Karácsony fája

.

Ma már szinte mindenütt a világon állítanak karácsonyfát a téli napforduló ünnepén. A ma embere pusztán dekorációnak hiszi, holott szimbolikája nagyon ősi, egyetemes. Gondoltam megosztom Veletek, miért is díszítünk fenyőt valójában, mit jelképez karácsony fája. Az írást Osarától vettem át, nagyon jól összeszedte a témát, köszönet érte.

(Világfa képe szaru sótartón, kép innen)

"Az Axis Mundi, vagyis a világtengely nagyon sok nép hitvilágában előfordul. Ennek jelképe a Világfa, amely áthidalja a különböző világokat, hogy így lehetségessé váljon az ezek közötti utazás. Gyökerei az alsó világba nyúlnak, törzse a középső világ, lombja pedig az ég, a felső világ. A Világfán lévő gyümölcsök jelképezik a tudást (bibliai almafa a tudás almájával). A fa mellett a legtöbb esetben egy kígyó vagy egy sárkány őrködik. Meséinkben ez az égig érő fa vagy tetejetlen fa.

(Yggdrasil, kép innen)

A skandináv mitológiában ilyen faszimbólum a szent Yggdrasil kőris, mely a Helben gyökerezik, a törzs Midgardon (Föld) keresztül emelkedik, eléri az Asgard hegyet, majd az égig nyúlik tovább. Levelei a felhők, gyümölcsei a csillagok. Törzse alatt lakik a három sorsistennő, a Nornák.
Gyökerei között van Mimir óriás kútja, az Urd, a bölcsesség forrása. A hagyomány szerint Odin azért áldozta fel fél szemét, hogy ebből a kútból ihasson. Kilenc napig függött fejjel lefelé a Világfa ágairól, saját dárdájától átdöfve, étlen-szomjan, mire sikerült elérnie a mélyen alatta fekvő mágikus pálcikákat. Így szerezte meg a rúnák titkos tudományát, és utána újjászületve ereszkedett le a fáról.
A szászok Irminsulja hatalmas fatörzs volt, a világot tartó oszloppal azonosították. A szent oszlopot Nagy Károly egy hadjárata alkalmával elpusztította. 

 (Magyar népi hímzésminta)

A keltáknál Uisnech Kőrisfája az, ami összeköti a földi világot az alsó és a felső világokkal, és lehetővé teszi az utazást ezek között. Az írek mítoszában Thomas szakított gyümölcsöt a fáról, hogy elérje ezáltal a tisztánlátást.
Minden kelta törzsnek vagy törzsszövetségnek saját szent fája - az ír hagyományban bile - volt, ahol a törzs királyait avatták. Ez a fa a törzs területének közepén állt, az egység és a biztonság jelképeként. Ha az ellenség az Élet Fáját (crann bethadh) kidöntötte, ezzel meggyalázta és romlásba döntötte a népet.
Az egyiptomiak a szikomorfát tekintették a klasszikus értelemben vett élet fájának. Ez a fa a mai hegyi juharhoz vagy a platánhoz hasonlatos a leginkább. Hathor szerelemistennőnek és Nut égistennőnek, a halottak védelmezőinek szent fája volt, az ő növényi megtestesülésüknek gondolták. A szikomorfáról azt tartották, hogy messze a termőföld határain túl magányosan áll a homoktengerben, lemélyesztve gyökereit titkos vízerekig, jelezve az ember előtt az élet és halál kettősségét. Az egyiptomi életfa jelentéskörébe tartozott a fáraót szoptató vagy az élet vizét hintő egyiptomi datolyapálma-, szikomorfügefa-istennő képmása is. A szikomorfa fáját előszeretettel használták alapanyagul a koporsókészítők, a fedél belsejét pedig gyakran díszítették Nut istennő képmásával.

(Kép innen)

Az Osiris hátgerincét jelképező djed-oszlopot szintén a Világfa szimbólumaként tisztelték. (Én az ankhot inkább tartom életfa szimbólumnak, mert kifejezetten hasonlít a lentebb látható sámándobok ábráira duende)
A maja mítoszokban is feltűnik a Világfa egy változata. Elképzelésük szerint a világ mind a négy sarkában egy-egy gyapotfa áll, az Imix, amely a bőséget biztosítja. A fák az égtájaknak megfelelő színűek, a kelet vörös, az észak fehér, a nyugat fekete, a dél pedig sárga.
Hasonló elképzelés uralkodott a kínaiak mítoszaiban, szerintük az égboltozatot négy oszlop tartotta.
Az indiai mítoszok többször is említést tesznek szent fákról. Buddha, a nagy tanító egy fa tövében ülve érte el a megvilágosodást. A hindu Visnu-t is gyakran ábrázolták egy kozmikus fa alatt.

(Bronzsisak töredék Urartuból, kép innen)

A sumérok Huwawa fáját, a cédrust tisztelték világfaként, az élet szimbólumaként, mely többször feltűnik a Gilgames eposzokban is.
A héber kabbalában szereplő Életfa ugyanennek a kozmikus fának a letérképezését jelenti. Az Élet Fája tíz szefirából áll, amelyek a tudat egyes szintjeit jelenítik meg.

 

(Kép innen)

A Biblia így szól a világfáról: "És növesztett az Örökkévaló Isten a földből mindenféle fát, kellemeset a megtekintésre és jót az evésre; az élet fája pedig a kert közepén volt, a jó és a rossz tudásának fája... És (az asszony) ... vett a gyümölcséből és evett; adott férjének is vele együtt és az is evett. Akkor megnyíltak mindkettőjük szemei ..."
A görög mondákból sem hiányzik a szent fa. Daphne, a szép nimfa addig menekült az őt szerelmével üldöző Apollón elől, míg végül apját, Péneiosz folyamistent kérte meg: változtassa őt át. A nimfa lába egyszerre földbe gyökerezett, teste pedig babérfává alakult. De Apollón még így is annyira szerette, hogy leveleivel haját díszítette. A babérfák leveleiből font koszorú később győzelmi fejékként szolgált a hősöknek.
A sámánizmusban a sámán transzban utazást tesz a fa ágai közé, vagy pedig lemerészkedik a gyökerekhez, hogy a szellemősökkel kapcsolat-ba léphessen. A szibériai népek világfája nagy szerepet játszott a sámánok beavatási szertartásaiban is. Hasonló szerepet tölt be a magyar népmesékben az ?égígérő fa?, mivel a legtöbb esetben ezt kell a hősnek megmásznia ahhoz, hogy legyőzze a sárkányt és kiszabadítsa a királylányt, miáltal elnyeri a kezét és vele a királyságot.

(Világfa motívum szaru sótartón, kép innen)

Az ősmagyar mondákban (Arvisura) szerepel egy nagyon szép történet a világfáról. "Ata-Isis, a Napisten hét eget teremtett. A hetedik égben nőtt egy magas fa. Ennek a magas fának a tetejéről indult útnak a Nap, a Hold, és valamennyi csillag. A fa gyümölcséből Ata-Isis egyet ledobott a hatodik égbe, és ebből ott kinőtt egy másik fa. Az felnőtt a hetedik égig. Ezen Ata-Isis leküldte legnagyobb fiát, Sis-Tóremet, hogy népesítse be a hatodik eget. Sis-Tórem is ledobott a fa terméséből egy gyümölcsöt az ötödik égbe, és amikor kinőtt a hatodik égig érő fa, ő is leküldte azon legnagyobb fiát az ötödik égbe, hogy népesítse be. Sis-Tórem fia, Numi-Tórem hasonlóképpen cselekedett: ledobott egy gyümölcsöt. A negyedik eget Numi-Tórem fiai és leányai népesítették be. Ilyen sorrendben létrejött aztán a jó szellemek és a jó lelkek harmadik, meg a rossz lelkek második égi birodalma. Legalul kapott helyet a Nagy Terembura, amelyben minden lélek elfért. Onnan a csillagok ütötte lyukakon minden elköltözött lélek figyelhette és segíthette földi hozzátartozóinak az életét."

(Szkíta világfa, kép innen)

A boszorkány hagyományokban a seprű kőrisfa nyele jelképezi az égig érő világfát, melyen a boszorkány könnyűszerrel eljuthat a földöntúli világok bármely részére.
A világot számos indián törzs elképzelése szerint is világfa vagy cölöp tartja fenn. A bella-coola indiánok szerint a fa gyökerénél lakik Amtep, a gonosz szellemek ura, tetején pedig Amotken, a jóindulatú szellem. A kanadai indiánok hosszú mitikus történetben mesélik el, hogyan tanították a szellemek azt az ifjút, akinek hivatása lett, hogy tartsa a világoszlopot. 

(Lappföldi sámándobok, kép innen)

A világfa segítségével jutnak a vak élőlények is a föld felszínére. A keresz indiánok hite szerint a föld mélyében négy világ volt: a vörös, a kék, a sárga és a fehér, az emberek a legalsó, fehér világban éltek. A Földistennő vagy a Kukoricaistennő fát hozott létre, ezen keresztül jutottak fel az emberek a vörös világba, s innen mai lakhelyükre, a földre."

(Forrás: Osara honlapja)