2010. március 10., szerda

Kiwikompót

.

Művészet-e a szeretet? Ha igen, akkor tudást és erőfeszítést igényel. Vagy kellemes érzés, amit megtapasztalni a vaksors műve, olyasmi, amibe az ember, ha szerencsés, beleesik? (…) Az emberek nagy többsége manapság kétségkívül az utóbbi nézetet vallja. Nem mintha nem volna nekik fontos a szeretet. Élnek-halnak érte; boldog és boldogtalan szerelmi történetek garmadáját nézik végig a moziban, a szerelemről szóló bárgyú dalok százait hallgatják meg – azt azonban jóformán senki sem hiszi, hogy szeretni meg kellene tanulnia.


.........................

Azért szeretünk valakit, mert fáradunk érte, és azért fáradunk érte, mert szeretjük.

(Erich Fromm)




Megeeent egy édes étel... A szokásos kompótmániám... Két édesség van, amit bármely évszakban reggel-délben-este-éjjel szívesen eszem. Az egyik a kompót, a másik a fagylalt. A sütik valahogy egyáltalán nem tudnak lázba hozni. De egy jó kompót!
Nagyon olcsón jutottam a kiwihez, 90 Ft volt egy olyan műanyag kosárkával. Abszolút nem volt puha, ideális kompótalapanyag.

Csupa zölddel fűszereztem: zöldcitrommal, zöld kardamommaggal és egy kevés mentatealevéllel.
A gyümölcsöket meghámoztam, mostam, karikákra vágtam és föltettem főni nagy lángon annyi vízben, amennyi ellepte. Egy csipet sóval, viszonylag sok cukorral, zöldcitrom levével-héjával (nem kell bele sok, mert a kiwi magában is savanykás), egy összetört kardamommaggal és pár levélke szárított mentával. Forrásig főztem nagy lángon, majd egyből hidegvízfürdőbe tettem a mosogatóba, majd a hűtőszekrénybe. Pár óra elteltével, hidegen fogyasztandó. Egyébként nagyon-nagyon finom - igazán üdítő, savanykás ízű. Még finomabb szerintem, mint az almakompót. (Pedig azt imádom.)

Influenziás lábadozóknak különösen ajánlom. :)

És hogy ne csak édesség legyen, megemlítem, hogy ma chili con carne-t főzök, frissen sült bagettel - most nem tortillával kivételesen.

2010. március 5., péntek

Tortavariációk 3: Citromos túrótorta sütés nélkül

.

Minden időben végiggondoltam az élet sok furcsa dolgát, s minden idő más gondolatokat érlelt. Furcsa az emberi élet és titokzatos.

(Wass Albert)




Tegnapra is jutott egy szülinap, de időm ismét kevés volt. Ezért elkészítettem a karamellás túrótorta citromos változatát - fél óra alatt elkészültem. Nem igazán ilyenre terveztem, a tetején egy áttetsző zselatonos rétegnek kellett volna lennie citromgerezd-díszítéssel. De ahhoz legalább egy órát várnom kellett volna, míg megszilárdul a krém - de mennem kellett. Így is mutatós lett, majd legközelebb lesz rá időm remélem...

Pici torta lett, 15 cm átmérőjű.
Hozzávalók:
A tésztához:
15-20 dkg teljes kiőrlésű keksz,
2 csapott evőkanál porcukor,
8 dkg vaj,
annyi tej, amennyitől összeáll.
A túrókrémhez:
25 dkg túró,
1 dl tejszín,
1 és 1/2 citrom leve,
1 citrom reszelt héja,
2 evőkanál vaníliás cukor,
4-5 evőkanál porcukor (ízlés szerint).
A zselatinhoz:
1 és 1/2 dl víz,
1 citrom leve,
3 csapott evőkanál porcukor,
1 citrom reszelt héja.
Az összetört kekszet eldolgoztam az olvasztott vajjal, cukorral és annyi tejjel, amitől összeállt. Belelapogattam a formába és hűtőbe tettem.
A vizet a citromlével és a zselatinnal forrásig melegítettem, majd cukroztam, citromhéjat reszeltem bele. Egy tálban a túrót összetörtem, citromhéj, vaníliás cukor és tejszín került még bele, majd botmixerrel teljesen krémesítettem. Kóstoljuk, elég citromos-e, elég édes-e. A zselatin felét is hozzáöntöttem. Ráöntöttem a kekszalapra és hűtőbe tettem 25 percre. Ekkor a tetejét citromgerezdekkel díszítettem és a zselatint óvatosan rácsorgattam. Mivel még folyós volt a krém, az én tortámnak ilyen érdekes lett a teteje. Jól néz ki így is, de ha van időnk a krém teljes szilárdulásáig várni, akkor szép áttetsző zselatinréteggel fedhetjük. Tejszínhabbal díszítettem.
Nagyon finom, nagyon citromos. És egészséges is, mert minden nyersen van a tortában. :)

Apu egyik kedvenc dala. Rogyásig hallgatta anno... persze totál hangerőn... :) (Én is szeretem...)


2010. március 3., szerda

A kétszeregyszersemsült torta

.

Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.

(Albert Einstein)







Az úúúgy voooolt, hogy tortát akartam sütni. Meg is sütöttem a tésztát - ami nem sikerült... Gyorsan kellett cslekednem, így elővettem a Dolce Vitánál már régebben kinézett karamelles tortát, amit nem is kell sütni. Így lett a tortám kétszer és mégis egyszer sem sült torta. :))

Karamellimádó vagyok, nem tehetek róla. Igaz,a torta nem nekem készült, de akinek csináltam, ő is szereti. A halak jegye nagyon népszerű a famíliában, sorban jönnek szülinapok.
Az én tortám trikolor lett, mert a tetejét elkevertem olvasztott csokival is.

Hozzávalók a kisebbik tortaformához:
A tésztához:
20 dkg teljes kiőrlésű, cukrozatlan keksz,
10 dkg porcukor,
10 dkg vaj,
1-2 dl tej.
A krémhez:
6 evőkanál kristálycukor (mehet púposan),
50 dkg ricotta túró,
5 dkg vaj,
20 dkg csokoládé,
1/2 dl víz,
1 kevés olaj.

A kekszet mozsárban összetörtem, majd 10 dkg olvasztott vajjal, a porcukorral és annyi tejjel, amennyitől összeállt, összedolgoztam. A tortaformát alul megvajaztam és belelapogattam a kekszes masszát. Hűtőbe tettem.
A cukrot karamellizáltam középsötét színűre, majd hozzáadtam az olvasztott vajat és egy kevés ricottát is. Kis lángon kicsit kevergettem, majd lezártam a gázt. Belekevertem a többi túrót is, végül botmixerrel krémesítettem.
A fele krémet a kekszalapra kentem, majd ráöntöttem az olvasztott csoki felét, ismét karamellkrém jött és olvasztott csoki. kanállal márványosra kevertem a tetejét. Három órát állt a hűtőben, ezalatt szépen összeállt. Nagyon finom!

2010. március 2., kedd

Sült banán a la' Mexikó

.

Mielőtt a dédnagyanyám akár csak megnyikkanhatott volna, Tita, koraszülöttként, már világra is jött, a konyhaasztalon, a tűzhelyen rotyogó zöldségleves, a kakukkfű, a babér, a koriander, a forralt tej, a fokhagyma, és természetesen a vöröshagyma szaga közepette. Mint nyilván sejtik, a szokásos fenékre verésre nem volt semmi szükség, mivel Tita már sírva jött a világra, talán mert tudta, hogy a csillagokban jó előre megíratott: megtagadtatik tőle a házasság öröme. Nacha úgy mesélte, hogy Titát a szó szoros értelmében a könnyáradat csusszantotta ki ebbe a világba, mely elöntötte az asztalt, meg még a konyha padlóját is.
Aznap délután, amikor az ijedtség már elmúlt, a víz pedig, hála a napsugaraknak, elpárolgott, Nacha összesöpörte a könnyeknek a padlót borító vörös kőlapokon lerakódott üledékét. Egy ötkilós zsákot töltöttek meg ezzel a sóval, s jó ideig használták a főzéshez. E szokatlan születési körülmények eleve úgy szabták meg Tita élete folyását, hogy valami határtalan vonzalmat érezzen a konyha iránt, s hogy élete nagy részét benne töltse, úgyszólván születésétől fogva, mert épp csak két napos volt, mikor apja, vagyis az én dédnagyapám, szívrohamban meghalt. Elena mamának a megrázkódtatástól elapadt a teje. Mivelhogy azokban az időkben még nem volt tejpor, sem semmi efféle, dadát pedig se égen, se földön nem tudtak szerezni, komoly bajban voltak, hogyan csillapítsák a kislány éhségét. Nacha, aki a világon mindent, de mindent tudott, ami csak a konyhával kapcsolatos - és még sok egyebet is, ami most nem tartozik ide -, ajánlkozott, hogy ő majd gondoskodik Tita táplálásáról. Úgy érezte, ő a legalkalmasabb személy, hogy "megformálja a gyomrát annak az ártatlan kis jószágnak", noha soha nem volt férjnél, és soha nem volt gyereke. Írni-olvasni nem tudott, hanem a konyhai tudományban, abban olyan járatos volt, mint senki más.
Így aztán, ettől a naptól kezdve Tita kiköltözött a konyhába, s tejes kukoricaliszten meg teákon, kicsattanóan egészséges kislánnyá cseperedett. Csakis ezzel magyarázható, hogy valamiféle hatodik érzéke fejlődött ki mindennel kapcsolatban, ami ennivaló.

(Laura Esquivel: Szeress Mexikóban - Regény, havi folytatásokban, szerelemmel, finomságokkal, házipatikával...)




Valamelyik nap ebédhez almakarikákat akartam sütni bundában. Aztán ránéztem a gyümölcsöstálra és megállapítottam, hogy a banánokat sürgősen meg kell enni. Úgyhogy ez a recept a fent említettnek egy továbbgondolt változata. Nekem Mexikót idézi - bár még sajnos soha nem jártam ott...

Hozzávalók:
személyenként 1 banán,
egérketészta 2/3 kukoricalisztből 1/3 normál lisztből (nem kell sok belőle és persze sem narancshéj, sem mazsola nem kell bele),
natúr kukoricapehely,
bő olaj a sütéshez,
csokoládé,
némi őrölt fahéj,
pici porcukor a díszítéshez.

A banánokat félbe, majd hosszában is ketté vágtam. Az egérketésztába beleforgattam őket és valahogy ráimádkoztam a kukoricapelyhet. :)) Bele is keverhetjük az egérketésztába, talán úgy könnyebben megmarad rajta.





Forró olajban kisütöttem és azon forrón olvasztott, fahéjas csokoládéval meglocsoltam.
Nagyon finom. Mondhatnám abbahagyhatatlan. Szenvedéllyé tud válni. A banán krémes benne, a kukoricapelyhek pedig eszméletlenül roppannak rajta... És a csokoládé hozzá...