2015. január 31., szombat

Isteni krémes túrótorta


Alkímia

Dühömben azt találtam 
mondani:
Az Isten áldjon meg!

(d.)



Csudifinom, extrakrémes, pofonegyszerű túrótorta.

Hozzávalók egy 22 cm-es formához:
a tésztához:
15 dkg liszt,
10 dkg hideg vaj,
6 dkg porcukor,
1 csipet só,
és ha szükséges egy nagyon kevés víz.
A krémhez:
50 dkg túró,
2 tojás,
28 dkg porcukor,
4 dl tej,
30 dkg zsíros tejföl,
2 csipet só (kb. fél mokkáskanálkányi),
vanília esszencia (vagy magok),
1,5 citrom reszelt héja,
1/4 - 1/2 citrom leve (ki mennyire citromosan szereti),
7,5 dkg étkezési keményítő

A lisztet elkeverjük a cukorral, sóval, a kockázott vajjal pedig összemorzsoljuk, majd összeállítjuk, ha szükséges kevés vízzel (nekem tennem kellett hozzá). Nem szabad nagyon összedolgozni, épp csak álljon össze a tészta. Tegyük folpackozva hűtőbe, míg elkészítjük a túrókrémet.
Tipp: az alapot készíthetjük durvára összetört kekszmorzsából is, sokkal egyszerűbb. 

Gyújtsuk be a sütőt 180-190 fokra. A tortaformát béleljük ki az alján szilikonos sütőpapírral úgy, hogy kicsit felfelé is legyen, az oldalnál, mert ha valakinek nem zár rendesen a formája, ez segít megakadályozni, hogy kicsurogjon a nagyon folyékony krém.
Egy nagy tálba tegyük bele a krém hozzávalóit és botmixerrel jó alaposan, krémes állagúra turmixoljuk el. A formát vajazzuk és lisztezzük. A tésztát nyújtsuk jó vékonyra, a formánknál nagyobbra, hogy a szélein körben is legyen. Tegyük bele a formába, a szélein fölfelé is ki legyen bélelve, majd öntsük bele a krémet is.
Süssük 60-80 percig, majd hagyjuk teljesen kihűlni.




A receptet itt találtam, de ne higgyetek neki már ami az elősütést illeti ugyanis úgy jártam, hogy betettem a forróságba oszt a szélein lecsúszott a tészta. Gyorsan kikaptam a sütőből, amennyire lehetett felhúzogattam, elsimítottam, és azonnal raktam vissza a krémmel. Szóval ne süssétek elő, mert az nem műxik.

2015. január 30., péntek

Zsömlemártás


Azonnal visszatérünk a normális állapotokhoz, mihelyst bizonyosak leszünk abban, hogy mi is a normális.

(Douglas Adams)




Egy nagyon régi és nagyon elfeledett étel. Zsömlemártás, húslevesben főtt husival. Még anyutól tanultam, egyik kedvence volt.
Nagyon egyszerű egyébként és nagyon finom.

Kell hozzá személyenként 1 zsömle és 1 gerezd fokhagyma, némi zsír, frissen őrölt bors és ha van kéznél, friss petrezselyem és természetesen húsleves.
A zsömléket kockázzuk és megpirítjuk. Egy lábosban zsiradékon (kacsa, liba, sertészsír) megfuttatjuk kevés sóval a nagyon apróra kockázott fokhagymát. Hozzátesszük a zsömlekockákat és felöntjük annyi húslevessel, amennyit felszív, de még kissé folyékony is marad - olyan mártás sűrűségű. Jól összeforraljuk, de csak annyira, hogy teljesen ne ázzanak szét a zsömledarabok. Frissen őrölt borssal és ha van, friss, apríott petrezselyemmel tálaljuk.

Tipp: vegák is elkészíthetik, ha főznek egy finom zöldségalaplét. A zsiradék ebben az esetben pl. olívaolaj. Az alaplében főtt zöldségekkel kínálhatják.

2015. január 5., hétfő

Fetás-burgonyás BUREK



A mélységes magányban találom meg azt a nagylelkűséget, amely igazán szeretni tud.

(Thomas Merton)




Nohát... ma ráértem, meg olyan szürke, maszatolós idő is volt... szóval kedvem lett valami "lassanfinomat" alkotásához.
A burek az egész Balkánon nagyon kedvelt étel. Tésztája a mi rétesünkéhez hasonló. Bár még soha nem próbáltam házilag nyújtani - bevallom, elrettentett, hogy óriási asztalon óriásira kell kihúzni -, ma mégis belevágtam. Mert láttam videókat, hogyan készül a burek. Kisebb gombócokat csinálnak a rétestésztából, így már nem tűnt oly rémisztőnek. Ráadásul kóstoltam Görögországban és isteni finom volt, tehát úgy gondoltam megéri a kísérletezést. Ez most krumplis-fetás-tejfölös. De bármivel tölthető, úgyanúgy, mint a rétes. Nem lett elsőre tökéletes, de nem adom fel, mert még így tökéletlenül is mennyei. :)
Kicsit szakadt-lyukadt, de a bureknél ez nem olyan nagy gond, mert sok réteg kerül egymásra.

Tehát készítettem rétestésztát 40 dkg lisztből, 1 tojásból, 1 csapott teáskanál sóból, 1 evőkanál olívaolajból, és 2,5-3 dl vízből valamint 1 teáskanál ecetet is adtam hozzá. Ez alapján készült a tészta:



Amit nyolc kis gombócban hagytam pihenni.
A töltelék csak annyi, hogy 2 kisebb krumplit megfőztem, kissé összetörtem. Kb. 12 dkg fetasajtot összemorzsoltam, plussz tejföl. És 10 dkg vaj olvasztva, plussz olívaolaj. Kenni kell, minden réteget, meg amúgy is úgy könnyű kihűzni, ha megfelelően vajas-olajos a tészta.
Aztán jött a nyújtás. Persze a pörgetés részt kihagytam, zsonglőrként még nem szerződtetnének... :)
Minden második rétegbe tettem kevés krumplit, fetát és kissé megcsorgattam tejföllel.



Úgy nyújtottam, ahogy a filmben: a tiszta konyhapultot vajaztam-olívaolajoztam, és azon dolgoztam. Nem olyan ördöngős. Legközelebb kipróbálom a hagyományos rétesformát: kis csigákba tekerem a tölteléket és majd úgy teszem a kerek formába, mint a tekeredő kígyót, szerintem úgy elsőre egyszerűbb.
Körülbelül 25 perc kell neki olyan 180 fokos sütőben. Mennyei. :)
És olcsó. Ez négy főre elég egy kiadósabb leves után. A sütőtál átmérője egyébként 25 cm-es.



A tojás nélküli filo-tészta nem ugyanez. Nm lehet ilyen vékonyra húzni, csak sodrófával kinyújtani. Én maradok ennél a tojásos-ecetes rétestésztánál.

2014. december 4., csütörtök

"fokhagymás víz"



– Az vagyok, aki vagyok. Elmondanám neked, amit tudni szeretnél, ha képes lennék rá, hiszen jó voltál hozzám. De macska vagyok, és még soha egyetlen macska sem adott senkinek egyenes választ.

(Peter S. Beagle)





A héten készítettem kenyérre való kencét. Így hát volt maradék pirítósom pár darab, meg más is, kicsi ez, kicsi az... a hűtőben, a kertecskémben, itt-ott... Ilyenkor körberepkedem birodalmam és összegyűjtögetem a maradéknak álcázott kincseket. És láss csodát, ebéd lesz belőle.
Egyik kedvenc szakácskönyvemben találtam egy egyszerű receptet, egy provance-i kenyérlevest, amit az író nagymamája csak "fokhagymás víz" néven emlegetett, ellenben nagyon szeretett és sokszor főzött. Gondoltam, ez megfelel nekem is. S úgy is lészen, térültem, fordultam s máris készen a gőzölgő főzet, melyhez tettem a fazékba:

2 főre
6 gerezd fokhagymát,
sót,
2 babérlevelet, pár levél zsályát (helyettesíthető kakukkfűvel, petrezselyemzölddel, bazsalikommal, majoránnával, rozmaringgal is akár),
személyenként 1 tojást,
reszelt sajtot (ízletes: pecorino vagy parmezán vagy más ízes sajt),
olívaolajat (vajjal is jó),
1,2 liter vizet.

Ha vajjal készítenétek, akkor a pirítósszeleteket vajon süssétek meg, serpenyőben. Ha nem, akkor csak pirítsátok meg natúran. Házikenyeret javaslok, az nem ázik szét oly könnyen.
A fokhagymát darabold kisebb kockákra-darabkákra, sózd meg és vagy mozsárban, vagy kés oldalával egészen gezemicéld. Add a vízhez, sózd még ízlés szerint és forrald föl a két babérlevéllel. Főzd 15 percig, majd add hozzá a zsályaleveleket is, és azzal is főzd még 5 percig. Végül a leveleket távolítsd el. Tányér aljára tégy egy-egy nagy szelet kenyeret, üss rá egy tojást, szórd meg reszelt sajttal és merd rá a forró levest. Locsold meg olívaolajjal (ha nem vajas pirítóst tettél bele). Pár percig várj, így a kenyér puhává válik, a tojás megfő kissé. S már kanalazhatod is.



Ha jobban kedveled a főttebb tojást, akkor mikor kiszedted a leveleket a kész levesből, hagyd a tűzhelyen forrdogálni, s ekkor üsd bele a tojásokat. Villával kissé keverd szét, hagyd megfőni. Ezt merd aztán a kenyérszeletekre és sajtra.
Meglepően finom. Megtartom. (Elhasználható hozzá, ha van szalonnabőrke félretéve, az is, el nem rontja.)