Karácsony

Boldog, békés, örömteli szép Ünnepe legyen Mindenkinek!

Bejgli (Diós és mákos patkó)

 

 

Hozzávalók 4 rúd bejglihez:

A tésztához: 1/2 kg liszt, 15 dkg vaj, 10 dkg zsír, 1 egész tojás, 1 tojás sárgája, 5 dkg cukor, 1 dkg friss élesztő vagy 1/2 tk. szárított élesztő, kb. 1,5 dl tej, 1 csapott mokkáskanál só.

Máktöltelék: 20 dkg darált mák, 18 dkg cukor, 1-2 dl tej, 1 csomag vaníliás cukor, reszelt citrom- vagy narancshéj, 1/4 citrom leve, 3 dkg dara, ízlés szerint meggybefőtt vagy fagyasztott meggy, csipet só.

Diótöltelék: 20 dkg darált dióbél, 18 dkg porcukor, 1 vaníliás cukor, 3 dkg búzadara, reszelt citromhéj, 1/4 citrom leve, 5 dkg mazsola, 1-2 dl tej, csipet só.

A tetejükre: 2 tojás sárgája, 2 tojás fehérje.

 

A tésztához az élesztőt a tejjel és cukorral elkeverjük. A lisztet a hideg zsírral és vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk az élesztős keveréket, a jól felvert tojásokat, a csipet sót és gyorsan összedolgozzuk. Nem szabad nagyon megdolgozni, csak álljon össze. Majd 1-2 órán át letakarva pihentetjük hűtőben.

Míg a tészta pihen, a töltelékekhez a tejjel apránként elkeverjük a többi hozzávalót és felforraljuk. A masszák kenhetőek legyenek, sem nem túl hígak, sem nem túl sűrűek, annyi tejet adjunk a száraz anyagokhoz apránként. Tudni kell, hogy a bejgli töltelékébe tehetünk lekvárokat is, pl. narancs, citrom, meggy vagy sárgabaracklekvárt is, a mákosba szilvalekvárt is. De ezeket csak már a felfőzés után tegyük a töltelékekbe, mikor már kihűltek, és kalkuláljuk bele, hogy édesek. Így a cukor megadása csak hozzávetőleges, kóstolni kell! A töltelék ízesíthető még aszalt gyümölcsökkel, kandírozott citrom vagy narancshéjjal is, ez már egyéni fantázián múlik! Valamint: próbáltam a vizes cukorszirupos lazítást is, nem jött be. Sokkal finomabb mind a mák, mind a diótöltelék, ha tejjel van krémesre főzve.

A tésztából aztán 4 gombócot formázunk.

Fogunk egy gombócot, téglalap alakúra nyújtjuk a tésztát kb. 1/2 cm vastagra. Mind a diós, mind a máktölteléket kettőbe osztjuk. Rákenünk egy adag tölteléket a tésztára, a széleinél 2 cm-es üres részt hagyva. Ezt ráhajtjuk a töltelékkel megkent tésztára, és hosszában elkezdjük felcsavarni. Így a két vége befelé tekeredik és a töltelék nem folyik ki. A tészta vége a csavarás után alulra essen. Ezt mind a négy tésztagombóccal megcsináljuk. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, a tetejüket tojás sárgájával megkenjük és egy órán át hideg helyen kelesztjük, amíg rászárad a tojás sárgája. Utána átkenjük tojásfehérjével, és hideg helyre tesszük újabb egy órára, míg a fehérje is megszárad. Így lesz márványos a teteje. Sütés előtt az oldalait villával beszúrkáljuk, így nem reped meg. Forró sütőben 25-30 percig sütjük. A sütő ajtaját lehetőleg ne nyitogassuk.

Mikor reped meg a bejgli?

Ha a tésztáját túl puhára készítettük, túl sok tejjel; ha a töltelékben túl sok a cukor; ha túl sok a töltelék; ha meleg helyen túlkelt a tészta; vagy ha a sütő nem volt elég forró.

"Szilveszteri" aprósütemény

A kreatív, alkotó pillanatok a legteljesebbek.
Önmagukban rejtik boldogságukat és jutalmukat,
nem birtokolnak, nem félnek, nem gondolnak -
egyszerűen minket használnak a szépség megszületésére.
Az alkotásban eltűnünk, mégis... ilyenkor
éljük meg legigazibb, legteljesebb önmagunkat.
A kreativitás teremtés, erő, feloldódás, öröm.

(duende)

Szerintem azért kapta ez a süti a szilveszteri jelzőt, mert a receptben megadott mennyiség elég nagy és ha marad belőle, még szilveszterkor is finom és jó. El lehet tenni jól zárható dobozban. Sőt. El is kell tenni 1-2 napra, mert kicsit be kell puhulnia.

Hozzávalók:
50 dkg liszt,
1 sütőpor,
1 csipet só,
20 dkg porcukor,
2 db vaníliáscukor,
1 citrom reszelt héja,
2 tojás,
25 dkg vaj,
15 dkg mandula (vagy durvára vágott dió),
lekvár.

A száraz hozzávalókat összekeverem és a vajat elmorzsolom benne. Aztán hozzáadom a tojások sárgáját is és összegyúrom. Gyorsan kell dolgozni a hozzávalókkal - hideg vajjal csináljuk -, mert a kézmeleg nem tesz túl jót neki. (Ha nem állna könnyen össze, icipici vizet lehet beletenni.) Mikor összeállt a tészta, lisztezett deszkán jó vékonyra nyújtom (2-3 mm vastagra) és bármilyen formával - akinek van, csinálhatja karácsony figurákkal - kiszaggatom. A lyukas részeket megkenem a maradék tojásfehérjével és durvára aprított mandulába mártom. (A tojásfehérjés felét természetesen, mert így könnyen ráragad.) Vajazott tepsiben sütöm háromnegyedes lángon. Vigyázat, mert gyorsan sül, oda kell rá figyelni.
Lekvárral összeragasztom a darabokat. Én most finom házi sárgabaracklekvárt választottam, de ribizli- vagy vegyeslekvárral is finom. Légyeg hogy pikánsabb ízű legyen a gyümölcsíz.

A mandulát forrásban lévő vízbe dobtam és egy percig hagytam forrni, aztán leszűrtem. Így nagyon könnyen lejön a héja róla. Robotgépben aztán durvára őröltem.

Köménymagos rántottleves

Ha az ember természeti lény lenne, az abszolút táplálék nem lehetne más, mint a gyümölcs. De tudjuk, hogy származásunk szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria. 

Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. A normális élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció nélkül. Messze azon túl, hogy valaki szereti, vagy sem. Az ember a nap bármely szakában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan, vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz. A püthagóreusok kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük, vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. A tibeti csámpá is ilyesféle étel, de a lisztet forró teával öntik fel, és néha faggyúdarabokat tesznek bele. 

A rántottleves mindennemű feszültség nélkül való étel; ami különösen szeretetreméltó benne, hogy szelíd és egyszerű. Magától értetődik, hogy a csecsemő első étele az anyatej után a rántottleves. A rántottleves kristálytiszta éhség-étel, ami körülbelül azt jelenti, hogy nem ínyencség, és nem torkoskodni való, vagyis nem izgalom, hanem az éhes ember számára készült, és kenyérrel a legjobb, ha pedig a kenyeret megpirítják, vagy különösen ha azt apró kockákra vágva forró zsírban kicsit megsütik, gazdag, tömény és laktató, annyira, ha az ember két tányérral megeszik, semmit sem kíván utána, csak egy pohár félédes bort. 

A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani. 

Rántottlevestől gyomrát még senki sem rontotta el. Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van; az ilyen asszony rántottlevesében a földanya íze határozottan felismerhető. Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem lehet. Legtöbben, ha a leves durva, azzal védekeznek, hogy csak rántottleves. Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami közönséges, nem az értékek felső foka lenne. A rántottleves íze a leginkább rokon a tejes búza ízével. Ha az ember ezt megkóstolta, az élet kedvességéről mindent megtudott. 

(Hamvas Béla)

A jó rántott leves igazi gyomorsimogató gyógyír. Sima lágyság, tápláló melegség. Hamvas jól mondja, csak egyetérteni tudok vele.

Hozzávalók 4 főre:
1 teáskanál köménymag (nem őrölt!),
2 púpos evőkanál liszt,
1,5 liter víz,
só,
1 csapott teáskanál pirospaprika,
4 evőkanál olaj vagy ennek megfelelő mennyiségű zsír.
Betétnek:
pirított kenyérkockák.

A jó rántott leves titka az, hogy a gyöngyözősre fölhevült olajban kissé kipattogtatjuk a köménymagokat, majd csak ezután szórjuk bele a lisztet. A második titok: hogy nem világos, hanem sötétebb zsemleszínű rántást készítünk. Mert a lisztnek, ha finoman megpirítjuk, egészen csodálatos, dióra emlékeztető illata, íze lesz. Onnan tudjuk, hogy már jó a rántásunk, amikortól ezt a semmivel össze nem téveszthető illatot az orrunk megérzi. Tehát: nem szabad hideg zsiradékba tenni a lisztet, hanem kellően forrónak kell lennie, vagyis olyan "gyöngyözősnek", s először a köménymag, utána a liszt jön bele. (Túl forró se legyen, mert akkor elég a köménymag és elég a liszt is. Találjuk el a jó hőfokot.)

Mikor a rántás elkészült, félrehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a pirospaprikát és apránként felengedjük hideg vízzel. Sózzuk. Forrásig kevergessük meg időnként, mert a liszt hajlamos letapadni a lábos aljára, és vigyázzunk rá forrásig mindenképpen, mert mikor felforr, hajlamos kifutni. Ezután kis lángon pötyögtetve főzzük 10-15 percig, hogy az ízek összefőjenek a levesben. Pirított kenyérkockákkal tálaljuk. A világ egyik legjobb levese!

Túrós csusza

A szivárvány az égen van mindig
az eső csak észrevenni segít.
A levelek beszélgetnek egyébként is
a szél csak fordít néha nekik,
hátha van idegen is közöttük.

(Tornay András)

Úgy tűnik, tésztás napokat élek... Ma klasszikust főztem: gulyásleves és túrós csusza.
Rendkívül egyszerű, de má' nem olcsó.

Hozzávalók 4 főre:
1/2 kg csuszatészta,
15-20 dkg szalonna,
25 dkg túró,
1/2 liter tejföl,
só.

A szalonnát vékony csíkokra vágtam és kisütöttem. A pörcöt félretettem egy tálkába, a zsír fölöslegét pedig egy kis pohárkába. Annyit hagytam csak a lábos alján, amennyi a tésztához kellett. Közben persze sós vízben főtt a csuszatészta. Mikor megpuhult leszűrtem és hideg vízzel kicsit átöblítettem, aztán a szalonnazsírra tettem. Hozzákevertem a túrót is, kicsit sóztam. Tejföllel és a szalonnapörccel tálaltam.
Igazából gyúrni akartam a tésztáját, de most időre készen kellett lennem az ebéddel. A gyúrás pedig kicsit lassúbb, mint a száraztésztát kifőzni. Majd leközelebb. :-)
Vegáknak is ajánlom, persze nem szalonnával. Csak natúran.
A túrós csusza köretnek sem utolsó. Nagyapám például jó csípős lecsóval ette, vagy pörkölttel.

Tengeri herkentyűk mandarinos szószban

"Ha az ember igazán él, akkor nagyot mer, nagyokat bukik, és a bukásokon, poklokon, tisztítótüzeken át azért eljut az üdvösségig."

(Gyurkovics Tibor)

„A szerelmes dalban kell, hogy legyen duende. Ezért soha nem igazán boldog a szerelmes dal. Magához öleli a fájdalom lehetőségét. A fájdalom, vagy sóhaj nélküli szerelmes dalok valójában inkább gyűlölet-dalok szerelmes daloknak álcázva, nem szabad bízni bennük. Ezek a dalok tagadják ember voltunkat, és a szomorúsághoz való istenadta jogunkat. ”

(Nick Cave)

"Angyal és múzsa kívülről jön; az angyal fényt (inspirációt) hoz, a múzsa formát... De a démont (duende) a vér legbelső mélyéről kell buzdítani. El kell küldenünk az angyalt, száműzni a múzsát, és felül kell kerekedni az ibolyaillattól való félelmen, amit a 18. századi költészet izzad ki magából, és a félelmen a csodálatos távcsőtől, aminek a lencséi között alszik a múzsa, betegen a bezártságtól". (F. Garcia Lorca)
Duendének hívják a démont, aki transzba ejti a flamencoművészeket. De a cante jondo (mély érzelmeket kifejező, komoly flamencoének) belső természete ellentmond mindenféle transzteóriának. Tudunk például olyan transzállapotról az afroamerikai kultúrában, amelyet a médiumokon egy folyamatosan kántált egyszerű dallam vált ki, de természetesen a test és lélek cante jondo előadása közben megkövetelt intellektuális-érzelmi megerőltetése nem járhat ilyen hatással. Létezik egy olyan elmélet a duendéről, amelyet könnyen érthetőnek találtam. Eszerint a duende megegyezés a belső hallás és egy külső hang között. Amikor a dal, amelyet a cantaor a belső fülével hall, azaz a cantaor lelkében megszülető dal azonos azzal, amit elénekel, elönti egy érzés, elér egy, az extázishoz hasonló állapotot. Ugyanez elmondható a táncosok és a gitárosok esetében is.

(Kinczel Ákos: Andalúz tűz)

Még mindig hűtőt nullázok... Mert jön a karácsony és kell a hely és mert pl. ezeket a tengergyümölcsöket nem lehet sokáig eltárolni. És tegnapról volt maradék rizsem, úgyhogy valami szószost találtam ki.


Hozzávalók 4 főre:
1 zacskó tengergyümölcs,
3 gerezd fokhagyma,
2 fej mogyoróhagyma,
1 evőkanál olaj (mogyoróolaj is lehet ha van),
1 diónyi darab friss gyömbér,
4 mandarin leve,
3 cl konyak,
3 cl szójaszósz,
só,
1 púpos teáskanál étkezési keményítő.
A hagymát nagyon apró kockákra vágtam és olajon megfuttattam a zúzott fokhagymával és a lereszelt gyömbérrel, kevés sóval együtt. Aztán hozzáadtam a tengeri herkentyűket is és addig sütöttem nagy lángon, míg minden vizet, amit eresztett elfőtt. Ezután felöntöttem a kifacsart és átszűrt mandranilével, hozzáadtam a szójaszószt és a konyakot is. Körülbelül még öt percig főztem így, aztán vízzel elkevert étkezési keméynítőt adtam hozzá. Pikáns, kicsit keleties étel.
A zölborsós rizs nem az igazi hozzá, natúr főtt rizst javaslok hozzá, vagy üvegtésztát vagy sima spagettit összetördelve. Azt hiszem, tésztával még jobb, finomabb lett volna.

Borzacskabundában sült hús

„Az vagy, ami az édesanyád.
A világot, s minden létező dolgot az édesanyád szemével látsz.
Amit később az apáktól tanulsz, az valami más.
A kultúrák láncolata asszonyok lánca, akik a múltat összekötik a jövővel.”

(Shirley Hill Witt, Mohawk)

hozzávalók:
személyenként kb. 20 dkg hús (sertés, pulyka, csirke),
mustár,
só, őrölt bors,
liszt,
borzacskatészta.

A húst kiklopfoltam, bemustároztam és borsoztam, aztán lisztbe, majd borzacskatésztába forgattam és bő olajban közepes lángon megsütöttem. Annyit módosítottam az eredeti borzacskatésztán, hogy hozzáaprítottam két nagy fej lilatönkű pereszkegombát (hűtőlenullázást csináltam), és hozzászeltem félkarikákra egy nagy fej vöröshagymát is.
Kicsit vastag lett a bunda, no de én jobban szeretem, mint a húst úgyhogy nekem így volt jó. Lehet fordítottan is csinálni... :-) Vastagabb husiszelettel és vékonyabb bundával.
A bundázás kicsit macerás, mer' az ember könyékig masszás lesz. Mert hogy azok a fránya krumlicsíkocskák igen gyorsan és feltűnő ügyességgel igyekeznek elhagyni a hússzeletet, s mindezt még olajbatétel előtt csinálják szóval.... ügyeskedni kell, és nem sajnálni a kacsónkat belemeríteni a borzacskatésztába. :-)

Kelbimbóleves húsos galuskával

Minden dal véget ér egyszer.
A hangok közti csend azonban ne riasszon.
Az csak segít meghallani a muzsikát.

A csend nem a dal halála, csak háttere.
Végtelen tér, amelyben megszülethet, s aztán
elhalgathat.

A dal örökkévalósága nem hosszában,
hanem inzenzitásának izzásában rejlik.

A halál nem az élet ellentéte.
Csak a születésé.

Hozzávalók 4 főre:
1/2 kg kelbimbó,
3 evőkanál olaj,
6-7 gerezd fokhagyma,
1 húsleveskocka vagy igazi húsleves,
só, őrölt bors,
2 dl tejföl,
1 dl tejszín,
2 csapott evőkanál liszt.
A galuskához:
15 dkg darált hús,
2 csapott evőkanál búzadara,
só,
diónyi jó apróra vágott vöröshagyma,
só,
1 tojás
kevés víz.

A fokhagymát lereszelve kevés sóval megfuttattam az olajon a félbevágott kelbimbókkal együtt, aztán fölöntöttem vízzel. Hozzáadtam a leveskockát, sóztam, borsoztam. Közben elkészítettem a húsos galuskákat is: a hozzávalókat összekevertem jó alaposan.
Mikor a kelbimbók megpuhultak, egy tompa késsel beleszaggattam a húsos masszát a levesbe. Végül a tejfölből, tejszínből és lisztből készült habarással sűrítettem.
Húsgombóckákkal azt hiszem, még finomabb lett volna. Majd legközelebb a búzadara helyett rizzsel keverem össze a darálthusit.
Gazdag ízű, selymes és laktató leves.

Bach-virágterápia

Ma kaptam a kezembe egy szép oklevelet, miszerint elvégeztem a Bach-virágterápia tanfolyamot.
Szeretnék itt is köszönetet mondani a Hieronymus Bock Hagyományos Gyógynövényismereti Iskolának (http://www.hieronymus-bock.hu/), elsősorban Ildikónak és Péternek.
Csodálatos emberek, rengeteget tanulhattam Tőlük.
Becsületesek és lelkiismeretesek egy őrült világban, rengeteg tudással és tapasztalattal.
Szívesen és szeretettel ajánlom őket mindenkinek!


Dr. Edward Bach angol orvos dolgozta ki ezt a terápiás módszert, amelyet bárki saját magán is alkalmazhat - vagy ha nincs ideje, kedve, indíttatása elmélyedni benne, akkor fordulhat egy Bach-terapeutához, aki visszasegítheti őt saját egyensúlyához, harmóniájához, békéjéhez a virágesszenciák segítségével.
Dr. Edward Bach messze megelőzte korát. Sőt. Még ma is előzi, mert módzsere hipermodern: szelíd, egyszerű, lágy és mégis nagyon hatékony. Lángelme volt, mérhetetlen mély intuícióval, bátorsággal és kitartással megáldva.
Köszönet!

Az alábbi idézetek az Ő munkájából valók, az 1932-ben kiadott "Szabadítsd meg tenmagad" című könyvéből.

"Az egészség jogunk és örökségünk. A teljes összhang lelkünk, gondolataink és testünk között, s nem valami távoli, elérhetetlen ideál. Olyan egyszerû és természetes, hogy sokan közülünk nehezen értik meg.

Mindannyiunknak Isteni küldetése van ezen a földön, aminek megvalósításához lelkünk gondolatainkat és testünket eszközként használja, s ha e három összhangban mûködik, az eredmény tökéletes egészség és boldogság lesz.

Az Isteni küldetés nem önmagunk feláldozása, nem visszavonulás a világtól, nem a szépség és a természet élvezetének visszautasítása, éppen ellenkezõleg: minden dolog teljesebb és magasabb élvezetét jelenti. Azt, hogy szeretettel, teljes szívünkkel és lelkünkkel végezzük munkánkat, legyen az bármi, házimunka, gazdálkodás, festés, színjátszás, vagy embertársaink szolgálata a házban vagy az üzletben. És akármivel foglalkozzunk is, ha mindenekfelett szeretjük, akkor ez Lelkünk egyértelmû parancsa, a földön elvégzendõ feladatunk, s csakis ebben adhatjuk valóban önmagunkat, hétköznapi, fizikai módon ez fejezi ki Igaz Valónk üzenetét.

Lelkünk minden helyzetben, minden nehézségben vezet majd minket, ha hallgatunk rá; s ha ily módon gondolataink és testünk megtalálják valódi vezetõjüket, tökéletes boldogságot és egészséget sugározva éljük majd le életünket; annyira szabadok leszünk minden bajtól és felelõsségtõl, akár a bizalommal teli kisgyermek.Az egészség azt jelenti, hogy kizárólag lelkünk parancsaira hallgatunk, bizalommal, mint a gyermek; visszautasítván az értelmet (a jó és rossz tudásának fáját) annak észérveivel, ellene és mellette szemléletével, elõzetes félelmeivel; nem véve tudomást a konvenciókról, mások elképzeléseirõl és parancsairól. Így képesek leszünk zavarok és panaszok nélkül keresztülmenni az életen, szabadon szolgálva embertársainkat.

Egészségünket boldogságunkon mérhetjük, és boldogságunkon ismerhetjük fel, hogy engedelmeskedünk-e lelkünk parancsainak. Nem feltétlenül szükséges, hogy szerzetesek vagy apácák legyünk, vagy elrejtõzzünk a világ elõl. A világ értünk van, azért, hogy jól érezzük magunkat és szolgáljunk, s csak akkor adhatjuk magunkból a legjobbat és akkor válhatunk valóban hasznossá, ha boldogan és szeretettel szolgálunk. Amit kötelességérzetbõl, esetleg ingerülten és türelmetlenül teszünk meg, annak semmi értéke sincsen; egyszerûen csak a drága idõt pazaroljuk, amikor testvérünk esetleg a segítségünkre szorul.

Az igazságot nem kell analizálni, nem kell vitázni róla, vagy szavak tömegébe burkolni. Egy pillanat alatt felismerhetõ, belõlünk fakad. Csak az élet mellõzhetõ, bonyolult dolgaival kapcsolatban van szükségünk meggyõzésre, s emiatt fejlõdött ki értelmünk. A valóban fontos dolgok egyszerûek. Ezek azok, amikre azt mondjuk: Nocsak, ez tényleg így van, mintha mindig is tudtam volna. Mindez a boldogságra is érvényes, ami akkor tölt el minket, amikor harmóniában vagyunk szellemi önmagunkkal, s minél szorosabb, minél átfogóbb ez az egység, annál intenzívebb az öröm is. Gondoljunk a ragyogásra, ami a menyasszony arcán látszik esküvõje reggelén; vagy az anyán, amikor a karjában tartja újszülött gyermekét; a mûvész eksztázisára, amikor befejezett egy mestermûvet - ezek a spirituális egység pillanatai. Képzeljük csak el, milyen csodálatos is lenne az élet, ha mindannyian ilyen örömben élnénk - és ez valóra válhat, ha teljesen az életmûvünknek szenteljük magunkat.

Lelkünk (az a vékony, halk belsõ hang, Isten hangja) megérzéseinken, ösztöneinken, vágyainkon, elképzeléseinken, rokonszenvünkön és ellenszenvünkön keresztül beszél hozzánk - mindenkinek úgy, ahogyan a legkönnyebb meghallania. Hogyan másképpen üzenhetne? Ezek a parancsok feltétlenül követendõk, mert egyedül csak a lélek tudja, hogy kinek milyen tapasztalatokra van szüksége. Akár lényegtelennek, akár fontosnak tûnnek ezek az üzenetek, vágy még egy pohár teára, vagy az életvitel teljes megváltoztatása, önként kellene engedelmeskednünk nekik. A lélek tisztában van azzal, hogy mindarra, amit ezen világon bûnnek és rossznak tartunk, az egyetlen valódi gyógymód az elégedettség; hiszen amíg egész lényünk fellázad valami ellen, addig ez még nem semmisült meg, csupán lappang bennünk. A lekvárból is könnyebb és gyorsabb addig enni, míg végül rosszul lesz tõle az ember, s akkor nem jelent további vonzerõt a számára.

Igaz vágyainkat, igaz valónk kívánságait nem téveszthetjük össze mások vágyaival és kívánságaival, amelyeket olykor ránk akarnak kényszeríteni, vagy a lelkiismerettel, amely sokszor csupán ugyanennek más megfogalmazása. Nem kell törõdnünk azzal sem, hogy a világ hogyan magyarázza tetteinket. Jóllétünkért egyedül lelkünk felelõs, s jóhírünk is az õ oltalma alatt áll; bele kell nyugodnunk, hogy csupán egyetlen bûn létezik, mégpedig az, ha nem hallgatunk a bennünk lakó Isten parancsaira. Ez a bûn, amit Isten és felebarátaink ellen elkövetünk. Valódi kívánságaink, intuícióink és vágyaink sohasem önzõk; egyedül ránk vonatkoznak, soha nem tévesek, s egészséget hoznak testünknek-lelkünknek egyaránt.

Azért betegszünk meg testileg, mert nem lelkünk útmutatásai alapján cselekszünk. Amikor az a bizonyos vékonyka, halk hang süket fülekre talál és elfeledkezünk Isteni Mivoltunkról, amikor megpróbáljuk akaratunkat ráerõltetni másokra, vagy megengedjük, hogy mások kívánságai, gondolatai és parancsai befolyásoljanak minket.

Minél szabadabbak vagyunk külsõ befolyásoktól, más személyiségektõl, annál jobb eszközeivé válunk lelkünknek, hogy végezhesse feladatát.

Csakis akkor vagyunk önzõk, amikor megpróbálunk ellenõrizni és irányítani másokat. A világ el akarja hitetni velünk, hogy vágyaink követése önzõség. Azért van ez így, mivel a világ rabbá akar tenni minket; ám valójában csak akkor leszünk hasznosak az emberiség számára, ha képessé válunk felismerni és szabaddá tenni igazi önmagunkat. Ez Shakespeare nagy igazsága: Saját magadhoz kell hûnek lenned és ebbõl következik, ahogyan az éjszaka követi a nappalt, hogy senki máshoz nem leszel hûtlen.

Ha megengedjük, hogy mások beleavatkozzanak az életünkbe, akkor nem lelkünk parancsaira hallgatunk, s ez diszharmóniához és betegséghez vezet. Amint más ember gondolata lép bensõnkbe, letérít minket az utunkról.

Oda kell rá figyelnünk, hogy ne csak az életünkbe való beavatkozást kerüljük el, hanem, s ez a fontosabb, mi se befolyásoljunk másokat.

Minél több nehézséggel találkozunk utunkon, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy küldetésünk megéri a fáradságot. Florence Nightingale egy egész nemzet tiltakozása ellenére megvalósította saját elképzelését; Galileo Galilei az egész világ hitetlenségével szemben hitte, hogy forog a Föld, és a rút kiskacsából is hattyú lett, bár egész családja gúnyolta.

A betegség ezért beavatkozások eredménye: a valaki más életébe vagy a mi életünkbe való beavatkozásoké.

Egyetlen dolgunk, hogy megõrizzük személyiségünket, éljük a saját életünket, és életünk hajóját magunk kormányozzuk - s minden rendben lesz.

A valódi egészség boldogság, és ez a boldogság egyszerûen elérhetõ, mivel az apró dolgokban gyökerezik: megtenni mindazt, amit valóban meg akarunk tenni, azokkal az emberekkel lenni, akiket igazán szeretünk. Egészségessé válhatunk, amikor csak akarunk, erõlködés és erõfeszítés nélkül, nem elérhetetlen célt kergetve. Meg kell találnunk a számunkra valóban megfelelõ munkát és azzal kell foglalkoznunk. Sokan elfojtják valódi vágyukat és rossz helyre kerülnek életükben: a szülõk kívánságára, akik fiukból ügyészt, katonát, üzletembert akarnak nevelni, pedig gyermekük inkább ács szeretne lenni. Vagy egy anya miatt, aki jól akarja kiházasítani a lányát, a világ talán elveszít egy másik Florence Nightingale-t. Ez a fajta kötelességtudat helytelen, és a világ kárára van: boldogtalanságot okoz és talán az élet nagyobb része kárba vész, mielõtt a hibát kijavítanák.

Találjuk meg az életben azt, ami a legjobban érdekel minket, és foglalkozzunk azzal. Legyen ez olyannyira természetes a számunkra, mint a légzés, annyira természetes, mint a méhnek a mézgyûjtés, vagy a fának a régi levelek elhullatása és tavasszal a rügybontás. Ha a természetet tanulmányozzuk, észrevehetjük, hogy minden teremtmény, minden madár, minden fa és minden virág önnön feladatát végzi, s ezen keresztül segíti és gazdagítja az egész Univerzumot. A giliszta végzi napi teendõit, segít finomítani és tisztítani a földet; a föld gondoskodik minden zöld növény táplálékáról, a növényzet fenntartja az emberiséget és minden élõlényt, s végül visszatér a földbe, melybõl származik. Létük szépséggel és haszonnal teli, munkájuk annyira természetes számukra, mint az élet maga.

Hivatásunk, ha valóban megtaláltuk, olyannyira hozzánk tartozik és hozzánk illik, hogy megerõltetés nélkül, könnyen, élvezettel végezhetjük, sose fáradunk bele, mintha csak a hobbink lenne. Kifejezésre juttatja valódi énünket, a bennünk szunnyadó tehetséget és sokféle képességet, melyek megnyilatkozásra várnak. E munkában boldogok vagyunk és otthon érezzük magunkat; és csak ha boldogok vagyunk (ha lelkünk parancsainak engedelmeskedünk), akkor végezzük munkánkat a legjobb képességeink szerint.

Tehát, ha te inkább farmer szeretnél lenni, s nem ügyvéd, ha inkább borbély, s nem buszvezetõ, vagy zöldséges helyett szakács, akkor változtasd meg foglalkozásodat, tedd azt, amit akarsz és boldog leszel, jól fogod érezni magad, lelkesedéssel végzed a munkád, és jobban dolgozol farmerként, borbélyként, szakácsként, mint ahogyan abban az állásban teljesítettél volna, ami sohasem tartozott hozzád.

Rövid, örömteli kalanddá változtathatjuk ezt az utazást, ha megértjük, hogy csak szabadság adása által szabadulhatunk meg kötelékeinktõl; akkor válunk szabaddá, ha meghagyjuk mások szabadságát, hiszen csak saját példánkon keresztül taníthatunk. Akkor válunk magunk is szabaddá, ha minden emberi lénynek, akivel csak kontaktusba kerülünk, meghagyjuk a szabadságát, ha minden egyes teremtményt, s mindent, ami körülvesz minket, szabaddá teszünk. Ha soha, még a legapróbb dologban sem próbálunk meg mások életébe beleavatkozni, azt ellenõrizni vagy uralkodni felette, akkor észre fogjuk venni, hogy a mi életünk is szabad lett az idegen befolyásoktól, mert mindaz, amit megkötünk, minket is megbéklyóz.

Ha körülöttünk mindenkinek és mindennek meghagyjuk a szabadságát, akkor azt fogjuk találni, hogy szeretetben és javainkban gazdagabbak lettünk, mint bármikor azelõtt, mivel az a szeretet, amely szabadságot ad, a nagy szeretet, mely még szorosabban összeköt minket.

És mondjunk mindig köszönetet a Teremtõnek, aki irántunk való Szeretetében, gyógyulásunkra teremtette a mezõkre a növényeket."

(Dr. Edward Bach)

Menzaromantika: krumplifőzelék

Hozzávalók 4 főre:

4 nagy, vagy 6-7 közepes krumpli (a kiflikrumpli a legjobb)

2 dl tejföl

2 púposkás evőkanál liszt

só

1 nagy vagy 2 kissebb babérlevél

1 kis fej vöröshagyma (kb. 5 dkg)

A burgonyát meghámoztam, és fél centi vastag karikákra vágtam egy nagyobb lábosba, hozzáadtam a nagyon apróra kockázott vöröshagymát is, babérlevelet is, sóztam és felengedtem annyi vízzel, amennyi éppen ellepte. Puhulásig főztem, majd a közben elkészített habarással besűrítettem.

Friss házi kenyérrel, nyers és sózott, ecetes lilahagymával és sült szalonnával tálaltam.