Bejegyzések dátum szerint rendezve a(z) "citromos csirkecomb" lekérdezésre. Rendezés relevancia szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések dátum szerint rendezve a(z) "citromos csirkecomb" lekérdezésre. Rendezés relevancia szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 17., szombat

Mediterrán citromos csirke borral és fehér babbal

Megsütöttem Eszter (Fűszer & Lélek) citromos, fehérbabos csirkéjét. Köszönetem, fantasztikus! :) Sokféleképpen szoktam citromos csirkét sütni, mert imádjuk. Így babosan még nem csináltam, de egy biztos: repertoáron marad. Igazi mediterrán fogás. Kissé módosult, mert egyrészt elfelejtettem spenótot venni, úgyhogy az kimaradt most belőle, másrészről tajinban sütöttem. Legközelebb nagyobb tepsiben csinálom, így kissé túlzsúfolt lett, úgyhogy a citromok nem pirultak meg igazán, pedig a citromos csirke akkor az igazi, ha karamellizálódik a citrom, szóval fél adagot kellett volna csak beletenni az edénybe. Majd legközelebb, még szokom az új tajinomat. Valamint még tavasszal, a karanténra készülvén vettem egy kg viszonylag nagyszemű fehér szárazbabot, így előző nap beáztattam a felét, úgyhogy a sütést azzal kezdtem, hogy megfőztem a babot.

Hozzávalók 4 főre:

  • 0,5 kg fehérbab előző nap beáztatva
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál kristálycukor vagy nádcukor vagy méz
  • 1 nagyon nagy vagy két kisebb fej fokhagyma
  • 4 zsályalevél (nekem még van friss az ablakomban)
  • 2 közepes paradicsom (még volt itthon igazi kertim) 
  • 20 dkg spenótlevél (el is hagyható)
  • 4 evőkanál olívalaj
  • 4 dkg vaj
  • só, frissen őrölt bors
  • 4 egész csirkecomb
  • mustár
  • 1 vastaghéjú citrom (a legjobb ha bio)
  • 2 dl száraz fehérbor (én most Dóka Éva zseniális pinot blac-ját használtam) 


A babot puhára főztem, majd a vöröshagymát viszonylag vastagabb félkarikákra vágva a cukorral az olívaolaj és vaj keverékén karamellizáltra sütöttem. Hozzáadtam a főtt, lecsöpögtetett babot, a zsályát, a karikákra szelt paradicsomot, sóztam, borsoztam. Az edény alján elterítettem, beletettem a félbevágott fej fokhagymát, a karikákra szelt citromot (a magokat eltávolítottam) is elrendeztem a tetején, majd a besózott, borsozott, mustárral megkent csirkecombokat elhelyeztem a bab tetején. Aláöntöttem a fehérbort, lefedtem és olyan 180 fokos sütőbe tettem. Egy órát rajta volt a tajin teteje, aztán levettem, a sütőtt full hőfokra téve rápirítottam a combokra. Isteni finom! 

2009. április 19., vasárnap

VKF XXIV.: Carlo Alessi, Fortuna és én

*


A történet egészen friss. Mai.
Vasárnap - szokásomhoz híven - bolhapiacoztam délelőtt. Ott akadtam Carlo Alessi híres citrusprésére. Próbáltam a neten megkeresni, mikor is alkotta ezt a fantasztikus tárgyat, de nem sikerült. Így hát kénytelen vagyok az emlékezetemre hagyatkozni, ami pedig nem túl erős. Ha jól rémlik, ez a citrusprés anno nagyon elhíresült, díjakat is nyert vele. Mikor először megláttam egy újságban, rögtön beleszerettem - lenyűgözött a formájában valami. Talán hogy olyan egyszerű, mégis valahogy figyelemfelkeltő. És hát a citrommániámról azt hiszem, nem kell újabb szót vesztegetnem...
Kérdem az árust: mennyi? Mondja 500 forint. Nézegettem, nézegettem, aztán visszaadtam. Azt mondja: mennyiért vinné el? Mondom 300-ért. Azt mondja: Jó. Mondom: jó. És az üzlet nyélbe is üttetett! :)



Nagyon szeretem a bolhapiacot. Rengeteg konyhai tárgyam, eszközöm származik onnan. A fotókon látható tányérak, poharak nagy része, a tálalótáljaim szinte összese, a klassz konyhai robotgépem, a kenyérpirítóm, a fonott kosaraim... azt hiszem, reggelig sem érnék a végére, ha mind felsorolnám. És ezek csak a tárgyak. De ott van még a bolhászás öröme: a rábukkanás csodája, a "jééé, ezer éve ilyet kerestem" döbbenete. Az alkudozás játéka. A barátokkal, ismerősökkel való találkozások rövid-hosszabb csevelyei, az együtt megivott sör hűvössége a piaci kocsma könyöklőjénél - miközben csak nézi az ember lánya a hömpölygő áradatot, a vidáman nevető arcokat, a kutyák türelmetlen de parancsteljesítő gazdilábánálüléseit, a gyerekek szaladgálását.
A piac emberi. Közeli. Hangulata van.

Ételt így most nem prezentálok a vadiúj citromfacsarómhoz, inkább csak idelinkelem a blogon találhatóakat. Ezekből lehet válogatni:

citromos joghurttorta
,
kókuszos-citromos görög süti,
torta al limone,
citromos spagetti,
citromos csirkecomb,
fish and chips mediterrán módra,
az avocadoról és a quacamole,
és temészetesen a LIMONÁDÉ!


Amiért még ezt a tárgyat választottam, az az, hogy szerettem volna én is dizájntervező lenni. De csak megvalósulatlan álom maradt. Sokszor szörnyülködöm azon, hogy miért nem alkalmaznak több kreatív embert a gyártóknál. Hiszen ugyanabból az alapanyagból lehet csinálni kétségbeejtően ronda tárgyakat és használati eszközöket is, és lehet csinálni nagyon szépeket, szemetgyönyörködtetőket is. Ugyanannyiba kerül. Akkor miért van olyan sok ronda tárgy körülöttünk? Nem értem. Már húsz éve sem értettem, most sem. Külföldön más a helyzet. Talán nálunk a coccializmus nem várt mellékhatása volt. Majd megkérdezem orvosomat, gyógyszerészemet. Ja. Persze, az én vagyok...

Egyetlen régi konyhai tárgyam van, őrzöm is, használom is. A nagymamám aludttejes nagy bögréje. Valahányszor előveszem, látom a nagyit magam előtt.




Imádta a kultúrát - nálunk így mondják, máshol írónak -, és pont anyuék lakása alatt volt egy kis tejbolt. Mindennap leküldött bennünket egy liter kultúráért. Vajas kiflivel ette. Én is nagyon szeretem, és nyáron nagyon sokszor iszom én is - behűtve felségesen finom és üdítő ital.
Szeretem ezt a bögrét.

A modern és a régi. Nálam, bennem jól megférnek együtt.




Utóirat Trinitynek:
A kedvenc tálam. Szárított csilit tartok benne, mert sokat fogyasztunk százon belőle. Mindig az étkezőasztalon van, elérhető közelségben.
(Erről írtam a hozzászólásoknál.)

2008. október 22., szerda

Citromos csirkecomb



A főzésben van valami varázslat: a hozzávalók megválasztásában, a keverésben, a reszelésben, az olvasztásban, a töltésben, az ízesítésben, a régi könyvekből merített receptekben, a hagyományos háztartási eszközökben. Itt van például a mozsár, amelyben anyám háziasabb célokra törte meg a tömjént, és fűszereinek, aromáinak bonyolult árnyalatait földhözragadtabb, érzékibb varázslatnak rendelte alá. Engem részben az egész műveletsor mulandósága bűvöl el; mennyi szeretetteljes előkészület, mennyi művészi tudás és tapasztalat szorul egy pillanatokig tartó élvezetbe, amelyet a maga teljességében mindig csak a kevesek méltányolnak.

(Joanne Harris)





Hozzávalók4 főre:
étvágytól függő mennyiségű csirkecomb (4 egész comb),
1,5 citrom,
4 alma,
egy diónyi méretű friss gyömbér,
1 teáskanál méz,
só,
frissen őrölt bors,
4 gerezd fokhagyma,
szerecsendió,
személyenként 2-3 közepes burgonya,
2 dl tej,
3-4 dkg vaj.

A krumplit meghámoztam, mostam, aztán karikákra vágtam egy tepsibe. Sóztam, borsot és szerecsendiót őröltem rá frissen és az egészet kézzel jól átkevertem, majd elterítettem a tepsi alján. A csirkecombokat megtisztítottam, a csontok mellett kissé bevágtam, majd sóztam, kevés ételízesítőt szórtam rá. A fokhagymacikkekből szeletkéket vágtam, és a csibe csontjaihoz dugdostam, némi vajdarabkákkal egyetemben. Az almát daraboltam, és elterítettem a burgonya tetején, a citromot jól megmostam, és karikákra vágva szintén a krumplira helyeztem. A gyömbérből szeleteket vágtam, és azt is elszórtan, a maradék fokhagymadarabokkal együtt az egész étel tetejére rakosgattam. Mindezt megkoronáztam a combokkal, amiket ismét borsoztam, szerecsendiót reszeltem rá, és megcsorgattam a mézzel. Vajdarabkák kerültek a tetejére. A tejet is ráöntöttem - pontosabban alá - minderre. Lefóliáztam, és előmelegített sütőbe tettem, nagy lángra. Háromnegyed óra elteltével a fóliát levettem, és szép pirosig hagytam sülni.



Nagyon harmonikus ízű étel lett. A tejtől nem kell megijedni, ugyanis a burgonya teljesen felszívta, viszont isteni krémes-lágy ízű lett tőle.
Ha nyáron készítjük, az alma el is maradhat. Helyette az almahiányos időszakban mazsolát javasolnék az ételbe az alma helyett.
Ez egy igazi mediterrán-jellegű étel, igazi délszaki finomság. Jófajta könnyű, gyümölcsös, száraz fehérborok nálunk is akadnak. Kifejezetten illenék egy ilyen borocska az ételhez.
Tipp: készíthető rizzsel is. Akkor 4 főre 3 dl rizst mérjünk ki, és 6 dl vizet (vagy alaplevet) öntsünk rá. Erre tegyük a combokat.