg, hanem csak figyelmeztettem, mert halkan és tisztelettudóan beszélt velem, aki akár az unokája is lehettem volna. Sokáig beszélgettünk, mert a szerénysége mögött egy nagy tudású, intelligens embert ismertem meg, s még a tréfa sem állt tőle távol, amikor azt mondta, hogy a Jóisten vigyáz rá, még akkor is, ha nem jó a világítás a kerékpárján.

Lajos Atyával, a magyar újkori természetgyógyászat úttörőjével a megismerkedésünk után többször is találkoztam –kerestem a vele való találkozási lehetőségeket!-, mert a végtelen egyszerűsége és a hatalmas tudása lenyűgözött. Addig is sokat tudtam a természet törvényeiről, mert reál beállítottságú is vagyok, s akkor már mérnök voltam, meg az anyai nagyapám Vincze Ágoston, állandóan járta velem a Heves megyei kis faluban, Fedémesen az erdőket, mezőket és szedtük a gyógynövényeket, meg a gombákat. Apai nagyapám Weixl János pedig egész életét az előszállási (Fejér Megye)állatorvos, Dr, Eglesz Mihály mellett töltötte, mint felcser. Mindkettőjüktől sokat hallottam a természet erejéről, szépségéről, az állatok öngyógyító tevékenységeiről, a növények gyógyító és tápláló hatásairól. Olyan bölcsen beszéltek ezekről a dolgokról, hogy azok felkeltették a figyelmemet és haláluk után is egyre többet olvastam, tanultam ezekről a természetes dolgokról, erdő, mező növényeiről és állatairól.

Lajos Atya is megerősített abban, hogy a természet törvényei Isten törvényei és azok változatlanok, örök törvények. Azt mondta, hogy a közlekedési törvényeket át lehet hágni büntetlenül, ha nincs rendőr a közelben, és akkor megúszta a felelősségre vonást, de ha valaki a természet törvényeit hágja át, akkor az saját magát bünteti meg!!! A természet úgy működött évmilliókkal ezelőtt, ahogy ma működik és úgy fog működni évmilliók múlva is. Bölcsen mondta, hogy semmi új nincs a Nap alatt, mert amit ma felfedeznek, az már régóta létezik, csak az ember most ért el oda, hogy megismerjen olyan dolgokat, tényeket, amelyet eddig eszközök, vagy tudás híján nem ismert fel, vagy meg. Beszélgetéseink során szóba került a parlagfű is, mint allergén növény.

Lajos Atya védelmébe vette és elmondta róla, hogy régi gyógynövény könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is. Ezért szeretik legelni az állatok is. Elmondta, hogy a múlt századelőn az előkelő szalonokban az ambrózia illat volt az úri, és az előkelő illat. Ez pedig a parlagfű, az ambrosia artemisifolia illata volt. Aroma olaját aroma mécsesekben hevítették, de lehetett kapni, a szárított, összesodrott leveleiből készített füstölőt is.

Tőle tudtam meg azt is, hogy amikor a spanyolok és a portugálok felfedezték és kisajátították az Új Világot, azaz az Amerikai földrészt, akkor keresztényi szellemben kiirtották az őslakosokat (inkák, aztékok, toltékok, stb). Amikor az angolok is vérszemet kaptak, hogy nekik is kell az új világból, ők sem kímélték az őslakos indiánokat, és kíméletlenül öldösték azokat, szintén a keresztényi szellemiségre hivatkozva. A franciák is erős nemzetté váltak és látták, hogy lemaradnak az Új Világ elosztásánál, ezért ők is részt követeltek Amerikából, de nekik már csak néhány Közép Amerikai rész és Kanada jutott, de Kanadát megosztották egymás között az angolokkal. Az angolokkal ellentétben a franciák nem öldösték ok nélkül az őslakosokat, ezért azok hálából egy csomó titkukat megosztották velük. Ilyen titok volt a parlagfű titka is. A parlagfű egy ősi, nagyon intelligens növény, sok tekintetben az embernél is intelligensebb. A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól!! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja, az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni. Olyan ez, mintha valaki nyerne a lottón 1 milliárdot és neki csak 100 millió kellene, és a maradék 900 milliót elosztaná a rászorulók között. A valamennyi parlagfű képes erre az önzetlen cselekedetre, s vajon hány ember lenne képes erre? Ezért írtja a balga ember és irtatja sok balga hatóság kül- és belhonban egyaránt? Ők ugyanis nem lennének képesek ilyen nemes cselekedetekre!

A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 90 %-a, a szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült tejtermékekre a lakosság 80 %-a allergiás és mégsem irtják ki sem a teheneket, sem a búzát a földeken. Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem glutén- és laktóz érzékenységnek! Ugye mekkora csúsztatás! Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfű, repce, paréj, libatop, stb), s nemcsak a parlagfű pollenjeire, s mégis a parlagfű van kikiáltva fő ellenségnek! Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre, különösen a kutya- és macskaszőrökre és ezen állatok ürülékeire, mint a parlagfű pollenjeire, s mégsem irtatják ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat, pedig más tekintetben, csak Budapesten az utcai megszáradt kutyagumik szállóporától évente 3-4 kisgyermek meg is vakul!

10 évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett kirándultatva Dobogókőre. A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókőn a parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle! Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a parlagfűre. Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. Vajon miért? Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!!! Akkor most ki a hibás a parlagfű, amelynek a pollenje védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a a kipufogó gázok, amelyek lebontják (lemarják) a védőburkot? Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból kitiltani? Vajon miért erőltetik még a kőolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal üzemelő motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélőbb, környezettisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is? A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése!!!!!!!!! Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők biztos gyógyszerfogyasztók! Mellesleg a légutak nyálkahártyáit a tej- és tejtermékek teszik védtelenné a magas kazein tartalmukkal (300-szor több a kazein a tehéntejben, mint az emberi tejben, s a kazeint az asztalosipar ragasztásra használja!!)! A tejet nem fogyasztók nem allergiásak a pollenekre, s így a parlagfű pollenjeire sem!!

Tagja vagyok a Palocsa Egyesületnek. Ezzel az egyesülettel még a múlt évezred utolsó éveiben
Alcsútdobozon (Fejér Megye), egy több hektáros területet hagytunk parlagon, szándékosan, hogy mi lesz ezzel a földdarabbal a természet törvényei szerint. Első évben teljes területét beterítette a parlagfű (hogy honnan tudta meg, hogy ott van egy üres földdarab?). A második évben már a parlagfű több, mint 50 %-ban visszaszorult és átadta a helyét más növénykultúráknak (megjelent a lóhere, a gyermekláncfű, az útilapu (bojtorján), a lósóska, fehér üröm, máriatövis, paréj, libatop, stb). A következő évben már 20 % alá esett vissza a parlagfű aránya az adott területen, pedig senki sem irtotta!!. Öt év elteltével pedig mindössze az eredeti terület 1-2 %-án volt csak parlagfű!! Nem kell tehát irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület, mert neki az a teremtéstől rendelt feladata, hogy megóvja a termőföldet a kiszáradástól, s teszi a „dolgát”!

Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, csak kezelni, régóta ismert. „Medicus curat, natura sanat.” Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani. Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít. Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. Az is egy iparág –méghozzá jövedelmezőbb, mint a hadiipar-, amely a gyógyszerek eladásából él. Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nem csak szimptómákat szüntetnének meg vagy enyhítenének, rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem venne többé gyógyszert. Mindenki előtt világos, hogy egészséges nép egyidejűleg „halott gyógyszeripart” jelentene. Ehhez nézzünk meg néhány idézetet. „Az orvostudomány (beleértve a gyógyszeripart) közvetlenül a szívinfarktus és a rák után az emberiség legveszélyesebb kórokozója lett. Egy átlag német ma kb. ötször annyi gyógyszert fogyaszt, mint közvetlenül a második világháború előtt. Vajon ettől legalább ötször olyan egészséges is? Természetesen nem. Ellenkezőleg: a német lakosság átlaga ma sokkal gyakrabban beteg, mint azelőtt… Hirtelenül így lett egy olyan iparágból, amely azért keletkezett, hogy betegségeket gyógyítson, új betegségek kiindulópontja.” (Kurt Blüchel: Weisse Magier, Fischer Verlag, 1976

Az emberi szervezet tökéletes. Még az önmaga iránt tanúsított barbár magatartás ellenére is az esetek többségében legalább 30-40 évig betegeskedés nélkül él. Az ember korábban nem érzett fájdalmakat, de egyszer csak számos betegség támadja meg. Azonnal a kórházhoz fordul segítségért, az orvos pedig, amikor felteszi neki a kérdést, honnan erednek ezek a kórok, azt feleli neki: „Mit akar Ön, hiszen ezek a korral járó betegségek.”

Szemüveget rendelnek a betegnek, eltávolítják salakanyagokkal, kövekkel, baktériumokkal telített szerveit, kioperálják daganatait, stb. Az okok pedig, melyek ehhez az állapothoz vezettek, senkit nem érdekelnek, beleértve magát a beteget is.

Az emberek kifejlesztették a vegyi alapú gyógyszereket. A szervezetet azonban nem lehet becsapni. A szervezetnek csakis természetes eredetű gyógyszerekre van szüksége. Mi pedig tulajdonképpen egy tömegpusztító élelmiszer- és gyógyszeripari korszak feltételei között élünk.

Azt hiszem, az emberek többsége józan ésszel gondolkodva egyetért azzal, hogy nem az a járható út, hogy kiirtunk mindent körülöttünk, ami virágzik, pollent termel mindent ami élõ. Az sem megoldás, hogy az allergiások szervezetét teletömjük kemikáliákkal, gyógyszerekkel, mert így olyan mellékhatások alakulhatnak ki, amelyek súlyosabb betegségeket idézhetnek elõ, mint maga az alapbetegség.

Abból kell kiindulni, hogy miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 évvel ezelőtt kevesebb ember volt és több pollent termelő növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott, mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, asztmás beteg. A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az egyik legértékesebb táplálékunk). Van, aki a lisztre érzékeny, és mégsem mondjuk, hogy veszedelmes a liszt. Korábban tisztább volt a környezetünk és az emberek is egészségesebben táplálkoztak, többet mozogtak, türelmesebbek voltak egymáshoz, nem zúdult rájuk annyi stressz, annyi elektroszmog, mint napjainkban.

A táplálkozás is nagyon sokat jelent az immunrendszer erõsítése szempontjából. A mai átlagember sietve, kapkodva eszik, akár otthon van, akár úgynevezett gyorsétkezdékben. Nem rágja meg jól az ételt, emellett egyoldalúan táplálkozik, az élelmiszeripar által gyártott különféle tartósítószereket, ízfokozókat, állományjavítókat, mesterséges színezékeket, „természet azonos” aromákat, emulgeáló-szereket, stb. tartalmazó, agyon sütött-fõzött, hőkezelt ételeket fogyasztja. Az ipari élelmiszerekben levõ különbözõ vegyszerek annyira feldúsulnak az ilyen táplálékokat fogyasztó emberekben, hogy a szervezetük immunrendszerét teljesen leköti az ezen anyagok elleni küzdelem, s ha ilyenkor virágzik egy parlagfû, egy fűzfa, egy ürömféle, akkor annak az egyébként hasznos pollenjei már teljesen megzavarják a szervezetet (autoimmun reakciók). De nemcsak az ipari élelmiszer-elõállítás során mérgezõdik az étel, hanem a megtermelés során is, mivel többnyire ez is iparilag történik. Például az állatok, hogy minél elõbb vágásérettek legyenek, különbözõ kémiai anabolitikus szereket kapnak, hogy minél elõbb meg legyen - mozgás nélkül - az izomtömegük. Az ember az ilyen szereket a hússal együtt elfogyasztja, ezek a szerek egy idõ után feldúsulnak, kumulálódnak a szervezetben, ami aztán mérgezi a szervezetet, gyengíti az immunrendszert. Régen az állatok izomzata a mozgástól (legelõ, rét) alakult ki, nem tartalmazott ilyen szereket. Az állatok tápláléka sem tartalmazott annyi káros anyagot, mint napjainkban. Az iparszerûen tartott állatok, hogy ne kapjanak el egymástól különbözõ állatbetegségeket (száj- és körömfájás, tüdõvész, takonykór, streptococcus, fakultatíve patogén baktériumok stb.), állandóan, -tápba keverten- különbözõ gyógyszereket, antibiotikumokat kapnak, melyeknek maradványai szintén belekerülnek a húst fogyasztó ember szervezetébe. Ma már antibiotikumért nem a patikába kell menni, hozzájutunk a hús- és a tejboltok termékeiből is.

Az állatok táplálékának egy részét a közutak, szennyezõ ipari üzemek közvetlen közelében termelik meg. Az árokparti széna még alomnak sem alkalmas, nemhogy tápláléknak. Benne van a kipufogógázok szennyeződése, az úton elrobogó járművek gumipora, fékbetét pora, kuplungbetét pora, stb.

Az elektromos vezetékekkel körülvett nagyüzemi csirkék és pulykák mindegyike leukémiás! Beteg állatokat etetnek a húsevőkkel! Ez is bioterrorizmus!

A közutaktól számítottan 50-80 méteren belül termelt növények annyi koncentrált mérget tartalmaznak, hogy ha el is keverednek a többi, távolabb termelt növénnyel, akkor is mérgezik az állatok szervezetét, így a húsát, tejét, tojását is.

Az ember közvetlenül is fogyaszt ilyen módon termelt élelmiszereket, amelyek szintén az immunrendszert gyengítik. A megoldás az lenne, hogy ha minden út mellett kb. 50 méter széles, minden gyár, légszennyezõ üzem mellett kb. 100 méter széles erdõsávot telepítenének, ami felfogná a gépjármûvek, gyárak által kibocsátott mérgeket és tisztítaná a levegõt. Be kellene indítani egy olyan mozgalmat, hogy „Erdõsávot az utak, a gyárak mellé!”, a parlagfû irtása helyett.

A közönséges diesel motorok kipufogógázának koromszemcséit kiszűri az orrunk csillószőrzete. A legújabb „korszerű” HDI, TDI diesel motorok üzemanyagát olyan finomszemcsékké porlasztják szét, hogy azt már nem szűri ki a csillószőrzetünk, hanem belekerül a tüdőnkbe, ott lerakódik, megbetegíti azt. A különböző mesterséges illatanyagok (dezodorok, öblítők, WC szagtalanítók, légfrissítők, stb.) is feldúsulhatnak, de enélkül is kiválthatnak allargiás reakciókat. Hasonló hatást vált ki a molyirtó naftalin is.

A természetes életmód, a természetes ételek, a „kóser” dolgok adják meg a lehetőséget a túlélésre. Ha megszegünk egy törvényt úgy, hogy nem tudjuk, hogy amit tettünk az törvénysértő, megbüntetnek, ugyanis van egy szabály, miszerint a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól. A természet törvényeinek nem ismerése sem mentesít a felelősségre vonás alól. A felelősségre vonás betegség formájában jelentkezik! A „kóser” étel vércsoport szerint fogyasztva védi az emberek egészségét és szaporodóképességét!

Nemcsak a hús- és húskészítmények, valamint a tej- és tejtermékek fogyasztását kell kerülnie az allergiás, asztmás betegnek, hanem az egyéb gyorsan bomló fehérjefélék -gomba, tojás, stb.- fogyasztását is. Ez még a biohúsra is vonatkozik. A hullamérgek az állat leölése után azonnal megjelennek az állat szervezetében. (Nem véletlenül hívják a vegetáriánusok -én is az vagyok már 16. éve- a húslevest hullateának vagy dögteának!) A gombák esetében is hamar keletkeznek olyan fehérje méreganyagok (toxinok), amelyek akár halálosak is lehetnek. S hogy a hús ne büdösödjön, szebb színe legyen, iparilag salétrommal és egyéb olyan szerekkel kezelik, amelyek szintén mérgezést okoznak. Az utóbbi idők döghús-botrányairól, pestises, madár-influenzás, prionos húsairól már nem is szólok, mert ezek önmagukért beszélnek!

Mi természetgyógyászok holisztikus szemlélettel gyógyítunk, a test, a lélek, a szellem vizsgálatával és figyelembevételével, tehát nemcsak tüneti síkon kezelünk. Lelki dolgaink, lelki jelenségeink kivetülnek a fizikai-testi síkra is. A test a lélek temploma és a lélek megbetegítheti és meg is gyógyíthatja a testet.

Minél inkább szeretettel közelítünk élõ és élettelen környezetünk felé, ez a szeretet visszasugárzódik, visszatükrözõdik felénk, meggyógyulunk. Ha mosolygunk valakire, legtöbbször mosolyt is kapunk vissza! A mosoly nem kerül pénzbe! A homo sapiens nem arra teremtetett, hogy ölje egymást. Ha mi öljük a természetet, az is öl bennünket. Nem igaz, hogy nem elõzhetõ meg az allergia, az asztma és nem gyógyítható meg teljesen a beteg. Nem a természetet kell kiirtani, hanem nekünk kell visszaidomulnunk a természethez. Az evolúciós folyamatban az ember szervezete évezredek alatt alakult ki és mindig harmóniában volt a természettel. Az utóbbi 50 évben annyira eltávolodtunk a természettõl, hogy ilyen gyorsan nem tud az emberi szervezet reagálni a változásokra, s diszharmónia alakul ki, megbetegszik. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, az embernek megvan a tudása, megvannak az eszközei, csak nem használja egyiket sem, vagy nem úgy használja, ahogy kellene. A természet körforgásában minden növénynek, állatnak megvan a szerepe. Ha ezt a körforgást megbolygatjuk, ennek elõre be nem látható következményei lehetnek, felbomlik az ökológiai, biológiai egyensúly. Nem a parlagfüvet, nem a libatopot, nem a fűzfát, nem a lisztet adó búzát, stb. kell kiirtani, hanem helyes életmóddal, helyes táplálkozással kell erõsíteni az immunrendszerünket, kerülni kell a káros geopatogén zónákat (vízér, Hartmann-háló), és akkor az sem árt meg, ha virágporfelhõben járunk.

Hazánkban úgy akarnak védekezni az allergia ellen az illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfû irtására szólítanak fel. A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen kiirtani, ha egyáltalán véghez lehetne ezt vinni. A parlagfű is a természet része és kipusztításával felborulna a természet rendje. A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a természetnek, mint a parlagfû az embereknek. A parlagfû után aztán jönnének a többi allergének, az ürömfélék, a libatop, a nyírfák és még sorolhatnám a növényeket s végül nem volna körülöttünk természet, mert a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az elõbb-utóbb a kukorica, a búza, stb. pollenjeire is érzékennyé válna, s így lassan kipusztulna az emberiség is.

Engem nem tudnak megbüntetni a parlagfű nem irtása miatt, ugyanis én úgy irtom a parlagfüvet, hogy megeszem!

Lajos Atya óta tudom, hogy a parlagfű az emberek számára is ehető, s azóta rendszeresen fogyasztom, az év minden napján. Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis petrezselyem-, vagy zeller-zölddel, - önmagában sem rossz!- és rászórom a szendvicseimre, a kiszedett ételeimre ( leves, kása, tészta, főzelék, barnarizs). Ebben a zsenge korban nagyon sokat leszedek és leszárítom, majd szárítva tárolom, s így egész évben tudom az ételeimbe, ételeimre tenni a szárított, megőrölt porát. Sokan nem hitték el, hogy jómagam eszem a parlagfüvet, ezért rámküldték a különböző tv-s társaságokat is, akik felvették, ahogy a parlagfüvet fogyasztom.

Veterán dobóatléta vagyok és sokszor vannak olyan monstre versenyek, ahol több órán keresztül kell dobálni különböző súlyú nehézkalapácsokat. Ilyenkor szoktam a teljesítményem fokozása céljából a verseny színhelye körült talált parlagfűből fogyasztani, önmagában és nyersen. El is neveztek a sporttársaim fűevőnek. Aztán megdöbbentette őket, hogy a parlagfű-evésem után kb. 20 percen belül egyre javultak az eredményeim. Néhány követőm is akad majdnem mindig és náluk is hasonló teljesítmény javulásokat lehetett tapasztalni.

Pár évvel ezelőtt el akartak adni nekem egy gyufás-skatulyáni zöld port több tízezer (!) forintért. Kérdeztem, hogy mi van a dobozban és miért olyan drága? Erre azt felelték, hogy a szervezet őssejt termelését fokozza a zöld por és ezáltal minden betegséget helyrehoz a szervezetben. Nem vettem meg a port pedig tudtam, hogy egy keletet, nyugatot is megjárt, neves magyar orvostól származik, hanem megízleltem s megszagoltam. Kellemes volt a meglepetésem, ugyanis a zöld por, a parlagfű pora volt, amelyet jómagam már régóta napi szinten fogyasztok! Lajos Atya nekem is beszélt arról, hogy a parlagfű minden betegséget helyrehoz a szervezetben, de nyilván azt Ő sem tudta, hogy ezt a szervezet őssejt-termelésének fokozásával éri el. Szerintem sem baj, ha nem ismerjük az elméletet, hanem csak az adott növény hasznosságáról győződünk meg a fogyasztása során. Az is igaz, hogy akiket eddig meg tudtam győzni arról, hogy a parlagfű rendszeres fogyasztása milyen hasznos, bármilyen betegségük is volt, meggyógyultak belőle, még a rákból is, vagy a parlagfű allergiából is.
A fentiek ismeretében merül fel a kérdés, hogy akkor miért irttatják velünk a parlagfüvet? Ráadásul még büntetés kiszabását is kilátásba helyezik, ha nem irtjuk azt! Nekem erre is meg van a válaszom! A Földünk túlnépesedése már napjainkban is veszélyezteti a Föld valamennyi élőlényét és lakóját is! Ez ellen a Világkormánynak ( én csak háttérhatalomnak nevezem) tennie kell valamit. Nos a világunk ezen urai fő részvényesei a gyógyszeriparnak is. Ha a világon mindenki megtudná azt, amit az indiánok közöltek a franciákkal, jelesül, hogy a parlagfű, mintegy csodaszer minden betegségnél visszafordítja és normalizálja a szervezetben zajló rendellenességeket, azaz a betegségeket, akkor senki nem venne gyógyszert, és akkor nem lenne óriási bevétele a világ urainak, s még így a Föld is túlnépesedhetne. Ezért a világ urai, a fizetett bértollnokaikkal és bértudósaik által úgy rendelkeztek, hogy elsőszámú közellenségnek kiáltották ki a parlagfüvet, ezt az embernél is intelligensebb, több Föld-történeti katasztrófát is átélt csodálatos ősi növényt, hogy a tudatlan és megtévesztett embereknek még véletlenül se jusson eszébe, hogy a kötelező irtás mögött egy más célja van ezen uraknak.

Ez a cél pedig a lakosság gyérítése, a Földünk megóvása a túlnépesedéstől. A gyógyszerek mellékhatásai következtében ugyanis, csak Magyarországon minden órában meghal egy ember, de sokkal többen halnak bele abba, amit a patológusok már régóta tudnak, hogy minden második felboncolt embert tévesen diagnosztizáltak és tévesen gyógyszereztek, mivel nem az volt a halál oka, amivel kezelték a betegségüket!

Weixl-Várhegyi László



feltaláló, mérnök-radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta, életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta, természetgyógyász, a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesület tagja, a Tudományos Rendőrség alapító tagja és szóvivője


--
Weixl-Várhegyi László
Tel/fax:06-27-350-204
weixl.varhegyi.laszlo@gmail.com Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

2011. március 9., szerda

After Eight tejberizses pohárdesszert

.

Szállnak az alkonyi felhők,
mint halovány hajú lányok,
tűz-színű csillag az ékük,
libben a fátyol utánok.
 
Mennyei őzre vadásznak,
nincs nyoma égi vadaknak.
Lassan a hegyre hanyatló
Hold poharába zokognak.

                                                       (Weöres Sándor: Alkonyi felhők)



Már régóta filózok egy After Eight sütin, tortán vagy pohárkrémen. Mert az a kedvenc csokim, nagyon szeretem. (Dolce Vita nyáridéző ebédje volt az utolsó löket.) Na tegnap betelt a pohár. Finom krémes édesség formájában. :)
Egy egyszerű desszert a holnapi torkos csütörtökre.

Hozzávaló 6 pohárhoz::
A tejberizshez:
16 dkg (jázmin) rizs,
12 dkg kristálycukor,
1 csipet só,
1liter tej.
A csokoládéréteghez:
3 dl tej,
2 púpos evőkanál kakaópor,
4 púpos evőkanál kristálycukor,
3 dkg vaj,
1 kicsitpúpos evőkanál étkezési keményítő.
Vagy aki nem akar vacakolni vele: 1 csokis pudingpor és cukor.
A mentás réteghez:
3 dl víz,
2 púpos evőkanál mentatea (de mégjobb a zöld tea és pár csepp mentaolaj bele),
1 csapottabb evőkanál étkezési keményítő,
2 csapott evőkanál kristálycukor.
Plussz az összeállításkor:
4 dl tejszín,
1 púpos evőkanál porcukor.

A rizst megmostam szűrőben folyó víz alatt és a tejhez tettem a cukor és a só kíséretében. Míg fölforrt, kevergettem, majd kis lángon pötyögve hagytam főni 15 percig. Aztán lezártam a lángot és hagytam kihűlni.
Egy kislábosban tejet forraltam a kakaóporral és cukorral. Felforrás után még 2 percig főztem kis lángon. Kevés hideg vízben elkevertem a keményítőt, majd hozzákevertem a kakaós krémhez, aztán lezártam a gázt alatta. Ekkor kevertem el benne a vajat. Hagytam kihűlni.
Egy újabb kislábosban vizet forraltam, majd lezártam a gázt és beletettem a szárított mentát (mentateát). Lefedtem és hagytam állni 10 percet. Leszűrtem, majd újra felforraltam. Egy csészében 1/2 dl hideg vízben elkevertem a keményítőt, aztán a  forrásban lévő teához adtam.
Ezt is hagytam kihűlni.
Mikor minden alaposan lehűlt, a tejberizshez kevertem óvatosan a kevés cukorral felvert tejszínt. Poharakba rétegeztem és hűtőszekrénybe tettem tálalásig.
A rétegezés kicsit türelemjáték, de megéri. Nagyon látványos lesz a végeredmény.
Aki nem rajong úgy az after eight csokiért mint én, az készítheti valamilyen lekvár-réteggel is ezt a desszertet. Kitűnően illik hozzá a málna-, eper-, sárgabarck-, szederlekvár. A csokis réteget ekkor sem hagynám ki.
Nagyon látványos lehet még ha kifacsart narancsok levét sűrítjük be kevés cukorral és étkezési keményítővel és azt rétegezzük a csokipudinggal és a tejberizzsel.
Aki nagyon szeret pepecselni és cukrászkodni, az ha mentásan készíti ezt a desszertet, csinálhat csokilapkákat is bele. Olvasztott csokit kennék szilikonos sütőpapírra vékony rétegben, hagynám megszilárdulni, aztán darabkákra törném. Csokipuding helyett lehetne rétegezni ilyen ropogós csokilapka-darabokkal is. De én nem vagyok cukrász és desszerttel nem szeretek pepecselni. Nekem így is nagyon ízlik. :)

2011. március 7., hétfő

Nagyböjt előtt

.

Holnaptól indul a nagyböjt. Még ha el is felejtettem volna, a tegnapi böjti szelek emlékeztettek rá rendesen. Ők nem nézik a naptárt, mégis itt vannak és mint minden évben: fújnak, fújnak, fújnak. A csontunkig hatolnak s kifújnak belőlünk minden régit, minden fölöslegeset.
Holnap, vagyis húshagyó kedden még eszünk húst.
Hamvazó szerdán nem és torkos csütörtökön még el lehet fogyasztani a maradék húsos falatokat. És péntektől már valóban elkezdődik a húsvétig tartó nagyböjt.
Sokan azt gondolják, ez csak valamifajta vallásos önmegtartóztatás vagy valami ilyesmi. De nem. Bár nem vagyok híve semmilyen fajta aszkétizmusnak (ismertek már ennyire), de a böjt időnként szükséges és nagyon áldásos. Ahogy a lakásunkat vagy autónkat kitakarítjuk időnként, úgy a testünket is szükséges alávetni a tisztításnak. A testi megtisztulás mellett a böjt a lelki tisztulást is megcélozza, tehát a böjt - hogy divatos szóval éljek - holisztikus. Ha valaki elszánja magát rá, akkor ezen időszak alatt nem kellene tévét sem nézni, internetezni sem. Vagy csak minimálisra korlátozni mindkettőt. Azokat az időket amiket a gép és képernyő előtt töltünk úgy egyébként, meditációra, befelé fordulásra kéne szánni inkább.
Érdemes naplót is vezetni ilyenkor, a bennünk zajló folyamatokról. Fantasztikus mennyi mindenre ráláthatunk ezáltal önmagunkban.
A tavaszi nagyböjt a természet ritmusába illeszkedik, annak leképezése. Ahogy tavasszal minden megújul, úgy az embernek is szüksége van erre. Elhagyni minden salakot és új lényként az új évkör új ciklusaiba integrálódni - ez a nagyböjt lényege. Együtt létezni és dobbanni a természet, a Föld ritmusával.
A 40 nap misztikus időtartam. Illést egy angyal segítette mikor kimerülten, elfásultan elindult a Sínai Hóreb-hegyre, hogy 40 nap alatt odaérjen, s Istent új módon tapasztalhassa meg. Mózes 40 nap és 40 éjszaka maradt a hegyen. Az özönvíz 40 napig tartott. A zsidóság 40 évig vándorolt a pusztában. Jézus 40 nap és 40 éjszaka böjtölt - szintén a pusztában. A tibeti halottaskönyv szerint az elhunyt lelkek még körülbelül 40 napig tartózkodnak a Föld szférájában. A 40 nap tehát egyfajta választóvonal. A változásokhoz ennyi idő kell, hogy valóban elmélyüljenek és meg is maradjanak.
Azt hiszem ma érdemes leülnünk és megfontolnunk, belevágjunk-e a nagyböjtbe. Van aki ilyenkor csak a húst hagyja el, de halat eszik. Van aki azt sem. És van aki minden tejes dolgot is elhagy. Van aki a húst, halat nem eszi, minden mást igen, viszont egy nap csak egyszer eszik jóllakásig. Gondoljuk végig, számunkra melyik lehet az ideális. Ilyenkor érdemes gyógynövényteákat is inni, segítik a tisztulást. Különösen a csalán, a citromfű. A gyömbér és a ginzeng például vitalizál. A zöld tea pedig egyszerre tisztít, erősít, regenerál. Válasszunk olyat, amit szeretünk, ami jólesik. Használjuk a teák kiválasztásánál az intuíciónkat, hiszen nem vagyunk egyformák. Segédeszközként Kinga bejegyzését ajánlom, a Fűben-fában orvosság c. blogjáról.
Aki úgy dönt végig csinálja, annak kívánok kitartást, megújulást, feltöltődést és teljes megtisztulást!

Recepteket a vega tematikus recepttárban találtok.