A szilvágyi erdő kincse

 .

  A mogyorón és a mandulán kívül a hajdani nonna egész kis Édent telepített ide. Ami megmaradt belőle: háromféle szilva (a Santa Rosa-szilvát a helybeliek coscia di monacának hívják, vagyis "apácacomb"-nak), füge, alma, sárgabarack, egy félig elszáradt cseresznyefa és többféle körte. Az éppen érő apró, zöldes-piros körte édes és ropogós. A göcsörtös almafák valószínűleg menthetetlenek. Jó lenne tudni, milyen fajtájúak. Apró termésük olyan csúnyácska, mint a gyümölcsök a rovarirtó-reklámokban a termék használata előtt. A fák többsége "önkéntes", annyira fiatal, hogy nem lehetett még itt, mikor a háznak még voltak lakói, és véletlenszerűnek tűnik a helyük is. Az egyik teraszon egymás mellett sorakozik tíz szilvafa, négy pedig közvetlenül alattuk - nyilvánvaló, hogy a lehullott gyümölcs magjából sarjadt az a négy.

  Biztos vagyok benne, hogy a hajdani nonna édesköményt is szedett, hogy megszárítsa sárga virágát és a szárát tűzre dobja a sülő hús alá. Szőlőtőkéket szabadítunk ki a teraszok szélén az elvadult bozót szorításából. Az életrevalóbbak hosszú kacsokat növesztenek most is. Most jövünk rá, hogy annak idején az egész birtok egyetlen méretes szőlőskert volt.

  A nonna által használt legfontosabb alapanyag minden bizonnyal az olívaolaj volt. Fával fűtött tűzhelyében elégett a tengernyi lemetszett gally; belemárthatta az olívaolajba a kenyérszeleteket, mielőtt megpirította őket; bőségesen locsolhatott zöld olívaolajat a levesekbe és a szószokba is. Vászonzsákokban füstölhette a bogyókat telente. Valószínű, hogy a szappant is olívaolajból és a tűzhely hamujából készítette. Férje (vagy bérese) heteket tölthetett az olajfák gondozásával. A régiek szerint az olajfákat úgy kell megmetszeni, hogy a nagyobb ágak között át tudjon repülni egy madár anélkül, hogy szárnyával hozzáérjen a levelekhez. A hajdani gazdának pontosan tudnia kellett azt is, hogy mikor kell szüretelni. Ha a leszedett bogyók nedvesek, penészedésnek indulhatnak, mielőtt az olajsajtolóba kerülnek. A "nyers", fogyasztásra szánt bogyókból pedig ki kell áztatni a kesernyés glikozidot - lúgban vagy sós lében. A praktikus szempontokon kívül számos ősi babona is meghatározza, mikor kell ültetni és szüretelni. Különösen a Hold állása számít. Vergilius is feljegyezte a földművesek hiedelmeit: "Ültess a telihold utáni hetedik napon, az ötödiken semmiképp; éjszaka kaszálj, amikor a harmat meglágyítja a gabona szárát". Attól tartok, Ed orra esne a sötétben.

  Olajfáink közül némelyik göcsörtös, girbegurba vén fa. Sok fiatal fa is van, ezek a tönkrement, öreg törzsek körül sarjadtak ki. Az elhanyagolt, elvadult olajfákat fel kell ébresztenünk. Minden egyes törzset ki kell szabadítanunk a szömörce, a rekettye, a gaz szorításából, aztán meg kell őket metszeni és meg kell trágyázni a földjüket. A teraszokat meg kell tisztítani, föl kell szántani.

  Milton azt írja valahol az Elveszett Paradicsomban, hogy (a galamb) "olajágat hozott, a béke jelét". A Noé bárkájára visszatérő galamb jól választott, az olajfák valóban békét, nyugalmat árasztanak, talán időtlenségüknek köszönhetően. Ezek a fák itt vannak, itt lesznek. És itt voltak. Hogy mi vagyunk itt, vagy valaki más, vagy senki, nekik mindegy, rendületlenül billegnek leveleik, rendületlenül törekszenek a nap felé.

  Egyszer nyáron egy barátommal Mallorcán kirándultunk Soller fölött. Széles teraszokon hatalmas olajfák álltak kilométereken át, közöttük gyalogoltunk. A dombtetőn kőkunyhókat találtunk, ahol a csőszök tanyáztak. Bár eltévedtünk és egy bikával is találkoztunk, egész nap nagy békesség volt a szívünkben a hatalmas, öreg fák között. Ugyanaz a béke szállja meg a szívem, amikor ezen a néhány holdnyi kacskaringós teraszon sétálgatok. Noha emberkéz alkotta a teraszokat, a föld művelésének ez a módja kifejezetten természetesnek tűnik. Az írás egyik legkorábbi típusa, a busztrofedon felváltva rója a sorokat balról jobbra és jobbról balra. Valószínűleg hatékonyabb, gyorsabb így olvasni is. A szó görög tövek összetétele, amelyek jelentése: "úgy fordulni, ahogy az ökör szánt". Ilyenek a mi teraszaink is: amikor az ekét húzó ökör U-alakban megfordul, egy szinttel feljebb találja magát, és már megy is a másik irányba.

(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)

A hétvégén, az esős-borongós idő elől Toscanába repültem. Már sokadszor olvasom újra Frances Mayes könyvét. Imádom ahogy írni tud. Magával ragad, elvarázsol, egy másik világba repít, egy olyanba, amiről érdemes álmodozni... A varázslathoz a húgom is hozzájárult most, mert hozott göröghonból igazi házi olívaolajat nekem. :) Úgyhogy nemzetközi lettem, kiterjesztettem az otthon határait jó szélesre: belefér Olaszország is, Görögország is, és a zalai erdők fenséges szépsége és gazdagsága is.

Tegnap beszélgettem a gombás bácsival az emeleten. Mindig rengeteg féle áruja van, most azonban neki is csak szárított vargányája és fekete tölcsérgombája volt. (Remélem, pénteken már lesz friss is, a kiadós eső után végre!) Az öreg ismeri a szilvágyi erdő minden zegét-zugát. Tőle vásárolják fel a multik is a szárított gombákat. Én is tőle veszem a szárított vargányát, mert csúcsminőségben készíti. Amikor kinyitottam a zacskót itthon, az egész lakást pillanatokon belül belengte az erős, jellegzetes, isteni vargányaillat.

Így hát ez egy koprodukciós étel lett: görög olívaolaj, Frances Mayes olasz porcini-szósz receptje és az utolérhetetlen zalai vargánya alkotja.

Porcini*-szósz 

  Amikor kapható, a friss porcini pompás eledel. Akkor a legfinomabb, ha egyszerűen megkenjük olívaolajjal és megsütjük: olyan, mint egy steak, egyébként gyakran együtt tálalják vele. Szezonon kívül a szárított porcini is remek. Noha kissé drága, elég egy kevés is belőle. Öntsük le ezzel a szósszal a polentát, keverjük rizottóba, vagy szolgáljuk fel tésztával.

  Másfél csésze melegvízben áztassunk körülbelül fél óráig 5-6 dkg szárított porcinit. Vágjunk apró darabokra öt gerezd fokhagymát, és finoman dinszteljük meg 2 evőkanál olívaolajban. Adjunk hozzá 1 evőkanál apróra vágott kakukkfüvet meg rozmaringot, 1 csésze paradicsomszószt, sót, borsot. A gomba levét szűrjük át gézen, majd öntsük bele a paradicsomos keverékbe. Vágjuk fel a gombát és tegyük a szószba, majd kis lángon főzzük, amíg be nem sűrűsödik (körülbelül 20 percig). Polentához** 6 személynek elegendő, tésztához 4 személynek.

(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)

(* porcini = vargánya, ** polenta = puliszka, kukoricakása)

Friss spagettit készítettem hozzá, mert nem vagyok nagy barátságban a puliszkával. És bár a legtöbb olaszos tésztát sajt nélkül szeretem, nekem ehhez az ételhez kifejezetten ízlett és kellett a sajt. Friss házi kecskesajtot reszeltem rá, szintén a piacról való, isteni finom házi csoda. Ha friss vargányával készítenénk, akkor azt az elején süssük "zsírjára" a fokhagymával együtt, ezután tegyük csak hozzá a paradicsomot, fűszereket. Amúgy Frances Mayesnek igaza van, natúran, olívaolajon megsütve a legfinomabb a friss vargánya.

És még volt finom kerti paradicsomom is a szószhoz, de már ez a vége sajnos... Ha konzervvel készítjük, és kissé savanykásnak ítéljük a szószt, egy kevés cukrot nyugodtan tegyünk bele, kiegyensúlyozandó az ízeket. És ó, majd elfelejtettem. Egy pohár jóféle száraz vörösbor is dukál hozzá - így kerek az élet. Étel. :)

Álmaim megvalósítása már elkezdődött. Vettem a bolhán egy antik öntöttvas falikutat, réz csappal, amely sárkányfejet formáz. Már csak a kertet kell megtalálnom hozzá... :)

Quick & easy = crumble (morzsasüti)

.

Figyelj! Végül is mit veszíthetsz? A semmiből jöttél, a semmibe mész. Mit veszítettél? Semmit.

(Brian élete, Monty Python)

Ismét az angol konyha egy remekét osztom meg veletek. Nagyon divatos mostanság és méltán. Már régóta szemeztem vele, de ma alkalom is adódott rá ugyanis elbolhapiacoztam a délelőttömet - így a savanyú répa után valami nagyon gyors és egyszerű kis desszertötlet kellett. Tehát elkészítettem a crumble-t, vagyis morzsasütit. Tényleg roppant egyszerű, gyors és nagyon finom.

A cobbler az amcsi változat. Annyiban tér el angol rokonától, hogy ennek morzsájában sütőpor és tojás is van. A brit-ír változat egyszerűbb.

Én most almával és kevés szilvával készítettem, mert ezek a gyümölcsök kínálták magukat az asztalon lévő tálból. A morzsasüti bármilyen idénygyümölcsből készíthető. Mazsolát akartam még beletenni, de nem találtam meg, helyette ráakadtam viszont a száz éve rejtegetett kandírozott gyömbéremre, úgyhogy ez került még ízesítőként a sütibe. A crumble-t nyáron fagyival kínálják, télen tejszínhabbal vagy vaníliaöntettel. 

Hozzávalók egy családi adaghoz:

80 dkg gyümölcs (tisztítás után ennyi): jelen esetben alma és szilva,
8 dkg sötét nádcukor,
csipet só,
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj,
és az enyémbe kevés apróra vágott kandírozott gyömbér is került.
A morzsához:
15 dkg fehér liszt,
5 dkg teljes kiőrlésű liszt,
3 dkg zabpehely,
csipet só,
1 evőkanál sötét nádcukor,
10 dkg vaj.
A tálaláshoz:
vaníliafagylat vagy tejszínhab vagy vaníliaöntet.

Nekem egy 30-szor 20-as ovális jénaim éppen tele lett, ez 6 adag crumble. 

A gyümölcsöt megtisztítjuk, kisebb darabokra vágjuk (ha almáról, körtéről, barackról van szó), és a cukorral, fűszerekkel addig főzzük nagy lángon, míg a cukor elolvad és a gyümölcs egy kevés levet enged. Ne főzzük túl, mert a sütőben is még puhulni fog. Egy tűzálló tálat kivajazunk (az oldalát is) és elterítjük benne a gyümölcsöket. A liszteket összekeverjük a csipet sóval és elmorzsoljuk a vajjal, végül a cukrot is hozzákeverjük. A morzsát eloszlatjuk a gyümölcsök tetején. Előmelegített, 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a morzsa szép aranybarna lesz a tetején.

Igazán jó kontrasztos desszert, mert a gyümölcsök finom szaftosak benne, a morzsa pedig isteni ropogós a tetején. Ha fagyival kínáljuk, még remekebb az összhatás: a langyos sütemény és a hideg fagyi nagyon jó lehet együtt. Én most csak tejszínt vertem fel hozzá, de így is nagyon finom volt. Érdemes sötét nádcukrot használni hozzá, mert annak van egy jó melaszos, karamelles íze.

Káposztás pogácsa

.

Az utazás maga az otthon.

                                                    (Baso)

Már régen sütöttem pogácsát. Ha igazán ősziesre hangoltam volna magam, diósat sütök. Mert az olyan szürethez való. Mert isteni eszegetni hozzá a mézédes szőlőt a nagy diófa árnyékában... elmélázva azon, milyen jó is, hogy Isten megteremté a szőlőt. És elmélázva azon, hogy bizony a darazsakat kifelejthette volna a repertoárból. De se diófa, se árnyék, se darazsak, se szőlőszedés... Régi emlékek ezek. Így hát káposztás lett a pogácsa. No ez sem rossz ám! És most hogy jobban belegondolok... Mert e mellé pedig kitűnően illik egy-két pohárka pincehideg óbor. Úgyhogy nem is igaz... Ez is igazi szüretelős pogácsa! :)

Pogácsát kevesen tudnak igazán jót sütni. Életem során leginkább kőkemény, ízetlen darabokat kóstoltam elég nagy számban. Anyu viszont csodás volt ebben a műfajban. Tőle tanultam, mik a jó pogi titkai. A pogácsa sem egy méricskélős műfaj. Azért most mértem, hogy tudjak receptet adni, de sosem szoktam. A titkok tehát: mindig joghurttal vagy kefírrel vagy aludttejjel vagy kultúrával készítem. Ez a folyadék. Ettől lesz olyan igazi pogácsaíze, és ettől lesz többek között finom lágy a tészta. Tehát a folyadék a pogácsában nem víz, nem tej, hanem a fentiek közül bármelyik. A pogácsához mindig sok zsiradék kell, nem lehet száraz. Ez lehet vaj vagy zsír vagy olaj, de semmiképpen margarin. A margarinnak nincs is igazi zsírtartalma (bár ráírják) és ráadásul nagyon rossz íze is van. Én sosem használom, semmihez sem. Egy kiló liszthez kell körülbelül 20 dkg vaj. A jó pogácsába kell élesztő. Tehát kelt tészta. Az időket be kell tartani, hagyni kell szépen megkelni a tésztát. Ha hajtogatni akarjuk, a vaj felét hagyjuk ki a tésztából, hanem mikor duplájára kelt, nyújtsuk ki, kenjük meg a kimaradt olvasztott vajjal vagy zsírral és hajtogassuk. Ezt többször is megcsinálhatjuk, szép leveles lesz tőle a pogi. A tésztájába gyakorlatilag bármi keverhető: túró, sajt, feta, olajbogyó, spenót, ruccola, dió, sütőtök, stb... Bátran kísérletezzünk. Egy a lényeg: hogy közepesen lágy legyen a tésztája. Dolgozzuk ki jól az elején, fényesre, simára, hogy elváljon a kezünktől és a táltól is. A sütése: előmelegített sütőben sütjük, körülbelül 200 fokon, vagyis viszonylag gyorsan, nem kell neki sok idő. Ha sokáig sül, kiszárad. El kell találni a hőfokot, hogy meg is süljön, de ne süljön sokáig. Hát ennyiből áll össze egy igazán finom pogácsa.

Akkor lássuk a káposztás pogit.

Hozzávalók:

a tésztához:

75 dkg liszt,

1,5 tojás,

1 nagypoharas joghurt (450 gr),

15 dkg olvasztott vaj,

3 dkg élesztő,

1,5 csapott teáskanál só,

1 mokkáskanál kristálycukor.

A káposztához:

1 kg káposzta (tisztítás után),

só,

3 dkg vaj vagy 3 evőkanál olaj,

1 mokkáskanál kristálycukor,

1 teáskanál frissen őrölt bors.

A tetejére:

0,5 tojás.

Az élesztőt, joghurtot, tojást reggel kivettem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletű legyen, mire összeállítom a tésztát. Egy nagy tálba szitáltam a lisztet, elkevertem a sóval, mélyedést készítettem a közepén. A kefírben elkevertem az élesztőt és a cukrot, és a mélyedésbe öntöttem az olvasztott vajjal és a felvert nem egészen két tojással együtt (egy keveset hagytam a kenéshez a tetejére). Kidolgoztam a tésztát, majd letakartam egy tiszta nylonzacsival és hagytam duplájára kelni.

Közben elkészítettem a káposztát: robotgéppel legyalultam a hagymával együtt és egy tálban kevés sóval elkevertem, hagytam állni 10 percet. Aztán egy nagyobb lábosba olajat tettem. A káposztát alaposan kinyomkodtam és az olajon fedő alatt dinsztelni kezdtem. Közben kóstoltam: sót és borsot adtam hozzá, valamint egy lehelletnyi cukrot. Többször megkevergettem. Egészen szép aranybarnásra kell sütni. Nem túl sötétre, de legyen színe, ne legyen sápadt. Mert mikor megkaramellizálódik a káposzta, akkor kapja meg azt a finom ízt. 

Mikor duplájára kelt a tészta, lisztezett deszkára borítottam és fél centi vastagra nyújtottam. Megkentem a kihűlt káposztával (jó vékonyan kell kenni) és összehajtottam úgy, hogy alul a feléig hajtottam csak be, erre hajtottam rá a tetejét. Majd ezt a hosszú csíkot is megkentem káposztával és ugyanígy, csak balról-jobbra ismét összehajtottam. Sodrófával kinyújtottam 1 cm vastagra, letakartam és hagytam 20 percig még kelni. Ezalatt begyújtottam a sütőt.

Aztán megkentem a tetejét a kihagyott fél tojással, késsel bekockáztam és kiszaggattam. Kivajazott tepsire tettem és megsütöttem. Négy nagy gáztepsi lett belőle.

Tarlórépaleves zabpehellyel

.

A Kisherceg megszelidítette a rókát... 

Én pedig tudatomra ébredésem óta szelidítem magamban - az embert. 

Hiszem, hogy a ma emberének legigazibb tanítói az állatok és növények. 

Mert ők még tiszták, természetesek és igazak. 

Nem úgy, mint az ember.

Ma van az állatok világnapja.

 

Ennél egyszerűbb leves nemigen van... Ma megláttam a piacon a kerekrépát vagy tarlórépát. Vettem is pár darabot, legyalultam és kitettem az ablakpárkányra kovászolódni. Jó lesz hétvégére. Egy kevésből pedig ezt a leveskét főztem ma ebédre.

Hozzávalók 2 főre:
2 nagyon duci gerezd fokhagyma,
15 dkg répa,
só,
2 dkg vaj,
1, 2 liter zöldségalaplé (vagy víz és egy zöldségleveskocka),
só,
3 félmarék zabpehely (vagy köles vagy hajdina vagy árpagyöngy vagy rizs).
Plusz aki kerekebben szereti: 1 dl tejszín.
Betétnek:
húsevőknek karikára szelt füstölt kolbász kisütve,
növényevőknek sült kápia vagy pritaminpaprikacsíkok és
sült, kevés mézzel karamellizált lilahagymakarikák.

A vajon kevés sóval megfuttattam a fokhagymaszeleteket, rádobtam a legyalult répát és fedő alatt pár percig pároltam. Felöntöttem vízzel, tettem bele leveskockát (alaplevem most nem volt) és főztem 10 percig. Botmixerrel pürésítettem, majd beleszórtam 3 félmarék zabpelyhet. Főtem úgy 5 percig, és hagytam állni a levest a láng lezárása után még negyed óráig, mert ezalatt a zabpehely még puhult. 

Aki kerekebben szereti, lágyíthatja 1 dl tejszínnel a levest. Húsevők gazdagítsák sült kolbászkarikákkal, növényevők pedig sült paprikával és lilahagymával. De ezek nélkül is teljesen tuti volt, nagyon egyszerű, de finom és laktató. Főzhető bele köles is, vagy árpagyöngy vagy hajdina is. Az árpagyöngynek kicsit több idő kell. Ezek a gabonák sűrítik is a levest, ezért egyáltalán nem kell bele liszt.

Kerekrépa helyett készíthető karfiolból is.