Román csőben sült káposzta

Szeretem az őszi hideg szobákat,
ülni kora reggel összehúzott köntösben
a kitárt ablaknál, vagy a tetőn,
párolog a völgy meg a csésze kávé
- ez hűl, amaz melegszik.

Sokasodik a piros meg a sárga,
fogyatkozik a zöld, pereg a sárba
a sok levél - halomban
a nyár devalvált pénze:
oly sok! oly semmitérő!
Lassúdan kékbe vált
az ég hamvasszürkéje, enyészőben
az enyhe borzongás. Közelednek
a nappal-dagály
türelmes, óriás tolóhullámai.

Kezdhetek folytatódni. Megadom magam
egy személytelen felszólító módnak

(Petri György: Reggeli kávézás)



Itt az ősz... reggelente tíz foknál is hidegebb van, szemben a tetőkön megül már a reggeli pára. A lakás jólesően hűvös, hónapok óta először mutat a hőmérő 24 foknál kevesebbet.
Szeretem a nyarat, de elég volt belőle, főleg itt a beton-dzsángl kellős közepén. Jöhetnek a fázós reggelek, a jóleső forró kávéval a kézben, vastag, puha, meleg köntösbe burkolózva. Minden évszaknak megvan a maga varázsa. 

Ólálkodott a hűtőmben már vagy 4 hete egy fej káposzta, úgyhogy becserkésztem. Akkor vettem, mikor nyári töltött káposztát csináltam, mert nem tudtam egy fej elég lesz-e a leabálandó levelekhez, s így az akkor beszerzett kettőből az egyik megmaradt. Káposztás tésztához most nem volt hangulatom (pedig imádom), úgyhogy a nemrég Aledánál látott étel készült belőle. Köszönöm a receptet! Finom és könnyű, ráadásul nagyon kiadós is, kenyér nélkül pedig a szétválasztósan diétázók is ehetik. Nem egészen a recept szerint csináltam, mert nem volt mindenem itthon hozzá, piac meg nem volt ma.

Hozzávalók 4 főre:
80 kg friss laskára vágott káposzta
40 dkg sertéshús (comb, lapocka, tarja, dagadó)
15 dkg füstölt parasztkolbász
1 közepes fej vöröshagyma
2 duci gerezd fokhagyma
1/2 evőkanál zsír vagy 3-4 evőkanál hidegen sajtolt olaj (repce)
1 teáskanál köménymag
1 evőkanál majoránna
1 nagyon nagy friss, érett paradicsom (ökörszív), vagy kettő normále (télen egy olasz hámozott, darabolt paradicsomkonzerv lével együtt, és akkor nem kell hozzá külön sűrített paradicsom sem)
1 kápia vagy pritamin paprika (nálam 2 púpos teáskanál darált paprika, vagyis házi Erős Pista)
1 zöldpaprika
1 evőkanál sűrített paradicsom
só, frissen őrölt bors
2 dl tejföl

A húst csíkokra vágtam és a zsiradékon sóval, borssal és az egész köménnyel átpirítottam, majd hozzáadtam a félkarikákra vágott hagymát, zöldpaprikát, valamint az apróra vágott fokhagymát is. A hagyma üvegesedéséig sütöttem őket együtt, majd fűszereztem a paprikakrémmel is, és felöntöttem kevés vízzel. Fedő alatt, többször alávizezve, keverve a húst puhulásig főztem. Közben laskára vágtam a káposztát, és sós, majoránnás vízben puhára főztem. A levét végül leöntöttem róla, úgy hagytam hűlni. 
Lehéjaztam a paradicsomot, kis kockákra vágtam. 
Amikor puha volt a hús, hozzáadtam a sűrített paradicsomot is, és a karikákra vágott parasztkolbászt is. Hagytam egyet rottyanni, s lezártam alatta a lángot. Összevegyítettem a káposztát a szaftos hússal és kizsírozott tepsibe tettem. A tetejét meglocsoltam a tejföllel és 30 percig, a tejföl barnulásáig sütöttem cirka 180 fokon.
Friss kenyeret kínálhatunk hozzá.
Kitűnő étel, egész évben készíthető.

Megjegyzések

ÜGYES! És biztosan finom is , ahogy én látom sikerült egy kicsit visszamagyarosítani / kolbász , tejföl / és kezd hasonlítani a kolozsvári káposztára !
duende üzenete…
Köszi, igen, fincsi! :) Szeretem a káposztát bármilyen formában is legyen elkészítve, és örültem, hogy találtam egy újabb receptet. Más, mint amit megszoktunk, de nagyon jó. A kolbász azért került bele, mert semmi más füstöltem nem volt éppen itthon, csak egy pici darabka parasztkolbász. :)
Anikó üzenete…
Alapjáraton hasonló a rakott kelhez, rossz nem lehet, én is imádom a káposzták összes variációját :-)
duende üzenete…
Igen, pontosan! Hasonló és nagyon fincsi. Én is, bármilyen étel jöhet, ami káposztás! :)