A bíbor kalap

.






A nő:

3 évesen: Amikor tükörbe néz, egy királynőt lát.

8 évesen: Amikor tükörbe néz, Hamupipőkét látja.

15 évesen: Amikor tükörbe néz, egy rémséget lát. (Anya, ilyen fejjel nem mehetek iskolába!)

20 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" – de mégis úgy dönt, azért még kimegy az utcára.

30 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de úgy érzi nincs már ideje változtatni rajta, ezért így megy ki az utcára.

40 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör"- ám azt mondja, "de legalább tiszta vagyok" és kimegy az utcára.

50 évesen: Amikor tükörbe néz 'saját magát' látja, és oda megy, ahova akar.

60 évesen: Tükörbe néz, és azokra az emberekre emlékezik, akik nem láthatják magukat a tükörben soha többé. Kilép az ajtón és meghódítja a világot.

70 évesen: Amikor tükörbe néz bölcsességet, tudást és vidámságot lát, és élvezi az életet.

80 évesen: Nem nyűglődik a tükörrel. Csak felteszi a bíbor kalapját és megy, hogy nevessen a világgal együtt.

Mese - Az állatok világnapjára

.

Rudyard Kipling

A magányosan sétáló macska

fordította: Jékely Zoltán

Hallgass, várj és figyelj; ez az eset akkor esett, édes gyermekem, amikor a háziállatok még vadak voltak. Vad volt a kutya, vad a ló, a tehén, a juh, és vad volt a disznó – vadabb már nem is lehetett –, s ott járkáltak a ringó-rengő rengetegben a maguk vad csapásain. De minden vadállatok legvadabbika a macska volt. Magányosan kószált, s minden hely egyforma volt neki.
Természetesen vad volt az Ember is. Borzasztó vad. Nem is szelídült meg addig, amíg az asszonnyal nem találkozott, s az meg nem mondta neki, hogy semmi kedve vad módjára élni. Kinézett egy takaros, száraz barlangot, hogy nyirkos avarvacka helyett abban aludjék; a barlang földjére tiszta homokot hintett, csinos rőzsetüzet gyújtott a barlang zugában, s egy vadló száraz bőrét akasztotta keresztbe – farkával lefelé – a bejárat elé. Aztán így szólt:
– Töröld meg a lábad, lelkem, mikor belépsz; mostantól már ez lesz a lakásunk.
És azon az estén, édes gyermekem, tüzes kövön sütött vadjuhot ettek, és vadfokhagymával, vadborssal ízesítették; aztán vadrizzsel, vadmajoránnával és vadkoreanderrel töltött vadrucát, később vadökör velős csontját, vadcseresznyét és vadgránátalmát. Azután a férfi nagy boldogan lefeküdt aludni a tűz mellé, míg az asszony fennmaradt, s hosszan fésülte a haját. Fogott egy birkavállcsontot – a nagy, sima lapockát –, a rajta lévő csodálatos jelekre bámult, még több fát rakott a tűzre, s elkezdett varázsolni. Ő űzte az első énekes varázslatot a világon.
Odakünn a ringó-rengő rengetegben minden vadállat egy helyre sereglett össze, hadd láthassák a tüzet messziről, s álmélkodtak, mi fán teremhet.
Aztán a vadló csak dobbantott egyet vad patájával, s így szólt:
– Ó, barátaim és ellenségeim! Az ember s az asszony ugyan miért csapta azt a nagy világosságot ott a nagy barlangban, s vajon miféle kárunk lesz belőle?
A vadkutya felütötte vad orrát, s a sült birka szagát orrontva, így szólt:
– Én odamegyek, megnézem, s majd megmondom; ha szimatom nem csal, valami jó. Macska, jer velem!
– Hogyisne! – mondta a macska. – Én vagyok a magányosan sétáló macska, nekem minden hely egyforma. Nem megyek biz’ én.
– Akkor hát többé nem lehetünk barátok – mondta a vadkutya, s kullogva indult a barlang felé. De alig tett meg egy darab utat a kutya, a macska így szólt magában:
– Mindenütt egyforma nekem. Miért ne mehetnék hát magam is hogy bekukkantsak, majd odébbálljak kedvem szerint? – És a vadkutya után surrant halkan, nagyon halkan, s elbújt valahova, ahonnan mindent hallhatott.
A vadkutya pedig szépen megérkezett a barlang szájához, a száraz lóbőrt félretolta orrával, s nagyokat szippantott a sült birkahús illatából. Az asszony a lapockát bámulva megérezte, hogy ott van, elmosolyodott, s így szólt:
– Itt jön az első. Mit akarsz, vadon erdő vad jószága?
A vadkutya így szólt:
– Ó, ellenségem és ellenségem asszonya, mi az, ami oly jól illatozik a vad erdőben?
Erre az asszony fogott egy sült birkacsontot, s a vadkutya elé dobta, mondván:
– Vadon erdő vad jószága, nesze, kóstold meg!
A vadkutya beleharapott a csontba: hát jobb ízű volt az minden eddigi falatjánál; mire így szólt:
– Ó, ellenségem és ellenségem asszonya, adj még egyet!
Az asszony így szólt:
– Vadon erdő vad jószága, segíts az uramnak vadászni napközben, éjjel pedig őrizd ezt a barlangot, s adok én majd neked annyi sült koncot, amennyi beléd fér!
– Tyű! – mondta a macska, amint ott hallgatózott. – Igen bölcs asszony, de nem olyan bölcs, mint én vagyok.
A vadkutya besündörgött a barlangba, fejét az asszony ölébe hajtotta, s mondta:
– Ó, barátom és barátom asszonya, majd segítek én nappal vadászni az uradnak, éjjel pedig őrizni fogom a barlangotokat.
– Tyű! – mondta a leskelődő macska. – Szörnyű ostoba ez a kutya.
Azzal surrant is vissza a ringó-rengő rengetegbe, s vad farkát csóválva tovább járkált vad csapásain. De sohasem szólt senkinek.
Amikor az ember felébredt, így szólt:
– Mit keres itt a vadkutya?
Mire felelt az asszony:
– A neve többé nem Vadkutya, hanem Első Barátunk, mert barátunk lesz örökös-örökkön-örökké. Vidd magaddal, ha vadászni mész.
Másnap az asszony nagy csomó friss zöld füvet vágott a csermelyes mezőn, megszárogatta a tűznél, hogy úgy illatozott, mint a frissen kaszált széna, aztán leült a barlang ajtajában, a lóbőrből kihasított egy kötőfékre valót, aztán elkezdte nézni, nézni a birkavállcsontot – a nagy birkalapockát –, és varázslatba fogott. A második énekes varázslatba a világon.
Tova a vad erdőkben minden állat csodálkozott, mi ütött a vadkutyába, s a vadló egyszer csak nagyot dobbantott, s így szólt:
– Odamegyek s megnézem, s majd elmondom, miért nem jött vissza a vadkutya. Macska, jer velem!
– Hogyisne! – mondta a macska. – Én vagyok a magányosan sétáló macska, nekem minden hely egyforma. Nem megyek én.
De azért a vadló után óvakodott halkan, nagyon halkan, s megbújt valahol, hogy mindent hallhasson.
Ahogy az asszony meghallotta a ló dobogását s botladozását hosszú sörényében, így szólt, elmosolyodva:
– Itt jön a második. Vadon erdő vad jószága, mit kívánsz?
A vadló így szólt:
– Ó, ellenségem és ellenségem asszonya, hol van a vadkutya?
Az asszony nevetett, fogta a lapockacsontot, belenézett, s mondta:
– Vadon erdő vad jószága, nem a vadkutyáért jöttél te ide, hanem a jó fű illatáért!
S a vadló, dobogva és sörényében botladozva, azt mondta:
– Ez igaz. Hadd egyem meg.
Az asszony így szólt:
– Vadon erdő vad jószága, hajtsd le vad fejed, s viseld, amit rád adok, s akkor majd eheted a csodálatos füvet, háromszor napjában.
– Tyű! – szólt a macska, amint ott hallgatózott. – Okos asszony ez, de nem olyan okos, mint én.
A vadló lehajtotta a fejét, s az asszony rádobta a kötőféket; a vadló fújt egyet az asszony lábára, s szólt:
– Ó, úrnőm, asszonya az én uramnak! Szolgátok leszek a csodálatos fű kedvéért.
– Tyű! – mondta a macska hallgatózván –, szörnyű ostoba ez a ló.
Azzal surrant is vissza a ringó-rengő rengetegbe, s vad farkát csóválva járkált tovább vad csapásain. De nem szólt senkinek soha.
Amikor az ember s a kutya megjött a vadászatról, megszólalt az ember:
– Mit keres itt a vadló?
És felelt az asszony:
– Az ő neve többé már nem Vadló, hanem Első Szolgánk, mert ő fog hordozni bennünket helyről helyre örökös-örökkön-örökké. Kapj a hátára, ha vadászni mész.
Másnap a vadtehén, vad fejét magasra tartva, hogy vad szarvai bele ne akadjanak a vad bozótba, felment a barlanghoz; a macska persze, nyomában, s ismét elbújt, mint azelőtt. És a vadtehén odaígérte mindennapi tejét az asszonynak a csodálatos fűért cserébe; a macska pedig visszasurrant a ringó-rengő rengetegbe, s vad farkát csóválva járkált tovább vad csapásain, éppen úgy, mint azelőtt. De nem szólt senkinek soha.
S amikor az ember a lóval s a kutyával hazajött a vadászatról, s ugyanazt kérdezte, amit máskor, az asszony így felelt:
– A neve többé már nem Vadtehén, hanem Jó Táplálékadó. Ő adja majd nekünk a meleg tejet örökös-örökkön-örökké, s majd én gondját viselem, mialatt te Első Barátunkkal és Első Szolgánkkal odajársz vadászni.
Másnap a macska lesbe állt; figyelte, hogy vajon megy-e még valami vad a barlang elé, de semmi sem mozdult a ringó-rengő rengetegben. Így hát a macska maga járult oda; és látta, amint az asszony tejet fej, s látta a barlangi tűz világát, s érezte a meleg, fehér tej szagát. S a macska megszólalt:
– Ó ellenségem s ellenségemnek asszonya, ugyan hová ment a tehén?
Az asszony elmosolyodott, s így szólt?
– Vadon erdő vad jószága, eredj csak vissza a vadonba! Hajamat már befontam, a varázscsontot félretettem, s különben sincs szükségünk több barátra vagy szolgára a barlangunkban.
A macska így szólt:
– Én nem vagyok barát és nem vagyok szolga. Én a magányosan sétáló macska vagyok, és be akarok kerülni a barlangba.
Az asszony így szólt:
– Akkor miért nem jöttél az Első Baráttal az első este?
A macskát elöntötte a méreg, s mondta:
– Tán mesélt rólam valamit a vadkutya?
Az asszony pedig nevetve mondta:
– Te vagy a magányosan sétáló macska; és minden hely egyforma jó neked. Sem barát, sem szolga nem vagy. Magad mondtad. Most hát eredj, s sétálj tovább magányosan, hisz jó neked mindenütt.
A macska erre szomorúságot színlelt, s azt mondta:
– Hát én sohasem kerülhetek be a barlangba? Sohasem ülhetek le a meleg tűzhöz? Sohasem ihatom meleg, fehér tejet? Te nagyon bölcs és nagyon szép vagy. Nem lehetsz szívtelen még egy macskához sem.
Az asszony így szólt:
– Tudtam, hogy bölcs vagyok, de hogy szép is: nem tudtam. Kössünk hát egyezséget. Mihelyt egyetlen dicsérő szót mondok neked, ám bejöhetsz a barlangba.
– S ha két dicsérő szót mondanál? – kérdezte a macska.
– Soha! – mondta az asszony. – De ha netán mégis mondanék, akkor a tűz mellé ülhetsz a barlangban.
– S ha hármat mondanál? – kérdezte a macska.
– Soha! – mondta az asszony. – De ha netán mégis mondanék, háromszor ihatsz naponta meleg, fehér tejet örökös-örökkön-örökké.
Erre a macska felgörbítette a hátát, s így szólt:
– Most vésse emlékezetébe a lóbőr a barlang bejáratán, a tűz a barlang zugában s a tűz mellett a tejesfazék, amit ellenségem és ellenségemnek a felesége mondott! – Azzal eliramodott a ringó-rengő rengetegbe, s vad farkát csóválva tovább kószált vad csapásain.
Este, amikor az ember a lóval s a kutyával hazajött a vadászatról, az asszony semmit sem szólt nekik a macskával kötött egyezségről, mert attól tartott, hogy nem fog nekik tetszeni.
A macska pedig mind beljebb s beljebb került a ringó-rengő rengetegbe, a maga vad csapásain – s oly hosszú időre, hogy az asszony teljesen megfeledkezett róla. Csupán a denevér, mely a barlang zugában csimpaszkodott, a kicsi lábánál-feje denevér tudta, hova rejtőzött a macska. S a denevér minden este elrepült a macskához, hogy elújságolja, mi történt.
Egy este azt mondta a denevér:
– Kisbaba van a barlangban. Friss, kövér, apró és piros kisbaba, s az asszony odavan érte, úgy szereti.
– Úgy? – szólt a macska fülét hegyezve. – Hát a baba mit szeret?
– Minden puha és csiklandós holmit – mondta a denevér. – Meleg dolgokat szeret a kezébe venni, amikor aludni készül. Szeret játszani velük. Minden effélét szeret.
– Ó – mondta a macska fülét hegyezve –, akkor itt az időm!
Másnap este a macska átszelte a ringó-rengő rengeteget, s reggelig megbújt a barlang táján. Az ember, a kutya s a ló elment vadászni. Ezen a reggelen az asszony buzgón sütött-főzött, de a baba kiabálása abba-abbahagyatta vele. Fogta s kivitte a barlang elé, s kezébe nyomott, játszani, egy marék kavicsot. De a baba csak tovább óbégatott.
A macska pedig kinyújtotta bársonyos talpát, megcirógatta a baba arcát, mire az gügyögni kezdett; aztán kövér térdéhez törleszkedett, s kövér tokáját megcsiklandozta a farkával. A baba pedig kacagott. Az asszony meghallotta, s elmosolyodott.
Aztán a denevér, a kicsi fejénél-lába denevér, aki most a barlang szájában csüngött, megszólalt:
– Ó, asszonykám és gazdámnak asszonya s gazdám fiának anyja, a vadon erdőnek egy vad jószága csodálatosan eljátszadozik a kicsinyeddel.
– Áldásom a vad jószágra, akárki az! – szólt az asszony kiegyenesedve. – Rengeteg dolgom volt ma reggel, s ő jó szolgálatot tett nekem.
Nos, ebben a szempillantásban, édes gyermekem, a száraz lóbőr, mely farkával lefelé lógott a barlang nyílásán – zsupp! – lezuhant, mert az egyezséget, melyet az asszony a macskával kötött, nem felejtette el, s mire az asszony odament, hogy felrakja – láss csudát! –, a macska bent ült nagy kényelmesen a barlangban.
– Ó, ellenségem, ellenségemnek asszonya és ellenségemnek anyja – mondta a macska –, itt vagyok! Mert egy szót mondtál dicséretemül, most már nyugodtan ülhetek a barlangban örökös-örökkön-örökké. De azért én most is a magányosan sétáló macska vagyok, s nekem minden hely egyforma.
Az asszony nagyon bosszankodott, ajkát összeszorította, aztán rokkájához ült, s elkezdett fonni.
De a baba kiabált, amiért a macska elment, s az asszony hiába csitítgatta, csak hánytorgott, rúgkapált, hogy az arca is belekékült.
– Ó, ellenségem és ellenségemnek asszonya és ellenségemnek anyja – mondta a macska –, húzz ki egy szálat fonott fonalaid közül, kösd az orsóhoz, s húzd végig a földön, s én olyan varázslattal szolgálok, hogy kisbabád oly hangosan fog kacagni tőle, ahogy most kiabál.
– Megteszem – mondta az asszony –, mert fonalam lejárt; de ne hidd, hogy meg is köszönöm neked!
Fogott egy szálat, rákötötte a kicsi agyag orsónehezékre, s végighúzta a földön, a macska pedig utána vetette magát, mancsával elkapta, egyet-kettőt bucskázott vele, hol a vállára dobta, hol hátsó lábai közé fogta, majd úgy tett, mintha elvesztette volna, aztán rávetette magát, míg végre a baba csakugyan oly hangosan kacagott, ahogyan azelőtt kiabált, majd a macska után totyogott, s addig hancúroztak a barlangban, míg csak bele nem fáradt, s a macskával a karjai közt, álomra nem hajtotta fejét.
– Most pedig – mondta a macska – olyan nótát énekelek a babának, hogy egy jó óráig aluszik tőle.
Azzal elkezdett dorombolni, hol hangosabban, hol halkabban, hol halkabban, hol hangosabban, míg a babát el nem nyomta az álom. Az asszony elnézte őket mosolyogva, majd így szólt:
– Ez igazán csodálatos volt! El kell ismerni, roppant ügyes állat vagy, te macska!
Hát abban a szempillantásban, édes gyermekem, a tűz füstje odabent a barlang zugában csak – hu! – elkezd hömpölyögni a mennyezetről, mert jól emlékezett az asszony és a macska egyezségére. És mire eltisztult onnan – láss csodát! –, a macska ott ült a tűz mellett nagy kényelmesen.
– Ó, ellenségem és ellenségemnek asszonya és ellenségemnek anyja – mondta a macska –, ládd, itt vagyok! Mert a második dicsérő szót is kimondtad, s most már nyugodtan ülhetek itt a tűznél a barlang zugában örökös-örökkön-örökké. De azért most is a magányosan sétáló macska vagyok, s nekem minden hely egyforma.
Az asszony erre már nagyon-nagyon megmérgelődött, haját leeresztette, a tűzre még több fát tett, elővette a birkacsontot, a széles lapockát, s varázslatba fogott, ami majd megóvja attól, hogy a harmadik szót is ki kelljen a macska dicséretére mondania. De ez már nem énekes varázslat volt, édes gyermekem, hanem néma varázslat; s fokról fokra olyan, de olyan csendes lett a barlang, hogy egy icurka-picurka egér előbújt az egyik lyukból, s végigfutott a barlang földjén.
– Ó, ellenségem és ellenségemnek asszonya és ellenségemnek anyja – mondta a macska –, ez az egérke is a varázslathoz tartozik?
– Jaj, dehogy tartozik! – visított az asszony. A lapockacsontot elejtette, felugrott a zsámolyra a tűz mellett, s haját ijedtében – nehogy az egér felszaladjon rajta – villámgyorsan kontyba rakta.
– Úgy – szólt a macska ravaszul –, akkor hát nem fog ártani nekem, ha megeszem?
– Dehogy fog ártani – mondta az asszony, haját fonogatva –, csak edd meg gyorsan, s örökké hálás leszek!
A macska egyet szökött, s az egérkét megfogta; az asszony pedig így szólt:
– Ezer hála! Még az Első Barát sem eléggé fürge ahhoz, hogy az egeret ilyen ügyesen elfogja. Te roppant okos lehetsz!
Ebben a szempillantásban, édes gyermekem, a tűzön lévő tejesfazék – reccs! – kettérepedt, mert emlékezett az asszony és a macska egyezségére. Mire pedig az asszony leszállt a zsámolyról, a macska – láss csudát! – javában lefetyelte a meleg tejet a fazék egyik darabjából.
– Ó, ellenségem és ellenségemnek asszonya és ellenségemnek anyja – mondta a macska –, itt vagyok! Mert a harmadik szót is kimondtad dicséretemre, így hát nyugodtan ihatom meleg tejet naponta háromszor is, örökös-örökkön-örökké! De azért most is a magányosan sétáló macska vagyok, s nekem minden hely egyforma.
Erre már az asszony is elkacagta magát, egy fazék meleg tejet tett a macska elé, s így szólt:
– Hej, te macska, bölcsebb vagy, mint az ember! De ne feledd, hogy az egyezséget nem az emberrel s nem a kutyával kötötted, s nem tudhatom, mit tesznek, ha hazajönnek.
– Törődöm én avval? – mondta a macska. – Ha megvan a helyem a barlangban a tűznél, s meleg tejem naponta háromszor, felőlem tehet az ember s a kutya, amit akar.
Este, mikor az ember s a kutya bement a barlangba, az asszony elmesélte nekik az egyezség történetét; a macska somolyogva ült a tűz mellett azalatt. Aztán az ember így szólt:
– Jó, jó, de nem velem s nem az utánam jövő igazi férfiemberekkel csinált egyezséget!
Azzal levetette két bőrbocskorát, letette kis kőfokosát (ez összesen három), aztán fogott egy darab tűzifát meg egy fejszét (ez összesen öt), mindent szép sorjában a keze ügyébe rakott, s így szólt:
– Most pedig mi kötünk egyezséget! Ha nem egerészel, amikor a barlangban vagy örökös-örökkön-örökké, én hozzád vagdosom ezt az öt dolgot, mihelyt meglátlak, s így tesz majd minden utánam jövő igazi férfiember!
– Ó – szólalt meg az asszony figyelmezve –, bölcsnek bölcs ez a macska, de nem olyan bölcs, mint az én emberem.
A macska szemügyre vette az öt dolgot (szörnyű bütykösnek látszott valamennyi), s így szólt:
– fogok ugyan egerészni, amikor a barlangban vagyok, örökös-örökkön-örökké; de azért mégis a magányosan sétáló macska vagyok, s nekem minden hely egyforma.
– De bezzeg nem, ha én itthon vagyok! – mondta az ember. – Ha nem mondtad volna ezt az utolsót, ezeket a vackokat mind félretettem volna örökös-örökkön-örökre; de ezentúl bizony hozzád vágom a két bocskoromat s a kis kőfokosomat (ez már három), valahol csak meglátlak! S ugyanígy tesz majd minden utánam jövő igazi férfiember!
Erre megszólal a kutya:
– Álljunk meg egy szóra. Sem velem, sem az utánam jövő igazi kutyákkal nem kötött a macska egyezséget!
Fogát kimutatta, s folytatta:
– Ha nem vagy kedves a babához, amíg én a barlangban vagyok, örökös-örökkön-örökké: addig hajkurászlak, amíg meg nem foglak, s ha megfogtalak, megharaplak. S így tesz majd utánam minden igazi kutya.
– Ó – szólt az asszony –, bölcsnek nagyon bölcs a macska, de mégsem olyan bölcs, mint a kutya.
A macska szemügyre vette a kutya fogait (bizony nagyon élesnek látszottak!), s ezt mondta:
– Én kedves is leszek a babához, amikor csak a barlangban vagyok, örökös-örökkön-örökké, amíg csak túlságosan meg nem cibálja a farkamat! De azért mégis a magányosan sétáló macska vagyok, s nekem minden hely egyforma.
– De nem amikor én itt vagyok! – acsarkodott a kutya. – Ha nem toldottad volna hozzá ezt az utolsót, örökös-örökkön-örökre becsuktam volna a számat, de ezentúl felkergetlek a fára, valahányszor találkozom veled. S így tesz utánam minden igazi kutya.
Erre az ember két bocskorát s kis kőfokosát (összesen három) egymás után a macskához vágta, a macska pedig uzsgyi, ki a barlangból, a kutya pedig felkergette egy fára; és attól a naptól fogva, édes gyermekem, öt igazi férfiember közül három mindig a macskához vagdossa a keze ügyébe kerülő holmikat, valahányszor találkozik vele, s minden igazi kutya felkergeti a fára. De a macska is állja a maga részét az egyezségben. Egeret öldös, és szórakoztatja a kisdedeket, amikor bent van a házban, mindaddig, amíg meg nem húzzák túlságosan a farkát. De ha ezt meg is tartja, időről időre, különösen, ha a hold felkél, s leszáll az éjszaka, ismét csak az a macska, aki magányosan sétál, s akinek minden hely egyforma. Ilyenkor aztán kiszökik a ringó-rengő rengetegbe, vagy a nyirkos, vad fákra, vagy a nyirkos, vad háztetőkre, s vad farkát csóválva járkál a maga vad csapásain.

(A képek CoffeeCup képek.)

Híres macskák listája ITT.

Ti hogyan sütitek a gesztenyét?

Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet és kevés embert.

(Fekete István, Almárium)

A gesztenyének - bevallom - nem vagyok nagy rajongója. Illetve két formában nagyon szeretem, de másképpen egyáltalán nem. Ételekben például ízetlennek tartom és fojtósnak, nehéznek.
De sütve isteni csemege - és a gesztenyepüréért is odavagyok sok-sok tejszínhabbal, jó rumosan.
Bevallom őszintén, eddig csak utcai árusoktól szoktam venni, mert összes kísérletem itthon kudarccal végződött. Vagy nyers maradt, vagy szenet vettem ki a sütőből.
Meg valahogy az utcán már messziről illatozó gesztenye valahogy finomabb... Ahogy melengeti az átfagyott kezeket, ahogy érezni a fa finom füstjének is az illatát, ahogy keveredik a gesztenye semmivel össze nem téveszthető aromájával... Más. Más íze van, hiába.

Ma azonban kicsit utánaolvasgattam a gesztenyesütés titkainak és találtam egy módszert. A gesztenyét keresztben bevágjuk, majd beáztatjuk 20 percre vízbe. Aztán sütőbe tesszük, magas hőfokra.
A módszer működik. Ma isteni gesztenyét sikerült sütnöm!
Bár a héja alatti vékonyabb héjrész kissé nehezen jött le róla.

Ti hogyan sütitek a gesztenyét?
Van tuti módszer?

Szilvalekváros, csokis muffin

A pénz a hatodik érzék. Muszáj, hogy legyen az embernek, különben nem tudja a másik ötöt sem igazán kihasználni.

(Sommerset Maugham)

Hát igen... megint és még mindig a szilvalekvár. Nézzétek el nekem. Utoljára 5 éve tudtam eltenni ebből a fantasztikus gyümölcsből lekvárt és már nagyon ki voltam éhezve rá...


Hozzávalók 12 darabhoz:
18 dkg liszt,
2 csapott evőkanál kakaópor,
1 késhegynyi őrölt fahéj,
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg,
1 csipet só,
1 teáskanál sütőpor,
15 dkg kristálycukor,
1 vaníliáscukor,
10 dkg vaj,
1 tojás,
4 cl rum,
6 cl tej,
10 dkg étcsokoládé,
sűrű házi szilvalekvár,
tortadara,
12 muffinpapír.

Az étcsokit késsel nagyobb darabokra összevágtam. A vajat felolvasztottam és a muffinpapírokat egy ecset segítségével kivajaztam. A maradék vaj a tésztába került.
A lisztet egy nagyobb tálba tettem az összes hozzávalóval egyetemben - a darabos csokit, a lekvárt és a tortadarát kivéve. Robotgéppel alaposan, habosra kikevertem. Ezután kevertem bele a darabos csokit.
Minden muffinpapírba tettem masszát, de csak a feléig. Ezután minden darabra tettem 1 nagy teáskanálnyi szilvalekvárt, aztán befedtem a maradék muffintésztával. A tetejét jó bőven megszórtam tortadarával. Háromnegyedes lángú, előmelegített sütőben 15 percig sütöttem.
Azt hiszem, a szilva fahéjjal történt égben köttetett házassága újabb taggal bővült: a csokoládé legalább annyira méltó párja. Éljen a többférjűség! :)




Ma igen jó délelőttöm volt. Nem csak a muffin sikerült igen finomra, de bolhapiacon is jártam és nagyon élveztem. Már legalább 3 hónapja nem voltam, úgyhogy a mainak minden percét kiélveztem. És nem csak nézelődtem, csodálatos kincsekkel tértem haza.
Mondom sorban, ahogy a képen van: 9 db gyönyörű üvegkehely. Alkalmas fagyiknak, tiramisuhoz, panna cottához, pudingokhoz és majonézes salátákhoz. A kilenc darab volt 1000 forint.
Három darab francia öntöttvas sütőedény, 2 egyszemélyes és egy ovális kétszemélyes. A három került 1500 ft-ba. Ezer éve vágytam ilyen öntöttvas edényekre. Az ovális kenyérsütéshez is jó lesz alapnak.
Egy teásdoboz (10 dkg-os) és egy sütis villa-kanál vagy mi. A kettő volt 200 Ft. Sajnos csak ezt az egy teásat leltem, pedig múltkor Marvin hozott nekem 6 féle fantasztikusan isteni teakeveréket, egyik finomabb mint a másik... Muszáj lesz még szereznem ilyen dobozokat, ha meg akarom őrizni az aromájukat.
Csodálatos sárgaréz edény és egy kiöntő. A kettő együtt volt 1200 Ft. Valami gyönyörűségesek élőben...
Egy nagy - kétszemélyes törökkávés pitli, vörös és sárgaréz - 300 HU forintért.
És egy faragott néger fej - valamelyik festményemhez majd felhasználom. 100 forint.
Összesen 4300 forintot költöttem és micsoda gyönyörűségeket vettem! Egyébként a grillserpenyőm, ami már több fotón szerepelt, szintén bolhás - komoly 200 forintot fizettem érte. És a szilvalekváros képeknél látható volt remek gyümölcsmosóért is komoly 200 pénzt adtam. Érdemes bolhára járni hiába na, mindig megállapítom! És még otthagytam egy gyönyörű, antik, legalább 200 éves széket. Bőr üléssel (dombormintáscsodaszépséges) és támlával, cizellás réz szegecsekkel... Milyen jó lett volna nekem az étkezőbe a számítógépasztalkámhoz... Barokk irodaszék. Van ilyen? Nálam lett volna.... Jövő héten megint megyek és ha megvan a szék, megveszem! :)

Almalekvár birssel, citromfűvel, gyömbérrel

Hallgatom a szívem.
Ha majd egyszer megáll, és elszakad testemtől az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem, és szerette az egész világot. Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet."

(Fekete István: Almárium)

Már többször tettem el almalekvárt, mert nagyon szeretem. Mindig birsalmával készítem, egyrészt mert isteni íze van, másrészt mert rengeteg zselésítő anyag van benne, így természetesen jó állagot ad rövidebb főzési idő mellett is. És idén sajnos nem jártam önként gyümölcsüket adó birsfácskák közelében mint tavaly, szóval sajnos sajt idén nem készül úgysem - de legalább a lekvárban így benne lesz az íze. Ildinyónál is láttam a múltkor csodás almalekvárt és adott egy remek ötletet is: friss gyömbérrel készítette. Ezúton is köszönöm a tippet! :)
Az udvarunk pedig telis-tele van gyönyörű friss citromfűhajtásokkal, egy nagy csokorral szedtem is piacról hazafelé. Ez a remek és finom gyógynövény az almalekvárban éli meg most már az örökkévalóságot.

Hozzávalók:

1 kg birsalma (tisztítva),
2,5 kg alma (tisztítva),
1 kg cukor,
1 csipet só,
12 db szegfűszeg,
1 nagy csokor citromfű,
4-5 cm-es darabka friss gyömbér.


A birset negyedeltem, a magházakat kivájtam és forrás után 10 percig főztem bő vízben, majd leszűrtem. Hagytam hűlni.
Az almákat meghámoztam, negyedeltem, a magházakat kivágtam és citromos vízbe tettem őket hogy ne barnuljanak be. Majd föltettem főni egy nagy lábosban a szegfűszegekkel, a csokorba szorosan összekötött citromfűvel, a csipet sóval és meghámozott és lereszelt gyömbérrel. Közben a kihűlt birsről vékonyan levágtam a héjakat és robotgépben teljesen simára pürésítettem. Az előkészített üvegeket elmostam alaposan és mikróba tettem 2 percre, nagy fokozatra.
Az almát addig főztem, míg teljesen puha lett minden darab benne, aztán eltávolítottam a fűszereket - a citromfűcsokrot és a szegfűszegeket. Botmixerrel simára pürésítettem és hozzáadtam a birskrémet is. Nagy lángon végig kevergetve 15 percig főztem, majd hozzáadtam a cukrot is és még 15 percig főztem szintén nagy lángon, kevergetve. Húzzunk mindkét kézre kesztyűt mert igen pöfög a szentem.
A forró lekvárt üvegekbe töltöttem, folpackot tettem a tetejükre, arra egy késhegynyi szalicilt, majd szorosan rácsavartam a fedőket és szárazdunsztba tettem őket.

Kitűnő palacsintába, sütikbe, vajas kenyérre, és sültekhez szószként is.

Barátfüle, alias szilvalekváros derelye

Az embert részben a tökéletlenségei teszik emberré. Az én fülemet se adná senki egy robotnak. Ez biztos.

(Will Smidth)

Az enyémet sem. Ez biztos.

(duende)

Ez a barátfüle-dolog érdekes. Néztem most utána a neten, és egészen furcsa receptekkel találkoztam barátfüle néven. Úgy tűnik, ez is tájegységenként és családonként változik. Nálunk otthon a szilvalekváros derelye volt a barátfüle. És nem krumplis tésztából, hanem sima egyszerű mezei gyúrt, nyújtott tésztából. Van, ahol háromszögre vagy kerekre formázzák - talán e forma volt a névadó - de ahogy én emlékszem, nagyi és anyu csak egyszerűen szögletesre vágta. Vagy esetleg a barátfüle név lehet hogy a barátok, papok kedvencére utalna? Ki tudja? És jesszusom!... a recepttel megint bajban vagyok... :) Mert nem méricskéltem, csak úgy sacc/kb. alapon készült. Azért hozzávetőleges mennyiségeket igyekszem írni.

Hozzávalók 4 főre (8 db/fő):
40 dkg liszt,
2, 3 vagy 4 tojás,
ha kevesebb mint 4 tojás, akkor annyi víz, amennyivel jól jól gyúrható tésztát kapunk,
1 üveg hagyományosan, sűrűre főzött szilvalekvár (6-7 dl),
só,
5-6 evőkanál olaj vagy 1 evőkanál zsír,
8-10 evőkanál zsemlemorzsa,
porcukor.


Ezek a kockák körülbelül 7-8 cm-esek.
Zsemlemorzsát pirítottam egy széles lábosban.
A lisztet kevés sóval elkevertem, aztán adtam hozzá tojást. Ha spórolunk, lehet csak kettőt vagy hármat, ha nem spórolunk akkor négyet. Ha négy tojással csináljuk 40 dkg lisztből, akkor nem kell víz hozzá, mert minden 10 dkg liszt vesz fel 1 tojást. Ha kevesebbel készül a tészta, akkor annyi vizet adjunk csak hozzá, hogy kemény, de rugalmas, gyúrható tésztát kapjunk. A tésztát 4 kisebb gombóccá gyúrtam, egymástól elkülönítve, nylonnal lefedve hagytam pihenni, mert így sokkal könynebb kinyújtani - ugyanis én sodrófával dolgozom, nincs tésztagépem.
Közben tettem föl bő, sós vizet forrni. Pihentetés után a mindegyik kis gombócot sorban lehetőleg téglalap alakúra, jó vékonyra nyújtottam. Derelyevágóval finoman bejelöltem a kockákat, és a tészta egyik felén lévő kockák közepére 1-1 kis teáskanálnyi szilvalekvárt tettem. A rácsvonalakat egy ecsettel bevizeztem, így könnyebben összeragad. Majd a tészta másik felét ráhajtottam és a kockák vonalánál jól összenyomkodtam. Igyekezzünk úgy csinálni, hogy ne maradjon levegő a tésztakockák alatt, mert akkor fönn marad a víz tetején, mikor fő és könnyebben ki is szakad. Tehát mikor jól összenyomkodtam a közöket, utána derelyevágóval fölvágtam kockákra. Minden kocka közepén szilvalekvárnak kell lennie.

Forrásban lévő vízben kifőztem úgy, hogy mikor följöttek a víz tetejére, még 3 percig főztem, aztán beleszedtem a pirított zsemlemorzsába. Én minden adag tésztát, ami már meghempergőzött a morzsában, átteszek egy másik tálba, mert így a sorban kifővő adagokat könnyű átforgatni a pirított zsemlemorzsában. Ha nagyon teleteszünk egy lábast, utána már nehéz átforgatni az egészet, könnyen összetörik.
Valójában nagyon egyszerű, szerintem leírni bonyolultabb volt. Porcukorral megszórva tálaljuk. Isteni finomság! :)

Ha valakinek nincs ilyen igazi, sűrű szilvalekvárja, töltheti más lekvárral is - csak jó régi, összesűrűsödött lekvár legyen.

Parajos karfiolleves sonkás nudligombócokkal

Ha valaki egynapos túrára indul, akkor bolond lenne magával vinni egy egész életre való útravalót. Akkor hát nem furcsa, hogy vannak, akik az elkövetkezendő huszonöt év összes aggodalmát magukkal hordják, és csodálkoznak, hogy az élet miért olyan nehéz? Arra vagyunk teremtve, hogy egy nap 24 órát éljünk. Nem többet. Nincs értelme ma a holnap problémáin rágódni.

Ha legközelebb azon kapod magad, hogy kezdesz kétségbe esni, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
“Elég levegőm van hogy lélegezzek? Mára elég ételem van?” (Ha a válasz “igen”, akkor jó irányba haladnak a dolgok!)
Gyakran figyelmen kívül hagyjuk a tényt hogy a legfontosabb szükségleteink ki vannak elégítve.

(Andrew Matthews)

Ez a leves is a maradékfelhasználás szülötte. Volt egy pici fej karfiolom, meg egy kis kupóc spenótom ami végnapjait élte, valamint két szelet száradásnak indult füstölt tarjám. Második fogásként pedig resztelt májat készítettem sima főtt krumplival - ezért kapott gombócbetétet.
Valójában teljesen másképp akartam megfőzni, de miután a hűtőkutakodás több felhasználandó hozzávalót is eredményezett, kénytelen voltam átvariálni a dolgokat.

Hozzávalók 4 főre:
A leveshez:
1 közepes fej karfiol,
1/2 diónyi nagyon apróra kockázott vöröshagyma,
só,
frissen őrölt bors,
1,5 liter alaplé vagy víz és 1 leveskocka vagy krumpli főzővíz,
1 nagyocska csipet kristálycukor,
1 kupóc spenót,
3 dkg vaj.
A levesbetéthez:
2 közepes krumpli megfőzve és alaposan összetörve,
1 tojás,
1 teáskanál búzadara,
2-3 dkg füstölt hús (tarja, sonka, oldalas),
és annyi liszt, amennyivel nudlitésztává áll össze,
ez kb. 4-5 púposabb evőkanálnyi.

A karfiolt rózsáira szedtem, a nagyobbakat négybe vágtam és vajon egy kevés vöröshagymával és pici sóval fedő alatt félig puhára pároltam. Közben a főtt krumplit alaposan összetörtem jó krémesre, hagytam kihűlni majd adtam hozzá egy kicsi tojást, búzadarát, az apróra vágott füstölt húst és annyi lisztet, amennyivel nudlitészta állagot kaptam.
A levest közben felöntöttem a krumpli főzőlevével és kevés plussz vízzel, tettem bele egy pici cukrot, borsot és a rusztikus darabokra vágott spenótleveleket. Forrás után már csak 5 percig főztem, aztán kis gombócokká formázva belefőztem a füstölt húsos nudlitésztát is. Megvártam míg följönnek a leves tetejére és még 3 percig főztem.
Tálalhatjuk így is, de be is habarhatjuk kevés tejszínnel vagy tejföllel.
Ha krumplilével öntjük fel, érdemes sűrű szűrön átszűrve adni a leveshez.
Vegák természetesen sima vagy füstölt sajtos nudligombóccal készítsék.

Kerekrépa savanyítása házilag

- Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: - Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.

(Tamási Áron)

Megjelent a piacon ismét a kerekrépa vagy tarlórépa.

Idén télen úgy tervezem, hogy tágítom ennek az olcsó, finom és nagyon egészséges zöldségfélének a felhasználási körét, vagyis igyekszem majd újabb ételekbe belevarázsolni, új recepteket kitalálni rá.
Azt gondolom, minden igazán jó étel attól jó, hogy helybeli alapanyagokból, az adott kultúra ízei szerint készül el. A legfinomabb ételek varázsa nem csak az hogy finomak, hanem a hely szelleme is hozzáadódik. Szeretem más népek ételeit is, vannak kedvenceim is köztük. De nem élnék meg rajtuk. Néha jólesnek, néha jó a változatosság. De nem enném őket nap-mint nap. Egészen bizarr lenne például egy szüreten rizottót vagy spagettit enni vagy kínai édes-savanyú sertést, vagy hasonló ételeket. Emellett itthon nálunk rendkívül sokféle zöldség és gyümölcs megterem, sok finom sajt és tejtermék van, és még sorolhatnám. A tarlórépa is ilyen. Igénytelen, könnyű termeszteni, nagyon vitamindús, roppant egészséges és finom.
Az ízét ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a retket, a karalábét és a tormát egy agyagba gyúrta volna össze a Teremtő. Az illata is egyszerre retkes, tormás - talán ez a két összetevő dominál ha orral vizsgáljuk. Állaga a karalábéhoz hasonló, talán kicsit tömörebb, nem olyan vizes. Színe hófehér. Zalában, vasban fogyasztják nyersen is, de leginkább ugyanúgy savanyítva, mint a káposztát. Hasonlóan is ízesítik és hordókban érlelik, mint ismertebb társát, és egész késő ősztől tavaszig ugyanúgy vásárolható a piacon, mint a savanyú káposzta.

Hagyományos ételekhez főleg savanyítva használják. Ez lehet a paradicsomos, füstölthúsos répa, amit tavaly föl is tettem az oldalra ITT. Isteni finom. Készíthetjük úgy is, mint a székelykáposztát. Főzik füstölt csülökkel, babbal is.

-->

"A savanyító levet kenyérhéjából is készíthetjük. Az üveg aljára pirított kenyérszeleteket teszünk, rárakjuk a répát és langyos, sós vizet öntünk rá. Tetejére ismét kenyérszeleteket rakunk. Napon, vagy meleg helyiségben tartjuk. Lyukacsos celofánnal kötjük le, vagy kistányért borítunk rá.

Gyors répasavanyítás: A gyalult répát gyöngén megsózzuk. Két liter vízbe öntsünk 1 dl ecetet és öntsük egy uborkás üvegbe. Nyomkodjuk bele a répát. Ha ezt este megcsináljuk, reggelre savanyú lesz a répa. Használat előtt a répát kissé nyomkodjuk ki. Ez az eljárás a mai időkben terjedt el."

(Ábrahám Gézáné: Vasi, zalai parasztételek)

Én most kombináltam a kétféle savanyító eljárást. Másfél liter meleg vízben elkevertem 2 csapott teáskanál sót és 6 cl 10%-os ecetet, ezt öntöttem a legyalult répára. De kenyérszeletet is tettem a tetejére, hogy egy kis kovászos ízt is kapjon.
A kerekrépáról a Terebessen olvashatsz ITT. 

Ketchup házilag

Bizony, boldogan élünk mi, kiknek nincs semmi birtokunk.
Az öröm a táplálékunk, mint a tündöklő isteneké.

(Buddha)

Úgy jártam, hogy elfogyott a ketchup, és kellett volna. Bundás kenyérhez. Ahogy egyik sógorom mondani szokta volt: nem kő beleesni a kétségbe. Nem is estem. A spájzomban mindig van sűrített paradicsom, paradicsom püré és lé is. Ezek nyugodtan megvehetők, mert csak paradicsomot és sót tartalmaznak. A ketchupot püréből készítettem, mert annak tökéletes gyárilag is az állaga. De készíthető sűrítményből is, csak vízzel kell higítani. Persze, akinek van vagy volt kerti paradicsomja, az a legszerencsésebb. A paradicsomot le kell héjazni, paszírozón áttörni és sűrűre befőzni a fűszerekkel, ha saját gyümölcsből készül.

Hozzávalók egy kis adaghoz:

0,5 liter paradicsompüré,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 nagyobb gerezd fokhagyma,
só,
4-6 szem egészbors,
1 babérlevél,
4 szem szegfűbors,
1 mokkáskanál koriandermag,
4-5 szem édesköménymag (vagy fél csillagánizs),
5 szegfűszeg,
1 darabka fahéj,
1 pici chilipaprika,
3 evőkanál olívaolaj,
3 teáskanál kristálycukor,
2 teáskanál vörösborecet.

Az apróra kockázott vöröshagymát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát sóval olívaolajon üvegedésig pároltam a kissé összetört fűszerekkel együtt. Aztán hozzáadtam a paradicsompürét, és főztem kb. 20 percig. Fedő alatt, mert nagyon pöfög. Aztán botmixerrel simára alakítottam és hogy még simább legyen, szitán is átdolgoztam. Így a sűrűje kimaradt és szép sima lett az állaga. Aki nem akar szitázni, az egy kis gézdarabba kösse össze a fűszereket és úgy tegye a paradicsomlébe. Aki nem kedveli a csípőset, az a chilit hagyja ki belőle. Ami a legfontosabb: a végén kóstoljuk és ha még kell bele só vagy borecet vagy cukor, pótoljuk.

Gyorsan készen van és messze finomabb, minta bolti. Ha tartósítani akarjuk, akkor mikróban sterilizált üvegekbe töltsük forrón, a tetejére tegyünk folpackot és arra egy késhegynyi szalicilt, majd tegyük szárazdunsztba. Vagy a főzés végén kevés nátrium-benzoátot keverjünk bele és aztán szárazdunsztban hagyjuk kihűlni. A nártium-benzoát forró anyagokban oldódik és használható, a szalicilt viszont nem szabad főzni! De lehet készíteni mindig frissen is, nem tart sokáig, tényleg fél óra alatt elkészül. Hűtőben eláll egy hétig. Lehet ezt az alapot egyébként még fűszerezni. Kakukkfűvel, vagy rozmaringgal, vagy zsályával, vagy bazsalikommal.
Tésztára is alkalmas alapszósznak, vagy pizzára is alapnak. Csak ha tésztára vagy pizzára használjuk, kis rozmaringgal, bazsalikommal, vagy zsályával még fűszerezzük.

Mi lesz 2012-ben?

.

Egy kis néznivaló ebben a rossz időben.

Don Alejandro Cirilo Perez Oxlaj - maja spirituális nevén Nomád Farkas - a Maja Vének Tanácsának vezetője,
13. generációs Quiche Maya spirituális vezető. Hasonló a majáknak, mint a Dalai Láma a tibetieknek.
Ő a Maja Kalendárium Őrzője, így többek között megtudhatod tőle mi lesz 2012-ben?

Mogyorós kocka

Az alvástól megéhezem. Az evéstől elálmosodom. Az élet szép.

(Garfield)

Holnap rendes vasárnapi ebédet kell főznöm. Úgy gondoltam, ahhoz valamilyen süti is dukál. Előre akartam dolgozni, ezért olyan receptet kerestem, ami másnap is jó. És egyszerű, persze.
Eszembe jutott a mindenki által ismert kókuszkocka. Csakhogy. Kiötlöttem egy isteni almás sütit, amihez vettem pörkölt földimogyorót is. Beindult a fantáziám... Azért majd azt is megsütöm ám valamikor... Szóval. Kókuszkocka kissé átváltozott. :) Fehércsokis bevonatot kapott, és mogyoróba hempergőzött. No meg azért kókuszba is - két változatot készítettem most.

Hozzávalók 25-28 darabhoz:
a tésztához:
25 dkg liszt,
1/2 cs. sütőpor,
12 dkg cukor,
5 dkg méz,
1,5 dl tej,
3 dkg vaj,
1 tojás.
A mázhoz:
30 dkg fehér csokoládé,
2 dl tejszín,
5 dkg vaj.
Plussz:
20 dkg sózatlan, pörkölt földimogyoró,
10 dkg kókuszreszelék.

Ha csak egyfélébe hempergetjük, akkor duplázzuk a mennyiséget. Kell akkor 35 dkg mogyoró vagy 25 dkg kókuszreszelék.

A tojást fehéredésig és habosodásig kevertem a puha vajjal és a cukorral. Majd hozzákevertem a mézet is és a tejet is. Ezt habverővel. A sütőporral elkevert lisztet már csak kanállal kevertem hozzá a tojásos masszához. Egy 30-szor 18 cm-es tepsit kibéleltem sütőpapírral és elkentem benne a tésztát. Előmelegített, háromnegyedes lángú sütőben sütöttem 15 percig. Végezzünk tűpróbát, mielőtt kivesszük.
Mikor kihűlt a tészta, kis rombuszokat vágtam belőle. Lehet kockákat vagy téglalapokat is, akkor nincs veszteség. Így sem maradt ki sok tészta - félretettem édes morzsának. Rombuszból nekem 25 darab lett.
Egy lábosban kis lángon felolvasztottam a csokit, a tejszínnel együtt. Így könnyebben olvad. Kevergettem, nehogy leégjen. Mikor felolvadt, lezártam a lángot alatta és csak ekkor kevertem hozzá a vajat. A tésztadarabokat egy villa segítségével megforgattam az olvadt fehér csokiban, majd a mélytányérba kitett mogyoróba, illetve kókuszba hempergettem. Ennyi lenne. Tényleg gyors és egyszerű.

A klasszikusnak ugyan ez a tésztája, csak csokoládémázba és kókuszreszelékbe forgatjuk.
Csokimáz: 20 dkg vaj, 25 dkg cukor, 1/2 dl rum, 3 dkg kakaó, 4 dl tej. A tejet felforraljuk, elkeverjük benne a cukrot, kakaót, levesszük a tűzről és hozzáadjuk a vajat is. Hagyjuk elolvadni, majd kihűtjük a mázat. Beleforgatjuk a kis tésztakockákat-rombuszokat.

De ezt az egyszerű sütit lehet variálni. Készíthetjük kakaósra a tésztáját, amit márthatunk fehércsokis vagy rendes csokis mázba is. Beleforgathatjuk kókuszreszelékbe, mogyoróba, vagy mandulaforgácsba is. A mogyorós egyébként nagyon laktató - no a kókuszos sem kutya. Vagy nekem macskát kell mondanom?! :) Szóval, nem diétás darabok.

Ez meg itt egy kocka Kókusz. Figyelem! Ez utóbbi nem ehető! Csak etethető.

Ecetes kukoricasaláta

Légy önmagad! Mindenki más már foglalt.

(Gilbert S. Perreira)

A recepttel nem fogok nagy titkokat elárulni... Gondolkodtam is, feltegyem-e a blogra egyáltalán. De aztán mégis - mert egyszerű, mert van még csöves kukorica a piacon, mert finom és mert ha nem is frissből, de konzervből az elkövetkező őszi-téli hónapok egyik gyakrabban elkészíthető salátája lesz.

Hozzávalók 4 főre:

4 cső kukorica,
2 közepes fej lilahagyma,
1,5 csapott teáskanál só,
1,5 teáskanál kristálycukor,
4-5 teáskanál 10 %-os ecet,
1 evőkanál olívaolaj,
1 evőkanál tökmagolaj.
És ha van friss: zellerlevél vagy
petrezselyemlevél vagy

koriander levél.

A kukoricát megfőztem bő vízben pár levéllel együtt. Körülbelül 15 perc kell neki. Kivettem a csöveket a főzővízből, és mikor már nem kellett azbesztkéz hozzá, késsel levágtam a szemeket a csőről és egy nagyobb tálba morzsoltam. Felöntöttem főzővízzel, annyival hogy ellepje. Vágtam bele negyedkarikákra lilahagymát is, majd ízesítettem sóval, cukorral, ecettel. Hagytam kihűlni, de megkóstoltam még egyszer. A salátákat érdemes kóstolni tálalás előtt, mert változik az ízük. Ha valami kell bele, ilyenkor lehet pótolni.

Szép tálban tálaljuk, a tetejére olíva- és tökmagolajat locsolunk. Ha van, és a ki szereti, tehet bele pár zöld levelet is. Díszíti is, finom is.
Jól illik sültekhez, rántott finomságokhoz. Rizses húshoz vagy egyszerű fűszeres, szalonnás tepsiskrumplihoz is.