Na, most lemértem mindent pontosan, gondoltam majd húsvétra esetleg keresnétek kalácsreceptet. Én már régóta a zsidó kalácsot sütöm: a barheszt vagy challahot, mert szerintem zseniális, nekem sokkal jobban bejön, mint a tejes-vajas kalács. Annyira lágyra, repülősen könnyűre lehet sütni, hogy el sem tudom mondani azt a pihe-puhaságot, amilyen ennek a kalácsnak a belseje. De egyébként a víz helyettesíthető tejjel, az olaj pedig ugyanennyi olvasztott vajjal.
Recept 10 db hot-dog kiflihez, sajtos stanglihoz, 8-10 db hamburger zsömléhez (attól függ, kisebbeket vagy nagyobbakat akarunk-e sütni), házi zsömléhez, kiflihez vagy egy nagy fonott kalácshoz:
- 40 dkg liszt
- 2 dkg friss élesztő
- 1,3-1,4 dl langyos víz (lisztfüggő)
- 1,5 közepes tojás
- 4 cl olaj
- 4 dkg cukor
- 8 gr só
- 1/2 tk sikér (el is hagyható)
- a teteje kenéséhez 1/2 tojás plusz egy evőkanál víz
A robotgép keverőtáljában alaposan összekevertem a vizet, cukrot, élesztőt, hozzászitáltam a lisztet, a liszt tetejét megsóztam, szintén ide került a kevés sikér is, az olajat is hozzáöntöttem, és az egy egész tojást is. A másik tojást felvertem, és a felét még a többihez öntöttem a tálba. Kidagasztattam a géppel, majd hagytam duplájára kelni.
10 darabba vágtam, aztán gömbölyítettem a darabokat. Olajozott konyhapulton hosszantilag kinyújtottam őket jó vékonyra (olyan 10-12 cm szélesek lettek az ovális kinyújtott darabok) és hosszában feltekertem. Aztán jól meghengergettem őket, hogy elvékonyodjanak, és fele nagytepsi hosszúak legyenek. Szilikonos papírra tettem őket a nagytepsibe, letakartam és megint hagytam duplára kelni a kifliket. Közben bekapcsoltam a sütőt.
Mikor megkeltek, lekentem őket a kicsit vizezett fél tojással, és 20 percig sütöttem előmelegített, 175 fokos sütőben alsó-felső sütéssel, alulról a második rácshelyen. Félidőben letakartam sütőpapírral az egész tepsit, mert a viszonylag sok cukor miatt nagyon hamar sül a teteje.
Tökéletes húsvéti kalácsnak is, hot-dog kiflinek is, és hamburger buciknak is ez a tészta. Nagyon enyhén édeskés, jó édeshez is, sóshoz is. Ha édesebb kalácsot szeretnétek, akkor mehet hozzá olyan 7-8 dkg cukor a 4 helyett. Ha pedig sajtos stanglit sütnétek, a tojással való megkenés után szórjátok meg a tetejüket bőven reszelt sajttal.
Ha kalácsnak sütnétek egyben, annak 30 perc sülés kell. A házi zsemle tetejét nem kell megkenni tojással, csak le kell spriccelni alaposan sütőbe tétel előtt, és akkor is le szoktam spriccelni kicsit, mikor kivettem a kész zsömléket. A zsömiknek is elég a 20 perc sülés, a sajtos stanglinak is, és a hamburger zsömléknek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése