2009. május 6., szerda

Kitört az aranyláz! Kaland híján: csak galuska formájában...



Megtanulta, hogy semminek a végső értelmét nem ismerheti meg az ember, s a szépség oly titokzatos, mint maga az élet. Megtanulta azt is, hogy a szépség fonalai mindenütt összefonódnak az élet fonalaival, s tudta, hogy ő maga is parányi részecskéje csak annak a kibogozhatatlan szövevénynek, melyet napsugárból, csillagporból és csodából szőttek.


(Jack London)






Az aranygaluska is egy klasszikus desszert. Méltán szeretett, mert egyszerűsége dacára isteni finom. Ráadásul, kelt-tészta rajongó vagyok és ha már sütésről van szó: ezerszer inkább egy kelt tészta, mint egy torta... Még nincsenek igazán idénygyümölcsök, ezért is döntöttem tegnap e mellett az édesség mellett.
Sajnos a részállapotokról most nem készült fotó, mert iszonyúan siettem. De talán így is érthető lesz a leírás, igyekszem!
Hozzávalók 6 adaghoz:
A tésztához:
25 dkg simaliszt,
2,5 dkg porcukor,
2,5 dkgg vaj,
2 dkg élesztő,
3 g só,
1 db egész tojás,
1,3 dl tej,
1 db citrom héja.
A vaníliasodóhoz:
7,5 dl tej,
1 db vaníliarúd belseje vagy vaníliás cukor vagy vanília-esszencia,
4 db tojássárga,
5 dkg cukor,
4 dkg liszt,
2 cl törköly vagy szilva vagy bármilyen jó minőségű házipálinka.
A szóráshoz, kenéshez:
8 dkg darált dió,
8 dkg kristálycukor,
8 dkg olvasztott vaj.
Az élesztőt elkevertem a meglangyosított tejben a cukorral együtt. Egy nagy tálba kimértem és beleszitáltam a lisztet, elkevertem a sóval. Beleütöttem a tojást, belereszeltem a jól megmosott citrom héját, hozzáadtam az élesztős-cukros tejet és a vajat. Jól kidolgoztam, míg a tészta rugalmas de lágy maradt, és elvált a kezemtől és a tál falától. Gombócba formáztam, lisztet szórtam alá és a tetejére, és egy tiszta nylonzacskóval légmentesen letakarva hagytam duplájára kelni.
Közben elkészítettem a vaníliasodót: A tojások sárgáját csomómentesen elkevertem a cukorral és a liszttel - ha nem menne mert túl sűrű lenne, kevés hideg tejet adhatunk hozzá -, közben a tejet feltettem forrni a vaníliarúddal. Mikor felforrt, apránként a lisztes-cukros tojássárgákhoz kevertem, mindig csomómentesen. Mikor ezzel megvoltam, visszatettem a tűzre kis lángra. Ez fontos, mert így tud besűrűsödni. Végig kevertem habverővel, hogy csomómentes maradjon. Mikor besűrűsödött, levettem a tűzről és hozzákevertem a szilvapálinkát, aztán hidegvízfürsőben néha átkeverve kihűtöttem. Közben a diót robotgéppel durvára daráltam és elkevertem a kristálycukorral egy mélytányérban.
Mikor a tészta duplájára kelt, deszkára tettem és 1 cm vastagra sodrófával kinyújtottam. Egy közepes pogácsaszaggatóval kiszaggattam úgy, hogy ne maradjon maradék a tésztából. Tehát olyan fura kis formák lettek: félholdak és háromszögek, meg gomba-formák. Aztán egy közepes tepsit kivajaztam és liszteztem. A vajat felolvasztottam, és minden darabot minden oldalról megvajaztam egy kenőtollal, aztán a diós cukorba hempergettem. Sorban egymás mellé helyeztem a tepsiben őket. A maradék diós cukrot a tetejére szórtam a kis halmoknak.
Begyújtottam a sütőt, közben hagytam még kelni a tésztát. Húsz perc múlva 3/4-es lángon sütni kezdtem. Szép piros-barnára hagytam sülni, ez kb. 25 perc volt. A vanílisasodóval tálaltam.
(forrás: desszert.eu)


A sodó valami fergetegesen sikerült, a pálinka teljesen megbolondította. Melegen ajánlom a rum helyett - meg sem közelíti az ízélményt!
Tipp: vannak emberek, aki rajonganak a mákért. Kórosan! :)) Pl. az egyik sógorom, és a sógornőmék egyik fia. Abszolút tudom ajánlani az aranygaluskát mákosan is. A vaníliasodó is nagyszerűen illik a mákhoz is. Én úgy készíteném, hogy a mák nagyját ledarálnám, de egy-két kanálnyi egészmákot is kevernék hozzá. Így roppanósabb-rusztikusabb lenne a sütemény. Jó étvágyat hozzá!

2009. május 4., hétfő

Falafel a'la duende





A csicseriborsó és én... barátkozunk egy ideje. Kóstoltam így, kóstoltam úgy... de csak nem akart igazán ízleni. Ma rájöttem, mi a bajom eme nagyszerű terménnyel! Száraz. Nagyon-nagyon száraz tud lenni. Az ízét viszont szeretem.
Falafelt is kóstoltam már több helyen is, ráadásul autentikus éttermekben de mindig ez volt a bajom vele - egyszerűen alig tudtam lenyelni, olyan fullasztó volt. Úgyhogy ez most nem egy autentikus falafel, viszont ez most ízlett. Lenyelhető volt, és ízletes. Gondolom, az eredetiben azért nincs tojás, mert az arab és indiai vidékeken nagyon meleg van. Jobban eláll, veszélytelenebb. De nálunk nem ez a helyzet, úgyhogy most idő híjján nem kísértettem a szerencsét hogy tojás nélkül is egyben marad-e. Néztem Renáta receptjét is, így tojást sem fogyasztó vegetáriánusoknak az ő pogácsáira hívnám fel a figyelmet.
Azt hiszem, a csicseri megijedt. Mert ma megígértem: ha ez sem ízlik, fájó szívvel megválunk egymástól. Csicseri marad, de kizárólag ma kreált saját falafelem formájában.

Hozzávalók 4 főre:
40 dkg csicseriborsó,
1 egész zsömle,
1 tojás,
1 kisebb fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
só,
frissen őrölt bors,
1 mokkáskanál őrölt koriandermag,
3 evőkanál olaj,
1 csokor petrezselyemzöld,
zsemlemorzsa,
olaj a sütéshez.
A csicseriborsót 24-48 órára beáztatjuk. Kell a sok idő neki, mert nagyon kemény termény. Aztán sima sós vízben megfőztem, leszűrtem és robotgéppel ledaráltam rusztikusra. Aki hozzájut konzerv csicserihez annak még egyszerűbb, csak darálni kell.
A zsömlét beáztattam, majd kinyomkodtam és a darálékhoz tettem. Csakúgy mint a tojást, a fűszereket és a három evőkanál olajat. Természetesen minden fűszert apró kockákra vágtam, illetve e petrezselymezöldet aprítottam. Sóztam is még, kellett bele. Enyhén vizes kézzel kis golyókat formáztam belőle, aztán zsemlemorzsába forgattam és bő, gyöngyöző olajban aranybarnára sütöttem. Hidegtálakra is tehető, mert nem csak forrón-frissen finom. Joghurtos vagy citromos-olívás salátával mennyei. Vagy egyszerűen csak olívaolajjal, sóval, citromlével kikevert sűrű joghurtba mártogassuk.
Tipp: nem feltétlen kell zsemlemorzsába forgatni, ala natúron is kisüthető és finom - és aki kedveli a római köményt, azt is tehet bele egy keveset. Én nem vagyok igazán nagy rajongója, nem mindig szeretem. Nekem nem hiányzott a falafelből.


2009. május 3., vasárnap

Spárgaszezon: csirág szalonnával

A karma valójában nem annyira misztikus dolog, mint ahogyan azt általában képzeljük. A szó maga tettet, cselekvést jelent egész egyszerűen. Tehát nem fejez mást, mint hajlamainkat és szokásainkat - amikbe hajlamosak vagyunk beleragadni, vagyis "inkarnálódni" újra és újra.  Ennyi a karma jelentése sűrítve - hiszen szokásaink és hajlamaink határozzák meg tetteinket, s tetteinkből épül fel az életünk.
Persze nem ennyire végletes a dolog. Ez csak az a része, ami rajtunk áll, mert hiszen be vagyunk ágyazódva több nagyobb egészbe is, és azok mozgásának is vannak hajlamai, így okai és következményei is.

 



A csirág, vagy spárga szezonja május hónap. Ilyenkor szinte mindenütt kapni és olcsón ezt a nagyon finom zöldségfélét. Két fajta van: a zöld és a fehér. A spárgának nem csak a termesztése különleges, fogyasztásánál is ügyelnünk kell több dologra is. Először is: csak a nagyon friss spárgát szabad megvenni, mert pillanatok alatt és nagyon fásodik. Tárolása: ha sikerül szert tennünk friss példányokra és nem használjuk fel azonnal, célszerű épp csak bevizezett, épp csak nedves konyharuhába tekerni a kötegeket és úgy tenni hűtőszekrénybe. De így se tároljuk 1-2 napnál tovább. Tisztítása: a zöld spárgát nem kell hámozni, a fehéret viszont igen. De egyik fajtának sem hámozzuk meg a végét, ahol a virágszerű rész van, mert ott vékony a héja és biztosan zsenge a növény. Tisztítás előtt megfogjuk a csirág közepét és a föld felőli végét, és meghajlítjuk. Ahol elroppan, ott vágjuk le, mert onnantól fás. Ezeket a részeket nem használjuk fel. Pontosabban: el lehet tenni vegyes zöldséglevesek, húsleves ízesítésére. Ha nagyon friss a spárgánk, akkor a töréspróbát kihagyhatjuk. Főzés, párolás: Kötegekbe célszerű kötni úgy, hogy a fejrészek egyforma magasan legyenek. Egy lábosba körülbelül annyi vizet tegyünk fel forrni sóval és cukorral, amennyiről sejtjük, hogy a csirág nyakáig fog érni - vagyis éppen csak a virágrészek fognak kimaradni a vízfürdőből. Ugyanis ez a rész annyira puha, hogy a felszálló gőz éppen tökéletesen elegendő a pároláshoz, a szárrésznek viszont több kell. A spárga akkor lesz igazán ízletes, ha sós-cukros vízben főzzük elő. Kihozza ennek a nagyon finom zöldségnek az igazi ízét. Zöld csirághoz nem ajánlják a cukrot csak a fehérhez, de saját tapasztalatom szerint a zöld is finomabb sós-cukros vízben párolva. Tehát öt percet hagyjuk a a forrásban lévő vízben, aztán hidegvízfürdőbe tesszük, hogy ne puhuljon tovább, és a színe is megmaradjon. Az előfőzött csirágot lehet aztán sokféle módon készíteni.

Hozzávalók 4 főre (köretként):
2 csomag csirág (1 kg),
8 szelet bacon-szalonna,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 teáskanál olaj,
2 dl húsleves vagy csontleves,
1/2 dl száraz fehérbor,
frissen őrölt bors,
csipet cukor.

A csirágot a fenti módon tisztítjuk, daraboljuk 5-6 cm-es darabokra. A vöröshagymát apró kockákra vágva az olajon a megpároltam, majd kicsit nagyobb lángon sütöttem a szalonnadarabokkal együtt is 1-2 percig, aztán felöntöttem fehérborral, hagytam rotyogni 1-2 percig, aztán hozzáadtam az alaplevet is, és beletettem a csirágdarabokat. A virágos darabokat csak a főzés végén, 3-4 percre tettem az ételbe. Nagy lángon rotyogtattam, míg majdnem elfőtte a szaftját. Frissen őrölt borssal és icipici cukorral ízesítettem. Forrón tálaltam. Tálaláskor még kevés szűz olívaolajjal meg is locsolhatjuk.
Köretként natúr sült hal vagy hússzelet mellé is ajánlom, de önmagában is finom vagy friss kenyérrel. Ha önmagában ennénk, duplázhatjuk a mennyiséget.

Roppanós szardíniák friss salátával



Ma van anyák napja. Éljenek, éljenek, éljenek sokáig.

(duende)

"Szerettem? Egyszer majd nekünk kettőnknek beszélgetnünk kell erről a szeretetnek nevezett dologról. Mert őszintén szólva nem nagyon értem mi is az tulajdonképpen. Gyanítom, hogy valami hatalmas átverés lehet, amit csak azért találtak ki, hogy az emberek el legyenek valamivel foglalva. Szeretetről beszélnek a papok, a plakátok, az írástudók, a politikusok, mindenki, aki szeretkezik, és úgy beszélnek a szeretetről, mint valami gyógyírről, amely egycsapásra megszüntet minden tragédiát, de ezzel csak megsebzik, elárulják, meggyilkolják a testet és a lelket. Én gyűlölöm ezt a szót, mellyel minden nyelvben lépten-nyomon találkozom. Szeretek-sétálni, szeretek-inni, szeretek-cigarettázni, szeretem-a szabadságot, szeretem-a szeretőmet. Ha lehet, sosem ejtem ki a számon ezt a szót, nem kérdem magamtól, hogy ez az érzés, ami felkavarja az agyamat és a lelkemet, vajon azonos-e azzal, amit szeretetnek hívnak. Nem tudom, hogy téged szeretlek-e. Nem szeretet-fogalmakban gondolkodom rólad. Itt van például ő: minél többet gondolok rá,annál jobban érzem, hogy sohasem szerettem. Csodáltam, kívántam, de nem szerettem. Ugyanígy voltam az elődeivel is, ezekkel a kiábrándító kisértetekkel, akikkel rendre kudarcot vallottak a próbálkozásaim. Kudarc lett volna? Valamire mégiscsak jók voltak: így értettem meg, hogy semmi sem fenyegeti jobban az ember szabadságát, mint az a rejtélyes elragadtatás, amit az egyik teremtmény a másik teremtmény - például egy férfi egy nő, vagy egy nő egy férfi iránt érez. Nincs az a kötél, lánc, rács, ami megalázóbb szolgaságra, reménytelenebb tehetetlenségre kárhoztatna. Jajj neked, ha ennek az elragadtatásnak a nevében odaajándékozod magadat valakinek, mert ezzel lemondasz önmagadról, a jogaidról, a méltóságodról, vagyis a szabadságról. Mint egy vízben kapálódzó kutya, úgy próbálsz - mindhiába - elérni egy nemlétező partot, a partot, melyet úgy hívnak: Szeretek és Szeretnek, s aztán kiégve, kinevetve, kiábrándultan végzed. Jó esetben megkérded a végén magadtól: mi vitt rá, hogy a vízbe ugorj - az elégedetlenség önmagaddal vagy a remény, hogy abban a másikban valami olyasmit találsz, ami benned nincs meg? Talán a magánytól, az unalomtól, a csendtől való félelem? A szükség, hogy legyen valakid, és te is légy valakié? Némelyek szerint ez a szerelem. De attól félek, hogy jóval kevesebbről van szó: egyfajta éhségről, melyet ha egyszer lecsillapítasz, csömör követ. Hányinger. És mégis, mégiscsak kell lennie valahol valaminek, ami megérteti velem ennek az átkozott szónak az értelmét. Kell lennie valahol valaminek, ami rádöbbenthetne, hogy igenis van szeretet. Szükségem van rá, szomjazom utána. Ez a hiány, ez a vágy mondatja velem - talán igaz amit anyám mindig mondogatott: szeretet az, amit az anya érez a gyermeke iránt, amikor a karjába veszi, s érzi, hogy mennyire magára hagyatott, gyámoltalan, védtelen. Amíg gyámoltalan és védtelen, legalább nem bánt meg, nem csap be......"
(Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez)



Ez egy nem-recept... Csak emlékeztetőnek szánom, hiszen tényleg salátaszezon van. Az alapsaláta bármi lehet, öntetből is válogathatunk bőven, lásd ITT.
Múltkorában az interspárban vettem fagyasztott szardíniát. Komoly ára volt, fél kiló került 199 forintba. Igazából a cicának szántam... :) De tegnap salátaehetnékem volt vacsorára, gondoltam, megkóstolom ezeket a kis halakat sütve. Ajánlom a citromos tejben áztatást legalább 5-6 óráig. Aztán mossuk le a darabokat, oldalt vágjuk be és a belsejüket tisztítsuk ki. A gerincet is távolítsuk el, és persze, a fejet is le lehet vágni. Sózzuk be és forgassuk meg lisztben. Majd bő olajban süssük egészen ropogósra. Nagyon finom volt a forró, nagyon ropogós hal, és a friss saláta együtt. Kissé munkás.
Na ennyi a recept. :))


A fejeket vagy vágjuk le, vagy ha egyben hagyjuk, akkor is csak a törzset fogyasszuk, a többit adjuk a macseknak... :) A kis ropogós halak nagyon jól illenek sörhöz, sörkorcsolyaként esetleg tartármártásba mártogatva is, de előételként is finomak, citromlével meglocsolva.