2009. január 19., hétfő

Zen a konyhában: húsos ravioli



A hedonisták gyorslifttel mennek Istenhez.


(Sofia L. Devi)





Előre bocsátom, sajnos még soha nem ettem valódi olasz raviolit. De egy eredeti olasz szakácskönyvből van a recept, és csörgedezik bennem némi olasz vér, cirka 1/8-as arányban. Ez számít vajon a hitelességhez?!
Ez az étel igazi zen gyakorlat. Nekem ne mondja senki, hogy a való élet nem egyeztethető ösze a meditációval. Ezt a tésztát csak gyakorló buddháknak ajánlom, mert megkívánja a valódi jelenlétet és rettentő türelem kell hozzá. (De persze tudjuk, mindenki potensen buddha...)
Az is készítheti, aki éppen agycsillapításra vágyik. A "szedjen hangyát" konyhai válozata. :-)
Tehát, utolsó figyelmeztetés: csak akkor álljunk neki, ha van időnk, kedvünk pepecselni!

Hozzávalók:
A tésztához:
40 dkg liszt,
3 tojás,
só,
annyi víz, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk.
Töltelék:
40 dkg kétszer darált hús,
tejszínes krémsajt,
2 evőkanál olívaolaj,
só, őrölt bors,
1 kisebb fej vöröshagyma.
A szószhoz:
6-8 gerezd fokhagyma,
3 evőkanál olívaolaj,
2 hámozott paradicsomkonzerv,
só,
némi cukor,
bazsalikom,
zsálya.

Az apróra kockázott vöröshagymát az olívaolajon megfuttattam, majd hozzáadtam a darált húst is. Sóztam, borsoztam, puhára pároltam. Mikor kihűlt, kevertem hozzá annyi krémsajtot, hogy összeálljon a darálthús - nem kell bele sok.
A lisztet elkevertema sóval, hozzáütöttem a tojásokat és annyi vízzel tésztává dolgoztam, hogy se túl kemény, se túl puha ne legyen. Több bucira osztottam, és mindegyikkel a következőképpen jártam el:
Jól kinyújtottam, aztán pizzavágóval 6-szor 6 cm-es kockákra vágtam. Mindegyik közepébe egy kis kanálnyi töltelék került. A tésztát háromszög alakban hajtottam össze, és lisztezett villával jól összenyomkodtam.
Forrásban lévő sós vízben főztem ki.
A mártás:
A fokhagymát vékony szeletekre vágtam és kevés sóval megfuttattam az olívaolajon, majd hozzáadtam az apróra kockázott konzervparadicsomokat. Sóztam, nagyon pici cukrot adtam hozzá, zsályával és bazsalikommal fűszereztem. Jól beforraltam.
Reszelt parmezzánnal tálaltam. Igaz, nekem csak olyan szárított-szerű volt itthon, de errefelé nem nagyon kapni igazi parmezánt, sajnos.

2009. január 18., vasárnap

Avocado for ever...



Vannak emberek, akikből árad a vonzerő.

De mi is ez valójában?
Mit érzünk egy olyan valaki kapcsán,
aki pusztán a jelenlétével mágnesként hat?!
Azt hiszem, ezt hívják hitelességnek.
Igazságnak. Az ilyen ember igaz, vagyis
teljesen önmaga.
A titok pedig szerintem az, hogy egységben
vannak a gondolatai a szavaival, a szavai
pedig a tetteivel.
Tehát igaz, úgy ahogyan van.
Ítélhetjük ezt pozitívnak vagy negatívnak,
akkor is az, ami: hiteleség és teljesség,
vagyis: erő.



(duende)





Jó mexikói lennék. Az avocadot minden nap meg bírnám enni, egyszerűen függő vagyok, nincs mit tenni. Sokszor készítem quacamolénak, de a legtöbbször csak egyszerűen kettévágom, kiveszem a magját, és úgy ahogy van a héjában felkockázom, aztán egy nagy kanállal kikaparom a darabolt gyümölcshúst egy tálba. Sózom, olívaolajjal és citromlével megöntözöm, és már falom is. :-) Csak úgy magában vagy pirítósra kenve, vagy salátába keverve.
Isteni gyümölcs! A fogyókúrámhoz pl. nélkülözhetetlen.

A Jóisten fantasztikus dolgokat teremtett, hiába... :)



2009. január 17., szombat

Zöldborsós szelet


A modern kor hozta magával először a városi ember számára azt a jogot, hogy önmaga lehessen. Ezért szeretem annyira a várost. A város esélyt jelent. Sokan rossz szemmel nézünk a városra. Negatív, pesszimista képünk van róla. Úgy gondoljuk, hogy a város lélekvesztő, hiszen csupa elszigetelt, individualista, egoista embert nevel. Szerintem megteremti azt a távolságot, amely mindenkinek megadja, hogy megválassza önmagát, akarja önmagát, kitalálja önmagát.

(Henri Boulad)





A zöldborsós szelet készíthető bármilyen húsból: szárnyasból, vagy disznóból is. Én most sertéshúsból készítettem, kivételesen combot vettem. De karajból, vagy lapockából is finom. Üdítő színfolt, mert a legtöbb ragus hús tejfölös. Ez viszont nem. Nem szeretem a tejfölös ragukat.

Hozzávalók 4 főre:
80 dkg hús,
4 félmarék zöldborsó,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 csokor petrezselyemzöld,
3 dkg vaj,
3 evőkanál olívaolaj,
mustár,
só, őrölt bors,
1 gerezd fokhagyma,
csontlé vagy 1 húsleveskocka,
némi liszt,
3 cl száraz fehérbor.

A húst szeleteltem, aztán kiklopfoltam. Sóztam, borsoztam, mustároztam, majd lisztbe forgatva elősütöttem erős tűzön a vaj és olívaolaj keverékén. Mikor minden szelet megsült, az addig félretetteket visszatettem a széles lábosba, a tetejére szórtam a félkarikákra vágott vöröshagymát, a cukorborsót, az aprított petrezselyemzöldet, az erőleveskockát és felöntöttem vízzel. Fedő alatt hagytam párolódni körülbelül fél órát, majd a bort is hozzáöntöttem. Kóstoltam, kell-e még só bele és puhulásig főztem, ami még 10-15 perc volt körülbelül. Közben egyszer pótoltam a vizet. Azért van lisztbe is van forgatva a hús, mert a párolás alatt leoldódik a liszt és finom sűrű szaftot képez.
Egyszerűen főtt burgonyával tálaltam. Rizzsel is nagyon finom, vagy rizsgombóccal. Vagy burgonyakrokettel. Vagy bulgurral. Kinek mi éppen a szíve csücske.
Ha a húst csíkokra vágjuk és ha csirke- vagy pulykamellből készítjük, még hamarabb elkészül. Ez csak egy időspóroló tipp a recepthez.


Zöldborsós szelet 2: a húst csíkokra vágjuk, sózzuk, kissé borsozzuk, lisztbe mártjuk és vajon elősütjük, majd a visszamaradt vajban sóval fedő alatt megpároljuk a borsót is. Mikor már puha a borsó, visszatesszük a húscsíkokat, felöntjük alaplével, ízesítjük petrezselyemzölddel és kevés frissen reszelt szerecsendióval. Forraljuk 5 percig, végül kevés tejszínt is teszünk bele. Végül kóstoljuk, s ha szükséges, kevés cukorral ízesítjük.

2009. január 16., péntek

Almatorta 'csokito



Sok ember boldogtalan körülöttem...
Valami mindig hiányzik, valami soha nem O.K.
Folyton keresnek valamit, célokat tűznek
ki és mikor elérik, rájönnek: még rosszabb
a lelkük, mint előtte. Mert most már a
csalódás is ott van, mert azt hitték,
az a valami lesz az, ami meghozza majd a beteljesülést.
Vagy túl a múltban élnek, és azon keseregnek,
vagy túl a jövőbe néznek, és azt gondolják:
majd akkor leszek boldog, ha lesz
egy házam, ha lesz szerelmem, ha lesz
házimozim, ha az Antillákon nyaralhatok.
A lényeg a ha szócskán van...
A boldogságot a jövőbe tenni, feltételekhez
kötni nem jó, mert akkor a jelenben vagy
boldogtalan. És akkor ez így is marad.
Mert mindig a jelenben élsz, a jövőben nem tudsz.
A jövő még soha nem vált jelenné.
Így keletkeznek az illúziók és így takarják
el a valóságot. Az illúzióink miatt felejtünk
el élni a mostban, miattuk megyünk el
önmagunk, a most valósága mellett. Amellett, hogy
élvezzük az élet nyújtotta örömöket a jelen pillanatban.
Ha külső feltételekhez kötjük a boldogságunkat,
ha a jövőbe helyezzük, megtévesztettek vagyunk.
Saját magunk által.
(duende)





Nem vagyok egy nagy sütőgetős. De az almás édességeket szeretem, és ma megtáltosodtam. Ez a torta teljesen saját kreálmány. Annyit fogok legközelebb módosítani rajta, hogy a tésztának csak felét veszem, az almakrémnek meg a kétszeresét, tehát pont fordítottan, mint a képen van. Amit leírok most receptként, az már a módosított, tehát a jó arányos recept. Ronda, de finom! :-)

Hozzávalók a kisebb tortaformához:
A tésztához:
10 dkg liszt,
10 dkg porcukor,
1 tojás,
1/2 sütőpor,
1/2 dl tejszín,
1 csipet só,
5 dkg vaj vagy margarin.
Az almakrémhez:
12 db nagy alma,
1 evőkanálnyi rumab áztatott mazsola,
1 púpos evőkanál durvára vágott dió,
1 csipet só,
ízlés szerint cukor,
1/2 citrom leve,
1 vaníliás cukor,
2 tojásfehérje,
1 dl tejszín.
A tetejére:
20 dkg kristálycukor.

Egy kis méretű tortaformát kivajaztam, liszteztem.
Az almákat meghámoztam, és vékonyabb szeletekre vágtam. Cukorral, vaníliás cukorral, citromlével, csipet sóval, a mazsoláról leöntött rummal addig sütöttem míg a levét elfőtte. Ekkor hozzákevertem a durvára vágott diót és a mazsolát is. Hagytam kihűlni, aztán a 2 tojásfehérjét jó kemény habbá vertem és hozzákevertem az almás mixhez.
Míg hűlt az almakrém, kikevertem a tésztáját is. A vajat épp csak felolvasztottam és a csipet sóval, porcukorral, sütőporral elkevert liszthez adtam. Hozzáütöttem a tojást is és hozzátettem a tejszínt is. Robotgéppel alaposan elkevertem. Jó sűrű palacsintatészta állagúnak kell lennie. Ha túl sűrű lenne, icipici tejszínt vagy vizet lehet még hozzá adni.
A tortaformába simítottam a tésztát, rá az almakrémet. Jó 3/4 órán át sütöttem előmelegített, 3/4-es sütőben.





Mikor kihűlt szeleteltem, és egy tálcára tettem úgy hogy ne érjenek össze a szeletek. A cukrot fölolvasztottam és rácsorgattam a tetejére. Mikor megszilárdult, újra összeállítottam a tortát, hogy ne száradjanak a szeletek. Legközelebb úgy csinálom, hogy egyben hagyom. Mert pár óra elteltével az almás krém magába szívja és megpuhítja a karamellt.

Még egy variációt is el tudok képzelni. A megszilárdult karamellt robotképben durvára aprítani, és azt szórni a tetejére! Tényleg, így sem lenne rossz! :-)